Hájhattyú

Kútágasra szállt egy veréb

Emlékkönyvbe ennyi elég.

                         HÁJHATTYÚ

                     

Nahát, megkaparintottalak.

Enyém vagy. Napló. Naplóm!

Mert az leszel ám nekem, ahogy így elnézlek. Titkos kis emlékkönyvem.

A fedőlapodon ezzel a tündér kis hattyúval, ahogy úszik

a hullámos kék vonalon, világosabb kék alapon fehér buborékban.

Hogy milyen kis aranyos vagy te!

Hát kiskacsa voltál te is, ugye?

Az a rút.

Aki hattyúvá nőtte ki magát a mese végére.

Hattyúm.

Igen, te az én hattyúm vagy.

De hová rejtselek?

És mivel írjak beléd?

Ceruzával? Lúdtollal?

A véremmel, vagy csak piros tintával?

Mindegy?  

Most csak ez az egy golyóstollam van, amit a kredencben tartok,

hátha hallok egy jó receptet a rádióban, miközben…úgyhogy…

Ez lesz az első bejegyzés, aminek a címe:

          BEJEGYZÉS, VAGYIS AZ ELSŐ BEJEGYZÉS

                    TEHÁT: A BEJEGYZÉS

A PÖRKÖLT NEM HÁZASSÁG

A HÁZASSÁG NEM PÖRKÖLT

DE KI EZ A NŐ?!

És mostantól írok beléd, te hattyúm őrizte kicsi titokfüzet.

………………….

Csak az a baj, hogy semmi nem jut az eszembe.

Hogy ennyire szabad vagyok hirtelen…

Ó, jaj, való ez nekem?

Nem!

De.

Na.

Szóval.

Ne már azt hidd, azért van ez, mert nagyon magam alatt vagyok, vagy ilyesmi, és azért támadt kedvem naplót írni abban a pillanatban, amikor megpillantottalak.

Csak a lelkem.

Mert nekem igenis van olyanom!

Igenis van.

Szóval a lelkem mélyén sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz.

Már ami történt velem.

És oly régóta kéne nekem egy társ, akihez őszintén szólhatok.

Máris mentegetőzök, látod?

Hát egy kicsit kiakadtam, nem tagadom.

……………………..

Vagy csak egyszerűen a szomorúság az, ami csendben gyötör.

Hogy kész. Az élet az ennyi.

……………………..

Na most be kéne számolnom arról, hogy mégis mi borított ki ennyire.

Hogy hogyan történt, ugye?

De hát minek írjam le, amikor úgyis tudod?

Vagy nem tudod?

Szerintem máris van egy olyan telepátiás kapcsolat közöttünk.

Már egy hete az enyém vagy, a legtitkosabb lelkem szebbik fele.

Ha te vagy a hattyú, akkor én vagyok a hájhattyú.

Bizony.

Jobb az önkritika, nem? Veled szemben meg mért is vetítsek?

Hájhattyú az, aki én vagyok és látszok.

A jobbik részem meg te, aki nem látszol, meg titok vagy.

Érzem, ismersz attól a pillanattól fogva, hogy megláttalak Berta

íróasztalán a plüssmackó és a mobiltelefon között. Tehát minek

is meséljem el neked?

De mért is ne panaszkodjak?

Muszáj!

Ne haragudj!

Engem rajtad kívül nem hallgat ám meg úgy senki.

Ezért is kész.

És főleg ezért ennyi. Nincs egyetlen igazi barátom.

Talán csak a Rozi.

De ő is csakis magára figyel.

Rajta kívül más tényleg nincs!

És erről is AZ tehet! Elmarta őket mellőlem. Mindet.

Persze neki lehetnek barátai! Naná! Neki igen.

Na jó, megyek, mert odaég a pörkölt is.

Jaj, istenem, már oda is égett!

 …………..

Még megmentettem. Mármint a pörköltöt.

De a házasságommal mi lesz?

Azt nem lehet csak úgy lekapni a lángról, és átönteni

egy másik lábosba. Vagy lehet?

Elképzelem.

A pörkölt nem házasság.

A házasság nem pörkölt.

És hol van az a lábos?

Bár mind a kettő bizalmi kérdés és szakértelmet igényel.

Vagy nem?

Durr bele, ahogy sikerül?

De mit is akarok neked mesélni?

Ja, megvan!

Szóval úgy történt, hogy éppen kevertem bele a rizst a

töltelékbe, és azt számolgattam, hogy húsz gombóc talán elég

lesz vacsorára, és másnap ebédre. Már csak azért is, mert a

gyerekek nem is lesznek nagyon itthon.

Berta a barátjával tölti a szilvesztert, Bernus pedig a haverokkal.

Azt persze nem értem, mért kell egy tizenhat éves kölyköt egész

éjszakára elengedni.

Na és azt se értem, hogy Berta mért élhet félig-meddig már együtt

azzal a pasassal? Aki tíz évvel idősebb nála, és a szeme se áll

jól.  Mi lesz ezekből a gyerekekből? ANNAK persze ez is mindegy.

És én ebbe se szólhatok bele.

Semmibe se.

Minek vagyok én itt, azt áruld el nekem, drága barátnőm, drága pici fehér hattyúm kék hullámvonalon?

Várjál már, a hattyúk nem hallgatnak?

Vagy azok a bárányok?

Nem, nem, konkrétan rémlik, hogy van énekes hattyú is.

Tudod te, hogy én hogy dalolnék, ha elszállhatnék innen?

Persze, hogy tudod.

Bár erre azt válaszolod, hogyha nem itt vagyok, akkor vajon hol lehetnék?

Hol bárhol?

Egy hájasra hízott falusi asszony nulla szakértelemmel. Közmunkára se vagyok jó, mert ahhoz meg túl nagy a pofám.

Sehol se lennék jó.

Sehol se rakhatnék új fészket.

Nem kellek én már senkinek se.

Már ANNAK se kellek, szinte rám se néz.

Hát ez a baj velem.

Alapvetően.

Nem az, hogy rám se néz. Hanem az, hogyha akarnék, akkor se lennék képes az  életemen változtatni. Vagy mégis? Csak akarnom kell?

Jó.

Akkor.

Holnaptól akarok.

Úgyis itt volt a szilveszter, még nem késő, nem telt le a nyolc nap,

elhatározom, megfogadom és betartom és.

Akarom.

Akarom, akarom, akarom, akarom!

És most? Mi van? Adj már tanácsot! Kérlek!

Mit is akarjak?

Jó, addig is megyek kiszaggatom még a nokedlit.

Szavamat ne felejtsem, drága naplóm, édes hattyúm, mindjárt

visszajövök!

                                      

………….

A húsz gombóc még sok is lett.

Mert AZ alig nyolc töltést gyűrt az arcába, másnap ebédre pedig össze-vissza ötöt. Mert szerinte nem volt bennük elég majoránna.

Ettől nekem teljesen elment az étvágyam.

Bernus pedig kijelentette, hogy különben is utálja a töltött káposztát.

Végül Berta telefonált, hogy eszméletlen a buli valami víkendházban a Balaton partján, és csak harmadikán, hétfőn este ér haza.

Rendben.

Ha kutyát etetem, akkor a kutyát etetem. Az se érdekel,

ha az a bolhás dög otthagyja a káposztát, és csak a tölteléket

falja fel.

          Itt a húsos káposzta

          a kutya körül huggyozta!

Ezt így, két gyével kell ám énekelni, és csakis berúgva.

AZ legalább így szokta.

Énekelni.

Meg körül is vizelni. Mármint az udvart, ha részeg.

A szomszédok meg…

Látod már, hattyúm, hol élek, és kivel?

Ha arról van szó ebben a családban, hogy engem kell megalázni,

akkor semmi nem számít.

                              ………

De hát még csak ott tartottam, kedves naplóm, hogy keverem bele a rizsát a

töltelékbe, tűnődve saccolgatom, hogy elég lesz-e, aztán vidáman.

Úgy döntök, elég lesz, ha pedig mégse, hát ott van a hűtőben egy

kiló virsli, meg öt pár debreceni, kint a verandán, a legfelső

polcon (hogy az a bolhafészek a magáévá ne tegye) két nagy tál

kocsonya...Éhen nem halunk, gondoltam. Meg azt is, mi lenne, ha

innék még egy pohárka tojáslikőrt. Mért ne? Elvégre egyszer van

egy évben szilveszter,  és valahol még jó is, hogy a gyerekek elmennek bulizni, mi pedig  kettesben leszünk. Már nem is emlékszem, mikor ünnepeltünk mi

valamit AZZAL kettesben.

De ha csak sejtettem volna, mi következik, hát bizisten meghívom a fél falut! Hiába üvöltözik AZ, hogy nem akar egy vendéget se látni, mert utálja mindenki

pofáját, meg hogy nyugalomra vágyik.

Békére.

"Nyugalomra."

"Békére..."

AZ.

Ennek az ám a nyugalom, meg a béke, hogy ül a tévé előtt a rongyos mackónadrágjában. Azt nem lehet ám leráncigálni róla.

Hiába vettem neki karácsonykor egy gyönyörű Adidast a

kínai piacon. Ő nem. Ő abban nem érzi jól magát.

Csak a rongyosban. Amiből kilóg a töke, mert nem engedi megfoltozni,

mert azt mondja, úgy nem tudja rendesen megvakarni.

Hát a pöcsit, na, előtted minek finomkodjak, szemérmeskedjek.

Mert vakargatja, ha viszket neki, ha nem.

Terpeszben ül, a lába a dohányzóasztalon, issza a sört, böfög,

szidja a műsort, aztán  félóránként kimegy a vécére csurgatni,

(a vécéajtót tizenöt éve nem hajtja be), onnan a konyhába,

ott bedob egy felest, és ül vissza.

És én ezzel akartam emlékezetessé tenni a napot. A szilvesztert.

Hogy másnaptól mégis csak újévet írunk.

És mi mostantól újra fiatalok lehetünk, mert lassan kirepülnek a gyerekek,

és mi ketten...

Komolyan, én nem vagyok normális.

És tisztában vagyok azzal is, drága hattyúm, hogy csak magamnak

köszönhetem azt, ahol tartok.

Igen, ostobaság volt ábrándoznom.

Hogyha majd megfőtt a káposzta, a gyerekek pedig elmentek, én

bevonulok a fürdőszobába, beülök a fenyő illatú habfürdőmbe, a

bódulatig áztatom magam, aztán gyengéden megtörlöm az illatos

bőrömet, még újra fogat is mosok, aztán a mosdólepedőt magam

köré tekerve kacéran átvonulok a hálószobába, lássa AZ a tévé

előtt, én készülök.

A hálószobában felveszem a dögös fehér neműmet, tudod,

azt a feketét, amit a saját Jézuskám hozott, a lábamra fekete nejlonharisnyát húzok, (Berta  Jézuskája). Aztán mintha elfeledtem volna,

hogy a kosztümömet a  szekrényben felejtettem, ahelyett,

hogy kikészítettem volna az ágyra, teljes asszonyi varázsommal, kombinében, harisnyában vonaglok el ismét ANNAK a szeme előtt.

Ránézek, mint egy kikapós manöken a kifutón.

Látom a csodálkozó pillantását, KI EZ A NŐ?!

Aztán rám ismer.

Mégis észreveszem tekintetében a felhorgadó vágyat.

Akkor kacéran rámosolygok, és búgó hangon megkérdezem,

„Te nem fürdesz meg, Jenő"?

Ne gondold, hogy idáig eljutottam!

A fejét hátrahajtva éppen azt a rohadt sörét itta.

Üvegből.

Rám se nézett.

A szokása szerint a mennyezetre guvadt azokkal a véreres szemeivel.

Eljutottam a szekrényig, kivettem a zöld kosztümöt.

Ott megálltam egy pillanatra. Összeszorítottam a fogam.

Ilyen könnyen nem adom fel!

Elvégre azért arról nem tehet AZ, hogy pont rossz pillanatban jelentem meg.

Nem így képzeltem el, persze, de még nincs veszve semmi.

„Hogy tetszik  az új kombiném?"- kérdeztem tőle.

De a hangom, naplóm, a hangom minden volt, csak nem kacér.

Erre rám néz az.

Legalább csodálkozik.

Viszont böfög.

„Hová készülsz?"- ennyi tellett tőle.

„Sehová. Neked vettem fel!" - mért kellett nekem megalázkodni? Mért? „Nekem? Minek?" Tényleg, minek is vettem volna fel neki?

„Akkor nem neked, hanem magamnak!"- csaptam be a szekrényajtót.

Bemenekültem a konyhába.

Leültem az asztalhoz.

Néztem magam elé, és eldöntöttem, iszom még egy kis tojáslikőrt.

Kijött utánam.

Hát mégis...?

Á, csak elfogyott a söre.

Lehet, hogy már tényleg nem áll jól nekem az ilyesmi.

                    ……..

Most, mielőtt leültem volna hozzád, a kezembe vettelek, és

megsimogattam a borítón a képed, drága, szépséges hattyúm.

Neked újra felvettem a melltartót, a bugyit, a harisnyát és a

kombinét.

Látod?

Én láttam.

Hosszan néztem magam a tükörben.

Randa vagyok!

Kövér.

Nem, az vagyok, ne is vigasztalj!

Látom, amit látok.

Enyhén szólva nem én vagyok a legszebb a világon.

De hát minek legyek szép?

Kinek?

ENNEK?

Hozzá képest én egy homokóra formátumú bombázó vagyok!

Valamint Hófehérke! És akár a hét törpe is!

Leány koromban negyvenhét kiló voltam a százhatvanöt centimhez!

És most?! Ne tudd! Már csak százhatvankettő vagyok.

De kidobom!

A férjemet?

Igazad van, őt kéne.

A kombinét dobom ki.

A kukába.

Legyen vele boldog az, aki ott megtalálja. Ha tud.

Különben neked bevallhatom, hogy éjféltájt nem a tormától sírtam.

Csak azért álltam neki megreszelni, hogy ne lássa AZ, hogy ömlenek a

könnyeim. Azt hiszed, észrevette? Félig kómában ült a helyén, a

fotelban, csak a pezsgő pukkanására tért egy pillanatra magához.

Amikor koccintottunk, egy percre szinte emberi volt, ahogy

mondta:

„Bolondulj új évet, anyukám. „

„Veled...?!"- gondoltam.

De akkor már én is a barna cicanadrágomban voltam, és a leglyukasabb pólótrikómban, hátha észreveszi magát.

Előbb szisszen fel egy rinocérosz, amikor borsószemre lép.

Hát ennyi.

Adott két puszit. Ezt osszam be a születésnapomig.

Ha el nem felejti. Mert többé nem szólok neki. Ez engem többé nem aláz

meg azzal se.

Megfogadom a tanácsodat.

Úgy teszek, mintha nem is fájna.

Mintha nem is létezne. Pontosabban egyenlőre csak azért veszem

észre, hogy létezik, mert a verandán, a felső polcról

folyamatosan fogyatkozik a kocsonya, és tudom, hogy nem a kutya

dézsmálja, a gyerekek pedig a kocsonyától egyenesen undorodnak.

Enyv cupákkal, fúj, anyu! 

Lehet így is élni.

Én kibírom. Attól én még az vagyok, aki vagyok.

Most már csak azt nem tudom, hová rejtselek.

Berta  is keres. Az a pasas ajándékozta neki.

„ Mit tudom én, hová hánytad el?"- álltam le vele veszekedni, és azért közben egy picit szégyelltem magam. Lehet, hogy be kellett volna vallanom,

megtetszettél, a naplóm lettél?

De akkor megtudnák a titkomat.

Ezt nem akarom. Legalább ez legyen. Hogy csak azért se vagyok egyedül.

A tej viszont megsavanyodott.

Sebaj. Majd holnap felhasználom a paszulyfőzelékbe.

Fasírtot sütök hozzá. És csak azért is szórok bele szóját!

Persze, csak ha a pörköltből nem marad.

De az én pörköltömből sose marad!

És erre azért egy picit mégis büszke vagyok.

De téged hová dugjalak?

                                                

                                

                                

                    MÁSODIK BEJEGYZÉS, SZÓVAL…

Rozi arra bíztat, csaljam meg.

Na jó, tényleg megérdemelné.

De hát kivel?

Rozi erre azt válaszolja, teljesen mindegy. Ha őt valamivel megbántja az ura, akkor elborul az agya, és nem válogat.

Na, erre azt gondoltam, van is neked egy gusztusod, te Rozi.

Ez egy.

A kettő pedig az, hogy nagyon durva egy alak lehet a férjed.

Ahányszor te őt megcsalod a falu szeme láttára.

És nem igaz ám, hogy a férjed nem tud róla!

Persze, amilyen önelégült alak a potrohos Kovács...Az se tudná elképzelni, hogy más férfi is van a világon. A feleséginek. Hát az igaz, hogy ennyire potrohos nem sok akad. Jenő hozzá képest egy kiéhezett agár.

Vagy mint a kertben ez a dög. Hát ez a kutya: minél többet zabál, annál girhesebb. Mondom is, gilisztája lehet neki. El kéne vinni az állatorvoshoz.

Mie mondja Az, vigyék a gyerekek. Mire a gyerekek mondják: jól van, mama, ha aggódsz, vigyed.

Én?

Az én kutyám?

Még a nevét se tudom. Szerintem nincs is neki. Két éve sunnyog itt, de az egész család csak úgy szólítja, "gyere, te dög!". De hol is tartottam?

………………………..

Ja, Rozinál. A falu kurvája. De ezt nehogy tovább pletykáld, hogy én ezt így, ezzel a szóval mondtam. Mert nem is mondtam, csak kicsúszott a számon.

Nem mintha elítélném. Így is lehet. Sőt! A potrohos Kovácsot ismerve igaza van! De én nem olyan vagyok.

Vagy ez is csak elhatározás kérdése?

Az ember annyi borzalmon megy keresztül az élete során.

Akkor összeszorítja a fogát, aztán előbb-utóbb túl lesz rajta.

De hát hogyan fogjak hozzá? Nincs egy alkalmasnak tűnő ismerősöm, csak ANNAK a "barátai". Talán szólítsak le valakit az utcán, vagy ha megyek be busszal, a plázában?

Hé, uram! Akar ön velem csárdást ropni?

Rozi azt mondja, ha végképp nem akad a környéken senki, még mindig ott vannak a társkereső hirdetések neten.

"Megbántott, ám még csinosnak mondott középkorú hölgy minden gyengédségre rég alkalmatlan férje miatt diszkrét, jólszituált úr társaságát keresi szabadidős foglalatosságra...Reggelit ne várj tőlem jeligére a kiadóba.

Jelige: Hájhattyú.

Na jó.

Mondjuk legközelebb, amikor bent vagyok a városban, feladok egy ilyesmi hirdetést. De hol adom fel? Benyitok a terembe, odamegyek a pulthoz, és áttolom a cetlimet az ablakon? Akkor az, aki ott ül, és az a dolga, hogy átvegye és elolvassa...Biztos, hogy nő lesz. Kiszótagolja, akár egy táviratot? Aztán rám néz. Jézusom, mit gondol majd rólam?! Nem mindegy? Azt írom, "csinosnak mondott". Végignéz rajtam, aztán gúnyosan rám mosolyog, közben mond egy összeget, mondjuk "egymillió forint lesz", de a hangsúlyában kérdés búvik, mit búvik, előcsörtet a bokor mögül és a képedbe ordít: mikor nézett

kegyed utoljára tükörbe, hölgyem?!

A minap a fekete neglizsémben, de már kidobtam.  

Na nem, hirdetésről szó se lehet!

Erre azt mondja a Rozi, hol élek már, az ilyesmit a kultúrember  régen

online intézi. Csak rákattintasz az izével, megrendeled az izénél, bedobod a virtuális kosárba, megadod a bankszámla számod, és senki nem néz a képedbe az ablakon át.

Na jó.

De nekem nincsen is gépem. Csak a gyerekeknek van. És azt se tudom, hogy kell azt, hogy online. És ha megjön a bankszámla részletézése? És netán megnézi a Jenő? Bár nem szokta. De akkor biztos megnézi.

„Mi ez az egymillió forint kiadás, Gizi?!”

                                       ………..

Egyáltalán, az egész téma engem nem is érdekel.

Bocsáss meg, kedves Hattyú-naplóm, hogy ilyesmivel piszkítottam össze egy hófehér lapodat! Ami olyan drága nekem. Mi lesz, ha betelsz? Egészen összeszorult a szívem a gondolatra. Erre persze azt mondta úgy egy éve a Béla doki, amikor felvett betegállományba, hogy kár szomorkodni, mert minden, ami létezik, az végül elmúlik. Ezt akkor nem nagyon értettem. Azt hittem, a hörghurutomra mondja, és fel nem foghattam, mért kéne nekem azon szomorkodnom, ha elmúlna? De most már értem, hogy nem is hozzám szólt, csak úgy általában bölcselkedett. Szokott ilyet. Nem beszélve arról, hogy a hörghurutom se javul.

Tényleg, mi lenne, ha Béla dokival...?

Doktor úr! Szereti ön a csárdást neglizsében?

Nem, nem, nem!

Béla doki nem is úgy néz rám. Vagy de? Nem!

Befejeztem a témát! Ígérem, naplóm, mostantól csakis fontos problémákra koncentrálok.

Például a közértben megint leértékelték a párizsit, vettem is egy kilóval.

Azt rántom ki ma a krumplifőzelékhez. Akinek ez nem elég jó, az egyék máshol, vagy főzzön magára! Ha pedig AZ elégedetlenkedik, miszerint őkegyelme a krumplifőzelék mellé minimum sült oldalashoz van szokva, hát közlöm majd vele, hogy akkor szíveskedjen több pénzt adni a háztartáshoz, mert nem muszáj ám a fele fizetését a Vadvirágban hagyni, pontosabban a "gazella léptű" pincérnőnél...

Az a nő, az kéne neked, igaz, Jenő? Azon megnéznéd a fekete kombinémet?! Tőle nem azt kérdeznéd, amikor meglátnád benne, "hova készülsz".

Nahát!

Ehhez képest azon ma ki se akadok, hogy tíz szem krumpliból három minimum megposhadt vagy kicsírázott a pincében. Pedig még csak január van. Én szóltam, hogy nem a kazán mellé kéne rakni.

Amúgy Bernus azt sejtette tegnap a családdal, nincs kizárva, hogy megbukik matematikából. Most azt hiszed, AZ törődött vele? Mert az, hogy ordítozik negyed órát,

 "ha meg mersz bukni, kiveszlek az iskolából, aztán mehetsz kukázni"

színvonalon, az semmi. Ahelyett, hogy segítene neki. De hát hogyan is segíthetne, amikor háromig is csak akkor képes elszámolni, ha sörről van szó. Igen! Azt kéne tennem!

Elé állni, és beleüvölteni abba a duzzadt képébe: undorító vagy, Jenő!

Elválok, Jenő!

Megcsallak, Jenő!

Férfival, nővel, fűvel, fával!

Megcsallak mindenkivel és mindennel gondolatban és gondolkodás

nélkül is! Felfogtad végre? Te! Teee! Teeeeeeee!!!

Nem, nem ordítani.

Csak hűvösen, mint egy úri hölgy valamelyik brazil, vagy mexikói sorozatból. Azt kéne.

Mért vagyok én még ehhez is gyáva, drága hattyúm? Mért hallgatok mindig? Persze, te is hallgatsz. De te nem is tehetsz mást, hiszen te hattyú vagy.  És te nem énekes hattyú vagy valamelyik olyan operából, hanem igazi tavi. Romantikus tavi. Tele nagy csendekkel, titkokkal, bizony.

                              ………………….

De én? Én mi vagyok?

Rozinak persze könnyű. Nem csak azért, mert neki nem gond megcsalni a férjét. De mért nem gond? Nem csak a természete miatt. Mert lehet valaki kívánós. Érted, hogy gondolom. Idősebb is nálam!

De jól keres az ura.

                              ………………….

Szóval ülök a fodrásznál, mert havonta egyszer csak be kell festetnem a hajam. Azért is vörösre! Hiába gúnyolódik velem AZ, hogy úgy nézek ki vörös hajjal, mint malacka, aki fejjel esett bele egy vödör míniumba.

Tehát ülök a fodrásznál.  

Jön be Rozi és érdeklődik Elzától, aki kozmetikus is. Mellesleg egy éve, hogy ő már bezzeg megszabadult az urától. Szóval kérdezi Rozi az Elzát, hogy van most valami új fogyasztó eljárás, miszerint az embert bekenik valami kenőccsel, aztán bebugyolálják nejlonba, akkor aztán két és fél órát abban a nejlonban kell feküdni, és közben sütögetik valami infralámpával, és ettől négy kezelés után leolvad az emberről egy centi háj. Hogy mennyibe kerül.

Erre közli vele az Elza, kicsit drága, ötvenötezer forint. A fenébe, gondolom, akkor én kövéren halok meg. Mire Rozi összecsapja a kezét.

"Csak?"

Hát, gondoltam, ez a nő itt most helyből megrendel magának tíz centit.

Ezért mondom, kedves naplóm, hogy Rozinak könnyű pasit fogni.

Én költhetnék a szépségemre tíz centit!

Mit annyit?

Fele annyit, mint ő!

Fél év!

Még annyi se.

Mondjuk április elsején rácsaphatnám az ajtót Jenőre: zokogj!

Ez itt most nem a bolondok, hanem a szabadulás napja! Mert eddig voltam bolond, hogy leéltem veled az életemet!

                    ……………………

Jaj, istenem, még a szívem is másképpen dobog, mert elképzeltem ezt a jelenetet!

Á, úgyse tenném meg. A gyerekek miatt.

Aztán a kombinémet is kidobtam a kukába, tudod. Vajon kiturkálta valaki?

Rendben, igazad van.

Hogy aki át mond, mondjon bét is. De tudod nagyon jól, hogy nem amiatt mentem vissza a boltba, és nem azért vettem mégis oldalast, mert félnék a megjegyzéseitől, miszerint például,

"nem azért rohadtam tíz órát kint a hidegben, hogy most rántott párizsival szúrd ki a szemem".

Csakis Berta kedvéért. Ha már egyszer meghívta a barátját vacsorára.

Nem mintha kedvelném azt a pasast. De annyi emberség csak maradt bennem, hogy előre megsajnáljam. Elég lesz neki elviselni Jenő baromságait.

Mert arra még talán rá tudom venni, hogy ne érdeklődjék a pasas szándékai felöl. Mintha nem tudnánk azt anélkül is. Egy darabig használja az én gyönyörű kislányomat, aztán megunja, és eldobja, akár egy kapcarongyot. De hiába mondom én ezt a lánynak. Kinevet. Az viszont teljesen biztos, hogy Jenő már tálalás közben előhozakodik.

A Ferencvárossal.

Mért? Talán mi mással? Márpedig akinek egy vadi új  Yarrisa van, és hozzá egy vagy több ezerszer okos mobiltelefonja, meg olyan frizurája, mint Elvisnek, és olyan a modora, mint annak a túszejtőnek a tegnapi gengszterfilmben...

Egyáltalán, miből élhet ez az alak?

                    ……………………….

És jaj, Bertus, Bertus, veled is mi lesz? Ha tényleg meghúznak matematikából?

Mehetsz szakmunkás képzőbe betanított segédmunkás szakra, vagy helyből beállhatsz közmunkásnak? Azt mondja, ő aztán nem, mert őt várja Európa.

Hát jó. Ő tudja. Ők már annyira mások, ezek a mai fiatalok?

Számukra már nyitva áll a világ. Vagy nem?

          ……………….

A lányom különben még mindig keres téged, drága naplóm. Úgyhogy ne haragudj, hogy még egy-két hétig ebbe a szemeteszsákba duglak, és a krumplis zsákok mögött tartalak.

Nem emlékszel, hová tehettem azt a két fej fokhagymát?

Szent isten, csak nem hagytam ott a zöldségesnél?

Jézusom, de hülye vagyok! Sült oldalas fokhagyma nélkül?

         

                                         HÁROM, TE LESZEL A PÁROM

                                       EZT AZ EGYET HIDD EL NEKEM

                                       MELEGEN AJÁNLOM!

BOLDOGSÁG SZALÁMI

A Krisztián gengszter, az már tuti.

Ez tegnap este vált teljesen világossá előttem. És ne gondold, kedves kiskacsám, hogy elhamarkodottan ítélek a dologban.

Elmeséljem?

Naná, kinek, ha nem neked?

Szóval AZ meg Berta pasasa ülnek a nappaliban.

Ez így arcban előtted van?

Oké.

