APÁNK NAPJA






        
                  APÁNK  NAPJA




                           TAKÁCS
                           MARI
                           GÉZA
                           ARTÚR
                           KLÁRA







Nagyobbacska hétvégi faház belső tere. Lépcső vezet a padlásra,
amit csapóajtó választ el az alsó tértől. A lépcső mellett mosdófülke,
nejlonnal elkülönítve. A palettával elsötétített ablakon át beszűrődik a
reggeli fény. Kopott szobabútorok: kihúzható ágy, asztal, székek, konyhapolc.
Az asztalon villanyrezsó. A helyiség teli üres üvegekkel.









EGY
( Takács, Artúr, Klára)

 Takács a mosdófülkében borotválkozik.

TAKÁCS             Borotválkozni!
Borotválkozni, pajtikám!
Csak az a fontos, hogy ne hagyd el magad!
Fegyelem!
Figyelem!
És a borotválkozás után megmosdani!
Elvégre ma különösképpen tisztának kell
látszanod.
Magabiztosnak, és jókedvűnek.
Érted, hogy miért?
Nem érted.
Igaz?
Naná, hogy nem.
Figyelj!

 A padlástér felöl hangok.

KLÁRA               Jaj, ne!
ARTÚR               Mért ne?
KLÁRA               Mert ne! Álmos vagyok.
ARTÚR               Ja…akkor…

Kevés csend után.

KLÁRA               Mért kelsz fel?
ARTÚR               Megyek futni.
KLÁRA               Ma nem tudnád kihagyni?
ARTÚR               Olyan nincs.
KLÁRA               Mért nincs?
ARTÚR               Muszáj.
KLÁRA               Na! Maradj már, bajnok! Úgyis te vagy a király.
ARTÚR               Másfél óra múlva itt vagyok.
KLÁRA               Akkor inkább gyere, hagyom.

 Csend, hangok, Takács mosolyogva figyel, aztán.

KLÁRA               De olyan izé, hogy látod közben!
ARTÚR               Felejtsük el!
KLÁRA               Baj?
ARTÚR               Majd jövök.
KLÁRA               De nem haragszol?
ARTÚR               Dehogy!

 Artúr robog le alsónadrágban, pólóban a lépcsőn.
Takács elhúzza a nejlont.
 Artúr felveszi az egyik székre dobott joggingalsót,
 aztán  a cipőjét keresi, ám nem találja.

ARTÚR               Hallod? Hová raktam a dorkóm? Klári!
KLÁRA               Mit?
ARTÚR               A dorkóm! Hová dugtad?
KLÁRA               Én?! Milyen dorkód ?
ARTÚR               Mégis, milyen, ha futni indulok?
KLÁRA               Mit tom' én, hol van! Nem a bejárat előtt
                            hagytad a küszöbön?

 Artúr megy, kinyitja az ajtót, a futócipő csakugyan ott van.
Beözönlik a fény. Takács felnyög a nejlonfüggöny mögött.

TAKÁCS             Csukd be!

 Artúr a cipővel a kezében a mosdófülkéhez megy, félrehúzza.

ARTÚR               Te még itt vagy?!
TAKÁCS            Csukd már be!
ARTÚR               Éjszaka megígérted, hogy hajnalban elmész.
TAKÁCS            Megyek mindjárt.
ARTÚR               A csajom nem láthat meg.
TAKÁCS            Valahol csak rendbe kell hoznom magam.
ARTÚR               Rendbe? Minek? És mért pont itt?
TAKÁCS            Hol, ha nem itt?
ARTÚR               Nem itt!
TAKÁCS            Nem akarlak zavarni. Amire visszaérsz a kocogásból eltűntem. Csak csukd már be azt az átkozott ajtót!

 Artúr megy, becsukja az ajtót, aztán visszajön az ágyig, leül
 a szélére, felhúzza a cipőjét.

TAKÁCS            Nem örülsz, hogy még találkoztunk?
ARTÚR               Nem.
TAKÁCS            Így utoljára?

Csend.

TAKÁCS            Nincs kedved beszélgetni?
ARTÚR               Miről?

 Takács lemossa a fél arcáról a borotvahabot, a fél arca szimmetrikusan borostás marad.

TAKÁCS            Az éjszaka rájöttem valamire.
ARTÚR               Már megint?
TAKÁCS            Az ember háromszor hal meg.
ARTÚR               Csak?
TAKÁCS            Először, amikor végre leáll a szíve.
ARTÚR               Ja. Az tényleg nem semmi...
TAKÁCS            Másodszor, amikor a lelke kiszáll a testéből.
ARTÚR               Ez is megvan.
TAKÁCS            Harmadszor, és igazán pedig akkor, amikor már
                           csak hullaként jelenik meg szerettei álmaiban. Érted? Ugye nem érted?
ARTÚR               Én csak azt nem értem, hogy ez mitől annyira
                            baromi nagy és új gondolat.
TAKÁCS            Hála isten nem is értheted.
ARTÚR               Különben tényleg úgy szambázol itt, akár egy
                            zombi.
TAKÁCS            Zombi? Lehet. Igen. Ne csodáld, hogy egy kicsit  rosszul nézek ki! De mától összeszedem magam.
ARTÚR               Te. Össze. Magad.
TAKÁCS            Igen.
ARTÚR               Évek óta ilyen szarul nézel ki.
TAKÁCS            Az a nap lesz az apád napja. Igaz?
ARTÚR               Melyik nap?
TAKÁCS            Ha majd álmaidban is csak halott leszek.
ARTÚR               Nem hagynál lógva?
TAKÁCS            Megbántottalak? Mivel?
ARTÚR               Szívódj már fel, öreg!

 Klára fentről.
                                     
KLÁRA              Artúr! Nem értem ám, mit beszélsz!
ARTÚR               Nem is hozzád szóltam!
KLÁRA              Mért, van lent valaki?
ARTÚR               Persze, hogy van! Én vagyok!
KLÁRA              Te magadban beszélsz? Jé! Artúr! És mit
                           csinálsz olyankor, amikor magadban beszélsz?
ARTÚR               Olyankor húzom fel a cipőmet, oké?!
KLÁRA              Ez hót hálivúd! Tökre bírlak!

 Artúr felmegy a lépcsőn.

ARTÚR               Akkor meg aludjál, ha álmos vagy!
KLÁRA              De tényleg nem haragszol?
ARTÚR               Mondom, hogy nem!
KLÁRA              Akkor meg mért ordítasz?
ARTÚR               Nem ordítok! Bocs.

 Lecsukja a csapóajtót. Lejön.

ARTÚR               Majd nem gondolok rád, és kész. Elfelejtelek, ha rajtam múlik.
TAKÁCS            Mert gyűlölsz engem, és kész?
ARTÚR               Nem gyűlöllek.
TAKÁCS            Szóval nem bocsátasz meg.
ARTÚR               Nem is haragszom.
TAKÁCS            Mért is nem?
ARTÚR               Semmi bajom veled, Olyan vagy, amilyen  vagy. Csak te is felejts el engem! Mentem.
TAKÁCS             Isten veled!

 Artúr felveszi a jogging felső részét is, indul kifelé.

TAKÁCS            Az ember mindig ott lel barátra, ahol nem is várja.
ARTÚR               Ezt most mért mondod?
TAKÁCS            És abban teljesen biztos vagy, hogy én egy
                            féreg vagyok? Aminek ti tartotok?
ARTÚR               Engem baromira nem érdekel, hogy te mi
                           vagy. Régen nem.
TAKÁCS   Valamit el kell mesélnem, amit még egészen
biztosan nem tudsz.
ARTÚR               Tényleg?
TAKÁCS            Az autóbalesetről. Tatabánya felé zúztunk a kocsival.
Kesének nevezte el Mari. Csodával határos módon maradtunk életben.
ARTÚR               A könyökömön jön ki a sztori.
TAKÁCS            Azt mondod? Én sose beszéltem még róla.
ARTÚR               Mari az egészet elmesélte.
TAKÁCS            De biztos nem úgy, ahogy valójában történt!
ARTÚR               Na jó. Szerinted hogy történt?
TAKÁCS            Azt a rozzant Suzukit aznap vásároltam Marinak.
Anyagi fellendülésünk örömére. Nahát, be is szálltunk,
                            hogy kipróbáljuk. És akkor...
ARTÚR               Szét is törted. Mi ebben a pálya?

 Takács az ablakhoz megy, óvatosan kiles a spaletta egyik résén.

TAKÁCS             Mondom, hogy nem úgy tudod, ahogy megtörtént. Utáltam vezetni. A sebességtől pedig mindig is irtóztam. De Mari mellettem sápítozott, hogy siessünk, mert elkésünk. Elkésni! Mintha bárhonnan, bármikor el lehetne késni. A fontos dolgok úgyis megvárnak. Mármint a bajok.                                        Örömteli dolgok meg úgyse várnak, bárhogy is  igyekszel . Mivel örömteli dolgok nincsenek is. Ha meg vannak, akkor úgyse fontosak, tehát  megint csak kár sietni.
ARTÚR               Lehet, hogy otthon szunyálok, és ezt az egész
                            szívatást csak álmodom?
TAKÁCS            Mari lökdöste a vállam, hogy azért is előzzem
                            meg azt a zöld Opelt.
ARTÚR               Vagy mégis ébren vagyok? Most mi van?!
TAKÁCS            Persze, persze...,ébren vagy, ne aggódj!
ARTÚR               De én pont attól parázok!
TAKÁCS            Szóval ahogy a zöld Opel mellé
                            érek, hát nem beletapos az a seggfej is a gázba?!
ARTÚR               Miért szöktél meg?
TAKÁCS            Nem szöktem meg.
ARTÚR               Miért jöttél ide vissza?
TAKÁCS            Ne haragudj, de honnan sejthettem volna, hogy
                            felhozod ide a barátnődet?
ARTÚR               Várjál már! Nem ez a lényeg, öreg!
                            Hanem az, hogy volt pofád ide visszajönni?
TAKÁCS             Kegyetlen kis kérdés.
ARTÚR               Az? Na ne! Ilyen nincs! Behalok, hogy mindenki
                            azt löki nekem, hogy lazán véged van, most meg                                              itt fárasztasz engem hót elevenen...
TAKÁCS             Mari meg átordít a Opelesnek, hogy szórakozzon
                            azzal a jó...Naná, hogy én meg őt nyugtatom, így
                            nem veszem észre, hogy jön szembe az a teherautó!
ARTÚR               Rendben. Beszélsz hozzám. Hallom.
TAKÁCS            Vagy kisbusz volt? Az Opel meg inkább WW?
ARTÚR               Nem probléma.
TAKÁCS            A motorháztetőt húsz méterre találták meg a rendőrök a búza közt.
ARTÚR               Őszi rozs volt, de mindegy.
TAKÁCS            Ezt meg honnan veszed?
ARTÚR               Ott voltam, vagy nem?
TAKÁCS            Három éves se voltál.
ARTÚR               Mari ezt is mesélte.
TAKÁCS            Ő mindig hülyeségeket beszél. Búza volt.
ARTÚR               Őszi rozs és Audi.
TAKÁCS            Dehogy volt az Audi!
ARTÚR               Az volt.
TAKÁCS            És nem rozs! Különben ilyen apróságokkal nem fogsz
                           összezavarni. Vagy tényleg rozs volt? Na tessék!
                           A fenébe, mégis sikerült! Mit akartam mondani?
ARTÚR               Minek nyomod ezt, öreg?
TAKÁCS            Minek? Hogyhogy minek? Hát ez az! Most figyelj,
                            mert most jön a lényeg! A hülye orvosok
                            összekeverték a papírokat! Akkor éjjel nem engem,
                            hanem az ágyszomszédomat rakták a tepsibe, de
                            az én nevem alatt! És utána hetekbe tellett, amíg
                            a hivatalok elismerték, hogy mégis élek. Most már
                            érted, hogy mi végre meséltem el ezt neked?
ARTÚR               Nem.
TAKÁCS            Tévedés történt! Akkor is. Ahogyan most.
Úgyhogy ne csodáld, hogy ezúttal nem vártam ki a végét! Hogy napokig, hetekig tököljenek az aktákkal. Ezért vagyok itt. Vagy nem vagyok itt? Válaszolj!
Ha meghaltam volna, hogy jöhettem volna fel ide?
ARTÚR               Itt vagy.
TAKÁCS            Na végre! Ezzel megvolnánk.
ARTÚR               Megyek futni.
TAKÁCS            Helyes. Fuss csak! Addig fuss, amíg fáj, és aztán
                            tovább. Ha világbajnok nem is leszel, azt legalább
                            megjegyzed, hogy a sikerért nagyon meg kell
szenvedni. Csak a gyötrelem után jöhet a gyönyör.
                           Aki nem szenved, az nem is él.
ARTÚR               Te csak tudod…
TAKÁCS            Azért mondom.

 Artúr megint eljut az ajtóig.

TAKÁCS            Mért nem jöttél be egyszer se a kórházba?
ARTÚR               Nem mindegy?
TAKÁCS            Gyűlölsz.
ARTÚR               Mondtam már, hogy nem gyűlöllek!
TAKÁCS            Én soha semmi rosszat nem tettem ellened.
ARTÚR               Ez se téma!
TAKÁCS            Jobb is, hogy nem jöttél be. Undorodtál volna a                                               látványomtól.
ARTÚR               Sajnáltalak.
TAKÁCS             Nocsak? Ez szép. És logikus.
ARTÚR               Elindulhatnék végre?!
TAKÁCS             Kérlek...!
Valójában akkor kellett volna megdöglenem.
Amikor még szép volt az életünk.
Szóval gyönyörűen ketyegtek a dolgok.
Abban lett volna valami elegancia, stílus...
Akkor most úgy emlékeznél rám, mint aki sokat
vesztett az apja halálával.
ARTÚR               Hát ezt az esélyt nagyon túlélted...
TAKÁCS            Meglehet.

Artúr a kilincset fogja, nem mozdul, az apját fürkészi.

