LALLALULLA

                            LALLALULLA

        

         SZEREPLŐK:

                            LALLA

                            LULLA

                            LOMI

                            LIZI

A SZÍN:

Gazzal felvert tisztás, itt-ott alaposan eltaposva. A teret zömmel szúrós cserje

határolja. Ide egy alig használt földút vezet és innen megy tovább.

A tisztás bal felén napszítta kétszemélyes sátor, ami felett még egy nejlon

tető hivatott óvni a sátorban lévőt az esőtől. Körül a nyomok arról árulkodnak,

hogy a sátorban egy hajléktalan elég régóta húzhatja  meg magát.

Kőből körberakott tűzhely, kormos vasrács rostély gyanánt. Öreg, koszos lábos.

Rongyok, műanyag és papírszemét. A sátor mellett békebeli kempingasztal és műanyag kerti szék.

Mindörökké nyáridő.

1;

LALLA, LULLA

Lalla a sátrától nem messze ügyködik. Üres sörös dobozokat tapos laposra.

Amelyikkel végez, azt egy igen koszos, nagyméretű nejlonszatyorba dobja.

Az öregtől nem messze várakozó fémhálós bevásárló kocsi csaknem dugig

van még eltaposásra váró sörös dobozokkal. A kocsi mellett kisebb zacskó

támaszkodik az elülső kerekeknek. Lalla a bevásárlókocsival beszélget.

LALLA       Mondja nekem a fiatalember, figyelj már, öreg köcsög. Mi?

                   Így szólít meg engem. De hisz ott voltál, hallhattad.

                   De muszáj elmesélnem, mert ha magamban puffogok, még

megüt a guta. Azt akkor mi lesz veled, Lulla? Mert azt, hogy velem mi lesz, azt úgy tudom. Még rángatózok, nyöszörgök egy kicsit.

Aztán elcsendesedek és meghalok. Mi? Hát ki venne itt észre?

És ha erre is tévedne valaki, ugyan mit gondolna?

Na, berúgott a büdös csöves. Azt akkor undorodva haladna tovább. Én is úgy tennék, te se viselkednél másképp. Ez egy ilyen világ.

Mi? Hanem te, Lulla? Veled? Érted azért csak kár lenne.

Hiszen te szép vagy és hasznos. És gyengéd és segítőkész.

Valaki, akire mindig lehet számítani. És akire lehet számítani, az számít. Akire nem lehet, az nem számít. Az lehet mondjuk…egy kellemes színfolt az ember életében. Mi? Hát nem? De.

Aki számít, azzal számolnak. Vele kapcsolatban érvényesek még

az olyan fogalmak, hogy plusz, mínusz. Szorozva. Osztva.

Gyököt vonni? Nyilván azt is lehetne. De egy ilyen kapcsolatban bőven elégnek tűnnek az egyszerű számtani műveletek.

Lalla! Te nekem egy igen magas szorzat vagy! Talán nem is élnék

nélküled. Na jó, ez lehet, hogy egy kicsit túlzás.

Lalla végez a kiszórt sörös dobozokkal. Lullához lép, kiveszi belőle a következő

zacskót, a földre szórja.

                  De tudod jól, hogy szeretlek.

Ismét nekilát a taposásnak, dobálásnak.

Hosszabb csend után újra belekezd a történetbe.

LALLA       Szóval mondja nekem a fiatalember, figyelj már, öreg köcsög, te itt ne gyűjtsél, ne kotorássz, ne kukázzál, hallod?

                   Már mért ne tenném, fiatalember?

                   Mert ez a mi területünk azért.

                   A tiétek?

                   Mondom.

                   De kik azok a tiétek, akinek a nevében ezt mondod?

                   Hát mink.

                   Ja, hogy tik. És mióta?

                   Mi mióta, fosos geci?

                   Hallottad ezt is, igaz? Így titulált. Hát régebben. Talán még úgy öt-tíz éve is, az biztos, hogy elkezdtem volna lökdösődni. Vagy lekeverek neki egy amolyan parasztlengőt, amilyet én szoktam kapni a Tokajiban, tudod, a borozóban, amikor még odajártam.

                   De már nem járok, csak néha, tudod. Téged nem szívesen hagylak kint az utcán egyedül, bevinni az intézménybe meg tilos.

                   Kérdeztem is Ignáctól, mért tilos? Lulla a barátom, az élettársam.

                   Nem bánt ő senkit, kit zavar?

                   Eridjél már, megőrültél, Lalla, hallod, olyan bolondra ittad már magad, ne is gyere ide be többé!

                   Hát tudom én, hogy nem mondta komolyan. Már azt, hogy ne

                   menjek. Azt ne hagyjam itt a pénzemet az ócska kannás boráért.

                   Még hogy tokaji. Akkor látott az a bor vesszőt Tokaj hegyén,

                   amikor én puncit. Bár én láttam puncit.

                   Várjál már! Láttam tényleg?

                   Hát persze, hogy láttál, Lalla! Hiszen LIZIs ember is voltál rég.

                   Ne mondd, hogy erre se emlékszel!

                   Ki mondta? Emlékszek én. Csak nem akarok.

                   Hát láttam puncit, erről ennyit.

                   Az Ignác bora meg nem látott szőlőt, és arról meg annyit.

                   Na kérem.

Lalla végez a kiszórt adaggal, megy a következő zacskóért.

Odaérve gyengéden megsimogatja Lulla műanyag fogantyúját ott, ahol

az érmét kellett beledobni, hogy a fogságból szabaduljon.

A meghitt pillanatot kiélvezik.

Aztán Lalla a következő adag sörös dobozt is a földre szórja és tapos.

LALLA       Látod? Holnap korán reggel, már hajnalban. Hatkor, amikor

                   kinyitja a Tumbi úr a visszaváltót, mi már ott állunk, megkínáljuk

                   ezekkel a dobozokkal. Szerintem lesz belőle kétezer. Ezeröt?

                   Hallod? A héten még akciós, azt mondja, darabjáért négy forintot

                   fizetnek! Királyság! Zsír királyság. Te! Meg kéne számolni, át ne basszon a Tumbi. Mert szokott. Gazember ám az is. Mindenki gazember. Ki nem az? Amikor mindenki az!

                   Te! Ez itt minimum háromszáz doboz. Az akkor ezerkettő.

                   Annyi elég. Egy napra. Azt akkor megint szállunk, repülünk, zümmögünk, mint a méhecske, amikor…

                   De várjál már! Mondja az a fiatalember, figyeljél, öreg köcsög.

                   Mire én, barátsággal, nézzed már, kisöreg, én már akkor a környéken laktam, amikor itt még láp volt, meg keskeny, kátyús, agyagos utcák, mint amilyen ez itt, ilyen gyere velem, én se megyek sehová sugárutak, két oldalt kis hobbikertek, két-háromszáz négyszögölesek, rajta deszka kalyibák a kerti szerszámoknak, a meLIZIbbeknek faház, az igazi gazdagoknak alpesi stílusú…

Hát igen, azok voltak a szép évek, amikor kipöfögtek a hobbikertészek. A legtöbben Trabanttal. Wartburg. Skoda!

A Lada még csak álom… Na persze gondolhatod, nem így

mondtam a fiatalembernek, nem ilyen hosszan, merengve, hanem védekezően, mint akinek joga van itt kukázni, sörös dobozt

gyűjteni, mintha érkezési sorrend lenne, mintha az öregség még tiszteletet érdemelne, pedig csak méla undort és megvetést…

Na és akkor mi van, ha te már akkor is itt voltál, köcsög?

Hát igaz, akkor sincsen semmi. Az kukázhat, akinek van ereje

a másikat odébb lökni, leütni, megrugdosni, vagy csak leüvölteni a fejét. Néha az is elég. A szókarate.

Lalla közben, fokozatosan leállt a doboz taposással, most szinte mozdulatlanul mered maga elé. Megrezzen, mint aki szunyókálásból ébred. Körülnéz, egy dobozra tapos.

LALLA       Kérdezte az a kislány a kábel tévétől, vagy honnan.

                   Arra emlékszel, Lulla?

                   Hogy csúszott le a bácsi idáig?

                   Lecsúszott? Honnan csúsztam én le?

                   Hát az életében, mondja ő.

Helyes kislány, ugye, Lulla? Az a kis szív alakú babaarca, a grübedlik, azok az enyhén viszolygó, de még őszintére tárt, nagy, tiszta zöld szemek,ahogy nézett rám, a koszos ruhás, öreg, büdös emberi csótányra. Na, gondoltam, most villantok egyet, hogy nálam még nem úgy volt az, hogy a hatodik elemiből buktattak ki, mert

én kérem diplomás homeless vagyok, tehát másféle tekintettel tessék kérem undorodni, mondom ezért neki:

én most nem lecsúszott, alázuhant ember vagyok itt, csókolom a kezeit, maga kis tündér, maga kis drága lányka, hanem hogy éppen magára talált, akiben az éntudat a zenitjén jár, mint a déli verő, vagy mint az éjszaka egén a Vénusz vagy inkább a Telihold.

Mert én itt, csókolom, a Hosszúrét Prosperoja lennék, bár a Calibanom a legutóbbi viharban megszökött, mármint a Caliban

névre hallgató kis korcskutyám, de talán még előkerül,

bár aligha…

És akkor mondom a fiatalembernek, de már szinte könyörgök, ugyan engedjenek már engem is itt kukázni, mert ez a sor egy

igen jó lelőhely, ez a szemétledobó. Mivel abban a lépcsőházban

valahogy olyan népek gyűltek össze. A lakásokban lakók.

Hogy mind jómódú, kövérke és pazarló. Na, hogy jómódú, az nyilván abból is látszik, milyen autók parkolnak a ház előtt.

És tényleg van olyan, hogy csóró lépcsőház, meg gazdag lépcsőház.

Mintha itt is érvényesülne az egyformaság törvénye.

A hasonló vonzza a hasonlót. A farkas nem legel együtt a báránnyal, majd csak a Jehova országában. Mi több, a farkas nem legel. Bár füvet azt ő is eszik, akár a kutya, ha rossz a bele.

Nyilván. Mert ezt csak gondolom most, hogy a farkas is eszik füvet.

Lalla kiönti az utolsó nagy zacskó sörös dobozt is. Az összelapítottakat a

nejlonzacskóban a bevásárló kocsihoz viszi, beleteszi. Elégedett a kupac

nagyságával. Megint megsimogatja Lullát a fogantyú gombjánál, rámosolyog.

LALLA       Holnap se halunk szomjan, Lulla.

                   Tudom, ne zsörtölődj! Nem lenne szabad innom annyit.

                   De miért ne? Ja, igen, hogy ne haljak meg. De miért ne?

                   Mert akkor te elárvulnál, és mi is lenne veled nélkülem.

                   Rendben, Lulla. A kedvedért holnap a miLIZIségre megyek.

                   Üveges bort veszek. Vöröset. Ha ezekért kapunk ezerkettőt,

                   akkor két üveggel, és majd még belefér valami kaja is.

                   Friss kenyér. Margarin, párizsi? Vagy egy félkilós húskonzerv?

                   Nem, arra ezerkettő nem elég. És csak egy üveg bor, az se elég.

                   A fenébe, hogy legyen?

                   Na, a holnapi nap a holnap gondja. Hogy is volt az a sláger?

                   A tegnap a mának holnapja? Vagy csak sajtból van a Hold?

                   Ez se jut az eszembe.

De hol tartottam? Ja, igen, a fiatalembernél, aki így szólított meg, figyelj, öreg köcsög! Vagy a kis zöldszemű, grübedlis riporter lánynál, aki azt kérdezte, honnan csúszott le a bácsi ennyire?

Hát honnan. A csúszdáról, honnan. Mért mászik fel az ember oda?

Hogy lecsússzon, nemde? És vajon mért élvezik ezt a gyerekek annyira? A kontrolált zuhanás öröme? És a hinta? A libikóka?

Föl-le, föl-le. De a végén mégis csak lent a legjobb, nem aranyom?

Jól megmondtam neki, ugye, Lulla? A zöldszeműnek. Szellemes voltam, ugye? Egy pici se? Mért? És az a duma, hogyha az ember

a földre esik, annál lejjebb már nem zuhanhat? Kivéve, ha megnyílik alattad a föld. De az egy teljesen másik helyzet, nem az a hétköznapi. Földrengés? Világvége? Végítélet? No igen, akkor csúszhat lejjebb a teljesen lentnél is.

Ordítva dalra fakad.

                   Úgy van az, hogy fedél nélkül

                   Az ember oly hamar vénül

                   Négy-öt tél, és annyi neked

                   Lakjál házban, hülye gyerek!

Lalla a saját nótáját könnyezve kacagja, aztán a jobb, illetve a bal hüvelyujját

használva kifújja a taknyot. Megnézi, ezzel is elégedett. Tovább tapossa a sörös

dobozokat.

LALLA       Volt nekem is lakásom, tudod, Lulla. Akkor még nem ismertük

                   egymást. Caliban se volt még meg. Ő aztán csapódott hozzám,

hogy megkaptam a Máltaiaktól ezt a sátrat. Na látod, hogy nem is élek fedél nélkül. Még hogy lecsúszva. Egyet varázsol Prospero,

és nincs meleg, nincs hideg. Nem esik, nem fúj. Ám ha ezzel, a bal

kezével csettint, így-e, és elmormolja a varázsigét, amit most mellőznék, mert nincs kedvem megázni, a héten már, tudod, a

menedékhelyen lezuhanyoztam… Na, az is egy lutri, mi, Lulla?

Téged közben azoknak kint hagyni az udvaron, prédára.

Hát lopik a sok büdös! Ha csak nincs köztük egy haver, aki vigyázz addig a cuccra. Meg rád is. Mert képes és eltol valamelyik

büdös bunkó,és akkor mi lesz velem? Veled?

Hát szólhatsz a felügyelőnek, nézzen addig ő rád, amíg tisztálkodol. De akkor meg azt mondják, seggét nyalod, stréber vagy, meg nem bízol bennük.

Ne rinyáljon, papa, kinek kell itt a maga koszos cucca? Mi itt mind úriemberek vagyunk, itt csöves a csövestől nem lopik.

Akkor meg mind ezt mondja, kis híja, fel nem pofoznak.

Legjobb egy utcai kútnál megmosdani. Vagy leballagni a Dunához.

De marha messze van a kút is, meg a folyó is. Igaz, Lulla?

Amire visszaérsz onnan megizzadsz, aztán akár fordulhatsz is.

Fordulnál, de inkább el se indulsz.

Ketten, ha szeretik egymást, akkor egymás testszagát

is szeretik. Te se szólsz be nekem soha, Lalla, eridj már,

büdös vagy. És ne neked, Lulla. De te hogy is lennél büdös?

Bár lennék én is drótból, meg kerekekből…

De sok minden elférne bennem!

Emlék.

Sörös doboz…

Erről jut az eszébe, már rég megállt a taposással,most megduplázza a

tempót, hamar bevégzi a maradékkal.

                   Egy olyan egy plusz két szobásunk volt, tudod.

                   Ahol az ebédlőt össze lehetett nyitni a nagyszobával, és

                   akkor lett egy egészen elfogadható méretű helyiséged.

                   Na, olyanunk volt, ötvenhárom négyzetméter.

                   Szabványos.

                   Szabványosan boldogságos: faszányos.

                   Azt ott. Istenem, de szépeket is veszekedtünk!

                   Aztán kibékültünk, szerelmeskedtünk, aludtunk,

                   reggel munkába mentünk, délután hazaértünk, utána

                   mindjárt gyorsan veszekedtünk…

                   De hát minden véget ér egyszer. Tudod, a csúszda,

                   a hinta, a libikóka, a házasság, a körhinta…

                   Attól hamar okádnom kellett. Nem is volt muszáj előtte

                   sok sört vedelnem hozzá. A centrifugális erő a gyomromra

dupla, vagy tripla erővel hatott. Jaja. Aztán már persze, hogy nem én voltam a búcsú ásza…

Okos voltam, docens voltam

Hajde, hajde

Sok illatos pinát fogtam

Jajde, jajde

Nem igaz ám, hazudok

Mert baromi nagy a szám…

És akkor mondtam a fiatalembernek, figyelj, barátom,

nem ellenségeskedni kéne nekünk, hanem összefogni.