Fordul hozzám Az, vagyis a Jenő, azaz a férjem, és úgy szól hozzám, mintha emberből lenne, tehát mintha nem is ő szólt volna hozzám, hogy azt mondja:

"Anyukám, kínáljuk már meg a vendéget egy kis vodkával. Vagy vezet?"

Mire a pasas olyat szól azzal a síbarna arcával:

"Á, nem érdekes, de igyunk inkább ebből!"

Erre Berta kibontja azt selyempapírba csomagolt üveget, amit a papas ajándékozott a Jenőnek. Aztán poharakat is hoz , és közben pityog és selypeg:

„Krisztián csakis az ilyet issza.”

Whiskyt.

Aha, gondolom.

Majd kisvárdai szeszes kevertet?

Az ilyeneknek az energiaital ad szárnyakat, nem?

Meg a százezrek, amit nap mint nap bűnözéssel keresnek.

ANNAK persze egyből kiguvad a szeme, mint a dögnek a kertben, ha túl sok csontot evett...Naná, hogy egyből levette a lábáról. Törődött is azzal AZ, hogy kiféle-miféle ez a bájgúnár! Amikor Red Labellal itatja.  És közben úgy tesz, mint akit érdekel, hogy soha ennyire gyenge nem volt még a Fradi? De engem nem olyan fából faragtak, azt tudhatod, aki elolvad egy csokor sárga rózsától. Láthatod, most is ott hever az előszobában a cipős szekrényen, még vízbe se tettem. Hogy miért nem? Mert Berta udvarlója gengszter, és ez tuti.

A lányom meg egy bunkó, hogy nem tudja: ajándékba hozott italt nem illik felbontani. És ezt akkor is kimondom, kedves hattyúm, ha most erre azzal frocliznál, hogy hiszen az én lányom, én neveltem. Először is hol van az már.

Másodszor Berta egy cukorfalat kislány volt, ezt úgy hidd el, ahogy mondom.

De aztán a csaj haverok, meg az ifjú hímek…

Ezt nem hallgathattam el a konyhában, nekem ezt anyai kötelességem volt közölnöm Bertával. Hogy nem illik az ajándék italt kibontani, meg hogy az udvarlója gengszter és kész, ez tuti.

A lányom persze erre azt válaszolta:

"jaj, anyu!"

Mintha ez érv lenne.

És most figyelj, kedves hattyúm, mert most jönnek a tények!

Kérdezem a lányomtól, mégis miből él az a pasas?

„Jaj, anyu.”

És miből telik neki arra a Yarrisra?

„Az nem is drága kocsi.”

Kinek nem drága? Mert nekünk, akiknek már a hónap közepén hó vége van,

és nem telik sárga buszra, ha be kéne menni a városba...

„Krisztiánnak nem drága.”

És hétvégenként ausztriai síelésre, szalamander cipőre, méregdrága ruhákra, és olyan karórára, aminek még a márkáját se voltam képes megjegyezni?

„Seiko.”

„Pejkó?”

„Jaj, anyu!”

 És mi az, hogy a Sas-hegyen él egyedül egy villában? És hogy jön ő ahhoz, hogy az én házamba egy komplett kínai vacsorát rendeljen az én krumplifőzelékem és sült oldalasom helyett? És egyáltalán!

Ki kíváncsi arra az önelégült dumájára?

„Sajnálom, anyu.”

De nem sajnálta ám, és látszott is rajta, hanem engem sajnált le, mint egy falusi hájhattyút, akit neki halál ciki az anyjának megnevezni az udvarlója előtt.

És inkább lennék hálás, hogy ezt mégis.

Hát hálás vagyok.

Nagyon hálás.

Gengsztert hoz a házamba, leülteti az asztalomhoz, és még én szégyelljem magam, mert egy bunkó paraszt liba vagyok.

Nem liba: PICSA!

Mért is akarok én előtted mindig finomkodni?

                    …………….

ANNAK persze lyukat beszélhetett a hasába. Berta meg úgy bámult az ő Krisztiánjára, de úgy ám, mintha valami félisten szállt volna le a nappalinkba az égből, a felhők közül. Pont érte. Csakis László Bertáért a Kossuth utca ötbe. Ennyi legalább világos.

"Nem mindegy az neked, hogy miből él Krisztián?!"

Berta most se nem pityog, se nem selypeg, hanem fel van végül csattanva.

Na persze, ha tudom, hogy igazam van, az én orgánumomat se kell félteni...

"Már hogyan lenne mindegy? Nem arra neveltelek, édes gyerekem, hogy..."

Erre belém fojtja a szót!

"Nem arra?”

„ Nem!”

„Nem?!”

„ Akkor mégis mire?"

Aztán fogja a kabátját, magára ráncigálja, és a képembe csapja a bejárati ajtót.

De ez nem akkor történt, hanem másnap, amikor végre hazatámolygott valahonnan a bizonyára talpig szűz kisasszony.

Hát ennyi.

Kész.

Ez is kész. Ha nincs szükség a tanácsomra, ha már a lányom se igényli, hogy aggódjak...

De hát tényleg mi lesz ebből a lányból is? Mert az egy dolog, hogy négy éve, amióta nagy nehezen leérettségizett, nem képes megmaradni egy munkahelyen tovább, mint két-három hónapig. Majd benő a feje lágya, reménykedtem. Na de ez a pasas...! A Yarrisával, az öltönyével, a megjegyezhetetlenül drága márkájú karórájával, a whiskyjével és a kínai vacsorájával, aminek a maradékát még a kutya se ette meg...

Fogadni mernék, hogy heroint árul.

És nőket is futtat!

És ez vár Bertára is. De mit tehetek? Hallgatok és rettegek.

          ………………..

Harmadik nap reggel nem bírtam tovább. Mielőtt AZ elindult munkába, szóvá tettem, mi végre vigyorgott egész este a lánya megrontójára. Erre mit válaszolt? Hogy rémeket látok. Meg hogy hülye vagyok. Meg hogy nem mindenki bűnöző, akinek nem szaros a gatyája. Mint nekünk. Nekünk?

És nekünk mért szaros a gatyánk, Jenő?! Talán én tehetek róla?

Naná, hogy én! Ki más? Elvégre én, László Jenőné vagyok a családfő, nemde? Erre Az csak rám nézett, és mielőtt ő is rám csapta volna az ajtót, azt sziszegte a foga közt:

„Maradjál már, te ostoba, lusta tyúk!”

Hát mink már csak ilyen gyengéden vagyunk egymással.

Komolyan mondom, kedves hattyúm, ha megírnám egyetlen ilyen napomat mondjuk valamelyik újságnak, a szerkesztő, vagy ki a fene olvassa az oda érkező leveleket, nem hinné el, hogy ilyen élet is létezik. Azt gondolná, túlzok. Hogy unalmamban sajnáltatom magam. Meg hogy minek panaszkodik az olyan, akinek legalább fedél van a feje fölött, napjában egyszer meleget eszik, meg ilyesmi.

De tudod, hogy érzem? Annak is több szeretet és gyengédség juthat, aki hajléktalan.

Azt mondod erre, addig áldjam jó sorsomat, amíg csak ennyi a bajom.

Na jó. Belátom.

Most itt ülök előtted, kedves barátnőm. Tudom, azzal próbálsz vigasztani, örüljek annak, ami van. Például, hogy napok óta először kisütött a Nap, hogy egy fekete rigó bóklászik a kertben, vagy hogy még ma se kell főznöm, mert még mindig maradt krumplifőzelék és az oldalas.

De hát éppen ez az!

Hogyhogy három nap alatt se fogyott el a krumplifőzelék és az oldalas?

Már szarul is főzök?!

                    ………..

A konyhából jövök. Finom. Szerintem. A főzelék is pont úgy, ahogy szeretjük.

Nem annyira savanykásan, és inkább olyan pürészerűen. Az oldalason meg

gyönyörűen reng a háj, és a zsírja… Az dalol!

A zsír dalok, a hájhattyú is dalol.

Azért is jó a kedvem! Táncolsz velem?

Egy csárdást, csakis!

                    ……………

Tényleg?! Mire neveltem én a lányomat!?

AZ persze vádaskodik, hogy semmi jóra. Hogy Berta pont olyan, mint én.

Mért, milyen vagyok én? Én lennék lusta, aki egész nap csak robotolok, akár egy rabszolga? Betegen?! Én tehetek arról, hogy úszik az egész ház a mocsokban és a rendetlenségben? Hiába takarítok ki minden áldott nap, amikor most, télvíz idején se képes egyik se az előszobában levetni a cipőjét, a ruhát, a zsebkendőt szerteszét dobálják, amit megfognak, a helyére nem raknák, én meg járhatok utánuk, akár egy...

Tessék! Ez a női magazin is mit keres a padlón?! Na persze, ezért Bertuskának nem volt ereje lehajolni. De arra bezzeg van ereje, hogy a képembe csapja az ajtót. Igen!

Abban, hogy ostoba tyúk vagyok, abban ANNAK igaza van. 

Hogy tűröm.

Hát tudod mit, hattyúm?

 Inkább legyen Berta egy gengszter barátnője, ha ez az ára annak, hogy legalább ő elszabadul innen! Rendes férfi úgy se állna szóba vele azok után, hogy az egész falu tudja...

Azt.

De erről most még veled beszélgetni sincs erőm.  Ne érts félre, nem titkolom előtted. Soha semmit. Hanem tudod, mit?  Délután felmegyek a padlásra. Megkeresem azt az öreg sátrat, amit még Bernus születése előtt vettünk, mert elhatároztuk, hogy nyaranta kempingezünk...Na, abból se lett persze semmi.

De most lehozom és felállítom a kert végébe.

Beköltözök.

Majd naphosszat heverek a gumimatracon, nézem a feketerigót, olvasgatok...

Vagy várjak tavaszig?

És mért én költözzek be a hörghurutommal?

Lakjon a kert végében AZ!

Aki egy üveg whiskyért adta el a lányát.

Meg egy tál kínaiért. Aminek a maradékát még e kutya se ette meg.

Erről jut az eszembe, ma még nem kapott enni.

Kedves naplóm, mindjárt jövök. Tessék, addig lapozgassál. Szép színes ez a magazin. A címlapon a mikulás. Azt nyilatkozza, akkor boldog, ha adhat. Mit? Szaloncukrot, vagy felvágottat? Fogadni mernék, hogy a mikulás soha nem ül lyukas melegítőben a tévé előtt, nem vedeli egész este a sört, és ha éppen van neki, akkor imádja a feleségét!

                    ……………

Látod? Itt van! Feketén-fehéren! Megírták! Persze, sejtettem ám régóta.

Hogy az ember nem attól kap idült hörghurutot, meg ilyesmit, mert megfázott, aztán úgy maradt. Hanem attól, hogy a lelke nincs kibékülve a környezetével. Hogy igenis utál még lélegezni is!

Hát ez az én bajom!

A jövő héten meg is mutatom ezt a cikket Béla dokinak. Tudja mit, doktor úr? Mostantól ne pirulákat meg sprayket írjon fel, hanem mondjuk napi tíz deka boldogságot. Egybe vagy szeletelve? Az mindegy. Szeletelve mégis jobb lesz. Úgy többnek tűnik, ha ráteszem a vajas kenyérre. Bár például a mikulás vagy a Jézuska bizonyosan egybe veszi, a rúdját tucat számra, aztán úgy osztogatja a boldogtalanoknak.   

Aztán hazamegy a Mikulás vagy a Jézuska, leül az amerikai konyhájába, és vastag, öt centis darabokban megeszik egy rúddal ő is.

……………………….

Biztos, hogy lappföldön vagy a Mennyekben mindig sok vendég van.

Ők is mind kapnak a boldogság-szalámiból.

Elvégre örül minden szent, ha adhat. A Jézuska meg pláne szent, nem?

Mert akinek megadatott, az adjon, akinek nincsen, az kapjon.

Jaj, drága hattyúm!

Mért nem ő udvarol az én Bertámnak?!

A Mikulás!

Mit bánnám én, hogy egy kicsit öreg meg kövér is?

Vagy nekem?!

Ugyan, ne vicceljek!

Hogy miért is ne?!

Jaj, kértelek, hogy ne vicceljek!

Szóval megyek az utcán a közértbe, egyszer csak megáll mellettem egy... nem Yarris..., hanem…

Egy rénszarvasos szán, és a koros, de igen jól szituált celeb megkérdezi tőlem, hogy "csókolom, merre van a művelődési ház...

És akkor én megmutatom neki...?

És a Rozit a fene megeszi majd az irigykedéstől.

Hattyú!

Szólj már rám!

Elég legyen az idétlen álmodozásból!

                              ……………

De hogy Krisztián gengszter, az már tuti. Ez teljesen világos előttem.

NEGYEDIK BEJEGYZÉS

CSÓK AZ ALLÉ ALATT

Kedves HATTYÚM!

Sietve írlak a kazánház tetején, a krumpliszsákok mellett.

Nem leszek hosszú, mert rohannom kell. Csak tanácsot szeretnék kérni tőled.  Elvégre, ha leírja az ember egy problémáját, akkor valahogy úgy...izé lesz tőle. Majdnem azt mondtam, hogy bölcsebb.  Mármint az ember, nem a probléma.

Vagy elmeséli.

De hát nincs az a barátnő, aki ne pletykálkodna. Mert az ember akkor is pletykálkodik, amikor nem akar. Velem is megesett már jó párszor.

Például Bakácsné új lakójával kapcsolatban. T

Tudod, az a Bakácsné, velünk majdnem szemközt, a tizenkettőben lakik.

És aki évek óta kiadja a szuterénját albérletbe. Amióta a fia elköltözött, az urát pedig elvitte a mentő, és rá három hétre csak urnában engedték haza szegénykémet. Kár érte, jó ember volt.

Bár egyszer csúnyán felpofozta Bernust, amikor iskola után két haverjával átmásztak a kerítésén, és dézsmálták a cseresznyét. Azóta se láttam Jenőt annyira dühösnek. Ment, átcsöngetett, aztán lökdösni kezdte a Bakács urat.

Persze, nem abba halt bele.

Én meg egész nyáron nem mertem a szomszédok szemébe nézni.

Nem azért, mert nem abba halt bele, hanem azért, mert lökdöste.

Bár valahol szép dolog, ha a férfi a fiát megvédi. Nem is valahol, hanem

mindenhol szép.

De ebbe most nem bonyolódok bele, mert tényleg rohannom kell.

Szóval az a kis hölgy, különben valamilyen Áginak hívják, aki ott lakott a barátjával a szuterénban, egy ideig minden reggel együtt indult el munkába az élettársával. Kézen fogva. Olyan szépek voltak!

Igen ám, de egy idő után, úgy fél esztendő elteltével azt kellett látnunk, még ha nem akartuk, akkor is, hogy az Ági úgy délelőtt tíz óra körül visszatért a "munkából". És rá úgy fél órára megállt egy Suzuki Bakácsné háza előtt, amiből egy másik férfi szállt ki. Bement, és rendszerint félegy körül távozott.

És mi ezt is láttuk, pedig ezt se akartuk ám látni.

Szóval ne gondold azt, kedves Hattyús naplóm, hogy ezt azért tudom, mert nekiálltam leselkedni. Az egész Kossuth utca tudta! Én meg majdnem szemben lakok a Bakácsnéval.

Aztán te azt is tudod, hogy én pont nyolc óra tájban indulok a közértbe. Aztán tíz és tizenhárom között szoktam a házat kitakarítani.  Így aztán azt is látom, még ha nem akarom is, hogy mi történik az utcában, különös tekintettel Bakácsnénál, hiszen pont a házára néz az utcai szoba ablaka…

Jaj, istenem, de már annyit magyarázkodok, mentegetőzök, hogy most biztos azt hiszed, hogy igenis direkt leselkedtem rájuk és most rútul pletykálkodok.

Úgyhogy erről nem is mesélek neked se egy szót se.

Semmi közöm hozzá, és különben is előre szóltam, hogy rohanok.

          ………………

Szóval aznap valahogy elkávézgattam reggel az időt, vagy nem is emlékszem, pontosan mi történt, és csak délelőtt jutottam le a közértbe.

Emlékszem már!

Béla dokinál voltam felülvizsgálaton. Azt mondta:

„Na, jól van.”

A Béla doki. Mert nem úgy szörtyög a tüdőm, hogy az ronda és aggasztó, csak úgy, mint aki hurutos, mert elszív például napi két dobozzal. Mondok neki, de Béla doki, hiszen én nem is dohányzok. És Jenőnek se hagyom, csak kint a verandán, szagolja azt a büdöset a Dög, ne már én vagy a gyerekeim.

Erre mondja a Doki, az nagyon helyes, és a Jenőnek is le kéne tennie.

Az életét teszi az le, nem a paklit, mondok én. Viszont ha vigyázok, talán el is múlik a hurutom. Pedig nem múlik ám az, mert az olyan pszichoszómás, amit meg is írtak abban a női lapban. Mire a Béla doki azt mondta, az butaság, de most nem ér rá velem ezt megbeszélni, mert várja a következő.

Mármint a betege. Hát ezért nem jó ez így, hogy az embernek a társadalom biztosítása a lelkit már nem fedezi. Ezért annyi az infarktus meg az elmebeteg.

Szerintem.

De várjál már, mit is akartam mondani.

Mindjárt egy picit visszaolvaslak.

Különben pár krumplit eléggé le kéne csírázni.

Majd azt is én, mi?

Ja, megvan!

Hát várom a soromat a hentes pultnál, egyszer csak belép a Suzukis pasas.

Egy üveg pezsgőt vesz merészen, meg egy nagy doboz bonbont már-már orcátlanul. Hát persze, hogy a boltban mindenki őt nézi.

Na, mondok magamban, lesz ma műsor Ágikánál...

"Azt elhiszem"- kacsint rám a hentes pult mögül a Józsi.

Én meg ijedten nézek rá, mi van. Ezek szerint megint nem magamban beszéltem?

"Agyon is verném otthon az asszonyt..."- komorodik el közértes Józsi.

Gondolom, beleérzett, mi lenne, ha őt szarvaznák fel, miközben itt adja a hitelt

a szegényeknek, és néha csak tíz százalék kamatra. Mert a Józsinak van szíve,

de élni kell neki is.

De hát miért nem szólsz rám, kedves naplóm?!  Hiszen tényleg csak egy-két percem van, hogy tanácsot kérjek!

Szóval most menjek, vagy ne menjek?

És ha azt javasolnád, hogy mért ne, csak menjek el nyugodtan, akkor honnan szerzem meg a pénzt?

Erre azt mondta Rozi, azzal ne törődjek, majd apránként megadom, de délutánig mindenképpen döntsem el, mert estefelé megy be a városba, és megveszi a belépőket. Én meg azt mondtam Rozinak, rendben, délutánig eldöntöm.

De nem tudom, mi legyen!

……………………….

Jaj, ne tudd meg az álmomat!

Az úgy kezdődött, hogy Bertával és a gengszterével utazunk együtt valahová.

Azt hiszem, boldog voltam, teli várakozással.

Aztán a következő kép az, hogy Rozival sétálunk karonfogva egy nagy park kellős közepén. Tavasz van, süt a nap. Mint amikor majális van a horgásztavunk partján, amit mi így hívunk: Slötyó. Csak persze minden sokkal előkelőbb

Aztán egyszer csak keringő csendül fel a promenádon, Rozi eltűnik mellőlem, az ünneplők is csak elmosódott foltokká változnak, és...nem fogod elhinni, ki jön velem szemben mosolyogva, mintha régi, meghitt barátok lennénk!

Lajcsi! Igen!

Álmomban Lagzi Lajcsival keringőztem.

Nem, nem csárdásoztam, hanem keringőztem!

De úgy ám, a Lajcsinak abban az alakjában, ahogy most van: ilyen szép slankra lefogyva!

És forgás közben valamit mondott nekem, valami gyengédet, de nem értettem, hogy mit, mert még álmomban is emlékeztem rá, hogy én nem is tudok keringőzni, és piszkosul oda kellett figyelnem minden lépésemre, nehogy még én lépjek az ő lábára, vagy elbotoljak, vagy bármi más halál kínos szörnyűsség történjék.  Ennek ellenére forogtunk, repültünk, és én kínlódva kacagtam...

Vagy nem kacagtam?

Nem emlékszem, csak a forgásra.

De aztán annyira felszabadult, annyira boldog voltam, hogy akár kacaghattam is volna. Aztán a következő:  az allé alatt sétáltunk és ő megcsókolt.

Megcsókolt!

De akkor már nem sétáltunk, hanem álltunk, szorosan egymáshoz simulva.

És akkor...jaj, kedves hattyúm...akkor, a csók után Lajcsi vállára hajtom a fejem, kinyitom a szemem. És kit látok meg az allé mögött, ahogy bámul rám, guvadt szemekkel, sóbálvánnyá meredve, rongyos melegítő nadrágjában, és egy üveg sörrel a kezében?!

AZT!

Rögtön felébredtem.

A hálóingem csupa víz.

Ránézek a férjemre.

Mit sem sejtve hortyog.

A férjemről az órára pislantok. Negyedhat. Mindjárt csörög.

Felkeltem, kimentem kávét főzni.

Leültem a konyhaasztalhoz, és döntöttem, nem megyek el Rozival a sváb bálra. Majd az lesz a kifogás, hogy nem tudom elfogadni tőle azt a hatvanezer forintot, ami a belépő jegy ára, meg plusz a vacsora meg három kupon pia.

Szóval nem megyek, mert apránként se tudnám megadni neki azt a pénzt.

Pedig négy-öt hónap alatt csak kigazdálkodnám. Talán Jenő se gyanakodna, hogy mért megyek én el egy bálba nélküle. Észre se venné, ha a négy- nyolc  üveg söre helyett aznap tizenötöt tennék a hűtőbe, és azt mondanám, tíz évben egyszer nekem is kijár egy ártatlan nő-buli, amikor ő minden nap a Vadvirágban mustrálhatja a pincérnő fenekét.

Igen, naplóm, egyszerűen gyáva vagyok!

Féltem a szívemet.

Még szép, ha már álmomban is ennyire meggyötör.

Félhatkor csörgött az óra. Hallottam, hogy AZ felkel, kimegy a vécére, onnan bejön a konyhába, kissé csodálkozva mér végig.

„Hát te?"

És ilyenkor, hajnaltájt ezzel bőbeszédűbb volt, mint valaha 2004. óta, amikor kiengedtek a kórházból Bernuskával.

………………..

Pityergek?

Itt, a kazán mellett?

Csak nézem a falat, és látom, hogy szürke. Pedig a pincét kimeszelni igazán nem pénzkérdés. Mint ahogy az se igazán pénzkérdés, hogy elmenjek-e Rozival a sváb bálba, ahol Lajcsi lesz a főműsor.

És Rozi azt ígérte, bemutat neki.

Mert Rozi azt állítja, hogy ismeri, mi több, ilyen haverok, és ami még ennél is több, hogy Lajcsi egyszer megvolt neki. Így mondta Rozi:

"Lajcsi megvolt nekem, aranyom, nagyon kedves ember, bár köztünk legyen szólva, nem egy nagy numera".

No persze, hiszi a piszi. Lajcsi, meg Rozi...!

Nevetséges.

És azt se hiszem ám, hogy egy ilyen bálon tucatjával zsongnak az olyan igencsak jólszituált férfiak, akik már régen megcsömörlöttek az egyszálbélű manöken szépségektől, és pont a hörghurutos "töltött galambokra" buknak.

Hatvanöt kilós Hájhattyúkra.

Szent isten, mindjárt dél!

AZ mindjárt hazaér. Üzent, hogy bedöglött a kotrógépe.

 Még szerencse, hogy van egy kis névnapi pacal a mélyhűtőben.

Az jó lesz neki. De nekem mi lenne a jó? Naplóm! Adj tanácsot!

Mit tegyek? De most már tényleg rohannom kell! Szia!

                                                

NEM LESZEK A TIÉD!

LEGYEN ESZED!

EMLÉKKÖNYVBE ENNYI ELÉG.

 

DE! LESZEK!

(Ötödik bejegyzés)

ÉNEKBŐL MÉG EINSTEIN SE...

Ezüsttálcán sonka.

Téliszalámi.

Kenőmájas.

Füstölt kolbász.

(Meg mindenféle zöldség, gyümölcs.)

Nem!

Egy ropogósra sült, rózsaszín malac!

A rózsaszín asztal közepén, egy rózsaszín amerikai konyhában, ami olyan, de olyan, hogy olyan nincs is, csak a képes magazinok svéd álmaiban.

Két személyre terítve.

Ja!

És vörösbor. Meg virág. Rózsaszín vázákban mindenütt.

Halk zene szól.

Mi pedig finoman, kecsesen étkezünk, ajkunk minden falat után csókot formál, mintha ezt susognánk EGYMÁSNAK: padödö.

Édes Lajcsim!

Padödö!

Vagy tudok jobbat is.

Igen! Zöld mezőben pacsirta danol! Már túl vagyunk az étkezésen. Én a bal könyökömre támaszkodok, mint Xena. Tudod, az a brutálisan izmos csaj valami ógörög izében. Már nem is lehet megszámolni, hányadszor ismétlik. Valamelyik csatornán mindig csak felbukkan.

Bernus szokta nézni. Szokta? Nem képes abbahagyni.

Mert nálunk az a helyzet, hogy AZ nem sajnálja kiadni a pénzt a kábeltévére. Azt mondja, neki  az kell. A háromszáznegyven csatorna a söréhez, meg a lyukas mackó nadrágjához.

De mondjuk ennek még jobban örülök, mint annak, amikor jön vagy megy a kocsmába, ezt az egyet is úgy hidd el, ahogy most mondom.

A természetet azt én is szoktam nézni benne. Amikor az oroszlán. Vagy a kígyó.

Meg a főző műsor.

Tudod te, hogy egy felizgult hím elefántnak mekkora van?

Akkor nincs is.

Na és a Lajcsi.

De most őt is nyomják, meg tönkretennék, meg leültetnék, mert fáj azoknak, hogy másnak is jól megy, nem csak nekik.

Na de ne politikázzak, mért nem szólsz rám?

Különben is csengetnek.

          ……………..

Csak a cigány volt a kisteherrel, van- e vasunk, mert még fizet is érte.

Rossz mosógép, bojler, hűtő, drót meg mit tudom én.

De ha nincsen!

A mosógép az mondjuk rossz, de nem azért rossz, hogy kidobjuk, hanem azért, hogy legyen mit megjavíttatni. Mondom is a Bernusnak, mért nem mész majd valami szaki iskolába mégis? Például mosógépesnek. Vagy víz-gázosnak!

A burkoló annyit keres, amennyit már le se bír tagadni.

Vonogatja a vállát, nézi a tévét, apja fia.

De várjál már, az idillemet meg elhagytam, mintha csak egy taknyos

papír zsebkendő lenne.

De meg is van!

Na, hattyúm, ezt lássad most magad előtt azzal az egy szem fekete pötty kis szemeddel! Tudom ám, hogy a fejed másik felén is van egy, ez csak úgy viccből szóltam be, hogy böszmélkedjek egy kicsit a jó kedvemben, ahogy a haveros csajszik szoktak.

Szóval a jobb kezemben egy pohár bíborvörös bor.

Látsz most így engem?

Akkor jó.

Belekortyolok, és aztán mosolyogva figyelem őt, aki velem szemben törökülésben pikulázik.

A Lali.

Így soványan jól áll neki a török. Mármint az ülés.

Szóval pikulázik valami édes-bús tárogatót, vagy mit. És közben rám néz, a szemében gyengéd szerelem, sóvárgás, ígéret, hogy ezután már mindig így lesz.

Hát tutulj nekem, szerelmem, tutulj!

Hiába csap le ránk fenekedő indulattal egy sárkány rongyos melegítő nadrágban!

AZ!

Egy üveg sörrel a kezében, hogy magának visszaraboljon, mert az én hősöm, párom, pánsípú furulyásom, királyfim nem engedi.

Igen.

Igaz!

A szerelem minden akadályt legyőz.

Ez az!

Most is látsz engem, kis madaram?

Mert én már így látom magamat.

Költözök AZ-tól, hozzá!

Bizony.

Ponyvás teherautó áll a házunk előtt. És nem ám a cigány ócskavasért.

A bútorok, amit anyámtól kaptam, és annak a fele, amit együtt szereztünk,

már ott áznak az esőben a platón.

Várjál, ponyvás, nem is áznak!

Én utoljára járok a házban körbe, nehogy valami fontosat itt felejtsek.

Meg búcsúzok is, persze.