TAKÁCS             Napokig mozdulni se tudtam a baleset után a kórházban. Csak csodálkozni, hogy megúsztuk.
Ti egy-két zúzódással, Mari egy enyhe agyrázkódással. Hála az égnek, csak én lebegtem élet és halál között, tetőtől talpig gipszben.
Aztán az egyik éjjel az eszembe jutott, mi lett volna, ha ti ketten ott maradtok, és csak én élem túl az egészet.
ARTÚR               Mi lett volna?
TAKÁCS            Természetesen öngyilkos leszek.
ARTÚR               És akkor hogy lett volna azzal a szőke nővel?
TAKÁCS            Már hogy kivel?
ARTÚR               Mari sose árulta el a nevét, de hogy szőke
                            volt, az biztos.
TAKÁCS            Szőke? Mért lett volna pont szőke?
ARTÚR               Bemutattál neki.
TAKÁCS            Téged?
ARTÚR               Nagy arc voltál már akkor is...
TAKÁCS            Három éves se voltál!
ARTÚR               Akkor is emlékszem. Elvittetek az Állatkertbe.
TAKÁCS            Soha életemben nem jártam veled mással, mint
                            Marival az Állatkertbe!
ARTÚR               Perecet vett nekem a szeretőd.
TAKÁCS            Hogy te miket ki nem találsz!? Sose volt szeretőm!
ARTÚR               Öreg!
TAKÁCS            Szőke biztos nem volt. Legalábbis olyan nem, aki
                            perecet vett volna neked az Állatkertben.
ARTÚR               Unlak?!
TAKÁCS            Mért nem hagyod, hogy befejezzem a történetet?
ARTÚR               Mi benne a lényeg?
TAKÁCS            Nem csak az, hogy akkor se haltam meg, holott
                            akkor is holtnak nyilvánítottak.
Az sokkal fontosabb, hogy ott az intenzíven,
tetőtől talpig begipszelve rám szólt itt valaki,
itt belül: Takácskám, ez volt az utolsó dobásod. Mostantól rendes ember lesz belőled! Nem az
                            az ócska, piti, hazug, pirinyó lelkű ember, aki eddig voltál.
ARTÚR               Szóval tegeződtetek.
TAKÁCS             Az ember istennel is tegeződik, ha nagy bajban
                            van. És mert mindig nagy bajban van, örök a pertu.
ARTÚR               Végre egy jó duma, ezt megjegyzem.
TAKÁCS             Azt nem állítom, hogy maga az Úr szólt volna hozzám színről színre. De azt igen, hogy amikor  végre hazaengedtek a kórházból, én letérdeltem  Mari elé, és könyörögtem, adjunk még egymásnak                              egy utolsó esélyt, esküdjünk meg régi szerelmünk
                            emlékére, hogy ő nem lesz velem soha többé
                            egy kiállhatatlan hárpia, én pedig cserébe rendes
                            férjévé és kiváló apává varázsolom magam.
                            Előtte persze megbeszéltem Ágival, hogy
                            úgy nem találkozhatunk soha többé.
ARTÚR               A szőke nővel, aki sose volt neked?
TAKÁCS             Akivel sose vittelek az Állatkertbe! Ugyanis bármit
                            állítson rólam anyád, aljas sose voltam.
ARTÚR               Oké, akkor azt is csak álmodtam. Így rendben?
TAKÁCS             Vagy nem is mentem haza, hanem az egész alku
                            telefonon történt?
ARTÚR               Vagy az se történt meg?
TAKÁCS             Dehogy nem! Mari kirúgott. Ezt jól jegyezd meg!
                            És nem a barátnőm miatt. Hanem azért, mert a fejébe vette,
                            hogy azzal a balesettel akartam őt eltenni láb alól.
                            Micsoda ostobaság. Hogy még azzal se törődtem, hogy
                            te is a kocsiban vagy. Tisztára bedilizett. Ugyan ki feküdt
kómában három napig? Én! Ha én meg akarok gyilkolni valakit, nyilván nem így oldom meg. Elhiszed?
ARTÚR               Mondd öreg, minek hazudsz te mindig?
TAKÁCS             Én soha nem hazudtam neked.
ARTÚR               Te nem.
TAKÁCS             Én nem!
ARTÚR               Borotválkozz már meg rendesen, mert hihetetlenül                                 hülyén nézel ki!
TAKÁCS             Most az arcom  jin-jang, fekete és fehér.
ARTÚR               Akkor meg ne borotválkozz meg!

 Artúr lenyomja a kilincset.

TAKÁCS             És? Milyen a kicsi?
ARTÚR               Kicsoda?
TAKÁCS             Odafent. Klárika? Mit nem akar reggel? Mi az a
                            figura? Hagyományos? Orális? Anális?! Mit nem szeret,
ha látod közben? És Mari tud róla, hogy hétvégére te nem csak edzeni jöttél fel ide?
ARTÚR               Amire visszaérek, tényleg kopj le!

 Artúr kimegy. A reggeli napfény kíméletlenül vág Takács arcába.
Ettől összegörnyed. Az ajtó becsapódik.
Takács leül az ágyra. Lassan összeszedi magát.



TAKÁCS             Csak semmi...nagyon semmi!
Csak semmi összeroppanás!
Figyelem!
Fegyelem!
Összpontosítás.
                            Akarat!
A szemünk tűhegyben végződő kör. Még látunk.
Még itt vagyunk. A testünk test, a lelkünk
                            lélek, bárha haragban vannak is, akár a féltestvérek,
 vagy mint fiúk az apjukkal... A talpunk alatt agyagcserepek sikoltoznak. Összetört az élet?                             Nem! Nem és nem! "Frankózunk", pajtikám!

 Nyílik az ajtó. Artúr jön vissza, leül az apjával szemben.

ARTÚR               Futhatnék máshol is. Ugyanott, ahol eddig. Körbe
                            a Margitszigeten, vagy fent a Budai hegyekben.
                            Miattad járok ide, amióta bevittek a kórházba.
                            Gondolkodom rólad.
TAKÁCS             Nocsak. Egy emberi hang. Milyen érzés?
ARTÚR               Bárcsak értenélek. Miért éltél itt? Miért jöttél fel
                            ide? Mért hagytál el minket? Engem?!
TAKÁCS             Mert beteg voltam. Haldokló vadállat, aki magányban
akar megdögleni. Hogy mások ne lássák,
                            mennyire gyenge vagyok .
Legfőképpen te ne   lássad! Érted?
ARTÚR               Értem.
TAKÁCS            Á, soha ne is értsd meg! Te erős vagy. Tiszta.
                            Büszke vagyok rád.
ARTÚR               Rám...?
TAKÁCS             Téged soha nem hagytalak el.
ARTÚR               Nem?!

Csend. A fiú nem hisz a fülének. Takács sietve témát vált.

TAKÁCS             Szóval, ki ez a lány?
ARTÚR               Ugye eltűnsz, amire felébred?
TAKÁCS             Ennyire szégyellsz?
ARTÚR               Együtt járunk. Szevasz.

 Artúr feláll, most óvatosan nyitja ki az ajtót, hogy Takácsot a fénytől lehetőleg óvja. Kimegy.


KETTŐ
( Takács, Klára, Mari)

 Takács feltápászkodik, lassan a mosdófülkéig jut, belenéz a
 tükörbe, aztán újra borotvahabot fúj az arcára, elkeni.
Közben.

TAKÁCS             Igen. A színüket vesztett agyagcserepek.
A talpunk alatt.
Amik sikoltva csikordulnak majd meg, midőn
                            a pisztolypárbaj drámai csúcspontjához ér.
A filmnek nemsokára vége. The and, akárki!
Bárki!
                            Egyikőnk gyorsabb lesz, vagy pontosabban céloz.
                            Bamm-bamm! Az egyik test elzuhan. Vagy mind
                            a kettő? Vagy egyik se?

 Takács közelről mered a tükörképére.

TAKÁCS             Hallod? Takács! Ki lesz a párbajhős? Én vagy te?
                            Vagy csak egy újabb szélhámoskodás ez az egész?
Hogy ismét felhívjuk magunkra a soha meg nem
érdemelt figyelmet?
És közben mindketten sunyin mellé célzunk?
                            Hallgatsz? Mi? Mert te aztán érted, mire megy
                            ki ez a játék.
Mert te vagy a tükörfényes bölcsesség, igaz?
Hallgatsz, mint mester a tanítványa előtt.
                            Hiszen te mindig is tartózkodtál a kerekded
mondatok csábításától...
Körülveszed magad a csenddel,tűnődsz, lebegsz....
Látod, így van ez, én helyetted is jártatom a számat.
És akkor mi lenne, ha mostantól én is csak hallgatnék? Halálra unnád magad!
TAKÁCS             És a fiad? Vele mi lesz?
TAKÁCS             Hogyhogy mi?
TAKÁCS             Nem aggódsz?
TAKÁCS             Miért? Kéne? Láthattad! Semmi gond vele.
TAKÁCS             Még semmi. De feljött ide.
TAKÁCS             És az miért baj?
TAKÁCS             Kutat utánad.
TAKÁCS             Na és, ha kutat?! Végre kíváncsi rám! Végre nem
                            elégszik meg azzal, hogy megvet, hogy gyűlöl,
                            hogy szégyelli a nevét is, amit tőlem kapott.
TAKÁCS             Nem tőled. Csak utánad.
TAKÁCS             Ej, elég volt ebből! Tényleg jobb, ha hallgatsz!

 Takács otthagyja a tükörképét, borotvahabosan.
Lerúgja a cipőjét, lerángatja a nadrágját, leveti magát az ágyra.
Magához ölel egy lógóbelű hálózsákot.
Odakintről kenetlen kerék nyikorgása közeledik, a ház előtt.
 Egy pillanatra megáll.
 Takács felpattan, az ablakhoz siet, kiles egy résen.

TAKÁCS             Nocsak,  megint itt vagy? Jó munkát!

 A nyikorgás távolodik. Takács visszafekszik az ágyra.

TAKÁCS             Borotválkozni!
Borotválkozni!
Ne hagyd el magad!
                            És azután, figyelsz, pajtikám?- mosdani!
Elvégre  ma különösen jólszituáltnak, és jókedvűnek kell
                            mutatkoznod, történjék bármi is! Ennyit mindenki,
                            aki ismert és szeretett, vagy nem is szeretett, tehát
                            nem  is ismert, megérdemel.
                            Remélem, nem gyászol most senki. Drukkolok nekik , hogy még idejében tisztázódjék ez az újabb  fatális félreértés. Telefonálnak Marinak, vagy kap
egy táviratot,emailt, sms-t, amiben elismerik az igazságot,
                            hogy...nem én, hanem valaki más, nem, nem
                            engem, hanem tévedésből...                      
                            Mosdani! Takács! Nem érted? Perceken belül
                            vízhiány lesz!

 Takács a mosdófülkéhez siet, megnyitja a vízcsapot, ami mélyet hördül.

TAKÁCS             Nem lesz.
Már vízhiány van! Mert a hülye szomszédok csak locsolnak, locsolnak, mintha attól, hogy zöldebb a
füvük a másikénál...
                            Én nem fogok vizet cipelni a lenti artézi kútról!
Világos?!

 Takács ismét ledől az ágyra.

TAKÁCS             Jó. Jójójójó! Hozok mindjárt. De mért is kéne
                            nekem megmosdanom? Elvégre számomra ez a
                            nap is csak olyan, akár a többi.
Megyek már, na!
                            Lemegyek a kúthoz.
Felhozom a vizet.
Leteszem a kannát a teraszra.
Bejövök.
Kiviszem a mosdótálat, ráteszem a székre.
Belecsurgatom a tálba a vizet.
Hullámai megcsillannak a tűző nyári napfényben.
És akkor.
Mi is lesz? Tudom már!
Váratlanul újra felcsillan az én örömöm is,
hogy szép az élet, csak azért is szép,
mert a pici dolgoktól szép, mert a
                            pici dolgok a nagy dolgok, a nagy dolgok pedig a
                            picik, mert a "nagyokban" szükségképp végtelen mennyiségű a fájdalom. Mint szüleink halála, kedvesünk elvesztése, gyermekeink oktalan  megvetése...De hát mit ártottam én neki, tényleg?!
                            Miért ne lehetne Artúr büszke rám?! Miért...?

 Klára jön le a lépcsőn, Takács ijedten húzza magára a hálózsákot.

KLÁRA      Artúr! Figyúsz! És ha mégse ciki, hogy látsz engem közben, akkor...

 Klára leér, körülnéz.

KLÁRA               Nem is vagy itt? De akkor…?

 Klára körülnéz, napirendre tér a rejtély felett.
A mosdóhoz ballag, megnyitja a vízcsapot.
Utóhörgés.

KLÁRA               A francba!

 Belenéz a kannába, dühösen.

KLÁRA               Ilyen már nincs!

 A kanna alján lötyögő vizet egy pohárba tölti, elkezd fogat mosni.
 Közben körbe jár, sarkig kitárja az ajtót és az ablakot, vadul
 ömlik be a fény. Takács felnyög.

TAKÁCS             Csukja be! Nem érti?! Csukja be!

 Klára rémülten keresi a hang irányát, Takács a hálózsák fedezékéből integet.

TAKÁCS             Csukja már be, könyörgöm!

 Klára sóbálvánnyá meredve néz, aztán a fogkefével a szájában
 kihátrál az épületből. Takács a hálózsákot a fején tartva tápászkodik fel,  becsukja az ablakot, aztán az ajtót, végül zihálva ül le az ágyra.
Kisvártatva nyílik az ajtó, Klára néz be menekülésre készen.

KLÁRA               Maga...maga kicsoda?
TAKÁCS             Zavar a fény, csókolom.
KLÁRA               Mi az.. izé van?! Hallja? Itten laknak! Hogy mert  ide csak úgy bejönni? Hívom a rendőrséget!
TAKÁCS             Én lakom itt.
KLÁRA               Maga?!
TAKÁCS             Igen, én.
KLÁRA               Hogyhogy?
TAKÁCS             Takács vagyok. Artúr apja. Maga, ugye, a Klárika?
                            Már sok szépet hallottam magáról.
KLÁRA               Maga...Artúr...de maga...na ne már, maga nem...?
                            Szóval nem a kórházban tetszik feküdni?
TAKÁCS             Az utóbbi napokban sokat tartottak sötétben. Bántja a szememet a fény.
KLÁRA               Ja.!

 Klára becsukja az ajtót, de el nem mozdulna a kilincstől,
 úgy bámulja Takácsot.

KLÁRA      Artúr tényleg tökre asz'onta, hogy a bácsinak…
nagyon…izé.
TAKÁCS   De nem izé, hiszen látja.
KLÁRA      Látom…
TAKÁCS             Tegnap délután „gyógyultan” kiengedtek.
KLÁRA               Akkor annyira nem is volt beteg?
TAKÁCS             Nem hát. Úgy nézek ki?
KLÁRA               Á, nem...annyira. És most...fel tetszett ide
                            jönni?
TAKÁCS             Nos, először úgy gondoltam, hogy világgá megyek inkább.
                            De ha valami kiveszik az emberből úgy ötven éves
                            kora felett, akkor az a kalandvágy, kisasszony...
KLÁRA               Kalandvágy?!
TAKÁCS             Nem megyek én már sehová innen, bárhogy is utál
                            a feleségem, meg a fiam. Érti?
KLÁRA               Ja, így már értem. És...mikor érkezett?
TAKÁCS             Csak néhány perce. Nem akarja a száját kiöblíteni?
KLÁRA               Mi? Ja! Nem! Vagyis dehogynem! Ne tessék
                            haragudni, de azt hittem, hogy…izé.
TAKÁCS             Én kérek elnézést, amiért magára förmedtem a
                            fény miatt.
KLÁRA               Hát...akkor én...odakint megvárom Artúrt, jó?
TAKÁCS             Mondja, kedves, nem hozna addig a kútról vizet?
KLÁRA               Vizet? A kútról? Ja! Szívesen.

 Klára nagyívben megkerüli Takácsot, felkapja a kannát.

KLÁRA               Az én apám meg infarktusban halt meg.
TAKÁCS             Ó! Őszinte részvétem.
KLÁRA               Á, már két éve.
TAKÁCS             És álmodik még róla?
KLÁRA               Hajaj.
TAKÁCS             Na! És miket?
KLÁRA               Cseszeget mindenért.
TAKÁCS             És? Hogy érzi, igaza van?
KLÁRA               Nem! Mondom neki, hogy nincs már rá joga.
TAKÁCS             Csak az élőknek van?
KLÁRA               Cseszegetni?
TAKÁCS             Számon kérni, tanácsot adni…
KLÁRA               Hozom a vizet.