Már hogy ki az a nekünk, öreg köcsög?

Hát nekünk nincsteleneknek, hajléktalanoknak,

Nincstelen ám, minek nézel?

Hát te nem azért gyűjtesz, kukázol, szállsz lépcsőháztól

lépcsőházig, szeméttárolótól szeméttárolóig, mint dolgos

méhecske a tavaszi mezőn, vagy mikor nyílik az akác, a hárs…?

Mi a kurva anyád van?

Hát látom ám, hogy a fiatalember most már direkt ideges, mert azt hiszi, direkt szívatom a rossz dumámmal… Ezért mondom, nagy a szám, de pont neked mondom, Lalla, mi? Hiszen te tudod, hiszen naphosszat neked jártatom. Pedig te vagy a LIZI, neked kéne kelepelned. De ez az, látod, a nemi szerepek is lassan megfordulnak, csak azért nincs ki még a száznyolcvan fok, mert a LOMI még nem szülhet, bár melle az LIZIhet, és a LIZInek meg még nincsen pénisze. Kivétel persze ebben is akad. Hajaj, mi, Lulla?

De tudom ám, hogy te is amondó vagy, a LOMI legyen LOMI, a LIZI meg LIZI, és soha ne használjanak egyforma illatú borotvahabot, mert abból könnyen szereptévesztés lesz, már ami a nemi identitást illeti.

Vajon a szag teszi a hormonokat, vagy a hormon a szagokat?

Nem. Az soha nem tesz jót, ha látod, amikor az asszony borotválkozik.

Lalla beleborzad egy emlékbe, aztán néma csendben lapítja el és dobálja be

a bevásárló kocsiba a maradék dobozokat. Újra megsaccolja a kupacot, bólint.

LALLA       Ha tényleg négyet fizet egyért a Tumbi, akkor simán kapunk érte

ezerkettőt. Talán még hatot is, és abból már kifér a két bor, a kiló kenyér és a húskonzerv is.

Lulla újabb gyengéd simogatást kap. Aztán a bevásárló kocsit a sátor mellé tolja. A jól végzett munka elégedettségével körülnéz, aztán fel az égre.

A napszakot megállapítva felüvölt.

LALLA       Delet ütött már az óra!

                   Egyék Lalla nótaszóra!

Az ég felé fordított arccal vár egy kicsit.

Aztán az újabb tettekbe kezd, napirend szerint.

A sátor elejéből kivesz egy kisebb nejlonszatyrot. Azzal a kempingasztalhoz ballag, leül a kerti székbe.

A szatyrot az asztalra teszi, abból papírzacskóban három sós kifli és egy dobozos Arany Fácán sör kerül elő. Közben dúdolja.

LALLA       Ha énnékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre.

                   Úgy elszállok, mint a fecske, nem maradok telelőre

                   Üvöltöm a sztyuárdesznek: enyém a világ

                   Ezért aztán, kis angyalom, hozd a sok piát…!

Lalla beleharap a kiflibe, majszolja, iszik hozzá egy korty sört.

LALLA       Magyar ember evés közben nem beszél.

Ezek után teli szájjal, nyeldekelve, meditálva, maga elé nézve mondja.

LALLA       Lulla Lalla animája. Látod? Én ilyeneket is tudok.

                   És, ó, jaj, mi mindent tudtam még!

                   Például régebben még azt is tudtam, hogy Prospero

                   mért kamuzik a kiscsajnak is, na meg Calibánnak.

                   Most is tudom. Csak most nem jut az eszembe, és magyar

                   ember evés közben nem gondolkodik. Még szép hogy.

                   Mert magyar ember attól szép.

                   Hiába mondják a magyar embernek, figyelj, öreg köcsög.

                   Vagy kérdezik tőle zöld szemmel, hogy csúszott le a bácsi.

                   Mert amíg ennyire szép vagyok, mint most, teljesen bizonyos

                   az én tudatom.  Vagyis az identitásom. Mert még ilyet szót is

                   tudok ám. Hajaj.

                   Viszont a friss, ropogós sós kiflinél Arany Fácán sörrel:

                   nincs ennél jobb reggelivel egybekötött ebéd kerek az világon.

                   Van ebben, kérem, minden, ami kell egy egészséges szervezet

                   egyensúlyba tartásához. Tápanyag, vitamin, só, lé.

                   Zsír egy szál se, de az nem is kell, ha szálkás akar maradni

                   ez a szép magyar öregember.

Jó, jó, tudom én, hogyha te nem lennél, és nem vigyáznál rám, úgy esnék szét, mint egy aszfaltra csapott sörösüveg. Vagy inkább egy fenékig ürített üvegpohár. Ezer apró darabra.

Animám a pinám

Drága édes mamikám

Kicsi feleségem

Tündér házi rémem…

Figyeljél, fiatalember, tudod te, hány pinát nyaltam én az életemben? És te, zöldszemű leány? Elalélnál attól a nagy kerek számtól. Ámde. Úriember ilyesmivel soha nem dicsekszik.

A szigor!

Barátom!

A következetesen, kivételt nem tűrően betartott napirend.

És hozzá persze a társad gyengéd, ám állandó figyelme.

Aki nem szól, nem kér számon, be sem számoltat, nem vár el magyarázkodást. Hanem mint valami belülről jött erkölcsi parancs, aki az élet viharai során sajnos az emberből kihalt, vagy csak egy jobb világba költözött, íme megjelent megint. Tudom, Lulla,utálod, ha a kapcsolatunkat elemzem, és hálálkodok, és szembe dicsérlek.

De, jaj, mi lenne belőlem nélküled?

Hálás vagyok a sorsnak, hogy találkoztunk ott, a parkolóban.

Én megláttalak, te rám mosolyogtál. És nekem volt elég bátorságom

onnan eltolni. Ellopni, na, mondjuk ki! Hát ez egy kész asszonyszöktetés volt! Ó, szerelem! Nem is mindig gyötrelem.

De. Mindig.

Néha arra gondolok, hogy ez így túl tökéletes. Elveszítlek.

Hát hogyne lenne még a beteljesült szerelem is gyötrelem!

Lalla ezt most nagyon átérzi. Nedves szemmel bámul a bevásárló kocsira.

Így tömi magába a kifli maradékát. Megissza a sört is. Egy újat vesz elő.

Azt is kibontja, belekortyol.

Reggelire semmi, mert testkontrol van. És a méhecskék se jóllakva reppennek ki a kaptárból. Gondolom én, mert így logikus. Alapjáratban az állat, aki eszik, az utána nem éhes. És aki nem éhes, az tétlenkedik, amíg megéhezik. Ezért aztán felkerekedik, táplálékot keres. Ha rálel, eszik. Ha kell, megküzd érte, akár a halálig.

Ha győz, jóllakik és tétlenkedik. És amíg nem tör rá szegény állatára a nemi frász, ennyire egyszerű, kerek az élet.

Csak mi emberek serénykedünk akkor is, ha teli van a pocak meg a spájz. Ugye, mekkora ostobaság ez? Úgy is nézünk ki.

Na jó. Egy hatalmas hímoroszlán, aki azért mégis az állatok királya, az mondhatja az öregebbnek:  figyeljél, öreg köcsög, húzzál innen, ez most már az én területem. Enyém itt a tér, az összes LIZIstény,

az összes kölyök, akiket majd mindjárt sorra megölök, aztán enyém itt már az összes gnú, zebra, gazella, sőt, bivaly, de még az összes légy és bögöly is. Vetted ezt, öreg köcsög? Vagy letépjem a másik fél pofádat is? Hát igen. Viszont az is igaz, hogy jóllakott oroszlánt még senki nem látott vadászni.

Úgyhogy: Leo bátyám, proszit!

Meghúzza a sört, igen elégedetten böffent egyet.

Elégedetten néz körül.

                   Na, igen. A napirend. A kőkemény fegyelem.

                   Vagy maga azt hiszi, zöldszemű tündérke, annyira könnyű a napi

                   betevőt összeszedni? Pláne így, hogy azzal állítják meg az embert,

                   figyeljél, öreg köcsög?

                   Öreg köcsög nem vég köcsög

                   Virgonc ám még, sej, szerfölött

                   A bicskája hegyes, éles

                   Nehogy tőled legyen véres…

                   Várjál, Lulla! Tumbi ugye azt is mondta, hogy akciós lesz a

                   krémes is? Vagy azt csak vágyálmodtam volna?

                   Á, ugyan mért lenne akciós a krémes?

                   Nem plazma tévé az, vagy üres sörös doboz.

                   Na és akkor a Tumbi pénzből be az élelmiszer áruházba,

aminek a cégnevét még itt se ejtem ki a számon, a puszta közepén, mert nekem ezek azért nem fizetnek, de még árengedményt se adnak, pedig én törzsvásárló vagyok, he! Nekem az járna.

Nekünk, Lulla! Elvégre te abból az alomból származol.

Tőlük szöktettelek el, mint szerelmes LOMI az élete asszonyát.

Istenem, Lulla, azok a mézeshetek, mi? És hogy segítettél nekem tompítani a fájdalmat, amit a kutyám…

Talán nem is halt meg. Csak továbbállt tőlem. Megunta a pofámat.

Pedig nálam jó dolga volt. De hát a kalandvágy… Elkóborolt, máshoz csapódott. Azóta tán a végeláthatatlan orosz sztyeppét járja, vagy a jegesmedvék közt kóricál, esetleg leszerződött a kutyafejű tatárokhoz, vagy egy Ufo vette fel, akik azért jártak erre, mert szintén olvastál a Galaxis Útikalauzt Stopposoknak, és most azt tanulja űrkutyául ugatni, hogy negyvenkettő. Vagy harminckettő?

Na látod, Lulla, már ebben se vagyok biztos.

A válasz az életre meg minden.

Pándimenziós pán szex pánsípon játszó pánoknak páviánokkal.

Pá. Pá, aranyom, pá.

Lalla somolyog a saját humorán, aztán bocsánatot is kér ezért Lullától.

LALLA       Bocsi, drágám, de hisz ismersz. A lelkemet eladom még mindig

                   akár egy rossz poénért.

Lalla feláll, precízen eltapossa a saját két sörös dobozát is, és a kupac tetejére dobja. Visszaül az asztalhoz. Nem ette meg mind a három kiflit. A maradékot

visszateszi a papírzacskóba, a papírzacskót a nejlonba.

Hát ahogy belenéz, két dolgot lát meg, amitől sátáni vigyor ömlik el az arcán.

Egy kétliteres műanyag palackot húz elő, abban kannás borral.

Igen tudományos képpel tanulmányozza a címkéjét.

LALLA       Tudom, tudom, drágám! Nem akarom meginni. Még kibontani se, hogy megkóstoljam. Megegyeztünk. A te kedvedért sose.

                   Este hat előtt kannás bort egy kortyot se. Se mást se, csak a sört

                   a sós kiflihez. Mert fegyelem van és napirend.

                   Nem esünk szét, mint az aszfalthoz csapott, vékony falú üvegpohár, ezer darabokra. Mert én az életemet, a méltóságomat, a lelkiismeretemet is benned tartom. Abban az áldott drót testedben.

                   Mert nálad jó helyen vagyok. Te elbírsz engem. Én pedig zsírral kenegetem mind a négy kerekedet.

                   Ugye hiszel nekem? Hiszel bennem?

                   Szeretlek.

                   És csak a címkét nézem meg. Tényleg. De hisz látsz engem nem?

                   Nem vonulok vele félre a sátor mögé, vagy nem teszek úgy, hogy szívesen venném, ha elkísérne engem vizelni, hogy amikor nem látod, mégis csak lecsavarjam a kupakot, és apró, bűnösen szomjas kortyokban…

                   Majd este, ha lement a Nap.

                   Ebben egyeztünk meg, és én ehhez tartom magamat, különben tudom, hogy itt döglök meg. Látod? Azt is bevallom, hogy nem a szavam tartása, a becsület motivál, meg hogy tényleg nagyon szeretlek téged, hanem és leginkább a vegytiszta halálfélelem.

                   Látod? Én veled csakis őszinte vagyok.

                   Tehát?

Lalla a nadrágzsebéből egy ócska, cikk szalaggal összeragasztott keretű

szemüveget vesz elő, az orrára biggyeszti, a kannás bor vignettájához hajol.

LALLA       Koccintós. Félédes rosébor. Tartalaz: kén-dioxid és szulfidok.

                   Jézusom, mit fogok én az este megint inni?

                   Á, jó lesz ez. És akkor még, azt mondja, hogy: európai közösségből származó bor. Tíz százalék.

                   Azért ezt milyen szépen írja, mi? Hogy összeöntöttek mindenféle

                   szörnyű lőrét, amit jobb is, ha nem tudod, kitől, honnan vásároltak.

                   Európai közösségből.

                   A koccintós kísértete járja be Európát

                   MiLIZIségi borászok, borlovagok: reszkessetek!

                   Palackozza és forgalmazza Kiss és Társai Kft. Nagy Mihály dűlő, Tabdi.

                   Tabdiban talcsiznak az annyi borok

                   Mert Tabdiban sok ám a szomjas torok

                   És amit be nem vedel a tabdi torok

                   Abból lesz, íme, a palackozott.

                   Igen!

                   Jó lesz ez estére.

Lalla igen fegyelmezetten visszarakja a palackot a szatyorba. Mutatja Lullának,

hogy ott van. Aztán feltápászkodik, a nejlonszatyrot a sátorhoz viszi, a bejárat ,

elé térdel, a szatyrot beteszi a sátorba. Beljebb mászik, valamit matat.

Közben mondja.

LALLA       Hallod? Lulla!

                   Emlékszel, tegnap este hol hagytuk el a történetet?

                   Várjál már, nem ott a diliházban?

                   Vagy előbb? Amikor beszélgetnek a fiatalok a lagziról?

                   Hát…végül is mindegy. Magunknak meséljük. Ott hagyjuk el, és ott kezdjük újra, ahol nekünk tetszik. Vagy elhagyjuk végképp és kezdünk valami egészen újat. Vagy nem kezdünk semmit se el.

                   Csak ülünk majd itt, nézzük az estét, a gazt, a szemetet, és ha már nagyon hideg a hideg, bebundázunk a sátorba, lehúzzuk a cipzárt, és azt képzeljük a sötétben, hogy nem is itt vagyunk, hanem valahol egészen másutt. Nem is a Földön, hanem…

                   Na, megvagy.

                   Ez is hogy el tud bújni, mi? Egy ilyen kis helyen.

                   Huncut vagy!

Lalla kihátrál a sátorból, leül elé, a lábait maga alá húzva.

Egy ócska távirányítót tart a kezében.

Kis ideig magába mélyedve koncentrál, aztán játszásiból megnyom

a kütyün egy gombot.

LALLA       Akkor mehet? Lulla, felőled? Kép jó, kontraszt. hát…elmegy.

                   Adjak rá hangerőt? Vagy jó neked így. Rendben. Akkor a dilházban vagyunk, oké? Oké.

Néhány másodpercig megint koncentrál, aztán.

LALLA       Na jó. Tudod, mit? Ideadod nekem azt a batyut? No?

Add már ide, csak egy picit! – És az ápoló tesz két óvatos lépést Jobbágy felé, nagyon lassan nyúl a párnahuzatért, megragadja az egyik csücskét. Tartja. Aztán még óvatosabban húzni kezdi. Csak semmi hirtelen mozdulat, semmi agresszió.

A csomag mozdul, Jobbágy Penész nem tartja vissza.

Hála az égnek nincs dühöngés. Az ápoló megkaparintja.

Mi a franc van ebben, ami ennyire nehéz? Legalább öt kiló!

Az ápoló elhátrál. Egy méter, kettő, három, öt.