Hiszen annyi év mégse nyomtalanul…

Akkor megjön AZ.

Kérdezi:

 "Hát ez meg... ?”

 Amire én hűvösen:

"Hát ez meg az, hogy ennyi volt, végeztünk, Jenő!"

Vagy nem is így lesz.

Kell a fenének ez a sok kopott bútor, amikor vár engem a rózsaszín amerikai konyha, a konyhában az asztal, az asztalon meg...

Összesen két bőrönd lesz az előszobában. Bennük a ruháim. Én, mint az előbb, körbejárok.

AZ érkezik, és kérdezi:

„Hát az a két bőrönd meg...?"

Mire én csak kezet nyújtok neki.

Dehogy nyújtok kezet!

Csak kimérten kérdem:

„Nem vár kint egy taxi László Jenőné névre , Jenő?"

Vagy kell is nekem az a pár rongyos gönc? Másnap úgyis elmegyünk valamelyik centerbe, és annyi ruhát veszek magamnak, amennyit csak akarok. Minálunk nem lesz pénzkérdés.

Elég lesz Bernus sporttáskája is.

És nem is várom meg, amíg AZ hazaér. Csak hagyok egy levelet.

És nem is neki. Hanem a gyerekeknek. Hogy nekik is így lesz jobb.

A válóper után mindketten hozzánk költöznek. Elvégre van ott annyi szoba, a rózsaszín amerikai konyha mögött, akár egy király palotájában.

Jenő pedig rohadjon meg itt, akár egy túzok a Toldi malomköve alatt!

Legyen minden az övé.

Nem fogok kicsinyeskedni, osztozkodni. Nem leszek én erre rászorulva.

„Éld az életed, Jenő. Nem akarok én teneked rosszat. Én már téged úgy régen nem szeretlek, de azt azért kívánom, hogy boldog az legyél.”

Vagy:

„Nem gyűlöllek, Jenő: legyél boldog!”

Elég ennyi.  Például csalogassa ide, ha tudja, azt a bögyös faros pincérnőt a Vadvirágból. Na persze, majd pont az a nő állna komolyan szóba vele.

De tőlem...! Aztán a sörpocakod hová rejted, Jenő? Ha két-három üveg pezsgő után valahogy kitör belőled a romantika?

Nem. Egy cseppet se bánom, hogy Rozi megvette nekem is a jegyet a sváb bálra. Hiszem, mit hiszem, tudom, kedves naplóm, hogy az a nap lesz a...

          …………………

Te jósisten!

          ……………….

Bernus jött be a kapun, mögötte az egyik barátja tolja a kismotort, és...és, uram segíts, Bernus arca csupa vér!

          ………………….

Jaj, drága naplóm!

Ha tudnád, mennyire szégyellem magam!

Ez az isten figyelmeztetése volt! Rossz anya vagyok! Mert ahelyett, hogy a gyerekeimmel törődnék, órák hosszat csak ülök az ablak előtt, ostobaságokról ábrándozok, és...veled locsogok!

Ez így nem mehet tovább!

Büntetést érdemlek.

Ne!

 Ne is próbáld megnyugtatni a lelkiismeretemet! Tudom, hogy arról nem tehetek, hogy ez a buta kölyök az iskolából hazafelé jövet belehajtott egy kátyúba, és akkorát esett a motorral, majd kitörte a nyakát! De arról igenis tehetek, hogy Bernus azért bukott meg, mert nem figyelek rá.

Mert ő is csak úgy  nő, cseperedik ebben a „családba”, akár kertben a gaz!

És Bertus is azért lett egy maffiózó martaléka.

Hát milyen anya vagyok én?

És milyen napló vagy te, hogy ezt eltűröd?!

          ………………..

Jó, drágám, nem téged hibáztatlak.

De mégis hagyod, hogy a lapjaidon dáridózzak!

Még hogy amerikai konyha! És hogy Lajcsi majd pont nekem tárogatózik!

Hát vegyem már észre magam!

Ostoba tyúk!

Hájhattyú!

Nem, naplóm, ne is kérd, ne is várd!

Én most téged becsuklak, és soha többé nem írok beléd egyetlen betűt se.

Isten veled!

          ………………..

Az persze magától értetődik, hogy Jenő a kismotort siratta, mert behorpadt a sárhányója. És egész este azt üvöltözte Bernusnak, csak azért nem veri szét a fejét, mert nem akar Béla dokinak több munkát csinálni. De hogy megsajnálta volna szegény gyereket, amiért négy öltéssel varrták őt össze?

És hogy magába szállna, ahogy én?

"Ugyan mikor ültél le a fiad mellé, hogy segíts neki matekból?"- kérdezem tőle este, amikor elé rakom a krumplistésztát savanyú uborkával?

"És te mikor?"- üvölt vissza a képembe AZ.

Pedig nagyon jól tudja, hogy világ életemben én is gyenge voltam matekból.

Rendben. Ahogy őt is úgy lökdösték át nyolcadikban, mint bolond tótot a küszöbön. Hát ez az. Hogy egyikünk se tudna segíteni neki. Talán csak Bertus. De hát a lányomtól is bármit várni...

Mi lesz ezekből a gyerekekből?!

Jó.

Matekból megbukni, ez a legjobb családokban is bármikor , bárkivel előfordul. Magyarból, történelemből és földrajzból is néha becsúszik.

Na de énekből is?

Énekből hogy lehet megbukni?

Ez már azért szégyen. Hogy megyek így holnap a boltba? Majd azt suttogják a hátam mögött, hogy Lászlóné fia még énekből is...? Hát én öngyilkos leszek! Vagy elbujdosok!

Költözzünk már el innét! Amikor ezt szóba hozom, AZ csak végigmér, és mondja:

„Beverem én annak a pofáját, csak visszahalljam!".

Ez a megoldás. Nála.

Bernus reggel azt mondta, „tök polír" rajta ez a turbán, aztán dühösködött, hogy nem ülhet fel a kismotorra, és hogy a franc se gyalogol a suliig. Így aztán odaadtam neki a kemping biciklimet. Bernus bezzeg egy cseppet se szégyelli magát.

Sőt! Arra egyenesen büszke, hogy énekből talán az egész megyében csak ő egyedül bukott. De megnézném én magamnak azt a tanárnőt! Bár mit nézzek rajta? Az egész falu tudja róla, hogy idegbeteg. Állítólag zongorista pályára készült, a Zeneakadémiától zuhant le mihozzánk. És Elza, a fodrászom azt is tudja róla, hogy még életében nem volt férfival. Mondjuk, nem csoda.

                    ………………….

Találkoztam Rozival. Azt mondta, szó se lehet arról, hogy cserbenhagyjam. Igenis elvisz a bálba. Meg hogy arról egy anya nem mindig tehet, ha hülye a gyereke. Mire én ezt kikértem magamnak, Bernus nem hülye. Rozi elnézést kért, aztán mondta, úgy emlékszik, hogy Einstein is megbukott matekból. És akkor én végre el tudtam mosolyodni, mert arra gondoltam: énekből tuti, hogy még Einstein se bírta megcsinálni.

HASZOR HAT, NEM HAT-HAT

ANNAK A FELE HARMINCHÁROM?

SIESSÉL MÁR NYÁR, ALIG VÁROM!

(Hatodik bejegyzés)

Ha az ember bekapkod harminchat darab tik-takot, az még mindig csak hetvenkét kalória. A szád szagának minőségére hathat, de annyi tik-tak

már nem finom, ha mondjuk öt perc alatt eszed meg.

Hát így készülj a bálba, ezt csak úgy magamnak jegyzem meg.

                    ……………..

A SERTÉS, AKINEK SZIVE VAN 

Nem hiszem el!

Ami tegnap este, lefekvés után történt velem.

Szóval oltom el a kislámpát. Oldalra fordulok, bebundázok. 

AZ bejön a hálószobába, hallom, húzza le a lyukas macinadrágját, és ugyanezzel a mozdulattal rúgja le a lábáról a papucsot. Ilyenkor nekem általában sürgősen el kell aludnom. Mert Jenő, ha már felvette a vízszintest, tíz percen belül súlyosan horkolni kezd. Minél több sört ivott, annál hangosabban. Tehát úgy voltam vele, hogy hagyom a fenébe a napi emlékeket, és inkább sürgősen bárányokat számolok.  Bár a tik-tak nekem jobban bejön. Egy tik-tak, két tik-tak, három tik-tak… hetvenkét kalóriáig szinte soha el nem jutok. A bárány nálam ezért nem az igazi, mert ha mozognak, az felidegesít, és ha kezdhetem elölről a számolást, akkor nem jön a szememre az álom. Csak a vörös köd, ahogy AZ horkol.

De tegnap.

Jaj, ne!

Hattyúm, bírod a pornográf  jeleneteket?

Hát jó, te tudod, mibe mentél bele most.

Vagyis dehogy tudod.

Jenő mellém bújik!

Ráteszi a derekamra a kezét, és azt mondja:

„Na"!

Nem hittem el! Még lélegezni se mertem vagy fél percig.

Hát még azután, amikor a derekamtól először lefelé, aztán felfelé elkezd engem hurkázni!

„Jaj, istenem, minek iszol annyit?! –sóhajtottam, de hangosan csak ennyi tellett tőlem: „ ne már, Jenő"!

Erre AZ tízből kilencszer rögtön abbahagyja, mert megsértődik, bármit tervezett is . Szóval hogy a tévé előtt, vagy kint vizelés közben elképzeli azzal bomlott agyával és romlott fantáziájával, hogy majd én vele huncutkodok.

Pláne nem a pornó csatornájáról kilesett pózokban!

Én. Vele. Olyat. Na ne!

De most nem elég neki a „ne már Jenő” ! A hálóingemet is huzigálja felfelé, és biztos azt hiszi, hogy a hangja bódítóan erotikus, amikor kérdi:

„Már mért na ne már, teee?!"

Hát most erre mit válaszoljak? Hogy annyira azért nem vagyunk jóban?

Inkább félig-meddig füllentettem, mert azt mondtam neki, hogy

„mert pisilni kell".

Azért félig-meddig, mert tényleg rám jött a szükség az ijedtségtől.

"Hát akkor menjél már te na ne már!"- paskol rá a fenekemre.

A Jenő.

Menekültem is.

Aztán odakint húztam vagy tíz percig az időt.

A számításom bejött. Amire visszatértem a hálószobába, AZ már horkolt.

Így persze már nem voltam képes elaludni. De kivételesen nem is bántam. Tényleg volt min gondolkodnom. Szóval, hogy nem is annyira szívtelen sertés ez a Jenő. Úgyhogy egészen elszégyelltem magam, mért nem hagytam neki.

Na, olyan pózokra persze nem vesz rá soha. Hát mi vagyok én, guminő a cirkuszban, vagy atléta a szeren? De úgy engedhettem volna, ahogy szoktuk.

A Jenő fenn, én lenn, a nyakamba liheg, én meg úgy teszek, hogy de jó.

Állítólag a nőknek ilyenkor szokott lenni orgazmusa. Kizárt. Viszont ha tényleg van olyan, hát csak feküdjön össze a Jenővel…

Majd többé nem lesz neki se.

De szóval hagyhattam volna, amikor gondolatban már többször is megcsaltam vele. És vele bezzeg tényleg jó volt. Elképzelve persze mindig minden jobb.

A valóság meg csak olyan.

Szóval ha hagyom,  úgyis tudom, hogy a pincérnőre gondol közben, én meg talán őrá, nahát tudod, kire célzok, a Lajcsira.

Na, mindegy is volt már.

Egy tik-tak, két tik-tak, hat tik-tak nem hathat.

          …………………..

Hát másnap hajnalban, miközben a konyhában a kávéját itta, nem rám kacsint a Jenő? És azt kérdezi:

„Na, milyen volt, husi?"

Mi milyen volt, nézek rá, de aztán magamtól is rájövök, a férjem azt hitte, megtörtént a dolog! Hogy megvoltam neki az éjszaka.

De most tényleg mért kell ennyit inni?

Felsóhajtok.

Néha azért valahol szerencse, hogy ennyit iszik.

„Jó."

De hogy csináltunk mi két gyereket?!

Mármint hogy én hogy fogantam meg ettől a pasitól?

Ezzel hogy bírtam én valaha…?

          ………………….

Komolyan, nem is nagyon emlékszem.

Valamikor, valamit biztos szerettem Jenőn.

De mit?

Jó, rendben van, bizonyos szempontból most is szeretem, pláne újabban, pontosabban három napja.

Szóval kedd este történt.

Hazaér.

Jókedvű!

Megáll terpeszben a konyhában, széles nagy mozdulattal a belső zsebébe nyúl, és kicsap az asztalra egy köteg pénzt!

„Anyukám! Mi? Na, ki a kakas a szemétdombon?!"

 

Szent ég! Ezt kirúgták, és ez a végkielégítése!

„Egy frászt rúgtak! Megkerestem!"- nevet rám. A Jenő. Utoljára Pista haverja keresztnapján nevetett rám, amikor kijött neki a piros negyvenszáz ulti.

„Kerested?  De hát hogyan kerested? "

„Azzal te ne törődj! A lényeg az, hogy ez itt mind a tiéd!"

„Az enyém? "

„Naná, hogy a tiéd! És már el is terveztem, mire költjük!"

Ja, hogy úgy az enyém- gondoltam. Bár azt meg kell adni, hogy Jenő magához képest nagyon szépeket gondolt ki a pénzből.

Először is meg kellett adnia húszezret a Vadvirágban. Mindig is sejtettem, hogy sokba van nekünk a pincérnő feneke.

Aztán Bertus rögtön elkért tízezret egy csizmára, mondván, nem vehet mindent Krisztián neki. Mért nem? Ha már egyszer maffiózó? Na jó. Ha kell, havonta kap tőlem egy csizmát, csak azt a gengsztert többé ne lássam.

Aztán tizenkettő kellett rögtön a gázszámlára, három Béla dokinak, tízennégy pedig arra, hogy két év után megjavíttassuk a mosógépet.

Így marad nekem kevéske pár ezer. Számoltam ki, de ezt is rosszul.

Az uram ugyanis azt találta ki váratlan gazdagságában, hogy Bernushoz magántanárt fogad! Hát amikor ezt meghallottam, komolyan könnybe lábadt a szemem.

Hogy a Jenő tényleg nem is annyira szívtelen sertés. Hogy ő igenis gondol a családdal. Törődik a fiával. A lányának pénzt ad, hogy csizmát vegyen. És rám is gondolt valahol, hiszen meg akart dugni, az ő hájhattyúját, de belealudt

a gerjedelembe.

És még mindig nincs ám vége a csudák hetének!

          ……………………

 Képzeld!

Másnap, azaz szerdán délután Jenő bement Bernus iskolájába. És nem azért, hogy az ének tanárnőt megrugdossa, pedig erre többször megesküdött.

Hanem azért, hogy megvárja a gyerek osztályfőnökét, és tanácsot kérjen tőle, kit tudna magántanárként ajánlani. A Jenő. Aki húsz éve nem kért senkitől tanácsot. Hiszen ő az, aki mindent tud. A Jenő. Sokkal jobban. A Jenőnek annyira igaza van mindenben mindig, hogy hozzá képest a Besenyő Pistának nincs is igaza soha semmiben. A Jenő még azt is tudja, mitől annyira gyenge mostanában a Fradi.

Sőt! Jenő még egy kompresszort is el tudott adni kétszázezerért.

Ja, innen volt a pénz.

Lassanként csak elárulta, hogyan is történt.

Szóval ásták az árkot a kábelhez, aztán már két hete ott állt egy olyan izé abban az utcában. Tudod, a kompresszor. Az egy olyan gép, hogy motor, és izé, ami hangos és szuszog, és tőle működnek a légkalapácsok, vagy ő csinál áramot.

Egyszer csak odamegy a Jenő markolójához egy pasas, aztán kérdi az uramtól, hogy eladó-e. Már a kompresszor. Mire Jenő, mint valami huncfut góbé azt mondja neki, az. Hát így aztán Jenőék eladták annak a pasasnak, aki még aznap el is vontatta. Kérdem Jenőtől, és az igazi tulajdonosa nem fogja keresni?

„Mit?"- kérdezi vissza.

„Hát a kompresszort!

„Milyen kompresszort?- és röhög.

Hát én nem tudom, hogy helyes-e, amit Jenőék csináltak.

De.

Tudom.

Nem helyes.

Viszont a pénzt már elköltöttük, Jenőék pedig már rég más utcában ásnak.

Na, mindegy.

A lényeg az, hogy holnap jön a magántanár!  

Bernus persze kiakadt, hogy neki nem kell, pláne az a "fazon" nem kell, akit az osztályfőnöke ajánlott, az "IZÉ tanárurat", aki azért Izé, mert minden mondatot úgy kezd, hogy "izé", valahogy így:

„Izé, gyerekek, kettő meg kettő az hány izé".

Na, gondoltam, majd alkalom adtán mondom neki, hogy az hetvenkét tik-tak

Az is lehet aztán egy izé.

Szóval én látásból ismerem ám a tanár urat.

Lehet úgy százötven centi magas, százhúsz kiló, kopaszodó, rövidlátó, lúdtalpas, a tenyere izzad, és mindezek ellenére az ember mégis inkább aggkisasszonynak nézné, mint férfinak. Vagyis amolyan férfi pedagógus alkat. 

Szóval ma jön Izé tanár úr.

Vettem a boltban tíz deka téliszalámit. Szendviccsel kínálom, lássa, úri helyre jött.

Bernus fejéről különben lekerült a kötés.

A boltban azt hallottam, hogy már dicsekszik a sebbel. Azt híreszteli, a diszkó előtt szerezte, mert muszáj volt neki három kigyúrt kopaszt egy lány miatt levernie. Fogalmam sincs, kire ütött ez a gyerek. Az biztos, hogy se ránk, se arra az állítólagos három kopaszra. Bár ami késik, nem múlik, mondaná erre Jenő. Talán elmesélem neki, hadd lehessen végre egy kicsit büszke a fiára.

JÖN A DEVIL MACSÓ!

Február 7.

 „Majdnem ide nősültem, azért nem"- mosolygott rám Ferenc.

Aztán úgy mért végig, ahogy az igazi, jóképű férfiak szoktak a nőkre.

Mert ez a mosoly úgy ömlik belőlük, akár falikútból a csap.

Úgyhogy: te jóisten!

Drága hattyúm!

Még   mindig remeg a térdem Ferenc mosolyától!

Na és attól meg szívem-lelkem, ahogy Bernussal matekozik!

Azt mondja neki:

 „ Figyelj, kis baromarc, ne tudd meg, hogy képen töröllek! Hát nem most magyaráztam el neked, hogyha az egyik oldalra azt írtuk, hogy "X" meg négy, a másikra meg, hogy az egyenlő az kettő, akkor az mennyi?!" 

„Mi mennyi?"- kérdi erre Bernus, és elvörösödik.

Aztán a füzetébe bámul.

Nézi. Néz bele neki a füzetbe.

Hosszúra tud nyúlni ilyenkor a csend. Ha nyár lenne, a légy zümmögését is,

tudod… De azért azt nem mondanám, még szerencse, hogy tél van,

és meg van döglődve a legyek. Vagy mi van velük?

Mi van a léggyel a télben?

Ezt is meg kell nézetnem neten.

Alszanak, mint a medvék? És a legyeket se szabad felébreszteni?

De ez a rejtély most várhat addig, amíg hazaér a lányom, vagy AZ.

Bár Jenőt nem kérem meg, gúglézza meg a légy téli álma iránti kulturális szomjúhozásomat, mert kiröhög. Úgy fensőbbségesen, hogy mennyire ergya vagyok, hogy nem merem használni a küyüt.

De merem! Csak nem akarom.

És én különben se használom a másét.

Engem otthon így neveltek. Vili?

Különben se érdekelnek a legyek!

LEGYEK VAGY NE(m) LEGYEK

RÁSZÁLLT A LÉGYRE EGY VERÉB

EMLÉKKÖNYVBE ENNYI ELÉG

……………..

Szóval bámul a füzetébe az én kicsi fiam, aki nem az eszéért szeretünk, erre azt egyre, gondolom, kedves naplóm, már rájöttél.  Aztán rám sandít, megvédem-e. Látja rajtam, hogy én aztán nem! Sőt! Egyenesen kíváncsi vagyok, mi történik mostan.

Hát az történt, hogy akkor Ferenc hangsúlyos mozdulattal előhúzott a zakója oldal zsebéből egy Nemzeti Sportot. Mert ilyen ám egy igazi férfi pedagógus! Igen!

Egy igazi férfi pedagógus az úgy tud lapozni egy Sportot, a lapokkal úgy zizegve, hogy a diák abból érti, itten most muszáj neki gondolkodni, különben tényleg nagy baj lesz. Ha nekem csak egyetlen ilyen tanárom lett volna!

Nem itt ücsörögnék a Kossuth utca ötben, hanem...de hagyjuk.

Bernus se kétszer járta volna az ötödiket...

A fontos az, hogy a tanár úr, akit különben Hamvas Ferencnek hívnak, és nem százötven, hanem százkilencven magas, és nem százhúsz kiló, csak száztizenöt, de abból minimum nyolcvan kiló csupa bűbáj meg izom.

Ja, és a szeme kék. Mert az izé tanár úr mégse ért rá a Bernusra, úgy döntött.

Hanem szólt a friss húsnak a tantestületben- a Hamvas tanár úrnak- akinek:

Jaj, a szeme, jaj, a szeme de sötét kék

A nadrágban hogy duzzadhat a keménység!

Fúj, Gizi!

Micsoda egy kielégületlen, perverz hájhattyú vagy!

Szégyellem magam, naplóm, ne haragudj, de most…

          ………………..

Ja, és a városi „Devils Macsók" középcsatára.

Ja, a Devils Macsók az egy rögbi csapat.

„Hogy nem találkoztunk mi még soha a faluban"- kérdeztem tőle úgy mellesleg, ott tartottam. És elé tettem a téliszalámis szendvicseket. Sajtot és főtt tojást is szeleteltem rájuk, és jégsaláta levelekkel díszítettem az egészet.

Hát azért nem láthattam eddig Ferencet, mert csak két hónapja jár ki hozzánk a falusi iskolánkba.

Ám hogy Bernus első magánórája történetét befejezzem: amire a tanár úr elolvasta a Sportot, és megette a szendvicseket (kávét nem kért, kólát se, csak buborék mentes ásványvizet, az viszont nem volt itthon), Bernus úgy kente-vágta a mennyi az annyit, vagy mit, hogy az csak! Szóval nem is kértem az kétezresből vissza, ne gondolja már, hogy mi olyan népek vagyunk.

Mivel hogy kétezerben is egyeztünk meg. Mármint Jenő a Devillel.

Aztán a jövő szerdára meghívtam ebédre, azt mondtam, főtt-füstölt tarját tervezek angol mustáros mártással. Azt nem tudom, mért pont azt mondtam. Csak úgy ránéztem, és ezt kellett mondanom. 

Pedig tudom én, hogy messze van még a húsvét, a feltámadásról meg a

tavasz ébredéséről nem is beszélve.

Az angol mustáros mártást meg fogalmam sincs, hogyan kell készíteni.

SARJAD-E MÁR KI A VERÉB?

EMLÉKKÖNVBE EZ IS ELÉG.

TAVASZI ROZS, ŐSZI BÚZA

ÉDES GIZIM, BE VAGY RÚGVA?

          …………………….

Február 8.

Megkérdeztem Bertust, mit jelent  az a devils. Azt válaszolta, hagyjam már békén a Hamvassal, mert a  Hamvas nem devils, hanem debil, és bunkó, és ezt bent a városi diszkóban  eléggé az egész világ tudja róla.

Róla?! Hogy debil és bunkó?

Hát hogy éjszakánként ott kidobó, és mindenkivel brutális, aki nem ad neki belépéskor jattot. És hogy Bodrog Bernadettel is barom bunkó agresszív volt, a Bernadett azért dobta ki. Mert hogy egyáltalán azért jött a falunkba tanárnak, mert a Bernadettnek udvarolt.

No most én nem akartam minden áron védeni Hamvas tanár urat, ezért hirtelen csak három érv jutott az eszembe.

Bernadettel még én is brutális lennék, ha férfi lennék, pedig én csak nő vagyok. Ez egy.

Kettő, hogy az nekem külön szimpatikus, hogy a tanár úr még éjszaka is dolgozik, hogy pénze legyen, nem úgy, mint egyesek.  

Mire a lányom:

„Ha netán Krisztiánra célzok...”

Mire én

„Mégis, ki másra?!"

Amire ő:

„igazán nem érti, mért fáj az nekem, ha ő boldog?!"

Már a lányom.

Boldogsága.

Nekem fájna.

Hát ez nekem annyira fájt, Hattyúm. De annyira!

Majdnem bőgtem!  Hogy Bertus ilyet képes még csak veszekedésből is gondolni, sőt, még ki is mondani.

A fejemhez vágni, mint egy olyan tojás labdát, amit a rögbisek izélnek.

Különben én azt a játékot se értem.

Direkt megnéztem a tévében.

Mért lökdösődnek ezek? Tök infantilisek, nem?

A focit se értem, de legalább a Ronaldo az szép. Meg még rajta kívül is van pár jóképű. Persze csak akkor, amikor nem köpködnek. Mért nem visznek ezek ki a pályára papír zsebkendőt? Ciki? Na most erre tudod mit válaszolt AZ, amikor szóvá tettem neki?

Hogy miattam nem rúgta be az a zöld sas, vagy ki, a tizenegyest.

Miattam.

Igen, mert nem figyelt oda. A Jenő. Mert egy ennyire hülye kérdéstől persze, hogy a jóisten is mellé rúgja.

De szerdán ezt is megkérdezem majd a tanár úrtól. Aki kidobó ember és macsó.

De még csak ott tartok, hogy gombóc nőtt a torkomban.

Így aztán a harmadik megjegyzésemet már csak estefelé közölhettem AZZAL:

„Egyáltalán mit keres Bertus a város legrosszabb hírű diszkójában"?

„És hogy mi lesz ebből a lányból!"

„Hogyhogy mi lesz?"

Mire én:

„ Hát úgy, Jenő, hogy a lányunkból semmi se lesz, Jenő, de te ezzel ne törődj, Jenő, mert mért pont ezzel törődnél, Jenő, amikor te húsz éve nem törődsz semmivel, Jenő, csak hogy a sörödet megihassad itthon is meg a Vadvirágban"!

És én akkor már hozzá is vágtam ám a nagypárnát, és ki is ugrottam az ágyból, hogy pityeregjek a konyhában. Amire Jenő utánam szól még:

„Gizikém?!”

„Mi van?!”

„ Mért nem kérsz Béla dokitól az idegbajodra is valamit?"

Aznap este több szó köztünk nem esett.

Mondjuk, már elég késő este kilenc múlt akkor.

          ……………………

Február 9.

Sőt, másnap még ma reggel se.

Ebből sejtheted, hattyúm, hogy AZZAL megint ott tartunk.

Vége a szép napoknak. Amit annak a kis ügyesen jött pénznek köszönhettünk. Közben persze, de ezt még neked is csak szégyenkezve vallom be, egy kicsit röstelkedek, amiért nem csak a nagypárnát vágtam Jenő fejéhez, hanem azt is,  hogy soha semmivel se törődik. Mert törődne ő, ha mondjuk minden héten el tudnának lopni a kollégákkal egy-egy kompresszort, vagy ilyesmit.

Ezzel csak azt akarom mondani, jó lenne, ha lenne pénze. Mert nekem azt senki ne mondja, hogy a törődés se pénzkérdés. Ahogy a boldogság se? Mert kérdem, én hogy törődhetnék Bernussal, ha mostantól nem tudnám kigazdálkodni a különórára a tanár úr bérét? Vagy hogy kínálhatnám meg a jövő héten tarjával és angol mustármártással, ha nem tudnék vásárolni a közértben?

És Lagzi Lajcsi? Ő hogy szórhatná két marokkal a boldogságot és a törődést?

Még most is, amikor megpróbálták tönkretenni azok.

Én lehet, hogy tényleg csak egy ostoba tyúk vagyok, de ebben akkor is igazam van! És most annyit még igenis kimondok, hogy a tök is akkor nő nagyra, ha jól megtrágyázzák alatta a földet! Sőt! A múltkor láttam egy ismeretterjesztő filmet, ahol mutatták, hogy bizonyos népek egyenesen egy nagy tehénlepénybe dugják a tökpalántát! 

Most megyek Rozihoz a báli ruhámat felpróbálni.