 Az ajtóban pont beleütközik Mariba.

MARI                  Na!
KLÁRA               Csókolom, Mari néni!
TAKÁCS             Nocsak.

 Klára eltűnik, Mari Klára után néz.

MARI                  Ez meg mit keres itt?
TAKÁCS             Artúr is itt van.
MARI                  Azt tudom.

 Mari becsukja az ajtót, bejön.
Egy tömött bevásárló szatyrot hozott magával.

MARI                  Itt de büdös van!
TAKÁCS             A szent, szenvedő asszony.
MARI                  Ez a te szagod, igaz?
TAKÁCS             A gyerekek is itt aludtak.
MARI                  Gondoltam, hogy itt talállak.
TAKÁCS             Hol lennék?
MARI                  Ezt most hogy csináltad?
TAKÁCS             Mit, szívem?
MARI                  Hogy szöktél meg?
TAKÁCS             Nem szöktem, hanem jöttem. Tudtommal nem
                            tiltja ezt semmiféle törvény. Nem vagyok se bűnöző,
se elmebeteg.
MARI                  Találkoztam Artúrral.  Mondta, hogy itt vagy.
TAKÁCS             Szóval összefutottatok?
MARI                  Ki van tőled akadva.
TAKÁCS             Én nem úgy vettem észre.

 Takács kéjesen bebundázik a hálózsákba.

TAKÁCS             Egész helyes ez a kislány.
MARI                  Helyes?!
TAKÁCS             Hasonlít rád.
MARI                  Ez a liba!?
TAKÁCS             A szeme. Vagy a mosolya? De lehet, igazad van.
Azért, mert szintén liba.
MARI                  Ez is miattad van.
TAKÁCS             Most éppen mire gondolsz?
MARI                  A múlt héten becsönget ez a kis dög. Köszön nekem, csókolom, Artúr itthon van? Nincsen, mondom "A nagymamának tetszik lenni?" Ezt kérdezi.
TAKÁCS             A saját anyádnak nézett?! Remek! Még humora
                            is van! Akkor mégse annyira liba.
MARI                  Ne gúnyolódj velem!
TAKÁCS             Miért ne?
MARI                  Melegen ajánlom!
TAKÁCS             Ja! Akkor most az következik, hogy
                            miattam rokkantál meg, és nekem köszönheted,
                            hogy negyven évesen  hatvannak se látszol...
MARI                  A fiad is úgy váltogatja a nőit, mint te.
TAKÁCS             Egy fiatal legénynek az a dolga, hogy falja a nőket.

 Mari kipakol a szatyorból.

MARI                  Aztán persze nekem kell fizetnem "Klárika"
                            abortuszát is.
TAKÁCS             Ne fizessed!
MARI                  Hanem?
TAKÁCS             Miért avatkozol te bele a fogantatásba is?
MARI                  Az eszednél vagy?
TAKÁCS             Ha egy kisded meg akar születni, akkor
                            igenis szülessen meg!
MARI                  Miről beszélsz te?!
TAKÁCS             Momentán az életről nyilatkoztam ki.
MARI                  Ha nem tudnád, Artúr az idén érettségizik!
                            Legalábbis remélem... Aztán megy egyetemre.
TAKÁCS             És? Mi köze van ennek a gyermekáldáshoz?
MARI                  Na jó. Semmi kedvem erről vitatkozni.
TAKÁCS             Kedves, hogy meglátogatsz.
MARI                  Artúrhoz jöttem.
TAKÁCS             Szóval nem is hozzám?
MARI                  Nem.
TAKÁCS             De tudtad, hogy itt találsz.
MARI                  De nem értem, hogy csináltad.
TAKÁCS             Naná, hogy nem! Hoztál nekem sajtot is?
MARI                  Artúrnak hoztam!                                    
TAKÁCS             Na, azért egy harit csak kapok?
MARI                  Egy frászt kapsz! Kelj fel! Egy-kettő! Nem hallod?

 Mari lerángatja Takácsról a hálózsákot.

TAKÁCS             Békén lehet ám hagyni.
MARI                  Úgy bizony! Békén! Öltözz!
TAKÁCS             Minek?
MARI                  Visszaviszlek.
TAKÁCS             Hová?
MARI                  A hullaházba!
TAKÁCS             Figyelj inkább!
MARI                  Nem figyelek!
TAKÁCS             Ahogy este ballagtam felfelé az erdőn át, az ösvényen,
arra gondoltam, hogy bogár vagyok.
És hogy istennek fenyőillata van. És hogy isten is álmodik. Rémeset. Sír alvás közben. Mert vadkan rontott neki...felöklelte, és feltépte a zsigereit. Haldoklik. Sajnálja magát, azért zokog.
És én borostyánná lényegülök egy könnycseppjében. Lassan sodródok egyre kifelé. 
                            Végre felébred. Az isten.
És azon tűnődik, ez az álom vajon mit jelenthet. Megdörzsöli  a szemét, én pedig, a borostyánná lényegült, szent csipa hullok alá a földnek sarába.
Így menekültem meg, szivi.
MARI                  Elég hülyén nézel ki, ha "borostyán" vagy.
TAKÁCS             Örvendj a csodának! Kiáltsd: halleluja!
MARI                  Mosd le a képedről a habot!
TAKÁCS             Válaszolj! Hiszed-e még Jézus Krisztust?
MARI                  Hogy jön ez ide?
TAKÁCS             Tudni akarom!
MARI                  Hiszem.
TAKÁCS             Akkor mért gondolod, hogy ami Jézusnak
                            sikerült, az egy Takácsnak nem sikerülhet?
                            Ez itt ugyanis a lényegi kérdés.
A vizet is borrá tudom változtatni.
MARI                  Azt te csak szeretnéd.
TAKÁCS             Ha akarom…
MARI                  No és a pálinkát hová dugtad?
TAKÁCS             Takarj be! Fázom!
MARI                  Kelj fel, mosakodj meg és öltözz!
TAKÁCS             Nehogy azt hidd, hogy nekem ez öröm!
Nagyon is jó érzés nem lenni.
Nem itt, a föld sarában, ebben a nyomorult
pokolban.
Végre vége! Oda vágyom ahol nincs többé cél, kín!
Nincs felelősség, szorongás.
A nem levés nyugalma. Igen.
                            A népirtók az igazi megváltók, ők az igazi
                            kultúrhéroszok. Tudtad?
MARI                  Nem unod még ezt a szöveget?
TAKÁCS             Ejnye, már mondtam volna?
MARI                  Legalább tíz éve csak ismétled magad.
TAKÁCS             Ezen is látszik, hogy még nem ittam el teljesen
                            az eszemet.
MARI                  Csak a májadat.
TAKÁCS             Látod, még azt se teljesen.
MARI                  Képtelenség! Láttalak haldokolni.
TAKÁCS             És akkor  mi van?
MARI                  Telefonált az orvos!
TAKÁCS             Ne mondd! Csakugyan? És mit mondott?
MARI                  Azt, hogy sajnálja, de várható volt...
TAKÁCS             Mi?
MARI                  Berohanok, viszem az öltönyöd...
TAKÁCS             Te mindig mindent elhamarkodsz, nem gondolod?
MARI                  Mutatták a zárójelentést, hogy tegnap kora délután
                            meghaltál! Hallod?
TAKÁCS             Ebből is látszik, mennyire hülyék az orvosok.
MARI                  De hát mi történt?! Mondd!
TAKÁCS             Van  fogalmad arról, hogy ez mennyibe
                            került nekem?
MARI                  Micsoda?
TAKÁCS             Egy évig spóroltam rá!
MARI                  Miről beszélsz?!
TAKÁCS             Egy éven keresztül félretettem erre a célra a
                            rokkantnyugdíjam felét! Hogy lefizessem az
                            orvosokat és az ápolókat, de még a portást
                            is erre a gyermekded kis összeesküvésre.
MARI                  Igen?
TAKÁCS             Eredetileg az volt a célom, hogy kilátogatok a
                            saját temetésemre is. Úgy képzelődtem róla, mint
                            egy megbántott kiskamasz.
Mi? Egy fa mögül, vagy egy sötét sarokból megleslek benneteket. Téged!
                            Hogy mit csinálsz. Vajon sírdogálsz egy kicsit?
                            Vagy csak közömbös képpel ácsorogsz, amíg
                            a sírhalmomra nem rakják azt a pár koszorút...
                            Esetleg felszabadultan mosolyogsz?
MARI                  Csak azt ne mondd, hogy halottnak tetetted magad!
TAKÁCS             Értsd már meg, hogy lefizettem az orvosokat!
MARI                  Nem hiszem.
TAKÁCS             Az a te bajod.
MARI                  Ilyen nincs!
TAKÁCS             Ha nincs, nincs. Te ezt is nyilván jobban tudod.
MARI                  Megbolondulok.
TAKÁCS             Ugyan, nyugodj már meg, szívem.
MARI                  Mert beteg se voltál, igaz?
TAKÁCS             Nem hát. Szimuláltam azt is.

 Mari felfedezi az ágy alá rejtett pálinkás üveget.
Váratlanul támad, megkaparintja.
Takács felpattan az ágyból, huzakodnak.
 Az üveg alján alig lötyög valami.

MARI                  Megvan!
TAKÁCS             Adod vissza!
MARI                  Kiöntöm!
TAKÁCS             Az enyém!
MARI                  Nem érdekel!
TAKÁCS             Rendben.

 Takács elengedi az üveget, leül. Mari némi tűnődés után Takács
 fejére önti a maradékot, a lecsorgó pálinkát beledörzsöli a
 száradó borotvahabba.

MARI                  Így ni.
TAKÁCS             Olcsó játék...Bár ha belegondolok, nem is
annyira olcsó. Jössz nekem egy üveggel, ne feledd!
MARI                  Megint játszadozunk a halállal, Pubi?
TAKÁCS             Mért ne? A legizgalmasabb szórakozás.
MARI                  Undorító inkább.
TAKÁCS             Egyszer próbáld ki!
MARI                  Rendben.
TAKÁCS             Kíváncsi lennék rád holtan.
MARI                  Na, ezt nem élted meg.

Csend. Mari befejezi a pakolást.

TAKÁCS            No és arra emlékszel, amikor felakasztottam
                            magam?
                            Azon se hatódtál meg, hogy egy hétig lógtam a
                            kampón a csillár helyett.
Hol is voltatok akkor Gézukával nyaralni?
Olaszban?
Görögben?
                            Még szerencse, hogy nem szegény Artúr talált meg.
                            Fél órán múlott! Hallod? Vagy már ezt is meséltem
                            volna neked?
                            Egy életre tönkretetted volna a fiamat.
Ha úgy nem döntök, a fene se lóg ott tovább
csak azért, mert egy ordas nagy kurva vagy.
                             Ezért aztán leakasztottam magam.
MARI                  Hol fel, hol le, hol fel, hol le...Így megy ez nálad.
TAKÁCS             Aztán elvittem a fiamat moziba.
MARI                  Mi máshoz is kezdhettél volna?
TAKÁCS             Öt éve történt ez? Vagy már hét?
MARI                  Hogy nem vitted moziba a fiadat? Hét.
TAKÁCS             Régi szép idők.
MARI                  Soha nem vitted őt sehová.
TAKÁXS            Amikor még hármasban jártunk az Állatkertbe...
MARI                  Nem emlékszem, hogy valaha is jártam volna
                            veled az Állatkertben.
TAKÁCS             És? Idén? Hová mentek? Állítólag Tahiti
a gazdagoknak szinte ingyen van, és a tengerpart csodálatos.
MARI                  Géza mindjárt itt van értünk.
TAKÁCS             Be ne merje tenni a lábát az a mocsok!

 Nyílik az ajtó, Klára kukkant be.

KLÁRA               Csókolom! A víz... Leteszem ide a...
MARI                  Add ide!
KLÁRA               Akkor én itt kint megvárom...
TAKÁCS             Nem, nem! Fáradjon beljebb a kisasszony!
KLÁRA               Á, köszi, de inkább...izé. Majd ha Artúr megjön,
                            szóljanak neki, hogy ott szobrozok a kútnál!
MARI                  Rendben, majd mondom neki.

 Klára kimenekül, az ajtót becsukja.
Mari a kannával a mosdóhoz megy, vizet önt a mosdótálba.

MARI                  Gyerünk!
TAKÁCS             Nem!
MARI                  Bűzlesz.
TAKÁCS             Sebaj.
MARI                  Te a sírban is inni fogsz?
TAKÁCS             Ott nem, de a pokolban igen, ha hozzájutok.

 Mari Takácshoz viszi a mosdótálat, leteszi a lába elé.
 Törülközőt keres, bevizezi, letörli Takácsról a borotvahabot.

MARI                  Ezt itt pedig eladom.
TAKÁCS             Arról szó se lehet!
MARI                  Igazából fel kéne gyújtanom.
TAKÁCS             Én itt lakom!
MARI                  De bolond lennék. Nem igaz? Csak nem fogok
                            eltüzelni egy rakás pénzt azért, mert
undorodok ettől a helytől? Úgy se jövök ide többé.
TAKÁCS             A telek és a ház az én nevemen van.
MARI                  De te meghaltál.
TAKÁCS             Artúr az örökösöm. Artúr nem adja el.
MARI                  Már megbeszéltük vele.
TAKÁCS             Nem hiszem.
MARI                  A pénzen egy garzont veszünk neki.
TAKÁCS             Ezért itt nem kapnál annyit.
MARI                  Lakótelepit. A különbözetet kiegészítjük.
TAKÁCS             Az ujjam a ravaszon.
MARI                  Dumálj csak.
TAKÁCS             Az összetört cserepek megcsikordulnak a talpam alatt...
MARI                  Géza már szerzett is vevőt.

 Takács kirántja Mari kezéből a törülközőt, a földhöz csapja.

TAKÁCS             Menj! Menj innen! Nem akarlak látni!
MARI                  Nem is fogsz.

 Mari felveszi a törülközőt, kilötyköli a vízben, folytatja Takács
 mosdatását.

TAKÁCS             Elválunk. Te elköltözöl Gézukádhoz, Artúré lesz
                            a lakás, én pedig maradok itt fent. Világos?
MARI                  Hullákkal nem egyezkedek.
TAKÁCS             Becsaptalak, nem érted?!
MARI                  Meghaltál, Takács.
TAKÁCS             Nem!
MARI                  Duzzogj csak…

Takács duzzog is. Aztán felkuncog.