Figyelmeztető pillantás a hátul álló ápolónak, figyelme ne lankadjon. Az visszacsippent a szemével, résen maradt, tuti.

Na, akkor most bele lehet nézni.

A kórterem ajtajában a személyzet fürtökben, mert még nem került elő az ügyeletes orvos, aki rájuk förmedhetne, menjenek a dolgukra, nincs itt semmi látnivaló.

Pedig van.

Most például két dolog történik szinte egyszerre.

Az ápoló belenéz a véres huzatba. És noha sejti már, mit talál ott, egy pillanatra őt is az ájulás környékezi. Pedig több, mint tíz éves szakmai rutin áll mögötte.

Jobbágy, márpedig mind a három hangján.

- Nem én voltam! Hagyjon békén!

- Nem ő volt, beismerem, hanem én!

- Helló!

- Vegyék már ezt ki belőlem! Gyilkos!

- Parancsra tettem!

- Hello!

Ez az óbégatás elég volt a hátul álló ápolónak, hogy a ketteskére támadjon, átölelje, az ágyra döntse, a bal karját hátra csavarja, felhúzva azt egészen a beteg tarkójáig, aztán féloldalt ráfeküdjön.

A másiknak meg, hogy elejtse a párnahuzatot, amiből Kertai Uhu feje gurul ki.

Az első ápoló tovább hátrál kifelé, elbotlik a saját lábában, a fenekére huppan.

A másik elszörnyedésében megfeledkezik Jobbágy Penészről, elengedi a kicsavart kezét, és szédelegve áll a talpára. Ebből baj nem lesz, mert ketteske most már hangosan, óbégatva zokog és marad a hasán fekve.

A kórterem ajtajában sikolyok, nyögések. Pedig még nincs ám vége.

Mert a levágott fej a nyakcsonkjára gördül és imígyen szólal meg:

-Fogytán a türelmem! – de nem ám a szokott, öreges kappan hangján, hanem mélyen, öblösen, ahogy gyengébb horrorokban az igazán gonoszok szoktak.

És akkor ez a húzás az, ami egyszerűen sok. A szó szoros értelmében: sokk.

A két bátor ápoló, és a fürtökben lógó személyzet sóbálvánnyá vált, tátott szájjal és guvadt szemmel meredt a beszélő fejre, a vérben úszó szemébe, a véres fogaira és hogy a szája szegletéből véres nyál csorog.

Mi sok?

Kérdezhetné bárki a jelenlévők közül. Csakhogy egy sóbálvány nem képes kérdezni. Ám a fej nem is várja ezt tőlük, folytatja.

-Egy hetet kaptok arra, hogy tisztességgel elhantoljátok hű szolgám tetemét.

És további egy hetet, hogy egy monitor elé állítsátok a Hegyit Beszélő Gyereket! Különben a túszaimat előtettet tépem szét cafatokra. És aztán elpusztítlak titeket is.

És ezt elmondva a fej legördül a nyakcsonkról a tarkójára.

De még mindig nincs ám vége.

Mert megmozdul az ágyban fekvő, a lepedővel letakart alak.

Felül, a lepedőn a fejéről és a felső testéről lehull. És ki más is ülhetne az ágyban, mint Hartai úr formalin szagú, meztelen hullája. Aki már egy közönséges tetemhez képest se szép látvány. Elvégre időtlen idők óta várja a sorsát a hullaházban. És hiába feküdt a tepsiben, a tepsi meg a hűtőben, és hiába permetezték le formalinnal a felboncolt testet, az bizony erősen bomlásnak indult.

És még mindig nincs ám vége.

Mert a LOMI betegeknek fenntartott mosdó vécéjéből meg Kertai Uhu teste sétált elő, mint aki elvégezte a dolgát, és most békésen ballag vissza a kórterembe, és mint akit szemlátomást nem zavar, hogy a feje nincs a nyakán, hanem mintegy előre sietett a testéhez képest. Csak nem azért, nehogy lekésse a vacsorát? Az egy szelet fehér kenyeret, a mini vajat, az egy szeret párizsit és a mini dzsemet? Á, ezt az indoklást szerintünk el senki se hinné el.

Mert aki elhiszi, az még nem járt soha kórházba, vagy…

Hiába.

Ami volt, elmúlt.

Búbánatnak nincs helye, kivéve ha szórakoztat.

Igaz, Lulla?

Nincs más hátra, csak egy kis csendes ábrándozás, hogy az idő,

ez a megszámoltan megszámlálhatatlan, ez a mozgásában folyamatos mozdulatlan, ez a…

Egy autó közeledik? A motorhangja szerint ez történik.

Lalla reménykedik, hátha mégse. De az bizony jön a földúton.

Lalla feltérdel, kiles a sátor fölött.

2;

LALLA, LULLA, LOMI, LIZI

Egy márkás sportkocsi szerű kabrió cammog be a tisztás elejéig, ott megáll.

Az autóban ketten ülnek. A volánnál egy LOMI, az anyósülésen egy LIZI.

Lomi ötvenes, kisportolt, keményarcú férfi.

Lizi a férfinál legalább húsz évvel fiatalabb, csinos nő.

LALLA       Mi van?

                   Ne már!

                   Mért pont erre, gyerekek? Muszáj itt?

                   A francba!

Lalla ingerülten bukik le és bújik a sátorba, a cipzárt indulatosan behúzva.

A férfi leállítja a motort.

Körülnéznek a kocsiban ülve.

LIZI            Jézusom, Lomi, mennyi szemét van itt!

LOMI         Aha…

LIZI            És mintha lakna itt valaki, nem?

LOMI         És?

LIZI            Látod, ott a sátra, meg egy bevásárló kocsi.

LOMI         Látom.

LIZI            Akkor…nem megyünk inkább odébb?

LOMI         Hova?

LIZI            Beljebb. Vagy kijjebb? Innen kicsit el.

LOMI         Minek?

LIZI            Hátha itthon van.

LOMI         Azt nem látom.

LIZI            Attól még a közelben lehet.

LOMI         Na látod.

LIZI            Ezen mit lássak?

LOMI         Hogy nem kell látnod, még ha látnád is, azt kell lássad.

LIZI            Aha. Értem. Akkor ez most valami poén volt tőled, ugye?

LOMI         Az. Bölcsesség. Nyers élettapasztalat.

Rövid csend. Lizi nézelődik, kicsit feszeng.

Lomi türelmetlenül dobol a kormányon.

LOMI         Akkor? Mire vársz? Nem kezded?

LIZI            Mit?

LOMI         Kurva sok kátyús gödör!

LIZI            Te mondtad, hogy erre jó lesz.

LOMI         Traktor kell ide, nem cabrio.

LIZI            Hogy régebben már jártál erre.

LOMI         Ja, vagy tíz éve.

LIZI            De te ajánlottad, hogy ide.

LOMI         Jól van, mindegy már, itt vagyunk. Ha letörik a kipufogóm,

                   mondd már, az is az én gondom lesz, nem?

LIZI            Mivel ez a te kocsid.

LOMI         Így van. Ez az én kocsim, te meg az én csajom vagy.

LIZI            Nem vagyok a csajod.

LOMI         Bringám? Barbie babám? Kis porcelán táncosnőm?

                   Dívám, szeretőm?  Guminő, amire élő szövetet növesztettek?

LIZI            Ezek közül egyik se.

LOMI         Ez az utolsó nem is lenne rossza találmány.

LIZI            Ha te mondod.

LOMI         Majd ha terminátor lesz, ilyen guminő is lesz. Elhiszed?

LIZI            Az lesz a te világod.

LOMI         Ahogy mondod, Lizi baba.

Rövid csend.

Lomi már tényleg türelmetlen.

LOMI         Akkor? Nem szopsz le?

LIZI            Mi van?!

LOMI         Azt ígérted, leszopsz.

LIZI            Mikor?

LOMI         Keressek egy nyugodt, csendes, szép helyet.

LIZI            Ez neked itt szép?

LOMI         De nyugodt? Csendes?

LIZI            De ott lakik valaki!

LOMI         De nincs itt.

LIZI            És ha csak nem látjuk?

LOMI         Akkor ő se minket. Majd csak engem. Mert, ugyebár nem látszol,

                   ha és amikor rábuksz végre.

LIZI            Ne már, Lomi!

LOMI         Lassan csináld.

LIZI            Ezt itt nem.

LOMI         Hosszan, mélyen és szívjad.

LIZI            De nem akarom!

LOMI         Mi?

LIZI            Nem akarom és kész!

LOMI         Mi az, hogy nem és kész? Megígérted.

LIZI            Nem ígértem.

LOMI         Talán kitalálom?

LIZI            Arról volt szó, találkozunk. Elmegyünk valahová és dumálunk.

                   Megbeszéljük, mi legyen. Erre mondtad te, hogy na jó, de akkor

                   leszopsz. Keresünk valami csendes, nyugodt szép helyet és ott.

                   Tudsz is itt a Hosszúréten, nincs is messze.

LOMI         Nincs is.

LIZI            Ezt mind te mondtad, Lomi. Én egy szót se szóltam.

LOMI         De azt se mondtad, hogy ne. Vagy mondtad?

LIZI            Itt akkor se.

LOMI         Oké. Menjünk máshová. Ha Lizikének itt nem jó, Lomi bácsi

                   már indítja is a verdát, rakja lükvercbe, ajándékba itt hagyja

                   a kipufogót annak az arcnak, aki abban a sátorban héderezik.

                   Majd elviszi vasnak, kap érte háromszázat. Én meg veszek egy

                   újat százezerért. Jó lesz ez így, Lizi baba?

LIZI            Én ma csak dumálni akarok veled.

LOMI         Csak?

LIZI            Csak.

LOMI         És miről is?

LIZI            Nem tudom.

LOMI         Mit nem tudsz? Hogy miről akarsz dumálni?

LIZI            Azt tudom.

LOMI         Akkor mit nem tudsz?

Lizi az ajkát beharapva makacsul hallgat, Lomi kínjában somolyog.

LOMI         Nem hiszem el! Magamat nem hiszem el! Hogy itt ülök

                   hétköznap kora délután, amikor kibaszott sok más, fontos

                   dolgom van, és veled baszom az időmet. Bazmeg!

                   Az idő pénz! És ez egy olyan ősrégi duma, hogy kurvára

                   igaz. Érted, amit mondok? Lizi!

                   Mit nem tudsz?!

Lalla óvatosan lehúzza a sátor cipzárját, a hasán fekve marad, úgy dugja ki a fejét. A kezében az ócska távirányító. Nagyon utálja a férfit, ezért pofákat vág, ahogy egy-egy mondatát hangtalanul utána mondja.

LIZI            Ne káromkodj, légy szíves.

LOMI         Mit nem tudsz?

LIZI            Menjünk vissza, jó?

LOMI         Hová vissza?

LIZI            Tegyél ki buszmegállóban.

LOMI         Mért ott tegyelek ki?

LIZI            Akkor tegyél ki máshol!

LOMI         Hová készülsz busszal?

LIZI            Be a városba, nem?

LOMI         Mi dolgod ott?

LIZI            Dolgom van.

LOMI         Semmi közöm hozzá?

LIZI            Találkozok valakivel.

LOMI         Kivel?

LIZI            Nem fontos.

LOMI         Arról volt szó, hogy velem találkozol, nem?

LIZI            És? Találkoztunk is, nem?

LOMI         Majd ha leszoptál, megmondom.

Csend. A férfi elégedett az iménti riposzttal, ezzel el is van.

Lizi makacsul mered maga elé.

Lomi többször szólna, de aztán mégse.

Kiszáll a kocsiból, becsapja az ajtót.

Lalla ijedten visszahúzódik a sátor „mélyébe”.

Lomi a zsebében kotorászik, rágyújt egy igen drága Zippo öngyújtóval.

Beljebb ballag, körülnéz. Megbámulja Lallában a rengeteg méretre taposott

sörösdobozt. Ellép, undorodva belerúg egy papírszemétbe.

Lizi a kocsiból fürkészi minden mozdulatát.

Találkozik a tekintetük.

Lomi úgy dönt, hangot vált. Visszaballag a kocsihoz, fél fenékkel ráül a motorháztetőre.

LOMI         Na. Mondjad, Lizi! Mi a pálya?

LIZI            Semmi.

LOMI         Valami gáz van?

LIZI            Nem, nincsen.

LOMI         Velem lett hirtelen valami bajod?

LIZI            Nem.

LOMI         Akkor?

LIZI            Nem tudom.

LOMI         Már nem szeretsz?

LIZI            Nem úgy, mint régebben.

LOMI         Mert? Most hogy szeretsz?

LIZI            Nem tudom.

LOMI         És régen hogy szerettél?

LIZI            Figyelj, Lomi, én ezt…ezt most nem akarom megbeszélni.

LOMI         Most nem?

LIZI            Ne haragudj!

LOMI         De ezért kérted, hogy találkozzunk. Nem? Vagy nem ezért?

                   Kérdeztem tőled telefonon, mi van. Hogy találkozzunk most,

                   mert neked most jó, este meg más dolgod van. Így volt?

LIZI            Így.

LOMI         Erre én otthagyom a céget és rohanok érted.

LIZI            Tényleg ne haragudj, Lomi!

LOMI         Te ennyire hülye vagy?

LIZI            Úgy látszik.

LOMI         És még csak le se szopsz.

LIZI            Most nem.

LOMI         Bazd meg.

Lomi eldobja, eltapossa a csikket. Megkerüli a kocsit, beül, indít.

Már hátramenetbe kapcsol, amikor elborul az agya, leveszi a gyújtás,

Lizire förmed.

LOMI         Egy faszt nem szopsz le! Hülyét csinálsz belőlem?

                   Azt hiszed? Na, lássál hozzá szépen, amíg finom úriember

                   vagyok!

LIZI            Ettől nem fogok ám újra beléd szeretni.

LOMI         Nem érdekel. Csináld!

LIZI            Nem!

LOMI         Akkor szállj ki!

LIZI            Jézusom, ezt ne csináld!

LOMI         Kifelé!

LIZI            Mert nem szoplak le?

LOMI         Azért bizony, Nem Tudomka.

LIZI            Rendben.

LOMI         És ki vagy rúgva.

LIZI            Oké, ezt megbeszéltük.

LOMI         Ezt meg?

LIZI            Ezt meg.

Lomi átnyúl a nő fölött, kinyitja az anyósülés ajtaját, és nagy erővel

kilöki Lizit a kocsiból.

LIZI            Hé! Mi? Ezt ne! Ne csináld!

LOMI         Akkor csá’, ribanc!

Lizi a kocsi mellett a porban ül. Lomi indít, kapcsol, hátramenetbe

vadul kihúz. Lizi nem sokáig néz utána. A kínjában röhög egy jót.

A kocsi hangja halkul, csend.

Lizi feltápászkodik.

A zsebéből kis telefont vesz elő. Kevés nyomkodás után hívást kezdeményez.

Úgy tűnik, ez sikertelen. Ettől aztán nem lesz jobb kedve.

Ő is beljebb jön, jobban körülnéz, megbámulja Lullát, a sátrat, a szemétkupacokat, aztán a kezében a telefonnal elballag a földúton a jött irányba.

3;

LALLA, LULLA, LIZI

Lalla kukkant ki a sátorból. Óvatosan. Aztán kissé megkönnyebbül,

hogy ezek itt felszívódtak. Kimászik a sátorból. Körülnéz. mintegy leltárt tart, minden megvan-e.

LALLA       Hallottad ezt, Lulla? Mi? Megáll az ész! Persze, hogy hallottad.

                   Mi? Hogy milyen fazonok vannak! Így beszélni egy hölggyel!

                   A pofám leszakad. Nem, lesül. Lesül, aztán leszakad.

                   „Van fogalmad arról, mennyi dolgom lett volna?” Mi?

                   Leszopsz, szép lassan, mélyen, ahogy én szeretem? Mi?

Nahát, az ilyenek miatt kell a rendes embernek a világból kimenekülni. Gondolom, most végre nem csodálkozol, mért vagy te a legjobb barátom. Az egyetlen barátom. Amióta a kutyám is elhagyott.