          ……………………

Vagy az nem tök, hanem uborka volt? És Rozitól azt is meg tudom kérdezni, hogy mit jelent az, hogy "devils", mert Rozinak már öt középfokú angol nyelvvizsgája is van, és ebből a harmadiknál csak pár pont hiányzott.

Viszont a tökkel nem csak azt akarom mondani, hogy a töknek is kell törődés. Vagy az uborkának. Mert ha ez így van, akkor a tökhöz kell egy tehén. A tehénhez viszont széna. A szénához legelő. És így tovább. Úgyhogy bárki is bármit gondoljon rólam, szerintem juszt se vagyok annyira hülye! Pedig nekem nincs egy középfokú angolom se, így azt se tudhatom, mi az ördögöt jelenthet az a devil.

BÚSAN BONGJON ITT A NÓTA

VARJÚ SZÁLLT A VILLANYDRÓTRA

EZT BORONGJA, EJNYE MÁR

EMLÉKKÖNYVBE ÍRNI KÁR.

Az élet, akár a tök: ha gondozzák, kivirágzik.

HATTYÚS NALÓ(8)

MINDIG CSAK EGY NAP...

(Február 17. csütörtök?)

Ja, igen megnéztem és tényleg.

Azt mondják, akkor demencesedik már elfele az ember, ha nem tudja,

milyen nap van, meg hányadika. Ezen az alapon szerintem az emberiség

háromnegyede korán elaggult hülye. Olyan korán, hogy öregnek született. Engem is beleértve.

No de ma nem filozófiálok.

Hanem, miről is akartam?

Csak nem lesz jó neked itt a kazánházban, drága Hattyúm.

De akkor hová dugjalak?

A Dög óljában biztonságban lennél, ha meg nem rág. Bár ahhoz meg ő öreg, hogy játékos legyen. Viszont egy kutyaólban lakni? Egy hattyúnak?

Na nem.

          ……………….

Szóval az élet.

Ha jól emlékszem, ezt a gimnáziumban olvastam.

Bovaryné?

Tudod, naplóm, ez az a hölgy, aki folyton csak vágyakozott.

Vagy nem.

Na jó, őt sose olvastam el, csak a tanárom papolt, hogy igen alulművelt tahó marad az, aki nem lapoz bele. De nem volt nekem akkor se időm olvasni.

Vagy az nem a Bovaryné volt? Aki folyton csak vágyakozott?

Mint én a Kossuth utca ötben?

Talán nem is ő volt. Ezt is meg lehetne ám nézni neten.

Meggúglizni, így mondja a lányom.

Ez olyan, mint kuglizni? Mert azt viszont imádtam bakfis koromban.

Tudod, azt a lengő tekét. Egy akasztófára van kötve a golyó, azt akkor csak a körívet kell kitanulni, és tarolhatsz.

LÓG A TÖKE

LENG A TEKE

DE NAGY BAJNOK

EZ A DÖME!

Jaja, emlékszek a Döme bácsira a táborból. Tényleg lógott a töke, mert heresérve volt, vagy mije, azt mondták, azért kéredzkedik úgy ki mindig úgy szőrösen a kék klott gatyájából. Meg hogy nem tehet róla a Döme bácsi.

De meg lehetne műteni.

Na, de ő aztán tudta azt a sportot, azért született róla ez a rigmus.

Döme töke, leng a teke.

Az ő emlékkönyvébe ennyi lenne elég?

Mert különben olyanok ezek, mint egy-egy sírfelirat.

Kútágasra szállt egy veréb.

Sírkövemre ennyi elég.

De ígértem már, hogy ma nem filozófiázok.

          …………………….

Esmeralda, a vak?

Ő lesz az!

Aki vágyakozott mindig! Tudod, aki aztán meggyógyult, és boldog lett.

Hát most nem is tudom. Majd utána nézek, ha lesz egy kis időm.

Vagy megkérem a lányomat, mégis kuglizza meg.

Az különben az még egy jó sorozat volt, nem olyan, mint ezek a mostaniak.

Abban még volt érzés. Műgond. Dráma, ilyesmi.

De most Rozihoz megyek, és felpróbálom azt a zöld kosztümömet, amit még tizenöt éve vett nekem Jenő Bernus keresztelőjére. Akkor még csak ötvennégy kiló voltam, és már akkor is úgy éreztem, kövér.

Mit érezzek most?

Gágá- gágog a Hájhattyú!

Úgyhogy ha éjjel sírás hallasz leszűrődni, az én vagyok, mert már annyira kihíztam, hogy ha kiengedi is a Rozi, még úgy se lesz rám jó.

És szilveszterkor még ezzel akartam elcsábítani Jenőt.

                    …………….

Sírtam. Gondolom, hallottad…

Nekem hiába mondja a Béla doki is, hogy örüljek, kikeveredtem abból

a nervózásból, mert az már szörnyű volt az a karcsúság, ami nekem volt.

De ha én barbi baba akartam lenni midig is! Mert én még az a generáció vagyok! Hello Kittynek lenni könnyű!

Azt mondja, nagyon is jót tesz nekem az a pár kiló, ami a gyerekekkel rám jött, aztán rá is híztam vagy nyolcat- tízet.

NEM TESZ JÓT!

Reng a seggem, karfiolos a combom, a melleim meg lógnak!

Mit akarok én még?! Mit?

Hát ezért sírtam, ha netán nem hallottad.

És itt, látod? Még tokám is van!

És a lábamat se győzöm borotválni.

Á, feladom!

                    ……………..

(február 19. szombat)

Képzeld!

A kék-piros kosztüm viszont majdnem jó volt rám! Amit két éve vettünk

az Ázsia Centerben, baromira bevezető áron. Csak a szoknya-része csúszott föl kissé tíz centire a combomig. Én persze megint szörnyülködtem a tükörben,

és pityergésre görbedett a szám, de aztán Rozi ötöt, hatot nyisszantott az ollójával itt-ott, és a ruha gyönyörűen visszasimult a térdemig.

Kiadta a pótlást az anyag!

Szóval két éve alig híztam egy kicsit, ahhoz képest, amennyire boldogtalan

vagyok. És én ott, a Rozinál hirtelen olyasvalakit láttam a tükörben, aki valaha voltam, és most, lássunk csodát, ismét itt vagyok!

Látod, hattyúm?

Mindig csak egy nap az élet.

Ha rossz, akkor persze több, de ha jó, akkor csak egy.

Nem is érdekel, hogy ezt ki mondta, de ma boldog vagyok.

„Aki nem lát téged szépnek, Gizi, és nem szeret beléd, az..."

Ezt mondta nekem Rozi. Akkor arra gondoltam, hogy így, még bevarratlan derékkal hazaviszem a kosztümöt, és megjelenek ELŐTTE.

Aztán az eszembe jutott, hogyan jártam a fekete kombinével szilveszterkor, és...

Csak azért is boldog vagyok!

Aztán hazaértem.

Hála az égnek, nem volt itthon senki.

Bementem a fürdőszobába. Te tudod, naplóm, mennyire szemérmes természetem van.

De levetkőztem, és megnéztem magam a tükörben.

Úgy.

Néztem, és közben hallottam.

És nem magamat!

Hanem AZT!

„Anyukám, a bálna is akkor szép, ha kövér.”

 De én láttam magam a tükörben. És én nem vagyok bálna!

Na jó, a csípőm, a fenekem, a combom, a keblem...

Talán mégis...?

Nem!

Szép vagyok!

Odaálltam egészen közel a tükör elé, és azt mondtam magamnak: Gizi, szép vagy! Először nem hittem el.

Ismételgettem.

„Gizi, szép vagy, Gizi szép vagy.”

Hát nem elkezdtem mosolyogni? Mindig egy nap....

Ma boldog.

          ………………….

A vacsora paszuly volt fasírttal.

Jó volt, akár ez a hét gondolatban, a sváb-bálig. És igenis annyi bennem az önbizalom, hogy akár egy izzó gombostűt is szúrhatnának a fenekembe!

Hát hogy jön hozzám, példának okáért Claudia Schiffer!

Lajcsi!

Nem Claudia, hanem én jövök! A végzeted asszonya.

Az mucsai Bovaryné.

Vagy a vak Esmeralda?

Nem mindegy?

A naplómon keresztül csókollak, Gizi.

Hattyútársad.

(február mit tudom én most, de hétfő)

Az tuti, hogy hétfő van, mert tagnap volt vasárnap.

És a gyerek elment az iskolába,

Az meg dolgozni.

És a doki meg délelőtt rendel 8-12 között.

Tehát hétfő van.

          …………………

Azt kérdezi tőlem Béla doki, minek nekem a dili-bogyó. Válaszolok neki, mert az uram azt mondja, állandóan túlaggódom magam, hogy mi lesz a gyerekekkel.

„De mért aggódja magát túl, drágám?" 

Hát csak azért, gondoltam magamban, mert mi Jenővel elhatároztuk az esküvőnk napján, vagy ki tudja, mikor, hogyha nekünk gyerekekeink lesznek, akkor azok aztán olyanok lesznek, hogy...

„Nem is tudom" - válaszoltam.

Szóval olyanok lesznek, folytattam magamban, szóval olyanok, mint amilyenek nem mi. Jobbak, különbek, meg többre viszik, naná.

Mint minden normális szülő, nem? Már legalább az esküvő napján.

De ezt nem mondtam ám, mert akkor Béla dokinak talán joga lett volna megkérdezni, hogy mért, maguk milyenek?

Na, erre aztán válasz?

Mindig csak egy nap az élet, doki.

Jó lett volna ezt mondanom, ha nem tisztelném annyira.

„Na jó"- mondta ő - felírok én magának valamit, ha megígéri, hogy soha nem veszi be".

„ Szóval felejtsem el bevenni?"

„ Mindenképpen".

„ De akkor mért írja fel"?

„ Mert kérte".

Hirtelen nem értettem Bélát, de megígértem, ha felírja a sanaxot, akkor én ezért cserében nem veszem be.

          ……………………………

(Ma már holnap van, hajnal, és iszonyat hideg van itt lent, nálad

De muszáj volt lesunnyognom hozzád, reggelre hátha elfelejtem)

Rájöttem, mit is akart nekem ezzel mondani Béla doki

Ő a vesémbe lát, hiszen kéthetente meghallgatja a szívemet és a

bronchitiszemet.

ITT NYUGSZIK Ő, AZ A NŐ, AKI

MINDIG ELEGÁNS KOSZTÜMBEN JÁRT

MÉGIS BEKREPÁLT

GONDOLJ ERRE, HA CSÍPED A FLANCOT:

A HALÁL ÚGYIS MEGRÁZZA GRABANCOD!

         

(február 21. hétfő. Vagy kedd?)

Várjál, tegnap volt hétfő, akkor most kedd. Vagy nem?

A kutyánk, akinek neve sincs, csak az, hogy "Dög", napok óta nem jött haza. Amire azt mondta Bertus, azért, mert jön a tavasz.

JÖN A TAVASZ

SZÖKIK A KUVASZ

ZÖRÖG A HARASZT

HUNCUT A PARASZT

KUTYÁD FARKA

MEGVAN ÖT ARASZ

DE NEM TARKA

EMLÉKKÖNYVBE JÖN A KUTYÁD

ÍRJ MÉG BELE NÉHÁNY BUTÁT!

          ………………………

AZ ebéd után elment a Vadvirágba, a kisfiam meg a suliba, mert jelentkezett

karatézni, hogy őt majd ne bírja kidobni senki a városi diszkóból, ha végre

elengedjük. Na, addig szerzel magadnak egy-két dant, kisfiam, gondoltam,

de persze úgy se így lesz. Kap egy pár pofont, aztán ezt is feladja.

Semmi kitartás nem szorult belé.

Persze kitől tanulta volna? ATTÓL?

Jaj, mi lesz így belőled, kisfiam?

Nekem még ahhoz se volt kedvem, hogy lemenjek érted a pincébe, és elővegyelek a krumpliszsákok mögül.

De most végre itt vagyok újra veled.

Naplóm!

Még három nap!

És találkozom vele!

Lajcsi, Lajcsi, ha tudnád, hogy fájt a szívem, midőn a sertésborda-csontokat kiöntöttem a kutyatálba!

Hátha a szagra hazaeszi a rosseb a Dögöt. Arra persze egy kis nyers máj

jobb lenne, de ezért nehogy már lemenjek a henteshez és pénzt költsek!

          …………………….

Szeretlek.

Bocsáss meg, hiszen még csak hétfő van!

Jaj, istenem, kedd van, kedd, kedd!

Mért van az, hogy hülye az idő is, nem csak én?

(február 22, kedd)

????

Gyónni szeretnék.

Gyónni szerettem volna.

De én még úgy sose gyóntam!

Nem is kedvelem a plébános urat.

…………………..

Naplóm!

Én… tényleg meg szeretném csalni az uramat!

Végre!

Egyszer!

Aztán ha jól esik, akkor…

………………….

De hát én nem is szeretném megcsalni!

…………………...

Mégis kimentem a patak partjára.

Rozi telefonált, olyan lett a kosztümöm, amilyen Lady Dinek, midőn Ugandában járt, és rágógumit osztogatott az éhezők között.

De ez még a halálos karambolja előtt volt, gondolhatod.

Ugandában nem osztogatnak rágógumit a kísértetek.

Viszont egy angol főrenddel bármi megtörténhet, nem?

…………………

Mi lesz, ha Lajcsi tényleg észrevesz?

Mert ez eddig, tudod, hogy csak játék volt. De mi lesz, ha azt mondja nekem,

„asszonyom, ön pontosan az én álmaim hercegnője"?

"Jaj, ne mán!"- hát már megint ennyi tellene tőlem, hiába lesz rajtam a piros kék kínai kosztüm, ama dögös...

„Jöjjék el velem, Gizella, édesem, ama bús vadonba, amely izzik, akár az Afrika, olyas, akár a dzsungel, és pedigré ottan még az orangután alant a fán is csak azt játssza két banánon dobolva a pálmafa törzsén, hogy:

„pán kombiné, mán kombiné, pán csipkés kombiné..."

Naplóm! Mit tegyek?!

(február 22.,kedd)

Naplóm!

Elolvastalak!

Megállt az idő!

Nincs is!

És rájöttem arra is, hogy én már szilveszterre se drága Jenőmnek vettem a fekete kombinétot! Hanem neked, Lajcsi! Jaj, drága jóistenem, mi lesz így velem? Holnap lesz a bál!

De akkor nem lehet még mindig csak kedd!

Rozi!

Én nem megyek!

Énnekem tarját kell vennem, meg angol mustárt Hamvas tanár úrnak, és nem mondhatom se a fiamnak, se neki, hogy

„bocsánat, ma este némi kis elfoglaltságom támadt, uraim, de a szobalány vélhetőleg majd kiszolgálja magukat".

……………………..

(Éjszaka, sunnyogás a pincébe).

Jenő vacsoránál azt mondta, tőle aztán mehetek a bálba, mert neki aztán...

De vegyem tudomásul, hogy akkor cserében a hét végén Géza nap lesz.

Amire azt kellett nyögnöm, persze, drágám. De semmi gond.

 Mert ahogy a katona nóta mondja, édes naplóm, ám ne aggódj

„mához egy hétre már nem leszek itt..."

Döntöttem, Rozi, megyek!

Lajcsikám, édes, vajon álmodsz-e rólam?!

GIZI! GIZI! Térj magadhoz a krumpliszsákok között!

                                                                              

HATTYÚS NAPLÓ

kilencedik bejegyzés

HÓT'HOLLYWOOD

 (február 28. hétfő)

Kedves Hattyúm!

Kérlek, ne neheztelj rám azért, amiért se szombaton, se vasárnap nem csentem egy kis időt arra, hogy kettesben lehessek veled! Hiszen nyilván kíváncsi vagy, mi történt velem a sváb bálon. Hát tudnék  mesélni, csak valahogy még ma se akarok. Ó, ne aggódj! Semmi különös baj nincsen. Szóval semmi olyasmi, amitől igazán csalódottságot, netán szomorúságot érezhetnék.

Csak...

De mindegy, hagyjuk.

A lényeg az, hogy épségben hazaértem. Rozi állta a taxit is. Mi több!

A taxiban rátette a kezét a karomra, és azt mondta, hogy a belépő árát is felejtsem el, mert az ő férjének ennyi pénz nem tétel. Hiába, Rozi azért valahol mégis csak úrinő. No persze, mert megteheti.

De nem ez a fontos. Ami ennél több, azt hiszem, jó barát. Ami pedig a modorát illeti...Istenem, mindenkinek van egy modora, ami mögé rejtőzködik.

Hűha!

Elolvastam ezt az utolsó mondatot. Hát ez szerintem helyből van annyira magvas, mintha Béla doki mondta volna.

Lehet, hogy mondta is?

Á, biztos tőle hallottam, csak nem emlékszem, mikor. Bár egy asszony is lehet bölcs, nem? Pláne azok a nők lehetnek nagyon is bölcsek, akik írhatnak egy női lapban. Jó lenne közülük csak egyet is ismerni. Biztosan mindannyian szépek, csinosak, boldogok. Például összejárnak minden sztárral. Mint mondjuk...

De mondom, ezt hagyjuk!

Gizi!

Döntsd már el végre, hogy egy sokat megélt, bölcs asszony vagy-e, vagy egy ostoba kis fruska!

…………………

(február 29. kedd)

Csak ma vettem észre, hogy nem is vagyok teljesen boldogtalan.

Itt a bőröm, benne vagyok, ez elég is, nem?

Mert ha a bőröm nem rajtam lenne, én meg benne, na az nem lenne jó.

Akkor vagy én szöktem volna meg önmagamtól, vagy önmagam tőlem.

Azt vitte magával a bőrömet ő, vagyis én, pedig közös szerzemény.

Irhám, gyere vissza!

Megtévedtél, van ilyen, minden meg van bocsátva.

……………….

Szóval még ez is.

……………….

Az ember lánya februárban 28 napra osztja be a kosztpénzt, aztán tessék, itt van, majdnem négy napig tartott a 22-e. Ezekkel a keddekkel sokszor baj van. 

Ezért aztán sárgaborsó főzeléket főztem ebédre. Majd lecsókolbászt sütök hozzá. Aztán nem érdekel, ha AZ hazaér, és hőbörög:

„Ha egész nap árkot ások, akkor hun a pörkölt?" "

„Hát tehetek én arról, hogyha szöknek a bőrök és nyúlnak a keddek?!" - válaszolom majd neki, ha merem. Aztán talán még azt is hozzáteszem:

„Ha így beszélsz hozzám, akkor holnap is ez lesz".

Mire majd ő: „Á, azt csak nem mered.”

Mire én: „Majd nézzed csak!”

Mire ő: „Majd akkor megütlek?”

Mire én? „Akkor úgy megszökök, hogy vissza se.”

Mire ő: "Hova te?"- röhög majd a képembe a Jenő.

Úgyhogy ilyen vitákba én már rég nem bonyolódok.

Hát kell az nekem, hogy vagy lila fejjel csap az asztalra, hogy

„Akkor szökjél mán', te, de most rögtön!"

Mert ilyen is volt már velünk, ez a változat.

Nem kell az nekem. Számomra fontosabb a családi béke.

Tehát ha Jenő kérdez, „hun a pörkölt", akkor majd... nem válaszolok.

A kínai kosztümömet különben visszatettem a szekrénybe, tudod, a padláson a naftalinosba, amiben a sosem hordott ruhákat tartom. Mert nem biztos, hogy én még egyszer bálba megyek. Nem mintha nem éreztem volna valahol jól magam. Például még sose ettem füstölt lazacot kis pirítós kockákra rátűzdelve, olíva bogyóval. Aztán Rozi bemutatott egy csomó kedves embernek. Hát ez a Rozi tényleg pertuban van a fél országgal! Tud élni, az már biztos. Pedig nem is újságíró valamelyik női lapban. Nekem viszont nem volt kedvem táncolni, így aztán éjfél után azon vettem észre magam, hogy egyedül ülök az asztalnál, és bárgyún nézem a pezsgős poharamat, és már a zenét se hallom, pedig amolyan jófajta polka volt, az a sramli, vagy mi, amit igazán csak a svábok tudnak.

Nem mintha nem kértek volna fel. Csak nekem nem volt kedvem. Tudom, hogy hülyén tettem. De ez van.

Viszont ma délután jön Hamvas tanár úr. Remélem, szereti a sárgaborsó főzeléket sültkolbásszal. Tudom, hogy magamban magamnak neki is mást ígértem, de…

Te jóisten! Nem vettem ásványvizet se neki! Bocsáss meg, hattyúm, rohanok!

………………….

(március 1. szerda)

Jenő tényleg megkérdezte,  „hun a pörölt" , én pedig, ahogy megfogadtam, tényleg nem válaszoltam erre egy szót se. Hamvas tanár úr viszont az óra után kétszer is repetázott  a sárgaborsóból, és utána azt mondta:

„Gizike, csókolom, ez a kaja hót' Hollywood volt!"

Én meg csak mosolyogtam, hogy „ugyan már, tanár úr", pedig fogalmam se volt, hogy mit jelent az a szó. De hát úgy mondta, hogy éreztem, dicséri. 

Aztán amikor kikísértem a tanár urat, a kapuban kezet csókolt, és azt mondta:

„Tessék nekem elhinni, nem is annyira hülye kegyed fia".

Én ettől persze elpirultam, de aztán mégis megnyugodtam, mi több, hogy aludtam rá egyet, még egy kicsit büszke is vagyok. A házba visszaérve megkérdeztem Bernust, mit jelent az, hogy hót' Hollywood , amire a nem is annyira hülye fiam csak rám néz, és mondja

„Anyu, azért az tök ciki, hogy még ezt se tudod".

Ezzel megint ki lettem segítve. Mért nem fordítanak le nekem ezek a gyerekek soha semmit? Szerencsére este beugrott Rozi, és ezt is elmagyarázta. Az még nagyobb szerencse, hogy AZ a Vadvirágban volt már akkor, így nem kellett újra végighallgatnom, hogy azért (is) rühelli a Rozit, mert a Rozi az olyan "nagyon-sminkes" fajta, hogyha az ura netán képen törölné, akkor utána ki kéne hívni hozzá a miskolci katasztrófa mentőket, mert maga alá temetné őt az arcáról lezúduló vakolat. Hát az én Jenőm meg egy ilyen, ha tréfás fajta.

Szóval neki is van egy modora.

Aztán, hogy kitudtam, mit jelent az a hót' Hollywood, Rozi még sajnálkozott egy darabig, hogy nem éreztem a bálban jól magam.  Én meg bizonygattam, hogy ez azért nem így van, mert én például még rántott camembert sajtot se ettem áfonya lekvárral, meg olyan pezsgőt se ittam még, aminek a nevét se voltam képes megjegyezni, pedig a menü szerint akár borjú bécsit is választhattam volna egy üveg traminivel, és akkor legalább tudom, hogy mire vállalkozom.

………………………

(március 2., csütörtök)

Lelkileg már készülök a "Kázmér napra".

Jenő nem csak lelkileg készül. Ugyanis itt áll már az öt láda sör a pincében.

Én pedig hol a sört nézem, hol a piszkosszürke falat, hol pedig téged, drága naplóm, aki itt heversz a kazán tetején kinyitva, hófehéren.

Az imént Rozi hívott.

Kitudta, hogy Lagzi Lajcsi a közelben lép fel szombaton. Hát csak úgy lép fel majd ott is, gondoltam, ahogy a bálon.

Ne érts félre, drága naplóm, dehogy haragszom én Lajcsira, hogy szegénykém beteg lett, és nem tudott a bálba eljönni. De hát én biztos nem érek rá szombaton. Tudod, a névnap miatt. Bár hogy mért pont nálam kell a Kázmér napot megünnepelni? Géza neve napján?

Na jó, Kázmér anyósa tényleg olyan, hogy amire ő úgy ránéz, ahogy az egész faluban csak ő tud nézni, ott a fű se nő ki többé...

Rendben.

Nem panaszkodom.

Bertus persze bejelentette, ha itt névnapozás lesz, akkor ő egész hétvégére nem jön haza. Igaza van neki is. Menjen csak, amíg mehet. Az ő élete még, hála az égnek hót'  Hollywood. Mert már értem ám én ezt a szót.

És ott élnek a legjobb képű gengszterek.                                                                

MINDEN SZORONGÁS NÉLKÜL

AZ AJKAM VAJON MITŐL KÉKÜL?

CIGÁNYÚTRA SZÁLLT A VERÉB:

EMLÉKKÖNYVBE ENNYI ELÉG.

HATTYÚS NAPLÓ

(10. bejegyzés)

"BENDEGÚZNAK VÉRE"

(március 6. hétfő)

„Aluljáró az én lelkem!"- üvöltötte Kázmér, és hogy ennek a mély belátásának nyomatékot is adjon, nekivágott a nagy kalandnak, hogy felhágjon az asztalra, az üveg sörével a kezében. És mindjárt bele is tántorgott Jenő ölébe.

Akkor zokogtak fel a többi urak,

„Nyugodj meg, Kázmér, az embernek már csak olyan a lelke, amilyen".

Pláne, ha mi itt mind mélyen hiszünk abban, hogy lesz még

Ferencváros-Barcelona Bajnokok Ligája döntő,

és ezen kívül lesz még Moszkva magyar falu.

Magyar-japán határ.

Ám Kázmér ettől sajnos nem nyugodott meg.

Sőt!

Miért is tette volna? Hiszen az ő neve napját ünnepelték AZOK, Géza neve napján, így joga volt neki semmitől se nem megnyugodnia.  Tehát felpattant a Kázmér a Jenő öléből, de már készült az asztalra.

A söre persze még szép, hogy naná, hogy kicsurgott a padlóra, és danolni kezdett.

„Aluljáró az én lelkem

Bánatomat nem felejtem

 Újságárúúús, kérgetetőőő

Barna babám rossz szerető

A anyósom meg elmehet a picsába!

Hát a Kázmér ezt vonyította.

Rég vehetett hóvirágot Kázmér a mamának.

Se.

De miért gondolja Kázmér, hogy ő is csak úgy szép, hogyha részeg?

Nem midig értem a férfiakat.

………………………

Még mindig hétfő van, csak jött a postás.

„Mert énnálam lehet újságot is árulni, meg kéregetni, meg randevúzni,

sőt utcai zenélni is, de olyan nőstény mégse támad, hogy annyira hajléktalan legyen, hogy nálam háljon!"- magyarázta nekem  Kázmér a konyhában, és ha nem fogom meg, beléhull azzal a szép szederjes orcájával a pacalba.

Pedig Kázmér se nem egy hulló falevél, hanem inkább annak a fának a törzse. Amire Jenő, az én uram azt mondta a Kázmérnak, átall szólítván őt és a nappalit,  hogy:

  

„Bazmeg, Kázmér, zipzárt a szádra, mert huzat van a te aluljáródban.”

„Naná, ha arrafelé is sunnyog a metró is"- érvelt imígyen a potrohos Kovács.

Hát eddig bírtam el a névnapot.

Bár valahol becsültem Jenőt. Mégis azt gondoltam, úgy szellőztetek mostantól, hogy nem szellőztetek, hanem kimegyek a verandára.

Szóval nem szellőztetek, hanem szellőzök.

Kimentem.

A Hold pont olyan volt éppen, mint ami kerek.

„Barna babám, a válópert el ne feledd beadni..."- dünnyögtem a pont kerek Holdnak dacosan, mármint Kázmér dallamára utalok.

…………………….

Ma egész nap hétfő van?!

Hát mondom én, hogy egyre bolondabban álldogál az idő.

Aztán meg ugrál össze-vissza, mint aki megkergült, vagy mi.

Nem törődik ez se órával, se naptárral, de még a Napnak járásával se.

Folyik, ahogy neki tetszik.

Jaja, mint esővíz a homokban?

……………………

Aztán arra is gondoltam, most, hogy a kutya három hete nem tért haza, mi lenne, ha én költöznék be hozzá, és akkor, kedves naplom, jöhetnél velem te is.

Elég nagy ól az, elférnénk.  Egy kis tuszkolással.

Lesz, ami lesz, barátnőm, maximum mostantól hétrét járok.

Hát ha hétrét járok, még jobb is énnékem a hétrét. Mert ha bemegyek az erdőbe, a hátamon könnyebben cipelhetem haza a rőzsét.

Csak aztán, midőn majd végigmegyek a Kossuth utcán, boszorkánynak ne nézzenek, mert akkor magamnak hoztam a rőzsét a saját megégettetésemre. Pedig a rőzse rég korszerűtlen ott, ahol gázzal is lehet.

Nemde. A Jenő nagynénjét is így temettük. Hogy égettük, aztán szórattuk.

……………..

De nem így lett.

Mármint nem húzódtam be a kutyaólba. Mert meghallottam ám bentről, hogy most már tényleg mindenki zokog. Mert elkezdte gajdolni a Potrohos Kovács, hogy

„nyögte Mátyás bús hadát Bendegúznak vére!"

Hát így álltunk szombat éjjel, kedves naplóm.

Emlékszel, hallottál te is mindent, nem?

………………

( március 7. kedd)

Mert akkor arra gondoltam, hogy a kutyaól is túl közel van ahhoz a házhoz, ahol én állítólag lakom. És akkor olyan történt, amit még mindig nem is merek elhinni. Kijött hozzám a verandára Jenő. És azt mondta.

„Bocsáss meg, drágám, ezek innen mostan mindjárt húznak ám, mint a vadlibák, csak bízd ide!"

És ami még ennél is meglepőbb, úgy is lett! Seperc alatt hazaindultak a legények, vagyis a teremtés koronái. Én meg nekiálltam akkor mosogatni. Aztán...most figyelj, drága naplóm! Egyszer csak megérzem, hogy mögöttem áll Jenő.

Megfordulok.

Néz.

Aztán azt mondja,

„Te vagy az én életem értelme, Gizi!"

Hát én erre elejtettem a szivacsot. A tányért, hála az égnek, nem. És csak annyit tudtam kinyögni,

„Jól van, Jenő, de én most mosogatok".

„Mosogass csak, édesem!"

És ezzel kifordul a konyhából a Jenő.

Aztán persze rá tíz percre hortyogott a fotelban az üres képernyő előtt.

Hát aludj csak, drágám, nehéz napod volt. 

Gondoltam, leosonok hozzád, hogy mindezt gyorsan megosszam veled.

Aztán mégse ezt tettem, hanem betakartam Jenőt.

Leültem a másik fotelba.

És én néztem őt.

Lehet, hogy mégis szeretem?

Jaj, ez olyan furcsa érzés húszévnyi házasság után!

Na nem!

Gizi!

Gondolkodj józanul!

……………………

( kedd délután)

Délelőtt viszont volt műsor a tévében. Jenő elment egy gyógysörre a Vadvirágba. Bernus "behajózott" a bányatóhoz pecázni. Ebédet nem kellett főznöm, mert névnap után az ember két napig elvan a maradék pacalból.

Szóval mért ne bámuljak ki egy darabig csak úgy a fejemből, gondoltam.

Aztán még jobban elkezdtem bámulni. Amikor egy topmodell azt nyilatkozta éppen, hogy ő mindig is a notre dame-i toronyőr szeretett volna lenni, ám mindig eltanácsolták azzal, hogy nem elég randa, és nem elég púpos, és nem elég férfi, hanem főleg nő. Pedig szerinte ez így nem igazság.

Csúsztatás. Mert ő, mármint a topmodell, színésznek készült, így ha kell, átéli azt is, hogy randa, púpos, és férfi. Tehát ez nem, nem lehet kifogás. Hanem az igazság az, hogy nem volt protekciója. És még azt hitte, hogy vicces.

Órák óta gondolkozok ezen.

Én például soha nem tudtam eldönteni, hogy mi nem lehetek.

Azt meg végképp nem, hogy mi lehetnék, kivéve, hogy László Jenőné, pillanatnyilag betegség állományban szenvedő, munkanélküli bérszámfejtő, aki visszapofázott a polgármesternek ezért még közmunkás se. És hogy most akkor az-e a boldogabb, aki tudja, hogy mi akart lenni, és mi nem lehetett, vagy az, aki sose tudta, hogy mi akart lenni, ezért aztán mi nem lehet. 

Hattyús Naplóm, te például napló akartál lenni?

Amúgy vészesen fogy a krumpli, máshová kell rejtselek.

…………………..

(március 8. szerda)

 Hazatért a Dög! Mármint a kutyánk, akinek nincs neve. Hogy hol kujtorgott három hétig, arról persze nem nyilatkozik. Csak megpróbál úgy tenni, mint aki örül nekem, mint aki hűséges hozzám, meg az egész családhoz, és ezért vigyorog. Megkapta a maradék pacalt, mert ezt már Jenő se ette volna meg.

…………….

( szerda este)

 SZERELMES VAGYOK A SAJÁT FÉRJEMBE!

Ez így nem mehet tovább! Jaj, istenkém, csak meg ne sejtse valahogy!

Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha két hétig egyetlen szót se szólok hozzá.

Vagy szóljak? Ki ad nekem tanácsot?

Sose hittem volna, hogy én tényleg perverz vagyok!

De állítólag mi mind ilyenek vagyunk, elhízott anorexiások.

A Rozi mondta, és amit Rozi mond, az meg van mondva.

Talán mégis jobb lenne, ha ma a Döggel aludnék.

Csak ne lenne annyira büdös!

11. DÉLELŐTT A SZENES PICÉBEN

 NEM LÁTOD, HOGY MINDJÁRT ÜLÖK?!

(Március 8, csütörtök.)

Tavasz. Tavasz! Tavasz?!

Hogy süt hétágra a Nap!

 Jaj, naplóm, nem is merem neked elmesélni, mi történt!

Hiszen ismersz, mennyire szemérmes vagyok.

Na jó. Te nem pletykálkodsz.

Naplóm! Hogy én mit kaptam nőnapra!

Tegnap éjszaka levetkőzött előttem Jenő!

És szorongva állt előttem a kislámpa fényében.

És akkor én rögtön azt szerettem volna, ha időnek előtte lekapcsoltam volna a villanyt. De hát nem tettem meg, így azt kérdezhette tőlem,

„Gizikém, emlékszel?"

Ó, Jézusom, mire kéne?

De te tudod, milyenek vagyunk mi nők. Nem merjük megbántani a férfit. Kivéve, amikor igen, de akkor lehetőleg legalább öt szemtanú és egy ügyvéd jelenlétében ajánlott. Közjegyző is jöhet.

Mire folytatja Jenő: 

„Nem baj, hogy egy kicsit nagy lett a pocakom?"

Amire én legszívesebben azt válaszoltam volna neki,

„Tőlem te talicskában is tolhatod a pocakod, Jenő, akkora lehet a pocakod, hogy amidőn befordulsz a konyhába Jenő, akkor a pocakod után fél órával jelensz csak meg te, Jenő, én ámbráscetnek  is csak téged szeretlek , Jenő".

De nem ezt válaszoltam  neki, hanem csak azt,

„nekem mindegy, Jenő, csak hát tudod, a vérnyomásod, Jenő, de holnap úgyis megyek a dokihoz Jenő, és feliratok valamit neked is, amitől elmúlik a pocakod is, meg a vérnyomásod is".

De nem végleg, rémültem meg rögtön. Már akkor rögtön, mielőtt mindezt elmondhattam volna neki.  Nehogy azt higgye, hogy azt kívánom,

„dögölj meg, Jenő"

Ahogy azt Susan Sarandon mondta a ...melyik filmben is?

De pisztoly volt a kezében, az biztos.

Jenő, hála az égnek, nem hagyta, hogy bőbeszédűbb legyek. Mert azt motyogta megint azzal a mély torokhangján:

„Te vagy az én egyetlen szemem fénye, Gizella!"

Erre nekem megint sürgősen ki kellett mennem pisilni, aztán megnéztem a kutyát, elég korcs-e még, és elég dög-e, aztán adtam jó éjt puszit a kisfiamnak, aki erre megint azt mondta,

„ne mán', anyu",

pusziltam volna össze Bertát is, ha itthon lett volna, de nem volt itthon, hanem ki tudja, merre bóklászott a gengszterével. 

Jenő nem vette vissza a rongyos maci naciját, hanem csak ült az ágy szélén mezítelen. És rám nézett azzal a furcsa tekintettel, amit húsz éve nem láttam tőle, és közölte:

„de te már nem szeretsz engem, Gizi".

Hát erre mit válaszolhattam, mit tehettem volna?

Éjféltájt, amikor felébredtem, elhatároztam, muszáj beszélnem Béla dokival. Biztos van arra valami gyógyszer, hogy én ne legyek szerelmes Jenőbe, ő pedig ne legyen belém.

Mitől van az, kedves naplóm, ha váratlanul túlságosan szép az élet, akkor úgy érzed, hogy baj van? Te nem gyanakodnál?

………………….

(március 10. péntek)

Béla doki végigmért, aztán két percig nem szólt egy szót sem, hanem csak beadta a szurit. Aztán, amikor már búcsúzkodtam, és mondtam neki, köszönöm, doktor úr, és ne tessék haragudni, hogy zaklattam a lelki bajaimmal, doktor úr, rám mosolyodott.

„Becsülje meg maga a férjét, Gizike"

Azt mondta.

„Mert a maga Jenője nemcsak, hogy igazi férfi, hanem ráadásul még áldozatkész polgár is."

Ezt is mondta.

Amire én néztem rá, mint sas a vak egérre. Mért?

„Hát azért, szépasszony, mert a maga ura az egészségét, a családja jólétét, a becsületét, a felesége szeretetét nem kímélve jövedékileg adózik pluszban az államnak, tehát nekünk, vagyis a népnek sok-sok forinttal azáltal, hogy ládaszám issza a sört, és kéményszám füstölögve dohányzik."

Ezt is mondta, naplóm.

És egyáltalán nem úgy nézett ki, hogy viccel.

Ilyet?!

Hát én bambultam a Béla dokira, hogy ilyet egy orvos hogy mondhat.

A tekintete nyájasságából komolysága sugárzott.

Vagyis akkor most szeressem a férjemet? Aki igaz férfit, és áldozatkész polgárt? Hát ha Béla doki ezt tanácsolja...

TIÉD VAGYOK ÚJRA, JENŐ!

………………………………

(Március 10, péntek, délután hat)

Most tehát kiveszem a naftalinos szekrényből a fekete, csipkés kombinémet. Tudod, talán emlékszel, azt, amit szilveszterre vettem...

(És aztán mégse dobtam a kukába, csak magamnak is azt hazudtam, nem

csak neked, kedves naplóm, bocsáss meg!)

És Bernusnak adtam kétezer forintot, ugyan már, kisfiam, mért lenne az baj, ha elmész a barátaiddal moziba megnézni valami véreset, és utána miért ne mehetnél el velük Mekizni meg még lógni egy kicsit?  Az még kétezer forint,

erre a kisfaim azt mondta.  

Az én koromban már sokba kerül a szerelem.

………………………..

Is.

…………………………

( félnyolc, kombiné vissza)

(negyedtizenegy. Megjött a kocsmából Jenő!)

(a jó életbe! hát nem mindegy, hogy hány óra van!?)

(Jenő, nem jó ez így, nem vagyok én pornó sztár, értsd ezt meg!)

( szombat reggel hat.)

Amikor végre az én drágám megnyugodott.

……………………

Aztán történt, éppen akkor, amikor már fürödni mentem volna, hogy fenyősampon illatommal lengjem be újra lángoló szerelmünket, és mint a lélegző Alpok alja készítsek az én drágámnak hat tojásból rántottát, amikor csengettek.

Ne már, ilyenkor ki halt meg?!

Két nem annyira érdekes, mint amennyire udvarias férfi állt a kapuban.

Jenő engedte be őket, amiből megint csak tudtam, hogy újra szeret, mert minimum tizenöt éve én nyitok kaput.

„Ha a szerelemnek kaput, az asszony nyit csak kaput"

mondaná erre Béla doki.

Gondoltam, Jenő van ám annyira karakán, hogy közli velük, nem vásárolunk, nincs ócska vasunk se, nem hiszünk semmiben és nem is akarunk megtérni sehová, elég lesz nekünk legvégül a temetőbe, dafke.

A két nem annyira érdekes, amennyire udvarias urat ennek ellenére az én Jenőm bekísérte a házba.

És akkor nekem is megmutatták.

Az igazolványukat.

Miszerint ők a rendőrségtől jöttek.

És névtelen bejelentés alapján Jenőn egy jogtalanul eltulajdonított, ám kétség kívül kompresszornak tűnő tárgyat keresnek.

Majdnem elájultam.

( félkilenc)

Viszont én most tényleg elájulok! A kisfiam tegnap este hat óta még mindig nem jött haza! Kérdeztem Jenőt.

„ Jenő! Hol lehet?”

„ Mit tudom én? Gizi!”

„Hát állj már fel, és keresd meg! "

„ Hogy álljak fel? Nem látod, hogy mindjárt ülök?!"

SZERELEM, SZERELEM

ÁTKOZOTT GYÖTRELEM

MÉRT NE VIRÁGOZNÁL

EGY KOMPRESSZOR TETEJEN

VIRÁGOZZÁL, NE HERVADJ EL, NE MÉG!

EMLÉKKÖNYVBE ENNYI ELÉG.

TIZENKETTŐ.

AKI LEGÉNY, MIND MULAT

LESÚJTVA SÁRGA FÖLDIG

március 13. hétfő, délelőtt

Rikácsolhattam volna.

Hogy én figyelmeztettelek előre.

Jenő.

Hogy nem kellett volna azt a kompresszort eladnotok, amikor nem is volt a tiétek. De eladták.

AKI LEGÉNY, ÍGY MULAT.

„De ha már eladtátok, sürgősen szerezzétek vissza, Jenő!”

és mégis csak rikácsoltam.

meg: „te nyomorult pár ezer forinttért bűnözővé lettél, Jenő!”

és: „most aztán bűnhődhetsz! De bűnhődj is! Csak az a baj, hogy ez nem csak a te szégyened, hanem az egész családé, te, te, te...majd kimondtam, mi vagy! Hát hogy menjek én így ki az utcára holnap?”

De ennél többet nem rikácsoltam vele. Mert láttam ám, hogy igen bánkódik.

Ezért aztán csak hallgattam, és ültem vele szemben a sárga földig lesújtva.

Mert nem igaz.

Nem figyelmeztettem, hogy ebből baj lesz. Csak épp egy kicsit sopánkodtam, hogy ez talán nem helyes. De amikor Jenő csak kimosolygott, hogy minek aggódok, szinte felnéztem rá, és azt gondoltam magamban, nem is annyira pipogya alak ez az én férjem. És nem is annyira sertés. Mert a családjáról, lám, erőn felül is gondoskodik. És nagyon is örültem én annak a váratlanul jött

pénznek. Hát ki ne örült volna?

Szóval ültem vele szemben a konyhában, bámultam az arcába, és sajgott a szívem.

………………..

Hát még most hogy sajog!

Vacsorára alig evett! Csak turkált az ételben, aztán odébb tolta a tányért.

A gyerekek meg csak bámultak, mi van apával. Mit mondhattam volna nekik? Semmi. Semmi nincs apával.

Hogyhogy semmi? Ha semmi baj nincsen, akkor apa vacsorára mindenkor három tányér levest szokott enni, aztán minimum öt szelet húst.

Sőt!

Ha aznap sok volt az árok, akkor még kér egy szelet kenyeret, és tunkol.

És ha már nincs szaft, akkor kimegy a spájzba kolbászért, vagy behajol a hűtőbe, mit tehetne a kenyérre reá.

És ecetes paprikával.

Hát gyomorrontása van, na!

Azt füllentettem a gyerekeknek.

Mert valahogy nem bírtam azt mondani, itt voltak a rendőrök.

Mert amit kimond az ember, az van. Jobban van, mint amikor még nincs

kimondva, csak úgy van. Kimondatlanul.

Gyomorrontás.

Ja...

Nagy nehezen elhitték.

Az apjuknak még soha életében nem volt gyomorrontása.

Aztán Bernus jó megfigyelő. Így aztán későn este megkérdezte, hogyan lehet úgy gyomorrontása valakinek, hogy nem rohangál a vécére. Erre már nem tudtam mit válaszolni, ezért ráförmedtem a fiamra, a leckéjével törődjön, ne az apja hasmenésével. És különben is hol csavargott egész éjjel?

„Jól van na, már aggódni se szabad?"- sértődött meg Bernus, én meg

elszégyelltem magam kissé.

Aztán csak lámpaoltás után jutott az eszembe, hogy mért nem az apjukat kérdezték, apa, mi bajod, mért hallgatsz. Szerintem nagyon is tudták.

Naná.

Az egész Kossuth utca tudta, hogy két rendőr járt nálunk, és László komán

keresték az ellopott kompresszort.

AKI LEGÉNY, ÚGY MULAT

HALOMRA LŐ SZÁZ NYULAT

Elalváshoz nyulak számolása se jó, mert ugrálnak.

Jenő meg horkolni se úgy horkol most, ahogy szokott, azzal a férfias

magabiztossággal. Inkább amolyan nyöszörgés ez,  amitől

végképp nem bírok elaludni.

………………….

(másnap délután)

Picurka öröm.  Bernus jelentkezett az iskolai énekkarba.

Hát máskor hogy összecsaptam volna a kezem, ha ezt hallom!

És így kezdem:

KÉPZELD, NAPLÓM!

Hát hazajön az iskolából, és mondja!

Először azt hittem, viccel velem. Mert amúgy se bírok a jó kedvemmel…

És nem viccel, tényleg belépett.

Na, gondoltam. Csak egy barna kislány van a dologban?

Azt akkor csárdást járnak majd ezek, nem énekkarra.

Mondtam is neki.

Bernus erre úgy nézett rám, mint a hentes kutyája a száraz kenyérre.

Közölte, napokon belül rock-együttest alakít, ezért képezni kell a hangját. Úgyhogy mit szólnánk hozzá, ha a pincében próbálnának?

Már hogy kik?

Hát a banda.

Milyen banda!

Rock banda!

Ne!

De!

Arról szó se lehet.

De pedig.

Hát fél óra múlva én mentem ám oda hozzá.

Nem akarom a fiam lelkesedését máris lelohasztani, amikor annyira jólelkű újabban ez a gyerek. És végre csinálni akar valamit! Még ha zajos is lesz kissé. Jenő majd úgyse engedi, és akkor Bernus majd nem rám haragszik.

Jenőnek meg már úgy is mindegy lesz, ha kiderül a fia előtt, hogy egy

piti kompresszor tolvaj és megrögzött bűnöző.

…………………….

(szerintem megint kedd van) 

Tehát?

Nagy a baj!

Azt hittem, Jenő majd elkezd üvölteni Bernussal:

„Tudod ám, hun fogtok ti csörömpölni?!"

Ehelyett csak legyintett:

„csinálj, amit akarsz".

Jenő szemlátomást teljesen legyengült testileg, idegileg. Elhagyta magát. Mintha nem is emberből, hanem gyurmából lenne.

Nem csoda. Harmadik napja alig eszik.

És ami ennél is szörnyűbb: nem jár el a Vadvirágba!

Pedig már én küldöm! De úgy se. Csak ül a foteljában az üres képernyő előtt, és nem szól egy szót se. Aztán feláll, kimegy a kertbe, elballag a kerítésig. Hosszan bámul át a szomszéd kertjébe. Pedig a világon nincs ott semmi látnivaló, amit az utóbbi tíz évben megváltozott volna.

Aztán visszafelé jövet megsimogatja a kutyát!

Ebből tudtam, közel a vég.

Nem ordít rá, takarodj, oldalba se rúgja.

Meg-si-mo-gat-ja. Amitől a kutya annyira megijedt, hogy szűkölve sunnyogott be a kutyaólba.

Jaj istenem, istenem, istenem?!

Mitévő legyek, drága naplóm?

……………….

( kész az ebéd)

Resztelt májat készítettem sós krumplival. És a májat disznózsírban, nem ám olajon! Rendes nehézgépes zsíron él, olajból csak dieselt ismer.

Istenem add, hogy megjöjjön az étvágya!

……………..

Hát nem. Nem jött meg.

………………

Azt hittem, ma délelőtt Rozit az ég küldte, hogy tanácsot adjon nekem.

Mit kell csinálnia a magyar anyának, ha a férje depressziós? Azt persze nem árulhattam el neki, miért.

Persze, már ő is tudta.

Azt mondta, mennyivel könnyebb lenne, ha csak az lenne a baj, hogy

ácsingózik a pincérnőre. Azt könnyű kiheverni. De az bizony nem könnyű, amikor az ember eljárás alatt van, és a börtön árnyékában él.

Ilyenkor se alkohol, se drog, se gyógyszer nem segít, csak alig.

Ilyenkor csak az segít, ha mellette áll a család, meg főleg én, és ezt

mondogatom neki: NEM BAJ, JENŐ.

Szeretlek, Jenő.

Jó. Ma este majd mondogatom neki.

………………

Szebben horkolt egy kicsivel.

És én egy picit nyugodtabban nem bírtam elaludni.

……………..

(március 15. szerda reggel)

Szép kis ünnepnap!

Nem mondom, tegnap a kultúrban akadtak megható pillanatok.

Hát elmentünk az ünnepségre. Mert Bernus fiamnak máris fellépése volt.

Két nap alatt betanulta a Himnuszt és a Szózatot, és ettől máris az énekkar oszlopos tagja lett. Jó volt látni, ahogy tátog a harmadik sorban, és kerüli a könnybe lábadt tekintetemet. Aztán a polgármester úr beszéde, akinek versei is megjelennek az önkormányzati lapban! Az is nagyon megható volt, amikor ezt szavalta:

„Magyar belvíz, magyar aszály

 kicsiny honunk nincs gond híján

de ha magyar, amíg magyar

jól van az úgy, úgy-é, hunor?”

Hát, hallottam tán jobb verset, de ilyen szépen előadva még egyet se.

Szipogtam is egy kicsit. Mert már idegileg és testileg én se vagyok topon.

Ma vacsora után megint sokszor mondom Jenőnek.

Nem baj, Jenő, szeretlek, Jenő.

De mit főzzek?

Ünnepség után betértem egy barna kólára a vadvirágba. Megnéztem a

pincérnő fenekét. Szüljél te is kettőt, ribanc, aztán majd dumálunk.

………………………………

(március 16. csütörtök)

Jenő negyedik napja éhezik!

Pocakja szinte már nincs is. Berta könyörgött az apjának, menjen el Béla dokihoz, mert egy ilyen makacs gyomorrontás már nem tréfa. Akkor felüvöltött Jenő, hogy őt hagyja végre békén mndenki, mert nem a gyomra fáj, hanem más fáj neki, amihez senkinek semmi köze, és különben is elege van az aggódásból. Erre Berta megsértődött.

Megértem Bertát.

De megértem Jenőt is.

Este felhívtam Rozit, és általában megkérdeztem, hogy általában hány évet kap az, aki általában ellopott általában harmadmagával egy kompresszort.

Rozi próbált megnyugtatni, büntetlen előélet miatt az egy nudli.

Maximum egy-másfél év, de jó ügyvéddel csak felfüggesztett.

Felfüggesztett?!

„Nem úgy, hogy akasztott, te”

Nevetett ki a Rozi.

De mondjuk két-háromszáz évvel ezelőtt a szegény embert egy ilyenért

simán felakasztják.

Na ja, de akkor még nem is volt kompresszor.

Vagy volt?

Most ennek is nézethetek utána a gúglén, vagy hol.

…………………

(március 17. péntek)

Naplóm!

Rövid leszek.

Ma hajnalban Jenő egyszer se nézett a szemembe.

Aztán felállt az asztal mellől, és kifelé menet csak úgy odavetette, de akkor se nézett a szemembe:

„Gizi, délutánra pakold össze a gatyáim, mert elköltözök.”

Ezt…ezt mire véljem?!

És mit tegyek?!

Mi az, hogy pakoljam össze a gatyáit?

Hová megy?

Teljesen össze vagyok zavarodva!

Nem engedhetem, hogy elmenjen! Hiszen tudom, a bűntudat űzi. Mit mondjak neki, hogy végre egy kicsit megnyugodjon?

HATTYÚS NAPLÓ 13.

A "BÉLELT" WHISKY ESETE

(március 16. csütörtök este)

Az összes téli krumplinak annyi, mind kicsírázott.

…………..

 Elment.

……………

Hiába könyörögtem neki, hogy ne tegye.

Hogy nincsen semmi baj.

Hogyha lecsukják is azért a nyomorult kis stikliért, én vállalom őt.

És ha nem is leszek büszke arra, hogy a faluban majd azt suttogják a hátam mögött, hogy egy piti lúzer bűnöző felesége vagyok, de igenis bátran a szeme közé nézek mindenkinek.

Bezzeg, aki milliókat lop, az nem szégyelli magát!

Mivel nem is bukik le.

Vagy ha lebukik, a képünkbe röhög.

Én meg majd havonta vihetem be neki a börtönbe a bablevest, meg a karton olcsó cigarettát...

……………

És az se érdekel, hogy fogalmam sincs, miből fogunk megélni.

Majd csak lesz valahogy, azt mondtam Jenőnek. De ő csak szó nélkül dobálta be Berta sporttáskájába a ruháit, aztán az ajtóban végre a szemembe bírt nézni. Megölelt, megcsókolt,

„Isten veled, Gizi".

És vége.

Én meg csak álltam a verandán, néztem utána, és még bőgni se tudtam, annyira összeszorult a szívem.

Most itt fekszem a hálószobában, téged írlak. Hogy fogok én ma éjjel aludni?! Bernus kérdezte, hol az apja. Azt hazudtam neki, néhány napra el kellett utaznia.

"Hová?"- kérdezte.

Jenő még soha életében nem utazott el sehová.

„Hát valami távoli faluban kell nekik csatorna árkot ásni, és mit tudom én, hogy hívják azt a falut!"

Jobbat nem tudtam kitalálni. De ezt még Berta is elhitte. Sőt,még hőbörgött is egy kicsit, hogy neki is pont szüksége lett volna a sporttáskára. Hát...naplóm...most leoltom a kislámpát...Kívánj nekem jóéjszakát!

…………………

(március 17.péntek, hajnal)

Valahol Budapesten.

Talán Zugló?

Sötét homlokzatú bérház. Kora este.

A máskor lüktető forgalom váratlanul leáll. Én rohanok az utcán a bérház felé, de hiába szakad ki a tüdőm, a szívem, egy méterrel se jutok közelebb. Kisbuszok állnak meg a kapu előtt, fekete ruhás, fekete sí maszkos kommandósok ugrálnak ki, befutnak a lépcsőházba.

Jenő!

Vigyázz!

Egy üres lakásban ücsörgünk egy szivacsmatracon. Valahonnan szereztem még négyszáz forintot, bélelt pálinkát vásároltam rajta a Kesztyűs nénitől whiskys üvegbe az én drágámnak.

Éppen meghúzza az üveget, amikor berobban a bejárati ajtó és betörik az ablak. Kommandósok teperik le őt, engem csak a padlóra löknek. Jenőnek arra sincs ideje, szerencsére, hogy előkapja a bicskáját, amit még Egerben vett 1978-ban, a nászutunkon.

Jenő!

Eltűnt.

Én megint a kihalt utcán rohanok, és megint nem jutok el sehová.

Aztán felébredtem végre.

Hol vagy most, Jenő?!

Bárhol vagy is, az a fontos, hogy vigyázz magadra! A pénz miatt ne aggódj! Visszamegyek dolgozni, ha tudok. Kit érdekel ekkora bajban ez a kis bronchitis?! Amikor te talán zsombékok közt bujdokolsz, mint Rózsa Sándor.

És még lovad sincsen!

(délelőtt)

Rozinak telefonon elmeséltem az álmomat.

(ebéd után)

Bernus jó étvággyal evett, kétszer is repetázott a zöldborsó levesből, aztán begyűrt nyolc lekváros palacsintát, és kért még tízet uzsonnára, amit elvinne a haverokhoz. Egyél csak kisfiam, amíg ehetsz!

Úristen, mi lesz, ha megtudja?

Szerencsére Hamvas tanár úr lemondta a mai matekórát, így elengedhettem a

tavaszba egy kicsit csavarogni, mert nemsokára átjön Rozi.

(csak nekem ég a kislámpa)

Rozi késett. Így amikor csengettek, nem ő állt a kapuban, hanem a Vernád Géza,

a férjem munka és bűntársa. A háromból az egyik. Nem tudom, ki utálta jobban a másikat, ő engem, vagy én őt. Bár nyilvánvaló, nem Vernád tehet róla, hogy

Jenő bujdokoló haramia lett, és majd kommandósok fogják el a lápi zsombékban, vagy a Kurta csárda padlásán, vagy ahol éppen a Kesztyűs nénitől vásárolt bélelt pálinkáját issza.

Szóval Vernád érdeklődött, mi van Jenővel, mert hogy nem ment dolgozni.

