VILÁGVÉGE NEW YORKBAN avagy A JÓPÁLYÁZAT




                            VILÁGVÉGE NEW YORKBAN
                                               AVAGY
                                                   A
                                JÓPÁLYÁZAT

                                       - játék egy részben-





                   SZEREPLŐK:
                                      BÉLA
                                      TÓNI
                                      DÓRA, Béla felesége
                                      NÓRA, Tóni barátnője
                                      PISTA BÁ’, Béla nagybátyja
                                      GÉZA, Pista komája

                          
        

                          Játszódik lakótelepen, falun
                                 és ahol a világnak vége






1; BÉLÁÉKNÁL
Béla (Mondó), Dóra

 A színpadon sötét.
Béla arca csak halvány villódzásában látszik.
A „Mondó” hangján buzdít, miközben gépfegyvertűz, robbanások,
robajok, ordítás, sikoltozás.
Béla fején egy pókmintás baseball sapka.

BÉLA         Féltek? De mitől féltek?
A félelem csak hangulat, kedves túlélők, drága barátaim.
Ha a világvége az utunkba kerül.
Mondhatnánk, mint most, egészen közel.
Ennek a szörnyű pusztításnak hétköznapian és többnyire a rendeltetésmódja az ártalmasság.
És ez ma is abban az összefüggésben mutatkozik meg,
hogy New York, ó, jaj, újra és újra romokban.
A rontás meghatározott tájékról jön, és neve is van:
a mutáns elmebeteg Magneto és mágikus hada támad.
A szörnyeit rátok uszítja, velük fenyeget.
                   Bizony, ellenségünk elméjével nincs minden rendjén.
Gonoszsága kisugárzik.
Ám igazi indítéka leplezett marad.
Miért?
Mért teszi ezt?!
Mért kell elveszünk?
El kell ma vesznünk?
Valószínű.
Ám lehet, hogy mégsem?
A baj itt van, ezért kérve kérlek, immár ne féljetek!
Amit a félelem félt, az a magát és szeretteit féltő ember maga.
De hát én megmentelek!
Mi végre az iszonyat, a rettegés, az elszörnyedés?
Bízzátok rám a sorsotok!
Hadd iszonyodjak, rettegjek, szörnyedjek el én helyettetek!
A ti lelketek legyen szabad!
Ha kell, én utolsó lélegzetemig küzdve küzdök, akár századszor is meghalok értetek. És ha buknom is kell e rettentő harcban, a feltámadásom után biztos, hogy újra töltök.
Bennem bízzatok!

Valami szörnyű és baljós közeledik sivítva.
Jókora robbanás.

BÉLA         Ó, a kurva életbe!

Sötét.
Csend.
Mély hang szól.

                            GAME OVER

Hosszú. hosszú csend, és mély sötét.
Valami felbúg?
Valami villódzni kezd.
Egy képernyő az, ami lassan újra életre kel.
A szín világosodik.
Béla ujjai ördögi gyorsan táncolnak egy klaviatúrán.
Egy pillanatra megáll, nagyot sóhajt. A homlokáról letörli az izzadságot,
aztán baseball sapkát a fején megigazítja.
Megint a Mondó szólal fel, töpreng ki belőle.

BÉLA         A teljes félelem érzelmi fokozatai természetesen variálódhatnak.
                   Mindamellett szét kell tudnunk választani a pusztán fenyegetőt,
a közeledést a közelbent, és végül a vérfürdő utunkba kerülését az elkerülhetetlen pillanatban.
Ha ezt megértjük, esélyünk van a győzelemre.
Ha nem értjük meg, akkor sose lelhetünk rá dr. Izidor Sporatitsra
és az  ő időgépére.
Esélyünk se lesz, hogy az idő kerekét visszaforgatva még jókor elkapjuk és péppé morzsoljuk a büdös bunkó pszichopata Magneto löttyedt tökeit.
No de most figyelj!
Figyelj és zokogj!
A Pókember ismét a pályán, újra szövi a hálóját, és ha kész:


                   ENTER!

Béla teljes figyelme a monitoron, ujjai tánca ismét a klaviatúrán.
A szín tovább világosodik.
Kint az eddig halk pórszívó bömböl fel.
Dóra csoszog be, húzza a gépet maga után, a szőnyegtisztításhoz való fejet a padlón csikorgatva. 
Az otthonkája egyik zsebében porrongy.
Bélát zavarja a pórszívó bömbölése, a csikorgás még jobban, ám a tekintetét a játékról el nem szakíthatja.

BÉLA                  Ne már! Dóri!
DÓRA                 Mit ne, szívem?
BÉLA                  Muszáj ezt most?
DÓRA                 Mire gondolsz?

Dóra kihúzza a zsebéből a portörlő rongyot.

DÓRA                 Azt ígérted. A port! Letörlöd! Te! Nem én. Hallasz?
BÉLA                  Nem.
DÓRA                 Mért nem?
BÉLA                  Mindjárt kész a háló, azért! Aztán zusssz, és bent vagyok!
DÓRA                 Ja! Ha zusssz…akkor…

Dóra rádobja a rongyot a monitorra. Béla leseperi a brutális gesztust,
de nem ér rá jobban reagálni. Nagyot szerkeszt a játékban.
Dóra „táncolva” körbeporszívózza, csikorogja Bélát.

DÓRA                 Hétszer? Au! Az éjszaka. Már megmentettétek. Nem?
New Yorkot. De ötször legalább.
BÉLA                            Hogy…persze, persze, mindjárt leugrok, veszek tejet… csak…
DÓRA                 Minden nap hajnalig üvöltöztök?
BÉLA                  A hetes az prímszám, és a prím az maga a misztika!
DÓRA                 Mint két drogtól szétpörgött idióta?
BÉLA                  Sós kiflit is vegyek?
DÓEA                 Prütyi felébred? Rémálom? Engem se hagytok aludni?
BÉLA                  Ez…most más…Ez egy merőben új háló!
DÓRA                 Háló…Milyen háló? Halász? Szatyor? Haj? Gól?
BÉLA                  Egy másik lehetséges út. Az igazi út! A barlangba.
DÓRA                 A barlangba.
BÉLA                  Zusssz! A túlélőket oda kell menekíteni, tudod.
DÓRA                 Nem tudom!
BÉLA                  Dr. Sporasitshoz!
DÓRA                 Mikor nősz fel végre?

Béla ezt a kérdést most meghallotta.

BÉLA                  Már nem tetszek, bébi?
DÓRA                 Ezt a Mondó kérdi, vagy te?
BÉLA                  Én.
DÓRA                 Nem, te már nem tetszel.
BÉLA                  És bennem a Mondó?
DÓRA                 Neked nem a diliházban lenne a helyed?
BÉLA                  Most figyelj! Elindulok!

Béla ihletten zongorázik a klaviatúrán. Dóri nézi a játékot.
Valami nagyon nem stimmel. Béla kapkodni kezd.

BÉLA                  A fenébe!
DÓRA                 Hoppá?
BÉLA                  Ott egy rés!
DÓRA                 Jujuj?

Dóra folytatja a pórszívózást. Béla vesztésre áll, ezért ingerült.

BÉLA                  És mért kell körülöttem ilyenkor csikorognod?
DÓRA                 Ilyenkor milyenkor ingyom-bingyom, miért is ne?
BÉLA                  Áttörte a hálómat és támad a tűzsárkány, Dóri!
DÓRA                 Attól itthon még rohadt nagy piszok van.
BÉLA                  És?!

EGYÜTT              Kapcsold már ki ezt az átkozott gépet!

Egy pillanatra egymásra merednek.
 A gépből vérfagyasztó üvöltés.

DÓRA                 Nézd már, Bélus!
BÉLA                  Bazmeg!
DÓRA                 De csúnyán kettétéptek!
BÉLA                  Ilyen nincs!
DÓRA                 És már esznek is megfele.
BÉLA                  Miattad!
DÓRI                            Kérjek bocsit?
BÉLA                  Most majd milliók halnak meg!
DÓRI                             Akkor itt nem elég egy laza bocsi?
BÉLA                  Nem!
DÓRI                            Haljak veled? Velük? A milliókkal?
BÉLA                  Haljál!
DÓRI                            Halok egy francot, „ milliók egy miatt”.

Dóri otthagyja a férjét, porszívózik tovább.
Béla a képernyőre mered, aztán lehiggadva.

BÉLA                  Oké, nem gond. Jó lesz ez. Majd újra töltök…

Dóra kikapcsolja a porszívót, a kezébe veszi a rongyot.
Béla kilépeget a játékprogramból, kikapcsolja a gépet.

DÓRI                            Prütyit átviszed délután anyához?
BÉLA                  Én?
DÓRI                             Vagy mégse zúzunk Lapatykára?
BÉLA                  De. Holnap korán reggel.
DÓRI                             És letörlöd a port?
BÉLA                   És te hajlandó vagy a padlóhoz a sörtés szívófejet
          használni? Mert az akkor egyszerre szív meg partvis?
          Érted? Ettől praktikus találmány.
DÓRI                             Tudom, már magyaráztad.
BÉLA                  Nem magyaráznám ismét, ha…
DÓRI                             Vedd le azt az undorító sapkát!
Ha rajtad van, túl sok benned a Mondó.

Béla leveszi a baseball sapkát, a monitor tetejére rakja.
Feláll, kézen fogja Dórit, gyengéden átkarolja.

BÉLA                  Csak az veszekszik ám, aki fél.
DÓRI                              De te nem félsz.
BÉLA                  Már nem. Mert én vagyok az ember, aki végre tudja.
DÓRA                 Aha. És mit is akarsz, Béci?
BÉLA                  Megcsináljuk a boldogságot.
DÓRA                 Lapatykán.
BÉLA                  Ott!
DÓRA                 No és délután elmész Prütyiért, és beadod a mamának?
BÉLA                  Anyádtól azért…még félek egy kicsit.
DÓRI                            Ugyan mért?

Dóri kacér kis puszit nyom Béla orrára, a fenekét riszálva kitáncol.
Béla inkább magának, mint a feleségének.

BÉLA                  A mama. A gonoszsága kisugárzik.

                           






2; SÖTÉT TÉR, ELSŐ INTERMEZZÓ
Béla, Tóni

Béla jelentős gesztussal visszateszi a sapkát a fejére.
Ismét a Mondó szólal meg belőle.

MONDÓ    Légy, ami vagy!
                   Nehéz? És? Akkor se tedd le!
Hanem cipeld a válladon a felelősséget!
Ne sunnyogj el, ne hivatkozz mindig másra!
                   Te nem lehetsz az akárki! Aki mindenütt ott van,
de akit soha senki se látott.
Kíváncsiságod ne legyen kandi!
És őrizkedj a kétértelmű fecsegéstől!
Találd meg végre önmagad!

Tóni jön be.
Egy tízliteres befőttes üveget hoz magával.
Tóni fején barna svájcisapka, a füle közepéig lehúzva.
A szín elsötétül, fény csak a szereplőkön.
Tóni és Béla széles, jelentős, hősi gesztusokkal játszanak.

A középpontban a befőttes üveg.

BÉLA         Avagy figyeld azt a pókot a mennyezet sarkában!
Hálóját megszőtte, tehát várakozik.
Nem kíváncsi, nem fecseg.
Teszi a dolgát.
Mi a dolga?
E pillanat teljességében csupán az, hogy nem tesz semmit.
VÁRAKOZIK!
                   És ezt szabadon, önmaga egyensúlyában teszi!
Ámde!
                   Ha bezümmög a világába ama döglény döglégy!
                   Mit tesz akkor?
                   CSELEKSZIK!
                   Kérdezd meg magadtól, mi ebből a tanulság, mi a pálya!
                   Határozott céllal szőj hálót a világra!

Tóni és Béla háta egymásnak döntve, felemelik az üveget.
A tekintetük rajta.
A Mondó most nem Béla ajkán szól. Inkább a légből.
Mindenütt, mindenhonnan, mert láthatóan láthatatlan.

                                MONDÓ:

                                     Íme!
  A hős, a hős, meg a hősök!
         Igen, még ti is,

Mindannyian
       hősök
     vagytok!

Ha ellenálltok a mocsok gonosznak
                            Bízzatok bennünk!
         Hallgassatok ránk!
              Kövessetek!

                   Beláttátok végre, hogy félni nincs mitől?
      Ha a Pókember és Hulk veletek?
         Bárki horgadhat ellenetek!
 Csakis rajtaveszhet!



3; PISTA BÁCSI KONYHÁJA
Pista bá’, Dóra, Nóra, Béla, Tóni

A szín kivilágosodik. Pista bá’ konyhája.
A lányok a konyhaasztalnál ülnek.
Pista bá’ a küszöbön áll dermedten. Bort hozott demizsonban.
Tóni és Béla kilépnek a hősi pózból, leteszik a konyhaasztalra
a befőttes üveget.
A lányok pikírten tettetik a nagyon butát.

NÓRA                 Mi is van abban az üvegben, Tóni?
TÓNI                             Az eszme, Nórika.
NÓRA                 Az eszme?
TÓNI                             Csak hogy képileg jobban értsed.
DÓRA                 De milyen eszme?
TÓNI                             A jó pályázat eszméje!
NÓRA                 Várjál már, Tóni! Nincs is lezárva!
TÓNI                             És? Minek lenne lezárva?
NÓRA                 Kiszökik. Nem? Béla!
BÉLA                  Az eszme nem szökik ki.
DÓRA                 Inkább elillan?
BÉLA                  Nem is illan.
DÓRA                 Akkor csak megromlik, mint a befőtt?
NÓRA                 Ja, ja, mivel levegőt kap. Igaz, Pista bá’?
PISTA                 Van egy kis maradék celofánom a kredencben, ha…
BÉLA                  Az eszme nem is befőtt!
DÓRA                 Nem is?
BÉLA                  Befőtt se nem!
NÓRA                 Akkor mért raktátok egy olyan üvegbe?
TÓNI                             Képileg! Hogy jobban értsed, Nóri!
NÓRI                             De én így egyáltalán és tényleg nem értem.
Te Dóri?
                             Veszed, miről magyaráznak ezek a kedves fiúk?

Dóri széttárja karjait.

TÓNI                              A jó pályázat nem szökik, nem illan, és nem is befőtt se.
BÉLA                  Pista bá’, ugye magának tetszik érteni?
PISTA                  Ha jól emlékszem, abban az üvegben speciel ecetes szilva volt. Még Gizi rakta el, amikor…
NÓRI                            Na ugye, hogy Pista bácsi se érti!
BÉLA                  Mi? Mit? Mit nem lehet ezen érteni?!
                            Tóni, magyarázd el akkor másképp!
TÓNI                            Ennél egyszerűbben? Mégis hogy?
PISTA                 De előtte kóstoljátok meg az otellómat!

Pista beljebb merészkedik, tölt a borból a poharakba.

PISTA                 Színtiszta ám! Nincs ebben más, csak rendes cukor.
DÓRA                 Répa cukor?
PISTA                 Marha lennék, ha…
DÓRA                 És attól ilyen barna?
PISTA                 Ez?! Vörös ez. Hogy barna? Olyan, akár a disznó vére!
NÓRA                 Disznó?
PISTA                 Nézd meg! Szagolj csak bele!
NÓRA                 Guszta…
DÓRA                 Finom lehet.
PISTA                 Hát ugye, úgy-e, persze, hogy persze finom.

Közben Tóni összeszedte a gondolatait.

TÓNI                   Na jó. Nóri, figyelj! Dóra, te is! Tehát. Most még egyszerűbben mondom. Megtaláltuk ezt az üveget.
A fészerben. Eddig világos?
NÓRA                 Mint a Nap. És?
DÓRA                 És benne lakott egy kaszás pók. Ez jelent valami extrát, Pókember?
BÉLA                  Csak cikizzél, asszony…
TÓNA                 Figyeltek?
DÓRA                 Figyelünk, Tóni.
TÓNI                            Kiráztuk belőle a pókot, aztán kimostuk az üveget.
NÓRA                 Én ezt még mindig tetőtől talpig értem. És?
DÓRA                 Szegény pók.
TÓNI                            És beletettük a pók helyébe a fogalmat: vagyis az eszmét.
                            Na és mi az az eszme? Nóra?
NÓRA                 Mi?
TÓNI                             A Jópályázat! Ennyire szőke vagy?
NÓRA                 Ja! Az van benne?
TÓNI                            Az! Így már oké, homálylóan szép hölgyem?
NÓRI                            Oké.
DÓRA                 Várjál, nekem nem oké.
TÓNI                            Neked mi nem oké?!
DÓRA                 Sajnálom a pókot.
TÓNI                            Mért sajnálod?
DÓRA                 Mert kidobtátok a kérójából. Te mit szólnál, ha…
TÓNI                             Semmi baja nem lett tőle.
DÓRA                 Honnan tudod?
TÓNI                            Elfutott, nem?! Te pedig mögötte tipegtél őt
óvón a sarokig, nem?
DÓRA                 Na és onnan?
TÓNI                            Mi van onnan?
DÓRA                 Mi lesz vele?
TÓNI                             Az istálló sarkában egy pókkal?  Hálót sző. Kaszás pók.
                            Aztán, ha elkészül, jönnek a legyek.
DÓRA                 Biztos?
TÓNI                            Biztos.
DÓRA                 És ha depressziós lett?
TÓNI                            Ki?
DÓRA                 A pók!
TÓNI                            Akkor… húzzál ki, azt nézd meg! És beszélj vele!
DÓRA                 Megyek is!
TÓNI                            Fogjál neki legyet!
NÓRA                 Én se maradok ám itt.
TÓNI                            Fogjál te is!

A lányok sértődöttet játszva tápászkodnak, indulnak.
Béla ripakodik rájuk, aki eddig megfáradtan figyelte az értelme nincs beszélgetést.

BÉLA                  Senki nem megy sehova!
PISTA                 Gyerekek, gyerekek, csak egy kis pók…
BÉLA                  Ez itt egy halálosan komoly megbeszélés, nem?
                            Ezért vagyunk itt, nem? Ezért jöttünk el mind a négyen.
DÓRA                 Hogy pókokat zaklassunk?
TÓNI                             Jó pályázat! Eszme! Nem?!

Rövid, „ morcos” csend.
Tóni már az üvöltés határán.

TÓNI                            Az nem lehet, hogy ennyire hülye mind a kettő!
BÉLA                  Csak szívatnak.
PISTA                 Ejnye, ejnye, koccintsunk inkább, aztán…
BÉLA                  Igazad van, Pista bá’. Koccintsunk!

Koccintanak, isznak.
A lányok csak belekortyolnak, egymásra néznek, elfintorodnak,
leteszik a teli poharat. A fiúk húzóra benyelik.

PISTA                 Ugye, ugye, úgy-e?
BÉLA                  Ez már…
TÓNI                             Aztán a bor…
BÉLA                   Tényleg erős…akár… a disznó vére…
PISTA                 Na, töltök még. Ettől bármikor be lehet rúgni, ez
                             jó még köszvény ellen is.

Pista újra tölt.

BÉLA                  Pista bá’! Maga már biztos érti.
PISTA                 Mit, édes fiam?
BÉLA                  Amit magyarázunk Tónival.
PISTA                 Már hogyne! De még kicsit magyarázzad!
BÉLA                  Rendben. Szóval. Ez az üveg. Látja, Pista bá’?
Ez most szemléletileg olyan…
PISTA                 Hogy a jó pályázat benne van a befőttben.
BÉLA                  Na! Látjátok? Pista bá érti!
DÓRA                 Béla, kérlek, vedd le a „Mondó” sapkát!
BÉLA                  Megint? Most mért?
NÓRA                 Tóni, te is a svájcit!

A fiúk kelletlenül leveszik a sapkájukat, a zsebükbe gyűrik. Pista ezt se érti,
ezért érdekes témát keres.

PISTA                 Mert például a bab az nem jó.
TÓNI                            A bab?
BÉLA                  Az mire nem jó?
PISTA                 A köszvényemre.
TÓNI                            Pista bá’, most nem a köszvényéről van szó.
PISTA                 Nem? Persze, tudom én, hogy nem, csak gondoltam,
hogy…

Most Béla szedi össze a gondolatait.

BÉLA                  Szóval ez a befőttes üveg olyan, mintha a mátrixban
                            kijelölnénk egy egyelőre még kapcsolatoktól mentes
                           mezőt.  Ez is érthető, Pista bá’?
PISTA                 Ó, hát, ugye…
TÓNI                            Exelbe!
PISTA                 Ja! Ezt értem! Bizony! Eksz-el! Le! Giga mögé, úgy-e?

Pista iszik, újra tölt.

NÓRA                 Egy giga hány mega, Tóni?
TÓNI                            Nem vagy vicces.

Pista megemeli a poharát, a fiúk vele isznak, a lányok végig kuncognak.

BÉLA                  No most. Beleírjuk a szűz mezőbe az eszmét.
PISTA                 Szűz? Szűz mező. Értem.
TÓNI                            Hogy jó pályázat.
PISTA                 A szűz az jó pályázat…
DÓRI                            Köszvény ellen?
TÓNI                            Szakadj le arról a köszvényről!
BÉLA                  Aztán elkezdjük hozzárakni a kapcsolódási pontokat.
PISTA                 A szűz mezőhöz?
NÓRI                            Exelbe!
TÓNI                            Ez is világos?
PISTA                 Ja! Még mindig a befőttes üvegről magyaráztok?
BÉLA                  Arról hát!
PISTA                 Mintha még mindig az ecetes szilva lenne benne, nem?
TÓNI                            Mi?! Miben?
PISTA                 Az üvegben! A kapcsolódások. A szilvák.

A lányok dőlnek a röhögéstől.

DÓRI                            Így értem!
NÓRI                            A szilvával én is értem!
PISTA                 Na ugye, ugye, úgy-e.
NÓRI                            Mert, Pista bácsi, az ecetes szilva a köszvényére?
                            Az jót tesz neki? Vagyis ellene? Vagy mit tudom én?
PISTA                 Azt így, ugye, én se tudom, mert az így nincs rajta a listán.
DÓRA                 Milyen listán, papa?
PISTA                 Hát amit kinyomtatott nekem a doktor úr.
                            Aztán mondta, Pistukám, ezekben az ételekben van a purin.
                            Ezeket maga ne nagyon egye, az magának nem jó.
                            Még fröccs után se.
DÓRA                 És a disznóvérben nincs purin?
PISTA                 Csak ha babot eszek hozzá. Vagy borsót. Néha lencsét.

Tóni az arcát kaparja. Béla is elveszti a türelmét, nagyot üvölt.

                            LOGISZTIKA!

Pista ijedten mered Bélára, a lányok is megszeppennek.

PISTA                 Hogy mi a baj, Bélukám?
BÉLA                  Lo-gisz-ti-ka!
PISTA                 Hát ugye, ugye, úgy-e…
BÉLA                  Nézed az eszmét az üvegben. És szépen, lassan
                            hozzácsatolod a lehetőség-feltételeket.
PISTA                 Csak nézem és…az anyja! Hogy te miket nem bírsz
                            mondani, te gyerek, te! Huncut vagy!
BÉLA                  Így te is érted, Nóri?

Kár volt Nórit kérdeznie, a lányok újra vihognak.

DÓRA                 Mint szilva a szilvához…
NÓRA                 Galamb a párjához…
DÓRA                 Mint New Yorkhoz a világvége…
NÓRA                 Mint Pókember a Hulkjához…
DÓRA                 Barát a baráthoz, gomb a kabáthoz…

Béla és Tóni csak egymásra néznek.
Kár a szóért.
Pista végképp zavarban.

PISTA                 De tik is ám. Ej, ti fiatalka városi lányok, hogy tik
milyen kis vidámak tudtok lenni!

Béla felkapja a befőttes üveget.
Egy pillanatra úgy tűnik, a földhöz csapja.
Ám lehiggad.
Az üveget a sparherdhez viszi, ott óvatosan leteszi.

BÉLA                  Ez tehát a mai megbeszélésünk tárgya.
TÓNI                            Kár minden szó ezekbe, szerintem.
Direkt szétcikizik az egészet.
NÓRA                 Mi? Mi aztán nem!
DÓRA                 Tudjuk, hogy ez egy nagyon ,de nagyon véresen komoly dolog.
NÓRA                 Disznóvéresen…
BÉLA                  Csendet! Pista bá’? Kérdés?
PISTA                 Mégis ne menjek le a boltba egy kis harapnivalóért?
TÓNI                            Nem azért vagyunk itt.
PISTA                 De leég a pofám, hogy…
TÓNI                            Nekünk illett volna hoznunk.
PISTA                 Ugyan, Antal, mit képzelsz? Nálam…
DÓRA                 Én kérdeztem a boltnál, hogy megálljunk-e.
NÓRA                 Majd lemegyünk mi.
BÉLA                  Logisztikázunk, utána zabálunk! Na! Dóri!
                            Hol az a nejlonszatyor?
DÓRA                 Ahová raktad.
BÉLA                  De hová raktam?
TÓNI                            Ott van a széked mellett, Dórika!
DÓRI                            Ja! Bocsi.

Dóri lehajol a nejlonszatyorért, Bélának nyújtja.
Béla egy doboz rajzszöget, aztán söralátéteket vesz elő belőle.
Amíg ő az alátéteket sorba rakja.  

PISTA                 Mert az igazság az…,hogy így özvegyen nem igen szoktam
vásárolgatni. Úgy-e így élek itt, Dórika. Az a kis zsír meg a kenyér, amire nekem szükségem van, mert ami kell…
DÓRI                            Tényleg tessék ám nyugodtan tegezni, Pista bácsi.
PISTA                 Persze, persze. Tavaly még vettem a szembe szomszédtól egy
fél süldőt, de aztán befuccsolt a hűtőláda. Is. Na, írok a lányomnak, gyertek mán, mert a sonka még csak eláll,
de a sok kolbász meg a hurka…
                            Azt mégis el kéne magatoknak vinni.
NÓRA                 A lánya se sűrűn látogatja, Pista bácsi?
PISTA                 Hát átvittük Gézához, mert amúgy minek nekem hűtőláda.
TÓNI                            Majd megnézem, jó?
PISTA                 Értesz hozzá?
TÓNI                            Nem, de…
NÓRI                            Tóni bármit meg tud nézni, amihez nem ért.
TÓNI                            Na…jól van, Nóri…

Béla szigorúan átveszi a szót.

BÉLA                  Tehát akkor.
Íme az eszme! Egy jó pályázat.

JÓPÁLYÁZAT!

Béla elégülten mutatja fel a söralátétet.
Pista „ámult” csendben.
Béla egy rajzszöggel felerősíti az alátétet a sparhelt mellé a falra.

BÉLA                  Tisztán látja mindenki?
TÓNI                            Jó pá-lyá-zat. Az kell. Ebből indulunk ki.
                           Logisztikailag, akár a mátrixban.
                           Ha ez megvan, tuti a nyerés. Na, mármost.
BÉLA                  Mi kell egy igazán dögös, professzionális
                            jó pályázathoz?
TÓNI                            Na mi, no mi? Lányok! Dóri?
DÓRA                 Egy jó pályázat?
NÓRI                            És tuti nyerés.
TÓNI                            Így van, lányok.
PISTA                 No de utána csak kijöttök velem a pincébe?
TÓNI                            Ki.
PISTA                 Mert a zalagyöngyém, na, az tényleg finom.
TÓNI                   Ha megbeszéltük, amit tudnunk kell, megyünk, megkóstoljuk.
PISTA                 De nem ám csak kóstolgatni! Abból vedelni kell!
                            Gyerekek, abból én el tudnék adni tíz hektót is,
                            vagy akármennyit.
NÓRA                 Akkor mégis hozzunk egy kis kaját a boltból, nem?
PISTA                 De nem akarok.
NÓRA                 Hozni?
PISTA                 Eladni. Nincs is tíz hektóm. Zalagyöngye.
NÓRA                 Nem mondja!
TÓNI                             Hihetetlen, hogy mit össze tudtok fecsegni!
                           Figyeljetek végre! Csak tíz percig!
NÓRA                 Á, ahhoz mink túl buták vagyunk, Tóni!
DÓRI                            Tíz hosszú perc? Az nekünk nagyon sok.

Béla a „Jópályázat” söralátét alá három másikat rajzszegez ki.

BÉLA
                            MEGÍRNI.
BEADNI.
MEGVAJAZNI.

TÓNI                            Na. Ez a logisztika.
PISTA                 És ez így mind ráfért négy söralátétre?!
BÉLA                  Rá bizony, méghozzá adómentesen!
DÓRA                 Most legalább látjátok, mért kellett Bécinek annyit
                            a kocsmában üldögélnie…
BÉLA                  Jól látjátok, ha ezt így látjátok.
DÓRA                 Bár inkább állást keresett volna…
TÓNI                            Béci, erre most ne válaszolj!
PISTA                 Így világos, gyerekek! Szóval majd megírjátok, aztán
                            beadjátok, aztán…
BÉLA                  Pista bá’ levajazza.
PISTA                 Én?
BÉLA                  Azt csakis itt lehet. Helyben. A járásban.
PISTA                 De én „vajazzak”?
BÉLA                  Pista bá’ ismer itt mindenkit.
PISTA                 De kit? Azt se tudom, hogy…
TÓNI                            Majd érdeklődni tetszik, és ki tetszik tudni, hogy kit.
PISTA                 De hogy?
TÓNI                            Adni tetszik pénzt neki.
PISTA                 Kinek?
BÉLA                  Aki dönt, Pista bá’.
PISTA                 Miben?
BÉLA                  A nyerésben. Hogy ki nyer, ki nem.
PISTA                 De mért?
BÉLA                  Mit mért?
TÓNI                            A nyeréshez, Pista bá’!
PISTA                 Á, én ezt nem, gyerekek!
TÓNI                            Nem? Mit nem?
PISTA                 Én ilyet nem bírok csinálni.
BÉLA                  Nem?
PISTA                 Á, hát leégne a pofámról a bőr.
TÓNI                            Ugyan már, Pista bá’!

Csend.

DÓRI                            Ez de ciki!
TÓNI                            Mi ebben a ciki?

Csend.

TÓNI                            Na jó. Ciki. Mondjál már valamit,
                            Béla!

Béla dacosan tűzi fel a három alátét alá a következőt.

                            NYERNI

Csend.
A fiatalok nézik az ábrát.
Pista bá’ szégyenkezve, mégis makacsul bámul maga elé.

BÉLA                  Pista bá’!
PISTA                 Ne haragudj, Béla fiam, de…de ez nekem...!
BÉLA                  Majd csináljuk másképp. Jó?
PISTA                 Jó.
BÉLA                  Csak azt tessék kitudni, hogy ki itt a köcsög.
PISTA                 Ki köcsög?
BÉLA                  Aki dönt. És akit meg kell kenni. Pista’ bának csak
ennyit kell kitudni. Így oké?

Csend.
Pista lassanként, de nagyon megkönnyebbül.

PISTA                 Na…hát…végül is…azt kitudhatom, hogy kit kell…
                            Kellene, ha…Talán tudom is…
Annak a mocsok zöldbáró briganti kommunistának
a fia? Az lesz az?
                            Mintha erről a kocsmában...
                            Egyszer ugye, úgy-e nagyon anyáztak!
                            A Veréb! A Józsi! Az! Majdnem rendőrt hívtak rá.
                            Na, ott majd érdeklődök szép csendben.
                            Vagy megkérdezzük a Gézát! A szomszéd koma.
                            Na! Ő biztos is, úgy-e, hogy tudni fogja.
De sejtem ám!  A Feri lesz az.
Mert az nagyon politizál! Ajaj! Úgy-e!
Várjatok! Ha a kocsmában nem is tudnák,
majd az Évike a kultúrban…
Amit Évike nem tud, az a faluban nincs is.
TÓNI                            Ő lesz az.
PISTA                 Az Évike?
TÓNI                            Az a Feri, aki politizál.
PISTA                 Hát lehet.
BÉLA                  Szóval ezt ki tetszik tudni?
PISTA                 Rendben, ezt vállalom.
BÉLA                  Szuper!
                            Tehát.
Eddig arról van szó, hogy itt van Pista bátyámnak
ez a húsz hektár szántó, ami neki nem nagyon
                            kell. A gyerekeinek meg pláne. És csak bérbe adja
szinte semmiért. És akkor inkább nekem, azaz nekünk
adná, hogy találjunk ki valamit, használjuk.
Eddig jól mondom, Pista bácsi?
PISTA                   Ezért kerültél elő, nem?
BÉLA                  Nem csak ezért, Pista bá’.
PISTA                 Mert amúgy tíz éve nem láttalak?
BÉLA                  De én sokat gondoltam a Pista bácsira.
PISTA                 Ugyan, gyerek. Kell az a föld neked, értem én azt.
BÉLA                  És én mindig szerettem a Pista bácsit.
PISTA                 No…
BÉLA                  Hát azok a nyarak itt, gyerekkoromban!
PISTA                 Ugye-úgy-e, én is téged, Béluska!
BÉLA                  Amikor beestem a dögkútba!
PISTA                 Úgy-e?
BÉLA                  És amikor tetanuszt kaptam?
PISTA                 Ugye-egye-úgy-e?

Béla és Pista bácsi elérzékenyülve összeölelkeznek.
Tóni inkább elfordul, kilép a verandára.
A lányok némi undorral egymásnak.

NÓRA                 A becsületes Pókember, mi?
DÓRA                 És a fedhetetlen harcos Hulk, mi?

Béla és Pista bá kibontakoznak a hosszú ölelésből, lappogatásból.
Béla még két alátét tűz a Nyerni után, egymás alá:

ADÓSÁGOKAT MEGADNI.
         LEKÖLTÖZNI.

Amikor ez kész, szipogva kérdezi a nőket.

BÉLA                  Ezekkel kapcsolatban bármi kifogás?

A lányok összenéznek, már nagyon elkomolyodtak.

DÓRA                 Az adóságokat? Miből, Béla?
BÉLA                  A pályázati pénzből.
DÓRA                 De még nem is nyertél.
BÉLA                  Nyertünk. Öten egy csapat.
DÓRA                 Nem nyertünk.
BÉLA                  Fogunk.
NÓRA                 És az mennyi pénz az?

Tóni ront vissza, mindent hallott.

TÓNI                            Tizenkét milla, Nóri! Négy plusz nyolc, benne az önrész!
NÓRA                 De abból nem mindenféle izéket kéne beruházni?
TÓNI                            De tizenkét milla!
DÓRA                 De az önrészhez nincs egy vasunk se!
TÓNI                            De azt kamuzzuk, nem? Megbeszéltük, nem?
BÉLA                  Másfél vagy kettő milliócska. Kölcsön három hétre.
                            Tíz százalék kamatra-
DÓRA                 Hetente.
BÉLA                  Ez van, Dóra.
DÓRA                 Nagyon nem szeretném.
BÉLA                  Muszáj, nem? Hogy legyen bankos igazolásunk, nem?  
DÓRA                 De heti tíz százalék kamatra?!
NÓRA                 Szerintem is baromság.
TÓNI                            Akartok Utópiát, vagy nem akartok?!
DÓRA                 Az meg csak egy gyermeteg álom.
TÓNI                            Neked álom. Nekem nem álom! De álom! Amit mi
                            megvalósítunk. Viszont ha ti nem hisztek benne…
DÓRA                 Heti tíz százalék kamatra?!
BÉLA                  Én kérem kölcsön, nem?
DÓRA                 Meg akkor veled én is, nem?
BÉLA                  Nincs vita!

A lányok konokul maguk elé merednek.
Pista feszeng.
Csend.

DÓRA                 És hol is fogunk lakni?
TÓNI                            Itt Lapatykán!
DÓRA                 De hol?
PISTA                 Persze, ugye, úgy-e boldog leszek, ha nálam…
BÉLA                  És rengeteg az üres porta is ám.
PISTA                 Az is így van, sajnos.
BÉLA                  És majd építkezünk. Ezt is megálmodtuk, nem?
PISTA                 De elfértek nálam is tényleg.
BÉLA                  Nagyon nem értem, ahogy viselkedtek. Lányok!
                            Nem ezért jöttünk le.

Tóni is kifakad.

TÓNI                            Mi? Hát nem!
BÉLA                  Ne haragudjon, Pista bá’!
PISTA                 Ugyan, úgy-e!
BÉLA                  De ez így nem logisztika!  Ha a hölgyek nem bíznak
benne, felejtsük el az egészet!

Nagy, súlyos, döntés előtti, vagy döntés utáni csend.

PISTA                 Akkor…indulhatunk a pincébe?
TÓNI                            Hogy nézne ez ki ez az ábra levajazás nélkül?
                             Borul! Béla! Látod! Nem látod? Borul! Nem borul?
BÉLA                  Borul. Nincs meg benne a vaslogika.
TÓNI                             Igenis kell a levajazós alátét oda!

Csend.
Béla keze automatikusan elindul a baseball sapka után.
Már a kezében van, amikor ijedten sandít Dórira.
Visszagyűri a sapkát a zsebébe.
Megint csend.
Tóni és Béla egymást tekintetét keresik, egyszerre kiáltanak.

                   KÉRDŐJELLEL!


DÓRA                 Hogy?
TÓNI                            Kérdőjellel!
BÉLA                  Ami annyit jelent, csak akkor vajazunk, ha szükséges.
                            Pista bá’ kitudja a kultúrban. Ugye, Pista bá’?
PISTA                 Ezt beszéltük meg, ha muszáj…
BÉLA                  Nóri! Te is kapsz jattot a kocsmában!
DÓRA                 Az más.
BÉLA                  Te meg konyhapénzt anyádtól!

Tóni kivesz egy filctollat a nejlonszatyorból, aztán rárajzolja a kérdőjelet a levajazni alátétre.
Béla az ábra alsó soraként a három utolsó alátétet erősíti fel:

   DOLGOZNI! DOLGOZNI! DOLGOZNI!

Kimerülten fordulnak a lányokhoz és Pistához.
Pista megint csak ámul, de most mosolyog.
A lányok még mindig duzzognak.

MÁSODIK INTERMEZZÓ

Béla és Tóni kilép a jelenetből, a hősi pózt veszik fel.
Egymásnak háttal állva, fejüket oldalt, büszkén felszegve.


                   A hős, a hős, a príma hősök…
                  Azzá válunk mind.
                   Ha észben tartjuk, hogy ki itt a főnök.
                  A balsors biztosan elkerül.
                   És a szerencse ránk kacsint.
                   Magyar! Csak vajazz! Híven!
És rendületlenül!
                   Ki nem így tesz, az jár csehül.
                  
A fiúk magabiztosabban állnak vissza a jelenetbe.

Pista nekividámodva tölt a poharakba.

PISTA                 De erre már csak koccintunk, gyerekek!

Az urak koccintanak, és a nedűt leküldik húzóra.

PISTA                 Azért kérdezhetek még valamit?
BÉLA                  Pista bá’! Bármit tessék!
PISTA                 Végül is… mit akartok azon a szántón?

Kint felbömböl a porszívó. Pista hökkenten néz a zaj felé.

PISTA                 Ez…ez meg mi…ez? Ejnye, ki jött még?


AZ ELSŐ „ X” TÍPUSÚ ABNORMÁLIS BETÜREMKEDÉS

A színre egy sárkányfej lebeg be, a pórszívó csövére tűzve.
A pórszívó most porfújó.
A sárkányfej ködöt okádik.
A szereplők, mintha képregény figurák lennének, a mondandójukhoz
kezükkel szövegbuborékot formáznak.
Kivéve Pistát.

NÓRA                 Ah, borzalom: a rém tűzsárkánya…
DÓRA                 Jaj, jaj, jajajaj. Jajajajajaj.
BÉLA                  Nyugalom! Nem kell félni!
Hulk, akciózd le!

Tóni komor elszántsággal veszi fel a svájcisapkát, aztán indul.
Keményen üt és vág.  Akciózik.
A pórszívó üvölt, bömböl, sivít, hörög, aztán elhallgat.
A sárkányfej a cső végén elhanyatlik.
Tóni megragadja, kidobja, aztán még utána lép.
Odakint diadalmas Tarzan-üvöltést hallat.


4; UGYANOTT
Akik eddig.

Tóni szerényen tér vissza szerettei közé az iszonyú küzdelemből.
Béla biccentéssel nyugtázza a hibátlan győzelmet.
A jelenet ott folytatódik, ahol az abnormitás előtt félbeszakadt.

TÓNI                   Bio bigyóban gondolkodunk, Pista bá’.
PISTA        Ó! Ejha! És…mit jelent ez a „bio- bigyó”, Antal?
TÓNI                   Ez a trendi, Pista bácsi. A csak semmi műtrágya fíling.
PISTA        Értem már! A kukacos alma.
TÓNI                   Manapság falun csakis.
PISTA        Igen?
BÉLA         Nem jó ötlet?
PISTA        Honnan tudnám?
TÓNI                   De! Ez a tuti jó ötlet!
PISTA        Rendben, Antal, ha te mondod…
TÓNI                   És meggazdagszunk!
BÉLA         Hogy többé ne szorongjunk.
PISTA        Mert tik szorongtok?
BÉLA         Mindenki szorong. Igaz, Dóri?
DÓRA        Majdnem.
PISTA        De tik mért szorongtok, fiatalok?
BÉLA         Hogy mi lesz velünk holnap. Vagy azután.
TÓNI                   A városban már nincs jövő, Pista bá.
PISTA        Na ugye, úgy-e?
BÉLA         És a Mondó szólt: az életünk maga a hátborzongató idegenség
                   abban a büdös, goromba panel-dzsungelben.
DÓRA        Pláne munka nélkül, segélyből és pótlékból élve…
BÉLA         Például, de…
TÓNI                   Nekünk se sirály ám, én se keresek sokkal többet.
NÓRA        Ahogy mondod, Toncsi.
TÓNI                   Na és!?
BÉLA         Szóval? Tetszik az ötlet, Pista bá’?
PISTA        Mondjuk a szőlőn kívül én se permetezek már régóta
                   semmit…


MÁSODIK INTERMEZZÓ:

Ezt a hölgyek éneklik, táncolják.

                   Biotehén, biótej…
                   Biótúró, kefír, író
                   Csak ezt eszi, ki jó fej
                   Az uborka is bio kígyó
                   Modern ember biot nyel
                   A végén bió kakát nyer
                   Biokovász bio- vekni
                   Biorétest szül a tepsi
                   Biozsírral kell kikenni
                   Biósajt  és biódisznó…
                   Biohurka, tölti Gyurka
                   Biot abál itt az üst
                   Biot tartósít a füst
                   Biocsirke, biotojás
                   Biohorgon biokapás
                   Bioóbor , biorészeg
                   Biozz te is, ez lesz részed:
Bióménes, biohintó
A bión lóvé  és tilinkó!

A nóta és a tánc lecseng.
Pista bá’ már a fejét csóválja.

PISTA        Nohát, hintónk is lesz, gyerekek?
BÉLA         Még a kutyák bélszínt esznek nálunk, Pista bá’.
PISTA        A kutyák?
NÓRA        Kutyánk is lesz. Sok! Tóni megígérte.
TÓNI                   Neked egy egész kutyamenhely, szivi…
PISTA        Úgy értitek, itt hátul a kertben?
NÓRA        Ezt nem szeretné?
PISTA        Hát ugye, de… csak…amióta Cézár elment, ugye…
BÉLA         A kutya témáról is később, oké?
PISTA        Jó. Arra térjünk vissza inkább később.
BÉLA         De tényleg tetszik ez így magának, Pista bácsi?
PISTA        Na….igen...csak  egy kicsit megint  összekavarodtam.
Szóval mit is szeretnétek itt, gyerekeim?
BÉLA         Leköltözünk, szántunk, vetünk, aratunk.
Kakasszóra ébredünk, a Nap alatt izzadunk,
                   ha alkonyul, szép fáradtan nyugovóra vonulunk.
PISTA        Na! Ez szép! Oszt végre leülünk a pince elé, és…
Gyere át, komám. Az a legszebb az életben, nem?
Miért is ne?
BÉLA         De előbb a munka, a munka, a munka!
NÓRA        Azért ez így elég durva…
DÓRA        Itt hájasodunk mind kövérre, utálkozva, elbutulva.
TÓNI                   Épp hogy szeretetben, okosan és szépen!
NÓRA        Tíz év múlva?

Csend.
A feszültség az urak és a hölgyek között ismét növekszik.

PISTA        Há’ mondjuk ez a sok munka tényleg csak parasztnak való…
BÉLA         És ezt pont maga mondja, Pista bácsi?
PISTA        Há’ pont azért. Mert az pedig úgy van megírva,
hogy a Teremtő végre nyújtózott egy nagyot,
azt beszólta a vasárnapot. Ez jó mondás, mi?
Ezt is az én egykomám, a Géza szedte le a gépéről.
A Gézára emlékszel, Béla?
BÉLA         A múltkor is találkoztunk.
PISTA        Úgy is van, úgy-e.
BÉLA         Itt minden nap vasárnap lesz! Pista bá’!
PISTA        Ahhoz nekem kevés a nyugdíjam, édes fiam.
BÉLA         Elsőnek mit szólna a rozshoz?
PISTA         Azzal vessünk?
BÉLA         Aztán hetente megkapáljuk.
PISTA        Láttál te már olyat, hogy rozs? Táblában?
BÉLA         Mért?
DÓRA        Egyszer a vonatból, szerintem. De az búza volt.
PISTA        De mért pont rozs?
TÓNI                   Mert rozspálinka! Azért a rozs! Bio! Whisky!
PISTA        Mondjuk egy pálinkafőzőnek lenne értelme…így, hogy most
                   egy keveset fillérekért lehet magunknak…
TÓNI                   Na ugye!
PISTA        Ugye, ugye, úgy-e, meg itt van az a rengeteg jó bor
                   a pincesoron, meg az a sok pocsékba dobott törkölycefre…
TÓNI                   A törköly az hungaricum!
PISTA        Aztán a kert végében a harminc szilvafám. Na! Az aztán
                   a bio, gyerekek! Permetet biztos nem látott öt éve legalább!
                   Igaz, hogy nem is terem már semmit, mert meg is kéne
                   valakinek metszeni…
BÉLA         Megmetsszük!
DÓRA        Te csak kapáljad a rozst, Béci.
NÓRA        A táblában…
TÓNI                   „Puszta Whisky”! Na? Az lenne a márkánk neve.
NÓRI                   Elég gagyi…
BÉLA         Lányok, ti ma nem tudtok mást, csak fikázni.
DÓRI                   Ez a jó lapatykai levegő teszi…
PISTA        Mert egyszer például összefőzettem a szilvát a törköllyel…
                   És mondjuk ha tényleg kaptok tizenkét milliót, abból már
                   lehetne a régi tehenészet mögé egy jelentőset kreálni, mert
                   a tápszerraktár pavilonja fölött a múlt héten megvolt még
                   a tető. Majd ha megyünk a pincébe, arra nézzünk?
BÉLA         Na! Legyen az? Lányok?
DÓRA        Pálinkagyár?
NÓRA        Nézzünk arra?
TÓNI                   Szilva, törköly meg rozs? Egy főzetbe?
BÉLA         Meg valami baromi titkos gyógynövény cefre hozzá?
                   Pista bá? Milyen gyógynövény nő itt dögivel?
PISTA        Azt így nem tudom. De a rucaöröm és a békatutaj tavaly
igen csak elburjánzott a slötyóban…
TÓNI                   Ez az! Valami hatvan fokos likőrféle? Hungaricum, mondom!
BÉLA         Lapatykai Rucaöröm? Ez már csak húzós márka név, nem? Nóri!
NÓRI                  De.
DÓRI                   Rettegj, Jim Bim és Cwack Unikum!
BÉLA         Pista bácsi! Akkor legyen ez?
PISTA        Tőlem ez is lehet…Mert én öreg vagyok már, hogy úgy-e…
BÉLA         Magának biztos nem kell semmit csinálni. Maga csak aláírja a pályázaton a nevét. És az összes többi onnantól a mi dolgunk.
PISTA        De tiszta ügy ez, te gyerek?
BÉLA         Pista bácsi! Hogyne lenne tiszta?
PISTA        Nahát, akkor jó…jól van.
BÉLA         Kezet rá! Csajok, ti is!

Az urak és a hölgyek Pista köré gyűlnek, összedugják a kezüket.

TÓNI                   Egy-kettő-három…
BÉLA         Ki a jobb?
TÓNI/BÉLA 
MAGYAROK!

A csoportozat különválik, Pista mozdul a demizsonhoz.

PISTA                 Erre most iszunk, nem?
BÉLA                  Ez az, gyerekek! Nóri, te lehívod és megírod a
                            pályázati lapot.
NÓRI                            De mért pont én?
BÉLA                  Tóni, te összerakod Pista bá’nak a céges szervert.
TÓNI                            Oké.
PISTA                 A mit, Bécikém?
BÉLA                  Számítógépet.
PISTA                 Nekem? Minek?
NÓRI                            Utópia szerver nélkül…? Pista bá!
PISTA                 De hát nem is értek hozzá!
BÉLA                  Három hetünk maradt mindenre, gyerekek!
PISTA                 És a komámnak úgyis itt van egy gépe a szomszédban!       
BÉLA                  És persze, az enyém a legkínosabb feladat.
                            Megszerezni a kölcsönt a lakótelepi uzsorástól.
DÓRA                 Nem érted, hogy nem akarom?
BÉLA                  Lépni kell! Kérdés?

Csend. Pista a fejét csóválja, aztán a vállát vonogatja.

DÓRA                 Nekem lenne egy.
BÉLA                  Gondoltam.
DÓRA                 De ezt magamtól kérdezem meg.


5;  MÁSODIK „X” TÍPUSÚ ABNORMÁLIS BETÜREMKEDÉS

Akik eddig és Magneto feje.

Éles hangú sivítás. Akna. Vagy repeszgránát?
A szereplők megdermednek.
Dóri portörlő rongya hullik baljós ívben a szín közepére.
A szereplők megint egy képregény figuráit játsszák, kivéve Pistát.

BÉLA                  Ajaj.
PISTA                 Ez megint mi?
TÓNI                             Akna?
PISTA                 Mi?!
BÉLA                  Atom-akna!

Béla ráveti magát a rongyra, a testével védve a többieket.
Tóni is hasra vágja magát, a fejét a karjaival védi.
Pista csak áll, újfent nem érti, mi van.
Robbanás Béla alatt.
 A hölgyek lakonikusan.

DÓRA                 Hupsz.
NÓRA                 Vége.
DÓRA                 Béla.
NÓRA                 Gyász?
DÓRA                   Sirám, jajszó.

A KÉT HÖLGY siratóasszonyok stílusában

Jajaj. Jajajajajaj. Jajajajajajajaj.
Jajajajajajajajaj!
                   Jaj.

PISTA                 Tik most mit is játszotok itt?
NÓRA                 Magneto atom-aknával is bombázza New Yorkot.
PISTA                 Mivel? Mit? Ki?
NÓRA                 Magneto.
PISTA                 Az ki?
NÓRA                 Pista bá’, maga szerencsés ember, ha nem tudja…

Dóra mély gyászában Béla tetemére rogy.

DÓRA                 Béla!  Nagyon meghaltál?
BÉLA                  Szerinted?
DÓRA                 Game over vagy?
BÉLA                  Miszlikekre robbantam, bébi.
DÓRA                 Égés.

Nóra cipőorral megbökdösi Tónit.

NÓRA                 Tóni?

Tóni kikandikál karjai fedezéke mögül.
Ám mielőtt mozdulhatna, odakint a porszívó bömböl fel.
A szívócső ismét betüremkedik a színre.
A  cső végén most a gonosz Magneto feje nézeget körül,
és eszelősen röhög.

PISTA                 Ez meg mi a franc, hé?
NÓRI                            Ő maga a gonosz Magneto.
PISTA                 Az én konyhámban?!
DÓRI                            New Yorkban.
NÓRA                 Tóni! Hulk!

Tóni tápászkodik, ám mozdulatában megdermed, amikor Magneto
abbahagyja az eszelős kacajt, és iszonyú szónoklásba kezd.

MAGNETO                   Cura cum fluvium transiret, videt cretosum lutum
                             Sustulique cogitabunda atque coepit fingere!
PISTA                 Most mi van?

Béla holtában, síri hangon fordítja.

BÉLA                  A Gond, amint egy ízben egy folyón kelt át,
                            agyagos földet pillantott meg.
PISTA                 Kicsoda? Mit?
MAGNETO                  Dum deliberat quid iam fecisset, Jovis intervenit.
BÉLA                  Elgondolkodván vett belőle egy darabot.
NÓRA                 Béla, te most nem halott vagy?
BÉLA                  Attól még a Mondó szólhat belőlem.
MAGNETO                  Rogat eum Cura ut deit illi spiritum, et facile impertat.
BÉLA                  És formázni kezdte.
MAGNETO                  Cui cum vellet Cura nomen ex sese ipsa imponere,
                            Jovis prohibuit suumque nomen ei dandum esse dicitiat.
PISTA                 És most mit mond?
BÉLA                  Miközben műve fölött tanakodott magában, hozzálépett
                            Jupiter.
MAGNETO                  Dum Cura et Jovis disceptant, Tellus surrexit simul
                            Suumque nomen esse volt cui corpus praebuerit suum.
PISTA                 De ennek nem a templomban kéne mennie?
MAGNETO                  Sumpserunt Saturnum iudicem, is sic aecus iudicat:
                            tu Juvis guia spiritum dedisti, in morte spiritum,
                            tuque Tellus, quia dedisti corpus, corpus recipito,
                            Cura enim prima finxit, teneat quamdiu vixerit.
                            Sed quae nunc de nomine eius vobis controversia est,
                            homo vocetur, quia videtur ess factus ex humo.
( K.Burdach: Faust és a Gond)

Magneto most, hogy végre jól kimondhatta a tutit, újabb sátáni kacajt
hallat, aztán visszahúzódik.
A porszívó kikapcsol.
Nagy a csend.
Tóni kászálódik fel nagy nehezen.
Bélához vánszorog, mi van vele.

PISTA                 Hát ha én ezt este a Négycsöcsűben elmesélem…
TÓNI                            Béla! Jól vagy?
PISTA                 Jól jönne egy ilyen maskarázás a búcsúban!
TÓNI                            Béla!
BÉLA                  A sapkámat!

Tóni felülteti Bélát, megkeresi a pókos baseball sapkát Béla zsebében,
gyengéden a fejére húzza.

PISTA                 Még mit mondott ez szörnyű izé?
BÉLA                  Nyers fordításban? A Gond megkérte Jupitert, hogy
                            leheljen lelket a megformált agyagdarabba.
PISTA                 És?
BÉLA                  Tóni, magyarázd meg!
TÓNI                            Jupiter ezt készséggel… Ámde amikor a Gond a sárdarabnak
                            a saját nevét akarta adni, Jupiter körbe röhögte.
PISTA                 És?
TÓNI                            Nagy anyázás támadt. Ekkor felbukkant a Föld, és ő is azt
kívánta, hogy a sárgombóc az ő nevét viselje, mivel az anyaga az ő testéből vétetett.
PISTA                 Mondom, a búcsúban, a körmenet előtt a…
BÉLA                  Szaturnusz lett a döntőbíró. Te, Jupiter, mivel te adtad neki a
                            lelket, halálakor visszakapod azt. Te, Föld, pedig a testet.
                            Mivel azonban a Gond formázta meg a lényt, azért ameddig
                            csak él, a Gondé leszen. Mivel pedig a vita a nevéről folyik,
                            homonak kell őt hívni, mivel a humuszból vétetett.

Csend.

PISTA                 Ennyi?
TÓNI                            Nagyjából. Béla! Play van! Feltámadnál végre?
BÉLA                  Mindjárt.
PISTA                  Na de ilyet! Robbanó porrongy?! Maskarás szörny a konyhámban! Ej, ti városi gyerekek, tik aztán… Ezt külön nekem rendeltétek?
TÓNI                            Mehetünk, Pókember?
BÉLA                  Hív a végzetünk, Hulk.
PISTA                 Hová mentek?
TÓNI                            A túlélőkért.
BÉLA                  Aztán a barlangba, az időgéphez.
TÓNI                             Vajon izzítja-e már a térerőt dr. Izidor Sporatits?
PISTA                 Jézuskám, az meg ki?
TÓNI                            Az egyetlen tudós a mi oldalunkon.
BÉLA                  Míg ő is meg nem tébolyodik végképp.
TÓNI                            De az már egy másik játék lesz.
BÉLA                  Majd letöltjük azt is.

Béla tápászkodik, mélyen a fejére húzza a pókos sapkát.
 Tóni is megigazgatja a svájcit a jelentős villámhárítóval.
Indulnak.

PISTA                 Gyerekek, aztán ne nagyon messzire ám!
                            Mert kora estére a pincéhez, tudjátok!

Béla és Tóni kimennek.
Pista az ajtóban a fejét csóválva bámul utánuk.
Visszafordul, a lányokra mosolyog, megáll a konyha közepén.

PISTA                  Dórikám! Ugye nem haragszik meg a Béla,
ha leveszem azokat az alátéteket onnan?

Sötét.
Magneto röhög a távolban.
Robbanások, gépfegyvertűz, nínózás és a porszívó bömbölése.
Az tízliteres befőttes üveg, benne a söralátétekkel megemelkedik,
misztikus fényt kap, és a továbbiakban mint Szent Grál lebeg.



6; TÓNI LAKÓTELEPI PC-BOLTJA
Tóni, Pista, Géza

Most csak Tóni arca látszik a villogó képernyőtől, a kobakján a svájci sapka.
 A „Világvége játékban” utcai harc tombol.
 Lövöldözés, robbanások, ordítások, sikolyok, robajok.
Tóni agresszíven püföli a klaviatúra billentyűit.

TÓNI                   Nesze! A kurva anyád! Vérezz, te mocsok! Kell még?
                   Gyere csak te is! Te görény! Kitépem azt a fekete szíved, te!

Tóni győztesen ordít, ökleivel a mellét veri.

TÓNI                   Hulk! Hulk! Hulk! A rémálmod vagyok, Magneto!
                   Jöttök? Vagytok még? Sose fogytok? Gyertek csak!
                   Én nem fáradok! Hulk! Hulk!

Tóni újabb közelharcba bonyolódik.
Kint aprót csilingel a bejárati ajtó.
Pista és Géza óvakodnak be a helyiségbe.
A szín lassan kivilágosodik.
Az apró panel-alagsori üzlethelyiség tele számítógépekkel, alkatrészekkel.

PISTA                 Halló! Halló!
TÓNI                            Hulk!
GÉZA                  Van itt valaki?
TÓNI                            Mi van?!
GÉZA                  Jó napot, tisztelt uram! Mi…
TÓNI                            Nem látták a táblát? Rögtön jövök!
GÉZA                  Azt láttuk.
TÓNI                            Hát akkor?
GÉZA                  De itt tetszik lenni.
TÓNI                            Egy faszt vagyok én itt, uram!
GÉZA                  Nem? Nem tetszik?
TÓNI                            A tábla számít!
GÉZA                  Akkor…
TÓNI                            New Yorkban vagyok!
GÉZA                  Bocsánat. Pista! Jó helyre jöttünk mi?
PISTA                 Azt hiszem, hogy…
TÓNI                            Áuuuó, csesződj meg! Hulk!

Tóni a játékban halálos sebet kapott.
Csend.
Tóni az arcát a tenyerébe temeti.
Géza húzná ki az üzletből Pistát.

PISTA                 Tóni? Antal! Nem te vagy az?
TÓNI                            Ki kérdi?
PISTA                 Hát én! Vagyis mi!
GÉZA                  Gyere, komám!

Tóni kinéz az ujjai rácsai mögül, ráismer Pistára.

TÓNI                            Ja! Hello, Pista bá’!
PISTA                 Szervusz, Tónikám!
TÓNI                            Bocs, csak egy perc…

Tóni feltápászkodik, betámolyog a függönnyel elválasztott apró helyiségbe.
Géza még mindig húzná kifelé Pistát.

GÉZA                  Gyere, koma! Ez nem normális.
PISTA                 Á, csak van az a játékuk…
GÉZA                  Na…jól van, te tudod.
PISTA                 Hát ha már eddig eljöttünk, Géza…

Pista a belső helyiség közelébe topog, Géza érdeklődve néz körül.
Pista beszól Tóninak. Tóni bentről fojtottan válaszolgat.

PISTA                 Mert vártunk ám benneteket.
TÓNI                            Bennünket kiket?
PISTA                 Hát a Bélát meg téged.
TÓNI                            Mikor?
PISTA                 Hát tudod… A pincémnél. Amikor lent voltatok.
TÓNI                            Ja! Hogy akkor…

Tóni tér vissza, törülközik. Arcot mosott.

TÓNI                            Isten hozta, Pista bá’.
PISTA                 Hát hová tüntetek el annyira a Bélámmal?
                            Mert a kocsma nem volt nyitva, aztán meg este lett.
TÓNI                            Elhúzódott a…mindegy.
PISTA                 Kilenc körül a lányok mondták, már úgy se
                              jöttök. Úgyhogy beültek az apja kocsijába,
azt már el is mentek.
TÓNI                            Mondták.
PISTA                 Meg se néztük azt a pavilont. Tudod, a tehenészet
                             mögött. Ahová esetleg azt a pálinkafőzőt tervezzük.
TÓNI                             Ja.
PISTA                 Pedig sajnálhatjátok. A délutánt. Estét. Mert aztán jöttek ám
                            át a komák, mi? Géza! Csak eldanolgattunk megint úgy
                            éjfélig. Vagy négyig? Ki nézi?
GÉZA                  Így megy ez nálunk.
TÓNI                            A legközelebb, Pista bá’.
PISTA                 Meg kitalálták a lányok, hogy mégse pálinkafőző legyen.
                            Mármint ne az a Lapatykai Lucaöröm. Nektek is szóltak?
TÓNI                            Kit érdekel?
PISTA                  Úgy-e? Akkor én meg kérdeztem, ha nem, nem, de akkor mi? Mesélték ezt is a lányok?
TÓNI                            Pityognak tokmányban hülyeségeket.
GÉZA                  Azért más ám egy pálinkás kombinát, mint egy bio kertészet.
PISTA                 Ezzel érvelt a lányoknak a Géza.
GÉZA                  A pince előtt.
PISTA                 Hadonászott a hébérrel…
TÓNI                            Egy nőnek érvelhet, bátyám.
GÉZA                  Az is így igaz.

Tóni visszadobja a törülközőt a belső helyiségbe.

TÓNI                            Na. Pótkávé, sör, konyak, kóla?
GÉZA                  Kólát innék.
TÓNI                            Akkor azt mindjárt hozok a kisboltból.
GÉZA                  Á, miattam ne fáradj!

Tóni megnyugszik.

TÓNI                            És hogy jöttek fel? Vonattal?
PISTA                 Á, Géza felhergelte a Trabantját. Igaz, Géza?
GÉZA                  Így megy ez nálam, amióta nincs mán’ vonat.
                            Mert meg mán’ a sínt is úgy ellopták. A busztól
                            meg úgy van az nálam, hogy könnyen hányingerem
                            támad.
TÓNI                            A Trabanttól nem?
GÉZA                  Attól? Há’ attól ugyan hogy?
PISTA                 Szóval ő az én legjobb komám, a szomszéd, a Géza.

Tóni kezet fog Gézával.

TÓNI                            Helló, Géza!
PISTA                 Na! Antal fiam. Neki van olyan gépe. Tudod.
Szóval ilyen, mint ezek itt. Azért kértem meg, jöjjön már,
                            fizetem a benzint, mert Géza ért hozzá. Jól mondom, Géza?
GÉZA                  Így jól mondod, Pista.
TÓNI                            Géza bá’nak milyen gépe van?
GÉZA                  Lujza.
TÓNI                            Az…Lujza? Az meg milyen márka?
PISTA                 Az a neve neki.
GÉZA                  Elég sok a memóriája. Már a wincseszternél is. Meg Asus.
TÓNI                            Meg mi Asus?
GÉZA                  A monitor meg a merevlemez kártya?
TÓNI                            Az hány giga?
GÉZA                  A monitor?
TÓNI                            Látom, maga tényleg komoly szakember, Géza bá’.
GÉZA                  Minek is tagadjam?
PISTA                 Azért kértem meg. Majd neki elmagyarázod, hogy
                            kell bekapcsolni, meg ki, meg ilyesmi.
TÓNI                            Oké. Már összeraktam ám. Hozom a gépet.
GÉZA                  De van benne elöl is USB-kimenet?
TÓNI                            Hátul is hat.
GÉZA                  Az elég.

Tóni Géza szakértelmén megszédülve indul hátra a gépért.
Pista megint utána tipeg.

PISTA                 Hallod, Tónikám? És aztán ti hogy értetek haza?
                            A késő esti busszal?

Tóni kintről.

TÓNI                            A világhálón, Pista bá’, hogy.
PISTA                 A…. micsodán, fiam?
TÓNI                            Hát hogy? New Yorkon keresztül.

Pista Gézára néz.

PISTA                 New…Ezt jól mondja, Géza?
GÉZA                  Majd megmutatom a gépeden, Pista.
PISTA                 Hogy hogyan kell egy ilyen izén, izében utazni…?
GÉZA                  Majd azt is.
PISTA                 Lapatykától  New Yorkon át ide Pestre?
GÉZA                  Például.
PISTA                 A mindenit! Antal! Hát úgy jöttetek?
TÓNI                            Meg stoppal, aztán a városból vonattal.

Tóni kihoz egy jókora dobozt, benne a gép. Leteszi.

TÓNI                            Ez oké lesz. Még nézünk hozzá egy dögös kis
monitort, nyomtatót, meg egy érintő egeres billentyűzetet.
Így rendben leszünk, Pista bá’.

Pista babonás félelemmel bámulja a dobozt.

TÓNI                            Géza otthon összedugja. Vagy megmutassam?
GÉZA                  Ennyi már csak menni fog nálam…
PISTA                 No de hát hogy?
TÓNI                            Mit hogy?
PISTA                 Hogy csak úgy bemegyek ebbe a gépbe?!
TÓNI                            Ebbe? Ebbe nem. De egy ilyenbe majd. Persze.
                            Kinyitja az ablakot az ember és már ott is van.
PISTA                 Gyalog?
TÓNI                            Vagy ugrik.
PISTA                 Ugrok?!  Azt visítok, hogy New Yorkba kérem?
                            Retúr? Vagy nem is kell retúr?
TÓNI                            Még tíz év, és ez lesz a realitás, Pista bá’.
PISTA                 Hihetetlen. Te tudtad ezt, Géza?
GÉZA                  Így megy ez már csak…
TÓNI                            Aztán húsz év se telik el, és az ember tényleg ott lesz.
PISTA                 Hol, Tónikám?
TÓNI                            A Mátrixban.
PISTA                 Hol?!
TÓNI                            Mint a FILMBEN. Attól függ, melyik bogyót veszed be.
                            A pirosat vagy a kéket. Mi? Az a jövő!
PISTA                 Az istenit! Géza!
GÉZA                  Majd otthon letöltjük, azt megnézzük.
PISTA                 Nézzük meg? Mi ketten?
GÉZA                  Persze.
PISTA                 És ez biztos?
GÉZA                  Megnézzük.
PISTA                 Nem az, Géza. Hogy ez lesz a jövő?
TÓNI                            A Mátrixban.
GÉZA                  De még Lapatykán is.
PISTA                 Ne! És az…jó lesz? Nem lesz az gond?
TÓNI                            A gond maga az ember. Így mondja a Mondó Béciben.
Ezért írtja ki Magneto naponta átlag egymilliószor New Yorkot.
GÉZA                  Naponta ennyiszer?!
TÓNI                            Ismeri ezt a játékot, Géza bá’?
GÉZA                  Még nem annyira, de…majd ezt is letöltöm.
TÓNI                   A  http kettőspont www rohadt genya pont comot írja be, aztán  rákattintva már majdnem kétmillió aktív játékost talál.
GÉZA                  Nem mondja!
TÓNI                   Külön klubunk van a facebookon, lehet regisztrálni.
GÉZA                  Hogy nem tudok én erről?!
TÓNI                   Csak próbálja ki, Géza bá’! Nagyon cool.
                            Mi bent vagyunk Bécivel az első százban.
GÉZA                  Gratulálok!
TÓNI                            Á, semmi…minden éjjel nyomjuk.
PISTA                  De várjál már, Antal! Sehogy se bírom elképzelni.
Azt mondod, hogy egy ilyen a dobozzal majd bármikor elutazhatok bárhová?
TÓNI                            Csak meggúglézza, Pista bá, és már ott is van.
PISTA                 A lányomékhoz is Veszprémbe?
TÓNI                            Mért ne?


7;  A HARMADIK ABNORMÁLIS TÜREMKEDÉS

A SÖTÉTBEN, EGY SÉTAPADNÁL A LAKÓTELEPEN
Béla, (Magneto)

Mintha maga Darth Weder zihálna.
Világosodva a szín szegletében pad, ami egy játszótérre néz.
Magneto terpeszkedik a pad közepén.
A végtagjai hajlékony szívócsövek.
A befőttes üveg a mennyezet alatt szerényen,de misztikus fényben lüktet.
Béla sunnyog be, rettegve torpan meg.

BÉLA                  Félek? De mitől félek? A félelem csak hangulat, drága                                      barátom, kedves én.
A félelem félt csak, ha a világvége az utunkba kerül.
Mondhatnám, mint most, hozzám egészen közel.
De a Mondó azt mondta, amíg magamban hordom a Pókembert, nem kell tartanom semmitől.

Béla összeszedi a bátorságát. Botladozó lépésekre kényszeríti magát.
Megáll a bábbal szemben. A pókmintás baseball sapkáját gyűrögeti.

BÉLA                  Hi, Magó! Bocs, hogy néhány percet késtem.
Vagy nem késtem?

A bábu nem reagál.
 Béla óvatos léptekkel a padig ér, leül a legszélére, a fél feneke
lelóg az ülésről.
Csend.
Béla lopva Magnetora néz, aztán elkapja róla a tekintetét.
A portörlő rongyot húzza elő, beletörli a homlokát.
A továbbiakban folyamatosan itatja fel magáról az izzadságot.

BÉLA                  Hideg van itt.
Van csak én fázok?
Nincs is hideg.
Bár meleg se.
                            Ahhoz képest, hogy mindjárt húsvét, hehe…
Hehehe.
Nem hehe?
Hehe.

Csend.
Ez a téma is befuccsolt. Béla feláll, szerencsétlenül toporog.

BÉLA                  Szóval, Magó, ahogy telcsin megdumáltuk.
Másfél milla, maximum.
Kettő kéne, de másfél is elég lesz.
Vagy egymillió kettő?
                            Három-négy hétre.
Talán egy hónapra? De neked, végül is, annál jobb,
nekem minél rosszabb…vagyis hosszabb, amíg…hozom, vagyis adom neked vissza a pénzt, mert ugye…
Hehehe, úgy értem, mármint csakis nekem, mert a heti
tíz százalék kamat, meg a kamatos kamat neked, csak neked ketyeg…
Hahahihihehe.
                            Tehát ideadod a pénzt, én meg beviszem a bankba.
Csak virítom, érted.
                            Hogy tőkeerős cég vagyok, vagy mi a picsa…
                            Van nekem a pályázathoz önrészem dögivel.
                            Érted.
És akkor kikapom az egyenleget, azt mellékelem a pályázathoz.
Azt mindjárt másnap kiveszem a pénzt, és már adom is vissza neked. A kamatokat meg, ha nyertünk.
Négy plusz nyolc milla.
Sirály, nem?

A bábu felhördül, Béla mindjárt magyarázkodik.

BÉLA                  Tuti a dolog, Magó! Nálam van a Grál, érted!
                            Látod! Ott fent lüktet, néz le rám, és vigyáz a szerencsémre.
                            Hehe.

Béla felmutat a világító befőttes üvegre. Magneto nem reagál.

BÉLA                  Kitudjuk, ki a főkurátor főköcsög. A járásban.
Már félig ki is tudtuk. Valami Feri. Őt levajazzuk.

A bábu mintha nyugodtabban lélegezne, Béla lazábban mondja.

BÉLA                  Tóni még azt találta ki, a tizenkét millából vegyünk számítógép selejtet. Érted.
Azt akkor Lapatykán, a tehenészet mögött kinyerjük a kütyükből az aranyat, a drótokat meg a földfémet.
Mert ez talán érdekelne téged is.
Vagy tudsz valakit, akit izgat egy ilyen biznisz, de…
De van ám más ötletünk is!
A marcsira is gondoltunk…de nem, mert rendes arcok leszünk, úgy szállunk ki innen, és költözünk le falura, hogy egy tök újat kezdünk.
Valami szépet.
                            Tisztát, érted.
Veszem ám, hogy a telefonba kiröhögtél, hogy.
                            De képzeld el! A gyerekem! Meg majd a gyerekeink.
                            Nekik az már egy teljesen más világ lesz, érted.
Mert nehogy azt hidd, hogy csak az a pálya, hogy itt egy
lúzer takony vagyok. 
És az is maradok.
Mert csak gépezni van szorgalmam meg tehetségem.
Meg majd úgyis megyünk szunyálni a föld alá, az álmunk
meg a Mátrixban… Persze Tónival egymás mellett ott is… Hehehe.

A bábu nem reagál most se.

BÉLA                  Szóval akkor? Neked ez így jó, Magó? Jó?
 Baromi rendes vagy, hogy megbízol bennem.
Tényleg.

Sötét.


8; BÉLÁÉKNÁL, A MONITOR ELŐTT
DÓRA, NÓRA (TÓNI), BÉLA

Nóri ül a monitor előtt. Dóri fülénél mobil.
Nóri űzötten mered a monitorra.

NÓRI                            Na? Kicsöng?
DÓRA                 Egyre gyanúsabb nekem ez a pasi.
NÓRI                            A Béci?
DÓRA                 Mért? Nem? Mostanában megint többet látod, mint én.
                            Nem találkozgat ez egy nőcivel, például a kismocskosban?
NÓRA                 Jaj, ne hülyéskedj!
DÓRA                 No persze, előtted biztosan nem csal meg.
NÓRA                 Béci meg egy másik nőci…Ugyan.
DÓRA                 Most se veszi fel.
NÓRA                 Annak ezer oka lehet.
DÓRA                 Mondj egyet!
NÓRA                 Nyugodj meg. A férjed sose volt olyan
DÓRA                 És amikor veled járt?
NÓRA                 Tíz éve?
DÓRA                 Téged nem csalt meg?
NÓRA                 De, Dórika, veled.
DÓRA                 Na látod, hogy olyan!
NÓRA                 Nem olyan.
DÓRA                 De olyan is tud lenni, ha ráizgul egy nőre.

Rövid csend, aztán.

NÓRA                 Akkor csörgesd meg Tónit! Muszáj zöldágra
                            vergődnöm ezzel a szarral!

Dóra Tónit hívja, közben.

DÓRA                 De tudtam ám, hogy ez lesz.
NÓRA                 Mi?
DÓRA                 Ha megszülöm Prütyit.
NÓRA                 De semmi nem lett, Dóri!
DÓRA                 Majdnem minden kismamát megcsalnak!
NÓRA                 Ezt honnan veszed?
DÓRA                 Ülj ki a játszótérre egy délelőtt, majd hallod.
NÓRA                 Inkább ülnék ott, mint a sok bunkó alkesz között a…

Dóra int, kapásban van.

DÓRA                 Hallo! Szia Tóni! Hogyhogy mi van?! Nem értjük ezt az
                            ergya pécét, a Bécikéd meg nem veszi föl, az. Itt.
                            A pályázatot. Mit. Azt. Nóra se érti, mégis mire gondolsz?!
                            Adom.

Dóra átadja a mobilt Nórának.

NÓRA                 Na, szevasz, bajnok. Várjál, kihangosítalak.

Nóra kihangosítja a mobilt, a készüléket leteszi az asztalra.

NÓRA                 Te különben hol vagy?
(TÓNI)                A boltban, nem? Mi a baj?
NÓRA                 Nem akar bejönni az a kék izé, meg az a kocka, vagy négyzet. Amibe a jelszót kell beírni.
(TÓNI)                Bekapcsoltátok a gépet?
DÓRA                 Persze, hogy bekapcsoltuk! A gépet meg a monitort is.
(TÓNI)                Akkor az a baj. A Béláét nem kell külön, mert ha azt
                            bekapcsolod, akkor azzal kikapcsolod.
DÓRA                 Ja, tényleg.
NÓRA                 Akkor most kikapcsolom. Vagy be. Be-ki. Ki-be?

Nóra megnyomogatja a monitor kapcsolóját. Csend.

(TÓNI)                Na?
NÓRA                 Most okés. Mi is a jelszó? Hűség, Dóri?
DÓRA                 Vicces.

Nóra gépel.

NÓRA                 Utópia.
(TÓNI)                Megvan?
NÓRA                 Meg.
(TÓNI)                Kellek még?
NÓRA                 Naná, hogy kellesz, ha már itt vagy.
(TÓNI)                De nem vagyok ott, és nem érek rá!
NÓRA                 Mért, annyi vevőd van?
(TÓNI)                Kisasoljátok az ikont, hogy internet, rákattintasz kettőt.
                            Aztán, ha bejön, beírjátok a pályázat nevét és annyi.
NÓRA                 Oké, megvan.
DÓRA                 Mi ennek a Széchenyinek a neve?
(TÓNI)                Széchenyi.
DÓRA                 De melyik Széchenyi?!
(TÓNI)                Bécivel éjjel két összeomlás között odaragasztottuk a cetlit.
DÓRA                 Hova?
(TÓNI)                A monitor oldalára, hova! Vak vagy?
DÓRA                 Itt nincs cetli, bazmeg!
NÓRA                 Megvan.
(TÓNI)                Akkor legyél ügyes, kislány. Szevasztok.
NÓRA                 De…

Búgó hang, Tóni lenyomta.

NÓRA                 Bunkó.
DÓRA                 Mondom.
NÓRA                 Na jó.

Nóra a cetliről gépel, a menüben lépked. Közben.

NÓRA                 Pályázat. Az a Széchenyi. Na. Járás. KHT.
DÓRA                 Lapatyka, mi? Oda vigyem én Prütyit?
NÓRA                 Mert hová? A Margitszigetre?  Mikrohitel, látlak.
DÓRA                 De milyen bio? Nóri! Még azt se tudtuk eldönteni.
NÓRA                 Mindenütt szar, de itt nagyon: ez egy ilyen bigyó.

Együtt:
                            JAJ, BARÁTOM, DE NEGATÍV VAGY!

Nóra hangulatot vált.

NÓRA                 Például te lehetsz ott tanár.
DÓRA                 Már nincs is ott iskola.
NÓRA                 Akkor a járásban. Vagy hol. És majd szülünk a fiúknak
sok gyereket. És akkorát biózunk, hogy rengeteg embernek adunk munkát, és ettől rengeteg ember meg szül rengeteg gyereket, és akkor Lapatyka húsz éven belül egyetemi város lesz. Na? Így oké?
                            Hoppá, már tölti is az adatlapot.
                            Itt is van. Cég neve?
DÓRA                 Még nincs.
NÓRA                 Kihagyjuk. Címe?
DÓRA                 Lapatyka?
NÓRA                 Bankszámla száma?
DÓRA                 Passz.
NÓRA                 Tevékenységi köre?
DÓRA                 Egészen jól haladunk eddig.
NÓRA                 Ne hívjuk fel a fiúkat?
DÓRA                 Minek is?

Dóra azért felemeli a mobilt, hívja Bélát. Kicsöng. Béla kintről, aztán belép.

(BÉLA)               Szervusz, szívem.
DÓRA                 Hol vagy?
BÉLA                  Itt.
DÓRA                 Hol itt?!
BÉLA                  Hát itt.

Béla maga alatt, a füléhez szorított telefonnal.

BÉLA                  Szia, Nóri, mit csináltok?
NÓRA                 Csiszolgatjuk a jópályázatot.
DÓRA                 Te most hol is jártál, drága?
BÉLA                  Mondtam, nem?
DÓRA                 Nekem?
BÉLA                  Figyelj, nem tesszük le a telefont?

Béla lenyomja a magáét, megfáradtan ballag a monitor mögé, futó
puszit nyom Dóra arcára.

BÉLA                  Jól haladtok?
NÓRA                 Aha.
BÉLA                  Mert majd át kéne küldeni Pista bá’nak.
NÓRA                 De mit?
BÉLA                  Hogyhogy mit?
DÓRA                 Nekem ugyan nem mondtad.
BÉLA                  Mit nem mondtam?
DÓRA                 Hogy hová mész.

Béla felmérgesedik. Előkapja a porrongyot, ami csurom víz. Mutatja.

BÉLA                  A kölcsönért! Itt van.
NÓRA                 Ezt kaptad?
BÉLA                  Ezt!

Béla kicsavarja a rongyot, csurog belőle az izzadság.

BÉLA                  Ezt mind! Na? Ügyes vagyok? Ügyes?
NÓRA                 És a pénz?
BÉLA                  Az is itt van.

Béla a nadrágzsebéből kicsap egy köteg húszezrest.

BÉLA                  Nesztek,a másfél.
DÓRA                 Másfél? Nem kettő?
BÉLA                  Ennyit kaptam!
DÓRA                 De ebből máris kell fél!
BÉLA                  Mi? Mire kell?
DÓRA                 A kéthavi albérlet? A féléves közös költség?
                            És megint tartozunk mindenkinek!
BÉLA                  Majd kérsz még anyádtól.
DÓRA                 De ne kérek! Kérte, hogy ne kérjek!

Csend. Dóra makacsul néz maga elé, Nóra meg a plafonra.
Béla lecsapja a csurom víz rongyot az asztalra.

BÉLA                  Na jó. Hazafelé jövet rájöttem, mire fogunk
igazából pályázni.

Vár. Nem kérdezik meg, mire.

BÉLA                  Belvízre.
DÓRA                 Mi…mire?
BÉLA                  Akkor aztán aszályra.
DÓRA                 Ez hülye.
BÉLA                  Belvíz. Vagy aszály. Frankón. A mi húsz hektárunkon mindig
belvíz lesz. Vagy aszály. Akkor arra kárenyhítést kérünk, és annyi. Mi? Ennél biób semmi nem lehet. Ha nem termesztünk semmit. Az nem is árthat senkinek.
NÓRA                 És abból gazdagszunk meg?
BÉLA                  Mért ne? De nyomuljunk gyorsan! Egy órája se kaptam
                            kölcsön, és máris jövünk harmincezer kamattal.



9; GÉZA KONYHÁJA
Géza, Pista bá’

Géza a saját monitora előtt ül.
Félig mögötte Pista, kezeiben négy üveg sör.
Kint kutyaugatás.
Pista is guvadt szemmel nézi a képernyőt.
A gépből egy pornófilm hangjai.

PISTA                 Te! Ez…ez azért…ez már azért!
GÉZA                  Mi? Komám!
PISTA                 Hogy az a…azért ez!
GÉZA                  Mi?
PISTA                 Direkt a feneke fekete lyukát mutatja?!
GÉZA                  Fekete lyuk! Mi?
PISTA                 És ez egy csatorna?
GÉZA                  De nem a Spektrum.
PISTA                 Micsoda, nem?
GÉZA                  Az is egy csatorna.
PISTA                 Ja, ugye így értem.
GÉZA                  Abban is mutatnak fekete lyukat. Néha.
PISTA                 De nem ilyet?
GÉZA                  Á, csillagosat. De az is beszív ám.
                            Mindent. Az égi. Az anyagot. Az örvény az Űrben, Pista!
PISTA                 Azt is láttad?
GÉZA                  Egyszer.
PISTA                 És oda is el lehetne utazni?
GÉZA                  Á, azt azért még nem. Bár a NASA. Pista. Titkolóznak.
                            Csillagkapu! Idegenek. Tuti köztünk járnak.
PISTA                 Ne már!
GÉZA                  De most ne ezt nézzük?
PISTA                 Ezt a pornót…? Hát…nézzük…
GÉZA                  Ezt direkt letöltöttem neked, hogy lássál végre.
PISTA                 Ilyen pornót?
GÉZA                  Mi? Nézzed most! Ez a rész! A kopasz! Ez tud, mi?
PISTA                 És ez korán délután így ez megy ez nálad?
GÉZA                  Á, azért nem sokszor. Mondom. Neked akarom megmutatni. Mi? Aztán viheted haza. A pendrájvon. Ha kéred. Majd a saját gépedre, amit az a Tóni adott. Na. Kéred?
PISTA                  Nem is tudom…
GÉZA                  Most nézd, komám! Mi?
PISTA                  Az anyja, most meg hogy bekapta!
GÉZA                  Mi? A kopasz? Ez aztán nem röstelli.
PISTA                 Az a harmadik meg közben úgy lefetyeli?!
GÉZA                  Há’ ne?
PISTA                 Ugyan, ugyan, úgy-e?
GÉZA                  Még várjál! Most guvadjál! Ilyet láttál már ilyet, Pista?
PISTA                 Kopasz nővel? Hátulról? Még hajassal se, komám.
GÉZA                  Mert neked a hajas jobban tetszik?
PISTA                 Nem. Itt szebb a kopasz. Te! Ez nem tilos?
GÉZA                  Mi?
PISTA                 Hát ilyet nézni.
GÉZA                  Mért lenne tilos? Demokrácia van, Pista!
PISTA                 Ja, akkor ez az?
GÉZA                  Felírom neked, otthonra, hogy lehet elérni.
Vagy átküldjük mindjárt emalion.
                            Már van saját géped, Pista! Mi? A világ letérdel előtted,
és cumi, érted…
PISTA                 Céges.
GÉZA                  És? Na, mi a címed?
PISTA                 Hogy mi? Hát? Ami a tiéd, komám. Kossuth utca…
GÉZA                  Az internet címed!
PISTA                 Azt én honnan tudjam?
GÉZA                  Sebaj, mindjárt írunk Bélának, megkérdezzük.
PISTA                 Kell is nekem ez az új világ!
GÉZA                  Jó lesz ez. Figyeld meg, néhány nap, azt úgy rászoksz…
PISTA                 Mert mondjuk ilyet biztos nem lehetne benyomni a kultúrba.
GÉZA                  Nem hát! Meg amik ott vannak! Azok nem gépek.
PISTA                 Már Lujzádhoz képest?
GÉZA                  Na. Lujza. Kilépjek, vagy megvárod, amíg jön a ja, ja, gut, schnell, schnell, spiccen?
PISTA                 Lépjél nyugodtan.
GÉZA                  Jól van. Akkor nézzük azt a pályázati űrlapot.
PISTA                 Már ne haragudj, komám…
GÉZA                  Mondom, pár nap, belejössz.
PISTA                 Magyarázta telefonon a Tóni gyerek, hogy. Hát nyomkodom.
Izzadok. De nem. Még elbaszok valamit. Erre irányította a kezemet, hogy másoljam át erre, azt hozzam át neked.

Pista leteszi a négy sört az asztalra, és a zsebéből egy pendrive-ot vesz elő.

GÉZA                  Jól van, seperc alatt végzünk.
PISTA                 Ezen így rajta lesz, azt mondta a Tóni.
GÉZA                  Ha rátöltötted, akkor rajta.
PISTA                 De nem nagy munka?
GÉZA                  Ugyan! Bedugjuk, kinyitjuk, elolvasod.
PISTA                 De előtte iszunk egy sört.
GÉZA                  Ja, megy az nálam.
PISTA                 Úgy-e.

Amíg Géza kilép a pornóból, Pista nyitná a sört.
Körülnéz nyitóért.
Hirtelen nem lát egyet se. Felfedezi az eszközt a pendrive-ban.
 Azt használja sörnyitónak. Közben.

GÉZA                  Mert azért minket se kellett félteni, Pista. Mi?
                            Há’ azért mink is voltunk fiatalok néha, mi?
PISTA                 Néha. Régen.
GÉZA                  Mindenki csak régen néha fiatal.
PISTA                 Ugyan úgy-e.
GÉZA                  Emlékszel a te Maridra a zöldbáró mellett? Az irodában?
PISTA                 Hála isten, Gizi sose...
GÉZA                  Az ahogy festette a körmit, mi?
PISTA                 Néha…
GÉZA                  Hej, amikor még tehenészet volt a tehenészet!
PISTA                 És TSZ a TSZ?
GÉZA                  Te! El tudtál volna képzelni egy fejőlányt kopaszon?
PISTA                 Úgy csak nem.
GÉZA                  Látod. Ennyit fejlődött a világ azóta.
PISTA                 Ennyit biztos.
GÉZA                  Na, add ide azt a pendrive-ot!

Géza átveszi Pistától, meg a sörét is.

GÉZA                  Közben egészség, komám!
PISTA                 Na.

Isznak, sóhajtanak, böffentenek.
Géza beteszi a pendrive-ot a bemenetbe.

GÉZA                  Azért csak furcsák ezek a te rokonaid.
PISTA                 De szépek. Hát furcsák is.
                            Elhiszed, ahogy a múltkor a konyhámban akcióztak?
                            Valami sárkány, aztán egy maskarás lény jelent meg.
                            Közben felrobbant a Béla hasa alatt egy atom-akna porrongy.
                   Az volt, azt mondta. Atomjaira szakadt. A Béla. És aztán
                   utaztak New Yorkba. Há’ ez azért…
GÉZA                  Már rég nem nagy szám.
PISTA                 Nem? Az porrongy atom-akna se?
GÉZA                  Há’ mindjárt mutatok még valamit, majd azt nézd meg!
PISTA                 Na jó. Mutassál. De ne ám megijesszél!
GÉZA                  Ez csak olyan informatív lesz.

Géza visszaül a monitor elé, nyomogatja a billentyűket. Közben.

PISTA                  Mert aztán alig hogy letettem Tónival a telefont, hívott a Béla.
GÉZA                  Igen?
PISTA                 Mesélte, hogy idegből való ötletnek indult, de aztán mégse.
GÉZA                  Mi?
PISTA                 Amit tegnap este kitaláltak. Hogy legyen belvíz.
GÉZA                  Belvíz? De jövőre aszály lesz.
PISTA                 De a Slötyót kéne bányatóvá mélyíttetni.
GÉZA                  Arra nem lesz elég a 12 millió.
PISTA                 Mondtam neki.
GÉZA                  És?
PISTA                  Nem hallotta? Mert csak mesélte tovább. Hogy a bányatóból halastó. Bió.
GÉZA                  Persze.
PISTA                 Akkor érted. És akkor a halastóból már mindjárt egy
horgász paradicsom. Akkor mellé halászcsárda. Abból minden évben nemzetközi halászléfőző verseny. Onnan már
                            nem is köll többé fantázia. Szálloda, wellness. Meg mindjárt
                            Világvége New Yorkban fan club.
GÉZA                  A húsz hektár szántódon.
PISTA                 Há’ mondtam a Bélának, hogy az amúgy az a dombháton
fekszik, nem a Slötyó mellett.  Meg hogy annál följebb már csak a templomtorony meg a pincesor van a szőlőkkel…
Meg ha majd tényleg jönnek a feltámadásra,
                   csak megnézhetnék már, hogy mikor mire pályáznak,
ugye-úgye, mire támad éppen ötletük…
GÉZA                  Mire a Béla?
PISTA                 Nem szólt semmit, csak hogy tényleg megnézhetnék már.
GÉZA                  Húsvétkor a szántódat.
PISTA                 Előbb már nem, úgy-e.

Ebbe belegondolnak, kiisszák a sört, sóhajtanak, böfögnek.

PISTA                 Na. Ez jó.
GÉZA                  Jó hát.
PISTA                 Nyitom a kettőt?
GÉZA                  Várjál! Nézzed!

Pista Géza háta mögé kerül, figyeli a monitort.

GÉZA                  Látod? Most már benne vagyunk a netben. Ilyenkor már
                            nagyon súlyosan figyelni kell. Például, ha nincs egy igazi
                           gyilkos vírusölőd. De mindig lehet egy gyilkosabb vírus,
                            mint az ölőd. Érted? Azért lesz az nálam, hogy veszek egy
                            másik gépet is, azt csak a netre. Lujzát meg nem teszem
                           ki a kockázatnak.
PISTA                 Mert Lujza…
GÉZA                  Csak belső használatra. Zenék, kedvencek. Áttöltögetve.
PISTA                 Majd a kopasz nőt is?
GÉZA                  Pornót nem.
PISTA                 Mert a Lujza…?
GÉZA                  Majd így megy ez nálam. Most figyelj! Itt van most ez.
                            Audió, video, dvd.  Ide beírhatod, hogy mit keresel,
                            mit akarsz hallgatni, vagy nézni. Kommersz mozi?
                            Na? Betöltjük a Mátrixot?
PISTA                 Jaj, ne!
GÉZA                  Nézzük a kettőt, az nem olyan durva!
PISTA                 Inkább a pályázatot nézzük!
GÉZA                  Jól van, mindjárt. Na. Milyen filmet néznél?
PISTA                 Nem is tudom. Szívtipró gimi? Azt húsz éve láttam.
                            Még Gizivel, amikor nyaraltunk Félegyen…
                            Istenem, de rég volt az is néha!
GÉZA                  Oké. Írom is. Tessék! Itt van! 3155. 1955. USA.
                            Ez is fent van! Nem hittem volna. Rátöltsem a pendriveodra?
PISTA                 Minek?
GÉZA                  Otthon beteszed, megnézed.
PISTA                 De hogy nézem meg?
GÉZA                  Átmegyek, megmutatom. De figyelhetsz most is.
PISTA                 Én most is nagyon figyelek.
GÉZA                  Jól van, komám. Töltsem?
PISTA                 Inkább a pályázati adatlapot nézzük meg.
GÉZA                  Ja. Jó. Akkor megint kilépdelek, aztán belépdelek.
Mindjárt ám…
PISTA                 És ezt menet közben ezt lehet így birizgálni?
GÉZA                  Hogy menet közben? Milyen menet közben?
PISTA                 Á, én ezt sose tanulom meg.
GÉZA                  Dehogy nem! Mondom, komám, egy hét se, és már
                            neked is a szomszédok etetik a kutyádat.
PISTA                 Azok? Ismered a Dudásékat.
GÉZA                  Há’ azok tényleg nem.
PISTA                 Meg aztán elment szegény Cézár, emlékszel…
GÉZA                  Ja! Hát tényleg.
PISTA                 Néha ugye, az is rég volt.
GÉZA                  Na. Na! Mi van? Ne már! Szűz Máriám!
GÉZA                  Ez kinyitotta? Most meg bezárta?! Mi a… Jézusom!
                            Pista! Húzd ki!
PISTA                 Mit húzzak ki?
GÉZA                  Ne is húzd ki! Kikapcsolom! Nem kapcsol!
                            Megőrülök! Lujza, ne csináld!
PISTA                 Kihúzzam? Elrontottunk valamit?
GÉZA                  Mi az isten volt ezen a pendriveon, Pista?
PISTA                 Füstöl a géped! Géza!
GÉZA                  Lujza! Lujzikám! Ezt ne, drágám, csak ezt ne!

Robbanás, sötét.


10;  ÉS MÁR MEGINT EGY TÜREMKEDÉS
Magneto, egy női hang

Felzúg a pórszívó. A szívócsöve végén Magneto feje jelenik meg,  
füstöt okádva,gondtalanul dudorászva.
A plafonról lógva a befőttes üveg Grál sápadtan hunyorog.

MAGNETO                  Huncut kis rágcsávóm, fényegér
                            Aki minden link file-ba béle-fér
                            A dögvészt nyilas kis bajuszán hordja
                            Fertőz és gyilkol a vírusos horda…

 Zaklatott női hang a „Vészhelyzet” zenéjére.

NŐI HANG                  Halló, halló!
Dr.Izidor Sporatitsot várják az időgéppel!
Halló, halló!
Dr. Izidor Sporatist!
                            A menekültek már a barlangban vannak!
Halló, halló!

MAGNETO                  Ember, a jövődből ne csinálj gondot,
                            Magneto bácsi már mindent megoldott.
                            Lapatyka, New York, oly mindegy nekem
                            Célom a világ, az enyém legyen.
                           
Amíg Magneto lassanként visszavonul.

NŐI HANG                  Halló, halló!
Halló, halló!
                            A túlélőket kérjük, hogy dr. Sporatits érkezéséig
                            nyugodjanak meg!
                            Halló, halló!
                            Csakis az árnyékokra figyeljenek!
Napfényni a saját érdekükben is tilos!
Halló, halló!

Sötét.


11; TÓNI ÜZLETÉBEN
Tóni, Dóra         
                  
Tóni üvölt a mobilba, mérgében még Dóráról is elfeledkezett.

TÓNI                            Halló! Halló!
Én itt vagyok! Halló!
Pista bácsi? Halló!Nálam mindig van térerő.
Na! Most jól hallom.
Mi? Micsoda? Leégett?! Na ne! Hogy?
Ilyet ne is tessék feltételezni se, az kizárt!
                            A maga gépében tuti nem lehetett semmi vírus!
                            És egy vírus az nem leéget, hanem lefagyaszt!
                           A pendrive meg pláne nem éget le!
Azt különben is gyári originál adtam magának.
                            Na!
Fogalmam sincs, hogy Géza komájának hogyan…
                            De fogadjunk, hogy pornóztak! Nem?
Most szól ki dórinak.
TÓNI                            Egy faszt nem!
DÓRA                 Csókolom a Pista bácsit!
TÓNI                            A Dóri csókolja a Pista bácsit. Átadom. Ő is.
DÓRA                 Az egyetlen normális arc a csapatban.
TÓNI                            Mi van?!
DÓRA                 Semmi.
TÓNI                            Ezt nem Pista bácsitól kérdeztem. Jó. Úgy is
                            megy le magához Béci, és majd ránéz „Lujzára”.
                            Viszi a vajpénzt. Mondom, hogy ránéz!
Különben? Húsvétkor biztos. Tiszteletem.

Tóni lenyomja a készüléket. Még mindig ingerült egy kicsit.

TÓNI                            Elfüstölt a szomszéd gépe.
DÓRA                 Hallom.
TÓNI                            Miről is volt szó?
DÓRA                 Hogy add meg a tízezret.
TÓNI                            Bébi, ezzel most ne találj meg!
DÓRA                 A boltba kell mennem!
TÓNI                            Nekem meg három napja nem volt egy forint
                            forgalmam.
DÓRA                 Akkor adj meg ötezret.
TÓNI                            Nincsen! Bazmeg! Menjél Nórához!
DÓRA                 A kocsiban ül Bélával.
TÓNI                            Ja. Ez kiment a fejemből.

Hátramegy a raktárba.
Dóri leül. Fáradtan néz maga elé.
Tóni jön vissza, műanyag pohárban italt hoz.
                  
TÓNI                            Kérsz? Sárga kóla meg vodka.
DÓRA                 Nem.
TÓNI                            Szárnyakat ad.
DÓRA                 Piára telik, mi?

Tóni kortyolgatja a jaffás vodkát.

TÓNI                            Bébi, igyál, jobb kedved lesz.
DÓRA                 Mennem kell Prütyiért.
TÓNI                            És? Gyere, gyorsan rúgjunk be!
DÓRA                 Egy Hulk sose lehet részeg.
TÓNI                            Beszólogatni ott van ám neked a férjed.
DÓRA                 Aha. A Béla.
TÓNI                            Nem ő a férjed?
DÓRA                 Még. Megcsal. Tudod te.
TÓNI                            Nem, nem tudom.
DÓRA                 Tudom, hogy tudod!
TÓNI                            Nem tudom!
DÓRA                 Véded. Megcsal.
TÓNI                            Egy faszt csal meg.

Dóra felpattan, kiveszi Tóni kezéből a poharat, az italt megissza.

TÓNI                            Hoppá.

Dóra visszaadja a poharat, Tóni somolyogva megy hátra másik
italért. Megtölt két poharat.

TÓNI                            Nincs másik nője. Hidd el! Szeret téged.
DÓRA                 Nem szeret.
TÓNI                            Téged mindenki, te angyalka.
DÓRA                 Nem vagyok angyalka.
TÓNI                            Szóval mégse a Jupiter egyik holdjáról jöttél?
DÓRA                 De. Különben onnan.
TÓNI                            És minden más vetítés, mi?
DÓRA                 Az.

Tóni behozza az italokat, az egyiket Dórinak adja.

TÓNI                            Az emberi alakod, a földi életrajz, papa, mama, tesód.
DÓRA                 Kamu.
TÓNI                            És a magyar szak az egyetemen?
DÓRA                 Az a legnagyobb kamu.

Tóni két kortyra benyeli az italát. Dóri aprókat kortyol.

TÓNI                            Bár én láttalak volna meg előbb!
DÓRA                 Minél előbb?
TÓNI                            Hogy Béla rád hajtott.
DÓRA                 Mért? Te nem csalnál meg?
TÓNI                            Én? Én igen.

Dóra ezt elhiszi, sóhajt, odaadja poharában maradt italt Tóninak.
Feláll, indul kifelé.
Megfordul.

DÓRA                 Te komolyan el tudsz képzelni négyünket?
TÓNI                            Már hogy?
DÓRA                 Hogy- hogy?
TÓNI                            Szex közben? Miért is ne?
DÓRA                 Lapatykán, te bunkó!

Sötét.



12; A SZÁNTÓN
Pista, Béla, Nóri

A szín szélén.
Pista és Béla kezében kiskapa, Béla kapál.
Nóri  pitypangot szed bokrétába, bukolikus hangulatában népdal helyett
az EDDA művek „Miskolci” slágerét dúdolja.

BÉLA                  A sör! Pista bá’. A sör!
PISTA                 Egyenes háttal, fiam.
BÉLA                  Mit?
PISTA                 Ha görnyedsz kapálás közben, hamarabb fáradol.
BÉLA                  Így?
PISTA                 Ugye, így jobb?

Béla bőszen kapál, zihál, Pista támaszkodik.

BÉLA                  Abban van a bio-biznic! A kézműves sörben!
PISTA                 Hát ha te mondod…
BÉLA                  Tetszel látni? Itt van ez a húsz hektár a dombtetőn!
PISTA                 Lent meg idén a belvíz, igen.
BÉLA                  Na! Biztos értesz hozzá. Mert szerintem a kétharmadát
                            bevetjük mégis csak rozzsal. Bio rozzsal. Az egyharmadán
                            meg kikarózva a komló.
PISTA                 Kikarózva.
BÉLA                  Olyat már láttam. Azt is karózzák. Mint a szőlőt, mert a
                            komló az úgy növénynek nagyobb.
PISTA                 A bio komló is, ha van olyan?
BÉLA                  Mért ne lenne?
PISTA                 Mert ha a szőlőt nem permetülöd, annak hamar annyi.
BÉLA                  Ezt is biztos Pista bátyám tudja jobban…
PISTA                 Na, akkor most tegyél úgy, mintha már a komlót kapálnád!
BÉLA                  Mert azt hogy kell?
PISTA                 Körbe.
BÉLA                  A gazt körbe?
PISTA                 A komlót körbe.

Béla buzgón kapál maga körül.

PISTA                 Ugye, ugye, úgy-e? Jólesett a pincében a zalagyöngye?
BÉLA                  Az otelló se rossz azért.
PISTA                 Az se rossz, persze. De majd feltámadásra veszünk egy
                            rekesz sört is. Ne mondják, hogy csak a magunk cefréjét
                            vedeljük, mer’ az ingyér’ van. Az ünnep, az ünnep.
                            Mi végre támadna fel a Megváltó, ha nem költenénk rája?
                            Persze a saját bor sincs ingyért. Semmi sincsen.
                            Igazam van, Béla?
BÉLA                  Ja.

Nóri óbégat fel.

NÓRA                 „ Elhagyom! A várost! Ahol élek!”
PISTA                 No! Ugye, de szép itt?
NÓRA                 Szép!

Nóra dúdol tovább. Béla liheg.

BÉLA                  És akkor. A tizenkét millából már kapunk ám egy pöpec
                            kis sörfőzőt. Szerintem. Ahová, Pista bátyám, gondoltad,
a volt tehenészet mögé.
PISTA                 Ja. A pavilonba.
NÓRA                 „Ahol ééééélek!”
PISTA                 Viszont azóta lelopták a tetőt.
BÉLA                  Húzunk rá újat, nem probléma.
PISTA                 Úgy-e? Akkor jó.
BÉLA                  Na és aztán elindulunk kicsiben, de mint a gomba,
                            növünk gyorsan és püffedünk nagyra.
NÓRA                 Gomba! Uram! Maga ne legyen goromba. Gomba.
                            Goromba. Érted.
BÉLA                  Te most csak legeljél, Nórika!
NÓRA                 Jó!

Egy ideig kedvtelve elnézegetik Nórit, aki észleli, kacéran beleriszál.
Pista felsóhajt.

PISTA                 Te! Ez a leány? Ez volt már kopasz?
BÉLA                  Kopasz?
PISTA                 No, nem érdekes, csak…
BÉLA                  Nem. Nem emlékszem. De! Egyszer! Még ovis korunkban.
                            Nóra! Ovis korodban nem voltál te kopasz?
NÓRA                 Én? De. Tetves lettem. Tőled. Mért?
BÉLA                  Pista bá’ kérdezte.
NÓRA                 Igen? Mért?
PISTA                 Mondom, hogy nem… Nem szabad gyorsan kapálni.
                            Azt lassan kell, de sokáig. Néha régen egész nap.
BÉLA                  Bírom majd én. Most nézze!

Béla bemutatja. Pista elnézegeti.

PISTA                 Milyen sört is akartok?
BÉLA                  Hát zöld már van.
PISTA                 Nem mondod!
BÉLA                  Láttuk neten.
PISTA                 Jesszusom, jut eszembe, a Géza…!
BÉLA                  Majd megnézem az ő gépét is. Aztán leülünk
                            Pista bá’-nál, és megnyitjuk azt a linket.
                            A pályázatunkat. A százezret el tetszettél rakni.
PISTA                 Itt van a zsebemben.
BÉLA                  És jártál már a kultúrban, hogy kit kell…?
PISTA                 Akartam, de a Gézánál, tudod, nagyon megijedtem.
BÉLA                  De nem nagyon ér ám rá, mert be kell adni.
PISTA                 Jó, jó, majd… ugye, úgy-e…
BÉLA                  De az a Feri lesz az?
PISTA                 Talán ő lesz az.
NÓRA                 „A váááros, ahol éééélek!” Pista bácsi! A pitypangból
                            lehet pálinkát főzni?
PISTA                 Elég sok cukorral meg élesztővel mindenből lehet…
Bár ez hamar hervad, meg barnul…
BÉLA                  Na, a barna sör, az is van. Meg a sárga, az eleve.
                            Viszont van még a szivárványban egy pár szín egy
                            igazi kóser kézműves sörhöz. Igaz, Nóri?
NÓRI                            A barna az nem szivárványszín.
BÉLA                  Mi? Mióta?
NÓRA                 Semmi óta.
BÉLA                  De megfigyelted a természetet ma délután!

Nóra a nyelvét nyújtja.

PISTA                 Mindegy is, na. Azért majd csak jó lesz, jó minden,
ha már itt laktok velem. Már, ugye, nálam.
BÉLA                  Az végre jó.
PISTA                 Majd felbolydul Lapatyka négy ilyen vidám fiataltól.
                            Figyeld meg! Hát ha tényleg nyertek! Te! Annyi pénzből
                            vársz tíz évet, megveszed az egész falut.
BÉLA                  De először is megmetsszük a szilvafákat!
PISTA                 Azt ősszel kell.
BÉLA                  Őszre bőven itt leszünk.
PISTA                  Az jó. Akkor megmetsszük. Mert arra aztán várhatok, hogy a saját gyerekeim…
BÉLA                  Igyunk majd egyet még, ha végeztünk, a pincében?
PISTA                 Hát már hogyne úgy-e!

Béla vadul kapál, izzad.
Nóra lép a férfiakhoz, Pistának nyújtja a bokrétát.

NÓRA                 Tessék, Pista bácsi!
PISTA                 Ez az enyim?
NÓRA                 Magának szedtem.
PISTA                 Neked, Nórika, tegeződünk, akkor kérlek.
NÓRA                 Neked, Pista bácsi.

Pista nedves szemmel veszi át a bokrétát, Nóri ad hozzá két puszit.

BÉLA                  Tudod, mit, Pista bá’? Amikor hazaérünk hozzád.
                            Beizzítjuk a gépet, és az lesz az első dolgunk.
PISTA                 Micsoda, Bécikém?
BÉLA                  Írunk egy emailt a lányodéknak. A munkahelyén van
                            emali címe, azt mesélted.
PISTA                 Van éppen. De mit írunk neki?
NÓRA                 Levelet Lapatykáról.
BÉLA                  Hogy mi az ábra.
NÓRA                 Kitaláltuk a lila sört.
BÉLA                  Hogy megoldódik az élete, Pista bá’.
PISTA                 Meg…veletek meg.
BÉLA                  És hogy mostantól a maga élete csakis boldogság lesz.




13; A SÉTATÉRI PADNÁL
Tóni, Béla, Dóra

Tóni a padon ül.
Egy pilleüveg tablettás bornak magyaráz.

TÓNI                   Mondom neki, próbálkozzál.
Figyelsz rám? Figyeljél! Neked pofázok!
Mondom neki, itt arra kell számítani, hogyha valamit tölt le, akkor az egy óráig tart majd így, pedig elég lenne neki egy perc is.
Ha megveszi azt, amit mondok neki.
Mondom neki, még be is rakom a gépedbe, köcsög!
Azt otthon meglátod, hogy mennyire sík hülye vagy!
Ha hallgatsz rám!
Ha nem hallgatsz!
De te meg kussoljál! Okés?
                   Magyarázom neki?
Mert ha meg nem a sztríming az,
akkor nem érdemes, mert túl lassú a modem?
Az még egy 64-es modemmel is lassú!
Ha szrtíminges adatok vannak, ahhoz legalább
                   128-as sávszélesség kell.
Mondom neki, de nem érti a homárja!
Hát akkor mutass rá, mi kell, és egyből
                   lököm az árát, azt húzzál a boltomból!
Nehogy má’ kínlódok veled!
Na! Érted, mi a bajom most?
Ááááuuá! Kár a jó szándék ezekbe!

Tóni meghúzza a kannás bort, aztán a flakont akkurátusan visszahelyezi
az előbbi helyére.

TÓNI                            Cookie, jépeg, javascript, mi?
Hát mit nem lehet ezen érteni?

Béla jön be, meglátja Tónit.

BÉLA                  Helló!
TÓNI                            Na?
BÉLA                  „Üdvözöl” a Géza bá’.
TÓNI                            Fejleszti a vírusölőt a szolgáltatójától a svarc windowsba?!
A baromarcú parasztja? Azt akkor csodálkozik, hogy lassul, lefagy?
BÉLA                  Nem csak az volt a baja.
TÓNI                            Mert még?
BÉLA                  Túlfeszkó és rövidzárlat.
TÓNI                            És még én gyilkoltam meg a Lujzáját, rám fogja!?
BÉLA                  Nyugodj már meg!
TÓNI                            Hogy nyugodjak meg, amikor engem hívogat, hogy kibaszott
                            rohadt gyilkos vagyok? Meg zokog, hogy Lujza?!
BÉLA                  Mondjuk ez tényleg tragédia.
TÓNI                            De nem én öltem meg!
BÉLA                  Azt már Géza se állítja.
TÓNI                            Hogy lehet ilyen valaki?
BÉLA                  Az emberek hülyék,Tóni. A többség még annál is hülyébb, mint az átlag New Yorkban.
TÓNI                            Ez a kurvára igaz, Béla.
BÉLA                  Mondom.
TÓNI                            Ma is bejön egy arc boltba? Áuuáá! Mátrix-zombik.

Béla közelebb lép, vigasztalóan megveregeti Tóni vállát. Leül mellé a padra.

BÉLA                  Kannás bor, tesó? Ennyire magad alatt vagy?
TÓNI                            És?
BÉLA                  Egy hét és húsvét.
TÓNI                            És?
BÉLA                  Megyünk Lapatykára! Búcsúba! Ne?

Tóni felnéz a befőttes üveg Grálra, sóhajt, legyint.

TÓNI                            Mert majd mi négyen?
BÉLA                  Ezt ma hagyjuk.
TÓNI                            Hagyjuk.
BÉLA                  Este átjössz?
TÓNI                            Minek?
BÉLA                  Játszani! Minek.
TÓNI                            Az is egy baromság.
BÉLA                  A világvége? Ember! Benne vagyunk a százban!

Tóni nyúl a flakonért, inna, Béla lefogja.

BÉLA                  Ne idd ezt, tesó!
TÓNI                            Kissrác korunk óta ezt nyomjuk.
BÉLA                  De már nem. Inkább meghívlak. Gyere!
TÓNI                            Jó nekem ez! Nem tetszik, kopjál le!
BÉLA                  Akkor kérek én is.

Isznak.

TÓNI                            Hallod? A nyomor, tesó. Az megy az agyunkra.
BÉLA                  Azért lesz Lapatyka.

Most Béla néz fel a Grálra.
Tóni csak a fejét csóválja.
Iszik a borból, nyújtja a Bélának.
Amíg Béla iszik, Tóni felröhög.

TÓNI                            Emlékszel? Arra a húsvétra?
                            Az utolsó nagy locsolkodósra együtt?

Összenéznek, vinnyogva összeröhögnek.

TÓNI                            Legurultál a dombon, aztán négykézláb másztál
                            a kisközértig?
BÉLA                  Mert bebasztam, mint a szar, mi?
TÓNI                            Az nem volt a szar!
BÉLA                  Az nem!
TÓNI                            Én csak a tizennegyedik feles után kezdtem okádni?
BÉLA                  Dadogva mondtad Nórinak a verset?
TÓNI                            Király volt. Elaludtam a szobájában, de ráfeküdtem
                            a macskájára?
BÉLA                  Én meg a Nóri anyjának magyaráztam, hogyan kell egy
kertet felásni, meg trágyázni, meg a fák alá rakni tehénszart hány vödörrel? Mert akkor valahogy baromira értettem hozzá?
TÓNI                            Én aznap még spanyolul is tudtam.
BÉLA                  Metál volt az a nap.
TÓNI                            Ja, nyolc éve? Tíz? Nóri még a te csajod volt.
BÉLA                  Ez van, tesó, megöregedtünk.
TÓNI                            Mert hagytuk, Béci.

Dóra lép be a lába alá nézve, a mobiltelefont a füléhez szorítva.
Meglátja a fiúkat, megtorpan, ingerülten.

DÓRA                 Tudhattam volna.
TÓNI                            Szia, hugi!
DÓRA                 Mért is nem veszitek fel a telefont?
TÓNI                            Lemerültem.
BÉLA                  Az enyémet nem láttad otthon az asztalon?
DÓRA                 Elegem van!
BÉLA                  Neked? Mért is?

Tóni feláll, a flakont lóbálva elindul.

BÉLA                  Most hová mész?
TÓNI                            Keresek egy másik padot.

Tóni kimegy. Dóra is menni készül.

DÓRA                 Szevasz.
BÉLA                  Várjál már! Egyedül hagytad Prütyit?
DÓRA                 Anyunál van. Megint. Hol lenne? Ha dolgom
                            van, rád nem bízhatom. Pókember.
BÉLA                  Oké. Akkor…

Béla is feláll, elindul Tóni után. Dóra csak bámulja a hátát.
Aztán leül a padra.
Lassan sötétedik.


14; ÉS EZ A HARC LESZ A VÉGSŐ ABNORMÁLIS TÜREMKEDÉS
UGYANOTT A PADNÁL

Dóra, Nóra, Tűzsárkány. Béla, Tóni. (Női hang)

A sötétben a türelmetlen női hang a „vészhelyzet”zene felett.

NŐI HANG                  Dr. Sporatits! Dr. Sporatits!
Nagyon sürgősen várják az időgéppel
a vészbarlangban!
A túlélőket addig is figyelmeztetjük,
                            a saját érdekükben már az árnyékukat se figyeljék!
                            Dr. Sporatits időgépe körül gyülekezzenek,
ha végre az alkotó és a gépe a semmiből anyagiasul.
Dr. Sporatits! Dr. Sporatits!
                            Könyörögve kérjük!
Ha hallja! Igyekezzen, mert…

Robbanás, sikolyok, csend.
A szín világosodik.
Dórát és Nórát a padhoz láncolták.

DÓRA                 Ez meg most mi?
NÓRA                 Szerinted?
DÓRA                 Az előbb még itt sírdogálok? Most meg ide vagyok
                            láncolva? És te hogy kerültél ide?
NÓRA                 A játékban vagy.
DÓRA                 Mi van?!
NÓRA                 Nem látod?
DÓRA                 Elegem van ebből!
NÓRA                 Tessék. Ha tudsz, szállj ki!

A porszívó hördülve beindul.
A  tűzsárkány caplat be jelentősen,lassan, hogy eléggé  félelmetes legyen.
 A hölgyek, más-más indulatból, a láncaikat szaggatnák, de menekvés az nincs.

DÓRA                 Csupa… infantilis…retardált…nyomi…bunkó…
                             lakótelepi… alkoholista…túlkoros kamasz, aki…
NÓRA                 Jaj, a tűzsárkány.
DÓRA                 Idióták!
NÓRA                 Itt az a szöveg: segítség! Buborékban. Képregény.
                            Ott vagy. Ne ellenkezz! Előbb-utóbb úgy is game az over.
                            Hamarabb szabadulsz.

A tűzsárkány megáll a hölgyek előtt, fölébük tornyosul, nem mozdul.

DÓRA                 Még a grafikád is primitív, te pöcs!
NÓRA                 A buborékban ez van: végünk. Jajajaj.
DÓRA                 De én nem játszok!
NÓRA                 Attól még annyi neked is. Segítség! Jajajajajajjajaj.

Nóra  „retteg”, a sárkány még mindig nem moccan.
Dóra majd felrobban a méregtől..

DÓRA                 Most mi van? Lefagytál, baromarc?

Nóra is felnéz a sárkányra.
Az végre mozdul, a porrongyot veszi elő, nyújtja fenyegetően a hölgyek arcához.

NÓRA                 Jaj, ne! Ezt ne!
DÓRA                 Mit akar?
NÓRA                 Inkább egyél meg, de ezt ne!
DÓRA                 De mit akar?
TŰZSÁRKÁNY  Csókold meg!
NÓRA                 Ne!
DÓRA                 Mi van?!
TŰZSÁRKÁNY  Csókold meg!

A Tűzsárkány tuszakolja a rongyot a hölgyek arcához, akik prüszkölve
tiltakoznak, tekeregnek a láncon.
Béla rohan be a baseball sapkában, harci üvöltést hallat.
Ráveti magát a tűzsárkányra.
Feldönti, a földön henteregnek üvöltve, borzalmas ütések csattannak.

NÓRA                 Ah, a Pókember!
DÓRA                 Basszátok meg!
NÓRA                 ZZZZZ, PUFF! PAFF! RECS!
DÓRA                 És én ehhez mentem férjhez?!
NÓRA                 BUMM! AUUUUÓ! ZZZZ!
DÓRA                 Ennek szültem gyereket?

A Pókember kerül felül. Mesteri mozdulattal kikapcsolja a pórszívót.
 Béla-pókember feltápászkodik, jobb lábát a legyőzött ellenségre helyezve diadalmasan felüvölt.

BÉLA                  Auuuooouuuuóóóóó!
NÓRA                 Óóóó, éééén, miiiiii,  hőőőősünk!
DÓRA                 Hát én ezt elhagyom.  
NÓRA                 Ó, te hős, te hős, te hősök hőse, te királyi alakzat!
BÉLA                  Uúúúúáááááóóóóiiiííí!
NÓRA                 Aki megmented New Yorkot…
BÉLA                  Ííííííoooouuuúúú!
DÓRA                 Tisztára Shakespeare ez a dialógus.
BÉLA                  Csak egy perc, hölgyeim.

Béla nekiveselkedik, kihúzza a dögöt a színről.
Ellenkező oldalról Tóni-Hulk jön be, két játék helikoptert „reptet”.
Azok, mint mérges darazsak, zúgják őt és vele a színt körül.
A mátrixból ugyanakkor igazi harci helikopterek zaja.
 A parancsnok hangszóróból üvölt rájuk.
A kereső fények megtalálják a padon ülőket.

PARANCSNOK  Hé! Maguk ott! A kutyaszaros játszótéren!
Látjuk magukat! Körül vannak véve!
                            A Nagy Magneto nevében le vannak tartóztatva!
                            Az ellenállás értelmetlen! Feltartott kezekkel
                            álljanak fel és sétáljanak szépen a legelső
                            kutyaszarig! Onnan már ugrani fognak!
NÓRA                 De ide vagyunk láncolva a padhoz!
PARANCSNOK  Utolsó figyelmeztetés! Álljanak fel és…

Pókember-Béla jön vissza, két kezéből pisztolyt formázva tüzet nyit
a játék helikopterekre.

BÉLA                  PUFF! PUFF! Bam-bam-bam!

A helikopterek megbillennek, aztán gyilkos sortüzet nyitnak Bélára.
Béla szitává lőve, a nagy halált eljátszva elterül. Nóra sikolt.

NÓRA                 Jaj, istenkém! A Pókember! Mégis végünk.
DÓRA                 Szerintem jobb is.
PARANCSNOK  Láthatják. Az ellenállás értelmetlen. Álljanak fel és…

Most Tóni-Hulk mordul, aztán üvölt.