És akkor még tőlem kérdi a zöldszemű, hogyan csúszhatott a bácsi ennyire le? A magaslaton állok, szivi! Magányos szirten, mint egy

Zalatustra, egy Nietzsche! Az ember nélküli ember, aki a lelkét is egy bevásárló kocsiban tartja! És akinek beszólhat egy tizenéves pelyhedző bajuszú benga, hogy figyelj, öreg köcsög, ez itt…

Liza tér vissza, megtorpan, amikor meglátja a gesztikuláló öreget.

Lallában a szó bent akad. Nem tudhatja, hogy a nő a hőbörgéséből

mennyit hallott.

LIZI            Jó…napot!

LALLA       Csókolom.

LIZI            Ő…bocsánat, hogy…

LALLA       Igen?

LIZI                     Csak erre jártam és… szóval ha arra megyek inkább, úgy értem arra tovább ezen a földúton, akkor az mennyire messze van?

LALLA       Mihez messze?

LIZI                     Mi…mihez? Ja! Mihez? Hát arra mi is van?

LALLA       Ha tovább tetszik menni erre?

LIZI            Ha arra, igen.

LALLA       Ja, akkor ki tetszik érni az autóútra. És akkor jobbra lesz egy gyalogos felüljáró, balra meg a város.

LIZI            Értem. És milyen messze?

LALLA       Abban a cipőben elég messze.

Lizi lábán csakugyan egy elegáns bőr topánka hivalkodik, nem földúton

trappolásra való. Még utcára, aszfaltra is alig.

LIZI            Ja…hát…nem baj, majd…

LALLA       De adok én magának egy szandált kölcsön.

LIZI            Mit, kérem?

LALLA       Ha vár pár percet, amíg megkeresem.

LIZI            Szandált?

LALLA       Teljesen új. Vagyis annak látszott. Hihetetlen ám, miket ki nem

                   lomtalanítanak a népek, kérem.

LIZI            Értem.

LALLA       Akkor csodálkoztam is. De arra gondoltam, valakire biztos nagy volt. Vagy inkább kicsi. Vagy véletlenül keveredett a kidobandók

                   közé. És akkor ez így külön kis szomorúság. A sosem használt

                   szandál tragédiája. Aki a születése óta arról ábrándozott, hogy

                   majd egy szép hölgy meglátja őt a cipőboltban, a polcon, és az első látásra beleszeret, és megveszi, és hazaviszi, és mutogatja mindenkinek, és aztán felveszi és hordja, hordja, egy nyárom át.

                   Tán két nyáron is! És amikor végképp tönkremegy és elkopott, és elszakadt, majd boldogan és keseregve emlékezhet: micsoda életem volt, mígnem kidobtak, mint hasznavehetetlen lomot.

                   Ó, emberi háládatlanság! Ó, emberi nem, aki a szandált is feltaláltad! És ehelyett mi történt vele?

                   Sutty.

Lizi növekvő ámulattal hallgatja a vén Lallát, a sutty mondásra felkacag.

LALLA       Tehát? Megkeressem?

LIZI            Igen! Kíváncsi lettem, nagyon megismerném őt!

LALLA       Helyes.

Lalla visszamászik a sátorba, ott kutakodik. Lizi közelebb lép, így csevegnek.

LALLA       Nagyon helyes kis darab.

LIZI            Képzelem.

LALLA       Majd figyelje meg, aranypántos.

LIZI            Teljesen felcsigázott.

LALLA       Biztos jól fog állni magának.

LIZI            De csak nem akarja komolyan nekem adni?

LALLA       Rám nem jó. És a barátnőm lábaira se…

LIZI            Nahát! Magának van barátnője?

LALLA       Nem nézné ki?

LIZI            Nem. De! Nem arról van szó, csak…

Lalla kihátrál, még nincs nála a szandál.

Megnézi magának a nő zavarát, élvezi, mosolyog.

LALLA       Majd keresünk egy nejlonzsákot is. Abba rakhatja azt a topánkát, amit most visel.

LIZI            Na jó, de akkor majd visszahozom.

LALLA       Rendben. Annak örülök. Így majd újra látom, kedves…

LIZI            Liza.

LALLA       Úgy, mint Eliza?

LIZI            Csak Liza.

LALLA       Értem. Lalla. Csak Lalla. A kezét csókolom.

Lalla csakugyan feltápászkodik és kezet csókol Lizának.

A hölgy enyhe viszolygással tűri.

LIZI            Maga egy igazi lovag, Lalla.

LALLA       Ugyan?

LIZI            Nem is emlékszem rá, ki csókolt nekem kezet.

LALLA       De történt magával olyan?

LIZI            Talán egy előző életemben?

LALLA       Ó, kegyed biztos királylány volt. Egy hercegnő, akiért többek között egy gonosz hétfejű sárkány is epekedik.

LIZI            És ez mennyire gyönyörű bók!

LALLA       Nem bók. Mók. Móka. Cók-mók. Hoppá, én egy életmentő

                   szandált ígértem magának, de megint csak a szám jár, látja?

LIZI            De igazán nem szükséges, mert…

LALLA       Nem süllyedhetett túl mélyre, mindjárt megtalálom.

Lalla visszamászik a sátorba. Onnan mondja.

LALLA       Csipkerózsika! Ez az! Vagy inkább Hamupipőke? Miután rendezte az afférját a mostohával, a lányaival, az üvegcipővel, meg a királyfival. És aztán hetedhét lakodalmat csaptak, örökké éltek, amíg meg nem haltak, a párválasztó cipellőt meg vitrinbe rakták

                   a kis porcelán csetreszek, díszüveges márkás italok és bohókás kis plüss állatkák közé. A márkás italok persze már rég elpárologtak az üvegekből, ahogy azt kell. De az is csupa emlék…

                   Vajon ki gondolt már arra, mekkora kockázatot vállalt a királyfi, amikor a cipellő tesztet szabta a királyi kézfogó feltételéül?

Közben Lizinél felrezeg a mobil telefon. Összerezzen, megnézi a hívót.

Kicsit hezitál, fogadja-e a hívást, aztán megteszi. Olyan halkan szól bele, hogy

Lalla nem hallja. Aztán a hívó beszél. Lizi feszült arccal elsétál a sátor mellől,

ki a képből, a jött irányba.

LALLA       Mert teszem azt, miből következne, hogy a mostoha lányainak

                   nem harmincnégy és feles gyereklába van, hanem egy-egy pár

                   negyvenhetes kétpárevezős ladik? A gonoszság és a trampliság

                   miért lenne egymással szignifikánsan összeillő fogalmak?

                   Vagy ha nem a mostoha lányai. Akkor bárki más hölgy a

                   bálon, az udvarban, vagy szerte az világban, ahová eljuthatott

                   a királyfi idióta feltétele. Nekem az a nő kell, akinek a lába

                   ebbe a topámba belefér. Hát nem? Liza! Őszintén szólva ez azért egy meglehetősen gyengécske szerzői ötlet. No persze a Grimm fivérek.

                   Őket ebből az egészből nyilván a véres jelenet érdekelte, ahogy

                   mostoha, a kezében az élesre fent konyhakéssel vagdossa

                   a lányok sarkait és közben visít- nyomjad, erőltesd, gyömöszöld, mit bánom én, ha utána  lábad is le kell majd fűrészelni, csak a végén a király előtte feleségül, és…

                   Na, meg is van!

                   Azért jól elbújt, a kis huncut. Nézze csak meg, milyen…

Lalla közben előkerül a sátorból, és észreveszi, hogy a nő otthagyta.

Ezen egy pillanatra meghökken, aztán nagyon csalódott, végül

póker arcot erőltet.

LALLA       Kis aranyos szandálka. Látjuk, nem hordta ezt senki.

                   Az látszana. De ezt nem. Ez szűz még, kérem.

                   Mint Hamupipőke. Mármint a bálban. Nahát, ilyen kis

                   szandálkákban mászkált ő aztán, hogy belőle királyné lett,

                   a két mostoha nővéréből két szerencsétlen, örökre sánta,

                   elhízott és boldogtalan csődtömeg, akik egy baljós éjszakán addig-addig sugdolóztak, mígnem belopakodtak az anyjuk hálószobájába, és ott megfojtották őt  nagypárnát az arcára szorítva. Mivel úgy tudták, hogy az ilyen megfojtást nem lehet törvényszékileg

                   kimutatni. Hirtelen légzésleállás és szívhalál, idegen kezűség

                   gyanúja kizárt. De tévedtek. Mind a kettőt tizenkét év

                   fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte Őfelsége Törvényszéke. Harmadolás után, nyolc év múltán biceghettek ki a fegyházból. Hát akkor kezdjenek el tanakodni, most mihez

                   kezdjenek az életükkel?

                   De ki a fenét érdekel két rosszkedvű, totálisan megcsúnyult  és elgonoszodott némber élete és kilátásai?

                   Legfeljebb egy-két perverzióra hajlamos lélekkurkászt leszámítva?

Lalla visszadobja a szandált a sátorba.

Meglátja az estére odakészített kétliteres palackot. Elkapja a sóvárgás.

Kiveszi a sátorból. Lullára mered.

LALLA       Na! Drágám! Tudom. De csak egy kortyot, mert… Most.

                   Rendben, igazad van. Fegyelem, keménység. És bocsásd meg,

                   hogy egyáltalán felvetettem a kivétel lehetőségét.

Lalla visszateszi a bort a sátorba.

A kempingasztalhoz sétál, leül a székbe.

Egy hosszú percig csak mered maga elé, aztán úgy szólal meg, mint akit

újra felhúztak.

LALLA       Azt mondja Miranda a faternak. Figyelj, öreg!

                   Nekem többé ne vetítsél mindenféle gyermeteg baromságot, oké?

                   Nincs semmiféle Ariel, meg más csoda, meg szellem. Rögvalóság van, fater! És szól rá Calibanra, ha még egyszer megmustrálja úgy a seggemet, hát ezzel a két műkörmös mutatóujjammal nyomom ki a szemét! Nahát! Most tényleg azt hiszed, olyan jó nekem itt?

                   Veled meg azzal a debillel? Ahol nyolc hónapig tél van, négy hónapig meg csak hideg? De várjak türelemmel, mert eljön a herceg? Fater! Ha egy félszemű, féllábú kalóz jön el, és hót részegen kitántorog a partra, és rám szól, hogy gyere velem, bébi, én repülök, jobb, ha tudod. Szeretem én a rumot, leszek én akár harminc kalóznak a rimája is, csak…

Féltávolról száraz csattanás hallatszik.

Lalla ettől egy kicsit meghökken.

LALLA       Mi a franc?

                   Na ja, megint felrobbant egy kihajított flakon a napon.

                   Flakon a napon

                   Robban, ha hagyom

                   Na, mi a rím erre? Lulla? Barom? Nagyon?

                   Barom nagyon

                   Aki flakont hagy a napon?

                   Aha, ez így jó is lesz.

Lalla elégedett a kis versikével.

Feláll az asztaltól, feledve kissé csalódottságát. Nagyot nyújtózik.

Aztán ordítva.

                   Félháromra üt az óra

                   Térjen Lalla sziesztóra!

Lalla ezzel a versikével is elégedett. A sátorhoz ballag, bemászik, bent 

megfordul, újra a feje lóg csak ki. A kezében újra a távirányító.

LALLA          Na akkor ezt vesszük. Amikor mondja az én öreg druszám, aki szintén köcsög a kábel tévé vitaműsorában:

„Az a sajátos áldozat, amit Prométheusz hozott az emberiségnek, miszerint ellopta a rendelkezésünkre bocsátotta a tüzet, éppen úgy áldás és átok egyszerre, mint Lucifer azon sompolygása, hogy rávette az Évát, hogy egyen a tudás almájából. Hát ne? Milyen jól meglennénk mi azóta is a szavannákon, fenn a fán, mint a csimpánzok vagy a bonobók!

Kell a francnak a tűz, a sült hús és a párolt zöldségek, a mind nagyobb agyvelő. Az eszközök.

A szerszámok, amik bonyolultabbak egy kőnél, vagy egy vastagabb faágnál,amivel feltörhető a kókusz, a dió, vagy hozzá lehet vágni valami pofátlan kis döghöz, aki a mi felfalandó bogarainkra vadászik.

A földúton, az eddig jött irányból Lizi jelenik meg. Tántorog. Két kezét

a bal oldalához szorítja, mindjárt a bordái alatt. A kezei, a ruhája csupa vér.

LALLA       Na most Prométheuszt Zeusz nagyjából ugyanúgy szívatja, mint a jó öreg szakállas Egy Az Isten az angyalt, aki merészeli fikázni A MŰVET.

Akkor húzzál az anyádba, azt ott dögölj meg!

- Na, ez azért már, kérem…

- Bocsánat, szerkesztő asszony, elnézést titkár úr! Máris lyukadok

a mondandóm velejére.

- Alig várom!

- Ha tehát Lucifer a fejébe vette, hogy az a négyéves, lassan középső csoportos óvodás az újjá született Jézus, akkor logikusan arra kell gondolnia, hogy a jövendölésnek megfelelően közeledik a végítélet, a világok csatája a jó és a rossz között, ami ezek szerint nem Argameddon mezején, hanem Réten, ezen belül is a Hosszúréten fog lezajlani, amit igen sajnálnék, mert az a gyönyörű told-pálya azt tutira megsínylené…

- Te jó ég! Tényleg muszáj hallgatnunk ezt a csepűrágó bohócot?!

Lalla igen jól szórakozik a több hangon előadott játékán.

Liza közben elgyengülve térdre esik, most csak a bal kezét szorítja a sebre,

térden csúszva próbál a sátorig eljutni.

LALLA       - Már elnézést, de mi abban a blöff, meg a perverzió, hogy Prométheusz ellopta a tüzet, Lucifer pedig a nagy fényhozó sumák?

- Minden!

-Hát persze, hogy perverz! Meg blöff! Egy titán meg egy főangyal elegánsan tökéletes szívatása, aminek az eszköze az ember. Nyilván. Dehogy is akartak ők rajtunk segíteni. Az egyik Zeuszból, a másik pedig Egy Az Istenből csinált bohócot.

-Ahogy maga most önmagából?

-Ó, igen, atyám, néha én is úgy érzem, hogy jómagam önmagam teremtése vagyok. De mielőtt ezen is felháborodna, sietek megnyugtatni, tudom, ez baromság, egy ens creatum végtelenül véges és önhitt ostobasága.

Liza nem jut el a sátorig. Elesik, a hasán fekve nyújtja a tiszta vér kezét.

LIZA          Segítség! Kérem!

Liza túl halk Lalla „rádiójátékához” képest.

LALLA       És ha csakugyan megjelennek itt Hosszúrét a kékseggű ördögök?

A püspöki tikár úr újra kénytelen egy méltatlankodó röffentést hallatni.

De Vilmos őrnagy is a fejét csóválja, holott ő aztán már sok igen furcsa dolgot látott és tapasztalt az elmúlt négy-öt évben? (Régi szép idők, amikor még élet ellenes ügyek nyomozójaként rendes, normális rablógyilkosok, féltékeny házastársak, vagy hirtelen felindult rokonok, barátok ügyében kellett a tényállásokat megállapítania…) 

- Ezt azért én se hinném- mondja.

És az megint éppen elég a hősünknek, akit rég láthattak a Gazdag Kábel nézői ennyire remek formában hadoválni.

-De miért ne hinné, őrnagy úr? Hisz oly sok van a világban, amit mi emberek fel nem bírunk fogni józanésszel. Sőt! Még megittasult ésszel se. És mi minden vehet bennünket körül, amikhez egyszerűen nincsenek meg az érzékszerveink.

Mit vehet? Vesz körül! Profán módon, például az egysejtűek? A baktériumok?

Nagyobb léptékben vajon hány láthatatlan szellem lebeg most körülöttünk?