Meg hogy beszélni akar vele. Most mondtam volna meg neki, hogy a férjem miattuk szökésben van?! Ehelyett végigmértem őt, közöltem vele, fogalmam sincs, most hol lehet Jenő, de különben is hagyjon nekünk békét. Hát erre azt válaszolta,

„Oké, Gizike, de tessék megmondani Jencinek, hogy ne rinyáljon mán', mert semmi gáz, nem lehet bizonyítani semmit".

Tudom, hogy nem úrinőhöz méltó az, amit erre mondtam neki:

„Te is menj a francba, Vérnád"!

Tiszta maffia.

 …………………

Te jóisten!

Egy hete még boldog ember voltam! Csak azon problémáztam, hogyan lehet az, hogy újra a férjembe vagyok szerelmes. És most tessék!

Naplóm!

Mért ilyen az élet?

Kaptam egy szem altatót Rozitól. Úgyhogy végre elálmosodtam. A többit majd holnap mesélem el neked. Megint kívánj jóéjszakát! Neked is, naplóm, szép álmokat!

( március 18. szombat)

Szóval Rozi azt mondta, hogy ő szívesen adna nekünk kétszázezer forintot, ha ezzel visszaválthatnánk a kompresszort, de hát ezzel nem lenne semmi megoldva, mert attól még az a nyomorult masina éppen úgy el lesz lopva.

Meg azt is mondta, hogy egy ügyvéd ismerősétől a Potrohos Kovács, mármint Rozi férje általában megérdeklődte, milyen "büntetési tétel" - így mondta- jár ezért, és az ügyvéd általában hat hónap felfüggesztettet jósolt, plusz az ügyvédi költséget, ami, ugye nem is annyira borzalmas. Feltéve, ha a rendőrség be tudja bizonyítani, hogy a Jenő és bandája voltak, ami "aggályos"- igen, Rozi ezt a szót használta. És Rozi azt is mondta, hogy az én Jenőm nagyon túlreagálta a dolgot, ha ugyan azért költözött el. Meg hogy nagyon nem helyes a gyerekek előtt titkolózni, mert előbb-utóbb úgyis kiderül, és akkor annál rosszabb.

Hát...azt hiszem, mindenben igaza van Rozinak.

Itt a hétvége. A gyerekek majd biztos megkérdezik, hogy "apa vasárnap is dolgozik?". És akkor bevallom nekik is. Ugye így helyes, naplóm?

(március 19, vasárnap este)

Megkérdezték.

Nem mondtam meg nekik.

Majd talán holnap. És hátha Jenő előkerül addig!

Hol lehet? Legalább telefonálna! Vagy attól tart, hogy lehallgatják a vonalat?

(március 24. péntek)

AZ nem telefonál.

Miért is tenné?

Kitudtam, hogy aznap, amikor AZ elköltözött, felmondott és eltűnt a faluból a pincérnő is a Vadvirágból.

Hát ennyi.

Én hülye!

Jaj, nem!

Nem akarok erről beszélni! Semmiről se akarok beszélni! De kerüljön még egyszer a szemem elé az a hazug disznó! És még én aggódtam érte?!

HATTYÚS NAPLÓ 14.

BÁRCSAK A LELKEMET IS...!

És még képes voltam össze-vissza aggódni magamat!

Mi?

Hogy mi lehet az én szegény kis férjemmel.

Rémálmomban kommandósok tepertek le miatta, miközben ő a bélelt pálinkáját issza!  És én már úgy láttam őt, a hőst, mint Rózsa Sándort! Aki a lovát ugratja! Hát annyi tisztesség nem szorult a Jenőbe, mint gágogás a libatepertőbe. 

(Március 25. szombat hajnal)

Bárcsak a lelkemet is bele tudnám gyömöszölni a mosógépbe!

Az emlékeimet!

Bárcsak ki tudnám teregetni az udvaron hófehérre mosottan a kötélre, hogy járja át a szél!

A feledés szele, ahogy a költő mondja. Hogy melyik költő, azt persze nem tudom. És amilyen hangulatban vagyok, kedves naplóm, nem is ígérem, hogy mostanában utána nézek.

FELEDÉS SZELE

MOST FÚJJÁL, GYERE

BÁNATOMAT EL INNEN, ELÉG

EMLÉKKÖNYVBE ENNYI ELÉG.

………………….

(reggeli után)

 Ez a második hétvége, hogy AZ nincs itthon.

Már az egész falu tudja, hogy megszökött.

Persze, hogy tudja.

Hála isten senki nem Ilonával, a pincérnővel hozza a dolgot összefüggésbe.

Mert ugyan ki nézné azt ki belőle a potrohos hasával, a szájszagával, és

a bunkó modorával, és hogy a mosdóba pisál és direkt recsegőset fingik.

Talán mindenki tudja már ezt is.

Nem, a mosdót nem tudhatja!

De azt inkább, hogy a rendőrség elől szökött.

Vagy csak valahol a városban kivett egy szobát, és ott hentereg.

Azzal a nővel.

De egy olyan hogy állhatott szóba Jenővel?

Ha én hajadon lennék, nulla gyerekkel és olyan alakkal, mint annak van, hát nem egy olyan férfi után ácsingóznék. Meg nem is más csóró férje után.

…………………….

Jaj, Hattyúm!

Sose hittem volna, mennyire tud ez fájni!        

Magam előtt látom őket!

És nincs elég nagy porcelánom ehhez a gyötrelemhez!

…………………..

(feltettem a babot főni)

Telefonon kénytelen voltam megkérdezni Rozit, ő miket hallott, milyen pletyka járja. Hát kiröhögött. Még hogy az a szép fiatal pincérnő, és Jenő?!

De hát én se értem, mondom neki.

Ne is értsed, mondja ő, mivel ez tutira butaság.

Hát ekkora fantáziája még a Gonosz Béluskánénak (szegény Kázmér anyósának) sincsen, pedig ő még a plébánost is összeboronálta anno a zöldbáró nejével, aztán a sekrestyéssel, végül a szomszédék tehenével. Akkor aztán a tiszteletes úr megelégelte a dolgot, és úgy kiprédikálta Gonosz Béluskánét, miszerint az úr a hazugokat és a pletykásokat egyenest a Pokol legmélyebb bugyrába hajítja, direkt rá Lucifer vasvillájának középső hegyére, hogy azóta a vén boszorkány nem mer böszmélkedni a klérussal, mert félti azt a szottyadt fenekét Lucifer vasvillájától.

Kéne is az ördögnek az ő valaga.

Amikor sztár celebek között válogathat.

Rozi kicsit megnyugtatott, hogy ne legyek féltékeny, vagy legyek, de csak akkor, ha ez engem szórakoztat.

Hát nem, nekem az nem szórakozás.

Az éjszaka csak háromszor ébredtem fel, hogy túl nagy a csend.

Mi lenne, ha felvetetnék a kisfiammal horkolást?

Biztos az is van a neten. a you tube-on, vagy valahol.

Bernus kérdezte, milyen hosszú az árok, amit apa ás.

Mondom neki, van ám olyan is, ami háromezer kilométer hosszú.

Az gáz, vigyorog erre a fiam.

Na, hát arról beszélek, a gázról.

De mért találta ezt Bernus viccesnek?

…………………

(Vasárnap van? Na és?!)

Rozi aztán mégis belegondolt, hogy történtek már hihetetlenebb dolgok is az életben, mint hogy Jenő meg a szép pincérnő...

 De akkor, ha tényleg így van - azt mondta- egy cseppet se sajnáljam, hogy megszabadultam tőle.

Rozinak persze ebben is igaza van.

Berta is tegnap este kérdezte, még mindig árkot ás-e az apja.

„Mit tudom én, biztos"- neki ezt válaszoltam.

„És ezért vagy ennyire ideges?"

Fogalmam sincs, meddig vagyok képes eltitkolni a gyerekek elől a valóságot. Szerencsére Krisztián dudált a kapu előtt , először voltam hálás annak a maffiózónak.

……………………..

( Már utálok mosogatni is!)

Az ágynemű viszont megszáradt.

Bernus kirándulni ment a haverokkal. Az összes kenyeret, ami itthon volt, felszeletelte, megkente margarinnal, tett rá párizsit, kolbászt, sajtot. Egyszóval kifosztotta a hűtőt. Sebaj, úgyis mindjárt megyek a boltba.

És tudod, mi van, Hattyúm?

Már nem is szégyellem magam. Megszoktam, hogy egy csalfa bűnöző elhagyott neje vagyok. Akár odakint a Dög az udvaron az oldalba rúgást: ha nem kapja meg, már szinte hiányzik neki. Még szerencse, hogy újabban vasárnap is nyitva tart megint a bolt. Délig.

………………………

( Délután)

Még mindig utálok mosogatni. Pedig régebben szerettem. Ábrándozni

közben. Meg elégedetten mosolyogni, hogy ízlett a népnek a koszt.

HA ÍZLIK A NÉPNEK A KOSZT

NEM GOND LESÚROLNI A

A TÁNYÉRRÓL A  KOSZT.

NEKILÁT AZ EMBER LÁNYA OSZT

ÉS NEM KIVON ÉS NEM IS SZOROZ.

Jenő ruháit viszont beraktam a naftalinos szekrénybe.

Ha megtudom a címét, majd feladom neki postán.

A boltban Józsi gyanúsan kedves volt velem. Például kértem harminc deka párizsit. Józsi erre fog egy egész rudat, félbe vágja, a nagyobbik felét, úgy egy kilónyit, becsomagolja, és mosolyogva a kezembe nyomja, tessék, Gizike.

De hát én csak harminc dekát kértem, mondom neki. Ez kábé annyi. Józsi azt hitte, jót tesz velem. Pedig ettől lettem csak igazán szomorú. Minek néz ez engem? Koldusnak? Holnap azért is elmegyek fodrászhoz!

(március 27. hétfő)

Elválok!

De ma előtte kopaszra nyíratom magam!

……………………

Bernus ma hat(!) szendvicset kért tízóraira!

„Mit csináljak, ha folyton éhes vagyok, anyu?"- kérdezte, amikor csak néztem rá, szent isten, minek annyi?

Sebaj, egyen csak a gyerek. Növésben van.

Egy kicsit hízásban is, de az még nem kövérség, ami neki van.

Ami nekem van, az a kövérség! Én már biztos nem süllyednék el a Slötyóban, amennyi háj van a faromon, a combomon. De a keblem az bezzeg…

Hát még szép, hogy elhagyott Jenő!

Viszont amíg eszik a gyerek, addig se jut az eszébe az a rock zenekar.

Igaz, szerintem már énekkarra se jár, de erre úgy egyenesen nem merek

rákérdezni.

…………………….

(este van már megint?!)

Az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Viszont a hajam tényleg olyan színű lett, mintha elbotlottam, és fejjel beleestem volna egy vödör míniumba. Nesze neked, Jenő! Mindig is kikérted magadnak, hogy vörös legyek. Hát most azért is az vagyok! És az is maradok mindaddig, amíg nekem így tetszik! És nem érdekel, hogy elmúlt tíz óra! Az ágynemű még mindig nem elég fehér. Tehát mosok. Hiába néz rám úgy szegény kisfiam, mintha teljesen becsavarodtam volna. Akinek vörös a haja, az mosson, ezt válaszoltam neki, pedig nem is kérdezett. Mért?

Mit csináljak?

Nézzem a tévét?

 Vagy én is egyek meg naponta másfél kiló kenyeret csak azért, mert hiányzik Jenő? Hiányzik a fenének!

(március 28.kedd) 

És ha tényleg csak a rendőrség elől bujdosik?

De hát a kutya se kereste azóta!

Rozi hívott, menjek el vele moziba. Mentem is volna, meg nem is. Inkább fogtam egy doboz súrolóport, kiszórtam, és addig sikáltam a konyhában a követ, amíg a gyökérkefe a tövéig le nem kopott.

(március 29. szerda) 

Éppen Rozival veszekedtem, dehogy is megyek én el ahhoz a jósnőhöz, akinek van egy olyan varázsgömbje, amiben látja, éppen hol járnak a szeretteink. Először is, én már egyáltalán nem vagyok arra kíváncsi, hol járhat AZ. Másodszor én már nem szeretem Jenőt, mivel nyilván ő se szeret se engem, se a gyerekeit, ha több mint két hete életjelt se ad magáról, amikor csengettek. Kázmér állt a kapuban.

Akkorát dobbant a szívem, majd kiugrott a helyéről.

Vele üzent?!

Sajnos nem.

Kázmér sűrűn elnézést kérve két tömött szatyrot nyomott a kezembe. Nem jön be, azt mondta, nagyon siet, ezt a csekélységet a felesége küldi, mert hogy náluk a hétvégén disznót vágtak, különben meg

„jól áll neked ez a haj, Gizi."

És hogy ne aggódjak, mert előbb-utóbb csak megunja a bujdosást Jenő. 

Érdekel is engem! Az egyik szatyorban lévő csekélység vagy öt kiló hurka, meg kolbász volt, a másikban pedig egy gyönyörű sonka. Hát igen. Könnybe lábadt a szemem.

„Bajban ismerszik meg a barát."- ölelt meg Rozi, én meg sűrűn bólogattam, amikor felcsengett a telefon.

Nem Jenő volt.

HATTYÚS NAPLÓ 15.

Rosszabb.

A PAMPÁK KIRÁLYA

Az anyósom.

(március 30. csütörtök reggel)

Tudom, Hattyúm, nem valami intelligens dolog, hogy az ember nem kedveli az anyósát, és számos, de legalább hátborzongató szokásain gúnyolódik.

Ez nekem nem is szokásom.

Nem emlékszem, hogy csak egyszer is megemlítettem volna előtted.

Igaz, nem csak gúnyolódva nem, hanem sehogy se.

De hát a „mama” meg én már csak így állunk.

DE JÖN!

Ma délután!

Mert már hozzá is eljutott, hogy mi történt. Hogy harapta volna le a nyelvét az a pletykafészek, aki a fülébe sutyorogta, mi a helyzet. Berta a hírre kerek perec közölte, hogy ő imádja a nagyit, de csak száz kilométer távolságból, úgyhogy átmenetileg Krisztiánhoz költözik. Nem volt erőm megtiltani neki.

Bernus csak vállat vont, neki mindegy.

Hiába, Bernusnak még jók az idegei. Meg aztán mindig is ő volt a László nagyi kedvence.

…………….

Kisfiam étvágya továbbra is hihetetlen. Ahhoz képest nem is hízik ez a gyerek. Ma is nyolc (!) zsíros kenyeret vitt az iskolába tízóraira.

Hogy lehet ennyit enni?

Rohanok takarítani. Mivel hogy jön a mama.

……………………..

( Ma káposzta főzeléket szerettem volna főzni.)

Sült oldalassal. Mert az oldalas csontját megkapta volna a DÖG.

Legalább neki legyen néha egy jó napja. Aztán ha keményet szarik, hát mondd

már: valamit valamiért.

AZ ÉLET SZAR, DE LEGALÁBB IGAZSÁGTALAN.

EMLÉKKÖNYVBE ENNYI ELÉG?

De a káposzta árt a „mama" epéjének.

Így aztán krumplipüré lesz.

De a zsíros hús árt a „mama” koleszterinjének. Így aztán rántott párizsi lesz.

Kettőre ki kell mennem elé a buszmegállóba.

Jézusom, mennyi ideig szándékozik itt maradni?

Jenő!

Ezt külön nem bocsátom meg neked!

Félkilenctől délig takarítottam.

Minden ragyog szerintem.

( délután)

A mama szerint nem. Éppen csak belépett a házba, körülnézett, aztán a maga finom modorában közölte:

„édes lányom, én nem akarok máris beleszólni, de ez a ház ragad a mocsoktól".

Én meg mosolyogtam, vagyis amit csináltam a számmal, az talán mosolynak látszott, és csak annyit tudtam kinyögni:

„de hiszen egész nap takarítottam".

Mire ő: „akkor képzelem, mi lehetett itt azelőtt".

Aztán bement a hálószobámba, átöltözött, felvette a műselyem pongyoláját, a fejére svájcisapkát húzott, és nekiállt engem kivakarni a piszokból.

„Majd este beszélgetünk"- vetette még oda nekem foghegyről.

Mért érzem én ezt halálos fenyegetésnek? Programot kéne csinálnom.

Talán megment Rozi?

(március 31. péntek reggel)

Nem mentett meg.

Csak tíz percre ugrott be, hogy közölje, holnapra bejelentkezett a jósnőnél a nevemben. Eszem ágában se volt elmenni. De aztán beláttam, még ez is jobb, mint a mama. Hát igen. Az esti beszélgetés. Én persze úgy tettem, mintha nagyon érdekelne a film a tévében. Pedig a címére se emlékszem.

Valami pasas kettős életéről volt szó. Szóval hétköznap egy csóró kisember volt, a titkos életében meg bankrabló, telis teli dollármilliókkal.

Az persze rögtön kiderült, hogy én vagyok a hibás.

Mindenért.

Mert hogy az ő szent Jenőkéje nem olyan.

Hogyhogy nem olyan?

És milyen nem olyan?- rikácsoltam volna a képébe, ehelyett csak sunnyogtam a fotelban, és megpróbáltam Harrison Fordra koncentrálni, aki akkor éppen bankot rabolt.

Bernus persze adott két jó éjt puszit a nagyinak. Naná, hogy adott, amikor kapott tőle ötezer forintot. Ja, azt mondanom se kell, hogy a krumplipürém nem volt se elég krumpli ízű, se elég püré, a rántott párizsimat pedig a koldus lábszagához hasonlította. Na persze, akkor is azt kellett volna mondanom neki: akkor ne egyed, te vén hárpia. Ehelyett mit válaszoltam?

„A legközelebb úgy készítem, ahogy maga szereti, anyuka".

Hogy lehet a rántott párizsit máshogy elkészíteni, mint hogy kirántod?

Ma paprikás krumpli lesz.

És direkt három evőkanál Erős Pistát nyomatok bele, mert tudom, hogy a csípőset utálja. Majd szóvá teszi. És akkor azt válaszolom, sajnálom, mama, de  a fia így szereti. Mire majd ő: de hát nincs is itthon. Mire én: de bármelyik percben megjöhet. Mint a messiásnak, majd külön terítek neki.

……………………..

Jaj, naplóm, hogy én milyen undorítóan, visszataszítóan gyáva vagyok!

Dehogy is mertem megpistázni a paprikás krumplit!

…………………….

( este)

Nekem ehhez már egy szavam sincs! Anyuka kizavart, hogy ássam fel a kertet, ha már a fiát elüldöztem!

Én!

AZT!

Mindegy.

Telefonáltam Rozinak, holnap már kora reggel jöjjön értem. Nem érdekel, hogy szombat lesz. Főzzön magára anyuka! Nem sok hiányzott, hogy életemben először én is oldalba rúgjam a kutyát. De szerencsére időben elszégyelltem magam, beoldalogtam a konyhába, és nekiadtam szegénynek azt a harminc deka lecsókolbászt, amit a paprikás krumpliba szántam, de úgy döntöttem, azt a darabor már csak kispórolom belőle.

A maga korában már nem kell mindig húst enni, mama.

Bernusnak adtam  pénzt, vegyen magának hamburgert, amikor megy Hamvas tanár úrhoz vissza az iskolába. Mert itt addig korrepetálásról szó se lehet, amíg EZ itt kénkövesíti a levegőt.  Majd még ezért is hallgassak? Hogy az ő Jencikéjének bezzeg nem kellett magántanár?

Ja.

Azt milyen sokra vitte...

Úgy döntöttem, nemsokára megfájdul a fejem, és legkésőbb nyolckor magamra csukom a hálószóba ajtaját. Erre persze azt fogja mondani, hogy nyamvadt vagyok. Mert az ő feje bezzeg sose fáj. Majd fog. Ha végképp elvesztem a türelmem, és megilletem őt a húsvágó bárddal.

Mit érdekel, ha lecsuknak?!

Már úgyis bűnöző család vagyunk, nem?

 És ennél még a fegyház is jobb.

(április 1.)

 A bolondok napja.

 Haha. Most gondoljak magamra? Rozi! Hol késel?

(délután)

Hazafelé tartunk. Rozi meghívott ebédre.

Mindent tudok!

A Jósnő látta! Mármint a varázsgömbjében! Pedig nem is kérdezett tőlem semmit, és Rozi is megesküdött Potrohos Kovács bankbetétjére, hogy ő se árult el se rólam, se Jenőről egy szót se.

Szóval a Látnok, akit különben Balogh Elemérnének hívnak, művészneve pedig Ludmilla, avagy a Harmadik Szem, először nagy vizet látott, aztán a vízen egy nagy hajót, utána őszi pusztát, rézszínű hegyeket, két hegyorom között egy kies völgyet, a völgyben pedig egy kétszintes, fehérre meszelt házat, a házban Jenőt meg egy nőt.

Ekkor én sírva fakadtam, és emiatt vége szakadt a látomásnak.

Miután kihüppögtem magam, Ludmilla közölte a megfejtést is: a férjem egy óceánjárón útban van Argentína felé, ahol is ő lesz a Pampák Királya.

Ettől meg persze röhögő görcsöt kaptam.

Ám útban hazafelé, Rozi kocsijában a szívembe nyílalt valami.

Hátha Jenő is kettős életet élt? Mint Harrison Ford abban a filmben? És súlyos milliókkal a bőröndjében most csakugyan a pampák felé hajózik a szép fenekű pincérnővel?

Hihető ez?- kérdeztem Rozit?

Ettől Rozinak kellett gyorsan megállnia az útpadkára húzódva, annyira elkezdett röhögni.

Most az egyik út menti gyorsbüfé toalettjében ülök, drága Hattyúm, és téged írlak. Ugye nem baj, hogy magammal hoztalak?

Hát...bárhol is vagy most, Jenő, egyet megígérhetek: ma este kirúgom a te jó édes anyádat, ebben biztos lehetsz!

Ja, és tényleg elválok tőled. Erre meg mérget vehetsz, pampák kanja!

HATTYÚS NAPLÓ 16.

A KOSSUTH UTCA FANTOMJA

Hogy ehhez elég bátorságot gyűjtsek, megkértem Rozit, ugorjunk be még egy bonbonmeggyre a Vadvirágba.

És most meg a Vadvirág vécéjében ülök.

Úgyse merem kidobni a mamát.

Vagy merem?

Mért ne merném?

MOST FIGYELJÉL NAGYON

PAMPÁK VAD  KANJA

MERT HÚZ UTÁNAD A  

PAMPÁK KANJA ANYJA!

(április 9. vasárnap hajnal)

Levelet kaptam ATTÓL!

( reggel)

Szóval állok a Vadvirág söntéspultjánál, és bárgyún meredek a NEGYEDIK bonbonmeggyemre.

Azon tűnődök, mért szar az élet.

Aztán kérdeztem Rozit, ő hogy csinálná. Mármint az anyós futtatást.

Azt mondta, ő úgy indítana, hogy egy ősrégi anyós-viccel.

Mért azzal?

Mert amíg az ember viccet mesél, akkor és addig magabiztosnak látszik.

Mert arra figyel, el ne rontsa, amíg elvergődik a poénig, és nem ér rá

parázni.

Na jó, de melyik vicc legyen?

Erre a Rozi:

„Tudja maga. mama, mi az: nappal ugat, éjjel úszik?”

Erre majd a mama rám néz, végigmér, aztán megrázza a fejét.

Mire én: „az anyósom fogsora.”

 Mire a mama: „nem értem, lányom, mért mondtad el ezt a viccet nekem”.

Amire én: „azért, mama, mert ha most nem ígéri meg, mama, hogy nappal is a szép kis pettyes bögrécskében hagyja a fogsorát, mama, akkor én mama..."

No most itt megállsz, így javasolta a Rozi, vársz egy kicsit, és aztán mondod:

„akkor én mama úgy dobom ki magát, a bögrét, meg a fogsorát, mint macskát szarni!”

Ne már! Ezt így mondjam neki?

Így, azt javasolja a Rozi.

Hát nem is tudom, ezt még azért átgondolom.

Erre a Rozi kikér még egy bonbonmeggyet.

De nem tudtam átgondolni, mert valaki megérinti a vállamat a söntéspultnál. Kázmér volt az.

„Csókolom a kezed, Gizikém, hogy vagy".

„Hát hogy lennék, amikor a férjem évek óta kettős életet élt, és most épen Argentína felé hajózik?!"- üvöltöttem volna szegény Kázmér képébe.

(Reggelire bundás kenyér lesz. Ebédre még nem tudom.)

Naplóm!

Képtelen vagyok gondolkodni!

Jézusom!

A „mama" hangját hallom. Engem keres.

„Giziii, hol vagy?!"

Közeledik!

A kazán mögé bújjak?

És ha megtalál, mit mondok neki?

Nem talált meg.

Mert nem bújtam oda.

(mosogatás után)

Bernus ma is elment kirándulni.

Az útra kért tizenhét bundáskenyeret, és két liter teát. Komolyan mondom, drága Hattyúm, ez az egyetlen örömöm maradt, ez a drága gyerek. Úgy tűnik, hála az égnek, túljutott a dacos koron. Harmadik hete kirándul, nem hozott haza intőt, és színhármasra áll matematikából. A rock együttestől meg egy szó se.

……………….

Hogy a levél? 

Ja!

Tehát a Vadvirágból megtérvén benyitok a kapun, ballagok át az udvaron, elképzelem, bemegyek a házba, direkt nem veszem le a cipőmet, hátha jól összesározom az előszobában a követ. Amira a „mama” majd nyitná a száját, hogy

„nem azért mostam fel, Gizi",

akkor majd én erre: „Ne is itt mosson fel a „mama”, hanem tessék a mamának végre hazamenni, és ott mosson fel mamának a „mama”!

Szóval ezt mondhattam volna neki.

De elfelejtettem a protkós viccet a vizes pohárban, hogyan is van pontosan,

és ettől elment minden bátorságom, úgyhogy gyorsan felmostam a sáros lábnyomaimat.

Most, hogy higgadt vagyok gondolkodni: éjjel ugat, és nappal alszik, vagy nappal ugat, és éjjel...mit is csinál éjjel?

Ja! Úszik, hát persze!

A „mama" a konyhában vár, és a sötétben ül.

Tiszta horror. majdnem szörnyet haltam.

A kezében egy borítékot szorongat.

„Levelet kaptál, Gizi!"

Levelet? Éjszaka? Hogyhogy?

„Tőle! Ott találtam a hálószobában, a párnádon!" 

Átveszem a levelet.

Hazudnék, naplóm, ha letagadnám, remegett a kezem.

A boríték naná, hogy fel volt bontva, de hát az csak jóval később jutott az eszembe, a „mama" ezt mégis hogyan meri.

És mit is keresett a hálószobában?

NE AGGÓDJÁL, GALAMBCICA, JÓL VAGYOK! JENŐ

Ez állt a levélben.

A borítékban pedig ötezer forint.

Mi az, hogy ne aggódjak?

Mi az, hogy galambcica?!

És mi az, hogy Jenő?

És egyáltalán, hogy került a párnámra ez a levél? Ki tette oda?

…………………..

Az ebédet a „mama” főzte meg, miközben megtanított „rendes" rántást csinálni. Úgy tettem, mint aki figyel rá.

A mama jó étvággyal evett. Én viszont elhatároztam, ma addig soha többé nem fekszem le aludni, amíg a rejtélyt ki nem derítem: ki kézbesítette a nagypárnámra a levelet.

Benus talán tud valamit?

Vagy Berta?

Vagy a „mama”?!

(április 10. hétfő)

Bernus elpirult az izgalomtól, aztán azt bizonygatta, hogy ő honnan tudná, amikor itthon se volt. Mama se tud semmit. Más pedig nem járt a házban.

Tehát csak az maradt, hogy Jenő lopózott be.

De hogyan? Amikor ő egy óceánjárón tartózkodik, és most vagy a dollármillióit számolgatja (a bőröndből ki, aztán a bőröndbe be), vagy azzal a rüfkével sétál a fedélzeten kézen fogva föl és le- hogy még mi más egyebet is művelhetnek, azt nincs kedvem elképzelni.

Tehát Jenő nem lehet.

De akkor ki?

 Bernus újabb szokása szerint megint tíz szendvicset kért az iskolába.

( kedd)

Tegnap délután átugrottam Rozihoz.