TAKÁCS             Elképzeltem, ahogy rohansz be a kórházba.
                            A karodon az esküvői öltönyömmel.
                            Megkönnyebbülve, hogy megdöglöttem végre.
                            Boldog voltál, mi?
MARI                  A telek talán ér valamit.
TAKÁCS             De hát élek!
MARI                  Nem élsz.
TAKÁCS             Kutya bajom!
MARI                  Rendben.  Akkor új életet kezdhetsz.
TAKÁCS             Mért nem tudtok még egy kicsit várni?
MARI                  Most mondtad, hogy kutya bajod.
TAKÁCS             Májrákom van.
MARI                  Májzsugorod.
TAKÁCS             Két hónapom sincs hátra. Ezt jósolta a doki, nem?
MARI                  Két hónappal ezelőtt. Ha nem hagyod abba a piálást. De te nem hagytad abba. Vedeltél tovább, akár a gödény.
TAKÁCS             Megijedtem. Egy kortyot se ittam azóta.
Pedig elképzelni se tudod, mennyire hiányzott!
MARI                  Nem baj, majd a pokolban bepótolod.

 Takács elhaló hangon.

TAKÁCS             Kérlek, ne mosdass tovább! Inkább fogd meg a
                            kezem!

 Mari beledobja a törülközőt a mosdótálba, ellép Takácstól.

TAKÁCS             Majd én. Majd én egyedül. Megmosakszom.
                            Meg is borotválkozom. Aztán szépen felöltözök.
                            Elvégre mégis csak ünnepnap ez valahol. Illő,
                            hogy egy igen jólszituált, kellemes úr benyomását
                            keltsem. Nem akarom, hogy újra csak kínos
                            legyen a jelenlétem a tisztelt társaság előtt.
                            Nagyon szeretnél eltemetni, ugye?
MARI                  Hamvasztunk.
TAKÁCS             Temetést akarok! Koporsót. Mély sírgödröt!
                            Márvány síkövet!
MARI                  Hamvasztunk és passz.
TAKÁCS             Nem!
MARI                  Cirkuszolni fogsz?
TAKÁCS             Nem. Igen!
                            Talán mégis elmegyek majd az ünnepségre.
MARI                  Az se lesz.
TAKÁCS             Miért  is ne leselkedhetnék egy fa mögül, vagy valami  sötét sarokból rátok, akár egy mélységesen megbántott kamasz? Aki úgy érzi, nincs szüksége
                            rá senkinek.
MARI                  Uram, atyám, ez bőgni fog!
TAKÁCS             Artúr odamenne, szerinted?
MARI         A poraidat kikérjük egy műanyag urnába. Aztán egyszerűen szétszórunk valahol. Hol szeretnéd?
TAKÁCS             Itt a hegyen lehet?
MARI                  Ha ez az utolsó kívánságod.
TAKÁCS             Artúr fiam tegye meg! Erre hajlandó lesz ?
MARI                  Nem hiszem.
TAKÁCS             Akkor engedd el a kezemet!

 Mari Takácshoz megy, leül mellé, erőszakkal megragadja,
 az ölébe vonja  Takács kezét.

MARI                  Négy éve? Akkor azt mondtad, csak pár nap
magányra van szükséged.
Hogy átgondold az életed. Soha nem tettem
                            igazán szemrehányást azért, hogy nem jöttél le
többé innen. A „hegyről”. Rendes volt tőlem?
TAKÁCS             Igen.
MARI                  Eltartottalak?
TAKÁCS             Igen.
MARI                  Mert a rokkant nyugdíjadat kizárólag pálinkára költötted.
TAKÁCS   De az pálinkára se volt az elég. Mivel még félre is kellett tettem, hogy a halálhíremmel…
MARI                  Komolyan beszélgetünk.
TAKÁCS             Lefizessem az orvosokat, a nővérkéket, a…
MARI                  Én mindent megpróbáltam.
TAKÁCS             Portást is, hogy…
MARI                  De képtelen voltam segíteni rajtad.
Aztán aznap, hogy utoljára jöttem fel hozzád a teli szatyorral, itt találtalak vérben és okádékban, eszméletlenül.
TAKÁCS             Jól halálra ittam magam, mi?
MARI                  Lerohantam a faluba mentőt hívni. A kórházban
                            azt mondták, kész, vége, neked nincs tovább.
TAKÁCS             Látod, hogy van.
MARI                  Nincs.
TAKÁCS             Élek!
MARI                  Nem élsz.
TAKÁCS             Kirángattam a vénámból a csöveket,
kikecmeregtem az ágyból, és megkerestem a ruhámat.
Kisettenkedtem az osztályról, kiléptem a portán.
A zsebemben volt annyi pénz, hogy felszálljak a
buszra, aztán a vonatra. Tapogass meg!
Itt a nyakamnál, az ütőeret! Tessék!
Érzed? Dob-dob-dob!  És lélegzek!
Dobog a szívem! Beszélek! Fájok, tehát vagyok!
Mért nem hiszed, hogy csak megtréfáltalak?
MARI                  Nincs orvos, akit ilyesmire rá lehetne venni.
TAKÁCS             Mért ne lenne?
MARI                  Mert az állásával játszana, gondolom.
TAKÁCS             Igazad van. Akkor én telefonáltam neked.
MARI                  Te. És nem ismertem fel a hangod.
TAKÁCS   Vagyis nem én, hanem egy haverom. Ő tényleg májzsugoros, és haldoklik, mint egy beteg állat.
MARI                  Még mindig nem stimmel.
TAKÁCS             Mi nem stimmel?
MARI                  Biztos, hogy a dokival beszéltem telefonon, csak az.
TAKÁCS             A Nyugatiban vettem jegyet. És mert volt még egy
                            órám a vonat indulásáig, hátramentem a büfékhez,
                            sült kolbászt ettem, fehér kenyeret és ecetes
almapaprikát. Aztán legurítottam rá két korsó jó hideg sört! Soha nem esett nekem annyira jól semmi,
mint az a kolbász és az a sör, Mari!                            
Érted?
Dehogy érted!
MARI                  Visszamegyünk a kórházba, és tisztázzuk a dolgot.
TAKÁCS             Hagyd, hogy itt maradjak!
MARI                  Utána beszélünk róla.
TAKÁCS             Nem megyek vissza!
MARI                  Dehogynem jössz!

 Csend, aztán.

TAKÁCS             Régóta figyelek itt egy öregembert.
Korán reggel elindul lefelé.
Egy üres talicskát tol.
Azt pontosan nem tudom, hol lakhat.
Naponta többször is megfordul.                                 
Felfelé tele van.
A nyikorgásra ébredek, és azzal alszom el.
Tudod, mit szállít?
MARI                  Már levittek a hullaházba.
TAKÁCS   Követ. Terméskövet. Fel a hegyre.
MARI                  Mostanában boncoltak fel.
TAKÁCS             Követ? Kérdezhetnéd.
MARI                  Megnézték a májad. Mérlegre tették.
TAKÁCS             De hát fent a hegy csupa szikla!
MARI                  Talán el is szörnyedtek. Egy darabkát eltettek
                            metszetnek tanulságul medikáknak és medikusoknak.
TAKÁCS             Gyűlölöm! Kipusztíthatatlan benne az élet!
MARI                  Íme, kollégák, a cirrozis grandiózus esete.
TAKÁCS             Valahogy belészikkadt. Csak tolja, tolja, tolja!
Még csak nem is zihál igazán. Pedig erőlködik.
MARI                  Aki májelégtelenségben hal meg, az a Pokolból
                            a Pokolra jut. Ugye, drágám?
TAKÁCS             Amikor felér a csúcsra, kiborítja a követ, aztán
                            hosszan néz lefelé.
MARI                  Sajnállak.
TAKÁCS             A szakadékba. Az a rengeteg kő a százméternyi
                            mélységben apró kis halmocskának látszik.
MARI                  De nem gyászollak.
TAKÁCS             Hogy miért csinálja? Egyszer majd megkérdezem                                             tőle.

 Mari feláll, otthagyja Takácsot.

TAKÁCS             Érted?
MARI                  Mit?
TAKÁCS             Nem érted. Persze, hogy nem érted, ha soha
                            nem figyelsz arra, amit mondok!
MARI                  Tévedsz. Figyeltem.
TAKÁCS             Nem figyeltél!
MARI                  Mért nem kérdezted meg az öregtől?
TAKÁCS             Miből gondolod, hogy ő tudja?
MARI                  Miért ne tudná?
TAKÁCS             Mert az igazi titok a titok tudójának a legmélyebb
                            titok. Talány. Nekem is van ám ilyen.
Kérdezd meg, mi az!
MARI                  Nem kérdezem.
TAKÁCS             Kérdezd meg az én őstalányomat!
MARI                  Nem érdekel.

 Mari fazekat keres, vizet tölt bele, felteszi a villanyrezsóra
 melegedni.
MARI                  Nos, mi az?
TAKÁCS             Rég nem vagy méltó arra, hogy tudd.
MARI                  Kérlek.
TAKÁCS           Itt bent még ki kell nyitnom egy rejtekajtót.
És be kell mennem rajta. Önmagamhoz.                     
MARI                  Önmagadhoz.
TAKÁCS             Segítesz nekem ebben?
MARI                  Nem.
TAKÁCS             Akkor csak hadd maradjak itt!
MARI                  Nem.
TAKÁCS             Csak két hét! Talán egy hónap. Közel járok!
MARI                  Majd a szél elteríti a poraidat. Aztán eső esik rá, és
                            beissza a föld. Eltűntél világból nyomtalanul.

 Mari étolajat önt a vízbe.

TAKÁCS   Először halvány fénysugarat látsz, ami az ágyékodból fakad. Ez hatol fel a gerinceden át az agyadig.
Ott, a tudatodban szélesedni kezd, derengő félhomályt a teremt lelked ősi sötétjében.
Tudom, érted, tudom, ha nagyon akarom, ha fegyelmezem magam, ez a fény lassanként növekedni kezd majd , és egyszer csak a szivárvány színeire bomlik.
De ezt hogyan kell elérjem...? 
Mert elképzelni könnyű, ám megtenni annál nehezebb: dögölj meg, hogy újjá születhess! Alighanem ez a módja.

 Mari egy csomag száraztésztát bont ki.

MARI                  Sajtos tészta lesz.
TAKÁCS             Valahogy így lehet. A sajtos tésztát viszont utálom.
                            Ezt ezredszer tisztázom?
MARI                  Artúr imádja, és neki főzök.  


HÁROM
( Takács, Mari, Klára)

 Kopogtatnak, Klára néz be.

KLÁRA               Csókolom...
TAKÁCS             Hello-bello, Klárika!
KLÁRA               Artúr még nem jött meg?
MARI                  Nem.
KLÁRA               Csak mert hátha nem vettem észre a kútnál...
MARI                  Nincs itt.
KLÁRA               Akkor...én felhúznék a cuccomért, és...majd
                            tessenek neki megmondani, hogy már nem
                            a kútnál szobrozok, hanem lent várom a
                            vonatállomáson.
MARI                  Rendben.

 Klára indul felfelé a padlástérbe.

TAKÁCS             Tartson velünk, Klárika! A feleségem már feltette
                            főni az ebédet.
KLÁRA               Á, nem szeretnék zavarni...
TAKÁCS             Zavarni?! Minket? Már hogy zavarna?
Sőt! Sajtos tészta lesz. Artúr imádja!
Foglaljon helyet!
Énekeljünk? Á, énekeljünk!
                            Zeng az ének, zeng a kő is,
még ha ingünk nyaka bő is!
Ismeri?
KLÁRA               Nem annyira...
MARI                  Üljön le akkor…

Klára megszeppenve leül az asztalhoz.

KLÁRA               Egy neszkávé?
KLÁRA               Nem is tudom...
TAKÁCS             Egy neszkávé! Ez az! Én is kérek!
Ez kell egy nyári délelőtt a magyarnak.
                            Kint a telken. A hölgyek bájosan cseverésznek,
                            én pedig, a vén marha, danolok, mert már kora
                            délelőtt be vagyok csiccsentve, ahogy egy jó
                            apóshoz illik. Hát nem idilli? Kávézás után
                            pedig kimegyek a kertbe vakondok lesre.
                            Okoz ám egy kis gondot
                            A kurva sok vakondok.
MARI                  Öltözz fel!
TAKÁCS             Ó, pardon, máris!

 Takács "szemérmesen" kivonul a mosdófülkébe, Mari utána
 viszi a nadrágját, Takácshoz hajítja, elhúzza a nejlonfüggönyt.
 Félrehúzza a fazekat, hogy egy másik edénybe vizet melegítsen.
Hosszú csend után.

MARI                  No és a szülei?
KLÁRA               Akkor ma nem tetszik tegezni?
MARI                  A szüleid mit szólnak ehhez?
KLÁRA               Mihez?
MARI                  Hogy maga itt tölti a hétvégét.
KLÁRA               Anyu elengedett.
MARI                  Biztos?
KLÁRA               Apa szerint tök ciki.
MARI                  Tök ciki?
KLÁRA               Baromira nem csípi, hogy így állunk.
MARI                  Mért, hogy álltok?
KLÁRA               Hát…így. Artúr nem mesélte?
MARI                  Te szent isten!

 Takács a függöny mögül dudorászik közben.

TAKÁCS             Ne nézz hátra, kővé dermedsz, dudorássz csak,
                            hátranéztél, sóbálvány vagy, vihar csap rád, vad,
                            ledönti só-szobrodat, és felolvadsz, és nem leszel                                             más, csak sósvizű patak...

 Mari leül Klárával szemben.

MARI                  Ugye még tanulsz?
KLÁRA               Az minket nem érdekel!
MARI                  Most nincs túl sok pénz nálam.
KLÁRA               Ezt mért tetszik mondani?
MARI                  Mert ha diák vagy és még kiskorú, akkor olcsóbb.
KLÁRA               Micsoda, csókolom?
MARI                  Mért hoz engem ez a kölyök mindig ilyen helyzetbe?!
KLÁRA               Milyen helyzetbe?
MARI                  Nem elég nekem mára ez itt?
KLÁRA               Ez a micsoda?
MARI                  Mindegy. Majd kiderül.
KLÁRA               Mi derül ki?
MARI                  Nem érdekes! Tessék.

 Mari megkeresi a táskáját, egy marék papírpénzt nyom
 Klára kezébe.

KLÁRA               Mért tetszik ezt nekem adni?
MARI                  Ha többe kerül, akkor a különbözetet elküldöm.
KLÁRA               Minek a különbözetét?
MARI                  Gondolom, anyád nem száll be, igaz?
KLÁRA               Mibe nem száll be?
MARI                  Remek.
KLÁRA               Miért tetszik nekem pénzt adni?
MARI                  Jaj, nagyon szégyellem magam, kislányom, hogy
                            a fiam ilyen helyzetbe hozott. Remélem, nem fog
                            megviselni ez a dolog túlságosan. Bár, te is
                            védekezhettél  volna, ha már csinálod...
KLÁRA               Mi...?! Mit csinálok?
MARI                  Nem tudtatok volna vigyázni?!

 Klára most érti meg, hogy Mari miről beszél.

KLÁRA               Jé! Jaj, ne! Hát ez...tök ciki!
Azt tetszik hinni, hogy...

 Klára felpattan, az asztalra teszi a pénzt, indul felfelé.

KLÁRA               Összeszedem a cuccomat.

 Klára eltűnik a padlástérben. Takács kijön felöltözve.