És hánynak adódhat valami receptora, amivel ő észlel minket, miközben mi őt nem? Azt mondják, erre, ez a vegytiszta paranoia? Erre én meg azt válaszolom, túl egyszerűen látjuk mi a hétköznapi világot! És a húrok, uraim, szerkesztő asszony? A velünk párhuzamos univerzumok? Vagy a mi világunk, csak két perccel, és két milliméterrel odébb? Nos? Mi van, ha az a virtuális Pokol, az a benne az ördögökkel, a Takonyláppal, a bugyrokkal, a Nagy Fekete erdővel igenis létezik, csak tőlünk egy-két centire? És ha valakinek módja van rá, mi az a két centi, hogy átlépje? Így aztán, kedves batátaim,  mért ne jelenhetne meg a jövő héten negyvenezer bosszúszomjas, kegyetlen ördög a Hosszúréten, hogy módszeres és kegyelmet nem ismerő kibelezésbe fogjon?

Liza arca a porban.

Lalla kissé előrébb mászik, hogy szemkontaktust teremtsen Lullával, de

Lizát onnan nem látja meg.

LALLA       Nos? – és hősünk oly boldog büszkeséggel néz körül, mintha az iménti okfejtése, amire oly büszke most, a Rét Mennybe menetelésének opcióját vázolta volna fel.

                   Ehhez mit szólsz, Lulla?

                   Ez így elég jó, nem?

                   Na, csak azt várd még, mit találok ki, hogyan legyen tovább.

                   De most szundítsunk egy kicsit szerintem is. Hogy kora este, tiszta fejjel lássak neki eme két liter koccintós borocska elfogyasztásához.

                   Sejtheted, hogy alig várom.

                   Előtted, Lulla, mért is tagadjam? Csont alkoholista is vagyok.

Lalla visszahúzódik a sátorba teljesen. A fejét a karjára hajtva lassan

szendergőbe dumálja önmagát.

LALLA       Kérdi tőlem a zöldszemű: a bácsi honnan, hogyan csúszott le ennyire. Mért, kérdem én? Északszirt. Nem szirt. Fok.

                   Idegenség. Lidérces messze fény… Ó, Ady! Régen élni is,

                   meghalni is tudtak az emberek. De ma…

                   Azért, kislány, Hamupipőke szandálját megvárhattad volna…

                   Ha már ennyire cudarul bánt veled az a bájgúnár gengszter,

                   az Zippo öngyújtós szemétláda, az a…

Lalla elszenderedik, lágyan hortyogni kezd.

Csend. A rekkenő nyári mező tompult neszei.

És Lulla váratlanul lódul meg.

Mintha valaki állna mögötte, nagy sebességgel rohan a sátornak,

és ott az ütközéstől felborul.

Lalla rekedten felordít, aztán megint, amikor felfogja, hol van egyáltalán.

LALLA       Na! Mi?! Hé?! Mi…Mi a kurva anyádat…? Te, ez…ezt!

Lalla négykézláb kiront a sátorból.

Kijutván, testi agresszióra néhányat odébb hemperedik, csak azután pattan fel,

harcra készen.

                   Szórakozol? Szórakoztok, te mocskos kis…

Most észleli, hogy sehol senki.

Csak Lulla felborult teste, és a belőle kiborult, összetiport sörös dobozok.

LALLA       Most…most mi van? Hol? Mért?

Lalla zihálva, ökölbe szorított kézzel forog körbe.

Óvatos léptekkel elindul az egyik irányba. Senki.

Másik irányba. Ott se.

Visszahátrál Lulláig.

Ott megfordul és akkor látja mag Lizit.

Csak áll és bámul és nem hisz a szemének.

Aztán mozdul.

A nőhöz rohan, letérdel mellé. A hátára fordítja, meglátja a sebet.

Felnyög.

A fenekére huppan, négykézláb elhátrál.

Pánikban bámulja Lizát.

Megembereli magát, a térdére áll, úgy csúszik vissza a testhez.

Liza nyakánál pulzust keres.

Megjön a hangja.

LALLA       Ne! Mentők! Rendőr! Ez…ez nem lehet! Ez nem ér!

Sötét!

És sötét lesz.

Aztán lassan világosodik. A koraesti fényeknél megmarad.

4;

LALLA, LULLA

                           

Liza teste sehol.

Itt-ott rendőrségi kordon-szalag lóg le ernyedten a bokrokról.

Lalla állítja fel Lullát, és kezdi visszadobálni belé a lelapított sörös dobozokat.

LALLA       Mondja nekem a nyomozó, figyeljen, öreg. Nem ám, figyelj, öreg köcsög, hanem ezért egy kevés tisztelettel. Vagy nem is volt a hangjában, viselkedésében tisztelet? Szerinted, Lalla? Hiszen

                   hallottad. Ugye, hogy volt?

                   Á, egy frászt volt.

                   Na jó, legalább nem úgy szólt hozzám, mint az a fiatalember korán reggel a lépcsőház szeméttárolója előtt. „Figyelj, öreg köcsög, te itt már ne kukázzál, mert az itt már a mi helyünk, vetted.”  Ugye így mondta valahogy? Látod, már felejtem is el a pontos szöveget.

                   Pedig az idézetek pontos használata itt és mindenkor alapkövetelmény. Jó hogy.

                   Pedig délben még majd agyvérzést kaptam újra az idegtől, hogy hagytam magam megalázni. De mit tehettem volna vele szemben, Lulla? Negyven kilóval volt nálam nehezebb és harminc évvel fiatalabb. Na és ha ezt az egyet orvul leütöm? Amikor kicsit elfordul? Nyilván nem számított volna rá, az öreg, aszott, alkoholista, büdös köcsögtől. Mi?

                   Á, szerintem megtaláltak volna. Holnap. Vagy ha nem járok arra többé, akkor valamikor. És a céljukat elérték: nem járok arra többé, tehát övék a territórium.  Az öreg hiéna, csonka kis farkát behúzva, vinnyogva és kínjában vihogva száműzetik…

                   Mint Prospero a szigetre, amikor…

Megáll a dobozok visszadobálásában. Az asztalhoz támolyog, lezöttyen a székre,

a tenyerébe rejti az arcát.

LALLA       Szegény leány! Ilyen értelmetlenül… Hát nekem ne mondjátok, hogy van igazság, van isten! Van, ami még szép és jó! Nincsen.

                   Csak a káosz van, csak a fraktálok, amit mi véletlennek hívunk.

                   És ebben a káoszban immár végtelen a rosszindulat.

Ordenáré nótázásba csap.

                   Pokol, pokol, pokol

                   Háromszoros pokol

                   Szántotta, ím, ráncosra

                   A pofánkat.

                   Szopol, szopol, szopol

                   Háromszor is szopol

                   Hogy megölted

                   Hogy megölted

                   A babádat!

                   Ő volt minden kincsünk

                   Akiben meg hittünk

                   Hogy kimossa

                   A gatyánkat

                   Nincs már aki mossa

                   Hogyha összefossa

                   Hogyha összefossa

                   Nagyjából hajnalonta… 

Az arca ismét a tenyerében. Hosszú csend.

Lalla nagyot sóhajt, feltápászkodik, folytatja a sörös dobozok vissza dobálását

Lullába. A szöveget, mint megélt dialógust, ismét két hangon játssza el a

bevásárló kocsi számára.

LALLA       Mondja a rendőr, a nyomozó, figyeljen most öreg, ne lamentáljon!

                   Képes most egy kicsit koncentrálni?

                   Igen, nyomozó úr, képes vagyok, nem sírok már, bocsánat.

                   Akkor mesélje el végre értelmesen, mi történt itt.

                   Lelőtték azt a lányt!

                   Ismerte.

                   Beszélgettünk pár percig.

                   Maga meg az áldozat.

                   Lizának hívják.

                   Mit keresett itt az a hölgy?

                   Ide hozta ki a szeretője szopatni.

                   Ahá, értem.

                   Mit ért ezen? Maga is így szokta?

                   Nincs szeretőm.

                   Hát annak a gengszternek meg volt. Ő. A Liza.

                   Látta a „tettest”?

                   Kigyúrt, jól szituált ötvenes egy cabrióval.

                   Milyen márkájú kocsi?

                   Mit tudom én, nekem már mindegyik egyforma. Régen még meg lehetett különböztetni az autókat. Ez itt Moszkvics, az Lada, az Trabant, az Skoda, az meg Warburg. Ez meg itt a sorszámom, hány év múlva mehetek érte a MERKÚR-ba. Maga tudja, mi volt az a MERKÚR? Hát nem csak egy kis kurva meleg bolygó a Nap körül, a legkisebb, a legbelső, a megperzselt, és nem is a hírnök isten, vagyis görög nevén Hermész, és ebben a szereposztásban is a legkisebb, akit a nagyobb istenek küldözgettek hol egy üzenettel, hol csak le a sarki boltba két zsömléért és tíz deka párizsiért…

                   De megismerné az autót, ha látná?

                   Lehet.

                   És a férfit?

                   Őt biztos! Rohadt bulldog pofájú, önelégült,  arany Zippo öngyújtós, gyilkos szemétláda! Egy ilyen aranyos teremtést lelőni csak ezért, mert nem szopott?

                   De maga honnan tudja, hogy azért lőtte le?

                   Elég hangosan beszéltek.

                   És magát hogy nem vették észre?

                   Bent hédereztem a sátorba.

                   Szóval hallgatózott, öreg?

                   Én?! Mondom, szinte ordítoztak!

                   Értem.

                   Mit tehettem volna? Krákogjak? Vagy mit? Ők jöttek ide a tisztásomra. Szerintem eléggé látszik, hogy itt lakok. Vagy nem látszik?

                   Amennyi szemét és mocsok itt van…

                   Tudja, erre nem jár a kukás autó,nyomozó.

                   Meg aztán kukája sincs.

                   Az látja, lehetne. Bármikor lophatnék egyet.

                   Mint ezt a bevásárló kocsit?

                   Igen mint őt. És? Most mi lesz, letartóztat?

                   Ha nagyon akarja…

                   Azt hittem, maga egy gyilkos után nyomoz.

                   No és akkor mi van, ha maga volt az?

                   Én? Én?! ÉN!?

                   Gyilkos én?

                   Jézusom, hogy juthat ilyen az eszébe?

                   Na, elmegy maga a picsába, nyomozó!

Lalla az egyik bokorhoz rohan, letépi róla a rendőrségi kordonos szalag

fecnit, még inkább tépné, csak hát az eléggé vastag műanyag ahhoz, hogy ne

hagyja magát.

Lalla dühödten erőlködik, nem megy.

Erre ledobja a porba, megtapossa, ez is elég.

Visszamegy a kempingasztalhoz, leül, csend.

Lassan megnyugszik.

LALLA       Az aranypántos szandált akartam adni neki.

                   Azzal mehetett volna bálba.

                   Minden szombat este diszkóba. Télen is.

                   És ha valamelyik Caliban tánc közben rálép a lábára, és azt se

                   mondja, de fasza puhán jártam az előbb, bébi, akkor a szandálkára

                   diszkrét kis személyi erőteret kreálok a számára. Olyat, amilyen

                   a csillag csatahajóknak van. Tudod, Lulla, olyan, amilyet az USS Enterpriseba építenek majd, de csak egy olyan lábnyit.

                   Egy-egy lábnyit.

                   Sugározza fel azt a lányt, Scotty…

                   Ó, az első bevetés! Nem is sokára. Ha jól emlékszem, 2151-ben történt? Vagy ötvenkettőben? Neked mi rémlik, Lulla?

                   Aztán Kirk kapitány, utána Picard…az lehet, mind a kettő én leszek ám, egy következő életemben. Vagy ebben. Ki mondta, hogy nekem is kötelező meghalnom legkésőbb százegy éves koromra?

                   Senki.

                   Csak repülünk az űrben, Lulla! Mi ketten! Te meg én. És amelyik csillagra rámutatsz, azt nem lehozom neked, hanem odaugrálunk, mint egy olyan űrbékával, amivel a csízek kalózkodnak.

                   És ha útközben találkozunk a klingonokkal, adunk nekik. És ha a borggal, szétrúgjuk a seggét.

                   És arra emlékszel még, Lulla, hogy az a Borg, az a hallgatag svéd, igen, úgy hívták, milyen jó kis teniszező volt? Mi?

                   Aki rá emlékszik vagy az USS Enterprise próbaútjára, az sokat

                   elárul a koráról…

Hosszan elmereng.

                   Ugyan, nyomozó úr! Miért öltem volna meg őt? Hiszen alig

                   ismertem. Talán öt percig beszéltem vele. Kérdezte, ha arra megy tovább a földúton, akkor hová lyukad ki. Mondtam neki az autóútra.

                   És ha balra fordul, visszaér a városba, ha jobbra és elég sokáig gyalogol, a jövő hét végére Bécsben lehet. Ezt mondjuk nem mondtam, ez most jutott az eszembe. De ha humoromnál lettem volna… De nem volt. Mert zavarban voltam. Mert a hölgy szép volt, fiatal, jó illatú, és a szomorkás hangulat még pluszban jót tett neki. Én meg öreg vagyok, reszketeg és büdös. Én már öregnek születtem, nyomozó úr. Reszketegnek és büdösnek is. Én effektíve

                   befosva jöttem a világra. Nem jelképesen, hogy gyáván, máris meghunyászkodva kapaszkodtam volna elő szegény jó édesanyám

                   méhéből. Persze úgy is. Hanem tényleg befostam.

                   Így mesélték legalábbis.

                   Nyomozó úr!

                   Én kétszer nősültem, a fene se tudja hány szeretőm volt, de úgy higgye el, ahogy mondom most magának: pinát egyet se láttam, de sose. Kérdezi, ez meg hogy lehet?

                   Nahát!

                   Végre megtaláltuk, ha csak egy percre is közös érdeklődési körünket!

                   Honnan lenne nekem egyáltalán lőfegyverem? Nekem, a szakadt csövesnek, aki itt rohad a hajléktalanokat mentő szolgálat által kapott sátorban. És télen is, nyomozó úr! Én akkor se megyek be a többi büdös, tetves, agresszív csöves közé. Ugyan már! Ahol csakis meglopják az embert? A torkodat elvágják fél üveg kannás borért?

                   Hanem hallja már!

                   Kóstolta már maga a Koccintóst? Összeöntött piros bor, gyűjtőhely: szerte Európa. Nem kamuzok, nézze meg!

                   Koccintsunk csak!

                   De csak addig ám, amíg minden további nélkül ki tudjuk artikulálni

                   innen az arcunkból a csét.

Koccintsunk csak, komám!

                   A sátramban arany topán.

Erre járt a királyleány

Szétlőtték a máját simán.

Így megy ez.

Nem tetszik kérni?

Nem baj, nyomozó úr, dehogy is sértődök meg. Különben is korán van még, Lulla barátnőm nem szereti, ha időnek előtte kezdek el

vedelni.

Lalla feláll, ünnepélyesen nyugat felé fordul, gajdolva elüvölti magát.

                   Majd ha hatot üt az óra

                   Térhet Lalla borozóra.

Lalla ünnepélyen meghajol nyugat felé, aztán visszaül az asztalhoz.

Csend után.

LALLA       Azt hiszed, Lulla, nem esik ez most a nehezemre?

                   Megpróbálni, hogy…nem történt szinte semmi? Hétköznapi ügy?

                   Nohát, ha az nem is, de előfordul, hogy valakit szerelem féltésből,

                   vagy mért, vagy csak azért, mert nem szopik, agyonlőnek.

És az is benne van a lehetőségek horizontján, hogy éppen itt nálunk, és mi tanúi is leszünk ennek a szörnyűségnek. Még szerencse, hogy nem szemtanúi.

És ha nem is a szopatós gengszter volt az a cabrióban?

Hoppá!

Ha valaki más a tettes?

Nem, nyomozó úr, magát a gyilkosságot nem láttuk. Mármint én és a barátnőm. Hát ő az ott, a Lulla! Nem a bevásárló kocsihoz képest valamerre, hanem ő az. Most mit néz így rám? És ha egy guminőm lenne, óra tartott szájjal? Az már normális lenne az ön számára?