A férje, a Potrohos Kovács csak röhögött az egészen, és azt mondta, biztos fantom jár a Kossuth utcában. Erre Rozi nekiesett, hogy tudja, kivel és mivel tréfálkozzon? Nem tudta meg, mert nem volt rá kíváncsi, inkább bocsánatot kért, és sürgősen magunkra hagyott minket. Rozi azt tanácsolta, hogy nyugodjak meg, és gondoljuk át józanul az egészet.

Evégett elővett a bárszekrényből egy üveg hatputtonyos tokaji aszút.

Nem is gondoltam volna, hogy van ennyi puttony a világon.

De hiába volt a józan töprengés, semmit nem jutottunk előre.

Egyszer felsikoltottam. Rozi szörnyű izgalomba jött.

„Gizikém, mi jutott az eszedbe?!"

„Á, csak az, hogy elfeledtem a mamát kirúgni.

(szerda reggel)

Tegnap este aztán végre az eszembe jutott valami használható.

Felhívtam Bertát, vagyis a barátját, Krisztiánt, hogy mi lenne, ha holnap haza jönnének vacsorázni. Berta nem akarta, de Krisztián azt mondta, persze.

Szóval nem is annyira antipatikus ez a gyerek. Na most azért hívtam meg őket, mert Krisztián mégis csak gengszter valahol (szerintem), így nyilván bűnöző aggyal gondolkodik  Ebből a célból az ötezrest elköltöm, és rá még ötöt. Bélszín lesz párolt zöldséggel, előételnek pedig lazac kaviárral és pezsgővel, hátha mamát megüti a guta.

( délben)

Füstölt lazacot nem kaptam, a bélszínnél pedig meggondoltam magam.

Nem lehet ennyi pénzt kiadni húsért, és kész.

Azt nem mondom, hogy csirke far-háton kell élni, de ünnepi kajának jó lesz

egy jó csibepörkölt is.

Bár így a „mamát” nem ütötte meg a guta.

Talán egyszer az életben lehetnék nagyvonalú?

Holnap bebuszozok a városba lazacért.

(este)

Végre kettesben maradtunk.

Kimentem hozzá a kertbe.

Leguggoltam elé, és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.

Azt mondtam neki, figyelj, öreg, biztosan tudom, hogy te tudod!

Ne, ne is próbáld tagadni! Hogy került a párnámra az a levél!?

Ő először kísérletet tett, hogy eloldalogjon, szűkölt, hogy bocsássak meg,

de más dolga van, és az halaszthatatlan, sürgős.

Kényszerítettem, hogy maradjon!

Végül töredelmesen bevallotta, hogy ő tényleg mindent látott.

A levél pedig úgy került oda, hogy...

És beszámolt mindenről részletesen.

Naplóm!

Én pedig nem győztem átkozódni! Hogy itt él velünk vagy öt éve, és én még mindig nem tanultam meg a nyelvén, kutyául.

Szóval a Dög mindent tud.

Csak én nem tudok még mindig semmit.

Hát itt tartok.

Sebaj, majd holnap jön Krisztián...

HATTYÚS NAPLÓ 17.

A KOMPRESSZOR NEM SÖRT ISZIK

(április 15. szombat reggel) 

Tegnap este először Rozi telefonált, mi lenne, ha betársulnának, és ők is átjönnének vacsorázni az urával. Miért ne? Aztán viszont Berta hívott, hogy csak a vasárnap ebédre lesz nekik alkalmas, mert szombaton menniük kell diszkóba. Ja, gondoltam, ha nektek ez ennyire nem fontos...

Hazudnék, ha nem éreztem volna megint: csalódott vagyok.

Ma reggel viszont arra ébredtem, hogy már nem érdekel, hogyan került a nagypárnámra ANNAK a levele.

Sőt! Az se izgat, hol lehet. Új életet kezdek, és kész. És ezt holnap az „ünnepi" ebédnél be is jelentem.

Végül lazacot se vettem. Marad a csirkepörkölt tejfölösen, nokedlivel,

uborkasalátával.

Most az ágyamban fekszem, és úgy írok beléd, kedves barátnőm.

Holnap még korán reggel elmegyek a közértbe. Tényleg, kedves naplóm, nem tartasz velem? Rád férne egy kis friss levegő, elvégre hónapok óta ott kuksolsz a nyirkos alagsorban. Nem lenne csoda, ha te is hörghurutot kapnál.

Erről jut eszembe, mi lenne, ha útba ejtenénk az öreg Béla dokit?

Beszélni akarok vele.

Hogy miről? Az titok.

Egyelőre még előtted is. Bizony.

Várjál már! Mi is az én leánykori nevem?

( már nem titok!)

Mármint nem a leánykori nevem.

Csak húsz év után nehezen jutott az eszembe.

………………….

A „mama" persze reggel észrevette, hogy túl jó kedvem van ahhoz képest.

Szóvá is tette, de úgy pattant le rólam, mint komondorról a nyári bolha!

Igaz, drága naplóm?

De hogy Béla doki milyen ilyen?!

Mi?

Most te is láttad azt a szőrös, gyengéd kezét neki.

És az érző szíve. Ahogy megint felajánlotta, engem bármikor felvesz

félállásba takarítónőnek!

Szóval hétfőn munkába állunk, naplóm!

A „mamát" pedig tényleg haza küldöm! Tőlem sértődjön meg akár egy életre!

És most jön a lényeg:

Többé nem érdekelsz, Jenő!

Vagy ezt mondtam már?

(délután)

Mégse hétfőn kezdek Béla dokinál.

(vasárnap)

Ez az!

A „mama” azt visongta, ha ezt meg merem csinálni, akkor vegyem tudomásul, hogy...Hogy mit vegyek tudomásul, arra már alig figyeltem. Ugyanis azt közöltem mamával, hogy hétfőn bemegyek a rendőrségre, és mindent bevallok. Jenő helyett.

Hogy ők adták el a kompresszort.

És hogy Jenő egy hónapja elköltözött, tehát legyenek szívesek a családot nem zaklatni! Erre persze Bernus is azt kérte.

„Anya ne csináld".

De pedig! Amit viszont nem értek.

Rozi mért csóválta a fejét, amikor neki is elárultam a tervemet? Amikor mégis csak hozott nekünk füstölt lazacot. Kérdeztem Rozitól, a csirke paprikáshoz hogy illik a lazac?

Erre csak elmosolyodott, adott két puszit, és azt mondta, várjuk csak ki azt a vasárnapot.

Nahát!

Vártam.

Vasárnap van.

Semmi nem történt, csak „mama” közölte, hogy a füstölt lazac büdös, és ő a maga részéről akkor se enne belőle, ha az éhhalál fenyegetné. Erre én csak végigmértem. A mama feje vörös lett, és szó nélkül kiment a konyhából.

Kivettem a halat a hűtőből, megkóstoltam.

Én például meg tudnám az ízét szokni.

Aztán feltettem lassú zsíron a hagymát dinsztelni, hogy majd a paprikás szaftjában teljesen eltűnjön, csak olyan jó kis teste legyen annak a lének.

Hogy a nokedli ússzon akár a tetején, mint az az óceánjáró, ami lassan

kiköt a… várjál már, hol köt ki? Ezt is meg kéne nézni neten?

Nézze a fene!

………………..

Szerintem Robin Hood is úgy kezdte, hogy kiüldözte az anyósa az erdőbe.

Vagy nem így történt? Kedden megkérdem Béla dokitól takarítás közben.

Mert akkor kedden kezdek.

Na, rádobálom a robbantott pipi a hagymás zsírra, azt lassan hadd

rotyogjon!

(április 17. hétfő)

Naplóm!

Nem is tudom, hol kezdjem! 

Az ebéd nagyszerűen sikerült, hiszen a mama végigduzzogta az egészet a tévé előtt. Pedig lazaccal többször is kínáltam. Krisztián, ahhoz képest, hogy maffiózó (szerintem), igazi úriember, mivel Potrohos Kováccsal egész ebéd alatt szidták a Ferencvárost. Aztán hozzám fordult, és azt mondta, Gizike, szerintem Jenő tette a párnára a levelet, és azon se csodálkoznék, ha most is itt bujkálna valahol. Erre én csak a fejemet csóváltam. És ebben a pillanatban nem leszakadt a padlás?! Majd megállt a szívem, gondolhatod.

De nem Jenő volt.

Benus fiam jelent meg porosan, pókhálósan, a hóna alatt a régi kétszemélyes sátorral. De nem volt időm megkérdezni, mit akar vele, mert Bernus hebegve-makogva mutogatott kifelé. Nézzem meg, mi van.

Megnéztem. Az utcában, a kapunk előtt egy sárga kompresszor vigyorgott rám, széles, piros masnival átkötve, a masnin pedig szöveg:

A FALU AJÁNDÉKA.

Hát én csak bámultam a kompresszorra, mint borjú az új kapura.

Erre átöleli a vállamat a Potrohos Kovács.

„Látod, Gizi, soha nem kell feladni a reményt."

Elpityeredtem.

Hogy ezek ilyen rendesek. Az persze csak késő este jutott az eszembe, hogyhogy nem kell feladni a reményt? Milyen reményt? Mit kezdek én ezzel a kompresszorral? Hozzam be a házba, és ültessem bele Jenő foteljába?

Ezen eltűnődtem egy kis ideig. Nincs kettőjük között akkora különbség. Maximum annyi, hogy a kompresszor nem sört iszik.

Na meg az ott kint a kertben mindig csak sárga, a Jenő meg csak akkor, ha

nagyon másnapos.

HATTYÚS NAPLÓ 18.

HA VAN TIZENNYOLC SZAMÁRFÜLEM

AZ LEHET KILENC SZAMAMARAMÉ

ÉS KILENC SZAMÁR NEM KILENC HATTYÚ

ÉS NEM MARKAMÉ, ÉS NEM REKAMIÉ

EZT ÜZENEM MOST CSAK FELÉD

EMLÉKKÖNYVBE ENNYI ELÉG

VAGY MÁR TIZENNYOLC FEJEZETEM

HOPPÁ, GIZI!

INKÁBB LOCSOLD MEG AZ ANYÁD IS!

(április 21. péntek reggel)

Drága Hattyúm!

Látod, kerek négy napig gondolkodtam azon, mit mondjak el neked.

A sonkát azért megvettem.

Szép kis húsvét lesz...

Az egész naná, hogy megint úgy alakult, akár egy rémálom.

Szóval ott hagytalak magadra, hogy a falu megajándékozott a kompresszorral. Behúztuk az udvarra, nehogy még valaki ellopja. Az ördög sose alszik, tudod, hogy van, amilyen népek már a mi falunkban is laknak...

Hát fekszek az ágyban, és készülök leoltani a kislámpát, amikor Bernus kisfiam jön be a szobába nagy zavarban. 

„Ne haragudj, anyu, de én tudom, hol van apa".

( este)

Nem is vagyok fáradt.

Béla doki csodálatos ember, mindig is tudtam.

Képzeld, ma se engedte, hogy én mossam fel a rendelőt! Azt mondta, ugyan, Gizikém, maga csak üljön le, kávézzon meg, nekem úgy se árt egy kis mozgás, csak nézzen a pocakomra!

Aztán takarítás közben, zihálva azt ajánlotta, bocsássak meg Jenőnek, elvégre nem tett ellenem semmi rosszat. Hát nem is tudom.

 Minden esetre meg se mer mukkanni azóta, hogy hazajött. Pedig egyszer se főztem neki pörköltöt. Van is erre időm!

Tudod, mit?

Kedden magammal viszlek dolgozni, és amikor Béla doki rendelni kezd, kimegyek a kertjébe, leülök az asztalhoz, és végre normálisan elbeszélgetünk. Nála senki nem zaklat.

………………..

Nem is értem, miért él ez a szent ember egyedül.

Nem merem megkérdezni tőle.

………………….

Hét végén nem érek rá, a „mamát" kísérjük haza egészen a falujáig.

Mi több, a házáig. Biztos, ami biztos, én a kapuját is beszegelném...

Közöltem Jenővel, nem vagyok hajlandó a „mamánál” megszállva

se egy szobában aludni vele.

„Jól van, anyukám, fő az, hogy a húsvétot együtt töltjük"- válaszolta erre Jenő, és megint nem mert a szemembe nézni.

Hát tényleg nem is tudom.

Ha Jenő így maradna, úgy értem, ilyen alázatosnak és kedvesnek, akkor megérte ez az egy hónap, amit a Pincesoron bujkált végig...

Na, megyek, azt hiszem, megpuhult a sonka.

( április 25. kedd reggel)

Jenő reggel meglocsolt a „mama” tyúkólja előtt, aztán könyörgött, hogy kézen fogva menjünk be reggelizni.

„Inkább locsold meg anyád is!"

Tegnap délben értünk haza.

 Berta töltött csirkét sütött ebédre, Krisztián pedig elment Bernussal a tóhoz pecázni.

Elképesztő.

De akkor is azt kell mondanom, egy hete majdnem olyan itthon, mintha... Szóval akár egy boldog család is lehetnénk, hogyha...

Na nem, arról szó se lehet!

Potrohos Kovács azt is elintézte, hogy a rendőrségen visszavonják a feljelentést az "ismeretlen tettes" ellen.

( Béla doki kertjében)

Szóval Jenő éppen egy fatuskón csücsült Kázmérék pincéje előtt.

 (Ezért Kázmérral majd még számolok).

Komoran meredt maga elé egy pocsolyára. A felszínén egy megsárgult újságlapból hajtogatott vitorlás lebegett. Azt bámulta a Jenő borostásan, a ruhája csupa sár. A tuskó mellett álló kétliteres üdítős üveg alján persze már alig lötyögött valamennyi bor. 

„Szóval te itt bujkálsz, Jenő?!"- toppantok egyet a háta mögött.

Jenő majd szörnyet halt a rémülettől. Nem hagytam, hogy sokáig makogjon. Megfordultam, dúltam-fúltam.

Aztán az utcánkban már titokban elmosolyodtam. Valahol mégis igazat mondott a jósnő, miszerint vizet lát, és azon egy hajót, amivel Jenő tart éppen Argentína felé.

Arról az egyről persze Jenő se tehet, hogy minálunk már csak ilyen kicsiben mennek a dolgok.

Estefelé somfordált haza. Megpróbált úgy tenni, mintha csak munkából jött volna meg. Lerúgta a gumicsizmáját, átöltözött a maci naciba, leült a tévé elé. Szerencsére pont valami foci-műsor volt, így látszólag nem tűnt fel senkinek, hogy csak az anyja és a fia szólnak hozzá, mert én nem. Az esti film után a „mama" megpróbált a lelkemre beszélni, de én bizony megüzentem ANNAK, hogy ott alszik, ahol akar, csak a hálószobában, az ágyban nem.

Nem hazudok, hogy nyugodtan aludtam. Valahol megsajnáltam a férjemet.

És Bernust is.

 (Vele már számoltam, hogy egy hónapon keresztül becsapott, és vitte az ételt az apjának. Hát ennyit Bernus nagy étvágyáról, és hétvégi kirándulásairól).

…………………..

Igazán szép kertje van dokinak. Meg tudnám itt szokni.

Ne érts félre, naplóm, dehogyis gondolom én ezt komolyan!

 De álmodozni szabad.

Estére tésztát főzök a maradék sonkához. Biztos éhes lesz Jenő. Úgy tervezem, még két hét, és lassanként megbocsátok neki. Nehéz megállnom, hogy ne vágjam hátba,

„jól van, Jenő, felejtsünk",

amikor esténként rám néz azzal a barna szemével- és kimegy a kutya mellé aludni a tornácra.

 19.

GONOSZ VAGYOK ÉS JÓL ESIK

Lányok!

Nem kéne néha, egy-egy hónapra, nektek is elengedni a férjeteket?

(április 28. péntek)

Éljen Május Elseje!

A Slötyó partjára megérkezett a ringlispil, a céllövöldések és a lacipecsenyések. Rozi kitudta, hogy a polgármesterünk a munka ünnepére egy nagyszabású himnuszt írt, és addig a tó partján senki nem ihat sört, és nem ehet virslit, amíg azt ő fel nem olvasta. A művet a polgármester titkárnője gépelte le. Utána Béla doki kiírta két hét betegállományba. Erre viszont én vagyok a tanú.

Hát én nem is tudom. Különben se akarok kimenni a majálisra.

Mert szerintem AZ arra számít, hogy este majd leülök vele az üres sörösüvegek, a csikkek és a hurkazsíros papírszemét között romantikázni.

Na és ha leülnék? Bármivel is próbálkozna, ezt kérdezném tőle:

„És munkát mikor keresel, Jenő?"

Lehet, naplóm, hogy gonosz vagyok. És tudod, mit? Jól esik. Miért? Mert a kertben a retek helyett a gaz nőtt ki, azért. Nekem Jenő most már hiába kapál.

(kinéztem a pince ablakán)

Nem is kapál! Áll a kert végében, és a szomszéddal kvaterkázik.

(szombat)

Megint tűnődtem az idő múlásán.

Egy hónap múlva leszek negyvenkét éves.

…………………..

Jenő vásárolt két láda sört. Egyelőre nem kérdezem meg tőle, honnan szerezte rá a pénzt. Majd ha az első üveget kibontja, akkor támadok.

Ma hajnalban, amikor előkerült a tornácról, alázatosan megáll.

Erőt vettem magamon, ránéztem.

Hót taknyosan ezt kérdezte:

„Anyukám, mek zse kéjdeded, méj' csináddam?!"

(vasárnap este)

„Mit érdekel már engem, mért csinálta?"- fakadtam ki Rozi előtt.

Mi lenne, ha én bujdokolnék el egy hónapra?

„Szégyellte magát, azért bujdosott."- mondja Rozi, én meg ránézek, olyasformán, ahogy Kázmér anyósa szokott általában.

(tudod, amitől megsárgul a fű is).

„Akkor te most kinek a pártján vagy, Rozi?"

„Senkinek"-  sóhajtott a barátnőm. „Én csak azért ugrottam be, hogy szóljak. Feltétlenül gyertek ti is a Slötyó partra, mert Potrohos Kovács negyven kiló virslit, tíz láda sört, és hat karton whiskyt vett a piknikhez."

 Na, gondoltam, így mulat egy magyar úr a munka ünnepén. Én meg majd megkapálom a kertet Jenő helyett.

( május 1. reggel)

Jenő nem mert hozzányúlni a két láda söréhez. Ezért már korán reggel elcsámpázott a Potrohos Kovácsnak "segíteni". Mi lenne, ha mégis ültetnék egy kis retket a bab meg a káposzta közé? Elvégre az élet attól még nem áll meg, ha az ember férje a kutyával alszik.

( ebéd után)

Azért van valami ünnepi érzés a csontlevesben, a rántott húsban krumplipürével és friss salátával! Ahogy hátra dőlünk ebéd után!

Aztán a mosogatás ráér holnap reggel is!

És képzeld, naplóm, mi történt! Minden akaraterőmet összeszedve éppen mocorogni kezdek, mert micsoda háziasszony az, aki az asztalt is leszedetlen, amikor Krisztián (nem is annyira gengszter ez a fiú) gyengéden visszanyom a székbe.

„Hagyja, Gizi néni"- mondja, „majd mi Bertával!"

Én meg csak annyit tudok kinyögni,

„néni a nénikéd"

mert látom ám, hogy Berta már ott áll és mosogat! Ezt látnod kellett volna, Jenő!  Jézusom, megint jön valaki lefelé! Mért van az, hogy...?!

(május 2. kedd)

 Azt akartam ide írni: mért van az, hogy mindig megzavar valaki, ha veled társalkodom. De most mást írok: mért van az, hogy hagyom magam minden butaságra rábeszélni? De most nem is az a fontos, hogy Krisztián jött le értem a pincébe. Hogy aztán mégis kimentem a gyerekekkel a Slötyó partra, de úgy, hogy legfeljebb egy órát maradunk. És Jenőt egyáltalán nem akarom megkeresni! És az mért van, hogy Bernus mégis kézen fogva vezette elém?

Jenő szeme persze már keresztbe állt, amikor rám támadt, átölelt, megforgatott, és összenyálazott az egész falu előtt. Majd elsüllyedtem szégyenemben.

De ez még mindig semmi. Jenő estefelé ragaszkodott ahhoz, hogy négykézlábra álljon, és a hátán vigyen haza! Na és az mért van, drága naplóm, hogy én engedtem neki?! Lehet, hogy tényleg nem kellett volna a Potrohos Kovács whiskyjéből egy picit se innom? Még szerencse, hogy Jenő húsz méter után összeroskadt. De ezzel még nem volt vége a szenvedésnek. Pedig azt hittem.

Hogy a tornácon már üzembiztosan elájul, aztán hajnalig okádik.

Hát nem.

Éjfél után zörget az ablakomon. És üvölti nekem hajnalig a Holdba:

„bocsáss meg nekem, Gizi!"

Korán hagytam el a házat.

Béla doki szerencsére semmit nem kérdezett, amikor hajnali hatkor előkrákogta magát, és meglátott a váróteremben, ahogy egy széken ülve szunyókálok.

„Menjen be a kanapéra, Gizike!"- kérte.

„Beteg vagyok, doki"- nyögtem. Pedig a polgármester himnuszát nem is hallottam, ugye…

20. BEJEGYZÉS,

AVAGY: HÜLYE VAGY, JENŐ!

(május 3. szerda reggel)

A feje tetejére állt a falu!

(délután)

Szóval éppen kötözöm a muskátlit Béla doki várójában, amikor a sírógörcs határán berohan Etelka, Kázmér felesége, hogy jöjjön gyorsan a doktor úr, siessen, mert nagy baj van!

Te jóisten, mi történt?

Hát a Kázmér!

Megfordult körülöttem a világ!

 Csak nem?

„Mi a baj?"- kérdezi Béla doki, és már hagyja is félbe, hogy Kissné tanyányi tomporába az injekciót beadja. De Etelke csak zihál, a szeme guvad, megint nem tud mást nyögni:

„Kázmér!"

„Nyom a szíve? Vagy már el is ájult?"

Etelka a fejét rázza. Rosszabb. Mi lehet ennél is rosszabb?

„Az UFOK!"- szakad ki a sikoly.

Kázmért az éjjel elrabolták az idegenek.

(csütörtök délelőtt)

Valamelyik tévé is kint járt a szenzációra.

Először a polgármestert kérdezték, aki azt nyilatkozta, hogy idén szerinte is túl erősre sikeredett a törköly. De azért csak faggassák Kázmért nyugodtan. Faggatták.

Ezért nem lett belőle riport. Már úgy, hogy adásban.  

Pedig a Vadvirágban mindenki esküszik arra, hogy Kázmér nem hallucinált. Már csak azért sem, mert aznap kizárólag a Potrohos Kovács sörét itta.

(este)

Meg a whiskyjét, persze.

(késő este)

Jenő is esküszik, hogy az ufókat ő is látta!

Amikor volt szíves felverni az egész környéket (Bocsáss meg, Gizi!),

hogy engem szégyenbe hozzon.

Csak ő azt hitte, hullócsillag.

Kívánt is akkor ő magának egyet. Hát azért volt kénytelen szerenádozni az ablakom alatt.

Mindezt vacsora közben bírta elmesélni, amitől Berta lányom nem mert a szemembe nézni, Krisztián sürgősen kiment a konyhából,  Bernus fiam pedig beleprüszkölt a visszafojtott röhögéstől a krumplilevesbe.

(szombat reggel)

Szóval Kázmér tolta hazafelé a biciklit, és éppen belecsókolt az árokba, amikor valami nagy fényesség szállt fölé az akácos mögül.

És akkor Kázmér többé semmire se emlékezett.

 Ez az utóbbi nem csoda. Mert lehet, hogy csak Potrohos Kovács sörét itta, meg a whiskyjét is, persze, de abból annyit. Az a csoda, hogy egyáltalán eljutott az árokpartig.

Ez Béla doki változata.

Jenő viszont Kázmér nevében is kikérte a gyanúsítgatást. Mert nem az a fontos, hogy mi történt Kázmérral az árokpartig, hanem az, hogy micsoda kaland várt rá utána.

Szerettem volna, ha Jenő ezt nem a gyerekek előtt meséli el.

Megtette.

Szóval Kázmér ahogy magához tért, hát azt tapasztalta, hogy két lenszőke űrleány simogatja őtet teljesen mezítelen.

A Kázmért.

De nem a Kázmér volt meztelen, hanem a két űrleány.

Ők simogatták a Kázmért. Pont őt.

Akit maximum az anyósa szokott megsimogatni.

Szeneslapáttal.

Hát erre a képre rajtam is csak kitört a röhögés.

Erre megsértődött Jenő. Hogy mért ne lehetne Kázmérnak, vagy akár neki is ilyen kalandja? Azért, mert Etelka egy kiszikkadt kóró, attól még Kázmér lehet férfi! Ahogy ő is férfi, még akkor is, ha itthon ezt egyesek nem veszik tudomásul. Jenő ezzel kirohant a házból.

 A srácok pedig megint nem mertek a szemembe nézni.

Viszont már nem röhögtek. Sebaj.

………………………

Este a horror azért is jó volt a tévében.

És azért se mentem ki Jenő után. Hadd várja az űrleányokat, ha férfi...

( délben)

Az "egyesek" persze én vagyok.

Az pedig, hogy "egyeseknek" holnap lesz a névnapja, az "másokat", ugyebár nem érdekel. Éjszaka kinyitottam az ablakot. Hát látom ám, hogy az udvar közepén áll, a karjait ölelésre tárva bámulja a csillagokat.

Naplóm!

A férjem vajon normális? Vagy én lennék a hibás, mert két hete nem engedem be a hálószobába? Ha így folytatja, nem is fogom!

(este) 

Rozi hívott telefonon. Azt mondta, a somlói galuskával ne legyen gondom, hozza a zsúrra. Ettől meghatódtam, viszont nem értettem, miért szipog.

Hát kiderült, hogy Potrohos Kovács kedd óta ott alszik az árokparton, hátha a lenszőkék őhozzá is lejönnek. És ha ma este is elmegy, akkor ő is elmegy. Hétfőn az ügyvédhez. Hát Kázmér delíriuma miatt minden férfi megbolondult a kis fatornyos falunkban!?

 (vasárnap reggel)

Beláthatod, drága naplóm, hogy beszélnem kellett Jenővel.

Éjjel kilopództam hozzá a verandára, Bernus meg ne hallja.

Ott horkolt a nagyságos úr a gumimatracon a kerti asztal alatt.

A kutya mellette, a "férjem" hasán nyugtatja a fejét.

Hát csak belerúgok szolidan.

Nem a Dögbe. A Jenő talpába.

„Hülye vagy, Jenő?"- kérdeztem tőle csendesen.

Jenő ijedten összerándul, felébred. Azt se tudja ám, hol van.

Aztán rájön, amikor engem lát meg, és nem az űrlányokat.

Megpróbál mosolyogni.

„Csak nem hiányzok neked végre, Gizikém?"

„ Már hogy hiányoznál, amikor nem lenszőke a hajam?!"

Jenő erre válaszolt volna valamit. Nem vártam ki.

( este)

Jenő negyvenkét szál sárga rózsával ajándékozott meg! Aztán csodálkozott, hogy a somlóit a fejéhez vágtam. Esküszöm, azt hiszi, azért haragszom, mert ilyen költségekbe verte magát.

HATTYÚS NAPLÓ 21.

PAMELA ZÖLDBEN

(május 15. hétfő reggel)

Bocsáss meg, Naplóm, hogy egy hete megint nem vettelek elő.

De most talán jobb is így.

Ott hagytam el a történetet, hogy Jenő fejéhez vágtam a somlói galuskát, mert névnapomra negyvenkét szál sárga rózsát hozott nekem. Aztán persze nem győzött magyarázkodni, hogy neki az eszébe se jutott, hogy a lenszőke meg a sárga valahol ugyanaz a szín, és ő egyáltalán nem gondolt az űrlányokra, amikor a virágot vette.

Potrohos Kovács persze védelmébe vette AZT.

Hogy tudat alatt talán van ilyen, de ezért nem szabad haragudnom.

Erre Rozi kezdett el rikácsolni, jobb, ha Potrohos Kovács meg se szólal, és hogy megvan a véleménye a férfiak mocskos fantáziájáról, tudat alatt, vagy tudat felett, az neki mindegy. Ezzel ő is a férje fejéhez vágta a somlói galuskáját.

Szép kis névnapom volt, mi?

De ez még mind semmi.

Igazából azt szeretném elmagyarázni neked, mért nem engedem Jenőt a verandán se aludni.

(Béla doki kertjében)

Hogy a dokinak mennyi cseresznyéje lesz!