TAKÁCS             Ezt szerettem benned. Hogy olyan finom                                                          lélekkel, érzéssel intézed a dolgokat.
MARI                  Te fogd be a szád!
TAKÁCS             Más, durvalelkű némber bezzeg összecsapta
                            volna a kezét, és felsikolt, jaj, istenkém,
nagymama leszek! Gyere ide, kislányom, hadd
                            öleljelek meg!
MARI                  Majd ha itt lesz az ideje, azt is fogom tenni.
TAKÁCS             Igen? Akkor hadd kérdem meg újra:
                            honnan veszed te a bátorságot ahhoz,
                            hogy te mondd meg, mikor, minek van itt az
                            ideje? Szerelemnek, fogantatásnak, életnek,
                            halálnak?
MARI                  Na idefigyelj, te büdös hulla...!
TAKÁCS             Nem veszed észre, hogy mindenkivel ezt csinálod?
Hogy mindenkit tönkreteszel, aki csak
                            a közeledbe kerül? Mit gondolsz, én ki miatt
                            kerültem ebbe a helyzetbe?
MARI                  Most lett végképp elegem belőled.
TAKÁCS             Miattad.
MARI                  Miattam? Te?! Ezt mered mondani?
TAKÁCS             Ezt.
MARI                  Elég.
TAKÁCS             Szegény kisfiam.
MARI                  Elég! Hallod? Ne merj többé megszólalni!
TAKÁCS             Mert akkor mi lesz? Megölsz?
MARI                  Mi? Mi? Megmondom, mi!

 Klára jön le. Farmert húzott. A vállán sporttáska.

TAKÁCS             Klárika! Elnézését kérjük!
KLÁRA               Nem téma.
TAKÁCS             A feleségem félreértette a helyzetet.
KLÁRA               Artúrnak üzenem, csörögjön rám otthon,
                            ha olyanja van.
TAKÁCS             Értse meg, a feleségem érthetően feszült
                            idegi állapotában nem tudott magába kellő
                            emberséget koncentrálni!
KLÁRA               Nem tudom, honnan tetszett ezt venni.
De nem vagyok terhes.
MARI                  Nem?
KLÁRA               Mi csak össze akartunk költözni.
MARI                  Ti?
TAKÁCS             De hát az nagyszerű!
KLÁRA               Csókolom!

 Klára indul kifelé.

MARI                  Nem korai döntés ez?
KLÁRA               De.

 Klára "öntudatosan" távozik.





NÉGY
( Takács, Mari)

TAKÁCS             Értem én, értem, ne is magyarázkodj!
Hiszen te mindig is arra törekedtél,
hogy a fiadat boldognak lássad.

 Mari zsebreteszi a pénzt, aztán visszarakja melegedni a tésztához a vizet.

TAKÁCS             Akkor nem kávézunk?
MARI                  Nem.
TAKÁCS             Szerintem Artúr sokkal inkább gyűlöl téged,                                           mint engem.
MARI                  Mért kell nekem ezt eltűrnöm!?
TAKÁCS             Mert te is szeretsz szenvedni. Ez a kettőnk
                            közötti mély vonzalom alapja. Téged is
                            az anyád nevelt ilyennek. A mama...                 

 Mari kimegy a házból, magára csapja az ajtót.
 Takács elégedetten sétál az ajtóig, kiles a résen.
Onnan Mari táskájához megy, kutat benne, megtalálja, amit keres:
 egy lapos üveget. Letekeri a kupakot, meghúzza. Tovább kutat
a táskában. Már csak némi aprópénzt talál. Azt elrakja.

TAKÁCS             Ez...eeeez igen! Aki keres...az halál!

 Takács zsebreteszi az üveget, a mosdófülkéig ballag,
 megint előkészül a borotváljozáshoz, dúdol.

TAKÁCS             Borotválkozni!
Borotválkozni!
És utána mosdani, pajtikám...
Úgy van, úgy van, taps!
                            Káros elveknek haldoklás közben nincs helyük!
Úgy van, úgy van, taps!
Az utolsó sóhajban az örök igazság.
Felveti a bomló agy a kérdést: minek élni, ha meg is lehet halni?
                            Ugorj hát a Margit-hídról a Dunába.
                            Avass halált!
Zsupsz!
                            Így hulládat meg a víz veti fel. A korboncnok pedig összevonja szemöldökét két kortyintás tiszta szesz közben, és jogosan méltatlankodik.
"Uram, ön úgyszólván hulla! Nemde?
Úgyhogy ha nem delirálok, akkor felszólítom önt, hogy két bemetszés közben ne tessen dudorászni!”

 Takács arca csupa hab, a kezébe veszi a borotvát, farkasszemet
 néz a tükörképével.

TAKÁCS             Hé! Odaát! Mi ez a gunyoros mosoly?
                            Csak állunk, és várunk, mi? Én meg közben azon
                            gyötrődöm, hogy kitaláljam, valójában ki teremtett  kit. Te engem, vagy én téged? Ugye, nem is annyira  egyszerű talány ez? Te éppen olyan joggal  állíthatnád magadról, hogy te vagy az igazi  egzisztencia, és én csak a tükörképed. Érted?
No persze, pont te ne értenéd?
                            Állunk és várunk. Ujjunk a ravaszon.
Tudod, mire gondolok? Először is arra, hogy innunk
                            kéne még egy kortyot Mari zugpálinkájából.
                            Másodszor meg talán arra, hogy már réges-régen
                            kár belénk a golyó. Tulajdonképpen mibe is
                            kellett volna meghalnom tegnap kora délután?
                            Gyomorrákba? Májzsugorba? Vagy a kettőbe
                            együtt? Sej, utolsó mentsváram, hogy működik  még a hasnyálam, barna babám, adj még innom!
                            Hallod? Belegondoltál már mélyebben abba,  hogy én még soha nem láttam magamat, hanem  csakis téged? És te hogy vagy ezzel, pajtikám?
                            Hiszen te meg csak engem láthattál.
Borzongató.
                            Akkor most melyikünk kicsoda? És ki utálja
                            jobban a másikat? Te engem, vagy én téged?
                            Nos, pajtikám?

  Takács a borotvával rácsap a tükörre, a tükör megreped.
 Takács ijedten veti a hátát a tükör mellett a falnak.

TAKÁCS             Jézusom! Mit művelsz?
TAKÁCS             Gyere vissza! Állj elém!
TAKÁCS             Eszemben sincs!
TAKÁCS             Fejezzük be!
TAKÁCS             Hagyjál!
TAKÁCS             Te gyáva szar!
TAKÁCS             Én szeretlek! Ne bánts!

 Mari jön vissza. Rá se néz Takácsra, megnézi a vizet, aztán
 beletöri a száraztésztát.

TAKÁCS             Rám lőttek! Hallod? Mari! A tükörképem meg
                            akar ölni!
MARI                  Nem érdekelsz.
TAKÁCS             A fejem mellett süvített el a golyó! Segíts! Takard  le ezt a tükröt!
MARI                  Nem hittem volna, hogy tényleg elmegy.
Azt gondoltam, csak visszakullog a kúthoz.

 Takács elmozdul a faltól, szembeáll a tükörrel, egészen közel
 hajol, végül belenyomja az arcát.

TAKÁCS             Van neki gerince...
MARI                  "Gerince!?"
TAKÁCS             Tudod, az a mésztartalmú izé némelyek hátának
                            a közepén.
MARI                  Ha ilyen könnyen ment, nem is szereti igazán.
TAKÁCS             Valaha nekem volt. Rémlik még, hogy az...
                            az fáj. Szúr. Nyom. Emlékeztet.
MARI                  Ez a kis hülye. Meg se érdemli a fiamat.
TAKÁCS             A gerinc szörnyen kényelmetlen, ósdi divat.
Neked még van?
                           
 Mari most fordul Takácshoz.

MARI                  Miket beszélsz te?
TAKÁCS             Csákat komához szólok.
MARI                  Kihez?
TAKÁCS             Tessék! Itt vagyok! Ennél közelebb nem mehetek!
                            Mért nem lősz másodszor? Ölj meg!
MARI                  Ja, hogy Takács.

 Takács otthagyja a tükröt, lerogy az ágyra.

MARI                  Már megint hogy nézel ki? És...te betörted a  tükröt?!
TAKÁCS             Csákat rám lőtt, mondom.
MARI                  Teljesen megbolondultál?
TAKÁCS             Igen, a gerinc. Nem hagy szabadon mozogni.
                            Képtelen vagy tőle a szakszerű féregmozgásokra.
MARI                  Mindegy. Az új tulajdonos úgyis kihajít innen
                            mindent, veled együtt.
TAKÁCS             Elved egy legyen, legyél elvtelen...
MARI                  Én legalábbis ezt tenném a helyébe.
TAKÁCS             Ez a tetűség első törvénye. Viszont ha már van egy
                            elved, akkor nem lehetsz elvtelen. Érted? Tehát a
                            tetű is elvhűen működik. Na! Végre egy mély  gondolat! Nem gratulálsz, szívem?
MARI                  Magadat mentegeted?
TAKÁCS             Én?! Lehet. Mért, szerinted tetű vagyok?
MARI                  Túl gyenge. Jellemtelen.
TAKÁCS             Jellemtelen? Ilyen lény se létezhet. Jellemtelen  ember pont úgy nincs, ahogy elvtelen. Érted?
                            Akinek nincs jelleme, annak az a jelleme.
                            A negatív halmaz is halmaz.
                            Létezőn nem létező karaktereket tartalmaz.

 Takács felül, előhúzza a zsebéből a laposüveget, letekeri a
 kupakot, meghúzza. Mari észreveszi, nekitámad.

MARI                  Adod ide? Te! Adod vissza, de rögtön?
TAKÁCS             Azt hittem, nekem hoztad.
MARI                  Nem fogsz berúgni! Ma nem!
TAKÁCS             Mért éppen ma nem?

 Mari elveszi Takácstól ezt a pálinkát is.

TAKÁCS             Ejnye, drágám. Hiszen te engem részegen
                            szeretsz.
MARI                  Én téged sehogyan se szeretlek.
TAKÁCS             Akkor is részeg voltam, amikor megismertelek.
                            Emlékszel?
MARI                  Nem.
TAKÁCS             Valami buliban. Talán Gézukánál? Hát persze,
                            hogy ott.
MARI                  Rég volt, kit érdekel?
TAKÁCS             Hajnalban haza kísértelek, te felhívtál magadhoz,
                            megittunk még egy üveg bort, csókolóztunk, aztán
                            amíg zuhanyoztál, kisettenkedtem a vécébe okádni,
                            végül összefeküdtünk, és én felcsináltalak.
MARI                  Annyira részeg voltál, hogy elaludtál, a vécé-kagylót
                            átölelve.
TAKÁCS             Mondd csak, mért áldoztad be mindjárt az első
                            alkalommal habtestedet?
MARI                  Fel se tudtalak ébreszteni.
TAKÁCS             Mert akkoriban úgy nézett ki, hogy híres ember
                            leszek?
MARI                  Dél körül vánszorogtál elő.
TAKÁCS             És csak akkor dugtunk volna?
MARI                  Mi?!  Szánakozva elküldtelek.
TAKÁCS             Látod, erre meg én nem emlékszem.
MARI                  Soha többé nem akartalak látni.
TAKÁCS             Csakugyan jobb lett volna, kicsim.
MARI                  Nem vagyok a kicsid!
TAKÁCS             Szépségem? Drágám? Tubicám?
                            Hogy hívjalak, minek becézzelek?
MARI                  Sehogy, semminek.
TAKÁCS             Végre beismerhetnéd, hogy Gézától van a gyerek.
MARI                  Ha úgy is tudod, mért akarod hallani?
TAKÁCS             Kell a bizonyosság.
MARI                  Mert ha mondom, az lesz.
TAKÁCS             Nem, akkor se lesz az.

 Takács visszamegy a tükörhöz, borotválkozni.
Ismét az arcának már leborotvált felénél kezdi.
Mari reszeli a sajtot.
Takács társalgási modorban.

TAKÁCS             Ami a legújabb elmúlásomat illeti, komolyan
                            röstellem, hogy ismét kínos helyzetbe hoztalak.
                            De hát érts meg! Nem maradhattam a kórházban.
                            Már az agyamra ment a rettegés. Nem attól féltem,
                            hogy végre meg kell döglenem. Hanem attól, hogy
                            soha többé nem engednek ki onnan. Hogy
                            nem jöhetek vissza ide, a hegyre, és nem
                            fejezhetem be a feladatomat. Ha azt elvégzem,
                            hála az égnek, meghalhatok. Hallod?
MARI                  Nincs itt neked dolgod.
TAKÁCS   Aztán nyithatnál itt egy panziót.
"Kísértetház a rosszkedvű árnyakhoz"- egy vagyont kereshetnél vele.
MARI                  A fenébe! A füstölt szalonnát nem a közértben                                        hagytam?!
TAKÁCS             Uramisten, minő tragédia!
MARI                  Ha nincs, nincs. Jó lesz szalonna nélkül is.

Csend. Takács újra befejezi a már leborotvált fél arcát.
Ellép a tükörtől, a feleségére mered.

TAKÁCS             Téged úgyis mindenki sajnál, nem?
MARI                  Engem? Mért sajnálna?
TAKÁCS             Tönkretettem az életed.
MARI                  Hát… ja.
TAKÁCS             Jobbat érdemeltél volna nálam.
MARI                  Sokkal.
TAKÁCS             Akivel csak tehettem, megcsaltalak.
MARI                  Én is téged.
TAKÁCS   Soha nem voltam hajlandó keresni magamnak egy "normális" munkahelyet. Élősködtem rajtad.
És amikor feljöttem ide a hegyre, akkor is elvártam, hogy minden szombaton felcaplass hozzám, hozd a teli       szatyrot, főzz rám, és közben végighallgasd a habókos dumámat...Apropó, hogy vannak a visszereid, szívem?
MARI                  Nem várok köszönetet.
TAKÁCS             Pedig kijárna!
MARI                  De tőled nem várok.
TAKÁCS             Mit kaptál húsz évnyi rabszolgaságodért?
Gyengédséget? Soha!
                            Még a diliházból is kihoztál.
A saját felelősségedre. Pedig megmondták, hogy ott vagyok a legjobb helyen. Az elvonóban, aztán a szociális gondozóban. Mindhalálig a többi zátonyra futott
                            roncs között. Áruld el, Géza nem utált meg azért,
                            hogy ennyire törődtél velem?
MARI                  Kérdezd meg tőle!

 Takács fél térdre ereszkedik.

TAKÁCS             Adj nekem egy utolsó esélyt, Mari!
MARI                  Mit?!
TAKÁCS             Kössünk megint alkut!
MARI                  Állj már fel, te idióta!
TAKÁCS             Először szeretkezz velem!
MARI                  Jézusom!
TAKÁCS             Miért ne? Elvégre a feleségem vagy. Hát nem
                            kívánod a te nagybeteg Pubidat, szivi?
MARI                  Undorító!
TAKÁCS             Mert?
MARI                  Mert meghaltál, azért!
TAKÁCS             Gézuka mikor kefélt meg utoljára? Tegnap?
                            Egy hete? Fél éve? Feláll még neki?
MARI                  Ha nem hagyod ezt abba, akkor én...
TAKÁCS             Én nem engedném, hogy taníts. Romlott a lelked.
                            Keserű vagy. Gonosz. A "jóságod" átlátszó
                            szerep. Igaz?
                            Nos, ki az aljasabb kettőnk közül, szivi?
                            Én nem ártok senkinek. Nem én vagyok a tetű.