Árulja el, maga hetente hányszor veri ki a farkát, nyomozó?

Hogy én? Ó, hát én már…elég szex nekem a kannás bor is.

Bár azt a zöldszeműt, azt a kis riporter leányt, a helyi kábel tévétől, aki azt kérdezte, hogyan csúszott idáig a bácsi, mire én…

Vagy azt már meséltem magának is, őrnagy úr?

De ha tényleg beidéztet a főkapitányságra, akkor mindent újra el

fogok ám mesélni magának. Akarja maga azt? Jól gondolja meg, barátom, én ráérek. De ugye tanúként idéz be?

Felőlem gyanúsított is lehet, maga blamálja vele magát…

De! Lulla!

Nagyon is nehezemre esik.

                   Szerinted a zöldszeműnek milyen színű lehet a fanszőrzete?

                   No és szegény kicsi Lizámnak? Á, tudod, hogy már se a haj, se a szemöldök színe rég nem mérvadó, de még tájékoztató jelleggel se.

                   Talán meg se ölték Lizát.

                   Lehet, csak képzeltem az egészet. Meg utána ezt a hercehurcát

                   a rendőrséggel, az orvossal, a halottkémmel, a nyomozókkal…

                   Hiszen nap mint nap találunk mi ki ketten különbeket is.

                   Igaz, kicsi Lullám?

Lalla lassan feltápászkodik, a kocsihoz ballag, megsimogatja a fogantyú

bütykét, ahol Lulla szereti. A sátorhoz megy, benéz. A koccintós borral szemez.

Aztán nyugat felé fordul, nagyot sóhajt.

LALLA       Még jó fél óra hatig.

                   Addig, Lulla?

                   Sétáljunk?

                   Vigyük be most Tumbinak a sörös dobozokat? Markoljuk fel érte már ma a pénzt? Á, csak égetné a zsebünket.

                   Inkább legyek neked Prospero?

                   Á, nem, azt most unom.

                   A király beszéde! Az lesz most király! Amikor a kicsi veréb, tudod,

                   az Ugribug, áthussant az Odaát Ajtaján, és vélhetően egy hatvanöt millió évvel ezelőtti, vagy ez utáni földön kötött ki tyrannosaurus

                   rexé változva. Azám, hazám!

                   Mit kiállsz

                   Ha a dzsungelben állsz

                   És rájössz, te vagy itt az ász

                   Mert a kor, ahová estél

                   A kései triász

                   Pedig nem is oda készültél.

                   Na, testvér

                   Ilyenkor mit csinálsz?

Lalla orcátlanul élvezi gyenge kis rímeit. Úgy veszi, Lullának is tetszenek.

Ellép a sárortól, föl-le ballagva, töprengve emlékezik.

                   Tehát. Íme a cickányok királyának beszéde.

                     A Nagy Nehogymária birodalmi gyűlése kihirdettetett,

a király megkoronázása céljából.

Nehogymária a cickányok országának rettegett neve.

Rettegett azoknak, akik a cickányok eme nemes és hős és értelmes

népét semmibe vették. És a szeretett erkölcsi elvén nemzeti alakulata előtt meg nem hódoltak, sőt ellenségeskednek vele.

Nos, mi jár annak, aki az óvó kezet ellöki, mi több, vicsorogva beléharap?  Nos, az ilyennek, ha fogytán a türelem, nincs többé kegyelem.

Na most, akik annyira tájékozatlanok, azok kedvéért leszögezzük, hogy a momentán még király nélküli alkotmányos királyság nevében a Mária az nem keresztnév, nem is utal Szűz Máriára, noha bízvást utalhatna, hiszen e faj és nemzet erkölcseiben a szeretet értékének primátusa van. Mint azt az imént mondottuk.

Megáll egy bokornál, rájön, ingere támadt.

Körülnéz, szemérmesen Lullára somolyog, a bokor mögé megy.

Ott mesél vizelés közben tovább.

A szeress, mintha az apád, anyád lennék, különben nagyon megszívatlak… szólás végül is annyira nem különbözik ama intelemtől, hogy „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”.

A birodalom neve így, vagyis a „nehogy már” ezek után alig szorul különösebb magyarázatra. Remélhetőleg…

A koronázás a nehogy már birodalmi képviselők nagy számára való tekintettel az erre a célra alakított amfiteátrumban tartatott meg. És, mint azt tudjuk, nem csupán azt a pár ezer öntudatos honatyát kellett számításba venni, hanem a leendő király, Őfelsége Első Ugribug, a tyrannosaurus rex tekintélyes méreteit is.

Aztán őfelsége első titkos és legitim főtanácsosa méreteit is,

aki nem lett más, mint Géza, az őskrokodil.

Ehhez Ugribug ragaszkodott, a Nehogymár Miniszterek Tanácsa ebbe kénytelen volt belemenni, és aztán a birodalmi tanáccsal abszolút demokratikus módon, 99,9%-os igenek alapján törvényre emelni.

Lalla visszatér a bokor mögül, a sliccénél matatva.

Tovább folytatja a fel-le sétát.

Géza méltóságos úr tehát ott kellett álljon Ugribug balján, amidőn Crocidur úr, a birodalmi miniszterelnök a jobb mellső mancsával, Rossula birodalmi főpapnő pedig a jobb mellső bal mancsával a király fejére helyezte a hínárból font koszorút, és ezzel a koronázás gesztusa meg is történt.

Ám ez se volt ám annyira egyszerű.

Ugribug saját szakrális és világi felkenésén mégse fekhetett a hasán, nagy busa fejét a lágy talajra lenyomva, hogy a homlokát a birodalmi fők könnyen elérjék. Bizony a két cickánynak fel kellett futnia Ugribugra a farka hegyétől elindulva, a tarajok közt szlalomozva a marha meredeken, ráadásul három lábbal, mivel a negyedikkel fogták a korona-koszorút. Nehéz mutatvány volt ez, és nem is veszélytelen. Kiderült ugyanis, hogy őfelsége a szaporán futó kis cickány lábakra igen csiklandós, amire ő akaratlanul, zsigerileg úgy válaszol, hogy lerázná magáról őket, mint kutya a vizet. Hajaj, hogy mekkorát repült Crocidúr cickány az első próbálkozásra! Még szerencse, hogy pont belepottyan egy

triceratops által hagyott igen puha, igen tartalmas és igen illatos kupacba.

Na látják, kérem, erre is jók a növényevő nagyfiúk és nagyleányok.

Ugribugnak tehát komolyan koncentrálnia kellett, hogy ne rázza le a koronázókat, és ne vihogjon.

Crocidúr urat már egy kicsit ismerjük. Bizony, ő volt az, aki a rettenetes király gyíkot (aki nem is gyík, hanem melegvérű, tollas óriás madár) megszólította.

Hé, te, komám, nem akarsz a királyunk lenni?

És lám, nem szívatásból, és nem azért, hogy a többi cickány előtt menőzzön.

Hanem hogy csakugyan királlyá tegye a királyt,

vagyis Ugribugot, a rexet, a valahai derék házi verebet.

Ám Russula asszonyhoz még nem volt szerencsénk.

Nos, ő, egy igen tiszteletre méltó matróna.

DEMÁR isten főpapja.

A sátor bejáratánál megtorpan, ismét hosszan szemez a koccintós borral.

Aztán felrezzen.

DEMÁR isten egy isten.

Ha valaki nem tudná, ő egy akkora cickány, akibe az egész világ belefér és még vagy öt.

A világ úgy jött létre, hogy DEMÁR isten szaporodott önmagával. Ami nem azt jelenti, hogy ő egy gigászi cickány hermafrodita. Hanem azt jelenti, hogy ő tökéletes. Tehát egyszerre férfi és meg nő is, de inkább nő, mint férfi, mivel hogy megszülni egy-két-három, sokszor akár tucatnyi kis csecsszopó világot mégis csak szebb és tartalmasabb feladat, mint ami általában egy hím példány dolga a szaporodás terén. Ezért a Nagy Nehogymár Birodalomban a papságot a nőstények alkotják. Persze nincs arról szó, hogy hím cickány ne lehetne Demár pap. Csak ez nagyon ritkán jut bárkinek is az eszébe, és akinek mégis, annak a fejét sürgősen leharapják, és a testével együtt felajánlják a Szent Nyüveknek, akik a teremtés csodás aktusának alsó végpontjai.

Nehéz sóhajjal otthagyja a sátor bejáratát.

Leül az asztal mellé a székre, az arcát a tenyerébe rejtve mesél tovább.

Egyszerű vallás ám ez. A legfőbb erkölcsi parancsa: szaporodj!

Tehát a nagy nap hajnalán Ugribug először is szakrálisan megfürdött a folyóban, ezzel testileg-lelkileg is megtisztulva.

Mi sem természetesebb, hogy Géza tikos tanácsos és legjobb barát, tevően részt vett a fürdés-fürdetés aktusában.

Megtisztulása után Ugribug megtartóztatta magát egy igen jó illatú, egészen zöldesre éledt triceratops maradék elfogyasztásától.

Ő volt az, akinek a széklete megmentette a Crocidúr birodalmi miniszterelnököt a zuhanás okozta szörnyet halástól. Ami mindenképpen nagy tragédia lett volna. Árnyékot vetve

a történelmi napra.

Persze, ahol nap van, ott fény is van, és ahol fény van, ott árnyéknak is kell lennie, ugye… De most nincs többé helye az okoskodásnak.

Lalla önfegyelmét vesztve felóbégat.

LALLA       Hatot ütött már az óra

                   Térjen Lalla kannás borra!

Lalla a palackhoz rongyol, kiveszi a sátorból, csavarja a kupakot,

szomjasan belekortyol, nagy kortyokban iszik.

Aztán kissé könnybe lábadt szemmel elveszi az ajkától a palackot.

Elégedetten.

LALLA       Hű, de kibaszott szar ez!

                   Pláne, így húgy melegen, te Lulla!

                   Ilyenkor mondom aztán neked igazán őszintén, de szerencsés

                   alkat vagy, de irigyellek érte, hogy nem iszol.

                   Hallod?

                   Holnap nem ilyet veszünk, ha kicsapja a pultra a pénzünket

                   a Tumbi. Te! Lulla! Ha tart még holnap az akció, tényleg,

                   akkor lehet, kapunk kétezren felül.

                   Akkor komolyan hét decist veszek, kettőt. Meg azt kilós

löncs konzervet. Aminek olyan pokoli íze van, hogy az ember eszi, nyeldekeli, és ettől újra öntudatra ébred.

Bootul, aztán iszik rá újra, és megint elb(ú)tul.

Lalla a fejét csóválva elkacarászik a saját viccén.

Ismét iszik, de már csak pár apró kortyot. Fintorog rá.

A palackot az asztalra teszi. A sátorhoz megy, félig bemászik, keres

valamit.

Morgolódik, amíg megtalálja. Egy decis üvegpohár az.

Hogy meglelte, örül neki.

Az asztalhoz viszi, az inge csücskével tisztára törülgeti.

Önt belé egy decit, az urasan benyeli, csak utána folytatja Ugribug

veréb megkoronázását.

LALLA       Ugribug Rex immár ott áll az amfiteátrum közepén.

Arisztokratikus eleganciával a farkára támaszkodva, mellső kis kezeit a karmainál összekulcsolva és gülü szemeit szerényen a fövenyre szegezve. Mellette Géza, a titkos.

És megkezdi Crocidúr miniszterelnök úr az ünnepi beszédet:

Lalla feláll az asztal mellől, hangot, modort, pózt vált.

LALLA       -Cickányok! Hőn szeretett birodalmi képviselő urak és hölgyek, nem különben mélyen tisztelt vendégeink! Nagy nap ez a mai! Történelmi aranybetűs nagy nap. Úgy kell ezt majd emlegetnünk, mint valaminek a kezdetét, aminek majd vége szakad, de az nem most lesz.

Igen!

Mától bizony nem király nélküli, hanem igazi királyi fenséggel felkent alkotmányos monarchia vagyunk!

Nekem mély meggyőződésem, hogy ennél jobb államformát nem vajúdhatnak ki az elkövetkezendő évmilliók sem.

Íme a mi Demár Istentől kapott királyunk, e szép nagy darab hős, aki eleve királynak született, mert Demár ilyennek alkotta meg.

Ki legyen a királyunk, ha nem ő? Á, nem is kérdés ez, még szónokilag sem: csakis Ő, Ugribug, rex, akinek a szívében egy kis madár lakik, de akinek az ereje oly félelmetes, hogy csakis retteghet az, aki étvágy vagy egyéb morális okból megéhezik.

Barátaim!

DEMÁR Isten minket kiválasztott.

Igen, nagyképűség nélkül ezt ki kell jelenteni, ahogy ez alkotmányunk első mondata is.

MI CICKÁNYOK VAGYUNK A TEREMTÉS KORONÁJA,

AKIT DEMÁR ISTEN A SAJÁT KÉPÉRE ALKOTOTT!

Ám ez a kiválasztottság inkább jelent óriási felelősséget, mint előnyöket. Mi tudjuk, mert DEMÁR ezt közölte velünk szóval, sugallattal és közvetett jelek által, hogy évmilliók múltán csak mi, semmi kis cickányfajta népesítjük be ezt a planétát. Igen. Meg persze a madárkák. Ja, és a halak.

Lalla egy pillanatra kiáll a szónoki szerepből, Lullának mondja.

Na, jó, a szárazföldet népesítik be, de most kákán csomót minek?

Visszaáll a szónoklat folytatásához.

Ebben az ünnepi pillanatban nem a részletek a fontosak. De ami fontos: mi leszünk az ember is. Meg a majom. Az elefánt, a zebra, a medve, az oroszlán, a tigris, a gazella, a gnu, a hiéna, a jávorszarvas, a róka, a nyúl, a kutya, a macska…

-A részlet most tényleg nem fontos…- súgja a szónoknak a mellette álló főpapnő.

-De még cickány is!

Ezzel Crocidúr miniszterelnök felemeli két mellső lábát, amire a birodalmi küldöttek, de a még a meghívott vendégek is hátsó lábukra állva tapsolni kezdenek. Ugribug Rex pedig elismerően néz le a szónokra: aki tud, az tud.

Géza, az őskrokodil  viszont nincs annyira elragadtatva, mert ő meg a barátjának ezt súgja:

-Hé, és velünk mi lesz?

„Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll,

Ki tudja, hol áll meg, kit hogyan talál meg.”

                   Ahogy majd hatvanöt millió év múlva, vagy hatvanöt millió

                   év múltán a nagy költő írta.

Kiáll a szerepből, Lallának.

LALLA       Látod, Lulla? Ilyen könnyű bebizonyítani, hogy még Arany János

                   is valaha cickány volt. Pedig ő aztán kifogástalan úriember.

                   És mi mai népek hol vagyunk még az árnyékától is?

Mintha egy autó közeledne?

Igen, olyasmi zaj üti meg Lalla fülét. Ő a fejét kissé félrehajtja.

Igazán ingerülten konstatálja, hogy nem csal a füle.

5;

LALLA, LULLA, LOMI, LIZI

És csakugyan egy autó gurul be a tisztásra. Ugyanaz a cabrio, mint

korábban dél előtt. És az autóban ugyanaz az ötvenes férfi és ugyanaz a nő:

Lomi és Lizi.

Lalla döbbenten mered az autóra, aztán főképp a benne ülőkre.

Azok ketten meg a kocsiban visszanéznek rá.

Lomi veszti el a türelmét, rádudál a rongyos öregemberre.

LOMI         Te mi a faszt bámulsz, öreg geci!? Hallod? Húzzál!

                   Nem hallod?

Lalla még képtelen mozdulni.

LOMI         Kiszálljak?

LIZI            Hagyjad!

LOMI         De mit néz ez rajtunk?

LIZI            Hát néz.

LOMI         Kísértetet látsz, öreg?

LIZI            Tényleg olyan.

LOMI         Kiszállok.

Lomi nyitja az ajtót, kilép a kocsiból. Ez kimozdítja Lallát a sóbálvány állapotból. Nagyot nyögve hátrál el, aztán fordul és rohan. A bokrok között

eltűnik. Lomi elégedetten, vigyorogva bámul utána.

LOMI         Tiszta eszelős vén geci, mi?

LIZI            Megzavartuk.

LOMI         Úgy érted, te meg én?

LIZI            Nézzed már, biztos itt lakik.

LOMI         És?

LIZI            Megijedt.

LOMI         Hát meg.

Lomi, ha már kiszállt, körülsétál, fintorog, benéz a sátorba, egy kicsit belerúg Lullába, az asztalnál odaszagol a borhoz.

LOMI         Bazmeg. Lizi. Így élni, mi?

LIZI            Bárki járhat így.

LOMI         Bárki? Hát nem. Én például nem. Az tuti.

LIZI            Csak ne gyere megint azzal, hogy mindenki megérdemli a sorsát!

LOMI         Mért ne jönnék? Így van.

LIZI            És ha ez a szegény öreg se a saját hibájából jutott ide?

LOMI         Akkor hogy?

LIZI                     Elvesztette az állását, kidobta a felesége, és nincsenek olyan barátai, rokonai, akik…

LOMI         Mért vesztette el, mért rúgta ki, mért nincsenek?

LIZI            Annak is számos oka lehet, és könnyű úgy ítélkezni, hogy…

LOMI         A te érző szíved, mi? Lizi.

Lomi visszaül a kocsiba. Cigarettát keres, az arany öngyújtóval rágyújt.

Az egyik bokor mögül Lalla alakja tűnik fel egy pillanatra, de a párocska

ezt nem veszi észre.

LOMI         Akkor? Mi legyen?

LIZI            Menjünk innen odébb, nem?

LOMI         Minek?

LIZI            Mert itt laknak, Lomi.

LOMI         És? Úgy véled, valakit jogtalanul háborgatok a magántulajdonában?

LIZI            Kereshetünk egy másik helyet.

LOMI         Jó ez.

LIZI            Különben is csupa szemét, kosz itt.

LOMI         Ne azt nézzed.

LIZI            Ezt látni a szélvédő előtt.

LOMI         Engem nézzél! Látod? Én meg téged nézlek. Így aztán „tisztán

                   tökre bizsegés van”, nem?

LIZI            De.

LOMI         Megint hazudsz.

LIZI            Nem hazudok.

LOMI         Nem bizseregsz.

LIZI            De. Bizsergek.

LOMI         Akkor szopjál le!

LIZI            Most?

LOMI         Most.

LIZI            De itt?

LOMI         Itt.

LIZI            De itt laknak, Lomi?

LOMI         Figyelj rám, kislány. Mindenhol laknak. Észrevetted?

                   A Föld túlnépesedett. Maximum valamelyik sivatag közepén, esetleg a két póluson találsz olyan helyet, ahol egy-két percig magad lehetsz. De például a Kilimandzsáró csúcsán már nem.

                   Ott bébi, mindig vagy valaki fül, vagy megy valaki le.

                   Érted. Ha most azt mondom, oké, menjünk tovább, vagy tolassunk vissza pár száz métert, ott is lesz valaki. Fogadjunk? Ne fogadjunk.

                   Nyernék, és bármibe fogadok, hogy nem tudod megadni.

                   Nem tudod, mert nem akarod. És mért nem? Mert nem vagy az a megadós fajta.

LIZI            Itt nem szoplak le, Lomi.

LOMI         Nem, mi?

LIZI            Hát nem.

LOMI         Akkor? Hol vagy rá végre hajlandó?

LIZI            Nem tudom.

LOMI         Mi az, hogy nem tudod?

LIZI            Itt nem csinálom neked.

LOMI         Akkor dugjunk?

LIZI            Azt se.

LOMI         Akkor mért akartál találkozni?

LIZI            Mért, szerinted csak azt akarom csinálni?

LOMI         Azt se, nem?

LIZI            Csak arra vagyok neked jó?

LOMI         Bébi, ezt most el se kezdjed.

LIZI            Mit? Mit ne kezdjek?

LOMI         Ezt a lemezt.

LIZI            És nem vagyok neked bébi.

LOMI         Ezt a lemezt se.

Lizi durcásan elhallgat.

Lalla alakja  a tér egy másik pontján bukkan fel, de nyomban eltűnik.

Lomi közben nyomja a szöveget.

LOMI         Persze, te már azt se tudod, mi az a lemez? Láttál te olyat?

                   Lemezjátszót? Nem, mi? Kis takony generáció. Beleszületni a

                   finomba, mi? Te! Tudod, milyen volt itt, amikor a kommunizmus?

                   Az oroszok a laktanyákban? Semmit nem lehetett, kiscsaj!

                   Ezt úgy hidd el nekem, ahogy mondom. Trabanttal jártam melózni.

                   Reggel hatkor a kezembe vettem a flexet, azt nyomtam éhbérért.

                   Elhiszed, hogy így volt?

LIZI            Tudom, milyen egy lemez.

LOMI         Na, milyen?

LIZI            Menjünk, oké?

LOMI         Kerek, fekete, a közepén kis lyukkal? A palástján, minden oldalán barázda? Egyre gondolunk most?

LIZI            Egyre.

LOMI         Akkor mért nem szopsz le?

LIZI            Máskor, jó?

LOMI         És mért nem baszol? Azt is máskor?

LIZI            Azt is.

LOMI         Akkor szálljál ki!

LIZI            Mi?

LOMI         Szálljál ki a kocsimból!

LIZI            Itt?

LOMI         Most!

LIZI            Ne már, Lomi!

LOMI         Ne már? Mit ne már? Nekem ne mondd azt, hogy ne már!

                   Meg azt se halljam többé, hogy nem tudom! Azt se mondd! Nekem mostantól elég, ha annyit tudok, mikor érsz rá, mikor menjek érted.

LIZI            Nem vagyok a kurvád.

LOMI         Nem hát. Annak fizetni szoktam.

LIZI            A feleségeddel is így bánsz, mi?

LOMI         Kiszállsz, vagy lökjelek?

LIZI            Vigyél ki ebből a dzsuvásból, oké?

LOMI         Mért vinnélek ki?

LIZI            Mert…mert magas sarkú van rajtam.

LOMI         És?

LIZI            És ne legyél már bunkó!

LOMI         Szopsz?

LIZI            Anyáddal szopass, vagy…

LOMI         Ne anyázzál! Hallod? Ne! Anyázzál!

LIZI            Hagyjál!

Lomi gyilkos dühvel löki, rúgja, üti a nőt. Lizi nem hagyja magát,

védekezik, kapaszkodik mindenbe.

Lalla lép ki az egyik bokor mögül, ökölbe szorított kézzel figyeli a jelenetet.

Egyre hangosabban tiltakozik.

LALLA       Hé! Ember! Ezt ne! Ezt mért? Ne csináld!

Pisztoly dörren.

A kocsiban a küzdő felek mozdulatlanok. Lomi álmélkodva, Lizi szája

sikolyra tátva. Aztán Lizi sikolt is egy nagyot. Lomi ráborul a kormányra.

Az autó dudája megszólal és üvölt.

Lizi oldalán nyílik az ajtó, Lizi dől, esik ki belőle. A jobb kezében ott

a pisztoly.

Lizi a porban ülve zihál, aztán még mindig pánikban tápászkodni kezd.

Meglátja Lallát.

Megdermed, aztán megint sikolt.

LIZI            Segítség! Kérem!

Sötét.

6;

LALLA, LULLA, LIZI

Miközben lassan félhomályos estére világosodik, Lalla gajdolja

teli torokkal.

LALLA       Nyolcat ütne már az óra

                   Hogyha vóna

                   Térjen Lalla nyugovóra!

A cabrio és benne Lomi hullája eltűnt.

A műanyag széken Lizi ül, könyökkel az asztalt támasztja, bágyadtan szemez

a csaknem teljesen üres boros flakonnal. Az asztalon két egy decis pohár.

Lalla a sátorban matat, miközben mesél.

LALLA       Ugribug persze tudja, hiszen eleget olvasott ő veréb korában a kukák mellé kidobott könyvekből, és bámult elég ismeretterjesztő csatornát a panel lakások erkélykorlátján csücsülve.

                   Tudta, hogy nekik, melákoknak annyi. Ők bizony kihalnak,

                   és a Föld tényleg a cickányoké lesz, meg a belőlük kifejlődött

                   minden más emlősé. Szívás, mi?

LIZI            Kinek, Lalla bácsi?

LALLA       Kinek? Jó kérdés. Első pillanatban azt gondolnánk, hogy az

                   ősi dinóknak. Jobban belegondolva viszont a túlélőknek.

                   Minek a küszködés, nem igaz? Mert az élet élni akar?

                   Vicc. Mért akar az élet élni? Na, megint megvan.

                   Hogy tud ez is elbújni néhány óra alatt?

Lalla tolat ki a sátorból.

Az aranypántú szandált kereste meg újra. Amikor kiér, mutatja.

LALLA       Tetszik látni, Liza drága? Ugye szép?

LIZI            Aha…

LALLA       Azt valaki mégis kidobta.

LIZI            Ja.

LALLA       És az élet mégis élni akar. Azt észrevette már? Minél haszontalanabb, ostobább valaki, annál inkább ragaszkodik hozzá.

LIZI            Az élethez?

LALLA       És minél butább.

LIZI            Szomorú.

LALLA       Látja, én is hogy vegetálok itt. Lulla meg én. Azt mire való

                   ez az élet? Kapjak a szívemhez végre, nem?

LIZI            Ne tessék ilyet mondani.

LALLA       Észre se venné senki, hogy megdöglöttem. Csak a szagról,

                   ha valaki erre jár. Azt ha nem néz be ide a tisztásra, vagy netán a sátramba, ha ott ér a szerencse, azt is hiheti, hogy egy kutya döge

                   bűzlik. Azt meséltem már, hogy volt itt egy kutyám is?

LIZI            Nem.

LALLA       Ja, hát mikor is meséltem volna. Hiszen csak ma találkoztunk.

                   De én úgy érzem, régóta ismerem. Már ne vegye ezt tolakodásnak.

LIZI            Nem veszem. Én is…

LALLA       Ne bánja ám nagyon, hogy lelőtte azt a tagot!

LIZI            Jaj, istenem…

Lizi a tenyerébe rejti az arcát.

LALLA       Na hallja! Ahogy az bánt magával. Ebből gondolom, hogy

                   így viszonyult másokhoz is. Igazi csúcsragadozó. Igaz?

                   Annak hitte magát. Mert az is volt, ugye? Látja, mi is lesz

                   a cickányból? Szelíd marha, ártatlan őzike, kigyúrt gengszter…

                   Maga tudta, hogy a muslinca és az ember génjei hetven százalékban  azonosak?

LIZI            Ezt véletlenül tudom.

LALLA       Na látja, milyen okos kislány maga.

Lalla elnézegeti a nőt.

A szandálokat leteszi az asztalra.

Lullához lép, megsimogatja a fogantyúját ott, ahol Lulla szereti.

Aztán.

LALLA       Nagyon szerette?

LIZI            Lomit?

Lizi elveszi a kezeit az arca elöl. Nem is könnyes a szeme.

LIZI            Csak még nem lőttem agyon senkit.

LALLA       De ugye nem akar rászokni?

A megjegyzésére Lizitől egy bágyatag mosolyt kap.

LIZI            Sokáig leimponált.

LALLA       Mivel?

LIZI            Nem is tudom. A határozottsága?

LALLA       A pénze?

LIZI            A fellépése. Hogy mindent olyan…megától értetődően vesz el.

                   Mintha eleve járna neki.

LALLA       Magát is úgy vette el?

LIZI            Kilóra mindent. Féltem tőle. Igen, azt hiszem szeretem Lomit.

LALLA       Majd legközelebb mondja meg neki.

LIZI            Mi? Hogy? Ja, igen…

LALLA       Ne aggódjon, elég mélyre ástuk. A kocsiját meg majd ma éjjel, vagy hajnalban elviszi jó messzire, ahogy megbeszéltük.

                   Nem a tökéletes gyilkosság, de nem is szánta annak.

                   Eltűnt a Lomi. Az ilyen alfa hímnek biztos sok az ellensége, akik a királyságára törnek, nem? Ezért az okosabbak elmenekülnek a vihar elöl a viharba. Mint Prospero.

LIZI            Ezt most nem értem.

LALLA       Sebaj. Inkább ismételjünk. Ki tudta, hogy ma randevúznak?

LIZI            Az én ismerőseim közül senki.

LALLA       Biztos nem mondta senkinek?

LIZI            Nem dicsekedtem vele.

LALLA       És hol töltötte az estét?

LIZI            Otthon.

LALLA       És mért nem vette fel a telefont, ha hívták?

LIZI            Sokszor nem veszem fel, ha olyan a hangulatom.

LALLA       Mikor látta Lomi urat utoljára?

LIZI            Egy hete kedden elvitt vacsorázni.

LALLA       A szeretője?

LIZI            Barátok vagyunk.

LALLA       Tudja, hogy nős, és két gyerek apja?

LIZI            Mi köze ennek ehhez?

LALLA       Hol lehet Lomi úr ön szerint?

LIZI            Mi maga, vizsgálóbíró?

LALLA       Azt próbáljuk, nem?

LIZI            Elég keményen nyomja!

LALLA       Akkor leállunk. Bocsánat.

Lalla a boros palackért nyúl.

LALA         Iszik?

LIZI            Már alig van abban.

LALLA       Kettéosztjuk.

LIZI            Kösz, én nem kérek.

LALLA       Biztos?

LIZI            Biztos.

Lalla kitölti a maradék koccintóst az egyik pohárba, a legalját meg palackból

megissza. Elfintorodik.

LALLA       Langyoskásan tényleg iszonyat szar ez.

LIZI            Majd hagyok itt pénzt magának, holnap ne ilyet vegyen.

LALLA       Á, holnap úgyse. Látja? Ami Lulla hasában van. Az, úgy számoltuk

                   Lullával, lesz ezerhat is. Talán kétezer, ha tart még az akció.

                   Majd a Tumbi megmondja. De nem szól ám mindig, és lenyúlja a

                   különbözetet. Mi? Becsapja a csövest. Az is egy gazember.

                   Kicsiben. De a nagy és a kicsi közt mi a különbség? A pozíció.

                   Csakis.

LIZI            Akkor hagyok itt magának ötezret.

LALLA       Á, nem kell.

LIZI            De hiszen tartozok magának.

LALLA       Nekem nem.

LIZI            Elásta a Lomit!

LALLA       Én? Hölgyem? Dehogy ástam, kezét csókolom.

                   Nincs is ásóm. Lumbágóm van, nem ásóm!

                   Hát dehogy veszek én szerszámot már a kezembe.

                   Tiltja azt nekem az orvos!

LIZI            És majd jövök, és hozok még…

LALLA       Ne hozzon.

LIZI            És nem lenne muszáj ám itt laknia. Inkább…

LALLA       Nem jön maga többé ide.

LIZI            Mért gondolja?

LALLA       És az így helyénvaló. Maga nem gyilkos, hogy visszajárjon

                   a tett színhelyére. És nem kell lelkifurdalása legyen. Láttam.

                   Önvédelem volt. Simán agyonverte volna magát, mert maga…

                   Gané alak volt a barátja, Liza!

                   Mondhatnánk most, hogy de ott várja majd felesége, két gyermeke, a barátai, rokonai, ismerősei… De mindjárt felhozhatnánk

                   ellenérvként, hogy most még ugyan és talán nem érzik, de nekik is jobb ez így. De nem vitatkozunk önmagunkkal, Liza-

                   Megtörtént. Visszacsinálni nem lehet.

                   Ez az élet már nem akar élni.

                   De ettől a cickányok még nyomulnak tovább.

LIZI            Magának aztán van egy dumája Lalla bácsi.

LALLA       De csak nem imponálom?

LIZI            Tudja mit, akkor megveszem magától azt a szandált.

LALLA       Ezt.

LIZI            Úgyis nekem akarta adni, nem?

LALLA       Ajándékba.

LIZI            Hát én megveszem.

LALLA       De ajéndék.

LIZI            Úgy nem fogadom el.

LALLA       Na jó. De akkor felpróbáljuk előbb, oké?

LIZI            Maga szerint hogy járok majd benne?

LALLA       Mint Hamupipőke, az biztos is.

LIZI            Egy pisztollyal a kezében?

LALLA       Egy igazi királyfi karján!

LIZI            Legen úgy, Lalla bácsi!

LALLA       Úgy lesz. Tudom. Megengedi? És tudja, mért lesz úgy:

LIZI            Miért?

LALLA       Mert én úgy akarom.

LIZI            És ez ennyire egyszerű?

LALLA       Persze. Csak akarni kell. Megengedi?

Lalla fél térdre ereszkedik Lizi előtt, a kezében az egyik szandállal.

LIZI            Ne már! Majd én felpróbálom.

LALLA       Ezzel a cipellővel ez nem úgy megy.

LIZI            Nem? Hát…jó…De ez olyan ciki.

LALLA       Micsoda? Dehogy „ciki”! Kegyed királynő lesz. Nem lesz, már most is az.

LIZI            Csak még nem tudok róla?

LALLA       Már tud.

LIZI            Hát jó…tessék…

Lizi nyújtja a bal lábát. Lallánál persze a jobbos szandál van. Erre hamar

rájönnek, egymásra nevetnek.

LIZI            Hoppá.

Lalla kicseréli a szandált, közben találkozik a tekintete Lulláéval.

LALLA       Ugyan, Lulla, ne féltékenykedj! Hiszen ő a mi lányunk, Miranda.

LIZI            Maga tényleg beszélget vele?

LALLA       Hogyne.

LIZI            És válaszol is magának.

LALLA       Szokott néha.

LIZI            Egy bevásárlókocsi?

LALLA       No hát nem az a cserfes menyecske, hogy anekdotázni lehetne

                   róla…

Lizi kuncog.

LIZI            És most azt játsszuk, hogy én vagyok a maguk lánya?

LALLA       Miért ne?

LIZI            És mi is a nevem? Miranda?

LALLA       Az én rangom meg akkor Milánó törvényes, ám száműzetésben

                   lévő hercege. Egy szigeten élünk és Vihar közeleg. Kérem szépen a másik lábát!

Lizi nyújtja azt is. Lalla ráadja. Aztán megcsodálja a nő lábait.

LALLA       Szép.

LIZI            Nem is.

LALLA       De.

LIZI            Zongora bokám van.

LALLA       Az a jó.

LIZI            És borotválom.

LALLA       Ez is a leghülyébb divatok egyike.

LIZI            Tudom, Lalla bácsi, de ciki, ha szőrös.

LALLA       Nem vagyok bácsi.

LZLI           Lulláé se az.

LALLA       De ő nem borotválja.

LIZI            Lehetne az enyém is fémből, kis görgőket a talpam alá…

Ezt a képet mind a ketten teljes komolysággal elképzelik.

Aztán Lizi feláll, tipeg a szandálba, Lalla térden állva gyönyörködik benne.

Lizi lassan forogni kezd, táncol.

LIZI            És a kisverébbel? Hogy van tovább?

LALLA       Ugribuggal?

LIZI            Aki az Odaát Ajtaján és nyomban tyrannová változott.

LALLA       Nahát, figyelt rám?

LIZI            Aki megment engem? Arra mindig.

Lalla feltápászkodik, most ő ül a székbe. Lalla forog a szédülésig

a mese alatt.

LALLA       A taps és az ováció csendesedik, a miniszterelnök tehát folytatja a beszédét.

LIZI            Ő az a cickány, akit…hogy is hívnak?

LALLA       Crocidur.

LIZI            És mit szónokol a miniszterelnök úr?

LALLA       Mi vagyunk tehát a jövő, így szól az ígéret.

Mert eljön hozzánk a Nagy Bumm, és tűzeső támad, és hamuvá ég még ez a dzsungel is, aztán vízözön csap le a földre, és utána ezer évig tartó jégkorszak következik, amit csak mi, jelentéktelennek látszó senki kis lények élhetünk túl, a föld üregeibe bújva, és nem ők, a nagyok, a hatalmasok, a győzedelmesek.

Ó, jaj, ez a jövendölés, ez az ígéret.

De mért?!

LIZI            De miért?

LALLA       Mi a bűnünk? Kérdezhetnék a nagydarabok.

LIZI            És?Mi volt a bűnük?

LALLA       Ha tudnák, mi vár rájuk, és ha komolyan vennék azok, akiket, ó, jaj, mi cickányok mióta figyelmeztetünk! Nem hisznek nekünk. Nagypofájú, kis cincogó patkány fajzatnak tartanak, megvetnek, lenéznek, még el se taposnak, mert a torkunkon és a fenekünk lyukán kifreccsenő vérünk és belünk neki büdös, mivel mindenevők vagyunk, és nem oly illatos és porhanyós a húsunk, mint a szelíd növényevőké.

Igen.

Itt Ugribugnak bizony az eszébe jut, hogy kapcsolatuk kezdetén ő csakugyan undorodott volna a miniszterelnököt eltaposni, noha cickányt még nem kóstolt akkor, és így már talán nem is fog. Macskafajtát viszont igen, de ők se túl finomak, és ráadásul fújnak, sziszegnek és karmolnak, mint akit nem örülnek annak, hogy az étlapra rákerültek. Pedig a király étlapja az, hé!

Ám hallgassuk tovább, mit mondd a miniszterelnök úr!

LIZI            Éljen! Éljen! Halljuk,halljuk!

LALLA       A dinók tehát kihalnak, ez a jövendő. Ám amíg ők itt vannak közöttünk, nekünk, mint civilizált lényeknek, igenis tisztelnünk kell őket. Mi több? Szeretnünk. Hiszen minden, ami létező, az a mi istenünk, DEMÁR teremtménye. És amit ő szült nekünk, az nem lehet más, csak végtelenül tökéletes. És hogy miért pusztítja majd el a nagyokat Ő? Tűzzel, vízzel, jéggel is? Ó, jaj, honnan is tudhatnánk. Hiszen bűnük nincsen. Hogy is lehetne? Hiszen ők ugyanúgy tökéletes alkotásai NEKI, mint mi cickányok.

Eszik vagy megeszik.

Ahogy ez az altormányunk második, istentől kapott, tehát szent mondata.

LIZI            Hű, már szédülök!

LALLA       Sebaj. Itt a szónok megáll, csendet tart, mert vérbeli profi.

Na ja, aki több millió cickány miniszterelnöke, és amely népnek a birodalma csaknem a Predátorok földjéig tart, ahol már a Nagy Szavannikus Brutális, a kannibalizmustól se ódzkodó barbár népség lakik, nyilván nem amatőr, nyeretlen kétéves.

Megvárja tehát, amíg mindenki kényelmesen elmerülhet az eszik vagy megeszik problémakörben és csak azután folytatja.

No és ki lehetne méltóbb a nagyok közül, amíg csak élnek, hogy felkent királyunk legyen, amíg csak ő, aztán a fiai, utána a fiainak és azoknak a fiai örököljék a trónt, a mi államunk jelképévé válva, mint ő, a veréblelkű rettenetes, a nagy, a csodálatos, a szeretni és rettegni való Ugribug Király!

Dicsérjük hát most hosszan és zengve és lelkesen:

ÉLJEN UGRIBUG REX, NEHOGYMÁRIA HATALMAS URALKODÓJA!

Lizi zihálva, kacagva ismétli.

LIZI            Éljen Ugribug rex!

LALLA       És bizony hosszan zengett az amfiteátrum.

Ugribug csak állt egyik lábáról a másikra, Géza barátja pedig, az őskrokodil újra bebizonyította, hogy a krokodil nem csak akkor könnyezik, ha éppen hal meg.

LIZI            Hal meg, hal meg, hal meg-meg-meg!

LALLA       A lelkes ünneplés csendesedvén Rossula főpapnő emeli mellső lábait és apró, fekete gombszemeit az égre és imígyen fakad áldásért esdeklő imára.

Lalla lecsúszik a szélről a térdére és csakugyan imádkozik.

Lizi leáll a forgással, szédelegve bámulja.

LALLA       DEMÁR, az isten

Aki kipottyantottad magadból eme világot

Áld meg újra méhednek gyümölcsét

Szeress minket és ne űzz ki almodból

Minket, akik imádunk téged

Mint nemző atyánkat

És szülő anyánkat

Halld meg hát ismét a szavunkat

Mondjuk tehát együtt:

CIN!

LIZI            CIN! CIN! CIN!

Lizi is térre hull, imára kulcsolja a kezét.

LALLA       És a több ezer cickányok birodalmi képviselők, meghívott vendégek mind egyszerre és szépen megformáltan kérték DEMÁRT, hogy: CIN!

                   Rossula főpapnő pedig folytatta az imát.

DEMÁR, az isten

Aki kiválasztottad a cickány népet

Hogy majd ők uralkodjanak ezen a világon

Ők uralkodjanak és sokasodjanak

És népesítsék be eme végtelen dzsungelt

De a vele határos szavannát is

És ha legyőztük, megöltük, kibeleztük

Az összes ellenségüket

Békében építsük fel mi,

Akik akkor már emberré váltunk

A földi mennyországot

És népesítsük be a szomszédos bolygókat

És hajózzunk át más csillagokhoz

És uralkodjunk és szaporodjunk

És legyen a mi birodalmunk az egész Galaxist

Aztán a többit meglátjuk

Erősítsd meg számunkra eme jóslatot

És mi imádunk és szolgálunk téged

Fennhangon szólván: CIN!

Lizi egészen halkan.

LIZI            Cin.

LALLA       És ismét felzeng az égig a sok ezer torokból: CIN!

Csend.

Aztán Lalla szárazon.

LALLA       DEMÁR, az isten

Áldj meg minket

És áld meg a birodalmunkat

És áld meg a királyunkat is, akit te küldtél nekünk

Áld meg őt, akinek a szíve arany, a lelke egy tündéré

Ám lépte, mint a mennydörgés

Látványa, mint a rémálom

És haragja, akár a végítélet!

Te küldted őt nekünk, hogy ő őrködjön birodalmunk

Biztonsága felett, ha kell, ő védjen meg minket

Amíg csak él és meg nem hal

Hogy felszálljon hozzád a lelke

Mi pedig így emlékezzünk rá az idők végeztéig:

CIN!

És harmadszor is felzeng az égig: CIN!

Ezután Crocidúr miniszterelnök fordul Ugribug rexhez.

Szólj hát hozzánk, felséges királyunk!

Ugribug rex pedig lassan körülnéz, hogy időt nyerjen, lenyelje a meghatottság gombócait, aztán imígyen szól egy kissé rekedten:

HÁT JÓL VAN, SRÁCOK, HA ÍGY GONDOLJÁTOK!

7;

LALLA. LULLA, LIZI, LOMI

Fülrepesztő motorzaj csap a szakrális csendre.

Vakító országúti reflektorfény.

Dudálás.

A cabrio áll a „szokott helyén”, ahol a földút beletorkollik a kis tisztásba.

Lalla és Lizi dermedten bámulnak a fénybe.

A horror effekt tart egy darabig, aztán hang és fény egyszerre szűnik.

Csend.

Lassan nyílik a cabrio ajtaja.

Lomi száll ki belőle.

Sáros, koszos, véres, ahogy a gödörből kimászott talán.

A kezében a pisztoly.

Lassú léptekkel beljebb jön. Lizi kezén-lábán, rákjárásban hátrál előle.

Lomi nyugodtan figyeli Lizit, aztán megcsóválja a fejét.

LOMI         Lizi, Lizi…

LIZI            Lomi, te…

LOMI         Ülj be a kocsiba!

LIZI            Lomi, én…

LOMI         Későre jár, hazaviszlek.

LIZI            Ez…ezt kösz, de én…

LOMI         Ülj be, ne kéresd magad mindig!

Lizi négykézlábra áll, nagy ívben megkerüli Lomit, beül a kocsiba.

Lomi Lallához fordul.

LOMI         Hallod?

LALLA       Te nem vagy ám.

LOMI         Öreg köcsög.

LALLA       Csak én képzellek téged. Meg őt is. A kocsidat…

LOMI         Neked reggel szólt az egyik emberem, ugye?

LALLA       Mi van?

LOMI         Hogy ott te már nem kukázhatsz, ugye?

LALLA       És?

LOMI         És nem először szólt rád, ugye?

LALLA       Az a kis mocsok a te embered?

LOMI         És ő figyelmeztetett is, hogy baj lesz.

LALLA       Én már akkor is ott éltem, amikor ti…

LOMI         Ez a duma nem érdekel, öreg. És erre te? Elásod a

                   hullámat? Azt hitted, ez így megy?

LALLA       Na jó, én erre nem érek rá.

LOMI         Ha tudom, hogy te héderezel ebben a sátorba, már

                   délben elintézlek.

LALLA       Ma még meg kell idéznem a Poklot. Tudod, hogy lesz?

                   Egy hatalmas, hologramszerű kapu nyílik majd itt a sátram helyén.

LOMI         Miről ugatsz?

LALLA       Olyan anyagból, mint a Csillagkapuké. Tudod, amibe belépsz, és máris ott vagy, ahol csak akarsz, ha előtte persze felhagytál minden reménnyel.

LOMI         Most kinyírlak ám, köcsög.

LALLA       Kinyílik a hatalmas kapu és kiözönlenek belőle a kékseggű ördögök.

LOMI         Azért még külön tökön lőlek, hogy kényeztetted a csajomat.

LALLA       Egy, csak egy legény lesz a vidéken: Nagy Dundi Emil szakaszvezető, aki éppen itt posztol a járőr kocsijában

                   Bezzegh Franciska közrendőrrel. Képzeld, Lomi! Ő kiszáll

                   a Skodából. A Nagy Dundi. Odaballag a negyvenezer kékseggű

                   ördöggel szemben, akik azért jöttek, hogy teniszütővel verjék

                   szét minden ember fejét, aki nem ismeri el Lucifer uralmát.

                   Ámbár őt senki nem hívta, mint Ugribugot a cickányok.

                   De nehogy azt hidd, Lomi, hogy neked tetszene ott.

LOMI         Kétszer foglak aztán fejbe lőni, és egyszer szíven. Miután tökön

                   lőttelek.

LALLA       Nagy Dundi egyik kezében a paprika spray. A másikban a

gumibot.

DOBJÁK EL A TENISZTÜTŐT, AZTÁN FEKÜDJENEK HASSAL A FÖLDRE ÉS A TEGYÉK A KEZÜKET A TARKÓJUKRA, VAGY KÜLÖNBEN…!

Lomi lő.

Lizi aprót sikkant.

Lomi kétszer lő, aztán harmadszor.

Lalla mozdulatlanul hever már a porban.

Lomi leköpi a tetemet.

Elsétál, beül az autóba.

Csend.

LOMI         Na! Leszopsz végre, vagy mi legyen?

LIZI            Bocs, Lomi, de nagyon…büdös vagy.

LOMI         Igaz. Kurva hosszú volt ez a nap.

LIZI            Gyere fel. Lezuhanyozol. Utána leszoplak.

LOMI         Ez már tetszik, bébi.

Lomi indít, kitolat, a motorzaj elhal.

Egészen besötétedett.

Lalla üvölt fel fektében.

LALLA       Éjfélt ütött már az óra

                   Térjen Lalla nyugovóra!

Lalla feltápászkodik, leporolja magát, a fejét csóválva sétál Lulláig, megsimogatja Lulla fogantyúját, ott, ahol Lulla szereti.

Az asztalnál megtorpan, a boros flakonra sandít, de az csontszáraz.

LALLA       Prospero szól, hej, legények. A többi nem érdemel egy

szót se, mivel a történetük még nem teljesen reménytelen.

Lalla bemászik a sátorba, lehúzza a cipzárt.

-         sötét  -