Fel is ajánlottam neki, hogy befőzök vagy húsz üveggel. A dokinak szívesen, ő megérdemli. Most már biztos, hogy ő az egyetlen férfi a környezetemben.

Na meg Halmos tanár úr, aki szintén csak röhög a lenszőke űrlányokon.

Van is neki kedve ilyen ostobaságokról ábrándozni, mondta, amikor kérdeztem tőle matek óra közben, mit szól az egészhez. Bernus közben vigyorgott.

Ő bezzeg szintén irigyli Kázmér bá't, mert ha a két csillaglánynak

„tényleg akkora dudái vannak"

mint amekkorára Kázmér bá’ emlékszik...

Én meg alig bírtam megállni, hogy szegény kisfiamnak ne zavarjak le egy fülest. Pedig ha valaki, ő még ábrándozhat.

No de Jenő?

Vagy Potrohos Kovács?

 Vagy az egész gusztustalan brancs a Vadvirágból?!

Hát ennél még az is jobb volt, amikor a pincérnő fenekét bámulták sóhajtozva.

Tényleg, mi lehet vele?

Halmos tanár úr különben egy kissé rozoga. A bal karja vállig gipszben, az orra betörve, és egy hatalmas lila monokli lilálkodik a szeme alatt. Még a téliszalámis szendvicsét se tudta megenni, mert kiverték három fogát is.

„Hát ilyen kemény meccs volt Devil's Macsóéknál"?!- csaptam össze a kezem, amikor megláttam.

A tanár úr csak a fejét csóválta. Nem rögbi, diszkó. Valami angol csoport járt ott. Tudod, ahol a tanár úr éjszakánként rendfenntartó, vagy mi.

Hát velük akaszkodott, amikor az angolok vodkásüvegekkel kezdték verni a személyzetet. Igen, bólogattam, magam is olvastam valahol, hogy az angolok nem bírják az alkoholt. Vagy azok inkább a finnek?

Viszont most jutott az eszembe: lehet, hogy Kázmérban titokban finn vér folyik? No és Jenőben?

Á, benne hal.

Halvér.

De olyan halé, aki egy sörtóban él, azért él-hal, és habot fingik.

SÖRTÓBAN ÉL A FALUNK PONTYA

NEKI AZTÁN NINCS SOK GONDJA

NEM IS ISZIK, MÉGIS BERÚG

CSAK LÉLEGZIK

HALLOTTÁL MÁR ILYEM REGÉT?

EMLÉLLÖNYVBE ENNYI ELÉG.

(kedd)

Rozi most már azt mondja, butaság, hogy ennyire felszívom magam.

Mert ő már megbocsájtott az urának. A férfiak már csak ilyenek.

Meg hogy vegyek róla példát az önmérsékletről. Amióta a Potrohos Kovács ugyanis felhagyott azzal, hogy éjszaka az árokparton háljon, hátha visszatérnek a tett színhelyére az űrlányok, ő kiegyezett a helyzettel.

És lenszőkére festette a haját!

Azt mondanom se kell, hogy a Potrohos ötlete volt az egész.

Hogy mi?

Na nem a Rozi lenszőke haja.

Hanem a rózsaszín póló. Rá nyomatva azt a két lenszőke k...

Majd leírtam, kikkel!

Le is írom: kurvával!

A Potrohos szerezte a trikókat, aztán rajzoltatta meg a nőket, a városban valami grafikussal. Aztán elvitte a rajzot meg az első ötven pólót ahhoz a szuper fénymásolóhoz.

Hogy miért?

Hogy divatot teremtsen.

Hogy két zöld, nagycsöcsű űrribanc pózoljon mindegyik száztíz kilós, söritta kan pocakján a faluban!

És sikerült is neki.

Két nap alatt divat lett.

Mert mindegyik azt hordja! Még abban is alszanak! És persze az egész ország rajtunk röhög!

Hát ezért mondtam Jenőnek, amíg ő is abban a trikóban jár, addig nem lépheti át a küszöböt. A gumimatracát pedig odatámasztottam a kutyaól mellé. Erre mit válaszolt Jenő? Hogy jobb is, ha az udvaron alszik.

Figyelheti a csillagokat! De adna már az isten egy háromnapos esőt!

Nekem különben mindegy.

Jön még ősz, aztán meg tél is...

(szerda)

És mit csinál erre a lányom?!

Vett egy olyan trikót Krisztiánnak!

És tegnap este meg?

Amikor kipakolom Bernus tornacuccát a mosáshoz, mit találok?

És mit válaszol a fiam, amikor összeszidom?

„Anyu, ha nem haragszol, néhány napig szívesen aludnék kint apu mellett..."

(este)

Még csak nem is szép az a két luvnya neon-zöld bőrben.

Először a hajuk tutira festett len.

Másodszor olvastam róla, hogy még Silvester Stalone is utálta, amikor Pamela Anderson neki volt a felesége, valamikor a múlt évezredben!

És akkor így még szerintem öregebb is nálam!

De a Stalone  még mindig aztán férfi! Mert őt külön ezért megnéztem a tévében. Na jó, Nem úgy férfi, ahogy Béla doki, de...

Ezt mondtam is Jenőnek, meg Bernusnak, amikor kivittem nekik a vacsorát. Lemosolyogtak.

Lehet, hogy az igazi Pamela Anderson már egy öreg, aszott szatyor, és hogy a Rocky még mindig lehet egy úri hölgy ábrándja, viszont a két űrlány biztos nem olyan.

„Hát akkor milyen?"

Gúnyosan akartam ezt kérdezni. De lehet, hogy visítottam? Hogy pontosan milyen, azt csak Kázmér tudja. Ő viszont azóta is részeg. A boldogságtól, azt állítja.

( hajnal)

Szent isten! Akkor mihez kezdek, ha Béla doki is ilyen trikót hord a fehér köpenye alatt? Na, nem, ez lehetetlen! Vagy mégis?

         

HATTYÚS NAPLÓ 22.

A dokinak nincs olyan pólója.

Még?

EJNYE, KÁZMÉR! 

Jaj annak a nőnek, aki a faluban nem hasonlít AZ ŰRCSAJOKRA!?

(május 19., péntek)

És ha nekem megjelenne egy tündér, aki azt mondaná, lehet három kívánságom? A dokitól hazafelé jövet jutott ez az eszembe.

Hát támadt néhány ötletem, mit kívánjak.  És éppen kezdtem is volna szép csendesen sorba rakni őket, amikor földbe gyökerezett a lábam!

Megláttam ugyanis Etelkát, Kázmér feleségét kijönni a közértből.

Az egy dolog, hogy tíz évet öregedett két hét alatt, amióta Kázmér "megcsalta" azzal a két űr-ribanccal. Mert Etelka szegény húsz éve van úgy, hogy hatvannak se látszik. Másképp leszólva őt: ő már húsz évesen is hatvannak látszott.

Igen, azt hiszem, így sértőbb.

Szóval nem ettől lepődtem meg.

Hanem attól, hogy lenszőkére volt festve NEKI IS a haja!

Hát csak álltam, és néztem rá, ő meg szégyenlősen elfordította a tekintetét.

„Mit műveltél, Etelka?!" - ordítottam volna a képébe a szívem szerint, de csak ennyit tudtam kinyögni:

„Szia!"

„Hát most mit csináljak?"- kérdezte tőlem szegény asszony, és már slissszolt is tovább a kerítés mellett.

„Nahát, tudod" - újságoltam Rozinak a telefonba.

„Ilyenek vagyunk, mi nők! Képesek ennyire megalázkodni!"

(ebéd után)

Ja! És Béla dokin viszont azt mesélte, hogy szóval azt hallotta az egyik városi kollégájától a baleseti osztályon, hogy Hamvas tanár urat nem részeg angol turista drukkerek verték ronggyá a diszkójában, hanem a Weiss Tóni emberei, mert a tanár úr is tartozik neki...

Hát tudod!

Ja, azt nem tudod, ki az a Weiss Tóni? Na látod, ő az, aki nem kompresszor

lopásra szakosodott.  

Szép, mi? Hogy milyen világban élünk!

Matek tanárokat vernek a gengszterek.

Meg kéne kérdeznem Krisztiánt, mit tud a dologról.

De nem merem, hátha Berta megint felhúzza az orrát.

(szombat)

Bezzeg a Dögnek van ízlése! Kapott is tőlem egy velős csontot!

Szóval az történt, hogy AZ hajnalban szedte fel a salátát. mert reggel vitte be

őket a piacra árulni. Hát az én Jenőm már ebbe a kis hajlongásba is megizzadt. Úgyhogy levette az űr-ribancos pólóját, és ráakasztotta egy szőlőkaróra.

Aztán persze lement a picébe egy sörért. Aztán mire visszatért, az a drága kutya nem letépte a pólót a karóról?

Jenő persze dühöngött, hozzávágta a kapát, kizavarta az utcára.

Aztán hozza ám nekem, hogy varrjam meg!

Én!

Varrja meg a Pamela Anderson!

Erre Jenő megesküdött, hogy a saláta árából vesz magának tíz újat a Potrohos Kovácstól. Na, csak azt lássam meg, mondtam neki.

Rögtön felhívtam Rozit, nehogy már adjanak még egyet neki. Rozi azt mondta, persze, nem...Aztán hümmögött, és témát váltott. Kérdeztem, mért nem jön át este.

(vasárnap este)

Jenő dühöng. Az egész Vadvirágos galeriban egyedül neki nincsen űr-csajos pólója! Viszont van pénze, mert az összes salátát sikerült eladnia.

…………………..

Különben azóta is azon tűnődök, tényleg mi lenne a három kívánságom.

Az első például az, hogy mi lenne, ha Jenő...

Szóval, ha Jenővel...

Á, ez még így nem jó!

A második, hogy Bernusnak meg Bertának minden sikerüljön az életben.

A harmadik...

Na várjunk csak, még ez se tökéletes. Az úgy túl általában van, hogy minden sikerüljön. Erre a jó tündér csak széttárná a kezét. Na jó, de mi az a minden?

Hát minden. Házasság, gyerekek, lakás, jó munka, kocsi, nyaralás minden évben a tenger partján… ez nem egy kérés, hanem helyből hat.

Legyenek boldogok! Na? Hogy? Ezt a tündérre meg rájuk bízom.

Majd holnap Béla dokinál, takarítás közben kitalálom, hogy magamnak mit.

No de hol van az a tündér, aki meghallgatna?

……………………….

Rozi egész hétvégén nem jött át. Csak nincs valami baj?

Megsértődött? De min? Vagy mi van?

(hétfő)

Ilyet!

Délelőtt Kázmér jött be Béla dokihoz.

Hát mit mondjak? Én azóta nem láttam, amióta becsajozott. Szegénykém vagy tíz kilót fogyott, sápadt, a keze remeg. Amikor meglátott a váróteremben, majdnem orra esett, olyan gyorsan iszkolt volna. De pont belebotlott a dokiba, aki behívta. Hát eltelik úgy negyed óra, Kázmér jön ki, a szemembe se mer nézni, úgy távozik. Engem meg majd megesz a kíváncsiság.

„Csak nem nagy a baj, doki?"- kérdezem, amikor kettesben vagyunk. Erre Béla se mer a szemembe nézni, aztán elnyeríti magát.

„Hát én nem tudom, Gizikém, de úgy tűnik, kankósak voltak azok az űrlányok."

Én meg csak bámultam Béla dokira, vagy öt percig nem is értettem, mi van. Aztán Béla doki elmagyarázta, így már az eszembe jutott, mi az a kankó...

(kedd)

Megígértem a dokinak, hogy orvosi titkot tartok. De aztán csak nem állhattam meg, hogy közöljem Jenővel, micsoda csillagközi libákról ábrándozik.

Jenő meg csak néz rám azokkal a gülü szemeivel, aztán mérgében a tenyerébe csap! Franc a Kázmérba! Üvölt. Én megölöm, ha megfertőzte azokat a lányokat!

                                                              

HATTYÚS NAPLÓ 23.

NYUGODJÁL MEG, HOGYHA SZERETSZ!

( május 25., hajnal)

Kedves Gizim!

Hát nyugodjál mán le, hogyha szeretsz! És vegyed észre, hogy engem el nem feledsz!  Ugye emlékszel, hogy Kázmérral nagyjából mindig ezt énekeljük, mert ő is huszonkét éve házas ember. 

A férjed: Jenő!

És nem úgy hívnak, hogy"AZ"!

Csak bocsáss meg, mert nekem muszáj végigolvasnom a naplódat!

(délben a Vadvirágágban)

De te tehetsz ám arról is, hogy megtaláltam! Mert te vagy velem olyan, hogy...Hát hideg volt, na! Ezért lementem a pincébe, de még ott is annyira hideg volt, hogy egy üres krumpliszsákot is magamra húztam, és akkor láttam meg. Most erre mondhatnád azt, hogy úriember, ha belépillant, akkor az emlékkönyvet becsukja. Mert tudni illik, hogy ami titok, az titok, még akkor is, ha az ember az a saját felesége naplója.

(délben kettő, ha már te is ilyen pontosan jegyzed)

De honnan tudhattam volna, hogy az a te naplót?!

Amikor a lányomnak vette a Krisztián karácsonyra?

És te meg le is tagadtad hogy "mit tudom én hová hagyod széjjel a cuccaidat, Berta"?De különben elegem van. Pedig nagyon szeretlek! Én most átmegyek a Potrohos Kovácsékhoz, de ott se fogok szólni egy szót se, mert te bízhatsz bennem, és szeva!

(délután hat, vagy mi)

"Hát nyugodjál meg, hogyha szeretsz!" énekeltem  Potrohos Kováccsal, most meg  jövök haza, és csak neked, itt az árok partján bevallhatom, hogy könnyezek!

Vajon kerested-e már a naplód? Jézusom, nekem rohannom kell hozzád, hogy a helyére visszarejtsem!

(Vadvirág, este nyolc?)

És!?

Nézem a pálinkát, meg olvasom a naplódat és ara gondolok:

Anyukád, édes Gizikém, ő is azt mondta huszonkét éve azt mondta hogy én pont neked való ember vagyok. 

Na, akkor rám néztél, hogy..., és aztán amikor ki kísértél a buszhoz azt mondtad hogy ezért meg mindenképpen szeretsz,mert úri ember vagyok. Hát akkor ezért kérdezem én tőled, hogy akkor mi van?!

( Éjfél a kertben, nincs is hideg. Észrevettem ám, hogy kerested.)

Most mért nem hiszed el, hogy szeretlek?!

Úgyhogy nyugodjál már meg!

Lehet, hogy én nem bírok olyan szépen szép lenni, mint Lagzi Lajcsi, meg lehet, hogy nem vagyok olyan okos, mint  Béla dokid, és nem annyira kigyúrt macsó, mint Hamvas tanár úr, (aki különben ki van rúgva, mert meg merte fogni a kezedet )de akkor is az én feleségem vagy és úgyse válok mert például érted élek! És különben is mért csented el Berta naplóját, és mért firkálsz ilyeneket, amikor velem kéne mindent megbeszélned?

(hajnali kettő)

Na most ha azt hiszed hogy tudom hányadika van akkor,  én közlöm veled,

hogy nagyon ki vagyok akadva!

És fázok!

Te kis te!.

Amikor elolvastad ezt, válok.

Bernus az enyém, Berta is az enyém, te meg menjél lakni!

Én megyek el lakni.

Senki nem megy el lakni! Ki a férfi a házban?!

( Hát már megint nem hajnalodik?)

Hát olyan ember vagyok én, aki olyan?!

Hát milyen ember vagyok én?

(reggel van, és be kéne mennem)

Te meg hülye vagy én édes, drága Gizim, ha nem szeretsz!

(ma már tudom, hogy holnap van)

És reggeli közben furcsán néztél rám, de te nem tudhatod, hogy én tudom, hogy nálam van a naplód. Ne félj, nem haragszom semmiért!

(Csanád napján, vasárnap reggel)

Én mindent megtettem értetek, nem zavar?

Még azt is, amit nem lett volna szabad.

(reggeli után)

Kázmért pedig igenis elrabolták! És ha ennyi érzéked sincsen a valósághoz, akkor neked tényleg semmi érzéked nincsen a valósághoz!

( gyanakszol már, igaz, hogy hol a naplód?)

Ne haragudjál már de tényleg nagyon ki vagyok akadva!

Nekem Ilonkához a vadvirágban annyi közöm volt hogy fizettem neki néha

egy bélizt! Mér bűn ez?

Visszateszem a naplódat, azt akarom úgy találd meg, hogy benne van a levelem!Pedig most megint nagyon mérges vagyok, de a horgásztónál azt mégis kitudtam is, hogy most ma van. Vagyis hétfő.

(Alajos mellettem azt mondta, kedd.)

Szeretlek Gizi, bocsáss meg!

Nem azért hordok itthon macinacit, mert én nem akarok neked tetszeni! 

És olyan se vagyok, mint a tök. Hanem ezért hordok macinacit, mert spórolok, és mert én abban érzem jól magam! Ez is bűn?!

(szerda)

Elvárom tőled, hogyha elolvasod ezeket a sorokat, akkor ne írd le rólam, hogy "AZ".

                              A férjed

ui. akivel együtt éltél huszonkét évig.

ui. és aki szeret.

HATTYÚS NAPLÓ 24.

AKKOR HOGYAN LEGYEN!?

(június 1. csütörtök)

Jaj, Hattyúm!

Tudom!

Azt, amit én!

Úgy, ahogy én!

Bennünket elragadtak, levetkőztettek, megbecstelenítettek!

„Mint Kázmért az űr-ribancok!"- mondaná erre Potrohos Kovács, ha éppen a humorán lenne.

De ez nem vicc! 

Igaz?

Felháborító, amit  AZ művelt velünk!

……………………..

És én erre mit teszek, drága naplóm?

Tűröm?

Tűröm!

Igaz, hogy azóta, végképp és egyáltalán semmit nem szólok hozzá.

Hiába bámul rám olyan esdeklően, mint kutyánk, a Dög, ha a pörkölthöz való lapockát kockázom a konyhaasztalnál.

De nem vagyok rá képes igazán haragudni!

A buta szívem!

Mégis csak a férjem.

Viszont velünk most mi lesz?

Tartsunk össze, mint ...mint az a két megesett leány az árvaházban?

Tudod, amit tegnap adtak késő éjszaka a tévében!

De annak rossz vége lett. Az egyik gazdag kurtizán lett, a másik apáca.

Mégis...!

Igen!

Csak azért is!

Tartsunk össze!

(június 2. reggel)

Egy csomó dolog történt Béla dokinál, de nem merem bevallani neked!

Na, semmi rosszra ne gondolj!

Bár mért lenne az rossz?

Számomra, akit megbecstelenítettek?

Csak beszéltem az öreggel, aki azt mondta, hogy...

Nem mondhatom el!

Igaz, máshová rejtettelek.

A...és a...közé...

Látod, még az új helyet se merem leírni!

Érzem, hogy Jenő keres téged!

Látom, amint a házban jön, megy, szimatol, mint ragadozó, aki prédára les!

Na jó, ez nem titok, ezt  elmesélhetem: Kázmért már majdnem biztos nem az űrlányok rabolták el, mert Béla doki baráti alapon kihívta konzultálni egy pszichiáter kollégáját, aki hipnotizálta

( Bernus fiam szerint "megwoodoozta)

Kázmért, akinek ettől visszatért egy kicsit az emlékezete, és most azt állítja, hogy azok a lányok finnül beszéltek.

Most már csak az a rejtély, honnan tudja ezt Kázmér, ha nem tud finnül?

És mért pont finnül? És hogy került két finn lány május elsején a Madaras-dűlő földútjára? És ami a legteljesebb rejtély: hogy tetszhetett meg nekik Kázmér, aki hót részegen hevert az árokparton, és a biciklijével takarózott?!

( ebéd után)

Jaj, én tényleg nagyon buta vagyok! Neked nyugodtan elárulhatom, hová dugtalak, hiszen amíg Jenő nem talál meg, te tudhatod, ha pedig megtalál, akkor ő is újra tudja. Erre persze azt mondhatnád, ez jellemző női logika. De te szerencsére a barátnőm vagy, te nem gúnyolódsz velem! Mit csináljak Jenővel?! Szóljak hozzá?

(június 3. szombat, délelőtt)

Hogyhogy mit csináljál?!  Szóljál hozzám!

Különben itt most egyáltalán nem Kázmérról van szó, hanem rólunk! És én egyáltalán nem úgy nézek rád, mint a Dög, ha a húst kockázod! Hanem úgy nézek, mint a férj szokott a feleségére, ha a férj szereti a feleségét, de a feleség meg nem szól hozzá már több, mint egy hónapja! Különben szeretettel ölel: Jenő!

( kint a kertben)

Ne dugdosd már a naplód, Gizi, úgyis megtalálom! És ha nem fogod dugdosni, akkor én meg nem fogom olvasni, pláne akkor, ha végre szóba állnál velem!  Még mindig Jenő!

( vasárnap este)

Gizikém!

Legalább levelezzünk!

"AZ", ha neked a nevem így jobban tetszik!

( hétfő)

Na jó. Ha nem, hát nem!

Én aztán nem fogok többé se könyörögni, se megalázkodni.

Mert ha neked az semmit se számít, hogy szeretlek, akkor...

Áruld már el, mit vársz tőlem, akkor hogyan legyen?!

( június 6. kedd, délelőtt)

Kedves Jenő!

Nem bánom, levelezzünk.

 Ez a napló már úgy se való másra, hiába vagy a férjem, és hiába nem haragszom igazán, amiért elolvastad. De hogy még bele is firkáltál, az azért mégiscsak szörnyűség.

Erről megkérdeztem Rozit, és Rozi is rettenetesen fel van rád háborodva.

Hogy te micsoda egy indiszkrét tahó vagy.

Szóval akkor ez az izé, ami valamikor a naplóm, a legbizalmasabb barátnőm volt, legyen ott, ahol legutóbb rátetted azt a ...majd kimondtam, milyen mancsodat!

Kimondom: koszos!

Tehát a ruhásszekrényben, a fehérnemű mögött találod mostantól, ahogy most is ott találtad, ha ezeket a sorokat olvasod.

Mégse legyen a gyerekek szeme előtt. Bár hogy ők beleolvassanak, azt róluk nem is feltételezem. Ugyanis, Jenő, már Bernusban is van annyi érzés és jólneveltség, hogy nem tenne ilyet. Berta meg maximum szemrehányást tenne, hogy szilveszterkor elcsentem tőle. Mindamellett közlöm veled, hogy nem óhajtok ezen a napló ügyön se veszekedni, mint ahogyan máson se.

És azért nem szólok hozzád egy hónapja, mert nem akarok veszekedni. Nem pedig ezért, mert különösebben utálnálak.

Üdvözöl: Gizi.

ÉS VIGYÉL EL NYARALNI IS!

(június 8. Medárd napján nem esett)

Viszont az én szívemről esett, drága, édes, egyetlen Gizikém!

Egy nagy kő! Hogy legalább levelezel velem! 

Ja, igaz, hogy a napló meg leesett. Mármint ki a kezemből.

Úgyhogy azért mutat most ilyen furcsán.

De látod, minden lapját szépen újra sorba raktam. Anyám életére esküszöm, hogy miközben összerendeztem őket, nem olvastam őket újra! Csak az utolsó lapot.  Hát béküljünk már ki, te kis te! 

Egyébként meg én se akarok veled soha többé összeveszni, a Hamvas tanár urat se rúgom ki, hiszen Bernus átment matematikából is.

Te!

Lehet, hogy a végén még professzor lesz ebből a gyerekből?

Ha Bertából meg úri nő...

Viszont a Rozi véleménye nem érdekel. Rozi részemről le van...

De mondom, én se akarok veszekedni. Azt a csokor gazt meg, amit az ágyadon találsz, nem a nyári mikulás tette a párnádra.

Szerető férjed: Jenci.

( június 9. péntek reggel)

Na és rendes állást mikor keresel magadnak?

Rozi is utál téged, ne aggódj. Viszont akkor is a legjobb barátnőm volt és marad, és passz. Én se szólok bele Kázmérba. Na jó. Néha igen, de az meg téged nem érdekel. A rózsákat köszönöm.

Gizi.

( délután)

Amikor ebédnél azt mondtam, hogy egyél Bernus rendesen, mert pofán egyensúlyozlak, azt nem azért mondtam, hogy randán nézzél rám, jó?!

Valakinek nevelni is kell ezt a gyereket, hiába lesz egyszer professzor.

Mért? Majd akkor is úgy eszik, mintha a vályú előtt röfögne?

Különben hétfőn megyek valakihez munkát kuncsorogni, akit Potrohos Kovács ajánlott. Arról pedig, amit Hamvas tanár úr híresztel, hogy az a két finn űrlány abból az angol drukker csoportból tévedhetett a dűlőhöz, akik miatt május elsején összeverekedett a diszkóban, az szerintem így túl egyszerű.

De most nagyon figyelj rám!

Figyelsz?

Gondold át, és ne hamarkodd el a választ!

Egészen véletlenül nem alszunk ma együtt?

Huncutkodhatnánk is.

Ha te megvakarod nekem ott, ahol nekem viszket, akkor én is neked ott…

Érted , ugye, nyanya!

 Jenő

( rá fél órára)

Te figyelj rám, teremtés koronája!

Az ember úgy általában nem szokott egészen véletlenül valakivel együtt aludni, kivéve Kázmér barátodat, és azt a két szőke diszkó-űrfinnt. És légy szíves ne leskelődj, és ne toporogj az előszobában, miközben a levelet írom.

Nem bírsz várni?

 A naplómat pedig megragasztatod!

Különben meg, ha nem titok, mégis milyen állásról lenne szó?! 

Te!

Bernus szerinted rajtunk röhög?

Gizi

Hóhér.

Jenő.

Most ne hülyéskedj!

Gizi.

Akkor veled alhatok?

Jenő

Még mit nem?

Gizi.

Mást nem.

Jenő.

Ha tényleg hóhér leszel, akkor még megfontolom.

Gizi.

Akkor én most átugrok a Vadvirágba.

Jenő

Addig "fontolgassál"csak nyugodtan, én nem sürgetlek, adok pár órát. 

Hát lány korodban nem voltál ennyire rátarti, te! 

( péntek este)

Na jó.

Szóba állok veled.

De akkor először is vegyél nekem egy új naplót.

Ugyanilyen hattyúsat! És ígérd meg, hogy legalább abban hagysz nekem magánéletet! Én igenis szeretek álmodozni! Meg olyasmikről tűnődni, ami csakis rám tartozik. Neked ott van a Vadvirág, meg a haverjaid. Meg a söröd. Nekem meg vannak olyan gondolataim is néha, amiről még Rozi se tudhat.

Csak a naplóm, meg én.

És azt is ígérd meg, hogy soha nem jössz úgy haza, hogy „hun a pörkölt",

meg ha megbántott valaki, akkor nem rajtam állsz bosszút, és a kutyát se rúgod oldalba, amikor pedig legtöbbször simogatod.

 És azt a sorozatot nézem, amit én akarok, és olyankor nem kezdesz velem üvöltözni vörös fejjel: de hát sorsdöntő meccs van, édes Gizikém!

És névnapozás egy évben legfeljebb kétszer lesz.

Kázméré,Géza neve napján,  Potrohos Kovácsé, és a tiéd.

Ja, az három. Hát rendben, akkor legyen három. És a kertben nem csak a szőlő metszés a te feladatod. És legalább szombatonként eljöhetnél velem a boltba vásárolni, hogy ne én cipeljek haza mindent. És nem gúnyolódsz többé Bertán se, hogy most nem is tudod, hogy iksz vagy "O" alakú-e a lába.

És...na jó, a többit majd szóban.

Viszont, ha mától tényleg visszajössz aludni, akkor légy szíves előtte mindig zuhanyozzál le! És ne nézzél rám értetlenül, hogy minek, amikor két hete szerdán délután már tusoltál. Ölel szerető feleséged:

Gizi.

Ja! És tényleg vigyél el nyaralni is!

Ne a Slötyóra kempingezni! Au csak neked nyaralás.

A sátrunkat különben is megrágta és lehugyozta a Dög.

ÍRJAM MÉG,

HOGY ZÖLD A FŰ ÉS KÉK AZ ÉG?

ÉS EMLÉKKÖNYVBE ENNYI ELÉG?

VAGY:

A HÁJA  A  HATTYÚ  BÁJA

MIDŐN REÁSZÁLL A HATTYÚFÁRA!

A KÚTÁGASNAK OTT A VERÉB

DE SZÓL A HATTYÚ: NE MÉG, NE MÉG!