 Mari felkapja a fazekat, benne a forró vízzel és a tésztával.

MARI                  Ezzel öntelek képen!
TAKÁCS             Ajajaj! Forró tésztát a kopaszra! Kegyelem!
                            Megadom magam. Én vagyok a tetű.

 Takács leheveredik az ágyra.
Mari dühösen csapja vissza a fazekat a főzőlapra.

MARI                  Melegen ajánlom, hogy ne kötekedj velem!

 Némi csend után.

TAKÁCS             Hallod?
MARI                  Nem.
TAKÁCS             És mi lenne, ha kihívnám Artúrt magamhoz
                            Torontóba?
MARI                  Hová?!
TAKÁCS             Járhatna néhány szemesztert az ottani egyetemen.
MARI                  Torontóban.
TAKÁCS             Az ősszel utazom.
MARI                  Torontóba. Te.
TAKÁCS             Lehet, hogy pont ezt nem újságoltam el!?
MARI                  Mit?
TAKÁCS             Pierre, azaz Péter írt.
MARI                  Mikor?
TAKÁCS             Még májusban. Vagy áprilisban? Vagy tavaly  ősszel? Mindegy. A lényeg az, hogy eladta egy régi  forgatókönyvemet! Filmet csinálhatok. Kanadában.  Mit szólsz?
MARI                  Remek.
TAKÁCS             Nem mintha sok kedvem lenne hozzá. De hát
                            Pierre annyira szeretné.
MARI                  Hol van az a levél?
TAKÁCS             Várjunk csak! Hová is tettem? Ejnye, pedig a
borítékon van a cím. Lassan válaszolnom kéne neki.
                            Megírom, hogy megyek. De most Torontóba,
                            vagy Hollywoodba? Ejnye, mostanában össze-
                            keverem a városneveket!
MARI                  Kellemetlen lehet.
TAKÁCS             Addig is nem masszíroznád meg a vádlimat?    
MARI                  Amíg elindulsz Torontóba, vagy Hollywooba?
TAKÁCS             Csak addig.
MARI                  Nem.
TAKÁCS             Végül is ki kell kecmeregnem valahogy a kukák
                            közül a szennyes halomba. Bár tudod, ötven évesen
                            elsőfilmesnek lenni...
MARI                  Sose késő elkezdeni.
TAKÁCS             És a mosdatást befejezed?
MARI                  Nagyfiú vagy már, intézd magad!

 Takács felkel, leveszi a nadrágot, az inget, a mosdótálat leteszi
 a padlóra, alsógatyában beleáll a vízbe.

TAKÁCS             Olyan a testem, akár ez a lekopott hegy.
Por verte, haldokló fák, hitvány, szívós gaz, rücskös,
megfáradt gránit. Lent a völgy keserű földcsuszamlás,
                            azon meg amaz aprónak tűnő kőhalom, amit az
                            öreg zúdított le oda. De a lelkem, Marim, még
                            égig érő platán! És majd minden ágán egy-egy varjú
                            ül. Szép, kövér madarak. A májammal táplálom
                            őket, mint Prométheusz a sast.  
Mert nekem a varjú a büntetésem. Tetszik ez a kép?
MARI                  Nem.
TAKÁCS             És ha gondosan leszappanozva megmosom az
                            pöcsömet, akkor leszopsz?
MARI                  Nem!
TAKÁCS             De hát megígérted!
MARI                  Én?! Mikor?
TAKÁCS             Vagy húsz éve! A templomban! Velem leszel  jóban rosszban! Holtodiglan, holtomiglan, és
még azon is túl! Ahol a kurta farkú malac túr…
Mit túr ki a kurta farkú malac? Condrát? Cédát?
Céklát?
Géza volt az egyik tanunk.
Szóval? Géza mikor dugott meg legutóbb?
MARI                  Ezt a Gézázást is abba lehet ám hagyni...
TAKÁCS             Miért?

Csend, aztán.

TAKÁCS             Én nem haragszom.
MARI                  Kedves tőled.
TAKÁCS             Sőt! Mindenek ellenére én még mindig
szerelemmel szeretlek téged.
MARI                  Nagyon kérlek...!
TAKÁCS             Fáj?
MARI                  Csak röhejes ilyet hallani.
TAKÁCS             Egy hullától?

 Takács leül az ágy szélére, a lába a mosdótálban.
Ültében lehajol, lemossa az arcáról a borotvahabot.

TAKÁCS             Elmondjam, mi történt tegnap délután valójában?
MARI                  Képes vagy rá?
TAKÁCS             Ülj le ide, mellém!

 Mari a székre ül, ahol a mosdótál volt, Takáccsal szemben.

TAKÁCS             Álmodtam.
MARI                  Szóval nem vagy rá képes.
TAKÁCS             Nem hazudok. Hosszú copfod volt. Húsz éves
                            lehettél?
MARI                  Sose volt copfom.
TAKÁCS             Egy személyvonat zakatolt a garatomtól a
patkóbelemig. A vagonok tele utasokkal.
Menekültek.
                            Én magam ott ülök az egyik szerelvény tetején.
                            Te is ott vagy. Mellettem ülsz. Boldogok vagyunk.
                            Mert nem vesztettük el egymást. De minden  másnak számunkra is vége van. Szia, Mari! De  szép a copfod! És a szemed! Ahogy szerelmesen  nézel! Rám! Én nem szólalok meg, csak ajkammal  gyengéden megérintem az ajkadat. A nyelvemmel a nyelved keresem, de te szemérmesen elfordítod a  fejed, a vállamra hajtod. Én reszketve átölelem
                            kislányvállad, és mindennél jobban vágyom arra,
                            hogy megsimogathassam a kebledet. De te úgy
                            bújsz hozzám, oltalmat keresve, mintha nem a
                            kedvesed, hanem az apád lennék. Ez egyszerre
leforráz és felmagasztal. Így vagy úgy, de én
                            vagyok neked a legfontosabb.

 Takács két kézzel megfogja Mari kezét.

                            Mit érdekel minket, hogy a fémes ég csupa
fenyegetés felettünk?! Hogy bármely pillanatban
ránk csaphat a végítélet. A mi életünk csak most
kezdődik! Nem, nem érezzük a körülöttünk kucorgó
                            rettegés csípős hónaljszagát. Mi ülünk a vagon
                            tetején, a húszéves lány és a koravén kamasz.
                            Da-damm, da-damm, da-damm...
                            A kartonruhád ültödben a combodig csúszott fel.
                            A lábad között szürkévé mosott lepedőből
csomózott batyu. Jó a batyunak, sóvárgok csöndesen. Aztán a robbanás. A szerelvény iszonyú erővel
                            félrelódul, a vonat kisiklik.
Sikoly.
Sötét.
                            Én ordítok, bőgök, csapkodok, mint az isten,
                            kinek vadkan tépte fel a belét.
Az nem ! Ezt nem!
                            Kibírhatatlan, hogy elveszítettelek!
                            A Duna partján térdelek lehajtott fejjel.
A baloldali szomszédom egy motyogó nénike,
aki egy hároméves forma fiúcskát ölel magához.
A jobbomon a talicskás öreg.
Lövés dörren.
Csobbanás.
                            Lövés.
Csobbanás. A lövések egyre közelednek.
                            A... a nénike felett állnak meg. Nem merek  felnézni, nem merek odasandítani. Hanem                             kétségbeesetten rád gondolok, hogy ülünk a vagon
                            tetején, én átölelem a vállad, és a kebledről
                            ábrándozok... Ments meg! Hívj vissza! Neked van
                            ehhez egyedül hatalmad. Legyen úgy, hogy nem  is menekülünk. Hogy még nem veszett el                            semmi. Hogy ismét abban a kerthelyiségben ülünk, a Balaton partján.  Fonyódon, ahol húsz éve először nyaraltunk együtt.  Gyönyörű, nyári este volt.
Emlékszel? Sört iszunk, pogácsát majszolunk hozzá, és közben megbeszéljük, hogy mostantól az                  ágyékunknak titkos, csak kettőnkre tartozó neve
                            van, a tiéd Ármika, az enyém Sármika.
                            De nem vagyunk ott! És nem is leszünk soha
                            többé.
Lövés dörren.
Aztán tétova csend.
A hároméves forma kisfiúcskával a hóhér sem képes egy percig mihez kezdeni.

 Hosszú csend.
Mari lassan kihúzza Takácséból a kezét.

TAKÁCS             Most mondd, hogy ragadsz a mocsoktól, ha
                            hozzám érsz, vagy csak a közelemben vagy!
MARI                  Most...miért mondjam?
TAKÁCS             És alig várod, hogy hazaérj innen, hogy beülhess
                            végre egy kád forró vízbe, és véresre sikálhasd
                            magad!
MARI                  Mi történt tegnap délután?
TAKÁCS             Próbáljuk meg! Megint gyönyörű ez a nyár!
                            Újra kapirgálhaszt a kertben! Ültethetsz zöldséget!
                            Virágot! Én pedig közben újabb és újabb
                            történetekkel bosszantalak. Esténként pedig
                            kiülünk, mint régen, a verandára, kettecskén
                            megiszunk egy üveg jófajta vörösbort, és
                            hallgatjuk a tücskök ciripelését. Vagy nem!
                            Csendesen, meghitten beszélgetünk! Annyi
                            mindent szeretnék még elmondani neked.
                            Vagy csak emlékezünk. Hogy valaha fiatalok
                            is voltunk. Hogy néha azért szépen éltünk.
                            Aztán majd jönnek az unokák. Az bizonyosan
                            kimeríthetetlen téma! Mari! Most hová mész?

 Mari szó nélkül kimegy a házból. Takács egy ideig lehajtott
 fejjel ül tovább, aztán feláll. Szavai közben messziről egy
 autó érkezésének zajai.
                           
TAKÁCS             Hát...így megy ez, tisztelt barátom.
Hol is tartottunk? Ja, persze!
Borotválkozni!
Aztán mosdani. Pajtikám. Mert ma...újjászületésem
                            első napján fel kéne állni, és egyenes derékkal,
                            ünnepélyes arccal kinyilvánítani, lássátok feleim,
                            szümtükkel, immár teljes bennem a fény.
                            Isa pur és hamvaimból akár a főnix madár, és nem
                            ám a Főnix cigaretta hamuja…
TAKÁCS             Ahhoz kéne a gerinced.
TAKÁCS             Megvan az valahol a paláson, vagy a picében...
TAKÁCS             Régi lom. Rég kidobtad.
TAKÁCS             Valaha hím voltam.
TAKÁCS             Dehogy voltál.
TAKÁCS             Győzedelmes falkavezér.
TSAKÁCS          Szűk volt a segged lyuka.
TAKÁCS             És semmi más titok nem érdekelt, csak a másik
                            legyőzésének és birtoklásának mágiája. Most
                            már nem vagyok se hím, se vezér...
TAKÁCS             Hanem tetű. És mint olyan, gerinctelen.
TAKÁCS             Legalább te fogd meg a kezem! Te segíts!
                            Hiszen láthatod: készen vagyok az utolsó...
TAKÁCS             Segítsen neked a halál!
TAKÁCS             Így is jó. Rendben. Legyen akkor a magányom
                            teljes.


ÖT
( Takács, Géza, Mari)

 Géza ront be.

GÉZA                  A rohadt életbe, Takács!
TAKÁCS             Te nem jöhetsz be ide.
GÉZA                  Mit szarozol te itt?
TAKÁCS             Kifelé, takony!
GÉZA                  Mit műveltél Marival, te barom?!
TAKÁCS             Valami cefrét hoztál?
GÉZA                  Kérdeztem valamit! Megríkatod?
TAKÁCS             Cefrét hoztál?!
GÉZA                  Mivel bántottad meg?
TAKÁCS             Mi közöd hozzá?
GÉZA                  Megrugdallak?
TAKÁCS             Inni hoztál?!

Csend.
Zihálva merednek egymásra.
Lenyugszanak.
 Géza elővesz egy teli pálinkás üveget, lecsapja az asztalra.
 Takács vizes lábbal siet az italért.

TAKÁCS             Mi a franc ez? Szeszesital?
GÉZA                  Cseresznye. Nem azt iszod?
TAKÁCS             Nekem nem telik jobbra!
GÉZA                  Nekem se.
TAKÁCS             A bőröd alatt is pénz van.
GÉZA                  És az a bőröm alatt van az pont jó helyen.
TAKÁCS             Ma valami márkásabbal is meglephettél volna.
GÉZA                  Mért, mi van ma?
TAKÁCS             Meggyógyultam.
GÉZA                  Te...
TAKÁCS             Az van.
GÉZA                  Meggyógyultál.
TAKÁCS             Nem is örülsz, Gézus? Örvendj velem!
GÉZA                  A kórházból jövök.
TAKÁCS             Jézusom. Beteg vagy?
GÉZA                  Az igazgató főorvostól az osztályos nővérkéig
                            mindenki letette a nagyesküt, hogy  a te
                            nagylábujjadat címkézték fel tegnap délután, öcsi!
TAKÁCS             És?
GÉZA                  És mostanában boncolnak.
TAKÁCS             De nekem mi közöm ehhez?
GÉZA                  Úgyhogy most visszamegyünk, és tisztázzuk
                            ezt az ügyet.
TAKÁCS             Én aztán nem megyek.
GÉZA                  Dehogynem.
TAKÁCS             Fogadunk?
GÉZA                  Minek? Jössz.  És kész. Nincs vita.

 Takács lecsavarja a kupakot, meghúzza az üveget, aztán.

TAKÁCS             Hágod a feleségem, és cserkóval rúgatsz be.
                            Ez a te stílusod.
GÉZA                  Szóval mivel ríkattad meg Marit?

 Takács az üveggel a kezében visszaheveredik az ágyra.

TAKÁCS             Drága Gézukám, ha már kifejezett óhajom ellenére  nem takarodsz innen a francba, megtennéd neked azt az apró kis szívességet, hogy megnézed,
kifőtt-e már az ebédem?

 Géza villát keres, megkóstolja a tésztát.

GÉZA                  Egy kicsit még kemény.
TAKÁCS             A tésztában van valami...archaikus
                            hangulat, nem?
GÉZA                  Aha. Most jön az ó-héber duma...
TAKÁCS             Például mert kovásztalan.
GÉZA                  Mondom.
TAKÁCS             És ebből a szempontból hasonlít a pászkához.
GÉZA                  A főtt tészta…
TAKÁCS   Valahogy felidézi számomra egyrészt Mózes törvénytábláit, másrészt a Fiú feltámadásának
történetét, beleértve Nietzsche vérbaját is.
GÉZA                  És ettől kapott idegrohamot Mari?
TAKÁCS             Aztán az apák létének bizonyosságát.
                            Szűznemzés ide, vagy oda.
Végül az én csodás felgyógyulásom tanúságtételét,
ami csaknem egyenértékű a feltámadással.
Szerintem a boldogságtól sír a szeretőd.
Feltámadott a férje. Mármint én.
Ámbár Lázár meghót
                            Mert vedelte cserkót,
Krisztus arra méne,
s mondá eme hótnak
ennek még mindig cefre kéne...
meg a tóba be egy csónak
mert nem bír mindenki a vízen járni
vagy egy keszegből század varázsni.
Adjatok neki!  És láss csodát: Lázár kapott!
És a víz pálinkává változott.

Géza megint megkóstolja a tésztát.

GÉZA                  Sótlan.
TAKÁCS             Akkor sózd meg!

 Géza sót keres, megsózza a tésztát, közben.

TAKÁCS             No és ha csakugyan van pofád egy helyiségben
                            tartózkodni velem, akkor itt maradsz ebédre?
GÉZA                  Rendben.
TAKÁCS             És a cukorbajodnak nem fog megártani?
GÉZA                  Mindig van nálam inzulin.
TAKÁCS             Pedig de szép lenne, ha itt kómánál be, és te
                            döglenél meg.
GÉZA                  De ebéd után rögtön indulunk.
TAKÁCS             Bár jobb lenne, ha nem zabálnál, mert egyre                                           gusztustalanabbul kövér vagy.
GÉZA                  Úgy találod?
TAKÁCS             Azért ne aggódj, bátyó! Idővel lefogysz te is.Például elmeszesedik a szíved. Igen. A te nagy, érző szíved. Akkor befordulsz az utolsó kanyarba. Szép, hosszú haldoklást kívánok neked. Jó sok  légszomjjal, vízzel teli tüdővel, és olyan köhögési  rohamokkal, amitől úgy érzed majd, hogy leszakadt a heréd is, annyira fáj majd.
GÉZA                  Négykor megbeszélésem van.
TAKÁCS             És? Szeretnéd az értekezletet egy drámai bejelentéssel kezdeni? Képzeljétek, meghalt a                             Taki"?
GÉZA                  Nekik fogalmuk sincs, hogy te valaha a világon
                            voltál: ők már egy másik generáció.
TAKÁCS             Nincs, mi? Hiába, így múlik el a világ dicsősége.
GÉZA                  Több mint tíz éve nem ejtették ki a neved  a szakmában.
TAKÁCS             Az a fontos, hogy te most is a csúcson vagy,
                            barátom.
GÉZA                  Megélek.
TAKÁCS             Megint egy reklámfilm?
GÉZA                  És?

 Takács felül, meghúzza az üveget, aztán.

TAKÁCS             Áruld már, te hogy nem unod még?
GÉZA                  Mit?
TAKÁCS             Mért nem szarod le az egészet?
GÉZA                  Nem értem, mire célzol.
TAKÁCS             Dehogy nem érted. Mért nem keresel magadnak
                            te is egy hegyet? Öreg vagy már, húgyagyú, és
                            végképp tehetségtelen.
Te már úgyse váltod meg ezt a világot.
Nem rólad szól. Vagy komolyan azt hiszed,
van még mit mondanod, azon kívül, hogy a hölgyek vegyenek másfajta szárnyas betétet?
Ez neked biztonságot adó érzés?
GÉZA                  Nincs nekem ezzel semmi bajom.
TAKÁCS             Valaha azt hittük, tőlünk vemhes az élet.
Lehet, hogy így volt. De ha így volt, akkor elvetélt, az biztos. Igaz? Igazam van? Naná, hogy igazam van.

 A kenetlen talicskakerék nyikorgása közeledik.
Takács  felpattan, az ablakhoz siet, kiles a spaletta résén.

TAKÁCS             Gyere! Nézd meg!
GÉZA                  Mit?
TAKÁCS             Már jön felfelé!

 Géza Takács mellé sétál, szintén kiles.

GÉZA                  Kicsoda?
TAKÁCS             Az öreg
GÉZA                  A talicskával?
TAKÁCS             Azzal! Látod?
GÉZA                   Mit nézzek rajta?
TAKÁCS             Őt! A talicskát! Benne a követ!
GÉZA                  Na jó…

Géza otthagyja az ablakot, visszamegy a tésztához.
Belenassol a reszelt sajtba.
Takács megvárja, amíg az öreg eltűnik.
Visszaballag, leül az ágyra.

TAKÁCS             Tegyem meg?
GÉZA                  Mit?
TAKÁCS             Menjek vissza a kórházba? Hagyjam megint, hogy
                            ágyba fektessenek? Hogy teleszurkálják a vénáimat?
Vagy engedjem, hogy rövid úton ismét halottnak
                            nyilvánítsanak? Haljak is meg? A kedvetekért?
                            De miért akarjátok ezt annyira? Anélkül is ti vagytok a túlélők, nem? Legyőztetek. Legyőztél. Mindent elvettél tőlem. Ez nem elég? Mért olyan  elviselhetetlen az számotokra, hogy még nem  dobtam fel a talpamat? Mért nem hagyjátok meg
                            nekem ezt a nyomorult viskót, a telket, a hegyet?
GÉZA                  Te meghaltál tegnap.
TAKÁCS             Láttad az öreget! Az emberi test pont annyi
életerővel bír, amennyi a belémeszesedett bánat
                            súlya. Nem, az ember nem sóbálvánnyá változik,
ha visszanéz, hanem mészkővé zsugorodik.
                            Gnómszobor lesz.
GÉZA                  Öltözz fel!
TAKÁCS             Ha meghaltam is, kerti törpének még jó leszek.
                            Fessétek be a mészkőtestem pirosra, az arcomat
                            pedig hagyjátok meg hulla-szürkének, aztán
                            rakjatok ki a kerítés tövébe. Rendben?
GÉZA                  Megnézem Marit.
TAKÁCS             Ölelj meg, barátom!

 Takács elállja Géza útját, erőszakosan magához öleli, Géza
 undorodva hárítaná.

TAKÁCS             Te mocsok, te.
GÉZA                  Engedj!
TAKÁCS             Persze, madarat tolláról, barátom...
GÉZA                  Hullaszagod van!
TAKÁCS             Ne aggódj, hálás vagyok neked.
                            Évek óta te gondoskodsz a feleségemről,
                            a fiamról. Jó ember vagy.
GÉZA                  Elengednél végre?
TAKÁCS             Ugye tőled van a gyerek?

 Géza lerázza Takács kezét.

GÉZA                  Igyál inkább! Igyál még!

 Takács az üvegért megy, alaposan meghúzza.

TAKÁCS             Ne reménykedj, nem fogok berúgni.
GÉZA                  Már nem.
TAKÁCS             Azt hiszed, nem látok rajtad keresztül?
                            Pedálozunk Artúrnál, mert rossz a lelkiismeretünk?
                            "Jó barátom!" Aztán valahányszor felavászkodsz   ide, nem mulasztod el, hogy a sárga földig  leitass. Igaz? Ezzel is gyorsítva a pusztulásomat.
GÉZA                  Te meghaltál, nem érted?
TAKÁCS             De hát mért csinálod? Artúr, ha megszakadsz, se
                            bírja a pofádat, én meg az alkoholtól sehogy
                            se halok ám meg. Sőt!
Mikor határoztátok el, hogy halálra itattok,
                            és így tesztek el láb alól? Négy éve? Tíz
                            éve? Vagy amióta feleségül vettem Marit?
GÉZA                  Színtiszta paranoia.
TAKÁCS             Miért? Hallod? Miért adjátok el ezt a faházat is
                            a fejem fölül?  Nem hiszem el, hogy pénzre
                            van szükséged.
GÉZA                  Mari kért meg rá.
TAKÁCS             És ő miért tesz földönfutóvá?!
GÉZA                  Nem kedveli ezt a helyet. Érthető.
TAKÁCS             Arra válaszolj, miért akartok teljesen tönkretenni,
amióta csak ismerlek benneteket!
GÉZA                  Soha nem akartunk rosszat neked, te baromállat!
TAKÁCS             Na, takarodj a picsába!

 Egy pillanatig úgy tűnik, hogy Géza megüti Takácsot, aztán
 inkább szó nélkül kimegy.  Takács egy percig utána néz, végül
 dühödten löki le a rezsóról a lábost, a forró víz és a tészta
 a padlón gőzölög.

TAKÁCS             Annyira vágyom már haza Földanyámhoz!
Nem értik, hogy ők nem hagynak megdögleni!?
                            Miattuk kell minduntalan felszívnom magam!
                            Hogy azért se úgy legyen!
                            Kedvelnének engem!
Csak egy kicsit!
És boldogan tűnnék el örökre!
Akár egy életfogytos rab, aki váratlanul amnesztiát
kapott! Hát nem értitek?
                            Nem értik.
Hogy is értenétek.
Túlélők.
Egészséges, önző kis lelkek...

 Géza csapja ki az ajtót.

GÉZA                  Mit képzelsz, ki vagy te?! Egy…egy! Egy
                            áruló! Egy senki! Te mersz ilyen hangon beszél-
                            ni velem?!
TAKÁCS             Tűnj el innen, és vidd a kurvádat is!
GÉZA                  A megbántott művész! Röhej! Soha életedben nem
                            voltál képes valamit végigcsinálni! Bármit!  Semmit!
TAKÁCS             Bezzeg te megcsináltál mindent helyettem...
GÉZA                  Meg!
TAKÁCS             Meg?
GÉZA                  De nem helyetted.
TAKÁCS             Tiéd a feleségem, tőled van a gyerekem, az én
                            történeteimet loptad el a filmjeidhez! Még a szeretőidet is tőlem nyúltad le.

  Géza megragadja Takácsot, ráncigálja kifelé, Takács ellöki őt magától.

GÉZA                  Na, gyerünk kifelé!
TAKÁCS             Itt az ebédem! Zabáld! Ezt is habzsold fel előlem, tessék!
GÉZA                  Kifelé, azt mondtam!
TAKÁCS             Ne ráncigálj, mert megütlek!

  Géza megint megragadja Takácsot, két karjával a nyakát szorítva térdre kényszeríti.

GÉZA                  Te? Te akarsz megütni? Engem? Erősebb vagyok
                            nálad, te alkoholista fasz! Mindig is az voltam!
                            Tudod te azt jól! Erősebb és okosabb! Azért léptem
                            én mindig először, te pedig azért maradtál le mindig. Kevés vagy! Mindenhez! Világos! Valld  be végre magadnak! Előttem! Mondd utánam, kevés vagyok!
TAKÁCS             Anyádat!
GÉZA                  Kizárólag csak pofázni tudsz! Amíg össze nem
                            akad a nyelved a részegségtől. Ismételd el:
                            egy kalap szar vagyok!


 HAT
( Takács, Géza, Mari)

 Mari áll az ajtóban.

MARI                  Géza!

 Géza Marira néz, elengedi Takácsot, aki térdre esik.
 Géza lehiggad, szégyenkezik.

GÉZA                  Bocsánat...
TAKÁCS             Ez van, pajtikám...
GÉZA                  Mi van?
TAKÁCS             Nehéz. Annyira nehéz...

 Takács térden csúszik a fazékhoz és a kiömlött tésztához,
 puszta kézzel elkezdi a tésztát visszadobálni a fazékba.

GÉZA                  Most meg mi az istent művelsz?
                            Nézd meg, mit csinál!
TAKÁCS             Kiömlött, Marikám...De összeszedem, kimosom,
                            kicsit még átforralom, és jó lesz Artúrnak.
MARI                  Őt majd levisszük ebédelni magunkkal.

 Takács nem hagyja abba.

TAKÁCS             Köszönöm. Mindent köszönök nektek. Köszönöm.
MARI                  Borotválkozz meg rendesen!
TAKÁCS             Igen. Borotválkozni! Borotválkozni, és aztán...
                            Addig szedjetek egy kis cseresznyét a kertben!
                            Igaz, kukacos, de...
GÉZA                  Kint várlak a kocsinál.

 Géza még összenéz Marival, aztán távozik.
Takács abbahagyja a tészta összeszedését, nehézkesen feláll.

TAKÁCS             Ugye ezt a pálinkát már nem veszed el?
Tudod, ezt Géza hozta. A szeretőd akaratával nem
                            szoktál ellenkezni.
MARI                  Idd csak meg.

Takács  iszik  a pálinkából, leül az ágyra.

MARI                  Igyál csak! Nem hiszem el, hogy jól esik!
TAKÁCS             Pedig jól esik.
MARI                  Nagyon sajnálom, hogy Géza...
TAKÁCS             Semmi gond. Az igazság agresszívvá teszi
                            a hazug embert.
MARI                  Megengeded, hogy megborotváljalak?
TAKÁCS             Kedves tőled.

 Mari a borotvahabért és a borotváért megy, aztán nekilát,
 ő is a már leborotvált féllel kezdi.

MARI                  Ő az egyetlen barátod.
TAKÁCS             Úgy kell nekem.
MARI                  Ha tisztáztuk az ügyet, visszajöhetsz.
TAKÁCS             Milyen ügyet?
MARI                  A halálodét.
TAKÁCS             Nem haltam meg.
MARI                  Tisztázzuk.
TAKÁCS             Aztán visszajöhetek?
MARI                  Már megígértem.
TAKÁCS             Amíg el nem adjátok?
MARI                  Ha nem adjuk el, velünk jössz?
TAKÁCS             Igen.
MARI                  Megállunk a parton a vendéglőnél. Ebéd után  pedig, ha  van kedved, sétálunk egy kicsit a                              hajóállomásnál.
TAKÁCS             Ahogy szoktuk. Beülünk a kocsmába is?
MARI                  Géza siet.
TAKÁCS             Ja persze, persze...
MARI                  Talán máskor.
TAKÁCS             Nem lesz máskor, minek áltatsz?
MARI                  Nézzük a Dunát. Az evezősöket, meg szemben
                            a partot. Emlékszel, amikor egész nyárra kibéreltünk egy kielboatot…
TAKÁCS             Igaz se volt...
MARI                  Hétvégenként feleveztünk Szentendréig. Artúr volt
                            a kormányos és a kalózkapitány.
TAKÁCS             És minden kocsmánál megálltunk, és kacsáztunk
                            lapos kavicsokkal...
MARI         És estére sátort vertünk a szigeten, paprikás krumplit főztünk...
TAKÁCS             És kacsáztunk lapos kavicsokkal...
MARI                  Milyen szerelmes voltam beléd!
TAKÁCS             És én beléd.
MARI                  Reggel mindig én ébredtem fel először.
TAKÁCS             Reggel mindig én ébredtem rélőször.
MAR                   Percekig néztelek benneteket.
TAKÁCS   Aztán kisurrantam mellőled a sátorból, és százszorszépekből koszorút fontam neked.
MARI                  Aztán kacsáztunk lapos kavicsokkal...
                            Bár tudnám, mikor tört el az a valami benned!
TAKÁCS             Nem is volt bennem semmi, soha, ami
                            eltörhetett volna.
MARI                  Én vagyok a hibás?
TAKÁCS             Dehogy.
MARI                  Csak nem volt szerencséd?
TAKÁCS             Butaság. Óriási szerencsém volt!
MARI                  Úgy gondolod?
TAKÁCS             A magam módján megalkottam az életművemet.
                            A mészkővé vált kerti törpe.
MARI                  Egy micsoda?
TAKÁCS             Nem érdekes.

Csend.

MARI                  Taki?
TAKÁCS             Igen, szívem?
MARI                  Áruld el, mi történt tegnap a kórházban!
TAKÁCS             Ha létezés ok-okozatok láncolata, akkor az első
                            lépés az elhatározás. Érted?
MARI                  Igen.
TAKÁCS             Csakhogy lenni nem így működik. A létezésben
                            nincsen értelem, így aztán cél sincsen különösebben,
és nincs se születés, se halál.
MARI                  Kérlek, válaszolj egyenesen!
TAKÁCS             Ennél egyenesebben igazán nem tudok.

 Takács feláll.

MARI                  Ülj vissza, hadd fejezzem be!
TAKÁCS             Jó ez így.
MARI                  Mi történt a kórházban?
TAKÁCS             Azt tartjátok rólam, hogy gyenge vagyok.
Egy senki. Aki elherdálta a tehetségét.
Ha volt ugyan egyáltalán. Akiből hiányzott az
akarat, és azért nem vitte semmire.
Akit soha senki nem bántott, és aki
mégis mindenütt sértődötten állt odébb, hogy
egy kocsmában hőbörögje ki magát.
Olyan alak lettem, akit ha meglát egy ismerős
 az utcán, sietve fordítja el a tekintetét, vagy fordul
be a sarkon?  Taknya-nyála. De nagy a pofája.
MARI                  Vizes lett a gatyád, cseréld ki!
TAKÁCS             Cseréld ki te! Húzd le rólam!
MARI                  Ne kezd ezt elölről, kérlek!
TAKÁCS             Az egész átkozott brancsban egyedül nekem
                            volt bátorságom megállni. Nekem volt elég
                            akaraterőm, hogy ne vigyem semmire. Én
                            vagyok elég erős jellem, eléggé férfi ahhoz,
                            hogy a magam igazságát tudva mosolyogva
                            elviseljem a megvetéseteket. A tiédet. Artúrét.
                            A többiekét. Érted?
                            Nem érted. Hogy is értenéd?
MARI                  Ez hülyeség.
TAKÁCS             Ez az igaz változat.
MARI                  Rendben.
TAKÁCS             Mi van rendben?
MARI                  Maradj itt végleg. Nem adom el a házat.
                            A kórházba se kell velünk jönnöd.
TAKÁCS             Egy perc múlva úgyis másképp gondolod.
MARI                  De többé nem látogatlak meg.
TAKÁCS             Paprikás krumplit kérek!
MARI                  Bár azt nem tudom, hogy kapod-e majd a
nyugdíjadat, amíg nem tisztázod a "halálod" körülményit.
Bár ha meghaltál…
TAKÁCS             Nem haltam meg!
MARI                  Ha hozná a postás a pénzt, én természetesen
                            átirányítom ide. Többet nem ígérhetek.

 Mari felveszi a táskáját, indul kifelé.
                                                       
TAKÁCS             Artúrt se várod meg?

 Mari pénzt ad Takácsnak.

MARI                  Ezt add oda neki, hogy egyen valahol. Üzenem,  estére érjen haza.
TAKÁCS             Búcsúcsók sincsen?
MARI                  Szia.
TAKÁCS             Szeretlek.
MARI                  Isten veled.

 Mari kimegy, becsukja maga mögött az ajtót. Takács áll
 egy darabig, aztán az ablakhoz siet, kinéz a résen.
 Odakint csapódik a kocsi ajtaja, rá kevés időre motorzaj,
 az autó távolodik.

HÉT
( Takács, Artúr, Klára)

 Takács elfordul az ablaktól. Körbesétál, végül megáll a
 tükör előtt.

TAKÁCS             Na? Erre mit lépsz, te seggfej?
Ezt akartad?
                            Ezt?

 Takács a mosdóról felkapja a szappantartót, belecsap a
 tükörbe, ettől lehiggad.

TAKÁCS             Jó ez.
Jó ez így.
Így jó ez.
Ja bizony.
                            Jó.

 Takács a tükörtől is elfordul, meglátja a tésztát.
Az asztalhoz ballag, magához veszi a tejfölt, a sajtot, leül a lábos
 elé a padlóra. A lábosban lévő tésztára rámarkolja a padlón lévőt,
aztán erre rádönti a sajtot és a tejfölt.
Messze van a villa, puszta kézzel enni kezd. Teli szájjal.

TAKÁCS             Borotválkozni?
Borotválkozni.
Vicces.
                            És aztán, figyelj, pajtikám, megmosdani!
                            És felöltözni szépen, ahogy a csillag megy
                            az égen...
                            Vagy ahogy a csiga a réten…
Elvégre a mai napon, ami valahol
                            mégiscsak ünnepnapnak számít...
                            Persze, minden napnak neve van. A mainak
                            például Takács után egy, Takács előtt egy.
                            Ha nem volna isten, akkor magamat kéne
                            mindenhatónak tekinteni.
Takács, ki vagy a Mennyekben, de vagy
itt lent a pokolban is, szenteltessék meg a...te kínszenvedésed...bocsásd meg magadnak a vétkeidet,
melyek oly megalázóan kevesek, hogy szégyen még
                            a számra venni is őket, legyen meg az én
                            akaratom, és a mindennapi kifőtt tésztám,
                            amely sótalan és kovásztalan,
                            amiképpen a Menny, azonképpen itt a
                            Föld is, ezen a kopár hegyen, ahol nap
                            mint nap ama csoda történik, hogy kijövök
                            az üvegbetétből, mert szeretem én tenmagamat,
ámen. Vagy mégse legyen így?  
Tudtátok, feleim, hogy például paprikás krumpli is
csak akkor jó, ha semmit nem sajnálunk ki belőle?

 Nyílik az ajtó, Artúr jön izzadtan, ingerülten.
Mögötte Klára les be.

TAKÁCS                      Halihó, kisöreg!
ARTÚR                        Mari?
TAKÁCS                      Öt perce sincs, hogy elment. Azt üzeni, ebédelj meg valahol, és lámpaoltásra érj haza.
ARTÚR                        Te meg mit művelsz?!
TAKÁCS                      Kiömlött a tészta. Á, csókolom, Klárika!
ARTÚR                        Kézzel tömöd magadba ezt a moslékot?!
TAKÁCS                      Röff. Akár a királyok, úgy étkezem.
ARTÚR                        Bazmeg!

 Artúr felmegy az emeletre. Klára beljebb jön, a küszöbig.

TAKÁCS                      Bocsánat, de ha megkérhetném...
KLÁRA                        Ja, az ajtó...

 Klára behajtja az ajtót.

TAKÁCS                      Szóval találkoztak út közben?
KLÁRA                        A kék jelzésen Artúr elé mentem.
TAKÁCS                      Helyes.

 Takács feltápászkodik, a fazekat az asztalra teszi, a kezét
 beletörli az alsógatyájába.
                                                       

TAKÁCS                      Iszik velem egy kortyot?
KLÁRA                        Kösz...
TAKÁCS                      Ne vegye ám komolyan a feleségemet!
KLÁRA                        Eszemben sincs.
TAKÁCS                      Én tudom, hogy kedveli magát.
KLÁRA                        Aha...
TAKÁCS                      És én is szívesen segítek.
KLÁRA                        Igen?
TAKÁCS                      Nyárra például kiköltözhetnének ide hozzám.
KLÁRA                        Ja. Szuper....
TAKÁCS                      Engem nem zavarnak. Sőt! Tudja, mit?
Kérjenek kölcsön egy sátrat, és verjék fel például
                                      a cseresznyefa alatt! Napközben nagyokat
                                      futhatnak, kirándulhatnak, vagy lesétálhatnak
                                      a Duna-partra...Esténként meg tábortüzet
                                      gyújtunk, szalonnát sütünk...Hogy tetszik?
KLÁRA                        Király.

 Artúr jön le, sporttáska a vállán.

ARTÚR                        Akkor… hello, elmentünk.
TAKÁCS                      Ülj már le egy kicsit!
ARTÚR                        Dehogy ülök le!
TAKÁCS                      Ugyan már! Épp most tervezzük el Klárikával,
hogy nyárra felköltöztök, és...
ARTÚR                        Ide?!
TAKÁCS                      Őszre úgyis megoldódik a problémátok.
                                      Mari majd belátja, hogy...
ARTÚR                        Mért is kellett őt megalázni?
TAKÁCS                      Édes fiam, ezt ne tőlem kérdezd!
ARTÚR                        És nem húznád fel a nadrágodat?
TAKÁCS                      Mit? Ja, persze! Elnézést!

 Takács leül az ágyra, felhúzza a nadrágját, közben.

ARTÚR                        Azért is együtt fogunk élni!
TAKÁCS                      Helyes!
ARTÚR                        Bérlünk egy lakást.
TAKÁCS                      Remek. És az egyetemmel mi lesz? Már ha
                                      valahová esetleg felveszek.
ARTÚR                        Közöd?
KLÁRA                        Artúr, húzzunk már!
ARTÚR                        Oké.
TAKÁCS                      Várjál, kérlek!
ARTÚR                        Mire?!

 Takács Artúrnak adja Mari pénzét.

TAKÁCS                      Nesze!
ARTÚR                        Nem kell!
TAKÁCS                      Kérlek, menjetek le a faluba! Hívd meg
                                      Klárikát a presszóba, aztán vegyél nekem
                                      a boltba kenyeret, vajat...Meg szalonnát és
                                      egy kiló hagymát! Aztán pár üveg sört is, ha
                                      még belefér. És krumplit! Rendben?

 Artúr már-már átveszi a pénzt.

KLÁRA                        Artúr, én ide nem jövök vissza!
ARTÚR                        Hallod? Vásárolj be magadnak.
TAKÁCS                      Ennyit megtehetsz.
ARTÚR                        Nem érünk rá.
TAKÁCS                      Mért, hová siettek?
KLÁRA                        El akarok végre tűnni innen!
TAKÁCS                      Kár. De én nem bántottam meg magácskát?
KLÁRA                        Maga nem.
ARTÚR                        Akkor...szia, apa!
TAKÁCS                      Hiszen neked még nem is meséltem a  talicskás öregről!
KLÁRA                        Lekéssük a vonatot.
TAKÁCS                      Akkor majd legközelebb.
KLÁRA                        Viszlát!

 Klára kimegy. Artúr az ajtóban.

TAKÁCS                      A jövő hétvégén azért feljöttök?
ARTÚR                        Minek?
TAKÁCS                      Nagyon örülnék nektek.
KLÁRA                        Artúr!
TAKÁCS                      Főzök nektek valamit! Bográcsban pörköltöt!
                                      Na? És majd én kérek kölcsön valamelyik
                                      szomszédtól egy sátrat! Felverhetitek a...
ARTÚR                        Nem ígérem. Nem hiszem.
TAKÁCS                      Ugyan már! Gyertek! Artúr! Annyira szeretném,
ha… Kinek lehetne több köze hozzám , mint
                                      neked? A fiúnak az apjához…
ARTÚR                        Majd meglátom.
TAKÁCS                      Maradj még!
ARTÚR                        Legközelebb csak este megy vonat.
TAKÁCS                      Szükségem van rád! Érted? Nem érted?
ARTÚR                        Lehet, hogy valamit te nem értesz?
TAKÁCS                      Mire gondolsz?                               
ARTÚR                         Te halott vagy. Szia.

 Artúr kimegy, becsukja az ajtót.
Takács a fia hűlt helyének.

TAKÁCS                      Már csak te maradtál nekem, kisfiam.

 Takács hosszan bámul az ajtóra. Aztán tekintete megakad
 a pálinkás üvegen, meghúzza.

TAKÁCS                      Vagy utazzatok le a Balatonra! Keressetek
                                      magatoknak egy kisvendéglőt, igyatok sört,
                                      egyetek hozzá pogácsát, és állapodjatok
                                      meg a titkos becenevekben...
                                      Szia! Isten veled.
Téged pedig szívből üdvözöllek,
Cserkó bátyó!
Te aztán nem hagysz el engem, igaz?
Nem?Ugye te nem?
                                      Egy fenét nem! Megiszlak. Berúgok.                                                                 Részemmé válsz, bejárod vérereim útját,
                                      egyik részed harsányan, a másik csendben
                                      távozik. Én közben lefekszek aludni.
                                      Kora hajnalban ébredek az öreg talicskásra.
                                      Igen, lesz még egyszer hajnal is. Fájni fog
                                      mindenem. És nem lesz egy csepp pia se
                                      a háznál! Uramisten! Borotválkozni?
                                      Na nem! Borotválkozás nélkül levánszorogni
                                      a restibe, mert az reggel hatkor nyit.
                                                       


                            Bedobni az első egy decit. Vodkát. Az tiszta.
                            Figyelni, pajtikám, ahogy liftezik benned a
                            cefre, közben nagyokat nyeldekelni, hogy ha már drága pénzért megvetted , és leküldted,                              ne okádd ki. Ez a legnehezebb az életben.   Aki még nem jutott el idáig, balsorsát                             ünneplendő, annak fogalma sincs arról, mi az
                            a férfias küzdelem. A nembeli . Ez jó.
Nembeli.
Nem okádni nembeli.
                            Maligánfokban mérve sújt le rád a végzet,
hübriszed az, hogy pofán röhögöd azt,
                            ki féltőn int, az alkohol, barátom, íme már
                            szénné éget...
Nem szénné. Mésszé.
                            A törpe gnóm egyetlen gondja,
hová tűnhetett el kőgombja,
                            kutat, keres szorongva, sehogy sincs
                            meg. Marad egyetlen reménye, tán
                            csak elgurult, és megtalálja a kert végében,
                            a kerítés és a cseresznyefa között...(?)
                            Hétkor nyit a bolt.
És mint egy jó tündér, ismét megjelenik
előtted Cserkó bátyó, körülötte a kísérete,
mint pufók kis angyalok, puttók, a Sörpubik...
Egy teljes, önfeledt nap ígéretével telítik zsírfoltos képzeleted.
                            Terülj, terülj, huncutkám! De ne vizelj a
                            csapba, legyen benned ennyi méltóság, és
                            önmérséklet! Többre itthon nincs szükséged,
                            tékozló hercegem!
                            Mért nem értitek meg, hogy így jó nekem?!
                            Egyedül ez a megoldás!
Mert nincs titok!
                            Nekem muszáj részegnek maradnom mindhalálig!
Mert ha nem vagyok részeg, akkor már ember se vagyok. Szégyen?
Az.
Szégyen.
                            És? Én akkor se szégyellem magam.
                            Majd találkozunk a temetésemen.
Ti csak éljetek jó sokáig! Jó kis átok, mi?
Értitek?
                            Nem értitek!
Hogyan is érthetnétek?
                            Na, akkor az egészségetekre!

 Takács vadul iszik, a végén az üveg alján alig marad valami.
 Leteszi az üveget, ledől az ágyra.
 Csend.
A kenetlen talicskakerék nyikorgása közeledik, távolodik.
 Csend.
 Takács már csaknem félálomban, mosolyogva.

TAKÁCS             Vajon mi lehet az a póz, amit reggel nem
                            kedvel Klárika?
Már sose tudom meg.
                            Akkor mégis csak van titok?
Hé!
Marhák.                                          
Jövök
Én
Is.
Várjatok.

 Takács váratlanul rosszul lesz.
A hányingerével küzd.
 Legyőzi.
 A paplant magára húzva elszenderedik.






























                  




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése