Ez a szöveg bizonyos tekintetben a Böllérszék folytatása.
Időnként bulvár téma lesz újra, vajon hol lehet a Szent Grál. Vannak, akik Skóciára esküsznek. Mások azt saccolják, hogy az utolsó templomosok kelet felé menekítették magukat és a kincseiket Szép Fülöp francia király elől, aki spanjával, Kelemen pápával elirigyelte a lovagi rend kincsét. És ez azokban a súlyosan sötét középkori időkben igen véres történet volt. Nem lévén se demokrácia, se kétharmad, se nyugdíjpénztár, se közbeszerzési kiírás Europai Uniós támogatásra. Ezért aztán kiírtatta a szodomita bandát a legalsó csicskától a főmesterig. Ám ha a túlélők keletre menekültek, akkor a rejtek helye miért ne lehetne a Vlagyimiri Szent Miklós Székesegyház? Hiszen a Mikulás nem csak a gyerekek, a pecások, hanem a zálogházak védőszentje is.
Már csak az a hős kellett, aki vagy ellopja, vagy véletlenül megkaparintja a kelyhet. Ő lett Lakatos Lajos nyírfacsemete, afgán fűmag és ízes koton csempész. alias a Lúzer lovag, aki minden előző életében valahogy a Grált védte volna, ha közben meg nem ölik. Vagyis az igazi kód neve: Lúzer lovag. Aki ismét újjá születik a végső összecsapásra az Ég és a Pokol között.
Eddig a film története. Ehhez jött a kisregényben Pörch Arisztid barátom a Böllérszékből, a falu néhai papja, akit annyira megszerettem, hogy neki itt is jut egy főszerep.
Itt olvasható:
Lúzer lovag
Le is tölthető
LÚZEROLÓGIA
A lúzerológia egy módszer a
kérdezésre. Fenomenológiai megközelítésben a lúzerség, avagy a veszteség
viszonyfogalom, amelynek alapstruktúrája felosztható tulajdonképpeni és nem
tulajdonképpeni lúzerségre.
A tulajdonképpeni lúzerség mindenkire
érvényes diszpozíció, aki él. Itt a lúzerség, mint viszonyfogalom a világban
benne lévő ember és a nem időben és nem térben létező isten viszonyát fogalmazza
meg. Itt az ember, aki él, örök vesztes az istennel szemben, aki létezik, és
aki az embert teremtette. Isten alatt értendő mindaz a létező, az írott
vallások istenétől kezdve a nem írott felsőbbrendű lényekig, aki hatalmi
pozícióban az ember sorsáról gondoskodik, vagy nem gondoskodik, a gondoskodás
privatizációjában. Az isten teremtő, de nem teremtett, rá nem vonatkoznak a világban
benne lét törvényei, mivel kívül van az időn és a téren, az okság rá nem
érvényes, halhatatlan és tulajdonságaiban végtelen, teljes, nem megismerhető,
csak hinni lehet benne, és hiszünk is a nagyszakállú keresztény istentől az
egyszerű házi totemig. Isten mindent tud, mi pedig hozzá képest semmit. Isten
sose hal meg.
Maximum megfeledkezünk róla, avagy állítjuk a halálát. Isten
nem törődik vélekedéseinkkel.
A tulajdonképpeni lúzerség tehát istenhez való viszony.
Lúzerségünk alapvető diszpozició, fundamentális hangulat. E hangulat
struktúrája a szorongás és a jelenvaló lét hátborzongató idegensége. E hangulat
adódik világba vetettségünk ama tényéből, hogy az életünk véges. Szemben az
istenekkel. A halál itt van, a halál mindennapi tapasztalat, az elmúlástól való
szorongásunk a haláltól való félelemben konstituálódik, félelem attól, ami
közeleg, de még nincs itt. Látjuk mások meghalását. De elhárítjuk ezt a
tapasztalatot Epiktétosz híres mondásával: amíg én itt vagyok, addig a saját
halálom nincs itt, ha a saját halálom itt lesz, akkor már én nem leszek itt. A
jelenvalólét hátborzongató idegensége pedig abból adódik, hogy az ember végül
is önmaga van, ám lényegét tekintve még önmagával sincs tisztában, mivel nem
isten. Tudunk a szorongásról és az idegenségtől, ám minden napi életünkben a
legnagyobb erőfeszítéseket azért tesszük, hogy ezt a két hangulatot elfedjük,
magunktól elhárítsuk. Ésszel röviden ennyit lehet ebből belátni.
Ami a
lelkünkre vonatkozik, az ez a hangulat. A tulajdonképpeni lúzerség, mint lelki
teher fundamentális. Ha nem csak az eszünkre, hanem a lelkünkre is
hagyatkozunk, akkor a kérdezés utáni feladat önmagunk fellelése önmagunkban, és
ez a kérdezés így lehet a pszichológia feladata.
A nem
tulajdonképpeni lúzerség az ember jelenvaló létének természetes állapota a
saját történetében. Történelmi aspektusból a kérdezés társadalomtudományi, a
kérdezés saját történetünkre itt és most lehet szociológiai. A nem
tulajdonképpeni lúzerség is viszonyfogalom. A mihez képest vesztes-nyertes a
világba való vetettség móduszában megfogható. Itt is az uralom/hatalom a
kérdezés lényege. Családban, nemzetségben, nemzetben, és tovább. Korok és
kultúrák szerint. Ki az úr a családban, a nemzetségben, nemzetben és így
tovább. Hogy ki az úr és ki a szolga, azt az akárki mondja meg.
Az akárki az, aki megszabja, mi a szokás, mi az igazságos,
mi a helyes. Az akárki véleménye perdöntő abban, hogy amit gondolsz vagy
teszel, etikus-e. Az akárki az, aki mindenütt ott van, mindent eldönt, bár még
soha senki se látta. Az akárki az adott történeti szituációban, a családban, a
nemzetségben, a nemzetben stb. a nép lelke, avagy a szelleme. Bár ezzel nem
ismertük meg őt, csak ez van hozzá talán a legközelebb. Nem tulajdonképpeni
lúzer az, akiről az akárki azt mondja, hogy az. Ha az akárki azt mondja, az a
lúzer, aki szegény, aki szerinte ronda, aki sikertelen, aki nem normális, aki
más, akkor az a vesztes. De az akárki mondhatja azt is, hogy az a lúzer, aki gazdag,
aki szép, aki sikeres, aki normális és aki nem más.
Korok, népek, történetek. Az akárki viszonya a
tulajdonképpeni lúzerséghez az adott istenről való mondásában kunstitutálódik.
Ha az akárki azt mondja, hogy embert azért kell enni, mert isten a másik törzsből
való, más istent hívő ellenség elfogyasztását egyenesen előírja, akkor embert
kell enni. De az akárki azt is mondhatja, hogy Krisztus értünk halt meg, mi
több, mise után elvárja, hogy szakrálisan együnk a testéből és igyunk a
véréből, aztán pedig szeressük egymást, akkor azt kell tenni.
A
lúzerségről való kérdezés adekvát módon lehet kulturális és antropológiai. A
kulturális részében a kérdezés iránya a helyi éredkeltségű akárki és a helyi
érdekeltségű isten mibenlétére irányul, mint a nem tulajdonképpeni lúzerség
miértjére és mikéntjére. Az antropológiai kérdezés a tulajdonképpeni lúzerség
metafizikájára lehet kíváncsi.
A
lúzerológia tehát módszer, egy alaposabb
kérdezés lehetősége.