TÓNI                            Miiii? Micsodaaaa?!

Tóni a két játékhelikoptert, mint King-Kong, összecsapja.
Robbanás.
A helikopterek lezuhannak, erre még két robbanás.
Lassan csend.
Tóni átlép a helikoptereken, a hölgyek előtt gálánsan meghajol.

TÓNI                            Jól annak? Ugye nem történt bajuk?
NÓRI                            Ó, te hős Hulk!
TÓNI                            Semmiség.
NÓRI                            Te hős, te hős, te hősök hőse, te királyi sirályi!
TÓNI                            Csak a dolgomat végzem, asszonyom.
NÓRI                            De, ah, a Pókember! A hős, a hős, a hősök hőse!
                            Jaj, ezernyi golyóval ezerszer szitává lőve ezerszer halott!
TÓNI                            Ugyan! Béla! Jól vagy?

Béla felül, szitává lövésének nyomait fájdalmasan tapogatva.

BÉLA                  Szúnyogcsípés, csak…
TÓNI                            Gyerünk, tesó, még rengeteg dolgunk van!
BÉLA                  Oké.

Tóni felsegíti Bélát, indulnak kifelé. Tóni visszafordul.

TÓNI                            Dr. Izidor Sporatits nem vár, ha egyszer megérkezik.

Béla ingerülten kintről.

BÉLA                  Hulk! Gyere már! Transzformerek!


Tóni kirohan Béla után. Kintről iszonyú közelharc zajai, távolodva.
Csend.
A hölgyek próbálgatják a láncot. Az csak nem enged.
Hatalmas robbanás. Sötét.



15; PISTÁNÁL A KONYHÁBAN
Pista, Géza

A színen csak Pista számítógépe tartózkodik.
Baljós, hosszú csend, amit a hallásküszöb körül a pórszívó nyűgös
működése fest alá.
Pista bá’ les be a saját konyhájába rettegve.

PISTA                 Ott vagy? Még ott, mi? Tűnnél el inkább!
                             Mért is kell ez? Lennél New Yorkban! Úgy-e?

Csend. Pista visszahúzódik, aztán mégis beljebb kényszeríti magát.
A számítógép közönyösen terpeszkedik az asztal alatt, az asztalon a monitor.

PISTA                 A saját konyhámban! Figyellek ám, ne szólj, ne is
                            moccanj!

Pista óvatos lépésekkel beljebb jön, középről visszahátrál a
konyhaszekrényig. A pálinkás üveg után tapogat, le nem venné a
szemét a szörnyről.

PISTA                 Amikor hamis lett a Cézár, tőle nem féltem ennyire!
                            Á, én ezt nem tudom!
És nem is akarom megszokni!
Gizi! Gizikém!
                            Te ezt nem engedted volna, az biztos.

Pista pálinkát tölt egy vizespohárba, egy hajtásra megissza.
Egy kicsit levegő után kapkod, mégse elég. Most az üveget húzza meg.
A szeme guvad.
Észreveszi az előző jelenetből ottfelejtett porrongyot.
Nem érti, hogy került a konyha közepére.
Hátrafelé leteszi a konyhaszekrényre az üveget.
Óvatos léptekkel a rongyhoz araszolgat. Lehajol érte, felemeli,
visszahátrál a géptől. Figyelmét megosztva vizsgálja meg a rongyot.
Tapogatja, gyűrögeti, végül megszagolja. Undorodva fintorodik.

PISTA                 Jézusmária!

Pista kirohan a ronggyal.
 Csend.
Nagy sokára Pista egy kisfejszével jelenik meg.
A fejszétől és a pálinkától bátrabb.
Mutatja a fegyvert a gépnek.

PISTA                 Azt vigyázz ám, úgy-e! Ez lesz! Ezzel!
Nem tréfálok!

Pista megközelíti a gépet. Lehajol a konnektorhoz, bedugja a dugót, aztán
a fejszével hadonászva elhátrál.
Csend.

PISTA                 Na jó. Lesz, ami lesz.

Pista újra megközelíti a gépet.

PISTA                 Egyszer élek. Jövök, Gizi!

Pista megkerüli az asztalt. Géza áll az ajtóban. Tíz évet öregedett.
Szeme alatt sötét karikák, mint egy nagybetegnek.
 Pista halálra szántan kapcsolja be a gépet. Az felbúg.

GÉZA                  Hé, koma!

Pista ijedtében a fenekére huppan, ordítva a szívéhez kap, a kisfejsze kihullik
a kezéből.

GÉZA                  Te jóisten! Mit csinálsz ott?

Pista csak hápog.

GÉZA                  Rosszul vagy?

Pista hápog, a kredencre mutogat. Géza nézi, mire, megérti, siet a pálinkáért,
Pistához viszi, megitatja.

PISTA                 A franc egyen meg!
GÉZA                  Mért?

Pista nyújtja a karját, Géza felsegíti, leülteti egy székre.

GÉZA                  Te kérted, hogy jöjjek át. Na. Szépen vagy.
PISTA                 Nézz rá, mit csinál!
GÉZA                  Ki?
PISTA                 A szörnyeteg, ki!
GÉZA                  Ja!

Géza ránéz a monitorra.

GÉZA                  Kint vannak az ikonok, mit csinálna?
PISTA                 Mik vannak kint?
GÉZA                  Mindegy. Mért nem vársz meg, ha megkérsz, hogy
                            jöjjek?!
PISTA                 Jól van, komám, igazad van.
GÉZA                  Na. Ennyire félni tőle!
PISTA                 Ne?
GÉZA                  Ne.

Géza leül a monitor elé, bámulja. Pista összeszedi magát, a kisfejszéért
megy, a konyhaszekrényre rakja.

PISTA                 Hát én megmondom Bécinek, tőlem azt csinálnak a
                            földemen, amit csak akarnak, de ez nálam nem lakhat!
GÉZA                  Jó, majd mondd meg.
PISTA                 Na! Legyen nálad.
GÉZA                  Nálam?
PISTA                 Te nem félsz tőle. Rendben?
GÉZA                  Még meglátom.
PISTA                 Mert? Meg kell beszélned az új Lujzával?
GÉZA                  Lujzi…

Géza csak a fejét rázza, férfiasan tűri a fájdalmat.

PISTA                 Kérsz pálinkát?
GÉZA                  Nem merek, komám.
PISTA                 Mért nem?
GÉZA                  Még szétesnék.
PISTA                 Hát…néha nehéz a friss özvegység.
GÉZA                  Na…! Mit…mit szeretnél, mit nézzek meg?
PISTA                 Hát reggel a telefonba szólt a Béci, tudod.
Hogy leírta végül, tényleg mit gondolnak
                            a lila sörről. Vagy ha az nekem jobban tetszik,
mit szólnék a csirkéhez.
GÉZA                  Csirkéhez?
PISTA                 Tudod, a tehenészet mögött a pavilonban. A húsz hektáron
                            meg akkor kukorica nekik.
GÉZA                  Mi a fene? Egy épelméjű ötlet?

Pista felnéz a Grálra, sóhajt.

PISTA                 Persze, ha sejtenék, a csirkézés, az milyen büdös és  
mennyi munka…
GÉZA                  Majd rájönnek.
PISTA                 Majd rá.
GÉZA                  De ha én azt a Lujza-gyilkost meglátom!
PISTA                 De hát megesküszik, hogy nem ő volt az.
GÉZA                  Akkor ki?! Mi?! Óóóó…, mindegy.
Ne beszéljünk róla!

Géza megnyitja az üzeneteket. Elolvassa.

GÉZA                  A lányodék is írtak!
PISTA                 Nem mondod!
GÉZA                  Gyere, olvassad!
PISTA                 Á, nem, olvasd te!

Géza a fejét csóválva megnyitja a levelet.

GÉZA                  „Drága apuka!”
PISTA                 Ja, ez, azt hiszem, ez én vagyok.
GÉZA                  „Tisztára lehidaltam, hogy emailt kaptam tőled!”
PISTA                 Mit?
GÉZA                  „Ez az a Béla, aki a pesti Peti bácsi fia, és aki régen
                            párszor nyaralt nálunk, és aki egyszer majdnem
                           belefojtott engem játszásiból a slötyósba?”
PISTA                 De rég volt, de szép volt. Igaz, koma?
GÉZA                  „Mert ha ő az, akkor puszilom, és nagyon rendes tőle,
                            hogy segíteni akarnak rajtad, drága apuka.”
PISTA                 Hát ha tik nem, akkor ugye úgy-e…
GÉZA                  „De az a helyzet, és ezt már vagy egy éve megbeszéltük
az öcsivel, hogy nekünk azzal a földdel, meg a házra
más terveink vannak.”
PISTA                 Mi?
GÉZA                  „Ugye tudod, hogy anyu halála után a tiéd csak a használati
                            jog, apuka? És én meg az öcsi vagyunk a tulajdonosok?”
PISTA                 Mi?!
GÉZA                  „Szóval az a szitu, hogy mi az egészet már rég odaígértük
                            a férjem egyik holland-osztrák haverjának, a Hanzinak,
aki az egészet baromi combosan megveszi majd, ha…”
PISTA                 Meghaltam?!
GÉZA                  „Végre feloldják ezek a földvásárlási moratóriumot.”
PISTA                 Úgy-e!?
GÉZA                  „Szóval nem valami agyalágyult ötlet lesz abból,
hanem egy taliga zsozsó, apuka. És akkor neked is az lesz a legjobb.
                            Húsvétra eljöhetnél. De ha idén se lesz kedved, majd
                            máskor. Milliószor csókollak és nagyon szeretlek…”
PISTA                 Zsóka.
GÉZA                  Ahogy mondod.

Csend. A Grál odafent elhalványul, a fénye kialszik. Géza némi részvéttel
figyeli Pistát, Pista a Grált.

GÉZA                  Hát…Pistám, erre szoktuk mi azt mondani, hogy.
PISTA                 És én ezt hogy közlöm szegény jó Bélámmal?
GÉZA                  Ha akarod, én a nevedben megírom nekik.
PISTA                 Megtennéd?
GÉZA                  Így megy ez nálam.


16; BÉLÁÉKNÁL
Béla, Dóra (Prütyi)

Béla ül a monitor előtt.
A baseball sapka az asztalon.
Béla maga alatt.
Odakint valami ledől, nagyot puffan.
 Dóra csattan fel, amire a kisgyerek sírása a válasz. Dóra kintről.

DÓRA                 Jaj! Prütyi! Mit művelsz? Ó, istenem! Most nézd meg!
                            Gyere ide! Ne bőgj már! Semmi baj, no! Apa!
BÉLA                  Mondjad.
DÓRA                 Gyere már ide!
BÉLA                  Mert mi dőlt le?
DÓRA                 Prütyire! Majdnem! A polc! Nem jössz?
BÉLA                  Mindjárt.
DÓRA                 Jól van, aranykám, látod, nincs is bibi! Anyu nem
                            haragszik, csak megijedt egy picit. Gyere, kész van a pocsi.

Csend, Dóra és Prütyi fürödni mennek.
Béla hátrales. Felveszi a baseball sapkát.
 A Mondó rögtön kikívánkozik belőle.


BÉLA                  Féltek? De mitől féltek? A félelem csak hangulat, kedves barátaim.
Na jó, ennek a szörnyű pofára esésnek is hétköznapian és többnyire a rendeltetésmódja az ártalmasság. És bizony, unokahúgom, Zsóka elméjével sincs minden rendjén. Gonoszsága kisugárzik, ám az ő igazi indítéka nem maradt leplezett. Miért? Mért teszi ezt?! Mért kell elveszünk? El kell vesznünk? Valószínű. Ám lehet, hogy mégsem? A baj itt van, ezért kérve kérlek…

Dóra áll az ajtóban, a kezében babasampon.

DÓRA                 A pofám leszakad.

Béla kissé ijedten kapja le a sapkát a fejéről.

BÉLA                  Prütyi a kádban, szívem?
DÓRA                 Tegnap külön rimánkodtál, mostantól hadd fürdesd te!
BÉLA                  Akarom is.
DÓRA                 Akkor tessék, a sampon, már bent csücsül a kádban.
BÉLA                  Most még…majd holnaptól, oké?
DÓRA                 Mert most mi annyira sürgős?
BÉLA                  Tóni szívta le ezt. Csak megnézem. Szuper. NASA.
DÓRA                 Ez nem ér rá holnap?
BÉLA                  NASA, Dóra!
DÓRA                 És? A pénzt az uzsorás gengszternek? Miből is adjuk meg?
BÉLA                  Hogy jön ez ide?
DÓRA                 Miből adjuk meg?!
BÉLA                  Az az én dolgom.
DÓRA                 Az. A tiéd.

Dóra otthagyja Bélát, megy fürdetni.
Béla nem veszi észre, neki magyarázza.

BÉLA                  Látod? Most tölti magát. Műholdas! Megnézzük azért Lapatykát? Vagy nyomassuk gúglin?
Műholdon a szántóföldeket. Akinek ilyen programja van otthon falun, az égből is láthatja, hogy áll a termése.
Mint egy isten, Dóra! Lenéz. Látja. Fasza.
A tehenészete. Lila sörfőzője, mi? Csikészete?

Béla guvad a monitorra, ujjai lassan táncolnak a billentyűkön.
Dóra néz be, egy fürdőlepedő van nála.

DÓRA                 Holnapra meg kéne írnom egy dolgozatot.
BÉLA                  Hogy?
DÓRA                 Dolgozatot! Két hete le kellett volna adnom.
BÉLA                  És? Írd meg!
DÓRA                 Egyfolytában rajta lógsz a gépen!
BÉLA                  Mindjárt kiszállok. Nézd!
DÓRA                 Mit?
BÉLA                  Lapatyka.
DÓRA                 Döbbenet. Figyelj!
BÉLA                  Mondom, hogy mindjárt kiszállok.
DÓRA                 Pár napra átmennénk Prütyivel anyámhoz.
BÉLA                  Mi?
DÓRA                 Prütyivel anyámhoz.
BÉLA                  Mért?
DÓRA                 Gondolkodnom kéne.
BÉLA                  Min?
DÓRA                 Át.
BÉLA                  Min át?
DÓRA                 Hagyjuk.

Dóra visszamegy a fürdőszobába, Béla ezt se veszi észre.

BÉLA                  Jól van. Még megnézem New Yorkot. Vagy utazzunk
                            inkább… Dóri! Brazilia! Az Amazonas! Talán lesz abból
                            is olyan web-kamerás. Dóra! Tuti, hogy lesz!

Dóra kintről.

DÓRA                 Mindjárt az ágyban vagyunk! Jössz puszit adni?
BÉLA                  Naná! Csak…

Béla ujjai a billentyűkön.

BÉLA                  Csak még benézek, hogy állunk a világvége…
Aztán tiéd a gép. Hallod? Dóri!
DÓRA                 Mi van?
BÉLA                  Másfél millióan játsszuk a világvégét a Földön.
DÓRA                 Csak? És?
BÉLA                  Csak?! És? És!? Te! Belegondoltál? Számoljak?
                            Ha másfél millió klubtagnak van fejenként tíz barátja?
DÓRA                 Nem jössz puszit adni?
BÉLA                  És ha annak a tíz barátnak megint tíz? Hallod?
Az százötven millió arc csak ebben a percben!
                            És ha ennyien tudunk már dr. Izidor Sporatistról?
Az időgépéről? Amíg végképp meg nem tébolyodik?

Kintről nyűgös gyereksírás, hangosan csapódik egy ajtó. Csend.

BÉLA                  Te, Dóri! És ha mi beavatottak csak száz-száz embernek 
hirdetjük az igét zengő szavakkal, hogy mi a megoldás?
                            Hogy bármikor becsücsülhetnénk a barlangba?
                            Önként! Szabadon! És büszkén végre!
Az tizenöt milliárd!
Annyi ember nem is él a Földön.
De élt!
Még a holtak, az ősembertől kezdve, még ők is tudhatnak Izidorról! Tudhatnának!
Még akik meg se születtek!
Azok is!

Dóra áll meg harmadszor is az ajtóban.

DÓRA                 Szóval sose nősz fel.
BÉLA                  Nem vagyunk teljesen elveszve! Érted?
DÓRA                 Mi ne lennénk elveszve?
BÉLA                  Van remény, szerelmem! Elhiszed?
DÓRA                 Neked?
BÉLA                  Nem hiszed?


                                      -sötét-

1 megjegyzés:

  1. A nevem Luis Roland, van egy kedves feleségem és 3 gyerek. egy héttel ezelőtt nagyon szükségem volt pénzre, így gondoltam kölcsön igénybevételére, és annyira csalókkal találkoztam, hogy 2500 eurós gyűjtöttek tőlem és megtagadtak e-mailt. Nagyon csalódott lettem, és végül részeg, hűséges napon elmentem egy klubba inni, ahol találkoztam egy régi barátommal, mindent elmondtam neki, ami történt velem, bemutatja nekem a MORGAN LOAN COMPANY LTD, és elküldte nekem e-mailt címre (ginamorganloancompany@gmail.com), elmondta nekem, hogy a társaság miként segített neki és családjának. Azonnal felvettem a kapcsolatot velem, hazaértem, megmondták nekem a szabályokat és előírásokat, miután a kölcsönt feldolgoztam, kevesebb, mint 24 órán belül megkaptam a 80 000 eurós kölcsönt. Tehát, ha érdekli a kölcsön, felveheti vele a kapcsolatot e-mailben: ginamorganloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés