LÚZER LOVAG

HÁROM CSAPÁS: második könyv
Kvízkérdés!
Kedves Vándor! Ebben a beszámolóban találsz
egy hibát az Utolsó Vacsora leírásával kapcsolatban.       
Ha meglelted, mély tisztelettel gratulálok, és még
mélyebb szeretettel üdvözöllek, mert figyeltél a szövegre,
aminek minden szava igaz. Úgy éljek, ha nem!
Pörch Arisztid 1944-2010.

Ma se megyünk moziba?
P.A.CSBBA: Sóhajok könnye


AZ IGAZI KÓD NEVE:
LÚZER LOVAG

                   


1; NON...

 A sivatagból kiérve a kanyargó karavánút egy csupasz, kietlen völgybe sunnyogott be. Wilhelm lovag azt állítja, innen még két nap és elérjük a tengert. A nagyarcú már járt erre, úgy rémlik neki, a környék errefelé teljesen lakatlan.
A kora délelőttben járunk, a fagyos éjszaka után jólesnek az arcomnak a meleg napsugarak. Később majd lehet izzadni, morogni, hogy minek a páncéling, a vastag posztóból készült egyenruha, a pajzs, és a fehér köpeny a kereszttel, a hosszú kard. Vagyis a teljes harci pompa, amikor se ellenséges, se baráti arcot nem láttunk eddigi utunk során, midőn egynapi lovalásra távolodtunk Jeruzsálemtől. Ha találkoztunk egyáltalán valakivel. Néhány nyomorult kecskepásztoron, és az úton szembe imbolygó, szegényes karavánon kívül. Hozhatnánk a puccos nagyját a szekéren, azt akkor nézelődhetnénk szellősen, kényelmesen, ahogy szoktuk. De nem, mert dísz a kíséret. Miért is? Na, ez is egy vicc. Kár, hogy ezen sincs kedvünk röhögni.
Öt napja indultunk el a laktanyából, a hátralévő kettőt már békaugrásban is kibírjuk. Ezt meg Johann lovag, a szász bizonygatta. A főnök. Elképzelem, hogy lekecmereg a lováról, aztán pajzsostul, kardostul nekilát a békaugrásnak. Két napig. Majdnem jó kedvem lett ettől a képtől. De csak majdnem.
A völgy egyre szűkül. A sziklák árnyéka élesen rajzolódik ki a vörös homokban. A „nagy emberek” úgy tervezik, talán délig poroszkálunk, aztán jöhet kora estig a szieszta. Minek sietni, nem igaz?  Amikor nekünk aztán nem sürgős. Különben is, minek tizenkét harcosnak, vagyis három lovagnak és kilenc csicskásnak díszt kísérni egy darab szakadt muffot? Nem ám egy hercegnőt. Csak a Hugues Nagymester második unokaöccsének, Pierre Müpart úrnak a harmadik ágyasát, és annak három rabszolganőjét. Na, ez az a vicc megint, amin mégse röhög senki.
Amúgy nem csúnya a kicsike. Sőt. Igazi arámi szépség, azt tartják róla. De a rabszolganők se randák éppen. Csak nincs rajtuk annyi ékszer meg selyem, azt akkor nem csillognak annyira, ha nagyritkán kimerészkednek a társzekér sötétjéből. Bár én azt nem tudhatom, hogy mennyire szépek, mert nem nagyon értek a nőkhöz. Mivel nem érdekelnek. Még. Vagy már? Szerinted mért kéredzkedtem be a lovagi rendbe? Alig húsz évesen?  Mondjuk túl az első nagy szerelmi pofára esésen? Ó, Madlene! De ezt hagyjuk. Hogy felejtsek? Hát, mondjuk nem azért. Apám szólt, hogy húzzak otthonról, mert baromi kínos a jelenlétem. Mivel hogy felcsináltam a szerelmemet. A szomszéd nemes nálam tíz évvel idősebb feleségét. Azt akkor így nem késhet a bosszú. Mivel kiderült. Hogy talán én vagyok az apa, és nem az a hájas, vén barom.  Szóval tűnjek el, de máris. Minél messzebb, annál jobb.
Jeruzsálem elég messze van? Ja. Az se olyan nagy baj, ha nem lát többé, mi több, a híremet se hallja. Még a halálhíremet se. Mondjuk, így teljesüljön az öreg minden kívánsága. Hogy rohadna ki a belén keresztül. A középső fiát ezért kitagadni? Hogy megdugta a szomszéd feleségét?  (Ó, Madlene, te öregedő Vénusza ejakuláció prekopszomnak!)  Atyám a lelkét fossa ki, ha így érthetőbb vagyok. Kolera. Na! Az jót tenne a potrohos ganajának. Meg a szomszédnak. Madlene? Ő, meg a gyerek hadd éljen. Nem vagyok én olyan, hogy ha kell, ha nem, mindenkinek rosszakat kívánjak. Annál azért nagyvonalúbb arc vagyok.
Hát így lettem tagja Salamon Temploma őrségének, úgy is, mint Louis, a templomos tanonc. Momentán még csak csicskás, és annak is alig beavatva. De most ez is mindegy. Az a nem mindegy, mért kell ekkora díszkíséret egy harmadik ágyasnak? És mért pont  ekkora? Tucatnyian ahhoz kevesen, hogy egy komolyabb martalóc banda ne merjen belénk kötni. Ahhoz viszont sokan, hogy azt hihessék, biztos valami becses kinccsel sompolygunk át a sivatagon. Nem négy szakadt ribanccal, némi ékszerrel, meg a muffok ruháival. Két guriga vaddisznó kolbászért, és egy puttony burgundiért elcserélném őket. És úgy érezném, jó üzletet kötöttem.
 Szóval szép, nyugodt napnak indult. Ehhez képest egy percig fel se fogom, mi történik. Egy nyíl üti át a bal combomat! De olyan brutális erővel ám, hogy a hegye még drága jó csődöröm, Furkó oldalát is alaposan felsebezi. Mázlista volt az íjász, hogy pont azt a tenyérnyi részt találta el, ahol a hosszú, a térdemet is védő páncélingem kissé félrecsúszott. Azt tényleg csak bámulok, most mi van. Furkó bezzeg rögtön megugrik, nem sok hiányzik, hogy lebucskázzak a hátáról.  Talán ez ment meg, mert az első, árva lövés után valóságos nyílzápor zúdul a csapatunkra. Teljes lesz a szűrzavar, az ordítozás. Ilyenkor a regula szerint a legjobban tesszük, ha halált megvető bátorsággal vágtában menekülünk a rajtaütés helyéről. Csak hogy merre? Az ellenség két oldalt a sziklák mögül zúdítja ránk az áldást. Előre, a szurdokká szűkülő völgybe? Az nem lesz jó, arra biztos torlaszt emeltek.  Akkor vissza a nyílt sivatagba? Az talán megoldás. De nem hagyhatjuk itt a társzekeret, benne Pierre Müpart úr harmadik ágyasával. Várjál már, miért is ne? Ja, persze, a lovagi becsület. Mit is szólna az a bíborban született nyikhaj? Naná. Bár mintha mi arra esküdtünk volna fel, hogy az életünk árán is őrizzük Salamon Templomát, és benne a Frigyládát meg Krisztus urunk mindennél becsesebb emléktárgyait. És nem arra, hogy egy szépecske cédát...
 Mindegy is. Amire úrrá leszünk a rajtaütés okozta pánikon, a  hátasaink közül négy kimúlik, öt súlyosan megsebesül.  Csak a társzekér elé fogott igásokon nem esett találat. Mint ahogy a szekér is sértetlenül áll az út közepén. De a hajtó a bakon üveges szemmel roskadt magába, neki az oldalából áll ki vagy négy nyílvessző. Ebből rájöhetnénk, hogy a támadóink nagyon is jól tudják, kik vagyunk és kit kísérünk a messzi tengerparton veszteglő vitorlásig, hogy a kapitány onnan a rüfkét meg a három szolgáját Frankhonba vigye.
Egyenesen Müpart nagyúr ágyába.  De például szegény Furkó lovam nem megy innen sehová. Csődöröm sündisznóvá változott, amire zihálva, nyögve, nyüszítve levánszorogok róla. Hatan vesszük körbe a szekeret, pajzsunk mögé kucorodva, kardjainkra támaszkodva. A folytonos nyílzáport épen egyikünk se úszta meg. Hányan lehetnek ezek? Százan? És most? Mért nem támadnak? A combomat csak most kezdem érezni. Aztán marhára fáj. Viszont alig vérzik. Úgy látszik, a nyíl nem tépett fel bent ütőeret. Csak átment az izmon, bele drága jó Furkómba. Ő volt az egyetlen barátom. Otthontól jött velem. A haverom volt csikókora óta. Mocsok gyilkosok, akárkik vagytok! Ezért még ma torkon fosok valakit közületek!
A halálos kavarodás után teljes a csend. Csak haldokló lovaink hörögnek. A négy "épen" maradt hátas értetlenül bámészkodik, jóval kívül a szekeret védelmezni kívánó körön. Na! Most mi van? Gyertek csak! Semmi. Eltelik így öt perc. Negyed óra. Elmentek? Kizárt. De mire várnak? Hogy akinek nincs jobb dolga közülünk, az elvérezzen? Arra várhatnak, egyikünknek se halálos a sebe. Még a parancsnokunk, a Szász Johann lovag járt a legrosszabbul közülünk. Egyelőre. Az ő fejsebe elég ronda. Meg egyet kapott a jobb vádlijába is. De áll a lábán. Kemény gyerek. Mert én mi vagyok? Talán babapempő? Csicskásból bátrabbat magának még a király, vagy a pápa se kívánhat!
Elmúlik még tíz perc. Társaimmal már azon tanakodunk, mi lenne, ha megfordulnánk a szekérrel, és szép lassan elindulnánk visszafelé. A sivatagba.
Hátha sikerül. Hogy ott mért lesz jobb? Mondjuk, nem tudnak lesből lövöldözni ránk ezek az arctalan mocskok. Akik mintha szellemek lennének. Nem látni egyet se közülük. Karol, a Bárgyú a pajzsa fedezékében az igásokhoz oldalaz, az egyik zabláját megragadva curükkolásra bírja a lovakat. Azok rémült szemekkel fordítják is a szekeret. Mi öten együtt mozgunk vele, a hátunkat annak deszkájához támasztva. Már keresztben állunk az úton, amikor a sziklák mögött rájönnek, mit tervezünk. Gyilkos nyílzáport eresztenek Karolra és az igásokra. A bárgyú páncélingéről csak úgy pattognak le a nyilak. Ám az egyik a tarkóján találja, a hegye az álla alatt jön ki. Karol rácsuklik a zablán tartott igáslóra, aki haldokolva a másikra dől. Az pedig nyerítve vele. Ők együtt meg a rúdjánál fogva félig az oldalára döntik a társzekeret.
Csak ettől kezdenek el bent a nők sivalkodni. Észre se vettük, hogy eddig teljes kussban voltak! De ahogy most visítanak! Mint amikor a malacokat ölik. Közben az igáslovak is hörgik ki a lelküket. Karol, a bárgyú már nem lehet ennél bárgyúbb, a torkából kiálló nyílvesszővel. Jó srác volt. Kedveltem. Nem volt könnyű élete Johann mellett, mind a csicskása. Mondjuk nekem se a Léc alatt. Isten veled, Karol, a bárgyú, szegény barátom. Kár érted. Pedig breton voltál, tehát még csak nem is francia.
Johann lovag, a Szász a ribancokra üvölt, hogy csend legyen. De a nők visítanak. Mi zihálunk. A szekér az úton keresztben. Nagyon úgy néz ki, hogy itt döglünk meg. Talán meg kéne a sziklafalat rohamozni. Semmi értelme. De mért ne? Hátha egy párat levágunk közülük. Vagy legalább megnézzük, kik ölnek meg. Zsidók vagy arabok? Mondjuk, nem mindegy? Rohamra, hogy szépen haljunk meg? Van olyan? Hallottam már róla. De látni még sose láttam. A szép halált. Mondjuk, tényleg még húsz éves se múltam. Bár halált már láttam eleget. Mondják, harmincnak nézek ki. Naná. Mert láttam már halált eleget.
A visítás zokogássá csendesedik. Mi öten meg hiába leselkedünk ki a pajzsunk pereme fölött. Hogy befejezze, amit elkezdett, még mindig nem mászik elő senki. Miféle gyáva banda ez? Mért nem jönnek? Mitől félnek? Ötünktől?
Végre az egyik lekiált valamit. Na persze valami barbár nyelven. Franciául, vagy latinul ugassál, bunkó köcsög! Ha tárgyalni akartok a... miről is? Elfogadjuk a megadásotokat. Ha mindenki lefefejezi a másikat egész addig, amíg csak egy marad. Az szabadon távozhat. Ha épen jókedvünkben találtok, amire ezt elvégzitek.
De nem nekünk ugat a sakálja. A szekérben kuksoló nőkhöz. Erre az egyik valamit válaszol. Nyilván a harmadik ágyas. Aztán a szikla mögül a mocsok vartyog, amire az ágyas felel meg ismét. Szolid kis eszmecsere alakul ki köztük. A hangsúlyokból azt veszem ki, mintha leginkább alkudoznának. Mi meg csak kapkodjuk a fejünket, a hős őrző-védő, templomos lovagok, karavánok kísérője, utasok oltalmazója, hitünk őrzője, csóró kis nyikhajok szerte Európából.
Kivéve persze a lovag urakat, mert ők már rég nem csórók. De leszek még én is gazdag! Csak üssenek végre lovaggá! Beindul a harács, komám! Ezt bízd ide. Zsebből megveszem az apám földjét, a szomszédét, a megyét, az országot! Már persze, ha nem itt nyírnak ki Müpart nagyúr ribanca miatt.
Johann lovag, a Szász vicsorog az idegtől, hogy nem ért egy szót se. Az arca csupa vér. A jobb halántékát szántotta fel a nyílvessző, aztán félig lemetszette a fülét. Csak egy bőrdarabkán lifeg a cimpa, amíg Gottfried lovag, a Sváb le nem tépi, és a szekér alá nem dobja. A cimpának már jó. Bár már ő se vesz se megyét, se országot.
Először a három rabszolga nő jelenik meg. A szekérből kimászva négykézláb igyekeznek a sziklafalhoz. Mi az isten? Odaérve feltápászkodnak, és zokogva iramodnak egy baromi nagydarab, burnuszos alakhoz, aki végre megmutatja magát. Az átöleli a nőket, aztán int, induljanak fel az ösvényen. A rabszolgák eltűnnek a sziklák mögött. A burnuszos felénk fordul. Valamit vartyog a nem emberi nyelvén, int. A pofáját persze nem látni. A harmadik ágyas, Pierre Müpa második unokaöcsike és nagyúr ribanca mászik ki a szekérből. Ő nem marad négykézláb. Felegyenesedik, pár bizonytalan lépést tesz. Aztán, úgy látszik, az eszébe jutunk, hogy mi meg ott guvadunk, és hogy nekünk annyi, és nyilván miatta döglünk meg. Felénk fordul, búcsút int, a szemében mintha némi szánalom csillanna. Talán ezt nem kellett volna. Az integetés. A nézés, a szánalom. Johann, a Szász mély torokhangon morogva lendül felé. Pajzsát eldobva két kézre fogja a kardját, a feje fölé emelve tiszta erejéből sújt le a nőre. A kard a nyaka tövénél találja a harmadik ágyast. Egy aprócska sikolyra marad ideje. Johann, a Szász csapása csaknem a mellkasa közepéig kettészeli. A harmadik ágyas a porba hanyatlik. A burnuszos alak elszörnyedve kiált egyet, aztán ordít valamit a többieknek.
Johannak arra sincs ideje, hogy a kardját a harmadik ágyas testéből kiszabadítsa. Vagy harminc nyíl találja el, ezek közül egy a nyakát üti át, a másik a bal szemébe fúródik. Johannak annyi. Aztán következünk mi. Hátunkat a szekérnek vetve, a pajzsunk mögé bújva, fél térden védjük magunkat. Már csak négyen vagyunk.  Aztán hárman, Bandoix, a Léc, az én lovagom, rosszkor les ki a pajzsa fölött. Neki a homloka közepén, a harmadik szemét nyitja fel egy szerencsés találat. Már a Lécnek is jó. Mondjuk szar ember volt, gőgös kis geci. Nem kár érte. Most már ott lógázza a lábát egy bárányfelhőn csücsülve, várja a félfogadási időt, amikor majd kinyílik neki is Szent Péter kapuja. Szentek jobbra, üdvözültek balra, bűnösök lefele a csigalépcsőn. Banboix, te szodomita, majd szedd a lábad lefele!  Azt vigyázzál ám, hasra ne ess! Vagy essél! Bánom is én.
Még tűrjük a céllövöldét néhány percig. Aztán össze se beszélve állunk fel térdeltünkből, és indítunk botladozva egy röhejes rohamot. Egyikünk se ér el a sziklákig. Testközelbe egyetlen ellenséghez se férünk.  Nyilaktól átlyuggatva fordulunk fel, és harapunk egy nagyot a vörös homokba.
Egy tucat templomos itt. Az ellenségeink vesztesége nulla. Tizenkettő nulla oda. Hacsak a nagyfőnök második unokatestvérének harmadik ágyasa nem számít egy ellenségnek.
Na, ez meg így történt, Fater. De nehogy azt hidd, hogy ettől vagyok teljesen összetörve


2; P.A.CSBBA. VETTÍTETŐJE

-Ó, azt sejtem, Lakatos úr.
-Akkor gromek.
-Mindamallett ez egy figyelemre méltó álom.
-Ugye.
-Úgy értem, hogy ennyire részletesen képes felidézni. A helyszínt, az arcokat, a neveket…
-Van még néhány visszatérő. Elmeséljem azokat is?
- Ó, nem is tudom. Talán nem szükséges.
-Akkor minek fárasztanám magam?
- És azóta álmodott ilyesmiket? Hogy az történt magával…?
- Ja.        
- No és addig?
- Semmit se, Fater!
- Szóval semmi olyasmit, amire ébredés után emlékezne.
- Max, hogy hugyoznom kell. Aztán felébredek és tényleg.
- Ez aztán a lelki „egészség”.
- Ja, az volt nekem. Addig a napig. Vagy most cikizel?
- Én?!
- És neked?
- Nekem mi?
- Lelki egészséged.
- Lakatos úr, itt nem rólam van szó.
- Attól még megkérdezhetem.
-Itt az ön kérelmét vizsgáljuk.
-De mért lett itt töksötét?
-Mert maga nem vetít éppen semmit.
-Nebaszki!
-Ez a vetíttető most a maga mozija. Így működik.
-De én azt kértem, hogy engedjetek haza!
- Valóban erre nyújtott be kérelmet.
- Akkor mi faszra várok?
- Én várok, hogy kezdje.
- Mit?
- A konkrét hivatkozását a kérelemhez.
- Most meséltem el egy álmomat.
- Az nem konkrét.
- Akkor kapd be!
- Rendben.
Csengetést hallani. Kicsit kivilágosodik. Nyilik a vetíttető ajtaja, két kerub arcú férfi jön be, kérdően néznek P.A.CSBB.A-ra.
- Lakatos úr le szeretne higgadni kicsit.
-Mi van?!
Az egyik kerub Lalkatos vállárra teszi a kezét, ám az anyázva lesodorja. Erre a második hátulról megragadja, átöleli, megemeli, a levegőt a tiltakozóba szorítja. Kiviszi a lábával kalimpáló Lakatos urat. Az első kerub hűvösen biccent P.A.CSBB.A-nak, és csendesen becsukja maga után az ajtót.
Egy óra múlva Lakatos úr ismét ott ül a vetíttetőben.
-Tehát?
-Mi tehát?
-Lehiggadt, Lakatos úr?
-A kurva anyádat.
-Csengessek a személyzetért?
-Haza akarok menni, bazmeg!
-Hallgatom.
-Mit?
-Vetítsen!
-Ezen múlik?
-Mi máson múlna?
-Tényleg elmondjam, mi volt velem?
- Remek ötlet!
- Állandóan mindentől be voltam szarva. Az.
- Igen?
-Az volt a baj velem.
-Értem.
-Na jó, nem mindentől, de majdnem mindentől. Egy rinyagép, az voltam, bassza meg.
-Muszáj káromkodnia?
- Muszáj!
- Nézzen már körül!
-Megint tök sötét van!
-Hát ez az, Lakatos, ez az! Tök sötét. Legyen inkább világos? Vegyem úgy, hogy a kérelme elbírálását befejeztük?
-Dögölj meg!
-Nem tehetem.
-Akkor is dögölj meg!
-Csengetek.
-Mért, szerinted Krisztus a kereszten nem volt beszarva?
-Nem. Persze, hogy nem!
-Naná, hogy be volt szarva.
-Krisztus nevét a szádra…
-És hozzá: ami fáj, az fáj, baszod.
-Hogy jön ez ide?!
-Szegek, korbács, tövis? Kánikula? Mi, Fater?
-Az ön ügyében ez…
-Közben a sok rohadék röhög a pofájába? Élvezik, ahogy “Isten fia” döglik megfele? Jól megszívta. Szerinted?
A helyiség korom sötétjében P.A.CSBBA. súlyosan hallgat.
- És például a legyek! Ezt már beleszámítottad valaha, Fater? Oda vagy szegezve arra kurva keresztre! Dől rólad az izzadság. A hideg verejték. Véres a homlokod a töviskoronától, véres a megkorbácsolt hátad, a szegekkel átvert két tenyered, a sípcsontod. Büdös vagy, mint óljában a disznó, mert nyilván be is hugyoztál és magad alá is fostál a kíntól. Szerinted azokban az órákban hány mocsok légy zabálta a verítékét? A vérit? A hugyát? A szarát? A könnyeit? Fater! És az sehol sincs írva, hogy időnként valaki legalább a legyeket elzavarta volna róla. Érted. Lefújkodta volna őket kemotoxal, vagy ilyesmi. És szerinted nem tudta, hogy ez lesz? Már hogyne tudta volna! Öreg! Hogy mi vár rá. Az isten fia? Naná, hogy tudta. Az meg is van írva. Még a legyeket is tudta. Meg az összes áruló, gyáva gecit. És Krisztus ne lett volna beszarva? Ezt gondold át, Fater!
Még nagyobb csend. Sötét. P.A.CSBBA. több mint jéghidegen szólal meg végül.
-Nos, ha teológiai irányultságú blasszfémiáját befejezte…
-Mit csináltam?
-Abbahagyta ezt a mocskos, perverz sületlenséget.
-Akkor mi lesz?
-Ezen tűnődök. Mit kezdjek magával?
-Engedj haza!
-Nos, nem éppen erre a döntésre jutottam.
-Hanem?
-Mondom, még tűnődök.
Csend, sötét.
- Most ne nézz így rám, nyuszifül!
- Nem is magára nézek.
- És akkor? Csak ülsz itt velem, a moziban? A vetíttetődben? Mi?  Azt akkor egy pillanatra még el is hiszed, hogy neked itt most frankó? Mert elhiszed, mi?
Hogy te egy mekkora nagy hatalom vagy? Kis pöcsöm vagy, vécébe kivert gecim.
- Ne tegezzen, kérem!
- Egy darabig. Itt király vagy. Vallathatod az arcokat. Gondolod, ebből nagy bajod nem lehet. Pereg a film, történik horror, amit mások úgy is becéznek, hogy te rongyos élet. Tudod, mint az operett sláger. Fütyülöd magadnak, mint az egyszerűbb arcok, vagy mint hülyegyerek a szenes pincében. De te nem félsz, mert téged nem bánthatnak, mert te csak ülsz itt, mert te ki vagy nevezve a tutiba. És így kívülálló vagy. Kivül ülő, mi? Elbíráló. Legalábbis azt hiszed, hogy te bíráskodni jársz ide. Mert téged megbíztak.
- Én…
- De közben te is be vagy szarva! Mert legbelül tudod, hogy veled is bármikor bármi megtörténhet.
- Én már nem félek semmitől.
- Dehogy nem.
- Na jó. Ebben a stílusban, attól tartok, én csakugyan…
-Persze. Előbb-utóbb mindenki megdöglik, faszikám. De az mégse mindegy, hogyan fingik ki. Meg mit, kit hagy hátra. Veszed, amit beszél a szám? Az elintézetlen ügyek.
- Ennek így semmi értelme.
- Már minek?
- Ennek a beszélgetésnek.
- És? Mégis minek van értelme? Már szerinted?
- Nézze, Lakatos úr. Maga adta be a kérvényét hozzánk, és nem mi magához.
- És?
- Vagyis maga kér méltányosságot tőlünk.
- Ja. Tudom. Ciki. De muszáj vagyok. Kurva élet.
- Akkor próbáljon meg végre normális hangot megütni.
- Oké. Megütöm. Hol van? Még fejbe is rúgom neked, ha azt kéred.
- A hangot. Fejbe.
- Amit csak akarsz, tesó. Bármit, bárkit fejbe rúgok. Csak intézd úgy, hogy visszakerüljek egy kis időre.
- Végeztünk.
- Egy faszt végeztünk!
P.A.CSBBA. csenget. A két kerub olyan hamar megjelenik, mintha az ajtóban vártak volna. Lakatos úr nem tanusít ellenállás, amikor közrefogják és kikísérik.
Jó másfél óra múlva hozzák vissza. Lenyomják a csővázas műanyag stokira, távoznak, halkan csukják be maguk mögött az ajtót.
P.A.CSBBA. úgy tesz, mintha iratokkal lenne elfoglalva. Eltelik vagy öt perc, amire Lakatos úr megszólal.
- Figyellek ám.
P.A.CSBBA. sóhajt, leteszi az aktát az asztalra, az ügyefelére emeli a tekintetét.
- Ja. Te is be vagy szarva.
- Nem vagyok beszarva!
- Akkor mért idegeskedsz?
- Ideges se vagyok.
- Aha. És nem vagy beszarva.
- Ahogy mondja, Lakatos.
-A haveroknak Lujó, Lali, Louis, esetleg Figyejjé Mán Végre Rám Te Kis Patkányfos.
- Maradjunk a Lakatosnál.
- És téged hogy is hívnak?
- Az én nevem magának nem fontos.
- Nem mondod meg?
- Hívjon CSéBéBé altiszt úrnak.
- Ne már! Ez a neved?
- Ez a beosztásom.
- Mert neved neked nincs is?
- Nos, akkor előadja a hivatkozását, vagy nem?
- Amikor látom rajtad, hogy a rosszakaróm vagy?
- Mért gondolja?
- Mert csak szemétkedsz velem.
- Én?!
- Mert hivatalt adott neked is a jóisten, mi?
- Hívom a kerubokat?
- Mesélek.
- De most már fogja rövidre!
- Jogom van annyit pofázni, amennyit akarok!
- Kezdjen bele!
- Bassza meg!
- Így kezdődik?
- Nem!
- Akkor hogy?
- Egy szopatással, öreg.
- Jézusom.
- Nem Jézus, hanem én.
-Magához aztán kell türelem.
-A mesém végére annyi lesz neked. Tudni fogod ám, mitől legyél beszarva.
-Az isten szerelmére: rajta!

(Hangvelvétel a 22132/ 2014-es számú ügyhöz)

3; PARKOLÓ A VLAGYIMIRI SZÉKESEGYHÁZ  KÖZELÉBEN, ÉJSZAKA


    Tényleg úgy kezdődött. Hogy éppen egy Ludmillát szopattam. A parkolóban. Furgonkában.  Mért ne?  Most nem azért, Fater, de az ám a fíling!  Hogy kint a rohadt hideg, ezerrel fújja a szél a havat, meg minden. Te meg ülsz a jó melegben. Érted. Viszonylag kényelemben pihengetsz. Mert másnap korán hajnalban beizzítod a verdát és meg se állsz magyar a határig. Mert úgy tervezed, hogy késő estére már otthon zabálod a paprikás csirkét, nokedlit. Még szép. Azt rányomatsz öt sört. Vagy hatot. Tízet? És?  Azt utána befejezi az asszony, amit ez a Ludmilla itt elkezdett. Mert nekem még nem kell Viagra, ha érted, mire célzok. Bár ahogy elnézlek, te nem sok pinát láttál, amíg éltél. Mi? Most ne sértődj már meg mindenen. Fater! Katolikus pap voltál, nem azt dünnyögted? Na! Akkor szép, hogy nem láttál. Figyelj inkább!
Szóval zord téli az éj, ahogy a művelt francia mondja. Ülök az első ülésen, hátradőlve, a kezeimet a tarkómnál összekulcsolom. Ábrándozok az asszonyról, a sörről és a paprikás csirkéről. Bambulom a hó kavargása mögött a semmit. Vagyis a Székesegyház egyik tornyát. A Ludmilla meg baromira dolgozik az Euróért. Az egyik kezével gyengéden a herémet morzsolgatja, a másikkal a fitymámat rángatja egyre gyorsulva. És közben mormog hozzá. Meg nyammog. Hogy fínom. Naná, hogy fínom! Málna ízű. Aha. Elég jó szakmunka, ahogy szopik. Ludmilla profi. 
Úgy döntök, adok neki meg magamnak a lávból még úgy két-három percet. Azt akkor a Ludmilla tarkójához nyúlok, hogy mélyebben, bébi. És lassan. És szívjad is, ne csak csócsáljad. Ha érted, miről beszélek. Ezzel a morgással sikerült meghökkentened, ezzel elég jól bent vagy. De ne hogy már túl könnyen szabadulj! Amikor még a málnaízű kotont is én áldozom be a kalandba. Mert azt is én adom. A gázsin felül. Meg a meleget. A gyengédséget. A jó orosz szót magyar akcentussal! A tévé műsort. És a miegymás?
Na! Egy Lakatos Lajos Vlagyimirban is úr, pláne kurva hidegben, és kurvára éjszaka. Veszed a jellemem, öreg? Azért lassan már becsülni kezdesz, mi?
Ja. Aztán, emlékszek, abban toronyban, amit éppen bámulok, az óra négyet hördül, aztán egyet üt. Gondolok, még öt óra, aztán lassan majd pirkadni kezd.
Azt még szunyálni is kéne kicsit. Mert az itteni, vagyis ottani utakon minden kilométer duplán számít, mint a frontszolgálat. Meg nem ám százötvennel száguld az autóbánón a kicsi kocsi. Szegény, öreg furgonom, mi? Annak lelke van, atya! És Furgonka nem ember, benne megbízhatsz. Ritkán indul el be, de akkor nagyon. Most is egy durva szélroham rázza meg azt a mokány kis fehér testét, a kasznit, érted, hogy beleborzongok. Hogy nekem meg itt bent jó meleg van. Meg gondolok, majd mosatni is kéne, megérdemli az öreg csávó.
Szóval sehol egy lélek, az egész téren egyedül én parkolok, kékes fényben villódzok, Ludmillám kócos kis feje mozog föl-le, ez az, bébi, ezt most tényleg jól csinálod, mert az külön izgató, ahogy a fejed búbja mindig a kormánynak koccan, és most már cuppog is.
Az anyja, jobb lesz másra koncentrálni. Aha, a kistévém, a kistestvérem. Figyeljek inkább rája. A makkomban úszik egy rája. Veszed a rímet, bazmeg? A makkomban úszik egy rája, figyeljek inkább rája. De inkább tekerek egyet a kistestvéren.
Orosz nyelven orosz csatornán oroszok hadoválnak. Késő éjjel miről ugathatnak ezek? Ukrajnáról? Vagy ez a Kamcsatkai TV Kettő? A műholdamról még néha Graz is bejön, még itt, Vlagyimírban is.
Ez nem lesz jó elélvezés ellen. Kapcsolok át. Másik csatornán valami bokszmeccs ismétlése. Ez kell most nekem. Azok ütik egymást ott, ez meg szopik itt.  Így már ki van találva. A megosztott figyelem nagymenője vagyok, csávó. Érted, papa? Egy cuppantás, két horog. Vagy ha testet üt a bajnok, nekem úgy is jó.
Szóval mélázok a bokszmeccsen. Ludmilla abbahagyja a melót, felnéz rám,  morcosan kérdez, mért szívatom, hogy tévét is nézek, mondok neki, pont azt csinálom, veled, bazmeg, iparkodj csak! Kezem, ahogy ígértem magamnak, a tarkóján, keményebb munkára fogom a nőt, ez az bébi. Ábrándos tekintetem megint a templom tornyán, lelki szemem előtt az asszony, a sör, a pörkölt, a nokedli, meg az a sok cucc a furgon csomagterében, a virágföld, a palánták, meg a nyírfácska csemeték, érted.
Azt akkor éppen kezdenék beleélvezni a málnaízbe, amikor az a fekete Volga kombi fordul be a parkolóba, de csikorgó kerekkel ám, mintha egy filmben nyomná a köcsög, azt vagy üldöz, vagy üldözik. Na, mondok, kora hajnalban de be lehetsz máris nyomva, Szása. És nehogy már nekem gyere!
De nem felém zúz, hanem a Székesegyház főkapujához, ott fékez rá, mint egy állat. Erre már Ludmilla is félbehagyja a végjátékot, kinéz a kormány és a műszerfal között. Mondok magamnak, nekem így is jó, majd kezdheted elölről, bébi. Sőt! Így lesz nekem a legjobb.
Na most, úgy se hiszed el, ahogy mindjárt mondom! Három fekete símaszkos faszi ront ki a templom kiskapuján, érted, a nagykapu mellett. Tényleg, öreg, akár a moziban! Azt akkor az egyik hátán egy baromi nagy zsák. Azt akkor szabályosan iszkolnak. Érted, nem futnak, rohannak, menekülnek, vagy húzzák a belüket, hanem iszkolnak, mint valami kibaszott rajzfilmben, érted.
És akkor mögöttük egy pap. Vagyis pópa. Na, valami csuhás, mindegy.
Ilyen nincs! Tényleg csak csodálkozok ki a fejemből. De a Ludmilla is, mert ami következik, olyat szerintem még ő se látott! Pedig moszkvai lány, azt mondta. Mert a hosszú szakállas pópa, vagy ki, utoléri a zsákos csávót, a lábára veti magát, így elgáncsolja. A rabló meg esik egy földrengető nagyot, úgyhogy arra az időre el is ereszti a zsákot, meg két percre úgy nagyjából magát is.  És akkor, most figyelj, öreg, a pópa felpattan, de gyorsabban ám, mint kisnyugdíjas a tükörjégen a kukák között, magához kaparintja a zsákot és futna vissza vele a templomba. Há’ persze nem hagyják ám neki. A másik kettő utána veti magát, beelőzik, rángatják, lökdösik.
Nem hallottam persze, mit mondanak az atyecnek, de nem kérhették szépen, mert az menten elkezd a zsákkal csapkodni, hadakozni.
Mi? A három rabló! Meg a negyedik, a sofőr, a Volgában. És a pap mégse hagyja magát. Meg a zsákot. A két símaszkos tűri a verést és a szidalmat egy darabig, aztán elunják a huzakodást. Pisztolyt vesznek elő és szitává lövik a papot. Komolyan így történt. Úgy látom, mint most. Az elgáncsolt faszi lassan tápászkodik, visszaszerzi a szákot, botladozik a Volgához, beül hátra. A másik kettő is beszáll a kocsiba, az ajtók csapódnak, a járgány csikorogva kilő. Én meg guvadok kifelé, mi a rosseb történik itt.  A Ludmilla is ámul a kormánykerék mögött. A rablók padlógázzal nyomulnak kifelé, amikor a sofőr észreveszi nálam a kékes fénnyel villódzó bokszmeccset. A picsába! Gondolok, ez így nem lesz jó. A sofőr ráfékez. De ez a veszte!
Egy a Volgánál legalább kétszer akkora verda robban elő, de úgy hidd el, ahogy mondom, frankón a semmiből! A sötétből örvénylett ki, na!
Lehet, hogy nem figyeltem. Naná, mi? De tényleg, mintha valami fekete lyukból bömbölt volna kifelé, egyenesen, fékezés nélkül, vagy százhússzal. Frontálisan neki a Volgának! Hát öreg, az aztán csattant, az hétszentség. Nolycvan itt, százhúsz ott, az kétszáz, Fater!
Komolyan mondom, a Volga orra a farán nézett ki! De a másik is totál káros lett, nekem elhiheted ezt is.
Hát, bazmeg, nyögni se bírok. Mi volt ez, bazmeg? A Ludmilla is csak bámul, észre se veszi, szerintem, hogy elkeni a rúzst a száján. Meg a farkamon. Én meg, gondolhatod, amikor észhez térek a döbbenettől, már indítok is, hogy húzzak onnan ezerrel a faszba. Nehogy már szemtanú legyek, érted! Amikor hátul teli vagyok virágfölddel, palántával és nyírfácska csemetékkel.
Naná, hogy a Furgonkám elsőre nem indul. Igaza is van, nem úgy kell őhozzá nyúlni, hogy csak fordítod a slusszkulcsot, azt kettőt hörrent az indító és a motor már dorombol is. Hol van az már, atyec? Tíz éve volt nekünk ilyen indulásunk utoljára. És akkor is nyáron, még Olaszban. Na. Nyugszok lefele. Semmi ideg. Nagy levegő. Érted.
Egy kicsit meg kell pumpálni a gázt, aztán. Indítózok. Erre meg a Ludmilla nyüszít, matat a kilincsnél, hogy szállna ki és futna.
Hová ki, hülye picsa? Maradjál már a seggeden, odébb kiraklak! Rángatom vissza a lányt, kap egy tockost, erre kicsit lenyugszik. Na, most húzás, mehet a menet, érted.
De én is elkések.
A dömper méretű terepjáró ajtaja nyílik. Egy akkora fazon szál ki belőle, hogy a verdája már nem is tűnik olyan nagynak. Fater!
Rohadjak meg, ha hazudok neked! Nem ember volt az! Mert nem is úgy nézett ki! Két méter húsz magas? Másfél méter széles? Kigyúrt kopasz állat? Egy Kalasnyikovval a kezében? Ami akkorkának látszott hozzá képest, mint kis csávónak a vízi pisztoly a strand melletti lángososnál? És a fején két szarva is volt hozzá? Még szép, hogy a puszta látására beszartam.
Ballag a Volga roncshoz, besasol.  Aztán fél kézzel tartva a géppisztolyt, a bent lévőkbe üríti az egész tárat, és máris újra táraz. A hátsó ajtót egyszerűen kitépi a tokjából, mint egy Terminátor. Behajol a zsákért, magához veszi. Oké, ezért jött, megkapta, mindjárt megy. A Ludmilla halkan nyögdécsel, de most nem a megjátszott élvezettől, hogy a farkam szophatja. És persze megint az a kurva bokszmeccs buktat le! A tévé fénye!
A tyrannoszaurusz naná, hogy felfigyel rá. Megfürkész minket, aztán biztos, ami tuti alapon elindul felénk, a bal vállán a zsákkal, a jobb kezében a Kalasnyikovval. A Ludmilla felvisít. Én nem visítok. Még nem. Én indítózok a szarszagban.
Furgonka persze nem indul. Köhög, hörög, egy pillanatra bepöccen, aztán lefullad. Ennyi volt?
Ne már, hogy így megdögleni? Ludmilla megint a kilincset rángatja.
De neki meg az nem működik. Elégtételt ezért nem is érzek.
Pánik bá’ csúnyán beköszönt nálam is. Tényleg be voltam szarva, öreg! Még életemben annyira nem. Pedig az még csak a kezdet volt, nekem elhiheted.
Szóval hogy volt tovább?  Már érdekel a történet, mi? Vetítsem még?
- Ne má’! Haggyá engem békén a picsába!

- Ezt kérte a nagydarabtól?
- Rimánkodtam. Nem is annyira én, mint bennem a Pánik bá’.
- Mire a gyilkos?
- Nem is hallhatta. Még vagy ötven méterre járt tőlem.
- Mármint a Furgonkájától.
- Meg a Ludmillától.
- De ballagott át magukhoz, a kezében egy, az ő kezében játéknak látszó  Kalasnyikovval.
- Örülök, hogy figyelsz rám, tata.
- Ez a dolgom.
- Ja. Ezért fizetnek.
- Itt nem fizetnek.
- Nem? Ez ciki. Akkor önkéntes vagy?
- Itt mindenki önkéntes.
- Akkor ezért vagytok ennyire nyűgösek?
- Mi nem vagyunk soha nyűgösek.
- De nem érdeked a minőségi meló, mi?
- Mért ne lenne érdekem?!
- Lové nélkül teljesítmény, öreg?
- Itt semmi szükség pénzre.
- Elég baj az.
- Mért lenne baj?
- Attól megy itt ilyen szarul minden.

Csend. Megint sötét. Még csend. Még sötét.

- És aztán?
- Mondom: és aztán ezért vagytok szarok.
- Magával mi történt aztán?
- Mi aztán?
- Vlagyímirban, a parkolóban.
- A főcím vége, az történt, bazmeg.
- Maga nem vicces ám, Lakatos úr.
- Kár.
- Őszinte leszek magához.
- Ne már!
- Így nem leszünk jóban.
-De sajnálom.
-Szólok a keruboknak.
- Akkor, tudod mit? Tényleg kapd be!

(22132/1014/1. Vettítetésről gépirat.
Jelen voltak: P.A. CSBB A. és Lakatos Lajos.
Gépíró: Fedák S.
Hitelesítve és átküldve F.K.főelőadónak )
       

4; GYENGÉLKEDŐ A BÖRTÖNBEN

Pedig aznap reggel még borotválkoztam is. Mert hogy kaptam a Szász Józsitól egy olyan kétpengés műanyag szart. Amilyet különben az asszony szokott használni  fürdés közben, hogy legyalulja azt a pihe puha sörtét a lábszáráról. Mert hiába esküdözök neki, hogy én a lábad szőrét is imádom, bébi. Érted. Hiú, akár egy nő. Mert hogy nő. Pont úgy hiú. Azért. Veszed a viccet? Nem, mi? Beszarás savanyú fószer vagy, mondták már neked?
Na, mindegy. Nem nekem vagy savanyú. Szóval rád is stimmel az a szólás, hogy csak melléd kéne rakni egy üvegben uborkát. Hozzá tiszta víz meg só. A többit te elintézed. Mert megsavanyul melletted, bazmeg! Mi? Fater! Tényleg, nincs egy kis ecetes uborkád? A spájzban? Megkívántam. Spájzod sincs? Akkor hová bújnak nálad az oroszok? Paksba, az atomblokkba, mi? Ez is vicc volt. Amolyan kultúrált célzás. Nehogy már azt hidd, hogy pont akkora bunkó vagyok, mint amekkorának látszok. Mert különben pont akkora vagyok. Én nem teszem az agyam, Fater. Leszarom már azt is.
Neked nincs egy jó viccet? Nincs? Csak kérdeztem. Ha nincs, nincs. Te két lábon járó, púpos savanyúság, te! Hehe. A szűz pápista. Tőlem hívd a kerubokat. Leszarom azt is. Mindent leszarok! És? Seggbe se dugtál senkit? Szar életed volt, bazmeg.

Csengetés, kerubok, két óra szünet, aztán.

Szóval ott az történik velem, hogy éhségsztrájkolok. Fekszek az ágyamban, csöpög belém a cukros infúzió, azt hallgatom a haverok vernyákolását, hogy de szarul nézek ki, meg ne csináljam már, mert semmire se jó ez, csak aláásom az immunom, de különben úgyse  engednek eltávra, se éhen dögleni se nem hagynak. Mert ha éhenhalnék a kezeik között. az nekik lenne ciki. Érted. Nekik cikibb. Mert ha én éhen döglök, akkor nekem már semmi se ciki. Legalábbis akkor még azt hittem. Különben tényleg elég ergyán nézek ki, mondok, láttam a pofám reggel, borotválkozás közben. De akkor se hagyom abba a sztrájkot! Mert ártatlan vagyok! Világos? És eltávra akarok menni, hogy lássam az asszonyt. Mert bevallom neked, kurvára hiányzik. Mindig. Na jó, hát néha félredugok, meg ilyesmi. Ha hosszú útra kell menjek. Azt pár nap alatt naná, hogy teli a puttony. Most verjem ki? Mi vagyok én, kölyök? Érted. De attól nekem még az asszony a mindenem, öreg. Ezt te nem tudhatod. Vagy tudod? Különben te voltál szerelmes? És mindig használok kotont, ha nem az asszonyt dugom, vagy nem őt szopatom. Úgyhogy az így, kotonnal, nem megcsalás. Nem is ér a farkam a csajhoz. A gumi volt az, nem én! Így oké neked?  He? Szóval voltál szerelmes? Ne már! Te se születhettél eleve egy ilyen nyomorék öreg fasznak. Vagy téged nem is anya szült?  Oké, ne mondd meg! Nem is vagyok rá kíváncsi. Hol tartottam? Ne fáraszd már mindig azokat a nyomi kerubokat! Na. Köszi. Ja!
Na. Akkor leszálltak a témáról. Hogy ezzel az éhségsztájkkal csak magammal baszok ki.  Azt inkább készülődtek a Betlehemesre. Ja, bizony! Mit nézöl? Csináltunk magunknak Betlehemest. A Gyüjtőben! És? Ha tudni akarod, az én ötletem volt. De nehogy már megdicsérjél. Elhánynám magam, öreg. Nem vagyok tőled hozzászokva. Tőletek! Ti csak büntetni tudok. Szemre hányni. Moralizálni. Pedofil köcsögök. Te is az voltál, mi? Ne vetíts! Pont úgy nézel ki, mint egy virtigli Fartúró Ui! Ne tagadd!  Öreg vagy és sóvár és rosszkedvű. Hol voltál te pap? Buzifalfán, mi? Oké, megyek már! Ne fogdoss, Kerub geci, te is buzi vagy?

A kerubok kikísérik Lakatos urat. P.A.CSBBA. fontolóra veszi, hogy leadja az ügyet. Belátja, az nem tenne jót az előmenetelének. P.A. CSBBA. elővezettei Lakatost.

Na. Szóval veszik fel a köcsögök a rabruhára a jelmezeket. Mert hogy próbálni jöttek be hozzám a gyengélkedőbe. Mert én írtam és rendeztem a művet. Azért.
Érted. Három király, Mária, Józsi meg a jószágok. Ja. És játsztam is benne.  Ahogy azt kell. Eszméletlen, hogy néztek ki a jelmezekben! De azt akkor ahelyett, hogy elpróbálnák a jelenetet, úgy, hogy körém gyűlnek, mert én lettem volna a Kisjézus, ha már úgyis ágyban fekszek, mégse próbálunk. Mért? Kérlelték a köcsögök, hogy újra meséljem el a háromajtós szarvas szekrényt a zsák kinccsel meg a Kalasnyikovval. Pont úgy, mint te. Nem bírtok betelni a sztorimmal.  Na, gondolok ott is, úgyse hagynak lógva, amíg újra le nem vetítem nekik, há’ ezért mesélem, de most tényleg jobban figyeljél, mert dialógus következik! 
- Azt akkor jön felém az a sötét barom kék pikkelyes pofával és ilyen bíbor szemekkel, a hófúvás meg üvölt a szarva közt.
- De ne mondjad már, Lajos, hogy akkor se voltál beszarva!
- Nem pont erről ugatok, Józsi?- mondok neki- Hogy akkor pláne kurvára be voltam szarva? – de persze ezek se hiszik el nekem. Mert azt gondolják, hogy én egy hadova dumás macsó vagyok. Érted, és közben meg egy nagypályás gengszter, aki még a saját árnyéka torkát is szemrebbenés nélkül elvágja.
- Mert a Sátán volt az, Józsi!- ezt egy Baba Béla nevű bigámista teszi hozzá. Hogy értse a Józsi, a száznegyven kilós besurranó tolvaj és szabaduló művész.
- Ne már a sátán! Tutkó?
-Baromira úgy nézett ki- mondok, megtört tekintetemet az infúziós zacskóra függesztve.
- Egyszer mink is láttuk a sátánt. Még az intézetben. - Ezt Karcsi, a szerecsen király jöveszti ki a száján, aki civilben egy buta cigánygyerek, aki momentán azt se tudja, mért van előzetesben. Már úgy értem, most mért pont azért. - Az alagsorban - teszi még hozzá.
- Fóton láttátok a sátánt?
- Ott, Béla bá’.
- Azt ott hogy nézett ki?
-Nem tudjuk. Mert mégse nem ő volt az.
- Hanem ki?
- A Feri bá’ hányta a kazánba a tojásszenet.
- De azért te is beszartál? - érdeklődik Károlytól a Józsi.
- Én is be.
- Mer’ mondjuk te mindentől beszarsz, ahhoz képest, hogy egy dinka cigány vagy.
- Mindentől azért nem. De ha választhatok két dolog közül…
- Akkor inkább beszarsz.
- Én?! Akkor inkább be.                  
Látod, hogy mindenki be van szarva? Még ez a három haverom is. Pedig ők tényleg kemény csávók. Ezek hárman együtt több hónapot töltöttek börtönben, mint ahány misét te életedben elvernyákoltál, bazmeg!


-Egyszer mi is láttuk a sátánt a falumban.
-Nem mondod.
-De akkor se ő volt az.
-És ez mikor történt?
-Amikor rámdőlt a templomom tornya.
-Ne már? Hogy dőlt rád?
-Nem érdekes, Lakatos úr.De bizony meglehet, hogy épp ezért bízták rám az ügyét.
-Mert rád dőlt egy teplomtorony?
- Inkább folytassa!
   
“ Ó, jaj, és a messzelátóm? Mi lehet vele? Összetörtél, te drága jószág? Kit utoljára fogtalak a kezemben? Kit magamhoz szoríthattam, midőn kilehelltem a lelkem?
Vajon használhat-é még valahol valamiért valamire valaki? ”

P.A. CSBBA.: Sóhajok könnye
   
5; PARKOLÓ VLAGYIMIRBAN, ÉJSZAKA

A sötét barom pofázmánya tényleg nem emberi! A képét mintha kék pikkelyek fednék? A szeme bíbor fényben lüktet.  Ahogy közeledik felénk, mély hangon felröhög.  Ezt már tisztán hallom. És nem ám a fülemmel! Hanem az agyamban! A Ludmilla mellettem a rettegéstől reszketve csúszik le a Furgonka padlójára az anyósülés és a műszerfal között. De én is csak makogok, meg indítózok, meg makogok, meg indítózok, ahelyett hogy feladnám magamnak az utolsó kenetet, azt készülnék a halálra.
A sátán az aszfaltra dobja a géppisztolyt. Helyette egy akkora revolvert vesz elő, hogy más mozsárágyúnak használná.  Ettől én egyszerre még sokkal több mindent szeretnék csinálni. Először is ezzel az izével, ezzel a lénnyel tudatni, hogy semmi közöm az egészhez. Hé!  Nem is láttat semmit. Tényleg! Na! Pár manus kinyírt pár manust. És? Nincs ebben semmi szenzáció. Sőt! Én! Hallod? Én nem is vagyok itt. És evégett újra gyújtást adni, indítózni, aztán ezerrel eltűzni onnan. De Furgonka is bepánikol. Csodálod?
A lény pedig már csak tíz lépésre tőlem! Kész, tényleg ennyi. Csá' csocsi, gondolok, mindegy, kinek. Angéla! Andzsi! Drágám! Vagyis dehogy gondolok a feleségemre, csakis magamra, hogy rohadnék meg!
És akkor csoda történik! Az a pópa tántorog a sötét alak mögött! Akibe pár perce legalább ötöt belelőttek! A Furgonka motorja pedig magától bepöccen!
Pedig esküszöm neked, öreg, az ámélkodástól nem is indítóztam! Na akkor rögtön vágom be a váltót lükvercbe. Viszont a Ludmilla is megtalálja megint a kilincset, és most nyílik neki az ajtó. A Furgonka ugrik egyet hátra, Ludmilla fejjel kiesne az aszfaltra, ha nem taposok a fékre. Így nekivágódik a műszerfalnak, nagyot koppan, a kaszniból félig kilógva elgallgat. Na persze Furgonka megint lefullad. Most nyüszítsek, vagy röhögjek, vagy mi legyen velem, érted.
A kékpofa, lüktető szarvas bíborszem fazon már ott áll a szélvédőm előtt, lassan célzásra emeli a mozsárágyút. Ne már, öcsém, tényleg így döglök meg?
De nem én döglök meg! Mert mielőtt meghúzhatná a ravaszt, a pópa szórja meg a csávó hátát az aszfaltra dobott Kalasnyikovval! És ő se spórol ám a golyóval. Belenyomja az egész tárat. A kékpofa ejti ki a karmos mancsából a mozsárágyút, ívbe meghajol, pördül, a seggére esik, elterül. A Kalasnyikov ravasza szárazon kattan.
A pópa botladozva a szitává lőtt döghöz ér. Ő is csupa vér. Belerúg a lénybe. Annak annyi. Veszi a zsákot. Nagynehezen megemeli. Aztán ahelyett, hogy sunnyogna vissza a templomba, ő is engem sasol ki. Felém indul. Tátog valamit nekem. Azt nem bírja tovább, összeesik. Megmurdel másodszor is.


6; GYENGÉLKEDŐ A BÖRTÖNBEN

Tényleg egész jó jelmezeink voltak. Mert egy úri szabó is volt akkor ott velünk az előzetesben önbíráskodásért. Há' azt mondta, varrt valami nagyon fasza szmokingot, vagy mit,  egy celebnek, azt akkor az nem akarta kifizetni, mert hogy celeb. Tehát vegye reklámnak a szabó, hogy hordja a rongyát. Sőt! Még fizessen is neki, hogy megvarrhatta. Hát már nehogy már ne rugdaljon fejbe az ember egy ilyet! Vagy kit érdekel, mért rugdalta aztán félholtra.
Na szóval, Józsi volt a Mária, mert hogy attól száznegyven kiló, mert most szűlt, azt mikor adta volna le a felszedett kilókat. No meg ki merné a Józsit cikizni női ruhában? Fellök, rádül, az arcodba szellent, és neked annyi. Baba Béla volt József, az ács. Mint hivatásos házasságszédelgő, egyszer megszívhatja ő is. Karcsi a birka, a szamár, a vak pásztor és mind a három király. Én meg ugye a kisded Krisztus, mivel hogy az éhségsztrájk miatt a gyermekségig le vagyok gyengülve.
De most megint nagyon figyeljél, mert újra dialógus következik, és nem vagyok én színész, hogy minden szereplőt külön hangon szinkronizáljak neked.
- És akkor végre el bírtál húzni onnan?- kérdezte a Józsi, már direkt a Szűz Mária aggodalmával.
- Dehogy bírt, úgy be volt szarva- válaszol a Béla, a Józsi férje, az ács helyettem.
- Ja, tényleg be voltam- ezt én mondom.
- És tényleg szétlőtte a sátánt az a pap?
- Az a pópa, Karcsi, az mint a szart, úgy szétlőtte.
- A mindenit! Lajos bá’, akkor ő nem volt beszarva!
- Hát ő nem. Én viszont megint nagyon éhes vagyok- mondok a valóságnak egészen megfelelően.
- Akkor egyél, Lajos!- buzdul fel Józsi, mint Szűz Mária, és már hozna is nekem bármit, ha a gyűjtőben ilyenkor nyitva lenne büfé.
- Hogy ennék már? – mert nincs nyitva, gondolok erre.
- Valamit zúgban, érted.  Hozzak?
- Minek nézel te engem? Arinthiai szent József se evett, amikor azok a mocskok tömlöcbe dobták.
- Há' Szűz Mária férje is volt börtönben?
- Ez nem az a József, Béla.
- Hanem az az ács. Mármint én. Vágom.
- Te a Nazarethi vagy, baromarcú! Az örömapa, baszod, még ennyit se tudsz? Akit felszarvazott az asszony, mert szűzen nemzett egy kéjesen jót az istennel!
-Mondom, hogy vágom! Ne magyarázzál!

-Már megint kezdi, Lakatos úr?
-Mit? Mit kezdek? Figyeljél inkább!

- Mondom, hogy vágom!- sértődik meg a bigámista.
- Jaj! Lujó bá', hogy te de művelt vagy!- dícsér meg a szerecsen király.
- Muszáj, Karcsikám.
- Mert műkincsben utazol?
- Én?!
- Hülye vagy?- Baba Béla döbbenten néz a szerecsen királyra.
- Ja, bocsi- szégyenli az el magát, és hogy gyorsan feledtesse az udvariatlan kérdést, más irányban érdeklődik.
- Figyeljél, Lajos bá’, és akkor azt a Arinthiai izé Józsit mivel buktatták be?
- Ellopta Jézust.
- Jézust?
-Jézust.
-Mikor? A kereszten?
- A testit, a kereszt után.
- Ne!
- Már akkor is volt emberrablás?
- Az mikor nem volt?
- Az mindig volt! Amióta van ember, akkor azt van másik ember is, azt akkor azt elrabolják!
- Goldolkodjál, Karcsi!
-Azt jön a váltságdíj vagy az erőszak- oktat rá a való életre Józsi.
- De Jézuska hulláját!? - Karcsin a teljes döbbenet.
- Ja.
- Ezt nekem így még senki se mesélte. Mikor volt ez?
- Mondom. Miután megholt.
- Megcsaklizta a hullát?
- Meg.
- De minek?
- Azt kérdezd tőle!
- Tőle?
- Ja.
Karcsi bambul maga elé, aztán megsejt valamit.
- Lajos bá’, te szívatsz, ugye?
Józsi, a szeplőtlen Szűzanya teljes anyai szíve ökölbe szorulva.
- Nem az van, hogy a Jézus űrlény volt és három napig  azt kamuzta, hogy meg van halva, de utána levette az emberi bőrét, és felsugározta magát a szürkék egy Illés-Űrszekerére?
- Azt csak te tudhatod, hogy ki nemzett meg téged szűzen, Józsi.
- Akkor úgy volt, ahogy mondtam. Jézus űrlény volt.
-Szóval így emlékszel?- kérdezem tőle.
-Mindannyian azok vagyunk, Józsi- szól egy ilyet Baba Béla.
-Anyád lehet.
-Anyám meg Jézus? Nekem oké így.
- És azzal mi lett, aki elcsaklizta a hullát?
- Lecsukták.
- Hamis váddal?
- Mondom, hogy tényleg ellopta!
-A faszt lopta! Űrlény volt!- hőbörög Józsi.
- De mért?
-Mert itt jártak, azért.
-Mért lopta el, Lajos bá’?
- Ezt tőlem hiába kérded.

És különben megint mit nézel? Azt hiszed, nem érzem tarkómon, ahogy gúnyosan fürkészgetsz azzal a seszínű, savó szemeddel? Mert az hiszed, mi, hogy mi ott a gyűjtőben csakis tahók vagyunk? Nincs más témánk, mint kaja, pija, foci, pina? Amúgy meg naná, hogy utána néztem a témának, ha már úgy belekavarodtam, mint az a Pilátus nevű kézmosós faszi a krédóba. Pedig kurva jól elvoltam ám én addig a Furgonkámmal, meg az asszonykámmal, azt elhiheted. Nem mondom, álmodoztunk mink királyságról, laza életről, nyaralás Horvátban, szép tágas lakás, két kocsi, egy gyerek, zöld pázsit, probémánk csak a hajhullás, meg a lábgomba. De ez azért, öreg, ez kellett a faszomnak.


7; PARKOLÓ VLAGYIMIRBAN, ÉJSZAKA

A ronccsá tört Volga sofőrje kúszik ki a kaszniból. Zihálva emelkedik négykézláb, a kezében pisztoly. Szemét a zsákra függesztve mászni kezd. Ez már olyan szintű horror, hogy a menekülési ösztönöm is lefagy, mint Terminátorban a mikroprocesszor, vagy a faszom tudja, mi az a kütyü, amitől Schwarcenegger hirtelen emberbarát lesz. Szóval elvagyok ezzel a látvánnyal vagy két-három ledermedt másodpercig. Ezalatt a sofőr nagy utat tesz meg, már elaraszolna a sátán hullája mellett is. Naná, hogy nem úgy van az. Rubin szemű kétszarvú haverom dehogy is múlt ki. Váratlan mozdul, elkapja a sofőr karját, magához rántja, belefejel az arcába, aztán fölébe kerül. A sofőr fegyvere után kap. A pisztoly birtoklásáért dulakodnak, hengerednek nyögve, hörögve, szabad kezükkel hatalmas ökölcsapásokat váltva. A söfőr dícséretére legyen mondva, keményen küzd az életéért. Én már rég feladtam volna.
Lövés dörren. A dulakodás a söfőr és Sátán között abbamarad.
A Sátán tápászkodik. Mérgében nagyot rúg a sofőrbe, aztán a zsákért megy, belerúg egyet a pópa tetemébe is. Lehajol a zsákért. Mintha csak most jutna újra az eszébe, hajoltában sandít ismét felénk. Ömlik a vér a szájából, de azért elvigyorodik. Ettől vérge magamhoz térek. Nyúlok a slusszkulcshoz, indítózok. Furgonka nem ugrik be. Újra indítok, semmi.
Megint lövés dörren. Aztán gyorsan még három. A Sátán csodálkozva fordul hátra.  A sofőrnek maradt még ennyi ereje. Kiejti a kezéből a pisztolyt, arccal az aszfaltra zuhan, még kettőt ráng, aztán már ő se moccan. Vagy ki tudja? Úgy tűnik, ebben az akcióban senki nem képes egyszer és mindekorra kifingani.
A parkolóban újra minden csendes. A Furgonkámból a kékes fény, meg a sportriporter diszkréten üvöltő hangja akár meg is nyugtathatna. A tévére sandítok. K.O. az utolsó menetben!
Hogy volt, bazmeg! Nem figyeltem! Bár eleve fogalmam sincs, hogy a ringben ki küzdött meg kivel. De nem is fontos. Elég az, ha két ember üti egymást, nem?




8; GYENGÉLKEDŐ

Tessék! Nézz csak meg közelebbről. Az én pofámon nincs olyan ránc, hogy titok! Én már olyat se hazudok, bazmeg, hogy sose hazudok többé, bazmeg. És tudod, mért mondom ezt most neked? Mert nehogy már a fatörzs rágja ketté a hódot, köcsög! Azért! Mert az ember ott kezdődik, hogy kiáll a maga igazságáért, és azért sincs, juszt sincs beszarva, még ha be is van szarva, vagy hogy éhen döglik bele!
-Mert akkor mi az igazság, Lajos?- és ezt pont Józsi, a Szűz Mária kérdezi tőlem.
- Oá, Józsi, az például.
- Mi?
- Süket is vagy, nem csak kíváncsi?
- Oá? Azt mondtad?
- Mi mást mondjak? Én vagyok a Kisded.
- De ezt úgy mondjad most, mint az a Lajos, aki osztja nekünk az észt!
- Akkor is Oá, Béla.
- Emlékszem, kissrác koromban én is mondtam ilyeneket.
- Hogy oá? Mert nálad, Karcsi, mikor volt az olyan, hogy kissrác vagy?
- Arra viszont nem nagyon emlékszek.
- Fóton, az intézetben? Amikor éppen seggbe tosztak?
- Maradjál már, Józsi, mert lenyomlak.
- Birka a pásztort? Hülye vagy?
- A Három Király is én vagyok!
- Oá. Oázis. Pedofil bácsi orális.
- Ja, pedig csak a Feri bá’ volt az.
- Akit a sátánnak néztetek a szenes pincében?
- A kazánházban.
- Nem mindegy?
- És most te azért döglesz önként éhen, Lajos, mert hogy és mivel hogy ártatlan vagy?- vált témát Józsi, a Szűz Mária.
- Többek között azért- mondok én.- Úgy, mint az a másik József, aki együtt héderezett meg kajált Jézussal az utolsó vacsorán, azt meg mégis ráhúzták, hogy lenyúlta a  hullát.
- Pont úgy?
- Majdnem pont úgy, Béla.
- Figyelj, és ő hány évet is kapott?
- Nyilván többet, mint amit te fogsz azokért dvd-kért, Józsi.
- Maradjál már, azokat nem is én loptam!
- Ő se, Józsi. Ő se lopta. Csak nála volt a Jézus hullája. Jól mondom, Lali?
- Nem mondod jól.
- Akkor mégse lopta?
- Már nem volt nála akkor.


9; PARKOLÓ VLAGYIMIRBAN, ÉJSZAKA

Kattan a Furgonka zárja. El se hiszem, Fater, amit csinálok! Szállok ki, és óvakodok az aszfaltra!  Közben majd beszarok a rettegéstől.  Te érted ezt?  Hogy nekem mért muszáj megnéznem, mi van a zsákban?
Reszketegen sompolygok el a sátáni fazon teteméig.  Jókora távolságban megállok előtte, nehogy már engem is elkapjon. De megdöglött. Vagyis nagyon úgy néz ki. Így holtában szinte emberi az ábrázata. Az a kékes pikkely a pofáján csak borosta. A szeme meg lehetett attól világító piros, hogy foszforral tudbózta fel a vodkáját erre a másnapra. A két szarva meg mutáns kinövés. Biztos halálra cikizték az óvodában, és a ruhafogas volt a jele. Vagy a vasvilla? Látod, mindenre van ésszerű magyarázat. Nem kell mindjárt visítva belezuhanni a mágiába.
Azért jókora ívben kikerülöm.  Utána alaposan megsasolom magamnak a söfőrt is. Na? Na. Ő aztán tényleg kész van.
A pópa atya tekintete is üveges, ahogy a hátán fekve a semmibe mered.
Lehajolok, reszkető kézzel bogozom ki a zsák száját. Kiveszem a legfelül lévő szajrét. 
Egy horpadt ónkupa? Ne bazd ki! A kupát visszadobom.
Újra a zsákba nyúlok. 
Lejebb kotorászok. Na, ez talán… Egy drágakövekkel kirakott arany serleg. 
Azt a! Nem már hogy ne!? Bámulom. Ez a zöld kő ez a smaragd, nem?
Fater! Te se hittél volna a szemednek!
De várjál ám!
Ami most következik.
Egy véres kéz ragadja meg a serleget! Bazmeg! Ennyi hiányzott, hogy ott haljak szörnyet! A pópa! Újra feléledt, a hátam mögé került, és onnan támadt! Ilyen nincs! Hát még szép, hogy eleresztem a serleget, a zsákot, az csörömpöl az aszfalton. Jóhogy nem én is csörömpöpök, jéggé dermedve a rémülettől.
Aztán futnék ám, ahogy csak bírok. De sehogy se bírok! Mert a pópa elkap, átölel, nem ereszt. Tiszta drúzsba, ez vág húsba, bazmeg! Ez most háromszor szájon csókol? Egy merő vér képét a pofámba nyomja, és valamit vartyog. Tudsz egy kicsit oroszul? Nem, mi? És latinul? Úgy meg elfelejtettél. Már ami ragadt rád a papneveldében. Na jó, akkor fordítom, ami következik.
-Még jókor értél ide!- hörgi a fülembe a pópa.
- Jesszus! – nyögöm én.
- A Sion-lovag vagy? – kérdi ő. Ki a faszom az a Sion lovag?
- Haggyál már, nye panyemáj, eresszél!- pedig dehogy nem értem én, hogy mit ugat. Mármint a szavait értem.  Hiába, aki virágföldet , palántát és drága kis nyírfácskákat szállít évekig, arra azért ragad egy kis nyelvi műveltség.
-Akkor vidd! Rohanj! Rejtsd el!- köpi a szavaival együtt a vérét is a fülembe.
Fater! Úgy hidd el, ahogy mondom:  nem is akartam elvinni a szajrét, csak…gondoltam, megnézem, miért haltak meg ennyien.
-Ez a hely itt kitudódott!- hörgi még a pópa, aztán elkezd lecsúszni rólam, most már én ölelem őt, úgy tartom. - Hívjak neked mentőt?
-Esküdj Krisztusra és Szent Miklósra!
-A mikulásra? Nye panyemáj!
-Szent Miklós zálogházára…Esküdj!
Ezzel kifordul a szeme, és harmadszor is megmurdel. Na jó. Gyengéden lefektetem a havas aszfaltra. Ösztönösen körülnézek. Még mindig sehol senki. Csak Ludmilla les ki Furkonkából. Mondok a pópának, ha késve is, oké. Lehajolok a sárga-zöld-piros köves kehelyért, visszarakom a zsákba. Húzom vissza a belem a Furkonkához. A hullákat nagy ívben kikerülöm. Odaérek. . Beülök. Ludmillának intek, kuss legyen, ez nem a hülye kérdések ideje. Mondjuk meg se szólal. Mondok, a hölgy moszkvai  profi. Indítok, Furgonka egyből pöccen. Nem gondolok semmire, még nem. Csak el innen ezerrel.
Furgonkát egyesbe teszem, lassan megindulok. Kettes, kihúzatom, megy ez. Ha kiérek a parkolóból, jobbra fordulok. Megyek párszáz métert, ott kirakom Ludmillát, ha nagyon akarja. Vagy elviszem őt, akár a következő sarokig.
De nem érek ki a parkolóból. Ez még mindig nem annyira egyszerű.
     


10; BÖRTÖN, GYENGÉLKEDŐ

-És rohant utánad?
-Ja.
-Mint a filmben a Terminátor?
-Majdnem pont úgy.
-Miután kétszer agyonlőtték?
-Háromszor, bazmeg, mért nem figyelsz?
-Hát akkor tuti, hogy a Sátán volt.
-Vagy a Terminátor.
-Maradjál már, az a gépmanus nem gyúr ilyen sztorikra!
-Mert az milyenekre gyúr, Karcsi? Kiscsávókra a jövőből? Mert pedofil a Schwartzi is?
-Dehogy pedofil a Schwartzi! Ne mondj már ilyet!
-Láttad te azt a filmet, Karcsi?
-Tökölön voltam akkor is, bazmeg!
-Úgy kell neked, mocskos bűnöző!
-Anyád.
-Az lehet. Őt én se ismerem- szontyolodik el Baba Béla.
-Te se? Akkor mért mondtad, hogy ufo volt?
-Azt a Józsi fogta rá.
-Ufo nem lehetett, mert az jármű, bunkók- okítom haló ágyamon is ezeket.
-Jármű?
-Amivel utaznak a csillagcsávók. Csészealj, fénylő háromszög. lüktető fing, érted.
-De a Schwartzi az nem is csillagcsávó. Ő gépember.- Karcsi szája sírásra görbül.
-Ha gép, akkor lehet ufo is.
-De nem lehet ufo, mert gépember!
-Nézd már, ez mindjárt bőgni fog! –ámélkodik Józsi.
-Gépember!
-Tudod mit, Karcsi? Sírdogáljál!  De kussoljál! Oké?
-Oké.
-Arról volt szó, hogy Lujót üldözőbe veszi a sátán. Ugye, Lujó?
-Ja.
-Szóval zombi se nem volt? – Józsi, akár egy ügyész, úgy kérdez. De Baba Béla válaszol helyettem. -Nem volt zombi se nem. A Lujó sátánja, az nem volt zombi. Ezt most jól mondom, Lajoskám?
-Meséld te, Béla, te ezt jobban tudod-  mondok, picit belefáradtam.
-Hallod. Lujó bá’ szerint se volt zombi- fordul Baba Béla Józsihoz.
-Mért nem? Meghalt nem? Háromszor meghalt!
-És mióta rohannak a zombik egy furgon után?-Baba Béla nem hagyja.
-Már mért ne rohanhatna zombi egy furgon után?-jön meg Karcsi hangja újra.
-Mer’ a zombik nem is bírnak rohanni, Karcsi! Csak így mennek, lassan és közben morognak, ölés, ölés, ölés, azt annyi. És ha utolérnek valakit, akkor annak is annyi.
-Nem zombi volt- szólok közbe, mert kurvára unom már az egészet.
-És nem is a terminátor?
-Nem is.
-Mondjuk – elmélkedik Karcsi- a Sátánnak mért kéne bármi után rohanni? Igaz, Lujó bá’? Utolér az szép lassan mindenkit.
-De Lujó úgy mesélte, hogy rohant! – ordít már Józsi.
-De azt is mondta Lujó bá’, hogy akkor meg mégse a Sátán volt, csak kék volt a borostája, és foszforos vodkával gyógyította a másnaposságát, és az oviban álló fogsas volt a jele, vagy vasvilla.
-Jaj, Karcsi, egyszerre de okos vagy! – na most, amikor Józsi már ilyet szól be, akkor már óvakodni kell ám a száznegyven kilójától. Karcsi pontosan tudja ezt, annyira azért ő se bárgyú.
-Nem én, Józsi, te vagy az okos.
Ám Béla még értetlenkedik. - De várjál már, Lajos, ezt a múltkor nem is így vetítetted.
-Nem? – ezen elcsodálkozok, mert szerintem ezt a részt mindíg így mesélem. - Mert szerinted hogy?
-Hát úgy, hogy visszatámogattad a pópát a templomba, azt kihívtad neki a mentőket, de nem vártad meg, amíg a rendőrök odaérnek, inkább húztál ezerrel, meg se álltál Záhonyig, de csak egy hónapra rá nyugodtál meg Angélád karja közt, hogy csakis rémálomolhattad a Sátánt, meg úgy nagyjából az egészet.
-Mért, most nem úgy mesélem?
-Azt akkor a pópa odaadta neked hálából azt a ötven millát érő aranykeresztet…
-Na. Az viszont tényleg pont így volt.
-Azt akkor azért buktál le, mert az orgazda nagynénéd oda akarta adni a keresztet egy papnak, az meg felhívta a rendőrséget.
-Ajándékba kaptam!
-Jól van, Lajos, csak nyugodj le!
-Világos?
-Én hiszek ám neked, Lajos. Mert amikor én kaptam szülinapi ajándékba azt a raklap  dvd-lejátszót, nekem se akart hinni senki.
-Ja, Józsikám, te is ártatlanul ülsz itt- látja be az igazságot Baba Béla.
-Talán nem? És aki az esküvőjére kap tíz étkészletet, hat mikrosütőt vagy kenyérpirítót? Azokat mért nem csukják le?
-Még jobban is járnának némelyek…
-Te csak tudod, Baba Béla.
-Azért mondom, Lali.
-Mert ez a baj velünk, igaz, Lajos bá’? Mind be vagyunk szarva, és ettől vagyunk egymással bizalmatlanok- teszi a kezét Karcsi a vállamra. Van szíve ennek a gyereknek, attól ennyire bárgyú.
Mária nővér siet be hozzánk a gyengélkedőbe. Mária a kollégád, Fater.
Csak ő apáca, azt így került a börtön ökonómiába. A börtönpap helyébe, na. Azt akkor ő akart nekem segíteni, amikor felvetettem az öteletet, hogy nyomatnánk egy Bethlehemet a többi sittes bunkónak. Hadd mosolyogjon rájuk a Szentlélek. Figyeljél! Ezt a Szentlélek mosolyát, ezt én direkt a nővérkének találtam ki. Láttad volna! Bepárásodott a szeme. Tényleg azt hitte utána napokig, hogy van annak bármi értelme, hogy köztünk missziózik, vagy mi a faszt csinál ott. Tényleg, Fater? Mért kell a börtönbe pap? Csak nem a lelkünk miatt? Ne már! Na, mindegy. Szóval Mária nővér összecsapja a két kis kezét, és aprót sikkant a boldogságtól. - Ó, maguk már itt is vannak?
-Dícsértessék, nővérke!- mosolyog rá Józsi női ruhában. Józsinak elöl nincs ám foga. Ettől mosolytól a mi kis börtönszűzünk is megszeppen. - Mindörökké- csuklik egyet, de mindjárt utána megint nagyon lelkes. -  Hogy vannak?
A kolléga urak is lelkesek, bólogatnak. Mária nővér úgy különben nem szép. Mondjuk sehogy se nem szép. Százgatvan centi magas, és hetven kiló. A válla csapott, a fara mint a Dréher-lóé.  Az arcát viszont meg lehet szokni. És mégiscsak nő. Tudod, öreg, azért sose irígyeltem Jézust, amilyen mennyasszonyai vannak azóta, hogy a bőrét levetve felhúzott az ufóra… Ja! Az a sok csődtömeg muff. Apáca. De a lelkük szép nekik, mi? Tele van ám a tököm ezekkel a lélek dumákkal. A Szentlélek, az más. Azzal bárkit meg lehet szívatni.
-Maga, Lakatos úr?- lép hozzám aggódva Mária nővér. Ellenőrzi a kanült, a cukros zacsit, az infúziós álványt, csak azután a pofámat. Pedig direkt meg is borotválkoztam, mondok.
-Elvagyok, szent anyám- veszem egy kissé reszketegre a figurát. Az ember mégis viselkedjen úgy, ahogy elvárják tőle. Nem, Fater? Persze csak, ha egy mód van rá. Mert ha nincs egy módja se a jómodornak, akkor a láncfűrész is megteszi.
-Ma se gondolja meg magát? Ne hozzak egy könnyű kis valamit? Pirítóst kis vajjal? Teát?- szóval tényleg szép az arca, bár egy kissé rövidlátó lehet, ahogy hunyorog rám, meg az a kis bajuszkája se éppen férfi csókja után kiált.
-Ne- mondok. Mármint, hogy ne hozzon kaját. Csak azért magyarázom ezt túl, Fater, mert látom, hogy lankad a figyelmed. Figyeljél már, ti kávét se isztok? Sört? Snapszot?
-Ugye felesleges újra gyengéden emlékeztetnem? Az Úr szemében bizonyosan nem tetsző cselekedet az ön éhségsztrájkja – baszogat nagyon szelíd szeretettel a nővérke.
-Mert hány vértanú is döglött éhen?!- kötözködök vele.
-Az más. A hitért meghalni…
-Nővérke! Én is a hitért halok meg!
-Hát maga tényleg hisz, Lakatos úr?
-Már hogyne hinnék! Igaz, fiúk?
A betlehemes banda harsányan bizonykodik. Meg hogy ők is.
Mármint tényleg hisznek. Erre Mária nővérnek ismét bepárásodik a tekintete.
Na látod, Fater, ennyire könnyű valakinek örömet szerezni.
-A Szentlélek kegyelme lakik így bennetek, testvérek.- Látod? Ezzel a Szentlélek dumával…
-Ja! Jajajaja!- Karcsi akkorákat bólint, majd hasraesik tőle.
Józsi testvér, úgy is, mint Szűz Mária, ragadja meg az apáca kezét. – Mert mink értsük ám Lajos testvért is, anyám.  Értsük és szeressük!  Lali testvér is ártatlan, anyám! Pont úgy, ahogy az …az a… Arint…Armint…miapöcsömi József is aki…!
-Jaj, fiam!
-Na, akit lecsuktak hullarablásért, pedig nem is ő volt, az is inkább éhen döglött az igazáért. Igaz, Lali?
-Az Arinthiai József?- kérdez rá Mária nővér. 
-Az- mondok.
Erre nekipirul Mária nővér, annyira magyarázza-  Neki ott nem volt szüksége táplálékra, mert minden nap ihatott a szent Grálból, amiből Krisztus kínálta körbe a borát, és amibe aztán a vére csorgott, és így…
-Ja, kérem…úgy könnyű- szerintem Baba Béla maga se érti, ettől mért lett csalódott, és mért ugat bele Mária szavába, mint valami modortalan tahó.
-Mi könnyű, baromarcú? – horgad fel Józsi. – A váddal a fejed fölött, hogy megcsakliztad a Jézuska hulláját?
-És akkor például persze, hogy ő is be volt szarva.
-Károly testvér! Miket zagyválnak itt maguk össze!
-A Lajos bá’ mesélte, hogy…
-Lakatos úr, mért bolondítja ezeket a tévelygő bárányokat?
-Nem bárányok ezek, hanem farkasok.
-Mi?
-Lali!
-Ne már!
-Elég! Lakatos úr! Kérjen a barátaitól bocsánatot!
-Sose próbáltok, haverok?
-Tegnap hol hagytuk abba?- kérdi Baba Bélától Mária nővér.
-Azt nem tudom. De most ott, hogy a Lajos azt mondja, hogy oá.
-Tényleg itt tartottunk!- Karcsi nem bírja abbahagyni a bólogatást.
-Erre Józsi, mint a Szent Szűz, aggódva megsimogatja a kisded Lajos buksiját.  Én meg József az ács szerepében elnézek arra, és majd mondom: hogy né’ má’, az ott má’ nem-é  a má’ a Hajnalcsillag, ez a benga cigány állat pedig közben felbéget.
-Itt mán iázok!
-Nem, Karcsi, itt még bégetsz.
-Iázok!
-Lujó, mit csinál ez?
-Kettőt béget, egyet iázik- mondok.
-Remek- lelkesedik ismét a nővér.-  Ismételjük el ezt! Nos, rajta!
-De…
-Kuss, köcsög, a bárányok hallgatnak!
Úgyhogy most ezt nézd, Fater!

-Látom, Lakatos úr.
-Rég csöngettél a cerubokért.
-Mért tenném? Szépen pereg a történet.

A szent család pozíciót vesz fel a betegágyam körül.
Aztán Józsi vékonyítja el a baritonját, mintha az éjjel kiherélték volna.
-Ah, alszol-é, kiscsibém? – kérdi tőlem
-Óá- mondok.
Béla vartyog bele, mint József, az ács, pedig kurvára nem az ő szövege jön.  -Az ott nem-é az má’ az ott az a Hajnalcsillag má’, ami úgy hunyorog, mint szemafor, amiből még nem lopták ki a rezet? Má’?
-Nem, haver, az ott az ipari kamera- vagyok kénytelen megereszteni egy viccet. Béla még megtoldja, pedig az már nem vices.
-Az isten szeme mindent lát, ugye?- bár ha arra a mocsok fegyőrre céloz ezzel, aki a biztonsági helyiségben a monitorokat bambulja, akkor nem is annyira rossz vicc a Béláé se.
-Beeeeee! Beeeee! – bégeti Karcsi, a jószág. Aztán elhallgat.
-Itt iá-t is mondasz, bazmeg!- mondok neki.
-Ja! Bocsi!
-Most beszéltük meg!
-Iá! Így jó lesz?
-Jó, csak ne lehellj rám!
-Akkor mindjárt pirkad lesz- tér vissza Béla a remekmű eredeti szövegéhez.
Meséltem már, hogy én írtam?
-Na jó. - Felnézek a mennyezet sarkában kukkoló kamerára. Most tényleg azt hiszed, nem tudom, hogy merre van a holt sávod, köcsög?  Én előbb voltam bankrabló gyakornok, mint te beléptél volna a testületbe. Vagy meg se születtél még akkor. Ma az a pattanásos képű kis geci van szolgálatban, akit még a többi smasszernál is jobban utálok. Bazmeg! A pofájára dörzsölöd a szelet kenyered, és már meg is zsíroztad. Eheted. Ha van hozzá gusztusod.



11;  BESZÁMOLÓ AZ IPARI KAMERA LENCSÉJÉRŐL

Na ja. Egy önelégült fasz voltam, Fater. Azt hittem, kurvára én osztom a zsugát. Márhogy az életemben. Pedig rég nem úgy volt már akkor.
Sose volt úgy.
Csak még nem tudtam. Addig volt jó nekem. A hülyeség nem fáj, Fater. És boldogok a lelki szegények. Mi? Tudok ám még ilyeneket. Amióta a Sátán üldöz, kurvára kikupálódtam.
Mert hogy mi volt, szerintem?
Figyeljél!
Látod azt a gagyi kütyüt a mennyezet sarkában? Rásvenkeltél azzal az igaz, hogy savós, de legalább csipás szemeddel?  Na ja, erre telik a büntetés végrehajtásnak. Ilyen kamerákra. Ez még szovjet, szerintem.  A Vosztokba szereltek ilyet utoljára, kábé negyven évvel ezelőtt. Ez itt nem Amerika, Fater. Hová lopják ezek pénzt? Te azt is érted?
Na. A kamera. Pirosan hunyorog a pofádba. Erről a piros hunyorról akár az eszedbe is juthatna az a sátáni fazon a kék borostával és a foszforos vodka szemével. De nem jut az eszedbe, mert baromira elégült vagy magaddal. Hogy ez a három tündéri bunkó a te betlehemedet bohóckodja, meg hogy ilyen jóízűen szívatjuk Mária nővért.
Pedig a füled mögött, a tudatod alatt baljósan lüktet valami rémzene.
A lencse képe, a kamera jele nem csak a biztonsági helyiségbe megy, hanem a börtön számítógépébe. Onnan egy üvegszálban fénylő sebességgel be a falba, át a falon, a börtön tetejéig. Észlelésnyi pillanatig megáll a parabola antennánál. Csak hogy meg bírjál hökkenni, mi történik.
De nem bírod még átgondolni se, mert a kép lendül tovább át az égen egy kommunikációs műholdig. A műhold hármat pittyeg.
Nem is tudsz róla, neked annyi. Arab terrorista vagy a sivatag közepén. Ötven kilómeteres körben egy léleknyi ellenség se. Vakarod a töködet, észre se veszed, és a pofádba robban a rakéta.
Vagy csak fekszel a betegágyban, csöpög beléd a cukor, meg a vitaminok. Élvezkedsz a más hülyeségén, és egy kósza pillanatra elképzeled, mégis milyen lehet Mária nővért megbaszni, pedig kurvára nem is te vagy a Jézuska.
Oké, hát persze, hogy ne már. De a fantázia szárnyalása szabad, vagyis perverzitás árnyalása önagában sose ártott meg senkinek. Fater.
Ne csóváld megint a fejed! Figyeljél! Ha rajtad múlna, még fent makognánk a fán! Vagy te még mindig ott tartasz, hogy Ádám, Éva, Éden, Kígyó? Buzi Darwin? Dobáltuk volna meg az evolúció nevű mumust banánnal?
Vagy ennél azért modernebb arc vagy?
Oké, nem zaklatlak. Szóval ülünk a vetíttetődben, mi? Akkor három rövid képet kapsz most a pénzedért, az ipari lencsén keresztül.

Vlagyimir. A Székesegyház.  A pópa atya a sekrestyében bámulja a szellemképes monitort. Engem lát, ahogy a gyengélkedőben bohóckodok. Az ujjai rácsai közt a megrökönyödés, a szégyen és a mélységes kételkedés között ingadozik. Én lennék Sion Lovagja?
Csakis én lehetek, mivel nagyon nem úgy nézek ki. Szegény fószer kénytelen ezt gondolni rólam.

Valami pokolbugyra szerű helyiségben Kékpofa üvölt fel a képem látványától.  A szarvait úgy csóválja, mint mocsári bivaly, ha magányos hiénát lát a közelben ólálkodni. Láttam a Spektrumon. Azt hiszed, csak boxmeccset nézek? Boxot csakis szopatás közben, Fater. Majd próbáld ki! Na most a sátánnak nem elég a csóva. Dühében kitépi a fejiből az egyik szarvát, ami így arra jó neki, hogy az azzal very good szét a tévé készüléket.


Egy nagyképernyős laptop monitorja. Itt a kép tágul. Alig berendezett, világos szoba. Két civil ruhás nyomozó figyeli a gyengélkedőből közvetített jelenetet. A szikárabb körülbelül olyan hangulatban, mint messze orosz honban a pópa. A köpcös kis öreg viszont somolyog.
-Ennyi baromságot, mi?- így a szikár.
-Aha, ma is csúcsformában van a Lali.
-És bármit mond, megint semmi értelme.
-Mert? Mit vár tőle? Részletes vallomást?
-Előbb-utóbb úgyis elszólja magát.
A szikár ellép a monitortól, az ablakhoz ballag. Ott teleszkópos megfigyelő várakozik függöny mögé „rejtve”, a szemközti villára irányítva.

ÉS EZ AZ ÉN HÁZAM, BAZMEG!

A helyiséget hosszú távú kukkolásra, lehallgatásra rendezték be. Már akkor is ott dekkoltak, amikor engem elhurcoltak a tömlöcbe. Ártatlanul! Ajándékba kaptam azt a keresztet. Szerintem nekik kéne bebizonyítani, hogy nem így volt. Nem nekem azt, hogy loptam. Hogy? Mikor? Kivel? Tanu? Ujjlenyomat? Indíték? Ott se voltam!
Basszátok meg!
A szikár belenéz a messzelátóba. Igazít rajta.
Némi élesítés után a szemközti villa amerikai konyhájába látni.
A konyhában két hölgy. Az asztalnál Angéla ül, az ónkupából kortyolgat.

EZ AZ ÉN FELESÉGEM, BAZMEG!

Vele szemben Gizi toporzékol és hadovál valamit.

ÉS Ő AZ ÉN UNOKA HUGICÁM!

Angélám nem igazán figyel rá. Az ajkán az a félmosoly, amit annyira imádok! Fater! Most is bizsereg a farkam tőle! De nem ám csak a mosolyától. Az egész kis csajtól, úgy ahogy van. Néha el se hiszem, hogy ő az én feleségem. Egy angyal, nem? Én meg egy kis ótvar hozzá képest. Egy tahó. Nem?

-Most vitatkozzak magával, Lakatos úr?
-Vitatkozzál!
-Maga tényleg egy ótvar, egy tahó.
-Akkor te meg tényleg rohadj meg!
-Folytatná?
-Elment a kedvem.
-Csengessek?


Angélám a vele szemben lévő falra bámul, el a nem annyira széparcú Gizim feje mellett. A falon a full extrákkal felszerelt konyhám legfőbb éke, dísze: a vásári nyomat. Mi, Fater? Viaszkos vászonra nyomatva. A Leonardo da Vinci „Utolsó vacsorája”. Mi? Azért ez nem semmi azért, mi?

-Nem, ez nem semmi…

Na és keresztbe a felirat?

            KI MINT ISZIK, ÚGY ESZIK

Ezt is én találtam ki! Ezzel az egy ótvar tahó kis agyammal, csuháskám!
A nyomatot meg a Bárányosi Búcsún rendeltem a Hajagos Ármintól. Szitanyomó.
Hallottad a nevét. Nyilván. Ne már, hogy ne! A legnagyobb ász a szakmában, bazmeg! Húsz éve nincs rendes búcsú az ő viaszkos cuccai nélkül! Hát hol van a te falud? Türkménisztánban? Hagyjuk. És még én vagyok a te szemedben tahó.
Tudod te, mennyibe került ez? Ez az Utolsó Vacsi viaszkos nyomatban? És nekem ne lenne tiszta a hitem? Tik itt engem akartok szívatni? Tik engem nem akartok haza engedni, hogy lerendezzem a Kékpofával meg a többi kis gecivel az ügyeimet? Mondtam már neked, bazmeg, hogy ne már a fa rágja ketté a hódot, nem?

-Folytatná a történetét, kérem?
-Mert hová sietsz? Mozijegyed van?Oké, lököm már! Vagy várjál csak! Te azért hívogatod a kerubokat annyiszor, mert szerelmes vagy az egyik arcba!
P.A.CSBBA. ujja megáll a gomb felett. Nem csenget. Maga hajítja ki a kérelmezőt a vetíttető helyiségből.

Egy nappal később.

A szikár geci felsóhajt, miközben a feleségemet kukkolja. A köpcös a fejét csóválja. A szikár ezt észreveszi, ingerülten förmed rá. - Maga min is vigyorog mindig, Lacó?
-Hadnagy úr, jelentem, nekem mindig jó kedvem van.
-De közben ne engem bámuljon!
-Értettem.
-Azt a csótányt figyelje a tévében! – ez én lennék, gondolok, ahogy sorvadok elfele a tömlőc gyengélkedőjében az éhezős haló betegágyamon.
-Igenis, hadnagy úr!


-Na mi van, Fater? Még el se kezdtem, máris bekómáltál?
-Csak behúnytam a szemem.
-Minek ebben a sötétben?
-Egy kissé misztikus csavart vett a története.
-Mi ebben a misztikus?
-Kamera, monitor, Vosztok, halott pópa és a sátán… De gondolom, ezeket csak kitalálja.
-Mit? Semmit! Úgy történt minden, ahogy vetítem.
-Maga azt vallotta a rendőrségen, hogy Vlagyimír közelében se járt a Nagy Műkincsrablás napján, Lakatos úr. És a keresztet Moszkvában találta egy kukában.
-Tényleg ezt vallottam?
-Először.
-És másodszor mit mondtam?
-Megtagadta az együttműködést.
-És ezt te honnan tudod?
-Tudom.
-Beszarás.
-Mi lenne, ha mostantól a vetítéseiben csak a tényekre szorítkozna?
- Tényekre? Mért csak? Figyelj, öreg, ha én valamit elképzelek, hogy az úgy van, akkor az úgy van! Érted?
-Az nem úgy van.
-De úgy van! Te, Fater, lehetnél például Napoleon. Valahol egy kényelmes zártosztályon. És nem egy fatökű bürokrata itt a Purgatóriumban. Vagy…mi van, ha én vagyok inkább Napoleon? Persze, erre te azt mondod: Lakatos úr… maga nem Napoleon. És akkor? Szorítkozzunk a tényekre? Felőlem. Akkor kérdezek valamit.
Te ki a faszom is vagy? Mert ha akarom, én Sion utolsó lovagja, akire rábízták a Grált. Úgyhogy ne gecizzél velem, te patkányfoson élősködő tetű, hanem engedj végre haza, vagy akkorát baszok a fejedbe, hogy a vetíttetőd vásznára fröccsen az a rühes agyad!

(Gépirat vetíttetésről a 22132/2014. számú ügyhöz.
A vetíttetésen jelen voltak: P.A.CSBB.A. és Lakatos Lajos.
Gépíró: Fedák Sarolta.
Hitelesítve és átküldve F.K.főelőadóhoz.)


 “Bármi lehet tény, amiről azt akarod, hogy az legyen? Az egész tényleg csak fantázia kérdése? Bár azt én hiába is akarom, hogy ismét otthon üljek a szobámban, az íróasztalom előtt, valamit firkálgassak egy füzetbe, és a firkálgatással párhuzamosan azon tűnődjek, vajon elcsesztem-e az életemet, és ha igen, miért nem. Vagy azon, hogy…á, már ez is mindegy.”
  (P.A. CSBBBA. : Sóhajok könnye)


12; BÖRTÖN, GYENGÉLKEDŐ

-Eddig jók vagyunk, Mária nővér?- érdeklődik Józsi, a száznegyven kilós szent szűz, és úgy tesz, mintha szorongana.
-Nagyszerűek, Józsi úr!
-Csak aztán járjon ám az a négy nap eltáv érte- emlékezteti a jó nővért Baba Béla.
-Azt én Krisztus urunk nevében kikönyörgöm maguknak, ne aggódjanak.
-Ne már a semmiért száll meg minket a Szentlélek.
-Az mindig is benned van, Béla fiam.
-Bennem is mindig?
-Benned is, József.
-Ne már! - tapogatja végig magát Józsi, legvégül a heréit emelgeti meg, amikor Mária nem látja. Baba Béla bezzeg kisasolja, nem is bírja ki megjegyzés nélkül.
-Örülj neki, úgyis köcsög vagy.
- Ki a köcsög?!Béla!
-Te, Pufikám.
-Vigyázzál a vicceiddel!
Még mielőtt ezek összeverekednének a haló ágyam fölött, a nővért szólítom reszketeg hangon.
-Látja, szent anyám, erről beszélek. Ezek máris be vannak szarva.
-Mi? Lajos!
-Mi aztán nem!
-Dehogy nem. Attól vagytok ilyen agresszívek.
-Testvéreim, mitől féltek? – fordul feléjük a dréher-farú szent.
-De mondom, hogy én nem félek!
-Csak a Lujó, anyám. Mi mitől félnénk?
-Hogy mégse kaptok eltávozást karácsonyra-mondok. -Pedig ha nem lennétek beszarva, lehet, akkor se kapnátok. Viszont ha nem szorítaná vissza a szüntelen szorongás azt a nudli kis pöcsötöket a testetek üregébe, akkor talán még férfiak lennétek.
Ettől a dumától a bunkók tátott szájjal bámulnak. Még Mária nővérnek is időbe telik, amire az önmagának felidézett képtől szóhoz jut. Ezek meg hivatalos személy előtt haldoklót mégse mernek megütni.
-De te, Lajos testvérem? Téged is vár otthon a kedves feleséged. És ha nem hagyod abba ezt a buta éhezést, erőd se lesz kimenni az ünnepekre.
-Á, őt úgy se engedik ki- sajnál engem pont a Karcsi.
-Az biztos is- ért egyet a bigámista.
 -Amíg azt a Grált, vagy mit…
 -Vissza nem adja…
Ettől haló ágyamban is elönt az adrelanin. -Milyen Grált?! Miről ugattok ti?
-De azt állítják, hogy…
-Nincsen Grál!
-De ha mindenki ennyire téged gyanusít…
-Akkor mindenki hülye! Nővér, mondja meg ezeknek, hogy Grál nem is létezik, csak a mesében, tehát nem is tudtam ellopni.
-Hát azért…Krisztus csak ivott vacsora után valamiből, kedves fiam…
-Lehet, hogy ivott, lehet, hogy nem ivott. Lehet, hogy nem is volt Utolsó Vacsora- vitatkozok elszántan. - De olyan hosszú asztalos buli tuti nem volt, mint aminek az a DaVinci  nevű digó a titkos kód miatt lepingálta.
-Édes fiam…
-Nehogy már a kód miatt festette meg!- kotkodácsol bele a Baba.
-Mért? Ott voltál, amikor festette?
-De te se voltál ott, Lujó.
-Honnan tudod?!
-Onnan, hogy most itt vagy.
-Édes fiaim!- emeli fel a hangját Mária drága. Ettől kuss lesz végre, lehúnyhatom kicsit a szemem haló ágyamon fekve.
-Azért egy olyan mindig van, hogy utolsó vacsora- bölcselkedik most már Karcsi is, aki olyan hülye, hogy Fóton sátánnak nézte a tojás brikettet. Ezért vele nem is vitatkozok.
-Jó, akkor volt- mondok. - De az a kehely akkor sincs nálam. Vagy azt hiszitek, itt rohadnék veletek a börtönben? - Gondolok magamban, ennyi csak meggyőzi újra őket.  De most meg azt gondolom ám, Faterom, hogy ezt tik is megtehetnétek! Hé! Hát gondolkodjál már legelább egy kicsit te! Ha az enyém lenne a Krisztus bögréje, amiből azt a faszom szar lőrét itta, amit arrafelé bor helyett adnak, már régen a Mennyekben hédereznék az asszonnyal! Kéne itt nekem veled vesződnöm? Nincs nálam! Világos?
Várjál! Lassan mondom, hátha úgy megérted: nincs ná-lam.
Nem is volt soha! Mert nem volt ott, abban a zsákban, azért! Vlagyimirban. 
Igen, abban a zsákban, amit el se hoztam. Bizonyítsd be, hogy elhoztam! Ott se voltam, bazmeg! Bizonyítsd be, hogy ott voltam!  És szerintem tényleg nem is volt olyan, hogy Grál. Egyáltalán.
-Mert leginkább nem azért ülsz itt?- kérdezi tőlem megnyugtató hangon a Karcsi. De én még pont olyan dühös vagyok rá, mint most rád.
- Fogadjunk, hogy karácsonyra kint leszek!-  mordulok a tahóra.
- Á, még neked se lehet olyan jó ügyvéded- kételkedik bennem Baba Béla is.
Mondjuk az ügyvédem tényleg kurva sok pénzért szart se ért, de én már a nevét se mondom ki, annyira nincs értelme ezen se vitatkozni.


13; SÖTÉT ÉJSZAKA VLAGYIMIRBAN


Szóval nagy sebességgel csikorgok ki a parkolóból. Alig haladok valamennyit, két rendőrautó zúg el a szemközti sávban villogtatva és nínózva.  Rögtön leveszem a lábam a gázpedálról, ám mindjárt utána padlóig nyomom újra.
Az a rohadék  sátán rohan a nyomomban!  Csaknem utolér, pedig vagy nyolcvannal repeszt Furgonka.  Most má százzal zúzok. A rém még mindig a nyomunkban. Ludmilla visítozik, a jobb karomat csapkodja. Muszáj visszakézből lenyugtatnom, különben nekimegyünk egy kandellábernek. Száztíznél a sátán lemaradozni látszik. De két percnél tovább Furgonka se bírja ám ezt az iramot.
Közben a bokszmeccs eredményhírdetése megy a tévében, a bíró a k.o. győztes kezét a magasba emeli. Az szétvert fejjel ünnepli magát.
Hatalmas robaj Furgonka tetején. A kékpikkelyes pofa a szélvédőn vicsorog be. Üvöltve fékezek. A sötét alak lerepül, nagyot nyekken az aszfalton, ám máris négykézlábra tápászkodik.   A gázra taposok, az ütközővel telibe kapom. A bal első kerékkel áthajtok rajta. Aztán a job hátsóval is. De sejtem ám, hogy ez se lesz végső megoldás, maximum egy kicsit lelassítja. Százas tempóban menekülök tovább. Ludmilla szerencsére beájult.
A visszapillantó tükörben azt látom, az elgázolt dög nem mozdul.
Hogyhogy?  Tekintetem egy pillanatra a zsákra rebben, amit az anyósülés mögé dobtam. Nyitott szájából néhány csudás műkincs gurult, ömlött ki!  Az ónkupán és az aranykelyhen kívül. 
-Ilyen nincs!- vihogok fel. Pedig van.
Na jó, hát elhoztam azt a zsákot. Fater, az atyec pópa tényleg rámbízta. Esküszöm az életemre, dögöljek meg, ha nem! Ebben tényleg nem kamuzok. A tömlöcben, meg az ügyésznek persze, hogy mást mondok. Ezeknek én magyarázzam meg, mi az a eskű, meg becsület? Én a Sion lovag lennék, baszod, vagy mi a picsa?
Nem hiszed?
Akkor megint nagyon figyeljél!
Lassan lenyugszok a Furgonkában.  A cuccot csak úgy fél kézzel visszapakolom a zsákba, közben tartom az úton a nyolcvanat.
Ludmilla magához tér. Kérdezem tőle kiművelt moszkvai akcentban, hol tegyem ki és mennyiért. Azt válaszolja, most rögtön, a szopás tíz, utána az ijedelem ötven. Mondok magamban, először is a szopást nem fejezted be, amiről nem tehetsz. Jé, a koton még mindig ott ráncosodik a farkamon. Eddig még nem értem rá lehúzni. Másodszor: utána a horrorért meg én nem vagyok hunyó, de nem vitatkozok. Egy Lakatos Lajos, aki seperc alatt let Sion lovagja, meg különben is, a velem született genetika miatt, legyen mindig gáláns egy hölggyel. Fékezek, odaadom neki az összes Rubelem. Bőven többet, mint hatvan Euronyit.
Erre nekiáll szortyogni, hogy Eurót ígértem. Mi van, gyévuska? Milyen hazafi vagy te, hogy a nemzeti valutát fikázod? Belenyugszik, csak mehessen.
Majd a benzinkútnál kártyával fiezetek, aztán úgyse állok meg Záhonyig. Ludmilla köszönni is elfelejt, olyan gyorsan felszívódik. Agyő, gyévuska bébi, mondok azért én neki. Egy Lakatos Lajos mindig köszön. Engem így neveltek, érted bazmeg, úri modorra.
Na, megyek tovább, kiérek a városból. Figyelmem az úton. Végre elkezdhetek gondolkodni, mi a faszom volt ez, és tényleg ott van-e az a zsák, ahobá dobtam. Ott van. Csípjem meg magam? Megcsípem. Nem álmodok, gondolok.
Menet közben kikapcsolom a kistévét. Aztán gondolok, talán kéne egy kis rádió zörejnek. De elvetem az ötletet. Mert ha nem álmodok, akkor… Szóval, ha hajnalban nem arra ébredek, hogy a parkolóban hortyogok, mert hugyoznom kell, és mert belealudtam a szopatásba, akkor…

KIBASZOTT GAZGAG LETTEM, BAZMEG!

Csak el kell tudnom passzolni ezt a rengeteg kincset. De az nem lehet nagy probléma. Elvégre elég rég dolgozok a virágföld és palánta szakmában. A nagynéném majd biztos tud pár komoly vevőt, gondolok.
Na, bele-belesasolok a visszapillantóba. Kékpofás buzi rubinszem sehol.
Úgy látszik, a három szitává löves után az elgázolás két kerékkel még neki is sok. Visszaveszek a sebességből. Furgonka hálás érte. Lazán kocogunk tovább az országúton. Lehúzom a kotont pöttöm kis farkamról, momentán az ülés alá dobom.
Oké.
Haladjunk egy olyan háromszáz kilométert. Azt akkor benzinkút, gázolaj, nyakolaj. A reggeli és a kávé után szakszerűen, mint egy svájci magánbank pénztárosa, megállapítom majd, mennyire vagyok gazdag. Uszkve. Fater! Szégyellem neked bevallani, semennyire nem voltam büfé a műkincsek piacán. Hát ja. Pitiáner csempész. Az voltam, ez van. Persze most is az vagyok. Mert amit most mesélek neked, abból egy kurva szó se igaz. Csak szeretek lódítani. Vagy ha az jobban tetszik, akkor tényleg legyen az, hogy ha valamit elképzelsz, akkor az már van. És akkor most ez is van. Te vagy zavaros, bazmeg! Én majdnem mindig tudom, hogy mit beszélek. Úgy tudom, mint most.
Szóval nyugszok meg és már kezdek ábrándozni.
Amikor a pópa atyec szólal meg mellettem! Fater! Úgy hidd el, ott ül nekem, a Ludmilla helyén, az anyósülésen!
-Még mindig kicsit gyorsan hajtasz- ezt vakogja.
Először fel se fogom, mi van. Veszem le a lábam a gázról, aztán kissé nyűgösen fordulok a hang felé, minek ugat bele a vezetési stílusomba, amikor eljut az agyamig, hogy a lemészárolt pópa szólt. És hogy az ölében van a zsákom!
Hát mondjuk kurva jól vezetek, de nem sok hiányzott, hogy Furgonkával fejre állva az árokban kössünk ki.
Aztán akkor padlófék, a fejünk koppan a szélvédőn, Furgonka motorja lefullad. Szerencsére se mögöttünk, se előttünk senki. Még mindig van vagy három óra pirkadatig.
A pópa artyec nem mosdott azóta, hogy utoljára láttam.  És át se öltözött.
Az arca, a ruhája csupa vér, a teste egy merő lőtt seb. Ehhez képest egészen egészségesnek, mi több, nyugodtnak látszik. Nyájasan néz rám, mint egy régi, kedves. meghitt barátra.
Én valahogy nem bírok rá visszamosolyogni. Szégyen a futás, de hasznos. Vinnyogva tépem fel Furgonka ajtaját, ugrok ki, esek térdre, pattanok fel és rohanok vagy húsz lépést. Hörögve, zihálva vetem be magam egy röhejes csalitosba, ahol egy kanegér se tudna elbújni. Én mégis megkísérlem. Egy szúrós bokor tövében lapulok. Aztán még lapulok. És még mindig lapulok, amire lassan rájövök, hogy az atyec pópa zombija, vagy kísértete nem üldöz.
Na, óvatosan kilesek a seggem mögül, a hónaljam alól. Ha bújtál már egy szúrós bokor tövében ilyen pózban, tudod, miről beszélek. 
Sehol senki. Pózt váltok, jobban kilesek. Furgonka utastere üres!
Á, nem hiszek a trükknek. Várok ám ravaszul. Majd csak megmoccansz, köcsög. Furgonka még mindig üres. Bazmeg, lehet, hogy hallucináltam? Mondjuk az éjszakai horror után nem lenne csoda. Vagy tényleg csak álmodom ezt az egészet?  Akkor minek vagyok így beszarva?
Felszívom magam. Moccanok. Kihámozom a testem a tüskék közül.
Menekülésre készen a Furkonkához tipegek.
A kincses zsák a helyén, az anyósülés mögött.
Oké. Rémlátásom volt. Ennyi. Vissza az eredeti projekthez: benzinkút, reggeli, kávé, onnan tűz a határig.
Nagyot sóhajtva ülök a Furkonkába. Becsapom az ajtót. Nyúlok a slusszkulcsért, indítanék. Most a hátam mögül szólal meg.
-Szóval te lennél Sion lovagja?


-Már megbocsásson, Lakatos úr, de ebben jómagam is eléggé kételkedem.
-Mit ugatsz?
-Hogy maga lenne az a lovag, akinek a Grált kéne óvnia.
-Mert?
-Sion lovagja hős. Mit hős? Egy hérosz!
-És?
-Egyenes. Tiszta. Becsületes. Szűzi!
-Ja! Irígykedsz, mi?
-Mért kéne nekem magát…?
-Tényleg áruld már el, voltál te egyszer is nővel?
-Semmi köze hozzá.
-Szóval nem.
-Én sose csaltam volna meg a feleségemet.
-Dehogy nem. Mindeki megcsalja. És az a legtöbbször, aki esküdözik.
-Maga egy varangy, Lakatos.
-Akkor másik bírót kérek!
-Ez itt nem bíróság.
-Akkor mi?
-Nem fogná a lehető legrövidebbre a “történetét”?
-A varangyokból lesznek a királyfiak.
-Ez volt az?
-Elég rövid?



14; LAKATOS VILLA, NAPPAL

Ez a új kéróm. Látod?  Nem semmi, mi?  A nyócker után, fater! Dohány utca, fődszint, ablak a gangra?  Ez meg itt egy lakópark ám, he! Csillaghegyen, csákó! Nem ám a halál faszán, Kiskedden. Amerika a stílus. Az megvan neked, surmókám? És ez a mi kis utcánk. A lakóparkunk egyik kies alléja. Fűzfa 5. Gazdag, téli csöndesség.  Érted.  Élni tudni kell, Savanya úr!
Oké, ne fogd vissza magad, kérdezd meg te is, miből van! Egyik napról a másikra honnan let ennyi lóvém?  Hát varangy voltam, megcsókoltak, királyfi lettem. Abból, he. És csakis azért változtam királyfivá, hogy Angélámnak megvegyem ezt a bodegát. Mert ha már annyira tetszik neki. Kinézte egy bulvárból. Egy celeb köcsöggel hírdették, úgy.
Mi van? Az egész nem került többe, mint egy jólkereső közmunkás ezerszázhúsz évi bére. Plusz a cafeteria. Meg a prémium. Há’ akkor most szorozzál helyettem is! Összehordták a hangyák! Spóroltam, onnan van. Ezerszázhúsz évig! És? Plusz áfa. Mért? Nem nézek ki ezerszáznegyven évesnek? Pedig még ennél is idősebb vagyok ám, Fater!
Semmi közöd hozzá, miből vettem. Áfát csaltam. Mi vagy te? Adózsarú? Nem? Akkor kapd be a sajátodat, nudlifaszú! Más zsebében kotorászol, mi? Feljelented a szomszédodat is, he? Mert még nem döglött meg a tehene? Nem szárítottad ki a füvét?  Hiába jársz minden éjszaka oda hugyozni? Na, kopjál le gyorsan!
És hagyjad, hogy szembenézzek a féltékenység sárgaszemű démonával!
Mert sasold már, mit művel most az a szikár, a geci zsaru! Kilép a szemközti házból, aminek a felső emeletét miattam bérlik. És ballag át hozzánk, mint valami jószomszéd, lakóparki bentlakó. Tehénpásztor és fűgazda. Ez? Egy hadnagy? Röhej. Vasággyal együtt nincs hatvan kiló.  Ez áll meg a házam előtt. Körülsunyít, mielőtt becsengetne. Aztán átsandít a szemközti emeletre.  A köpcös zsaru az ablakban áll, bíztató pápát int a „főnöknek”, aztán függöny mögé húzódik.Ezek tényeg azt hiszik, hogy nem vettük észre őket? Dehogy hiszik! Ezek, Fater, brutális nyiltsággal megfigyelnek. Hátha pánikba esünk, vagy valami ilyesmi. De mi nem esünk pánikba. Nem követünk el hibát. Mivel nem vagyunk bűnösök. Oké, tudom, hogy minden ember bűnös attól a pillanattól fogva, hogy megszületett. De először is. Hagyjál engem lógva ezzel a dumával. Nem vagyok rá vevő, világos? Másodszor, ha minden ember bűnös, akkor az egészet ki nem szarja le? És akkor azt se én találtam ki, hogy le van szarva a szar is. Ja! Ez idézet! Alekszej Lujovics Pöcegödörtől. És ha eleve bűnös vagy, akkor aztán tényleg kár mindenért beszarni. Na.
Becsönget az ösztövér kis geci. Az unokahúgom nyitja ki neki az ajtót. Benne legalább az emberére akad. Ha valaki, hát Gizella aztán ismeri a jogait…A nyóckerben strichelni? Fater! Az a nem könnyű élet. Hiszed?  Gizi végigméri a rendőrt.
-Ne? – kérdezi, ahogy azt kell, olyan modorban, mint aki nem hisz a szemének.
-Hölgyem?
-Az ember mindig jobbat vár.
-Angéla asszony itthon van?
-Magának ő Lakatos Lajosné, ne?
-De itthon van?
-Mer’ mióta nem tudja?
Gizi a szemközti házra, a megfigyelő ablakra mutat, ám ezt a kis geci ezt nem  hajlandó lereagálni. Inkább makacskodik. - Beszélnem kell vele.
-Mer’ megint miről, ne?
A feleségem néz ki a konyhaajtón. - Ki az, Gizi? Ó, maga, hadnagy? Csak nem felejtettek itt valamit?
-A múltkor…csókolom, nem annyira.- Figyeled, Fater? Ez zavarban van! Mint valami pattanásos képű kamasz, bazmeg!
-Nos, akkor most miben segíthetek?
-Bocsásson meg, de egy-két apró részlet még mindig nem elég világos előttem.
-Ne?!- ez a Gizi! Ezt a nőt is imádom! Őt, meg a feleségemet.
-Egy két apró, Gergő úr? Mint például?
És most meg a zoknijáig elpirul! Láttál te felnőtt emberben ilyet? Ez a zsernyák bele van zúgva az asszonyba. Megütöm? Vagy ne üssem meg? Mert? Szerinted ez milyen? Rányomulni a másik feleségére. Pláne úgy, hogy az a tömlőcben van. Ártatlanul. Kibaszott rendőrök!
-Például az a részlet, vagyis tényállás, ahogy az a sátánnak látszó orosz gengszter…
-Ne!- Gizi, könyörgök, verd pofán helyettem!
-No, amikor az a sátánnak látszó egyén a férjét másodszor is utolérte, nos, akkor…?
-Mert mi is történt akkor?- kérdez vissza az én angyali szépségű angyalom, drága jó Angélám, a szemem fénye, az életem értelme. Te…
-Erre lennék újra kíváncsi.- Ez a Gergő geci mindig beleugat.
- Ne!- de drága jó Gizim tud bánni vele.

-Mert mi történt az országúton?
-Azt pofáznám.
-Akkor, ha lenne szíves.
-De előtte áruld már el, melyik cerub tetszik!
-Egyik se!
-Na! A szőke vagy a barna?
-Mind a kettő kopasz!
-Ne már! Hogy lehet az?



15; ORSZÁGÚT, ÉJSZAKA, EL VLAGYIMIRBŐL

A homlokomon rögtönzött borogatás. Baromi büdös. Mi ez? Egy géprongy? Nem ezzel szoktam megfényezni a Wuderbaumot? De! Ki tette ezt rám? És mikor ütöttem be a fejemet? És hol vagyok? Ne már, bazmeg! Várjál kicsit! Ülök a Furgonkában, szopatok, aztán a Volga, aztán a pópa, aztán a… A pópa! Az szólalt meg a hátam mögött. Én meg ugrottam volna megint vissza a csalitosba, és úgy basztam be a fejemet a... Aha. Így már emlékszek. Viszont még mindig sötét van? De most tényleg hol a picsában vagyok?
Az út melletti kis tisztáson tábortűz ad egy kevés fényt és meleget.  Azt bámulom. Valaki dob a tűzre. Már meg se lepődök ám. A pópa atyec az. Vagyis a hulla. Vagyis mégse halt meg. De hogy nem halt meg?  Oké. Nem firtatom. Meghalt vagy nem halt meg. Közöm?
Megpróbálok felülni. Egész könnyen megy. Egy kicsit izgek-mozgok, amíg a hátamat egy fatörzsnek támaszthatom. A pópa atyec csörtet vissza a csalitosból. Hozott még száraz ágat. Megint a tűzre dob, aztán az ágakat igazgatja.  Szótlanul nézdigélem őt. Tényleg mindene csupa vér. De a nyugalma a tök horror. Mintha csak kikocsiztunk volna a városból egyet csillagtúrázni, azt így a végefelé tüzet gyújtunk a csájához. A pópa atyec vérge felém fordul. Bátorítóan biccent, mosolyog.
-Szergej atya vagyok- mondja.
-Én nem- mondok, mert jobb később, mint soha, bemutatkozni.
-Kemény a kobakod.
- Ja.
-Csak egy kicsit ijedős vagy. Furcsa lovag, da?
-Ezzel a lovaggal se nye panyimájlak, bazmeg.
- Szédülsz még?
- Te hogyhogy élsz még?
- Jobb, ha gyorsan összeszeded magad. Itt sokáig nem maradhatsz.
Oké, akkor ezt is megdumáltuk. Ugyhogy játszuk inkább azt, hogy makacsul becsukom a szemem. És addig ki se nyitom, amíg így vagy úgy, el nem tünsz  a faszba. Megteszem. De érzem, hogy bámul rám. Fürkész. Aztán nagyot sóhajt, valamit mormog a szakállába, becammog a csalitosba. Kinyitom a szemem. Bambulok a tűzbe. Megrázom a fejem. Ezt nem kellett volna. Keservesen fenyögök. Szunyálni kéne még.  A tűz barátságosan ropogtatja, szisszentgeti az ágakat. Mennyit hunyhattam? Öt percet? Kettőt? Egy órát? Még mindig sötét van. Bepróbálkozok a szempillám résén egy újabb kikandikálással. Semmi. Sehol egy zombi atyec. Lassan, óvatosan körbe fordítom a tekintetem. Furgonka az út szélén szunyál a sötétben. Csend van, és sötét. Pont úgy, mint itt nálatok, Fater, a Pokolban, a Mennyben, vagy hol a faszban vagyunk… Bokrok, fák fenyegető tömegei. Álljak fel? Meneküljek, amíg nem késő? Rég késő? Rakjak a tűzre? Az odakészített ágak takaros kupacban. Odébb kisebb terméskövek. A csenevész tüskés bokrom. Az aljában a pudvás testem lenyomata helyett sötét kupac. A zsák?  A zsák! Hogy került az oda? És minek? Én tettem? A atyec? Mikor? És most hol van az atyec pópa?  Csak bámulom, bámulom a kincses zsákot, a szemem könnybe lábad. Nyűszítek az értetlenségtől és az önsajnálattól. Az ördög cimbalmozott anyám hasában! Erre kár volt gondolnom. Szergej atya jelenik meg megint mögöttem, a támaszkodó fámat megkerülve.
Egy üveget kínál. - Vodka?
-Bazmeg!
-Igyál!
Nem nyúlok érte. Pedig kurvára rámférne egy jó nagy korty. Kettő.  De az atyec pópának a keze is csupa alvadt vér, nem csak az arca, és a szakálla.
Nézem a horror anyec nyájas mosolyát, aztán megint az üveget.
-Igyál! Muszáj rendbe jönnöd!
Na jó. Csak hogy meg ne sértsem. Nyúlok az üvegért, a számhoz emelem, jól meghúzom. Bazmeg! Ez az első, ami igazán jólesik ebben a rémálomban. Onnantól kezdve, hogy a Ludmilla tarkójához nyúlok. No meg a zsák, persze. Élvezem, ahogy a jó erős cefre végigégeti a nyelőcsövemet, aztán diadalmas robbanással lejut az előgyomromig.
- Jól van testvér, jól van. Igyál még!
Oké. De tényleg csak azért, hogy sértődés ne essék. Lenyomok még úgy két decit a vodkából, három kortyra. Ettől végre erőre és bátorságra kapok. Már beszarás nélkül nézek fel az atyecre. Hát ez tutira élőhalott, bazmeg.
-Az utolsó pillanatban érkeztél- veszi vissza az üveget. Aztán belegondol a helyzetembe, és megint nekem nyújtja. – Kérsz még?
- Kösz, testvér.
Mért tököljek, nem igaz? Még négy korty, még két deci, és az üveg üres. A szemem guvad, levegő után kapkodok. Tiszta sor, úgy öt-tíz percen belül atom részeg leszek. Addig meg csak kibírom valahogy. Az atyec kririkusan méreget közben, végül megint egy nyájas mosollyal jutalmaz meg. - Kiváló az álcád. Gratulálok.
-Figyeljél mán, öreg köcsög! Szerintem te nem bántasz.- Ja, öt perc se kell a hót homályhoz, máris zsibbad a nyelvem. Fater! Ittál te már meg öt deci ötven fokos vodkát hét kortyra, agyrázkódás után? Mert ha igen, te is tudod, hogyan kell lerázni magadról a rabigát.  “Rabok legyünk, vagy szabadok? Ez a kérdés, válassztok!” Mi? Ezt csak azért idézem be ide neked, nehogy azt hidd, hogy csak te jártál mindenféle iskolába. De várjál! Ez a Szergej megint kérdez valamit.
-És? Hová viszed? Tudhatom?
-Mit, tesó?- kérdezek vissza.
-Ó, ti Sion lovagok! De rejtélyes hősök is vagytok!- sóhajt erre ő.
-Mi a faszom?
-Igazad van, jobb, ha én se tudom.
Tiszta sor, csak annyi történt, hogy a szopatás után bealudtam. De a Szergej nevű zombi rémálom még mindig nem hagy nekem békit. - De vigyázz! AZ mindig figyel, folyton résen van!
-Ki az?
-AZ! Nem szabad kimondani a nevét.
AZ a ribanc Ludmilla szórt biztos valami nyugtatót a konyakomba! Tuti, hogy kómában hortyogok. Szerintem az útlevelemet is lenyúlja! Markec! Érted? Markeces a luvnya! Pedig rendes moszkvai lánynak nézett ki. – Markec! – mormogok, és végre tényleg totálisan tök részeg vagyok.
-Marakes?  Az nem túl jó hely!- képed el zombi atya.
-Markec, bazmeg, nem Marakes!
-Markec nevű városról még nem hallottam.
-Pedig sok van belőlük.
-És te melyikbe igyekszel?
Zsibbasztó köd szitál rá az agyamra. Mutatóujjammal intem az atyecet.-Várjál már reggelig, mostantól úgy se értelek.
-Vidd inkább vissza Párizsba! Vagy Londonba? Vagy…
Szergej atya rémülten hallgat el.  A fejét oldalt döntve fürkészi a túl nagy csendet. Halk léptekkel elindul a tűz felé. Ott megáll. Lassan fordul körbe. Semmi.  Megpróbálom megnézni, hogy mit néz. Én se látok semmit.  A zombi atya halkan szól rám. - Menekülj, lovag! Vidd a zsákot!
Ebben a pillanatban sötét tömegként csap le Szergejre a Sátán. Ugyanaz a trükkje, mint a parkolóban. Örvénylő sötétségből üvöltve. Most mondjam azt, hogy megint beszartam? És közben ki is józanodtam? A halálos küzdelem újra kezdődik a Kékpofa és a szent zombi között. Nem emberi erejű ütések, dobások, rúgások. Halandó a szelükbe is belepusztulna. Nyüszítve, vinnyogva kúszok a tüskés bokrom aljáig, a kincses zsákhoz. Onnan négykézláb Furgonkához. Szergej atya és a foszforszemű kékpofa egymást átkarolva hengerednek bele a tűzbe, mind a ketten lángot fognak, aztán üvöltő fáklyaként küzdenek tovább.Valahogy behernyózok Furgonkába. A kincseszsákot a padlóra dobom. Zokogva indítok. Furgonka érti, hogy ez most nem vicc, a motor rögtön indul. Kapcsolok  sebességbe, aztán  padlógáz. Valaki ordít mellettem. Ja, az én vagyok. Ilyen nincs! Beszartam! De tényleg beszartam! Nem képletesen, Fater! Kaka a gatyámban, úgy! Ne szépítsek: híg fos. Ébredjek már fel végre valahogy! Tiszta kula a gatyám, azt a kurva anyámat!
Furgonka kacskaringózva, csaknem lefulladva, aztán nagyot rántva bukdácsol az éjszakában. A Kékpofa letépi a zombi atyec jobb karját, eldobja. Utánunk lódul. A karját vesztet Szergej atya elé veti magát, elgáncsolja. Most megint összecsapnak. Szergej atyának így nem könnyű. De van még egy dobása. Kékpofa az atya fejét is letépi, messzire dobja. A levágott fej a csillagtalan ég felé fordul, valami imát mormol. Erre hatalmas robbanás. Reccsenve nyílik meg alattuk a föld. Üvöltve zuhannak alá. 
           
(Vetíttetés, csatolva a 22132/2014-es számú kérelemhez. Gépirat. Jelen voltak: P.A.CSBBA és Lakatos Lajos. Lejegyezte: Fedák S. Megjegyzés: muszáj ennyi marhaságot? Továbbítva: F.K. főelőadó úrnak )



16; MEGFIGYELŐ SZOBA

A helyiségben most három monitor is működik. Lacó őrmester az orrát turkálva osztja meg a figyelmét köztük, bár leginkább a kirakandó pasziánszra koncentrál.A Lakatos konyhába rejtett kamera a főnökét mutatja, aki már megint talált valami ürügyet arra, hogy odaát csapja a szelet.
A másik monitoron a fogház gyengélkedő szobája látszik. Haló ágyam üres. Az infúzióm csöve lágy ívben kunkorodik a vetetlen ágy alá. Lacó ettől meghökken annyira, hogy rámozduljon. Székén a számítógéphez gurul, gyakorlottan zongorázik a klaviatúrán. A vetített kép elmozdul, keres, vált, mozdul, keres, élesít, amíg az éhezőt be nem fogja.

Igen, én vagyok az, aki az ágy alá bújva zúgzabálok. Közben dacosan meredek éppen arra a pontra, ahonnan a kamera veszi jellemem apró döccenését. És? Éhes vagyok! Majd pont éhen fogok dögleni. Ezeknek?
Lacó felröhög, kimerevíti a pofámat, nyomtat parancsot ad. Amíg a gép a képet kiadja, futólag végignézi a falra ragasztott kiállítás eddigi műveit. Például:
Amikor teli pofával üvölök.
Amikor két fegyőr tart szorosan, egy fehér köpenyes férfi pedig tömi belém a tejbegrízt.
Zokogva térdelek haló ágyam mellett, Mária nővérnek gyónok, hogy kamasz koromban alig telt el úgy nap, hogy legalább kétszer-háromszor ki nem vertem volna.
Amikor a csíkos pizsamanadrágon át két marokra fogom a tökeimet, és felkínálom a börtönigazgatónak.
Amikor Angéla és Gizi ülnek az éhezéstől haló ágyam mellett, én pedig talányos mosollyal haldoklok, mert Gizi most dugott a matracom alá négy tábla mogyorós tejcsokit.  
A nyomtatóból kijön a zúgzabás kép, Lacó meglebegteti, viszi a falhoz.
Közben a Lakatos villában némi beszélgetés alakul ki. Lacó ahhoz a monitorhoz gurul, elindítja a felvételt.

-Tényleg, hanyadik napja baszom itt az időmet veled, Fater?
-Nálunk az idő nem számít.
-Mi az, hogy nem számít? Milyen nap van ma?
-Ma van.
-Ma?
-Minden nap ma van.
-Ne bazmeg! És a Földön? Mennyi idő telt el azóta?
-Mióta?
-Hogy veled baszom a rezet!
-Nézőpont kérdése. Száz év? Két perc?
-Nem ajánlom ám, hogy száz év legyen!
-Mert akkor?
-Seggbe kúrlak a kerubod helyett!
-Már a gépíró kisasszony is ki van a maga szövegétől akadva.
-Leszarom?
-Gondoltam. Folytatja?

17; LAKATOS VILLA, A KONYHÁBAN, NAPPAL

Látod?  A hadnagy geci bután bámulja az amerikai konyhánk díszét, ékét, a mi Utolsó Vacsoránkat igazi viaszkos vásznon, különös tekintettel a Krisztus által tartott ékköves, zöld smaragdos kehelyre. Alatta a spéci feliratom, “ki mint eszik, úgy iszik”. Nem érti ám. Mármint a nyominger. Én meg azt nem értem, mért tűröm, hogy ráhajt a feleségemre. Amíg én a tömlöcben éhezek. És igen, zugzabálok. Felőlem vessél meg. Dobj meg kővel. Csak csokival legyen bevonva. Há’ naná, hogy. Én csak ki akarok jutni innen. Legalább a karácsonyi eltávra. Figyeljél már! Az életelleneseket leszámítva majd mindenkit kingednek ilyenkor. Egy-két napra. Én pedig nem öltem meg senkit. Még nem, bazmeg. De ha sokat szívattok… Engem nem érdekel, ha rendőrtiszt, letépem a tökét és felfalatom vele.
-Egy teát, kávét, hadnagy úr?- hiába, Angélámban is genetikásan benne van az úri modor.  Miközben azzal fájdalmas kis mosollyal kortyol az ónkupába, tudod.
- Valami tömény most jobban esne, ha…
- Ne!- utasítja rendre ezt a kis mocskot Gizim.  Geci hadnagy erre persze rögtön viszakozik. - Ha nem lennék szolgálatban.
- De ahogy látjuk, maga szinte mindig csak „dolgozik”.
- Honnan tetszenek ezt látni?
- Néha azért mi is kinézünk az ablakon…
- Ne?
- Ó, hát tetszenek tudni…
- Pedig leszakadhatnának, he! Nincs is nálunk az a cucc, mért pont rajtunk keresik?- fakad ki az asszony helyett Gizi.
- Hagyd már! A rendőr urak csak a dolgukat végzik.
- Az én adómból!
-Mert állást tetszett kapni valahol?
-Még gizdáskodik?
-Gizikém!
-Te ne rám szóljál, Andzsi! Húzzanak maguk a picsába! –kéri meg a hugi a zsernyákot kedvesen, aztán fodul vissza Angélámhoz.-  Erre mondjál valamit!
Angélám erre nem szól. Így aztán Gizim a zsarú torkára vicsorogva folytatja-  Fél éve rohad bent a Lujdzsi! Azt mire rohad bent? Semmire!
-Ez azért egy kicsit túlzás, hölgyem- veszi fel a hivatalos ridegséget a szikár geci. De Gizimnél nem sokra megy vele.
-És ne hölgyemezzél! Van házkutatási engedélyed? Volt neked ide megint bejönni? Én is tudom ám a jogot, Kevéske!
Erre naná, hogy a zsernyákkám bekussol. Persze megpróbál olyan pofát vágni, mint akiről lepattan ez a modor. De látod, ahogy izzad. Kis cseppekben a haja tövénél, rácsorog arra az orángután boltozású, okos homlokára. Gizikém megtette a dolgát. Dúlva-fúlva felcaplat az emeletre. A hadnagy a mennyezetre emeli a tekintetét, mint aki az égiektől kér és kap türelmet. Angéla szabadkozik. Muszáj neki. Az én érdekembe teszi, megértem. -  Tudja, Gergő úr, Gizit nagyon bántja a férjem sorsa.
“Gergő úr” bólogat, mint aki mindent ért, és a maga részéről nagyon sajnálja az egészet. Aztán úgy tesz, mint akinek valami nagyon az eszébe jutott. -Viszont egy valamit még mindig nem értek. – Kibaszott egy ripacs, mi, fater?
-Megint csak egyet?- ez az, bébi, csinálj hülyét belőle. Ez persze nem veszi a lapot.
-Egyet.
- Akkor ma hamar végzünk?
-Kegyedet végképp nem akarnám feleslegesen zaklatni.
-Kedves öntől. Tehátmit nem ért?
-Ha az az angyali pópa és az a sötét gengszter, akit Lakatos úr Kékpofának hív…
-A Sátán.
-Eleven fáklyaként üvöltve zuhantak alá a Pokolba…
-Igen?
-És Lakatos úr csak azt a 16. századi bizánci keresztet tudta magához kaparintani, amit a tisztelt férje orgazdájánál lefoglaltunk…
-Az uram azt Szergej atyától ajándékba kapta.
-És ehhez kétség nem férhet, ugyebár…
-Nem hát.
-És ha Angéla asszony is ezt állítja, és ha a maga szava nekem garancia…
Látod? A megfigyelő szobában a köpcös őrmester elégedetlenül morran fel a hadnagya balfasz nyomulásától. Drága jó Gizim pedig a lépcsőfordulóban hallgatózik és kiált fel méltatlankodva: Ne!
-Akkor, hadnagy úr?
-Mégis miből van ez a szerény kis villa?
- Jaj, Gergő úr!- Látod, Fater? Hogy mindig ide lyukadunk ki?
-Legalább kegyed ne füllentse azt ebbe a két megfáradt szemembe, hogy egy részét fillért fillérre, petákot petákra rakva összespórolták, a nagyobbik részt pedig kölcsönkapták a rokonoktól!
-Erre ugyanazt tudom csak válaszolni, amit eddig: soha nem avatkoztam bele a férjem üzleti ügyeibe.
-De azt csak tudja, mi minden kincs volt még abban a zsákban?
-Én még egy zsákot se láttam a férjemnél.
-A zsákot se?
-Egy zsákot se.
-De a zsákot a férje már bevallotta.
-Én akkor se láttam.
-Ezzel a képtelen kékpofa sztorival együtt.
-Kíváncsi még valamire?
-Itt a bibi, Angéla asszony! Ha Lakatosnál nincs zsák, ugyan mért üldözte volna
az a sátán, vagy kicsoda?
-Ez volt a keresztkérdés, hadnagy úr?
-Hová lett az az átok kehely, kereszt, gyűrű, nyaklánc, ékkő, aranyérme. ami miatt az egész keresztény világ a mi tökünket szorongatja? Már elnézést.
-Az a kehely talán azért nincs meg, mert nem is szabad előkerülnie.
-Nem?
-Nem.
-Miért nem?
-Hívő ember ön, Gergő úr?
-Hogy jön ez ide?
-Ha az lenne, értené, hogy a Grálnak soha nem szabad előkerülnie.
-Nem?
-Csak ha megalakul a Mennyi Királyság.
-Igen?
-És Krisztus ül majd a trónon.
-Nem mondja!
A hadnagy ebbe belegondol, tétován bólint, aztán újra kezdi.- No és a többi kinccsel? Mégis mi lett?

-Te érted ezt a pofátlan zaklatást, Fater?
-De magánál volt a zsák, nem?
- Mondom, hogy nem!
-Nekem így mesélte!
-De az ellenkezőjét is határozottan állítottam.
-Maga szórakozik velem.
-Ja, ha te mindent elhiszel, amit neked mondanak…
-Maga azt vallotta, hogy már rég nem hazudik.
-Erre is rosszul emlékszel.
-Jól emlékszem.
-Azt mondtam neked, rég nem hazudok olyat, hogy én sose hazudok.


18; ORSZÁGÚT, KIETLEN TÉLI TÁJ, KORÁN REGGEL

 Furgonkával egy országúti parkolóban árválkodunk. A homlomon még ott bűzlik  a géprongy, Szergej atya borogatása. A két ülésre dölve alszok, néha nyöszörgök és rángatom a lábaimat, mint egy kutya, akit álmában üldöznek.
A zsák előttem, az anyósülés előtt a padlón. Egy konyakos üveget ölelek magamhoz, mint játékmacit.  Ebből ittunk Ludmillával, a szopatás előtt, amikor még olyan egyszerű és szép volt az élet. A mini tévém képernyője fut. Valami szemcsés szellemképeket mutat. Pedig rohadjak meg, ha nem kapcsoltam ki. Viszont akkor mikor kapcsoltam be?
Most valami kép összeáll a monitoron. Hírműsor hangfoszlányai az éterből. Abszolút Moszkva, a közszolgálati orosz nemzeti. 
Egy óriási kamion közeledik és zúg el az úton fülrepesztő robajjal. A menetszele Furgonkát valósággal pofán csapja. Ettől ébredek fel igazán. Bámulom a tévében a szellemeket. Aztán vérágasan meredek magam elé egy percig. Lassan összeáll a mi volt meg a hogy.  Túl gyorsan ülök fel. Ettől felszisszenek, a fejemhez kapok, tapogatom a kurva büdös géprongyot. Ettől jut az eszembe az egész éjszaka. Rémülten nézek körül. A parkoló üres, a kamion távolodik.
Körbesandítok az utastérben. Aztán hosszan, hitetlenkedve bámulom a zsákot. Tudod. Fater, azt a zsákot, amit el se hoztam, sőt, nem is láttam soha.
Felnyögök, elszakítom a zsákról a tekintetem. Most veszem észre, hogy a konyakos üveget még mindig a kezemben tartom. Végre egy fix pont. Megnézem. Egy kevésmég lötyög az alján. Lecsavarom az üveg kupakját, a maradékot megiszom. Jézusom! Nem is emlékszem a Ludmilla arcára. Csak egy kicsit. Szőke volt, vagy barna? És a kotont? Lehúztam már a farkamról?  Az ölembe eresztem az üveget. Aprót csusszanok az ülésen. Elemzem az érzést. Nagyobbat csusszanok. Semmi.
Lassan megemelkedek. Magam alá tapogatok. Kicsit elégedettebb vagyok. Csak úgy éreztem, hogy. De

           MÉGSE SZARTAM BE!

Büszke vagyok magamra! Ne? Hogy drága jó Gizimet, mint élő klasszikust idézzem. Ezzel a jó érzéssel elvagyok egy kis ideig. Körbefürkészek a parkolón. Még mindig senki. A táj szürke és csöpög. Ahol nem szürke és nem csöpög és nem nyomasztó, az a táj nem itt van, hanem innen ötszáz kilóméterre délre, ezerkétszázra nyugatra. Ó, napfényes Itália! Amikor Furgonka oly fiatal volt, szép, ruganyos és virgonc, mint azok a lányok, akiket minden hónapban három hétre kitaxiztam vele lokálni! Addig-addig lokálok, míg nem egyet okádok. Ez volt a szlogenem akkor.
Most az ellenkező irányból közeledik, zúg el egy kamion. Ennek a szele Furgonkámat fenéken legyinti. De ma korán reggel sehogy se vagyunk kacér hangulatban.  Na jó. Körülnézek idebent. A tévé. Megint kikapcsolom. Kacatok. És a zsák.
A zsákot nézem.
Érte nyúlok.
Aztán mintegy babonásan meggondolom magam.
Inkább bekapcsolom újra a kistévét.
Aztán ki.
Megint a zsákot nézem.
Nem nyúlok érte.
Bekapcsolom a rádiót. Csatornát keresek.  Nagy nehezen megtalálom a Kossuth adót, éppen a szignálnál. Jaj, hol van már a szavak ereje? Majdnem ott, ahol a napfényes Itália és a lokálban okádok szép táncos lányok. De végre egy kicsit otthon. Hunyt szemmel dőlök hátra. A kezem a tarkómon. A fejem alig fáj, éppen csak fintorgok egy kicsit. Zene, hírek. Otthoni hírek!
Kinyitom a szemem. A visszapillantóban Furgonka raktere. Hátul a vámolásra váró áru, a készlet egyik fele a “földlabdában nyírfacsemete”, a másik fele “virágmag” Egy láda teteje kinyílt az éjszakai megpróbáltatások alatt. A virágmagos zacskók között a nem elvámolandó rész: ezen az úton az ipari mennyiségű gumióvszer egy kupaca. Indulás előtt majd mind a rejtekhelyükre tuszkolom. El ne felejtsem.
Csaknem visszaszunyókálok a megérdemelt nyugalomba. Így nem veszem észre, hogy az anyósülésen már megint Szergej atya ücsörög. Szomorúan néz meg magának. Aztán bambul ki a tájra. A pópáról a vér és a sebek eltűntek. Alakja kissé áttetsző, már-már éteri.
Furgonka rádiójában az utolsó hír az útinformáció, az időjárás és a sport előtt. Döbbenetes műkincsrablás színhelye volt mára virradóra a Vlagyimiri Csodatévő Szent MiklósTemplom. A véres gengszterháborúval végződött bűntényben, melynek során a székesegyház pópája is az életét vesztette, felbecsülhetetlen értékűműkincsek tűntek el, köztük az a kehely is, ami az utóbbi évek legizgalmasabb és legvitatottabb találgatására adott okot. Ez a kehely immár jó néhány világi tudós és teológus szerint aligha lehet más, mint amit a Grál néven emlegetnek, vagyis az a kupa, amiből Krisztus az Utolsó Vacsorán a borát kiitta. Amióta ugyanis kiderült, hogy a Szentföldet megjárt templomos lovagok egy csoportja a francia király terrorja elől Bizánc felé menekült, magukkal menekítvén a Jeruzsálemben a legnagyobb titokban kiásott kincsek némelyikét…
Félszunyás állapotomban lassan jut el a hír az agyamig.  Döbbenten meredek a rádióra. Aztán újra a szívroham környékez meg, amikor Szergej megint megszólal mellettem. -Azért ez tényleg nagyon, de nagyon különös.
- Mi…? Mi…a?! Mi a faszom?
-Mégis csak egy furcsa kis ember vagy te, testvérem.
Én persze megint a kilincsnél matatok, vinnyogva menekülnék, de az a kurva ajtó csak nem nyílik. Szergej nyugtatna. Evégett cuppog, csücsörít, idétlenül pislog.
-Te mem lehetsz itt! Nem is látlak!
-Hát…ha nem látsz… - A gyöngyház fényben vibráló pópa a fejét csóválva döl az ülésen hátra, szánakozva figyeli a vergődésemet. Én egy darabig még megküzdök Furgonka kilincsével, aztán feladom. Az ülés és a műszerfal közé préselem magamat. Ciki, mi? Amilyen gyáva szar vagyok. De az van, Fater. Előtted már nem is szégyenlem. Pap voltál, vedd ezt gyónásnak. Magam előtt sokkal jobban. Nyöszörögve meredek a megszépült zombira. Szergej tekintetében megrökönyödés, neheztelés, aztán csak szánalom és szomorúság.
- Rohadj már meg! –fakad ki belőlem, mint reszketeg fing a kéthete hordott alsógatyából, a túl sok vodka meg a kamcsatkai egy csillagos francia konyak bevedelése után.
- Igen?- érdeklődik a gyöngyházfényű.
- Te…! Teeee?!
- Igen? Én?
- Te…?
- De mért rohadjak meg?
- Teee!
-Mondom, hogy furcsa vagy.
-Ilyen nincs! Biztos, hogy nincs! Te meghaltál! Te lezuhantál a Pokolba!
-Sajnos, testvér. Sajnos.
Most, világosban, még rémületesebb, hogy ez a kísértet, vagy ki, itt ül az anyósülésen. Érted, Fater? Nem bírom elfogadni. És ezért, mint egy kiscsaj, vagy egy hülyegyerek, a tenyerembe rejtem a pofámat, és nyüszítve ringatózok. Szergej csak bámulja. Ja. Ezt már előtted is rösetellem, Fater, nem csak magam előtt.
-Azelőtt nem ilyenek voltatok- sóhajt a kísértet.
- Tutira nincs!
-Ti, Sion lovagok.
-Mi a picsát szórt az a ribanc a konyakomba?!- vinnyogok. Ó, istenem! Ha ez az egész nem több, mint valami spécin elbaszott dizájner drog, hogy Ludmilla kényelmesen kifoszthasson… Hiú ábránd, gondolok.
-Vagy ennyire csalafinta lennél, tényleg? Olyan, aki ért a csepűrágáshoz is? Ó! Egy csalafinta templomita!- jól gondolok. Nem Ludmilla volt. A kísértet itt van. Bár egy kurva szavát nem értem. Ki a faszom azok a Sionok? De a zombi kísértet most meg egyszerre lelkes lesz, mint akinek leesett a tantusz. –Ahá! Így persze értem! Nagyon jól játszod a piti, beszari, rossz kis embert, testvérem! Tényleg remek álca!
- Hagyjál már!- nyűszítek.
- Igazad van, bocsáss meg! Az álca maradjon álca, a titok pedig titok- az atya ébredő tisztelettel  sasolja a pofámat, aztán hátrasandít a furgonba. -A szereped szerint, látom, kereskedéssel foglalkozol. Ó, a nyírfácskák! Büszke, sudár tündérek! Nincs annál szebb, fenségesebb, mint egy nagy, csöndes nyírfaerdő! Vengríjában veszik szépen a csemetéket?
Nyögök egyet.
-És azok a magocskák? Mivé nőnek? Várj, ne segíts, hadd találjam ki!
-Ne találd ki!- még csak az kéne. Fű, bazmeg! Fűmag! Világos? Fasza afgán. Imádják legelni a bárányok.
-És, ejnye, testvérem! És azok ott? Óvszerek?!
-Igen! Kotonok! Szagosak és rücskösek, ízesek és rezgősek, amit kéz alatt szerváltam annak a ribancnak a gazdájától, és egy ropiért tud rá vevőt a megbízóm darabjáért, és most húzzál anyádba!- találom meg végre a hangomat.
-Jó,jó, jó! Nem tudhattam, hogy ennyire a szíveden viseled az inkognitódat.
-Nem viselem a szívemen!
-Rendben, akkor nem viseled.
-Mi a franc ez az egész?
-Micsoda mi, testvérem?
-Te nem döglöttél meg?
-De, én meghaltam, nemes és hős lovag.
-Akkor meg?
-Segítek neked.
-Ne segítsél!
-Muszáj. A Grál felfedte magát. És a Sátán nem nyugszik, amíg meg nem szerzi.
-A Sátán, mi? Az kékpofájú, világító szemű köcsög?
-Ez az egyik alakja.
-Ha legközelebb meglátom, kettéhugyozom, mint egy hóembert!
-Ó, testvérem, bár meg tudnád azt cselekedni!
-Mert szerinted?
-Jól el tudod majd rejteni újra?
-Mit?
-A Grált.
-Mert az mi a faszom?
-Ó, testvérem…
-Nem vagyok a testvéred!
-Krisztus kelyhe, természetesen.
-Akkor azt ugassad!
Szegény Szergej zombi persze meghökken az agresszív dumámtól. Pedig nem vagyok ám nagyon dühös. Egyszerűen ilyen az orgánumom, ha valamiért valamit valahol kurvára nem értek, és ezért be vagyok szarva. Tehát sokszor.
Eltelik vagy két perc. Már azon tűnödök, vajon ott ül-e még? Naná. Aztán azon molyolok, hogy izzítsam-e be Furgonkát? Azt vágjak-e neki a hosszútávnak úgy, hogy egy kísértet a stopposom.
-Csak amíg szent Miklós érte nem megy- szólal meg a pópa atyec.
-Kicsoda?
-Szent Miklós. Addig kell elrejtened.
-Már hogy a Mikulás?
-Székesegyházunk védőszentje. Eddig az Ő nevében és szellemében őriztük, amikor egy templomos ősöd hosszú, bújdosással, harcokkal teli útján halálos betegen megérkezett hozzánk és reánk bízta. Mármint a szentre.
-A Grált. A Mikulásra.
-És mi a legnagyobb titokban őriztük azt hétszáz éven keresztül.
-Hétszáz?
-Az Úr 1315. esztendejétől a mai napig.
-Krisztus bögréjét.
-Kelyhét.
-Ami benne van a zsákban.
-Tehát Szent Miklósnak add át. Majd megjenekik előtted.
-És honnan jön? Lappföldről?
-Jaj, a te humorod, Luis lovag. Csillagközből, természetesen. Vagy a Mennyből
-Ja, persze…
-És felviszi a kelyhet Krisztus urunknak.
-Mért?
-Mert a Mennyei Királyság eszméje végképp oda. Majd az utolsó ítélet napján talán magával hozza.
-Mért pont én őrizzem?
-Te vagy az Utolsó lovag.
-Kár, hogy eddig nem tudtam róla.
-Előttem nem kell titkolóznod, testvérem. 



19; A GYENGÉLKEDŐ


Megint eltelt egy nap. Vagy egy év?  Kurva éhes vagyok. Elvették a rohadékok a haló ágyam matraca alá ragaszott csokikáimat. Elvették! Aztán kiröhögtek! Hogy lebuktam, mint hentesboltban a pék kutyája. És? Mire volt ez jó? Erre bekeményítettem, Fater! Mostantól tényleg és badiból éhségszrájkolok. Még megdögleni is hajlandó vagyok, csak hogy ne legyen igazuk ezeknek. Hogy egy sumák kis patkány vagyok, és az anyámat szívassam, ne őket.
Tessék.  Már haldoklok is. Tényleg! Kórházi ágyamnak máris édeskés hullaszaga van. Félkómában motyogok. A párnám a buksim alatt felpolcolva. A szemeim beestek, a pofabőröm szürke a borosám alatt. Reggel még megnéztem magam a tükörben. Borotválkozni már nem maradt erőm. Csak visszavánszorogtam a haló ágyamig. Márpedig ha egy Lakatos Lajos nem ad többé a jólápoltságra…
Viszont engedélyezték a látogatót. Angélám és Gizim jönnek. Én úgy teszek, mintha rosszat álmodnék, és a szemgolyóm űzötten forog a szemhéjam alatt. Tudod, milyen nehéz ezt akarattal csinálni? Csak próbáld meg, és tisztelni fogsz.
Az angyalkám hajlik fölém. Érzem az illatát. Ezt a pacsulit is én vettem neki még Moszkvában. Kurva drága volt, nem azért. Valami francia márka. Bálnatőgy kivonat?  Mósuszfos aloe verában, rózsa vérivel meghintve? Törődök is vele. Angélám illata mögött Mária nővér aggódik, szerintem.
Életem szerelme bökdös. -Lujdzsi! Lujdzsi drágám! Jaj, istenem!
-Könnyíts a lelkén, Szűz Mária!
Ja! Hát ha csak ez kell, felüvöltök.  Rémálmomban, kétségbeesetten, mint akit egy háromfaszú, százhetven kilós, kardfogú kanmacska üldöz. -Szakadj már le rólam, sátán köcsög!- Mert hogy most az a pálya nálam, hogy hátha átvisznek a diliházba. Na ja, lehet, hogy a kényszer gyógykezeltek közé. És akkor? Ott először is jól kialszom magamat. Ehetek. Aztán ha felszívtam magam, szökök. Vagy nem szökök. De itt akkor se maradok, mert ártatlan vagyok! Hidd el, Fater, Szergej zombi tényleg nekem adta azt a súlyos aranykeresztet a smaragdokkal. Meg azt a pár vásári mütyűrt, csetreszt, ami a zsákban volt. Gondolkodjál! Csóró kis csempészként hogy lehetnék már Sion lovag? A rang kötelez, bazmeg! A pápa se a Somlyótarcsai Kiskápolna háta mögött, szemben az ivóval misézik! A Furgonkában tartottam volna a Grált? Vagy otthon a gangos lakásban? A mi bérházunkban többször jár a tolvaj, mint ahányszor véletlen besüt a Nap, bazmeg. Nem túlzok. A Nap csak akkor süt be, ha valaki júliusban nyitva felejti a kaput délután négy óra hét és tizenkettő között. Közben meg csak a mi lépcsőházunkban is négyen vannak, akik a besurranó szakmát űzik. Na ja, nekik se könnyű a semmiből megélni. Amilyen csóróság van, már a kisnyugdíjasok se járnak el kukázni. Szegény embertől nincs már mit lopni se, mind erről panaszkodnak. A gazdagot kopasz gecik őrzik, meg a távfelügyelet.
Közben Angélám hüppög. - Ugyanaz a rémálom, amióta csak megjött Vlagyimirból.- Ő is jól nyomja, mi? Nem hiába a szerelmem. Mária nővér még szép, hogy hisz neki. -Hogy a gonosz üldözi, utoléri, és megragadja?
-Olyasmit, nővér.
-Talán ha igaz szívvel meggyónna…és nem csak azt, hogy kamasz korában…- Mária nővér ijedten üt a szájára, csaknem kikotyogott egy gyónási titkot. Nem mintha Angéla drágám ne tudná rólam ezt is.
Oké, még egy percig bekeményítek, pedig kurvára kifáraszt. Csapkodok, zihálok, üvöltök.  -Ne közelíts, mert torkon foslak!
-Szűz Mária! – sopánkodik Mária nővér. -Ennie kéne.
- De ha nem hajlandó!
-Nagyon nem lesz ez így jó- Nem hát! Mért kellett elkobozni a csokimat? Miattatok őrültem meg, mocsok, kukkoló smasszerok!
-Akkor engedjék ki!- mordul körbe Gizi, mint ingerült szelindek.
-De ha nem tehetik!
-Inkább haljon éhen? Amikor ártatlan? Higgyen nekünk, nővér!
-Én hiszek…- tárja szét a kezét, aztán mindjárt Angélámat vígasztalná- Talán amíg ő lesz a kisded, könnyebb lesz a lelkének.- Azt tuti. Csak ahhoz meg kéne borotválkoznom. Hogy én legyek a kisded. Angéla még mindig hüppög, úgy vallja be helyettem. - Nincs is szegény megkeresztelve.
Erre gondolhatod, mi történik.

A Kékpofájú megint felüvölt a barlangjában. A másik szarvát is letépi magáról, és most azzal csapkodja a fekete-fehér képernyős, szovjet vörös borítású Junoszty tévét. Mert már csak ez az egy készülék maradt készleten. A sarokban tucatnyi high tech kütyü roncsai rohadnak, csupa nagyképernyős házimozi. Márkanevet nem mondok, mert azért nekem nem fizetnek. A Junoszty az más. Én is azzal kezdtem Angélámmal a legelső fészkünkben. Négy négyzetméter összkomfort, Fater. Akkor voltam a legboldogabb, csak persze nem tudtam róla. Vajaskenyér, párizsi. Úgy kúrtunk, akár a nyulak. Ó, Andzsikám, Nyuszifülem, Nyuszmuszom!

Szergej atya kísértete térdel a székesegyház szemcsés képernyője előtt, imára kulcsolt kézzel fohászkodik az alteplomban, ahol a bejárat felett láthatatlan tintával írt felirat olvasható: BELÉPÉS CSAK HOLTAKNAK.

A megfigyelő szobában a szikár kis geci dühödten, Lacó őrmester vigyorogva figyeli haló ágyamon előadott, igen nagy tehetséget mutató ripacskodásomat.
-Hadnagy úr! A megőrülésből is nyomtassak?
-Úgyis elkaplak!- visít rám a nyüzüge, és rázza a mutatóujját.
Egy faszt kapsz te el. Viszont kopj le a feleségemről, vagy kettőt szólok, egyet telefonálok, és kiherélve találod magad valami sötét, lakótelepi szemétledobóban a kukák között. Érted, pajtás? Nem tréfálok. Egy Lakatos Lajos soha.
       
“Mért baj az, hogy megfigyelnek? Hiszen a véredben van a show biznic.”
    (P.A.CSBBA. sóhajok könnye)
   


20; BÖRTÖNCELLA, TAKARODÓ UTÁN


Ennél sokkal jobban aggasztanak az én felebarátaim, már-már a testvéreim a Bethlehenben. Ne szépítsük, földhülye, piszok, piti kis bűnöző mind a három. Pont olyanok, mint én voltam, amíg lovaggá nem ütött Balsors Király őfelsége. Nem is értem, hogy bízhatok meg bennük. És mért gondolom, hogy hasznos és jó buli lesz az a bethlehemes.
Takarodó után vagyunk. Már az ágyukban döglenek. Az enyém persze üres. Attól még rólam pofáznak. Mert ezek is azt hiszik, hogy nálam van az a szent bögre. Meg a bőröm alatt is a pénz. Nem mondom, amióta tudom, hogy Sion lovagja vagyok, vagy ki a picsa, egy pindurkát tényleg jobban megy. A rang teszi, Fater, ami kötelez, ahogy már magyaráztam. Viszont a felelőség, ami ezzel jár? Higgyél nekem, az nem boldogság, ami nekem azóta jut. És ha Angélám nem állna mellettem, leszarnám az egészet. Figyeljél! Bedobtam volna a Dunába a zsákot, azt annyi. Bajlódok én a sok buzi orgazdával. Különös tekintettel az iszonyatos nagynénémre? Kinek köll így a gazdagság?
A zsákot különben tényleg bedobtam. A Dunába az Árpád-hídról. Mert véres lett, azért. Azt akkor megtalálják nálam, azt rámvernek egy pár olyan gyilkosságot, amit még nézni is rossz volt. Figyeljél!
Ha bedobom a kincset. Akkor nem lennék folyton beszarva. Hogy mikor bukkan fel az a kékpikkelyes fazon a fekete örvénylésből. Há’ bazmeg! El se hozom. Mint ahogy el se hoztam, mert ott se voltam. Még hányszor esküdjek, hogy csak kitalálom az egészet? Pedig a végére oda jutottam, hogy már minden ok nélkül félek a sötétben.
-Mert mondjuk én úgy meggyóntatnám…- szólal meg a Józsi. Béla baba röffen rá egyet. -Mert te hogy gyóntatnád meg, Józsi?
-Ahogy engem szoktak.
-Mert téged hogyan szoktak?
-Ahogy az igazi nehézfiúkat.
-Mért? Te nem csak egy mezei besurranó vagy, Józsi?
-Csak? Mezei?
-Meg néha garázda?
-Néha?
-Meg mindig száznegyven kiló tiszta háj?
-Rádüljek, gizda patkány?
Baba Béla ebbe belegondol, nem froclizza Józsit tovább. – Ja. Te egy igazi nehézfiú vagy.- A másfél mázsa az mégse pillesúly. Vagy te el tudsz képzelni egy akkora lepkét? Fater! Még egy előző életünkben se, amikor dinók voltunk és meteorokra szartunk célba Mexikóban, akkor se.
-Mert ahhoz kell a puca, hogy valaki szélhámos és nőcsábász bigámiás legyen, mi, Béla?- mert hogy Baba Béla momentán hét feleséget, és öt élletársat tart az ország különböző pontjain egyszerre. Ne vesd meg érte, inkább tiszteljed. Normális embernek egy feleség is elég egyszerre. Néha még sok is. És mielőtt elkezdenél somolyogni, meg bólogatni, nem magamról, meg édes drága Amgélámról beszélek.
-Nem, Józsi. Ahhoz férfi kell. Érted- froclizza mégis csak a leendő szűzanyát Béla.
-Értem. Bájgúnár. – Ebből verekedés lesz?
-Dehogy érted.
A helyiség elcsendesedik, ebben maradtak. Túl lusták már a pezsgőbb vérmérséklethez.  Bamba Karcsi nagy sokára szólal meg. - Mert az ártatlanságától le van gyengülve, azért olyan nagyon nehéz neki. Az igazától.
-Te most a Laliról beszélsz, büdös bunkó?- érdeklődik Józsi, de a válaszra már nem kíváncsi, fordul a falnak az alsó ágyon. Karcsi felett én feküdnék, ha nem haldokolnék a gyengélkedőben. Mert hogy például át se visznek a rabkolházba! Mért nem? Mert találtak nálam egy kis csokit? Éhes vagyok és eszelős, a kurva anyátok!


21; HATÁRÁTKELŐ, NAPPAL

Az ukrán-orosz határon úgy suhantunk át Furgonkával, ránk se néztek. Na ja, erre a célra mindig van nálam ötven Euró. Vagy több. Attól függően, hogy mennyi virágföldet és palántát hozok. Itt viszont valami helyzet van. Külön sorban a kamionok, vagy öt kilométer hosszan. Ezek, Fater, ma tuti itt alusznak. De Furgonka meg én személygépkocsinak számítunk. Ki vagyunk mi találva, Fater. Nem kenyerem a dicsekvés, de egy Lakatos Lajos mindig is értett a szakmához. Bármilyen szakmához. Mert amihez én hozzákezdek, abba bele van vágva, mint Kodelka úr tarkójába a kisbalta. És amibe én belevágok, az rögtön pöpec lesz.
Na. Most viszont idegesen fütyörészek a volán mögött, ötven méternyire édes jó hazámtól.

MAGYARORSZÁG! SZERETLEK!

Ja, tényleg van érzékem a show biznichez is, nem te veted fel nekem először.
Szergej zombi atya mellettem ül gyöngyházfényű póker arccal. Ő nem ideges. Halálos nyugiban várja, hogy sorra kerüljünk.  Az ő ölében van a zsák, benne a kurva sok kincsekkel. Gondolok, meg se szólalok addig, amíg át nem jutunk. Furgonka előtt már csak néhány jármű várakozik. Hát nem bírom tovább, kifakadok. -Figyeljél már, öreg! Biztos, hogy jó helyen van az a szajré az öledben?
-Én a helyedben inkább a kotonok és az afgán fűmagok miatt aggódnék, fiam.
-Mi van? Az ízes koton vegytiszta kínai csempészárú! Tízéves vietnámi szűzleányok csomagolják egyenként celofánba! Ebből öt csomag jár a fináncnak, ennek szabott az ára.
-És az afgán fűmagok?
-A zsákkal mi lesz?
-Már mondtam, testvérem, azt bízd rám!
-Ha lebukunk, nem téged csuknak le.
-Ez a gumióvszer. Nem vagyok megbékülve.
-Mi bajod van vele?
- Ez istennek bizonyosan nem tetsző dolog.
-Azt mondod?
- Írva vagyon, hogy mire való a férfinak ágyéka és a…
- Ja. Például szopatásra.
-És az ágyékának magja…
-Az a málnás kotonba bele.
-Jézus, segíts! Ha nem tudnám, hogy csak a szerepedet játszod, úgy kéne véljem, hogy egy menthetetlenül alázuhant lélek vagy.
-Az meg mit jelent, hogy alázuhant, hulla atyec? Hová alá? Mi alá?
-Ezt jelenti: bugris. Mert…
- Ajaj…, vigyázz, jön a Szása!
A határőr és a kedvenc fináncom lépnek Furgonkához. A tőlem telhető legtündéribb mosolyommal tekerem le az ablakot, nyújtom kéretlenül az útlevelemet, benne a szokott harminc Eurommal.
- Na, hi, továris!- jópofizok, mint mindig. Ismerem ám mind a két Szását, hónapok óta itt szolgálnak. Ez a kettő harminc pénzért majd mindig jóindulatú, ám most szigorúan néz bele az útlevelembe, aztán a pofámba, a kedélyük a kis pénzecskétől se enyhül. Lazán, csukóból nyújtja hátra a határőr a pénzt a finánc Szásának. Én tudom, mi a szerepem, játszom a vicces csávót tovább.  -Fasza kis napunk van, he?- kérdem, de nehogy azt hidd, hogy várok rá választ. A két Szása összenéz.
-Ennek meg mitől van ilyen jókedve?- édeklődik a határőr a finánctól.
- Nézzük meg?- Megnézik. Mármint hogy engem. Aztán be az utastérbe. És, Fater, úgy hidd el, ahogy mondom, nem látják se az atyec zombimat, se az ölében a cuccost! Ilyen nincs, gondolok! Pedig van! Enyhén izzadok. Most azért vagyok beszarva, hogy fogalmam sincs, mitől legyek jobban beszarva. A Szásáktól, hogy lebukok, vagy az atyectól és hogy nem bukok le.
-Gusztustalan egy szarházi vagy, mi?- bólogat a finánc, bele a képembe.
-Ja- mondok, tudod, ki fog ezen megsértődni.
-Izzadsz, mi?- ez meg az Őrszása, a nyakában a Kalasnyikovval.
-Ja- mondok megint, mert ez legalább tény.- Ja, ja, ja. Szép nagy ország ez. Medve! He? Brum-brum, a faszért bámulsz így rám, köcsög?- fordítom magyarra a szót az utolsó fél mondatban.
-Ukrajnában vagy!
-Ja, tényleg, bazmeg!
- Mért kell ide beengedni ilyeneket?
-Már nem bemennék, jönnék ki, továris.
-Mondom, hogy nézzük meg!
-Minek, ha semmit se találtok?
-És ha mégis?
-Kevés a pénz? Szóljál, bazmeg!- nyúlok a zsebembe a vész-vésztartalék ötven Euróért. Felmutattom a fináncnak. Az megbámulja. Sóhajt. Elveszi a pénzt. Int, húzzak a faszba, ne tartsam fel a sort. Nem merek nemet mondani. Megkapom az útlevélbe a pecsétet, és már tűzök is át édes hazámba. Pedig úgy csevegtem volna még velük egy kicsit. Azért Szergej zombi is úgy szólal meg, mint aki mégis szorongott egy kicsit, működik-e a láthatatlanság mágia. – Látod, testvérem, szent Miklós sugallatára jártad eddig is zarándok utadat.
- Ha te mondod…
Furgonkával suhanunk ám! Magyar aszfalt, Magyar haza, Bárhol is légy, Siess haza! Marhára boldog vagyok. Könnyen ver a szívem, a lelkem Furgonkával együtt szárnyal. Egy percig meg is feledkezek mindenről. Aztán oldalt sandítok. Szergej? Ott ül. A zsák az ölében.
-Ja. Figyelj! Te most már az életem végéig mellettem maradsz? Nem mintha zavarnál. De nagyon megbántódnál, ha arra kérnélek, hogy kopj le?

“Na én ha igaza van ennek a rosszarcú hazudozónak? Ha csak egy kicsi esély is van rá? Hogy igaza van? Hogyha bármit elképzelsz, az már meg is történik? Valahol, valamikor, valakivel, vagy valamivel? És mert elképzelted, már meg is történt? Ha másutt nem, akkor tebenned? Az agyadban? Hiszen a világ te magad vagy. A saját világod. Egyszerre lehetsz akár tucatnyi másik történet. És az előző életeid? A legutóbbi halálod? Ó, isteni rend, hol vagy? Mi ez a zűrzavar? Mi végre ez a káosz? És de szerencse, hogy senki nem hallhatja a szánalmas sóhajtozásaimat!”

    (PA.CSBBA. sóhajok könnye)








22; NON NOBIS DOMINE

Szerintem is eszméletlen jó a seggem. Nem úgy, ahogy manapság divat a politúrozott kapanyél barbi babákkal. Érted, nem az a két kis flegma gumó. Hanem szép nagy! Kerek, feszes. Ismered a szólást, Fater, olyan egész éjszakát betöltő. Nem ismered? Ne már! Akkor most nézd meg! Mi? Erre teli tenyérrel rácsaphatsz, ez olyat csattan, mintha ostorral vernének a ló farára. Nem próbálod ki? Mit veszíthetsz, maximum pofán váglak.
Na szóval, a seggem az jó. Nem vagyok elfogult, a férfiak szerint is. És a férfiakon itt nem a csuhásokat értem. Már bocsika, Fater, de a lovagokat és a csicskákat. Azok nagyon csípik ezt az életen is átutazó szolgálólány formámat. Öreg! Olyan feszes és pimasz a csöcsöm is, és olyan vörös a bimbóm, hogy néha a saját látványomtól elélvezek. De a csődöröktől jobban. Hát mondjuk kevelem őket. Szeretek dugni. A lovagokkal inkább. Persze, nem nézem le a csicskákat se. De a lovagok általában fínomabbak. Látod. Ez a Jacques mester is mely gyengéden szodomizál engem éppen. Négykézláb állok, ő mögöttem térdel, azt egyet lök, egyet nyög, nagyot sóhajt. A homlokom az istálló deszkafalának koccan. Csak nehogy megint szálka menjen bele. Lovagom szerintem véresre harapja az ajkát, nehogy elélvezzen. De nem sokáig bírja már. Azt ha végez, a seggemre csap, ahogy szokta, nyitott tenyérrel. Brrrr- mondok majd neki, erre Jacques röhög, ügyes vagy, kanca, válaszolja, húzza fel a gatyáját, a helyükre rázza a heréit, aztán utána néz, hogy az esti őrségváltás rendben megtörténik-e.
Hát igen. Van az úgy, hogy első a szórakozás, aztán a munka. Hiszen ezzel ma én is így vagyok. Bár azt ebben az esetben nehezen tudnám eldönteni, hogy ez a mostani seggbe baszásom minek minősül. Ez szórakozás volt nekem, vagy munka? No persze olyan is van, hogy az ember olyasmit dolgozik, amit szeret csinálni, így észre se veszi, hogy pénzt keres azzal, hogy szórakozik. Mondjuk én ezt most nem pénzért teszem. Nem vagyok én kurva, Fater, még ha annak is néznék ki. Mindenes cselédnek szegődtem a “templomos tetvekhez”. Dzsihád van a lelkemben, Fater! És a dzsihádban benne van a dugás is, ha muszáj.
 És? A pina nem kopik. Mohamed pedig lenéz rám, és mosolyog, pedig, nő lévén, nekem nincs is lelkem. Hogy a pina nem kopik? Ezt a dumát se hallottad még? Hol éltél te, Fater, de tényleg, amíg meg nem hótál? Ennyire messzire a vadvilágtól nem lehetett a te falud. Na, mindegy. Akkor most tőlem hallottad, mi is van a pinákkal, tehát intellektuálisan ennyivel megint gazdagabb vagy. Majd én kikupállak, csak bízd ide!
Vagy másfél éve élek közöttük. AZ küldött.  Az, vagyis a behemót burnuszos köcsög, aki anno csapdát állított abban a szűk völgyben Müpa kismester harmadik szeretőjének és kíséretének. Emlékszel? Engem ott lenyilaztak. A tetememet keselyük falták fel, a csontjaimat hiénák hugyozták körbe. Harminc éve történt?  Jó régen, mi?  De az talán rémlik neked, hogy a mészárlásból három rabszolga lány megmenekült. Na, azok közül az egyik az én nagymamám. Aki most éppen egy vén satrafa a Behemót ördögi tuareg csapatában. Amúgy az egész céh a hivatásos orgyilkosok nemes szakmáját űzi.
Az a dolgom itt, a mocsok kis tetű keresztény taknyok között, hogy szolgáljam, kényeztessem őket, és várjak. A parancsra, mire. Szóval alvó ügynök vagyok. Ezt manapság így hívják a rossz regényekben és a még rosszabb filmekben, nem? Azt ha szólnak, vagyis üzen a Behemót, akkor cselekedjek. És akkor ez ma van. Mert hogy szóltak. Öt kecske levágott fejét kínálta nekem tegnap a néném a piacon. Ez volt a jel. Hogy a félnótás inassal tolassam haza taligán a kecskék fejét. Azt ebből főzzek ezeknek. És halálos adag altatót keverjek a keresztény tetvek levesébe, borába. Ez van. Ma meg kell halniuk. Pedig megkedveltem majdnem mindet. A lovagokat, akik esküjükhöz híven csakis szodomizáltak velem, mivel a seggbe kúrás nem mond ellent szűzességi fogadalmuknak. Szerintük. Én meg ki vagyok, hogy vitába szálljak? Ha nekik jó, a seggem lyukának se fáj nagyon, és utána a kényeztetés nekem is jó. A csicskák között akad viszont pár nagyfarkú legény. Ó, jaj, a Karolt meg a lőcsét de sajnálom! Ahogy annak a kancsal szeme még inkább összeakad a gyönyörtől, miközben engem nyársra húz! És jódlizik közben! Há’ olyankor nem megjátszásból sikongatok én se, Fater. Néha úgy éreztem, a torkomon jön ki, azt akkor egyszerre dugok és szopok, mint némely rajzfilmekben. A Hófehérke és a hét farka változatot láttad? Mert akkor? Ti mit néztetek esténként abban a papi szemináriumban? Fater! Nem volt neked egy kicsit nagyon unalmas az életed?
Na mindegy.
AZ üzent, tehát ezeknek itt meg kell halniuk. Pedig elég lenne elaltatni őket. Minek mindig mindenki torkát elvágni? De hát a dzsihad, az dzsihad, és a keresztény csótányoknak semmi dolguk itt, minden rendes mohamedán ezt állítja. És még a zsidóknak is alig van itt helyük. Ha kussolnak szépen, akkor. Jeruzsálem arab város, Salamon templomának helye pedig megszentelt arab föld. Érted ezt, Fater köcsög? Vagy egy komolyabb magyarázat hiányzik neked?  Mondjuk vizes kötéllel, vagy bivalybőrös korbáccsal? Salamon? Salamon! Ő is csak azért volt zsidó király, mert nem sejthette, hogy igaziból már ő is arab. Nem volt ott az ideje, hogy a frankót tudja. Különben is, hogy lehet valaki bölcs, akinek vagy hatszáz felesége van? Azt azok fényesítik a tökeit? Ezt most úgy is kérdem tőled, mint férfi a férfitól. Pedig látod, ebben az álmomban nő vagyok.  Egy világi nagyseggű luvnya, aki több bránert fogott a kezében, mint te az egész nyűgös kis életedben ajtókilincset. De ne irígykedj, Fater! Nem lesz jó végem.
Hát szóval elhúz a dolgára a Jacques lovag, én meg kimosakodok az aktusból a tyúkól mögött. Azt megyek befejezni vacsorára a levest. Kecskefej leves lesz, sok zöldséggel, ezt már mondtam. Olyan ragu szerű, sok tárkonnyal. Az felveszi az altató édeskés ízét. Hadd egyenek ezek a szegény fószerok utoljára egy jót. A vörös borukba is töltök, szép nyugodtan aludjanak. Amikor jönnek a Behemóték, azt átvágják mindnek a torkát. Aki már halálba szenderült, azoknak is. Mert mink szeretjük az alapos munkát. Nálunk a megrendelő nem lehet elégedetlen. Ha az a meló, hogy az összes templomos mocskot kinyírni, az altemlomban tárolt cuccot megcsaklizni, akkor betű szerint azt lesz végrehajtva. Pedig a kancsal Karolt, meg az úriember Jacquest tényleg sajnálom. Asszonyi szív, tudod, hogy van.
Különben én még láttam is a szajrét. Mert ennek a Jacquesnek a felettes haverja, a Frank Pierre, levitt egyszer, mert veszélyesen perverz ötlete támadt. Hogy annak a Krisztusnak valami halotti leplére döntsön, azt úgy hágjon meg. Persze, ő is farba. Mert annyira ő se lehetett sose részeg, hogy a szűzi fogadalmát feledje. Na. Hát egy ócska, dohos lepel volt az. Szürke a sok-sok évi szutyoktól. De azért volt ott arany, Fater! Meg egy baromi rozoga, szúette láda. Meg keresztek, kelyhek, drágakövek. Na, gondolok, azért tik is összeharácsoltatok ezt azt, ti szegény kis templomosok, amióta behédereltetek ide, uszkve nyolcvan-száz éve… Azt kiírtottatok itt majd mindekit. Meséli a Behemót, negyven ezer zsidót meg igaz hitűt. Na szóval, így nézve, megérdemlitek a halált ti is, temolomos gecik. Szóval a Behemót is azt kelyhet akarja elvinni a megrendelőnek, amiből ez a Krisztus ivott. Meg a Frigyládát, és a dohos leplet. És ha már itt járunk, minden mást is. Szép meló, nagy meló. Még akkor is az, ha a lovagok és a csicskák zöme elzúzott innen valami csatába. Mondták, hova, de engem aztán nem érdekel. Itt negyvenenen maradtak. Minden leölt ezerre egy mocsok. Gyenge kis bosszú, de ez csak a kezdet. Azt is mondja a Behemót.
Jacques az őrparancsnok. Így aztán neki dupla adag kecskefej ragut és három kupa bort is kiméretek. De a többiket is jól taratom ám a lányokkal, a többi cseléddel. A személyzet persze nincs beavatva.
Hát így. Sötét estére szunyál mindenki, még a cselédlányok is. Gondolok, előzékenyen várom a vendégeimet, megyek, előre kinyitom nekik a kaput. Jönnek is nemsokára. Előbb egyenkét olvadnak ki a sötétből, elsuhannak mellettem az én testvéreim az orgyilkos céhből. Amire megérkezik Behemót, addigra minden szodomita keresztény buzeráns halott. A cselédek és a lányok is. Nahát, büszke rám a főnök, látom a szeme villanásán. A kis Lelila, a feszes seggű, kerekcsöcsű  mester ribanc. Ez vagyok én. Talán most már felvesznek teljes jogú tagnak. Felszegem a fejem, kitolom a mellem, kényesen pipiskedek a bajtársak és a hullák között. 
A Behemótot és válogatott legényeit levezetem a kincstárba. És a lobogó fáklyák fényében, Fater, úgy hidd el, ahogy mondom, a semmit találjuk. Csak pár ócska bútort, limlomot, kacatot hagytak ott. Hogy? Hová? Mikor? Hogy én észre se vettem!? Ezek mocsok tetük kipucoltak mindent, mielőtt elindultak volna abba a francos csatába. Behemót csak áll és bámul. Aztán rámnéz. Fater! Akkorát kaptam a búrámba ököllel, hogy rögtön padlót fogtam. Alteplom követ, hogy pontos legyek. Aztán párszor belémrúgott. Már sötétült el körültöttem minden. Alig éreztem, hogy a hajamnál fogva felránt fektemből, és a csigolyámig elvágja a nyakamat. Bazmeg! Ez
méltánytalan! Persze, vitakozhatnék vele, de minek.
Na, erre mit lépsz, Fater? Álmodtál te már ilyet?

(Vetíttetésről gépirat a 22132/2014-es számú kérelemhez.
Lejegyezte F.S
Három példányban továbíbtva F.K.főaelőadónak)


23; HIPERMARKET BELSŐ, NAPPAL

Most meg azt látom tisztán, hogy Angélám, drágám, egyetlen igaz szerelmem tolja a bevásárló kocsiját két árusor között. A drótkaszni púpozva mindenféle hitványsággal, leginkább zöldséggel, gyümölccsel. Hiába, ha nincs otthon a kandúr, csak a tejföl fogy… Merne szegénykém legalább öt kiló véres hús nélkül hazaállítani, ha nem haló ágyamban döglődnék a tömlőcbe kasztlizva.
Vagy merne a nyüzüge Gergő hadnagy ráfordulni aranykámra a maga kocsijával? Nekiütközni, aztán úgy tenni ám, mint aki meghökken a találkozástól? Aztán megörvendeni, hogy micsoda karambolok is vannak?
Angélám meg ... Mért mosolyogsz te így erre, hé!? Na, azért!
Angéla halad tovább.  Ez a szemétláda meg mögé sorol, mintha neki is arra lenne dolga. És figyeled? Ahogy lopva végigsandít az én hölgyem sudár alakján?  Nyáladzva stíröli kecses vonulását? Egy sztármanöken nem nyomul így a kifutón, Fater! Pedig angyalkám ezt nem is tanulta. A véribe van vonulás.
Ez meg nézi! Vetkőzteti a tekintetével! Bazmeg, hadnagy!
Figyelj! Fater! Ha kiengednek eltávra, akkor az első dolgom lesz, hogy felcsengetek hozzájuk a megfigyelő szobába. És megölöm! Na jó, nem ölöm meg, de kurvára megverem. Nem érdekel, hogy azért tuti kapok még négy-hat évet. Oké, nem verem meg. Csak beszólok neki pár keresetlen szó. Barátilag megjegyzéseket téve arra a jó édes anyjára. Aztán szelíden indítványozom, hogy hagyja békén a nőmet.
De nem hagyja békén! Látod? Angélám megáll, egy valami sampon izét nézdigél. Dilemmázik, ahogy a nők szoktak. Megvegyem, ne vegyem, megvegyem, ne vegyem. Négyszer-ötször, néha többször. Ha vele vagy, hangosan, mintha tanácsot kérne. Kerget bele az őrületbe! Vedd meg, bazmeg! Akkor meg ne vedd meg! Erre visszateszi, és megsértődik. De nem vagyok aranykámmal, pedig de üvöltöznék vele!
Így aztán ez a kopaszodó kis herélt megint mellé gurul és jópofizik. -Vásárlunk, vásárlunk?  Mi jót vásárlunk? Látom, jól bevásárlunk…
Jézusom, de szar szöveg, mi? Ilyet én már pattanásos koromban se engedtem meg magamnak. Angélám benéz a hadnagy kocsijába. Vagy egy tucat mélybehűtött pizza, fánk, édességek, ásványvíz és üdítők.
-A hadnagy úr se aprózza…- mondja.
- Ó, hát… tudja hogy van, nagy a család…
-És ha nagy a család, nagy az étvágy…
-Úgy, ahogy mondani tetszik…- nyüzüge geci irul, pirul. Te, Fater! Lehet, hogy még ez se volt soha nővel? Neked erre van szemed, te biztos látod benne a sorstársat.
-És ennyire kedvelik otthon a pizzát?- évődik az én angyalkám ezzel a nyomingerrel.
- A pizzát? Ja! A pizzát! Nos, hát őszintén szólva egy kissé egyedül élek, és tudja, hogy van…
- Nem tudom, hadnagy úr. Hogy van?
Angélám közben halad tovább, mégse vette meg azt a sampont, vagy mit. A hadnagy pofátlanul, mellette, mögötte caplat. Kifordulnak a pipere sorból a pénztárak felé. Gizim jön velük szemben. Az egyik kezében egy üveg whisky, további hármat szorít az alsó karjával magához.  A másik karján egy valódi kínai műtigris bunda. A nyüzügét meglátva felhördül.  - Ne!- veszi igénybe árnyaltan cizellált szókészlete szinte egészét.
-Üdvözlöm, Lakatos kisasszony!
-Maga mindenütt ott van?
-Néha még a rendőr is ember, kisasszony.
- Az kizárt, hogy maga ember legyen. És ne hívjon engem kisasszonynak!- Már négyszer volt ám majdnem férjnél! Ezt tanusíthatom. De hogy mitől szeppenhettek meg a végén a völegények? Már úgy értem, ha már egyszer eljegyezték, akkor csak megvették azt a gyürűt valami okból kifolyólag. Nem, Fater? És neked? Tetszik a Gizi? Ne válaszolj! Látom ám, ahogy nézed. Mi? Te! Ha Angélámra mersz így pislogni…Dehogy vagyok féltékeny! Csak rühellem, hogy némelyek úgy zümmögik körül, mint döghúst a legyek.
- Akkor hogy hívjam?- kérdezi a döglégy Gizit.
- Sehogy- és ez a jó válasz.
Gizi bedugdossa a whiskyket a zöldségek közé, a bundát rádobja a kupacra. Anyalkám csendben megsasolja a tigriscsíkos műanyag bundát, aztán nem a pénztárak felé tolja a kocsit sovább, hanem visszafordul a következő soron. A hadnagy nem meri őket követni. Leforrázva bámul utánuk. Angélám először a négy whiskyből visszatesz a polcra hármat, aztán halad tovább. Gizi ezt még csendben tűri. Az italos sorból a női divat felé nyikorognak. Gizi már rosszat sejt. Ám mielőtt odaérnének, Gergő hadnagy bukkan fel véletlenül ismét. Angélám már nem mosolyog a pimaszra.
-Ne! Maga utánunk nyomul, vagy mi a fasz van?- förmed rá Gizim.
- Hát kérem… a maga sógornőjének van aztán egy modora…
- Nem a sógornőm, de kinek nincsen?
- Persze, modora az mindenkinek van. Segítsek tolni? Mármint a kocsit. A magáé nagyon teli van. Cseréljünk, és kegyed tolja az enyémet!
- Kedves öntől, de nem nehéz.
- Kopj már le! – ehelyett sajnos Gizi kopik le, mert meglát a távolban egy árnyékban sunnyogó alkalmazottat. Utána üvölt, hé, megállni! Gizi elviharzik, az alkalmazott sóbálvánnyá dermedve várja meg a végzetét.
-Vagy örömmel meghívom magukat itt egy kávéra- próbálkozik tovább a rendőrség eme szerelemtől hormonzavart szégyene.
-Tudja, hogy én inkább teázom.
-Ó, hogyne! Abból a fura ónkupából szokta.
- Ön tényleg jó megfigyelő, hadnagy úr.
-Szakmai ártalom, így szokták mondani, hehe. De ez a dinnye! Nem semmi. Tél idején görög dinnye! Magyar földön!- tapogatja meg a nyüzüge a gyümölcsöt, aki ott somolyog a műtigris bunda mellett a kupac tetején.
- Mert ez nem úgy görög, hogy magyar.
-Hanem gurul, úgy görög? Hehe!
Angélám végigméri ezt a rakás fost. A hadnagy érzi ám az égésszagot a bűn rossz szóvicc miatt, azért dadogva magyarázkodik  - Görög a görög! Úgye tetszik érteni? Onnan görög.  Mármint Göröghonból, hehe…
- Ez inkább Egyiptomból jött, ahogy címkét nézem.
Angéla jéghidegen fordul, hagyja ott a hadnagyot, de ez megint utána nyomul.
-Hát igen, a jómód az már csak jómód, ugye.
-Ez a dinnye olcsóbb, mint a maga pizzái.
A női divathoz érve a szerelmem leveszi a műszőrme bundát a kocsiról, visszaakasztja a helyére. Gizi csörtet vissza dühösen, mögötte az alkalmazott kézi kocsin máris egy jókora dobozt húz körülbelül akkora lelkesedéssel és beletörődéssel, mint egyiptomi rabszolga a piramis követ.
-Andzsi! Ne! Azt mért teszed vissza?
-Mert ronda.
-Nekem tetszik!
- De már vagy tíz ilyened van otthon, Gizi!
-És?
-És az mi a kézikocsin?
-Nem látod? Szolárium.
- Már az is van otthon.
-Akkor rendeljünk szaunát!
-Minek?
-Nyolcfélét! Szárazat, nedveset, gőzöset, hideget…finneset és svédeset és…
-Nem rendelünk semmilyet.
-Minek cibálsz akkor magaddal vásárolni?
Gizi faképnél hagyja a szerelmemet. Az alkalmazott türelmesen ácsorog, mi legyen. Életem értelme nagyot sóhajt. A hadnagy vele. Angéla megint hidegen méri végig, elfordul a nyüzügétől, harmadszor is faképnél hagyja. Az alkalmazott rabszolga jobb híján a hadnagyhoz fordul. - Főnök, akkor ezzel mi legyen? Kitoljam magának?
-Ember! Mit kezdjek én vele?
-Más mit kezd vele?
   

-1187. október 2. A pontos dátum.
-Ha akkor születtél, jól öreg vagy…
-Ez a Hattini csata napja, ami a nagy Szaladin győzelmével ért véget.
-Ja, így már emlékszek.
-Aznap fuccsolt be a Mennyei királyság project végleg.
-Ja! Azt tényleg emlegették. A lovagjaim.
-Hogy talán mégis megalapítják Ciprus szigetén?
-Hogy a farom lyuka olyan. Mennyei királyság. Nehéz bejutni. Da ha már bent vagy…
- Lakatos úr…
-Neked legyek csak Leila, te csúnyácska kis csuháska, te…
-Tényleg visszafoghatná magát. Ezek a perverz beszólásai…
-Nem én kurtam magam seggbe, Fater, és nem én kurjongattam közben. Mennyei! Királyi! Te, buta kis arab lotyó, teeee…
-Rendben, hagyjuk.
-Szerintem is.
-Nolcvannyolc évig, két hónapig és tizenhét napig tartott. Aztán Oroszlánszívű Richárd segedelmével még egy kicsit.
-Ha te mondod…
-Hatszázharminckét évvel Mohamed után.
-Na mi van, idefent is van gúglétok?
-Nekünk nincs arra szükségünk.
-Ne vetíts!
-Na és hogy volt aztán Szergej pópával?



24;ORSZÁGÚTON

Már hogy mi történt Záhonyon innen, a horroron túl? Hát a koszos kis Furgonlámmal vidáman csattogunk hazafelé, Fater!  Ahogy mondani szokás, madarat lehet velem fogatni. Először dúdolok, aztán fütyörészek, tudod, így szűkölve, a két első fogtömésem között. Végül téli torokkal ordítok, vonyítok.

Zsákomban egy lotto ötös                                                           
Attól vagyok ilyen tökös
Hujujujú!

Szergej atya szomorkás mosollyal ül mellettem, az ölében a zsák.  Én csujjogatok még egyet.
            Aki nem jön szép szóra
            Megveszem majd kilóra!

Szeretettel vállba bokszolom az öreget. Nagyot puffan. Ezen jóval később egy kicsit meglepődök. Mert ha van teste, akkor nem lehet kíséretet. Viszont ha nem kísértet, akkor mégis élő hulla. Vagyis be kellett volna szarnom attól a vállba bokszolástól. Mert nincs olyan történet, ahol egy zombit utaztatnak az anyós ülésen, és az jól végződik. Vagy te hallottál valaha egyet? De most túl hepi vagyok a gondolkodáshoz. Az ábrándozáshoz nem.
-Te! Tudod, mi lesz? Hogy mit fogok csinálni? Mi? Csi-csi-csi-csinálni?
-Elrejted a Grált.
-Na ja, azt el. Grált. Grált?! Öreg! Figyeljél már! Az az izé tényleg az a Grál izé?
-Egyre jobban csodállak, hogy egyetlen percre se esel ki a szerepedből.
-Szerep? Nincs szerep! Milyen szerep? Én én vagyok, öreg csávó! A Lakatos Lali. A Lujóka! Jövök, lúzerek! Rettegj, Józsefváros!
-Shakespearet is játszhatnál, mondom.
-Mit?
-A Velencei kalmárt, például.
-Kalmárt? Te! Ezt jól mondod. Az kell még nekem, egy jó orgazda.
-Orgazda?
- A nagynéném biztos ismer pár műkincsest. Még meg se sasoltam rendesen, mi minden szajré van abban a zsákban.
-A költségeidet ezekből bőven fedezheted. Csak a Grált őrizd meg!
-A többi mind az enyém?
-Talmi kincs az csak, testvérem.
Hallottad? Most te is hallottad! A többit nekem adta! Na jó, eddig többnyire neked is azt vallottam, hogy el se hoztam azt a zsákot, csak a keresztet. Mert amikor nem azt vallottam, akkor azt hazudtam, hogy hazudom, hogy hazudok. De szóltam neked is, Fater, hogy én olyat már nem hazudok, hogy nem hazudok. Mért? Szerinted, ha minden előzetes nélkül csak úgy benyögöm, hogy az egész szajré ajándék, elhitted volna? Na látod! Ilyenek vagytok tik. Kibaszott előítéletes gecik. Meg persze sárga szemű kis irígyek. Te is az vagy, Fater, nekem hiába vartyogsz bármit, meg forgatod hozzá a szemed. Ganyébánya a világ! És mi vagy te benne? Egy zsíros, összegyűrt papír. Egy használt koton, jól mondod. Vagy ezt is én mondtam? Mindegy. Maradjunk annyiban, hogy a világ egy rakás szar, és kész. Csak Szergej zombi nem volt szemét. Mert például ő bízott bennem, bazmeg, azért. És ő bízhat is.
Ja. Ott tartottam, hogy Pamelát majd megkérdezem. Na, Fater, őt kéne megismerned. Az aztán egy kibaszott rafkós vén kurva. Orgazda? Dehogy orgazda. Virágkertész, mit nem gondolsz. Neki dolgozunk a legtöbbször Furgonkával. Dollárt, Eurót, ezt-azt ki, virágföldet, palántát, nyírfát, afgán fűmagot be. Egyszerű üzlet ez. És megy is, mint az ágybaszarás. Persze, csak ha nem áll meg az ember egy székesegyház parkolójában szopatni.
-Na, szerinted hány milla lehet a zsákban, atyec?- érdeklődök a gyöngyházfényű, szent zombinál.
-Azt hiszem, több, mint elég.
-Mert szerinted nekem mennyi az elég?
-Még a többnél is több?
-Mert?
Elkomorodok. Mert tényleg, nekem mennyi az elég? Csóró voltam mindig.  Érted te ezt, Fater? Piti kis csempész. Ezt beszólom az atyecnak is. Mire ő ráteszi a karomra a kezét, hogy ő ezt érti. - Jómagam is, mielőtt a Gulágon…-kezdene bele valami történetbe, de máris az arcába ordítok. -Francot érted! Ha csórónak születsz, úgy is döglesz meg. Nem lehetsz az élethez elég szemét. Kivéve, ha nincs egyszer kurva nagy mázlid. Mint nekem most. Érted? – na most, ha tíz centi közelből, a nyáladat fröcsögve üvöltesz valakinek a képébe, akkor annak az arcnak szinte minden duma meggyőző bölcsességnek tűnik. Szergej zombi se tehet mást, mint hogy ezt válaszolja: Értem, testvérem.
-Nem értesz te semmit- zárnám le a témát, ahogy azt kell. De Szergej még mondana ehhez valamit. - Ezt értettem meg, testvérem.
Ebbe belegondolok. Furgonka szinte magától falja az út közepére festett csíkokat. Innen szerintem már magától hazatalálna, mint Riska a legelőről. Én viszont nem értem, hogy ő mit értett meg, hogy mit nem ért.
-Mi van? –kérdezek rá kevéssé fínoman éppen ezért és nagysokára.
-Kemény lovag vagy. Jó kézbe került a Grál. Jó, hogy már nincs is rám szükséged.
-Nincs hát.
-Akkor…isten óvjon! Várj Miklósra!
Szergej alakja gyengén felfénylik, rezegni kezd, aztán lassan eltűnik. A zsák a kincsekkel az anyósülésen marad.  Én persze most meg azt nem veszem észre, hogy már egyedül ülök Furgonkában. Lököm a szöveget, mert megint jó kedvem lett.
-Ne érts félre, amúgy fasza gyerek vagy. Ja, már nem is vagy gyerek. Ember se vagy! Bazmeg, ha valaki tegnap ilyenkor nekem azt akarja beadni, hogy ma egy kísértettel furikázok, és… Vagy inkább zombi vagy? Az, mi? Akkor meg tényleg mi a… - oldalt pislantok. Most veszem észre, hogy Szergejnek hűlt helye. Egy percig bambán bámulom a semmit. Aztán szép lazán, higgadtan fékezek, lehúzódok az útpadkára. Most még jobban megnézem a semmit. Aztán a zsákot. Aztán sokáig a zsákot. Remegő kézzel nyúlok érte. Kibontom a száját. Á, ez úgyse lehet ez igaz. Tényleg csak kómálok a parkolóban. Felfordítom a zsákot. Ami kiömlik belőle, az…azt jobb lesz, Fater, ha inkább nálunk, otthon gusztálod meg a Dohány utcai kéjlakban. Figyeljél, most azt vetítem!



25; SZOBA-KONYHÁS LAKÁS KONYHÁJA

A konyhaasztal terítőjére elképesztő kincs hullik, puffan, csilingel ki. Gondolhatod, hogy még én is újra elképedek, hát még Angélám. Ó, az én szerelmem! Életem értelme! Így persze alig ismered meg, mi, Fater? Ebben a kopott surranós joggingban. Angyalarca kozmetikus kényeztetését utoljára húsvét körül élvezte?  Az a kanőrjítő, hollófekete, a háta közepéig érő haja is régen látott sampont és  fodrászt. Ezért feltűzve hordja. Na? Így hogy tetszik? Mert szerintem így is gyönyörű. Mert aki szép, az toprongyosan is szép. Nem csak reggel, ahogy a sláger nyomja, ha kurvára berúgtál előző este.  
Életem igazgyöngye csak suttogva mer megszólalni. Még a kezét se meri összecsapni, nehogy felreppenjen és elrebbenjen a konyhaasztalról ez a káprázat.
-Jaj, Lujdzsi!
-Mi, Andzsi?
-Ne szívass már!
-Bazmeg, Andzsi! Dehogy is szívatlak!
És akkor egy percig nagyon csendben vagyunk, és csak nézzük, sasoljuk, aztán bágyadtan az emlékeink közé fogadjuk ezt az első pillanatot, ezt a nem hihető gazdagságot. Tényleg egy lotto ötös lehet ilyen. Utána életem értelme jajong fel, mint valami siratóasszony.
-Jaj, jaj, jaj, Lujdzsi!
-Tényleg nem szívatlak!
Angélám még egy percig csak bámul, aztán a szeme könnyes lesz. Így néz körül.   A konyhában igyekvő a tisztaság. Amúgy minden egy merő suvadás, pusztulat. Mert ha nincsen pénzed, akkor sincs semmire pénzed, ha éppen sok a pénzed.
Angyalkám tekintete újra a kupacra siklik, aztán rámrebben. Szerelmesen, még mindig suttogva szólít meg. -Ennyi gagyit, Lujdzsi! Csak hogy jól megszívass?
-De dögöljek meg, ha szívatlak!
-Melyik vásárban vetted? Mert különben igen szépek, Lujdzsi!
-Nem vettem! Kaptam egy szent zombitól! Mindjárt elmesélem.
-De ennyit rámkölteni?
-Az csak most jön, Andzsi! Amit én rád fogok költeni!
Hát ezért lett a Fűzfa utca 5. Csillaghegyen. Mert különben hiányzik az úri környék, az allé, a madárcsicsergős csöndesség a faszomnak. Fater! Ha én döntök, megveszek a dzsuvában egy egész padlásteret, tágas kilátással a gangra. Alul meg nyitok mondjuk egy kuplerájt csupa Ludmillával. Vagy szólok Putyinnak, hogy megveszem a Chelsea-t.  A faszt a Chelsea-t veszen meg! A Fradikát ide nekem, haver! Azt már el is költöttem azt a keveset, amit azért a zsák bizsuért adtak.



26; BÖRTÖN, GYENGÉLKEDŐ, ÉS HÁROM RÖVID KÉP

Na! Figyelsz még egy kicsit? Először tévézünk, oké?
Engem látsz majd. De előbb körbe sasolunk a szokott helyeinken.
Kezdhetjük?

Szergej atya a sekrestyében a szellemképes tévében enyhén eltátott szájjal nem hisz a szemének.

 A köpcös Lacó őrmester a képernyő előtt áll és pizzát tol az arcába. Beleharap, rág, aztán félrenyel, amikor látja, mit művelek. -Mi az istent csinál ez?!- kérdezi magától, miután kihögi a falatot és letörli az álláról és az ingéről a taknyát és a könnyeit.

Kékpofa a barlangjában tűnődik a tökét vakargatva. Talán úgy dönt, amíg ki nem nőnek az új szarvai, addig nem dühösködik.

Na és akkor most figyelj!
A gyengélkedőben túszul ejtettem a nálam húsz kiló izommal nehezebb, és ezért ötször erősebb Karcsit. A bárgyút. Az infúzióm injekciós tűjét nyomom a Háromkirályt, a vak pásztort, a szamarat és a bárányt játszó rabtársam nyakához. A másik karommal hátulról magamhoz ölelelem, ahogy a túszejtő mozikban láttam. És üvöltök, ahogy a haló torkomon kifér. És alig kamuzok ám, annyira be vagyok őrülve az éhségtől és a keserűségtől.
-Nem viccelek! Kinyírom!
Karcsi teszi alám, ahogy kell, remegő hangon -Ne má’, Lajos bá’!- mert már ő se biztos ám abban, hogy komolyan csinálom, vagy csak hülyéskedek, ahogy sutyorogva megdumáltuk.
-Kinyírom! –ordítok fel újra, és guvad, és vérben forog a szemem. Szóval jól nyomom, mi?
Józsi a Szűzmária jemezben, Baba Béla pedig, mint József az ács, értetlenül és “növekvő pánikban” néz össze, aztán meg ránk.
-De mért nyírnád már ki, Lali?
-Ő csak a Karcsi, a bárgyú csöki gyerek, emlékszel?
-Akkor is kinyírom!
-De mért pont engem, Lajos bá’?- nyekereg Karcsi a karmaim között. Tekeregni már nem mer, mert véletlenül megint megszúrom. Már így is véres a nyaka.
Mária nővér tér vissza a helyiségbe, mögötte három smasszer gumibottal és sprayvel felfegyverkezve.
-Vissza!- ordítok rájuk, és egy kicsit megint megbököm Karcsit a tűvel. Karcsi felvisít, akár szilveszteri malac a halálsoron, és még több vér csurog a nyakára. Ettől a smasszerek három lépést hátrálnak.
-Engedje el a túszt!- szólít fel az egyik.
-Beleszúrom!
-Engedje el!- így a másik.
-Megölöm!
-Elengedni!
-Háromig számolok, aztán…
Ez hülye? -Számoljál!- röhögök a képébe. – Köcsögök!
A  smasszerok három lépést előre csoszognak, a gumibotokkal és a flakonokkal célra tartanak. Én még szorosabban ölelem magamhoz Karcsit.
Bazmeg, néha azért mosakodhatnál, fintorgok, és súgok a fülébe. Ettől Karcsi megnyugszik, mégis csak kamuzok, nem őrültem meg. 
Na ja. Mert nem látja a fintoromat. Amitől még eszelősebbnek tűnök. Játszásiból hörögve veszem a levegőt, mint Fredy bá’ az Elm utcában.
Karcsit is zavarja ám a túlzott közelségem. Mondjuk egy mozdulattal kitéphetné a karomat, a halálos infúziós tűt meg átszúrhatná a nyelvemen. De ő jó fiú. És érti ő, hogy muszáj a diliházba utaltatnom magamat.
Inkább úgy mocorog, hogy a fedezékében maradhassak. Mária nővérnek habogja.
-Tessék már nekik szólni, hogy engem nem is akar igazából bántani.
-Attól még kinyírlak.
-Tessék inkább hazaengedni karácsonyra a Lalit!- könyörög a smasszeroknak. De azok csak gyűlölködve bámulnak, mert plussz munkát adok nekik.
- Smasszer testvérek…- fordul Mária a börtönőrökhöz.
-Engedje el a túszt!- kezd el megint parancsolgatni az első.
-Elengedni!- így a második.
-Elengedni, vagy különben…- szól a harmadik, a nagyonhülye. Mert? -Mi lesz különben? Baszom az anyádat, ha húsz éves, szőke, és fordítva hordja a tanga bugyit!
-Menjetek ki, srácok, majd mi elintézzük szegény Lujót…- fordul hozzájuk szelíden Józsi, aki a ruhájára nézvést most Szűzmária, és ruha teszi az embert.
-Csak az agyára ment az éhség…- magyarázza Baba Béla, a nőcsábász és ács.
- Hiszen ő a kisded!- védne meg még a túszom is.
- Kinyírom, nem viccelek!- próbálom még élezni a helyzetet.
-Lajos testvérem, könyörgöm, ne is viccelj! Engedd el a bárányt szépen!
Több se kell a három smasszernak, kezdik előről a betanult szöveget.
-Engedje el a túszt!
-Elengedni!
-Vagy különben…
- Kifelé mind a három, vagy belészúrom!- vonyítok, mint vérfarkas a Vámpírok éjszakáján, amikor már fogyóban a kóser kaja.
Patthelyzet. 
Valaki rájuk szól a folyósóról. A hangja után ítélve a börtöndiri lehet az.
A smasszerok fegyelmezetten kihátrálnak, maguk mögött terelve Mária nővért. Pedig ő aztán nincs köztünk veszélyben, ebbenaz egyben mindenki tuti lehet. 
Szóval rész a siker.
Ha mesterlövésszel nem lövetnek agyon a közfalon keresztül, akkor helikoptert kérek. Az vigyen az én Angélámhoz a lakóparkba. Utána egy Boinget Ausztráliába? Vagy egy Űrsiklót a Marsra? Egy UFOT a Siriusra, menedékjogot kérünk az ott őshonos ősmagyaroktól. Akik leküldték Krisztust is a Földre. Tudod, azzal az ufóval. És minden tízezer évben ékírásos üzenetet hagynak a Szőke Tisza medrében, amiben az antigravitáció, a térhajlítás, a tengervízzel működő robbannómotor és a Fradika ideális taktikája van leírva. Tudod, Hun Attila koporsója mellé. Hun? Hát hová máshová? Ezt te is pont így tanultad a papneveldében, mi?
Elengedem Karcsit, épp csak a vállán tartom a kezem. Tudod, a kamera kedvéért, ami bőszen, pirosan hunyorgat a mennyezet sarkában. Ha tudná, hogy a sátánnal van közvetlen műholdas összeköttetésben…Vagy szerinted tudta? Nem tudod? Mégis mit csináltok itt Csillagközben, ha soha, semmiről se tudtok? Mindegy…
-Azért, Béla, ezek aztán profik, mi?- kérdezi az urát Józsi Szűzmária, mármint szerintem a smasszerok gumibotos csuklógyakorlatára célozva.
- Ja, van egy fellépésük- bólint a nőcsábász szent ács.
-Engem is így kaptak el, amikor kirántottam a falból azt az ATM-et…- borong el bambán Karcsi. – Engedje el! Elengedni, vagy különben…!
- Eddig azt mondtad, az nem is te voltál- néz reája szendén Szűzmária Józsi.
-Na jó, nem csak én, de…
- Kuss legyen, mert én beszélek!- vicsorgok rájuk. Ettől az udvariatlan modortól meghökkennek. Én meg súgom a Karcsinak, vigyázzon már, mit vall be a kamerának. Karcsi nagyot nyög a hülyeségén, aztán hálásan döl nekem. Látod, Fater, így kell egy túszt végképp megnyerni az ügyünknek. Úgyhogy fáradtan hátrálok vele az ágyamig, leülünk a szélére.
Mária nővér tér vissza. Becsukja maga után az ajtót, mintha számítana. Bíztatóan rámmosolyog. –Akkor… hallgatnak, Lajos testvérem.
-Mire kíváncsi, szent anyám? -értetlenkedek.
-A feltételeidre.
-Eltávot! Szabadságot! Engedjetek ki! Ártatlan vagyok!
-És eltávozást nekünk is!- javasolja Baba Béla.
-És tarhonya helyett lehetne néha inkább rizs?
-Neked kuss van, Karcsi, te túsz vagy!
A csendben egy kicsit mindenki lekókad. Béla kézenfogja Józsit, leülnek a másik ágy szélére. A száznegyvenkilós szeplőtlen és a hetven kilós ura. Látványuktól egy percre el is érzékenyülök. Józsi a nagyanyámra emlékeztet. Béla pedig a hetedik férjére. A nagyi Kalocsán szabadult éppen, mint negyvenhét éves ifi asszony, amikor a buszpályaudvar restijében megismerkedtek. Aztán a haláláig emlegette, hogy bár jött volna aznap vonattal. Nem a nagyi. A hetedik férje. A nagyi csak hetente, kéthetente megverte, és nem panaszkodott. A férjére, kire! Csak amikor nagyon berúgott, akkor hőbörgött egy kicsit. De akkor se a férjét szídta.
Hát ezért mondom neked, Fater, hogy a véletlenen múlik minden. Érted. Tízből kilnecvenkilencszer le van az szarva, hogy te mit akarnál különben. Mért? Te talán úgy tervezted, hogy ledöljön veled a templomtorony? Na ugye.
-De miféle démon szállt meg hirtelen?- szakítja félbe az ábrándozásomat nagyiról Mária nővér. Ettől a hülye kérdétől persze máris megint síkideg leszek.
- A családom életveszélyben van!
- Szent ég! Milyen életveszélyben?
-Támad a Pokol!
-Jaj, Lajos testvér!
Karcsi öleli át az én vállamat, szeretettel, óvón szorít maghához.
-Mi megvédünk, Lajos bá’.
-A családomat ki védi meg?
-A rendőrök. 
-Elmész a picsába?!
-Csak te ne legyél beszarva!
-Te lennél beszarva, ha sejtenéd, kivel kezdesz- mondok neki, de jólesik, hogy szeret a túszom.
- És attól kattantál be, mert elkúrtam a betlehemes szöveget, hogy „az ott az az Esthajnal csillag az, tehát nemsokára jönnek annak a mocsok Heródesnek a pribék bérgyilkosai”?- kérdezi Baba Béla. Mert ő meg úgy tesz, hogy ő bezzeg nem ért semmit az én bajomból. Hogy egy önző köcsög, mint minden bigámista.
-Azt ha nem vigyázunk rád, még felhajtanak téged, mint vaddisznót a tőzeglápban?- Józsi “se” érti, hogy a feleségemről, meg Gizitől van szó, nem rólam.
És akkor Mária nővér nekilát okoskodni. -Édes fiam, a sátán mindig is köztünk van. Éppen ezért kell nekünk minden nap, a nap minden órájában és percében imádkozni és tisztán élni, mert bármikor…beléphet, beléphet és...
És akkor most figyelj, Fater!
Hogy ki fog mindjárt belépni a gyengélkedőbe.
Az én ellenségem!
Az a girizda pinát sose látott pinahajhász tetű!
A Gergő hadnagy!
-Lakatos! – szólít meg.
-A kurva anyádat!- mondok neki szerintem kulturáltan. A tű hegye újra Karcsi haverom nyaki ütőjén, mert nem tréfálok.
-Lakatos! Ezt ne csinálja!
-Takarodj anyádba!- látod, szorgalmasan anyázom, ahogy megígértem.
-Mit művel maga, barom állat?
-Megölöm!
-Megszúrtál, bazmeg!- nyög fel Karcsi. Boccs.
-Teljesen elborult az a kevés agya?- perel velem a girizda. Na most tényleg, hogy mer ez ilyen hangot megütni velem?
-Téged is megöllek, te kis geci!- és ezt, sejheted, komolyan is mondom. –Mindenkit megölök!-  ezt nem annyira.
-Hadnagy úr, nagyon szépen kérem…- kérleli imára kulcsolt kézzel Mária nővér.
A girizda még méreget egy kicsit, aztán nagyot fújtat. –Úgyis elkaplak!- fenyeget meg, aztán kitakarodik.            
-Hé! Szergej! Ha hallasz! Hallasz? Itt vagy? Itt vagy!- a szemem kifordítom, mint akit misztikus frász gyötör és látomása támadt.
Karcsi megrettenve húzódik el tőlem. Mert már megint nem biztos abban, hogy az őrületet csak kamutom-e. Óvatosan odébb csúsztatja a fenekét az ágyon. Mondjuk azzal, és ahogy jótevő zombi atyecomat szólongatom, minden oka megvan rá, hogy tényleg buggyantnak nézzen.
-Édes fiam, látsz valakit?- kérzedi borzadva Mária nővér.
-Lali, teljesen azért ne őrülj meg!- így a Baba Béla.
- Ennek tényleg annyi? – és Józsi fejében is felsejlik, hogy talán nem csak egy újabb jóízű balhé az, amit itt elővezetek. Én meg nyomom ám tovább.
Bazmeg, tényleg de jó lenne totál megőrülni!
Ne? Hogy a búrámon belül legalább ketten vagyok, az őrült bennem, meg én, aki kurva jókat röhögök a másikon. Azután a másik meg rajtam. Valami kaját, vizet csak adnak majd a zártosztályon. És? A faszom se vágyik ki a szabadba.
Mondtam már, a Fűzfa utcai allé is angyalkám mániája. Én allergies vagyok a friss levegőre, Fater! Nekem Furgonka gázolaj illata meg a Wunderbaum az éltető erdőmélyi ájer! Járjál például öt évig Moszkva-Budapest kéthetente Furgonkával! Ha már jártál volna, tudnád, az embernek a nyócker, benne az asszonnyal, csak az hiányzik, nem a szabad levegő. 
Szóval guvadok a semmibe, és nyomom a zakkant szöveget a légnek-  Gyere már  érte! Szergej! Vagy küldd a Mikulást! Vagy szólj, hogy engedjenek ki! Kikészültem, nem érted?
-Kihez szólasz, édes gyermekem?- rohan hozám Mária nővér, Karcsi meg ezerrel menekül az ágyamról, és hátrál a falig.
A smesszerok odakint erre vártak. Üvöltve rontanak be, letepernek az ágyról a padlóra, a pofámat a linóleumba nyomják, rámtérdelnek, és megbilincselnek nagyjából fél perc alatt. Amikor kész vagyok, Gergő hadnagy ballag vissza elégülten, mintha ő oldotta volna meg a túszdrámát. Én meg se mukkanok.
-Mit művelnek?- sikkangat Mária nővér. Karcsi meg majdnem sírva fakad.
- Ne már, nem is bántott- törölgeti a vért a nyakáról.
- Beteg! Ne bántsák! Nincs magánál!- intézkedne a nővér.
-Látomása volt a Lujónak-  magyarázza Szűzmária-Józsi a girizdának.
- Egy látomásom nekem is van- vicsorít az vissza rá.

Na, most még nézd meg a tévés kukkolókat, aztán hagyjál kicsit békén.
Látod?

Szergej zombi atya a szellem-tévé előtt áll remegve a Székesegyház altemplomában.
A tömzsi Lacó őrmester a linóleumba préselt pofám képét nyomtatja a falon gazdagodó fotókiállításhoz.
Felcseng a mobilja. A girizda geci a börtön folyosójáról hívja.
-Mikulás. Tudtunk mi erről?
-Fogalmunk se volt, jelentem.
-Orosz kollégákat értesíteni. Mikulás.Nyilván lesz nekik valami a nyilvántartásban.
-Igenis.
A Sátán a kék pikkelyes arcát kaparja és üvölt a barlangjában. Mégis csak dühösködik, pedig még mindig nem is nőttek vissza a szarvai. Csak két kis pattanás szerű izé türemkedik a homlokán.

-Na és akkor most inni kéne végre valamit, nem?
-Szomjas?
-Kiszáradt a szám a sok rizsázástól.
-Mivel kínálhatom?
-Vodkátok, sörötök van?
-Az nincs.
-Tizenöt-húsz kisfröccs is elég lesz.
-Sajnos bort se tartunk, Lakatos úr.
-Ne már! Misebort se?
-Azt se.
-Akkor mi van iható?
-Nektár vagy ásványvíz?
-Bugyborékos?
-Mentes.
-Na, elmentek ti a francba!
-Azt mondta szomjas.
-Alkoholra, bazmeg!
-Sajnálom. Vizet hozzassak?
-A keruboddal, mi?


(A 22132/1914-es Vetíttetés gépirata. Jelen voltak, mint eddig. Legépelte, F.S.
A gépíró megjegyzése: ez egy undorító kis tetű!
Három példányban iktatva és átküldve F.K. főelőadó úrnak)


27; VIRÁGKERTÉSZET, TÉLI TÁJ, NAPPAL
   
Látod, Fater? Ez itt Pamela néném kertészete. Elhiszed végre, hogy ez se kamu? Hogy tényleg igazi jó szláv humuszért és virákokért járok át oroszba? Tudod, mi van? Ahol a nagy medve szarik…ott olyan zsíros a föld, hogy kenyérre lehet kenni, és beleharapni. Jó fekete orosz kenyérre. Leüli egy nyírfácska ligetben, a szaros kenyérhez  uborkát  hersegtetni, vodkát és csáját kortyolgatni, és Moszkváról álmodozni.
Na, erről van szó, ez az édes élet.
A Pamela kertészet kapuja nappal mindig tárva-nyitva. Jókora nagy telek, mi?  Üvegházak, Fater, télen fűtve, nyáron szellőztetve. Hátul, a telep nagyobbik felén díszfák csemetekertje. Meg a nyírfák is. Látod? Nézz csak körül nyugodtan! Itt, Fater, a tisztaság, a rendezettség alapkövetelmény.  Tiszta udvar rendes ház! Bazmeg! A te faludban is volt olyan?
Minimálbérért alkesz rabszolgát most azért nem látni, mert télen alig van dolog. Csak az üvegházban. De gyere vissza holnap! Szerintem akkor indul be a nagy vágott virág-kasza karácsonyra.
Na, az a kisebb családi ház, aminek a kéményén tömény füst dől ki, az a Pamela irodája. Ahol a Furgonka szuszog. Azt ha közelebb lopódzol, akkor a vén dögöt hallod, meg engem. Pamela lamentál, pedig baromi rég volt ám fürdős kurva.
-Lujdzsi, ezek mégis csak eltesznek.
-Dehogy tesznek- mondok neki én.
-De. Érzem a belemben. Eltesznek.
-Maradjál már!
-Te nem érzed?
-Eridjél fosni, ha a beledet érzed!
-Attól még eltesznek. Ez nagyon nem a mi pályánk, Lujdzsi. Ez nekünk túl nagy biznic.
-Ne vernyogj már, egy faszt nagy biznic!
És akkor ebben is maradunk. Itthagynám Pamelát, ha tudnék nála jobbat. De nem tudok. Ez az, ha az ember egy lábon áll, mint a gilice gólya, könnyen hanyadt lökik a török gyerekek. Vagy orra.
Megpróbálok Pamelával kedves maradni. Mégis csak a rokonom. Az anyám húga. Ez az iszonyatos förmedvény.  Bazmeg, Fater! Az anyám szép volt. De ez? Pedig valahogy mégis hasonlítanak egymásra. Ennek a varacskos disznónak is van két füle, orra, szeme, szája, kopaszra ritkált haja. Meg akkora valaga, hogy arra is fel lehetne húzni két üvegházat. Úgyhogy Pamelát szerintem se nézzed. Hozzá képest a Gizi segge csak a tököli búcsúban beszerzett  kulcstartós homokóra.
A helyiségben nézz kürül, ne Pamelát bámuld! Látod? Ez inkább áru és szerszámraktár, mint iroda. A kibaszott zsúfoltság közepén kockás nejlonnal leterített asztal, azon kiállítva a csetresz.
Minden itt van, amit Szergej zombi rám bízott. Csak a smaragdokkal díszített kehely és az ónkupa hiányzik. Azt elkérte Angélám, hogy mostantól abban teázna.
A te szemed is káprázik, mi? Há’ Pameláé is. Pedig nem először rakjuk ki az asztalra a szajrét.  Látod? Köztük van az a bizánci arany kereszt is, ami miatt majd le fogok bukni. És amit Pamela most magához vesz, és az iszonyatos méretű tőgyeihez ölel.  Úgyhogy mégse egy elaggott varacskos disznó ez, hanem egy rémtehén. Nem egy! Dupla rémtehén! Azt akkor remeg a szája széle, ahogy jövendöli - De megbüntet minket az isten!
-Megint kezded?
-Ezek megszentelt tárgyak, Lujdzsi.
-És?
-És akkor én ezt hogy gyónom meg?
-Úgy gyónod meg, hogy nem gyónod meg!
-Édes fiam, azt nem lehet, hogy én a bűneimet ne gyónjam meg.
-De ezt akkor se gyónd meg!
-Nem lehet.
-Ezt egy halott pópa bízta rám, bazmeg!
-Hogy add el?
-Én vagyok a Sion lovag!
-Te csak egy piti gengszter vagy, Luidzsi.
-Anyád gengszter.
-Ez akkor se a mi pályánk, fiam.
-Nálunk van a szajré, nem?
-Nálunk.
-Most adjuk el, nem?
-De akkor meg kell gyónnom.
-Jézusom!
-Pont róla beszélek.
-Te meg, ótvaros szemét orgazda létedre egy szenteskedő vén kurva vagy, Pamela, én meg arról beszélek.
-Lujdzsi!
-Nem is értem magam, mért állok veled szóba.
-Arról volt szó, hogy áthozod nekem azokat a kotonokat. Meg az afgán fűmagot az angol kerthez. Nem arról, hogy kirabolsz egy egész székesegyházat.
-Ajándékba kaptam egy szent zombitól, mért nem hiszed el végre?!
-Jaj, kisfiam, legalább hülyének ne néznéd öreg, beteg, megrokkant nagynénédet.
-Oké. Akkor telefonáljál.
-És?
-Megmondod nekik, hogy csak vicceltél a műkinccsel. Viszont ha érdekli őket momentán kétezer csomag málnaízű gumi…
-Akkor engem csúnyára vernek, Lujdzsi.
-Téged. Csúnyábbra.
-Sokkal.
Elnézegetem Pamelát, hogy is lehetne őt csúnyábbra verni. Hát mondjuk, ha valaki letépi a fél arcát és egy százas szeggel a homlokára ragasztja… Szerinted, Fater? Vagy neked tetszik a nénim? Hát mondjuk korban összeilletek. És mondjuk van olyan, hogy valaki az igaz, hogy csúnya, de legalább baromi kövér típust kedveli. De ne éld bele magad, hogy majd nem csal meg. Ez?
Bár ismerted volna anyámat. Ő aztán nem csalta meg a papát. Mivel az a szemét két hét lamúr után lelépett. Azt mesélik, Jugoszlávián át olaszba, azt onnan tovább Ausztráliába. Vagy Kanadába. A sötét lelkű csillagot az égről igérgetős, mocsok oláh cigánya. Meg se érdemelte anyukám egy szórakozott mosolyát se. Még azt se, hogy aszongya neki: húzz a faszba, nyalj fagylaltba! Mindegy, hagyjuk.
-Most már mindegy- sóhajt fel Pamela is. Én meg ijedten nézek rá, hátha hangosan gondolkodtam. De nem. A biznicben döntött.  Megcsókolja a színarany bizánci keresztet, aztán megint a giga csöcsök közé szorítja. - De ez a kereszt az enyém.
- Mi van?!
-Ezt én visszaadom.
-Kinek?
-Az egyháznak, Luidzsi.
-Milyen egyháznak?
-A papomnak.
-De az nem is ugyanaz az egyház, bazmeg!
-De ugyanaz az isten, fiam.
-Leszarja az isten azt a keresztet!
-Nem szarja.
-De. Leszarja az összes keresztet.
-Te azt nem tudhatod, mert te istentelen vagy.
-Azt meg én szarom le.
-Pokolra jutsz.
-Felőlem megtarthatod, de nem adhatod az egyháznak.           
-Akkor megtartom, és imádkozni fogok hozzá minden nap, hogy az isten bocsásson meg nekem. Én se szívesen csinálom azt, hogy kotonnal üzletelek, Luidzsi!
-Akkor ne csináld.
-Bár adna eleget enni ez a sivár kertészet, akkor…
-Mert mire gyűjtesz? Aranyakoporsóra?
-Szóval már te is a halálomat kívánod?
-Ne rinyálj már ! Mondom: tartsd meg. Legyen ez a részed.
-Az kevés.
-Ez megvan vagy másfél kiló színarany! És benne a kövek!
-Meg a húsz százalék, de csak mert a nővérem fia vagy.
- Anyámat ne emlegesd, rohadj meg!
-És a kockázat, gyerekem, hogy eltesznek?
-Haltál volna meg te rákban.
-Ezek most úgyis eltesznek.
- Akkor meg minek neked annyi pénz? Elég a kereszt.
-A nénéd vagyok, fiam, nem a balekod.
Mi? Hogy nem verte még agyon ezt senki? Pénzsóvár, szenteskedő, ótvaros vén kurva! Hát szekercét a fejibe! Láncfűrésszel a hegyibe! Megérdemelné. Százmillája biztos van a bankban neki, meg uzsorára itt-ott. Dehát mégis csak az anyám testvére. Se hirtelen felindulásból, se nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel nem mészárolhatom le. Meg aztán a fél világ tudja, hogy én vagyok neki az egyedüli jó rokonja. Aki még úgy bír nagyjából reá nézni, hogy nem hányja le a kötényit mindjárt, csak úgy két perc vitatkozást követően.
Na. Pamela. Éljél még! Felőlem éljél egy darabig! Tudod mit? Éljél száz évig, amilyen kövér vagy, úgyis tripla széles gödröt kell majd ásni, vagy…
-Jézus segélj, jönnek!- szakítja meg a megbocsátó hangulatú csendemet Pamela.
A kertkapun egy pont olyan dömper luxus lexus fordul be, amivel a Sátán ütközött a gengszterek Volgájával Vlagyimirban. Ettől némi deja vum támad. Most megint mit csodálkozol, Fater? Déjà vu. Ha nem tudnád, némelyeknek a meggazdagodással együtt jár a műveltség is. És egy Lakatos Lajos soha nem lesz újgazdag tahó.
A sátáni lexus ablakai persze sötétek, belátni még az angyaloknak se lehet.
Nyílik az anyósülés ajtaja. Egy gyönyörűre sminkelt hölgy száll ki nercbundában.  A szemét sötét napszemüveg rejti. De fogadok, hogy neki is világítos piros!  És a megtévesztésig hasonlít ahhoz a Ludmillához. Vagy nem? Tudod, akit a kaland legelején szopattam a parkolóban. Vagy fényes nappal minden prosti egyforma? Ahogy sötétben minden tehén fekete? Még az olyan dupla rémtehén is, mint Pamela?
-A picsába!- foglalom össze feltámadó szorongásomat.
A lexus luxus ribanca lustán körülnéz. Pamela fájdalmasat nyögve dugja a keresztet a köténye feneketlen  zsebébe. A hölgy visszafordul a kocsihoz, behajol a nyitott ajtón, valamit mond a sofőrnek. Egy fémborítású kisebb bőröndöt vesz magához,
aztán unott léptekkel indul el felénk. Fogadjunk, hogy hármat fog kopogtatni!
És bemondja a jelszót: 666.




28; VLAGYIMIRI SZENT MIKLÓS SZÉKESEGYHÁZ

Nem álmodsz, Fater. Az ég tényleg véreset havazik. Persze, azt csak te látod most így, meg én. Meg egy páran. De ők azt hiszik, hogy vagy megőrültek, vagy túl sok vodkát ittak, vagy csak sürgősen el kell jutniuk egy szemészhez.
A Székesegyház harangjai búsan konganak.
És most ugrunk egyet, Fater, mert megtehetjük. Mert ez az én édes kis horrorom. Meg most már a tied is.
Átsunnyogunk egypár falon. Ez itt az altemplom. Komor egy hely, mi?
Azóta kitudtam, itt murdelt meg az utolsó templomos azok közül, akik a francia király, valami fasszopó Fülöp… Szép Fülöp? Jól van, Fater, neked legyen ő szép.
Szóval a fasszopó király meg a seggbekúró pápa elől Ő keletre menekült. Na ja.
Azt ez hozta magával a Grált. Hogy ne állítson be a pópákhoz üres kézzel.
Mért, bazmeg? Te nem rühelled az olyan vendéget, aki csak a mosolyát hozza a buliba? Há’ bazmeg, legalább egy üveg bort, meg egy szál virágot az asszonynak. Nem? Vagy kispolgári vagyok? És? Ha az vagyok? Nem ciki az, Fater. Az a baj veletek, azt hiszitek, csakis kannibálok élnek a Józsefvárosban. Amúgy meg a kannibálok is visznek valamit vendégségbe. Ha mást nem, egy füstölt lábat. És ezt onnan tudom, hogy nem lehet másképp. Vannak bizonyos emberi minimumok, bazmeg! Ajándékot vinni vendégségbe. Ez az.
Na! Látod? 
Az ott a Szergej zombi atyec. Akinek olyan gyengén vibrál az alakja. Ő térdel gyöngyházfényben a templom védőszentjének szobra előtt. Szerinted is föl kéne turbózni egy kicsit duracellel? Vagy miből merítenek energiát az ilyenek? Manával, mi? Vagy füstölt lábbal?
És különben itt Csillagközben milyen a csócsa? Ne is mondd meg! Bazmeg, ahol nincs sör meg vodka…se kisfröccs… Figyeljél már! Hányadik napja is vallatsz engem? Vetíttetsz. És még enni se kaptam. Mi az, hogy a holtak nem esznek? Honnan veszed? Megkínáltál? Fradikolbász, Glóbus mustár, frissen is morzsáló fehér kenyér rendel. Bazmeg! A halálom előtt éhségsztárjkoltam. Rémlik? Sült oldalas, savanyú káposzta, barnasör. Amíg ezt nem kapom meg, többé meg se szólalok.

(L.A. nem kapja meg, tíz percig meg se szólal.)

Nem tréfáltam!

(További tíz perc elmúltával)

Az altemplom. Körül, a néptelen címteremben szentek, vértanúk és főpópák kőszobrai fürkészik Szergejt neheztelve.  És a kísértet zombi atyec persze Szent Miklós kőszobrának szabadkozik. Miért ne? Láttunk ennél nagyobb csodát is, nem?
-De honnan vetted ezt az ostobaságot, Szergej?- kérdezi a zombit Szent Miklós szobra.
-Bocsáss meg, uram, de mi másra gondolhattam volna?
Erre beleugat a többi szobor is- Mire? Mégis mire? Ez? Gondolkodni?
Szergej zombi szégyenkezve hajtja le a fejét.
-És a szemed hová tetted?
-Az kifordult a gyötrelemtől, mivel szitává lőttek.
-Gyenge kifogás.
Pfuj! Karcolás! Pempő! Ezek a maiak mind ilyenek! Tudnak is ezek szenvedni! Imígyen hőbörögnek az altemplom “örök” szunnyadói.
-De hát mi másért lett volna ott?! Az adott időben, az adott helyen? Csak azért, mert ő az! A Sion lovag-védekezik az atyec kétségbeesetten.
- Ez?
-Egy kotoncsempész?
-Egy afgán fűmag díler? – ennyiből, gonolok, Fater, még te is kitaláltad, hogy rólam van szó.
- Jaj, te balga, te balga- csóválja meg a fejét Szent Miklós szobra. És azt be kell lássuk, kőfejet kőnyakkal megcsóválni nem lehet könnyű.
- De végveszélybe került a Grál!
-Az igaz.
-Kire másra bízhattam volna?
Mi? Pont rá? Arra a kis patkányra? Meg hogy ez lenne a Sion lovag!
Figyelj, Fater, mondtam már, hogy például az apró szenteket is kurvára utálom?
-Tudnod kellett volna!- csattan fel Szent Miklós.
Csend. Szergej a bűntudattól lesújtva bámul maga elé, aztán könnyes szemmel
néz fel a szoborra. -Hibáztam. De a Grál nálunk akkor se maradhatott.
-Ebben igazad van. Akkor most… mitévők lehetünk?
- Megígértem neki, hogy hamar érte mész, uram.
-Imádom, amikor halandók csinálnak nekem programot…- morog a szobor, és nem titkolt ellenszenvvel mered Szergej atyecra.


29; HORVÁT TENGERPART, LUXUSVILLA TERASZA

Na és, amíg éltél, horvátba legalább jártál le, Fater?
Nem? Ott se?
De csak elzúztál néha nyaralni? Vagy a papok nem nyaralnak? Egész életedben le se tetted a flexet? Ne már, öreg!
Mi az, hogy mit szólt volna a gyülekezet? Ki nem szarja le a sok rézgálicot hugyozó vénasszonyt?  Bazmeg, Fater, neked jobb is, hogy megmurdeltál, komolyan mondom. Nekem persze mindegy, de lassan kezdelek megsajnálni.
Akkor ez itt a horvát tengerpart. Látod? Az a kurvára kék a tenger, ez meg itt mellette a part. Örülök, hogy összeismerkedtetek.
Ebben a faluban én is jártam Angélámmal. Még amikor csórók voltunk. Imádtunk Furgonkával lezúzni. Kibéreltünk egy vagy két hétre egy panziót, még ha ráment a gatyám is. Azt akkor dugtunk, aludtunk, dugtunk, aludtunk. Ettük a pacal konzervet, ittuk hozzá a jó édes dalmát vörösbort. Aztán áztunk az Adriában. De kurva jók is voltak azok a hetek, Fater! Á, nincs az a pénz, amin azt a boldogságot meg bírnád venni. A szerelmet. A fiatalságot. Most megint min csodálkozol? Szóltam már, hogy nem muszáj tahónak nézned, bazmeg. Mert mondjuk én nem nézlek téged semmibe se. Majd virítsál valamit, amiért tisztelhetlek. És az előbb is csak hazudtam, hogy kezdelek megsajnálni. Azért hazudtam, mert kezdtelek megsajnálni! De vége! Kész. Nem sajnállak. És most nem hazudok.
Ez viszont itt egy luxus villa. Naná, mi? Valami domb tetején, kilátás az átlátás olaszba. Fókuszáltál már a látványra, Fater, vagy teljesen anyátlan vagy a templomi kukkerod nélkül?
Na, akkor leírom, mit nem látsz. A márvánnyal kikövezett teraszon olyan úri a nép, mint egy divatház tévé reklámjában. Érted, kaja, pija, cucc, heppy. Csávók, csajok. Lazák és buták. Szépek és kacérok és snájdigok, mint kertitörpék egy soroksári angolkertben. Bár most egy kicsit feszültek, mintha egy pornófilm kasztingján lennének.
A zsákom kincse egy hosszú asztalon, smaragd színű lepellel letakarva.
Lexus Luxus Ludmilla alázatosan áll a megbízója előtt. Az egy idősebb, bár inkább kortalan úr. Kettőhúsz magas. Vagy három kigyúrt, kopasz testőrtől körülvéve.
A kasztingos slep alig leplezett érdeklődéssel nézeget a letakart asztal és a nagy ember felé. Az biccent. Két testőr megfogja a lepel két csücskét, óvatosan fellebbenti a tutit. A megbízó póker arccal bámulja a műtárgyakat. Az aranyifjak és luxushölgyek felöl halk, hitetlenkedő moraj. Lexus Luxus Ludmilla lehajtott fejjel dícséretre vár, pont úgy, ahogy én álmomban, mint a dzsihádos seggbe ügynök.
A megbízó póker arccal vizslatja végig a műtárgyakat, néhányat ezüstből kiöntött, sátánfejű sétabotjával megérint. Amikor a végére ér, visszafordul, sötét napszemüvege mögül újra átnézi az egészet. A vonásait először értetlenség, aztán sötét gyanú rendezi át. A pókerarcnak annyi. Lexus Luxus Ludmilla arcáról lefagy a dícséret után sóvárgó, szerény mosoly.
-Ez minden?- kérdezi hűvösen az ördögbotos.
-Mindet megvettem, és elhoztam mester- Lexus Luxus Ludmilla ajka máris remeg.
-És a kehely?
-Köztük kell legyen, mester! – Ludmilla a balsorsát sejtve mutat az asztalra, ahol csakugyan három gyönyörű aranykehely is csillog.
-Ezek az ócskaságok!- most nem azért, de egyenként is kóstálhatnak úgy kétezer havi minimálbért. Persze mi Pamelával a feléért se adtuk. Ludmilla már hüppög. -De…de…én…mi csak…
-A Grál hol van?!
A megbízó hangja még mindig halk, de az arca borzalmas. A hölgy térde
remeg, összecsuklik. -Esküszöm, mester…én mindent…
-Hol van?! Hol?- a megbízó arcáról szinte lerobban a bőr. Alatta a kék pikkelyek. A szeme vörösen izzik.  A szarvacskák már úgy három-öt centire nőhettek. Ludmilla persze szörnyet hal. A pornót porzó laza ifjak sikongva, üvöltve rohangálnak önmaguk körül, mint a mérgezett egerek, aztán ugrálnak át a korláton a mélybe. A márvány megnyílik az asztal alatt, a fekete örvényben először az asztal tűnik el a kincsekkel, aztán a megbízó a testőrökkel, utánuk a maradék visító ifjak, végül maga a villa. És ez is konkrtétan így történt, Fater, nem én találom ki. Ha nem hiszed, autókázz le nyugodtan a Dalmát tengerpartra! Ott a domb tetején látsz majd egy fekete krátert. Közel ne menjél nagyon hozzá, mert ki tudja, mikor nyílik meg ott a Pokol ismét. No meg a közelében kibaszott kénkő büdös van.


30; POKOLMÉLYE VÖRÖS FÉNYBEN

Látod? A Kékpofa köcsög. Pornó porzó ifjú hullákat csapkod a barlang falához mérgében. Há’ mondjuk, ha valamiért nagyon kéne, akkor se az eszéért tudnánk őt megszeretni, mi? Fater! Most tényleg? A Pokolban is csupa hülyék vannak? Nem csak itt nálatok Csillagközben? Meg persze lent a Földön? Nem is merem megkérdezni, hogy odafent, a nagyfőnöknél mi a helyzet.
Szóval tök mindegy, hol vagyunk, mi? Hát majd pont a Grált fogom elpasszolni a fekete piacon? Amikor a többi szajrét csakis azért kaptam, hogy ezt az egy bögrét a szent Mikinek megőrizzem? Hogy majd jön a piros kabátjában, a piros puttonyával, és a röhejes fehér álszakálla mögül azt mondja nekem: hóhóhó! Sion lovag nem tahó! Bazmeg! Még ha nem is lennék Spion lovag, egy Lakatos Lajos akkor se, sose lesz inkorrekt. Ezt az egyet elhiheted. Vagyis csakis akkor vagyok inkorrekt, ha az úgy korrekt. Világos?  És ezt se hazudom úgy el neked, hogy nem hazudok. Fater! Valld be, hogy te is keszdesz már engem egy kicsit megkedvelni! Oké, többé nem húzlak azzal, hogy biztos szerelmes vagy az egyik kerubba. Megígérem, ha adsz egy puszit. És ha elárulod, melyik az. Na! Diszkrét leszek! Fater!


31; A GYENGÉLKEDŐBEN

Ugye? Ezek után már nem is annyira furcsa számodra, hogy kényszerzubbonyba gyömöszöltek ezek a brutál állatok, és most így döglök haló ágyamon? A cukros nyugatatós mix infúzióban csepeg belém. Ahelyett, hogy elvittek volna szépen, gyengéden, ahogy egy nagybeteget kell, a diliházba. Mondják, ha akarnának se tudnának, mert majdnem mind bezártak. Szabadon kószáló elmebetegekkel van tele a város. És? Tényleg ki kell nyírjak valakit, hogy végre komolyan vegyenek?
Angélám, az én egyetlen drágám, életem szerelme az ágyam végében áll, Gizi mellettem ül egy széken. A szemük kisírva, és ez tényleg nem kamu.
Én persze baromi morcos vagyok, amikor éppen felbukkanok a félkómából, ebből húgyszagú, fehéres ködből, amit a lórúgás erős nyugtató okoz.  A számat szorosra zárom. Gizi egy sült csirkecombot próbál az arcomba nyomni. Nem törnek át! Vagyis no pasarant, ahogy a művelt francia mondja spanyolban. Ja, Furgonkával arra is ingáztunk, szabadúszó koromban, jóval Pamela néném előtt. Ki gondolta volna akkor, hogy málna ízű kotonnal és afgán fűmaggal fogok keletre szorgoskodni. A spanyol narancs, Fater! Nem is a Magyar…Alatta egy kevés ez meg az! Azok voltak a boldog, kommunista évek. Tudod, hogy akkoriban majdnem bevállaltunk egy kiscsávót Angélámmal? Még járt is kétszer mű teherbe esésre. De láthatod, az se jött össze. Jobb is. Gyerek? Ide? Ezek közé? Ezeknek? Ne már, Fater!
Attól még Angélámmal ugyanúgy imádjuk egymást. Sőt! Jobban! Mert a mi szerelmünket semmi nem ölheti meg, Fater! Minket még a halál egymáshoz forraszt.
Látod? Ahogy most is lenéz rám az ágy végéből? Ahogy szól hozzám? -Lujdzsi, szerelmem, hallgass rám! Ne legyél már ennyire makacs!
-Tényleg egyél bratyó, vagy éhen pusztulsz! Na! Finom ám! Baromira fűszeres! Én sütöttem neked! Bratyó! A lelkem van a curryban, ne csináld!
-Lujdzsi, ha éhenhalsz, az nem old meg semmit!
Mondanám nekik, hogy de. Ha meg bírnék szólalni. Na meg, ha csak résnyire is kinyitom a pofámat, ez a hülye picsa a számba nyomja a csirkecombot. És ki vagyok én, hogy bele ne harapjak? Amikor kurva jó az illata még hidegen is. Fater! Te szereted a curryt? Mert nem mindenki csípi. Na persze, gondolhattam volna, amilyen falusi tahó vagy. Paprikás csirke, nokedli? Az is kurva jó, persze. Vagy túrós csusza hozzá? Egyszer élünk, nehogy már soványan haljunk meg?
De mért hergelem magam, bazmeg, csorog a nyálam! Ne már, Gizi! Nézzed már, micsinál!
-Ne!- használja ellenem is a varázsszavát, aztán beleharap a csirkecombba. Aztán fölém hajol, a képembe nyomja az arcát, és úgy majszolja, hátha ettől étvágyra kapok. Nézem a kis bajuszkáját, ahogy illeg, mozog a hanyagul felkent alapozó alatt. Jót akarsz, Gizi, de mintjárt okádok. Zsíros vagy és kibaszott randa!
Hörgök egyet, megpróbálom Gizit pofán csapni. Ebből persze egy hernyózó vergődés lesz, de ez elég ahhoz, hogy hátrakapja a fejét.
-Jaj, istenem, Gizi! Ne kínozd már!
-Neee!


32; MEGFIGYELŐ SZOBA
   
Nyüzüge hadnagy és a samesza persze ezt is sasolja a kamerán keresztül.
Közben az őrmester egy dvd-t csapkod a tenyerébe.
-De meg tudnám ezt a Lakatost rugdosni!- sóhajt a nyüzüge kis geci. Ez. Engem. Egy Lakatos Lajost…Kényszerzubbonyban lehet, bazmeg. De kockáztatod, hogy előbb-utóbb kiszabadulok. És akkor halott vagy.
-Megmutatjuk az asszonynak, hogy zúgzabálja a csokit?- szemétkedik a tömzsi őrmester is. Mert azt hiszed, nem tudja?
-Mutassuk? Azt a felvételt tartja a kezében?
-Ez ajándék. A hadnagy úrnak.
-Nekem? Még nincs karácsony, majd két nap múlva.
-Azért megnézi?
-Mert mi van rajta?
-Meglepetés.
-Már megint úgy vigyorog.
-Mert megint jó kedvem van.
Nyüzüge átveszi a dvd-ét. Beteszi egy lejátszóba. Kisvártatva Angélámat látni a fürdőszobában. Hullajtja le magáról azt a hófehér fürdőköpenyét! Amit még Párizsból loptunk az ottani Hyattból, a negyedik számú nászutunkon. Amikor már gazdag lettem, akár egy Sion lovag, tudod. És most Angélám tök meztelen! Nyüzüge geci tátott szájjal guvad, lesápad, aztán fülig pirul. Tömzsi patkány vigyorog, a hadnagyot lesi. Angélám szomorú arccal ellenőrzi a jakuzzi hőfokát, aztán lassan lelépked a lépcsőn a kis medencénkbe. Nyüzüge végre levegőt is vesz, felnyög. Aztán kapcsol, hogy az őrmesternek ez egy élveteg ingyencirkusz. A kis geci méltatlankodva nyomja le a stop gombot.
-Mit képzel maga, őrmester?!
-Nem rossz a ribanc, tényleg.
Kész. Halott emberek vagytok mind a ketten. Ezt én mondom, egy Lakatos Lajos, aki Sion lovag, és akinek két nyomorult zsernyákot levágni annyi, mint kicsapni az orrából a taknyot az aszfaltra.


33; BETEGSZOBA, FOLYTATVA

Úgyhogy most már tényleg a halálomon vagyok. Csak a bosszúszomj tart életben! A nyüzüge és a tömzsi torkának elvágása sk. rendel. De előtte egy méteres hosszú, colos vascsővel még párszor végigsimogatom őket.
Mária nővér jön be a helyiségbe, új zacskó infúziót hoz. -Csak egy percig zavarok. Hogy van a beteg?
-Nem lehetne róla a kényszerzubbonyt levenni?- hüppög rá Angélám.
-Bár megtehetnénk.
-Akkor tegye meg, kérem!
-Neee!- érvel Gizella is.
-A főorvos úr szerint a saját érdekében…- milyen főorvos? Én itt csak egy rosszarcú börtöndokit láttam, meg a smasszereit. És ha Mária nővér nem csapott volna fel ápolónőnek is, szarban, húgyban hagynának itt fetrengeni. Hé! Nekem napok óta a börtönkórházban lenne a helyem! A faszt ott! A Honvéd Kórházban, VIP szobában! Avagy ki vitatná, hogy a hont is védem, amikor a Grált nem szolgáűltatom ki a sötétség urának? Gondolj már bele, mi lenne itt, bazmeg, ha megszerezné! Armageddon, bazmeg, száz százalékos fülkeforradalommal!
- Hát én akkor is kiszabadítom!- indul fel Gizi. Eldobja a csirkecombot, aztán nagy indulattal nekilát a kényszerzubbonyt leszaggatni rólam. Rángat, vicsorog, rájön, hogy tíz körömmel nem megy, ahhoz még ő is kevés. Így másik fogást keres rajtam. Felültet, a hátamnál matat. Mária nővér és Angélám megpróbálják Gizit leszerelni. Angélám tudja, hogy ez nem fog menni. Maximum egy baseball ütővel vagy sokkolóval.
- Ó, Jézuskám, nehogy tessék!
-Gizi, tényleg…
-Neee!
-Nem szabad! Lakatos úr! Mondja maga is a húgának, hogy csak baja lesz ebből!
Há’ mondanám én, ha bírnék beszélni! De akkor tessenek tán kevesebb nyugtatót a vénámba csöpögtetni. Mária elhúzná Gizit. A dulakodásban én persze lezuhanok az ágy mellé. A lekötött kezem híján a vállamra. Most szerencse, hogy ennyi nyugató van bennem, különben a fájdalomtól ordítanék. Gizi rám zuhan, Gizire az apáca. A kiszabadító akció tehát félbemarad. Mária zaklatottan hadar, miközben lekászálódik rólam meg Giziről.
 -Mit könyörögtünk az igazgatónak, meg a főorvos úrnak! Mesélje csak el, Lajos! Hogy maga azt a túszejtést nem úgy gondolta. Sőt! Sehogy se gondolta. Mert ha úgy gondolta, hogy azzal elér valamit, akkor maga még tud gondolkodni, tehát beszámítható, tehát plusz három év fegyház, viszont ha nem tud már gondolkodni, akkor úgy sokkal jobb a helyzet, mert akkor Lajos úr elmebeteg, tehát a dühöngők közt van a helye. De ha a dühöngők közt van a helye, akkor a Betlehemes játékunkhoz más kisdedet kell találnunk. De mi azt akarjuk, hogy Lakatos úr legyen a kisded. Azért is, mert ő a szerző. És akkor a barátai kimehetnek eltávozásra karácsonyra, és talán Lakatos úr lelke is megkönnyebbül. Mesélje csak el a szeretteinek, Lakatos úr!
-Lujdzsi, mondj valamit!- kérlel Angélám. De mit mondjak? Pláne így, hogy Gizim még mindig rajtam döglik. -Emeld már fel azt a tanya segged róla!- förmed rá életem egyetlen igaz szerelme, célja és értelme.
-Neee…jól van akkor, Lujdzsi. – Végre lecihelődik. Most nem azért, de tényleg fogyhatna egy kicsit. Mondjuk egy olyan húsz kilót. Mert kövér vagy, Gizikém! Pláne, mióta Sion lovag lettem, rágyúrt a drága leány még egy tizest. Tiszta hájban ám, és nem mind tokában. Persze egy csomó arc van, aki a teltkarcsút szereti. Én mondjuk nem.  Angélám ötvenhárom és ötvenöt kiló között van húszéves kora óta. Mi? Fater! Alakja, mint Hollywoodé! Há’ nincs az a Ludmilla, aki felérne hozzá. Azért mondom, hogy sose csalnám meg. Na igen, így könnyű, hogy ennyire nagyon szép. Mondjuk Gizi arca is, akár egy zsíros babáé. A bajuszos, kövér barbi. Bazmeg, Fater, ha túlleszünk ezen, kimegyünk Amerikába, levédetjük, aztán onnan átmegyünk Kínába, és legyártatunk két-három millió Gumi Gizit! Kezdetnek. Na? Tuti üzlet! Jobban menne, mint a málnás koton. Ezt az egész világon vennék a túlsúlyos asszonyok. Most mit húzod a szád? Brendet teremtünk! És ötven éven belül megint a teltkarcsú luvnya lesz a divat. Pénzem van hozzá, geci!
Lusta vagy, mi? Belekényelmesedtél a halálos unalomba? Vagy csak gyáva, hogy elkezdj egy új életet? Mi az, hogy meg vagyunk halva? Te is azok közé tartozol, akik mindenre tudnak egy gyenge kifogást? Oké, leszarom, nem is érderkel az egész. Pedig a Gumi Gizi…mindegy.
Mária nővér és Angélám óvatosan, gyengéden visszafektetnek az ágyba.
-Jaj, drága kicsim!- ez lennék én Angélámnak. A nővér ellenőrzi, hogy az infúzió rendben van-e. Én végre hebegni tudok valamit a vállamban tompán lüktető fájdalomtól. -Menekülj!- mondok Angélámnak.
-Meneküljek?
-Meneküljetek!
-Hová?
-Azt hiszed, nekünk könnyű?- sápog a Gizi.
-Bújjatok el… otthon… a… nyóckerben!- rebegek tovább, mint Kőszívű ember a végrendelet jelenetben.
-Ne! Mert ott a rendőr nem talál meg?- értetlenkedik Gizi.
-A… Sátánról beszélek…, hülye… picsa!
-Hagyjál már, nekem a sátánnal, ne vetítsél!
Mit csinálok én? Vetítek? De már nincs erőm megszólalni. Gizi tovább dühösködik. Szerintem attól ideg, hogy nem bír már kicsomózni egy kényszerzubbonyt se. Hát ez az, Fater. Amióta a nadrágok sliccén is kizárólag zippzár van, a kurvák kézügyessége is rohamosan romlik.
-Te addig voltál ember, amíg ember voltál, hallod? – kárál nekem a sírással küzdködve ez az igen kövér cigányasszony, azt hagy engem faképnél, magára csapja a betegszoba ajtaját. Én meg nézek Angélámra, utána ne menjen, vissza ne hívja!
Érti ő ezt. Most ő ül mellém az ágy szélére, a kezét a kényszerzubbonyra teszi, oda, ahol az én kezemnek kéne lennie.

RÖVID KÉPEK.
Fater! Figyeljed, ahogy

Szergej zombi atya a szemcsés képernyő előtt zokog.

A  Kékpofa mászik elő az örvénylő sötétségből, beszáll az ott várakozó fekete
dömper Lexus Luxusába, indít, a gázba tapos.

A megfigyelő szobában nyüzüge hadnagy cöncög Gizi antréja miatt.
Lacó őrmester visszatekeri a felvételt oda, hogy esek le az ágyról. Ezt újra meg újra megnézik.
- Ez díjnyertes lenne a home videón, főnök- mondja az őrmester, és nem sejti, ettől a beszólásától lett másodszor is halott.
           
34; A BETEGSZOBÁBAN, FOLYTATVA

Most, hogy Gizim kint duzzog a folyóson, meghitt nyugalom van. Angélám a másik, hideg kis kezével megsimogatja az arcomat. Ó, jaj, Fater, ez nagyon jól esik.
Ez nekem most jobb, mint a szex.
-Luidzsikám, hallgass rám!
Angélám egy pillanatra magába mélyed, hogyan is mondja. Mária nővér kapcsol.
-Menjek ki?
-Nem szükséges, anyám.
- De ha…
Minek is menne? Angélám szenvedő pillantást küld a piros szemű kamerának. Mária nővér érti.
-Sőt! Lujdzsi! – simogatja megint végig a pofámat. - Ígérj meg nekem valamit!
Mit? Nézek úgy rá, mint aki ezt kédezi, mint aki máris megdöglene érte, mint hűséges kutyája, házi görénye, aranypotrohú tetve kis gyémánt szemekkel.
-Ha valaha egy picit is szerettél.
-And…zsi- hebbentem. Pedig ez színtiszta zsarolás. De imádom őt!
-Akkor ígérd meg, hogy mostantól jó fiú leszel!
-Mégis csak menjek ki- dönti el Mária.
- Maradjon, nővér. Lujdzsi!
-Menekülj!-mondok.
-Hová? Otthon biztonságban vagyunk.  Hiszen tudod is, mennyire.
Lujdzsi! Ígérd meg, hogy abbahagyod az éhségsztrájkot!
Csak hördülni tudok.
-Az se baj, ha elítélnek, és leülöd az idődet.
-Soha!- érzed bennem, Fater, az adrelanin löketet? Mi? Még fel is ülök az ágyban, és úgy ordítok.
-És én várni foglak. És ha kijössz, akkor minden rendbe jön, és minden jó lesz.
Minden este egymás kezét fogva ülünk a konyhában, nézzük a szent képet, tudván tudva, most már nem sokára eljő hozzánk a Mikulás.
Ugye, milyen szép ez, Fater? Ugye? Hogy ilyeneket bír mondani! Bazmeg! Ne már, hogy én találom ki! Én ilyen hosszú mondatokat? Kizárt! Amire a közepéig jutok, vagy az elejét, vagy a végét felejtem el, vagy mind a kettőt, és az tuti, hogy sejtésem se marad, mit akartam mondani.
-És ha a Sátán jön előbb?- nyögök, és hanyatlok vissza haló párnámra.
-Isten segélj!- vet keresztet Mária nővér.
-Az Úr vigyáz ránk, Lujdzsi. Elhiszed?
-Higgyen a feleségének, Lakatos úr!
-Eljő a Mikulás!
-Ez is biztos, Lakatos úr!


RÖVID KÉPEK

Szergej zombi atya most a boldogságtól zokog.

A megfigyelő szobában a nyüzüge hadnagy is megrendült.
-Lacó! Ismerje be végre, micsoda érték ez az asszony!
-És tényleg szereljük le a fürdőszobában a kamerát?
-Még ma! Ez parancs! Értette? Azt a dvd-t már letörölte?
-Most akartam.


A sátáni lexus luxus nagy sebességgel kanyarodik ki egy földútról, rá az
autóútra, csaknem tömegkarambolt okozva megjelenésével. Tudod, mintha fekete örvénylésből…

Az őrmester az ajándék dvd-t kukkolja. Épp csak a faszát nem veri közben. Angéla tusol. Öntudatlan kacérsággal keni a tusfürdőt a karjára, a nyakára és aztán a keblére. A hadnagy szava csattan a háta mögül.
-Nem nézni, törölni!
Az őrmester összerezzen, ám aztán megint vigyorog. - De jelentem, ezeket harminc napig meg kell őrizni.
-Maga egy perverz, mocskos állat, Lacó!
-Igenis.
-Magára varrjak egy fegyelmit?
- És ha bizonyíték?
-Mire?
-Azt ráérünk eldönteni.

(22132/2014. vetíttetés anyaga és a gépirata.
 PA.CSBBA. L.L. FS.
Megjegyzés: szigorúan érdektelen!
Kapja: F.K. főelőadó)

“Ha viszont a szeretet és a teljes megértés az az aktus, amely az ember eszményi lényegében valósul meg, akkor ez egyformán érvényes mind önmagunkra, mind másokra. Ennélfogva tehát a legnagyobb önszeretet is lehet az, amelynek segítségével eljuthatunk önmagunk teljes megértéséhez. És ezáltal az üdvösséghez. De éppúgy lehetséges az is, hogy egy másik embert szeressünk, és ő meg minket, és így ez mutassa meg az utat ugyanoda. Tehát az üdvösséghez. Teljességgel alaptalan állítás tehát, hogy valaki nem elég önmaga üdvéhez. Mint ahogy az ellenkezője is igaz. Hogy nem elég. Ugyanúgy a másik lehetőség. Alaptalan azt gondolni, hogy egy másik ember nem válthat meg. Mint ahogyan persze, hogy nem válthat meg. 
De ennek az üdvnek természetesen semmi köze az örömhöz és a boldogsághoz. És ha most úgy vélem, hogy eme gondolatokkal a világon semmit újat nem mondtam, és ezen belül semmi értelmeset, akkor ebben nem tévedek. 
Mint ahogy az is biztos, hogy most végre egy szépet, tartalmasat sóhajtottam. Majdnem olyan jő érzés ez, mint amikor a hajnali misét letudva csoszogtam be a Nemzeti Sport még frissen ropogó példányával parókiám jószagú toalettjébe.
Ó, a megrögzült szokások meghitt pillanatai! Életünk tartóoszlopai ezek!”

P.A. CSBBA. sóhajok könnye



“De miért érzem, hogy valamit tennem kéne ezért a Lakatos Lajosért?”

P.A.CSBBA. Tűnődés két sóhaj között


35; BÖRTÖN, ÉTKEZDE

Látod, Fater? A drámaírói és rendezői művészetem mégis csak kell ezeknek. Naná. Kapják majd a jó kis piros pontokat a mocskok a börtönführertől a smasszerok meg a csicskák. A börtöndiri meg kapja a fő büntetés végrehajtó tábornoktól. Az meg majd gondolhat egyet, leszól és sajtóhírt csinál belőle, mintha ő találta volna ki az egészet.
Ma még Mária nővér is közelebb kerül a Mennyországhoz általam. Egyedül tőle nem sajnálom. Rendes nő. Mondjuk Krisztus urunk helyében nem vágnám a centit, mikor juthat hozzá ehhez a mennyasszonyához. Bár ha csak a lelke megy majd fel neki, ha idelent beadta a kulcsot…
Tényleg, Fater! Hogy van az, hogy egy csomó igen randa embernek szép a lelke? Erről nem készült még valami megbízható vizsgálat? Mért nem? Megint meg kell kérdeznem, mi a faszt csináltok tik itt egész nap? És ezt én kérdem tőletek, de ma nem úgy mint Lakatos Lajos, hanem aki momentán a kényszerzubbonyba csomagolt Kisded. Aki itt döglök az étkezdében felállított Betlehem priccsén. Há’ mert akkora bölcsőt már csak nem ácsoltunk, hogy beleférjek. Meg szerintem a Jászólban nem is volt bölcső. Szalmán feküdt, bazmeg, és a szalma max egy pokróccal volt letakarva. Mert szerinted? Fater. Én nem vitatkozok veled. Ez az én író-rendezői változatom, azt akkor kuss.
Inkább élvezd, ahogy zajlik a misztérium.  Ha tudod. Azokkal a tahókkal ne törődj, akik éppen teli pofával, a térdüket csapkodva kacagnak, pfújjognak rajtunk. Ezek most azon is röhögnének, ha a saját anyjuk torkát vágnák el az orruk előtt. Úgyhogy legyél nyugodt, én nagyon is egyet értek a halálbüntetéssel! Állítsák csak vissza.  Akasztófára a sok gecit. Tucatjával egyszerre! Nyomd elém a népszavazási kérdőívet, és én többször aláírom. Ha előtte kiszabadítod a kényszerzubbonyból a kezemet.
Mária nővér a börtönigazgató mellett ül, és a rabok helyett is szégyelli magát.
Pedig igen tehetségesen nyomjuk. Én azt mondok éppen, mint a kisded: Óá. Nem boá, bazmeg. Most meg ezen röhögnek. Leszarom. Oá, azért is.
Béla, vagyis József az ács erre azt löki a szerepe szerint, hogy -De bizony az mán ottan, az a hunyorgós, az mán ottan a Hajnalcsillag, az mán ottan, az más mi a rosseb más is lehetne az ottan az mán más ottan?
Há’ én mondjuk nem ennyire bonyolultan írtam meg ezt a mondatot, de a lényeget tekintve így is jó. Erre jöveszti azt a bamba karcsi, még mind bárány, hogy-  Beeeee!
Mire a Szűz Mária igen nemes szólása jő.- Édes uram, miért e balsejtelem amúgy máskor gyengéd baritonodban?
-Beeeee! – böki meg az orrával a priccsemet Karcsi.
József, az ács magyaráz a száznegyven kilós szűz anyának.
-Az imént mondta a néma öreg pásztor, hogy Heródes pribékjei kommandóznak a határban…
-Ó, jaj, oh!- mondá a Szüzanya.
-Gyermekünket keresve, válogatás nélkül…
-Ó, ne, ó, jajajajaj!
-Falhoz csapva és kardélre hányva az újszülött kiscsávókat…
-A kurva anyját Heródesnek! – akad ki Szűz Mária. És a tahó nézők, csodák csodája, mint hökkenten elhallgatnak.
- És tényleg ezt mondta a néma öreg, vak pásztor – fejezi be ezt a lahát Béla, a színész, mint József, az ács.
A nézők megfogva hallgatnak, mert figyelnek ám. Gondolok egyet, megcifrázom a szöveget, benyomok egy extra oát. –Oáááá!
De még erre se röhög ám fel senki. Bazmeg, Fater, nem csempésznek kellett volna mennem, hanem drámaírónak. De inkább figyeljél most, mert Szűz Mária aggodalma következik Józsi száznegyven kilónyi méltatlankodásával keverve.
-De hát mért kutatják, mért keresik, ah? Csak nem azért, mert…
- Deeeee!- bégeti be magát túl korán a szituációba Karcsi. Megvárhatta volna, amig a kollega befejezi a mondatot. Ám Józsi profikat megszégyenítő módon folytatja.
-Ah, minő gonoszság! – takarja el a szemét széles mozdulattal.
-Jaj, minő bestiálisan előre megfontolt, különlegesen kegyetlen szánt szándék!- fakad ki Baba Béla.
-Gyere, Béla, téged elbújtatlak!- ugat bele az egyik tahó, aki ezzel véget is vet a színházi varázslatnak.  Megint röhögnek a mocskok. Tömeges kivégzés, mondok.
Térdecsapkodás, boázás, lökdösődés. Mária nővér a rózsafüzérét markolászva könnyeket hullat. A börtönigazgató vigasztalóan teszi a kezét a rózsafüzérre. Hát csodálod, hogy elvesztem a türelmem? Ülök fel, és szaggatom a kényszerzubbonyom?- Ti meg mi a kurva anyátokat röhögtök, buzik?- üvöltök?
-Nézd már, beszólt a Kisded!- kommentál egy másik tahó. És el kell ismernem, hogy ez sajnos tényleg poén. Még nagyobb röhögés. Karcsi pedig olajat önt a tűzre.
-Beeeee!- nyújtja ki rájuk a nyelvét.
-Jézuska! Hun a Grál?- érdeklődik a következő tahó, erre a többi is felkapja, a rabok fele skandája: hun a Grál, hun a Grál, a másik fele boázik, és az egész bagázs kurvára jól mulat. Na most, ha azt mondod, valahol ez volt a cél, hogy a tömlöcben sínylődő kollégák gondjuktól elfedkezzenek, ha csak egy percre, akkor félreérted szándékomat.            
A börtönigazgató áll fel. Int a fősmasszernek, aki túlüvölti a vidámságot.
-Csend legyen, vagy vége az előadásnak!
A börtönőrök máris mozdulnak, a rabok némi méltatlankodás után viszonylag
elhallgatnak.  A betlehemesek tanácstalanul néznek össze, aztán rám, aztán Mária
nővérre.
-Folytassuk, csókolom? – érdeklődik tőle Baba Béla bigámista. Mária buzgón bólogat, az igazgató kelletlenül bár, de visszacsüccsen a helyére. Béla tehát folytatná a szakrámentumot, mint József, az ács, csakhogy elfelejtette, hol tartottunk. Tőlem kérdi tehát- Most mi is jön, bazmeg?
-A vak öreg bénán jő- súgom vissza neki, hogy azért az egész terem hallja.
-Mi?- csak persze Béla nem.
-A süket pásztor- mondok.
-Kicsoda?- értetlenkedik Szűz Mária.
-A vak pásztor! Süket maga?- veszti el a türelmét újra az igazgató.
- Ja! A vak pásztor! Jő. Jő, és mondja.
Mindenki Karcsira bámul, aki innentől már nem a bárány, hanem a vak pásztor.
Utána pedig a három királyok. Csakhogy Karcsi bárgyún befuccsol.
Tehetetlenül tárja szét a kezét, kihullott az agyából a szöveg.
-A vak pásztor nem néma?- szól fel egy rab. Jól megnézem magamnak. Ez figyel, bazmeg! Józsi viszont ezt valamiért sértésnek veszi, és Szűz Máriához nem egészen méltó módon válaszol: Vak is, meg néma is! Te meg estére hulla vagy, ha nem fogod be a pofádat!
-Mi van, Józsi? Te fenyegetöl engem? – áll fel a kolléga úr az előzetesben. Ajaj. Ez a fazon három emberen elkövetett halált okozó súlyos testi sértésért vendégeskedik közöttünk.
-Nézd mán’, a kis Análka!- szól fel még, és elindul önbíráskodni.
-Anyád Análka, aki csak bajnak szart ki téged.
-Mi van?! – a macsó még inkább beindul, a börtönőrök rámozdulnak. A többi elítélt visszafogja, a helyére ülteti. Há’ azért csodálom Józsit, hogy mer ezzel a brutális állattal kezdeni. Nem mintha én, egy Lakatos Lajos valaha is meghátráltam volna egy kis bunyótól. Hiába van az ember egy kicsit akkor is beszarva. De arra sose hajtottam, hogy direkte agyonveressem magam.
A huzavona átmentileg lecseng. Mária nővér szól elsztántan, de remegő hangon közli.  -Csendet kérnék szépen, mert jőnek a Három Királyok!
-Várjál már, előbb nem a béna pásztor?
-Az néma, köcsög, nem a béna!
A börtönőrök az igazgató intésére elkezdik kiemelni a beszólókat.
Ebből nagyobb méltatlankodás támad. Béla súg oda szájszélről Karcsinak.
-Amíg az eszedbe jut a szöveg, te menjél lehelni!
-Ja!
Karcsi hozzám bárányodik. Mielőtt nekiállna a pofámba lehelgetni, még
magyarázólag a közönséghez fordul.
-Most már nem a bárány, de még nem a vak és néma koldus, aztán a Három királyok, hanem a barom vagyok, aki lehel.
Ettől persze megint kirobban a röhögés. Már a smesszorok se bírnak magukkal. Elengedik a kiemelteket.  Csak Mária nővér szeme könnyes, a mosolya egy mártíré. Karcsi beleliheg a pofámba, aztán súgja.
-Majd mit is mondok, Lujó bá’?
Nem tehetek róla, tömény utálattal fordítom el a fejem. Mert ha nincs rajtam a kénszerzubbony, talán még orrba is vágom. Emiatt a bárgyú pöcs miatt bukik meg életem drámai főműve. Tehetetlen indulatomban mi mást is mondhatnék ennek, mint azt, hogy: Oá!
Röhögés. Felülök. Úgy nézek ám körül, hogy megálljon ezekben a műveletlen bunkókban az ütő. Lassan mindenki megszeppenve elhallgat. Súlyos nagy a csend.
-Oá! Oáááá! ÓÓÓÓÁÁÁÁ!- bögők egyre hangosabban.
A csend súlyosodik.  Egyenként nézem meg a rabokat, a smasszerokat. A fősmasszert. A börtön führert.  Drága jó Mária nővért.
Aztán a führer mögött meglátom.

A Kékpofát.
A pirosan világító szemekkel.
Azokkal a dudurka szarvaival.

-Oá?- nyögök fel. Tehát megtalált.
Halálra váltan, guvadtan bámulom.
Tudod, Fater, mint néma filmben a horror jelenet.
Többen követik megrettent tekintetemet.
Semmit nem látnak! Bazmeg! Pedig ott áll.
A sátán az: kék pikkelyes arc, bíborban égő szemek.
Lassan elindul felém.
-Ne!- üvöltök. Mindenki értetlenül, borzongva tekereg, kire, mire. -Nem a tiéd!
Menekülnék.  Nem tudok! Rohadt éhezés, kibaszott kényszerzubbony! Most már visítok, mint egy pengős malac.
-Húzz már a picsába, az a Mikulásé, nem érted? Majd ő jön érte! Az övé!
A Kékpofa fellép a kis színpadra. A priccsemhez ballag. Még mindig nem látja senki, csak én?  Lehajol értem, a nyakamnál fogva emel fel a magasba.
Úgy ráz meg, mint egy kölyök kutyát a szadista gazda.
-Hol van?
-Ne- hörgök.
-Hol?
A teremben nyilván csak azt látni, hogy fél méterre a padlótól a levegőben lógok, és a lábaim az akasztottak táncát járják.
A sátán üvölt-  Hol van?! Hol?
A nyakamnál fogva elhajít.
Nagyot puffanva bontom le a Betlehemes farost díszletét, szállok az étkező faláig és ráplaccsanok. Tíz métert repültem. Ha ezt én ugrom magamtól, világcsúcstartó vagyok és olimpiai bajnok. Így viszont csak halott.
Moccanatlan csend. Mária nővér térdel a führer mellett, zokog. Az igazgató is lesápadt, ilyet még ő se látott. Pedig régi káder. És neki kell a hullámmal elszámolnia. Egy börtön, ahol paranormálistan pusztulnak a rabok…
-Mindenható Isten, könyörülj a bűnös lelkének!- zokogja Mária nővér, kereszteket vet, és vele tart mindenki a teremben. Még az ateisták, és a zsidók is. 
Én meg a nyakamat törve, holtan, megtört tekintettel meredek a Kékpofára.  
A szemem síküveg, beléfagyva a borzalom.


RÖVID KÉPEK
Szergej zombi atya kezeit maga elé tartva bámul a monitorra, amin az én szerencsétlen hulla pofám látszik.

A megfigyelő szobában is teljes a döbbenet. Még nyüzüge geci hadnagy is csak bámul. Lacó őrmester szája tátva, éppen tolta be a következő falat sonkás, kolbászos, szalonnás, gombás pizzát magába. A számítógép, mintha önszorgalommal tenné,
nyomtat parancsban löki ki magából azt a pillanatot, amikor szegény elhajított testem éppen bontja le a Betlehemes díszletet.

Angélám, drága szerelmem a konyhában tartózkodik. Zöldteát tölt az ónkupába. Belekortyol.  Úgy érzi, nincs egyedül a helyiségben. Borzongva néz körül. Csak a rendőrök rejtett kamerái. Tehát senki.
Az ablakhoz sétál, átnéz a szemközti ház ablakára. Nyüzüge geci most nem kukkol a függöny mögött. Angélám nem is sejti, hogy mért. Vagy azt érzi?  Visszaballag, belekortyol a teába. Tekintete Az Utolsó Vacsora viaszkos vászon lenyomatára vándorol. Krisztus úgy emeli a kelyhét, mint aki éppen tósztra készül.

    (A kvízkérdésre itt a válasz, Ó, Vándor! Élsz még?)
             Pörch Arisztid 1944-2009.

            KI MINT ISZIK, ÚGY ESZIK

Mondhatná ezt is, de nem ezt mondja. Hanem talán azt, hogy háromszor szól majd a kakas, és ti büdös bunkók mind meg fogtok tagadni, mert egytől egyig gyáva szarok vagytok, egyedül Judásban volt annyi puca, hogy legalább valami szolíd üzletet csináljon belőlem, vagy ilyesmit.
A vonalas telefon kezd el csengeni a konyhapultnál makacs kitartással. Az emeletről Gizi ordít le.
-Neee! Andzsi!
-Hallom- de Angélámnak sincs kedve felvenni. Mert tényleg van olyan, hogy az ember megérzi, szar van a palacsintában. Pláne, ha azzal történik valami, aki olyan közel áll a szívünkhöz. Mert az enyém helyett néha az övé dobog, és viszontag. Oké, lehet, hogy most nyálas vagyok egy kicsit, érzelgős lettem, meg ilyesmi. De nem minden nap ölik meg az embert. Most jót szólt a szám, Fater? Vagy itt, a Csillagközi közönyben hogy megy ez?

-Hát így kerültem hozzád, Fater. Miután a határon a kerub fináncnak rögtön elkezdtem üvöltözni, hogy nem ér, én még nem dögölhetek meg, nekem vissza kell mennem, ezért bekísért az őrszobára, és kitölthettem a kérvényemet.
-Igen, értem.
-Végeztünk akkor?
-Végeztünk, Lakatos úr.
-És?
-Megnézem, mit tehetek.
-De igyekezzél, bazmeg!


22132/2014-es ügyirat. Vettítetésről gépirat.
Döntés: a kérelem továbbítva.
PA.CSBBA. pecsét helye sk.
Gépíró: FS.
Lapszéli megjegyzés: ne má’!
Kapja: F.K. főelőadó



36; NON NOBIS DOMINE, NON NOBIS


Foltos azt meséli, hogy van ám egy sziget. Ciprusnak hívják, vagy minek.
Nahát, ott alapították, vagy éppen alapítják a gazdák a Mennyei Királyságot.
Na. Az a Mennyei Királyság, az egy olyan, hogy ott örökké csak béke van, mert mindenki szeret mindenkit. Úgy értem, az ember nem embernek farkasa, hanem jóbarátja. A kutyák nyalják a macskák szája szélit. A macskák a kutyáknak dorombolnak.
Ott sosincs tél, mindig csak nyár és ősz és tavasz. Kolbászból van a kerítés, az almafák helyett pedig fasirtfák ligetülnek, meg vannak szalonnafák is, amire mint a paszuly, mászik fel a sült oldalas vagy a debreceni páros. 
Persze rendes almafát is találni itt ott a “gyenge” belű nőknek, de az kit érdekel. Legyen nekik alma. Hogy a kígyó mászna az összes ember szukába! A szakácsnőkbe meg direkt királykobra, vagy anakonda. Hogy azoktól a néberektől én mennyit kaptam a konyha körül sündörögve! Már majdnem olyan is volt, hogy forró vizet a kopaszra! Minek nézik ezek a kövér, duplatokás, talicska farú szakácsnők és szutykos konyhalányok magukat? Mesehősnek? 
Bár ezt a szalonnafára felmászó paszuly oldalast nem nagyon hiszem el Foltosnak. A debreceni párost még csak-csak. De a sült oldalas meghaladja a fantáziámat. Ilyen a legvadabb mesében sincs, maximum Foltos agyában.
Mert ez a dög tényleg mindig csakis éhes. Mondjuk most én is az vagyok, mert már harmadik napja sunnyogunk itt az erdőben étlen, közel a városhoz.
Pedig indulni kéne.
Foltos azt állítja, hogy úgy két hétig kéne kocogni, napi négy-öt órát. Inkább éjjel, hogy észre ne vegyenek. Viszont akkor elvéthetjük az irányt valamelyik kacskaringóban. Mert ismerős szag az nincs, ugye. Milyen szaga lehet a Ciprusnak? És benne a Mennyei Királyságnak?  Talán olyan, mint a hentesboltban, ahol kifőtt árút is mérnek, állva fogyasztandó. Ó, jaj, az az illatos pára! Keveredve a nyers hús, a szalámik és a füstölt delikátok őrjítő szagával!
Szóval nappal kell majd haladnunk. Úgy, hogy délelőtt a jobb oldalunkat, délután pedig a balt kell süsse a Nap. Már amikor kibukkan a felhők mögül. De nem nagyon néz le ránk. Nem csodálkozom a Napon. Utálatos itt lent minden. Régóta az. Lehet, hogy mindig is az volt. Amióta legalábbis az eszemet tudom. De most annál is gyülöletesebb ez a goromba élet. Aztán meg kinek van kedve novemberben útnak indulni? Csakis az vág neki, akinek nagyon muszáj.
Szóval Foltos szerint úgy két heti kocogás után, hacsak meg nem kacskaringulunk, elérünk egy baszom nagy sós vízhez. És akkor már csak át kell úsznunk oda. Arra a Ciprusra, ahol a Mennyei Királyság lakik, benne csupa mosolygós lovaggal és almát hersegtető, kígyóbelű némberrel. És ahol elég leheveredni egy kerítés árnyékába.
És szunyálni naphosszat. Időnként megemelni a fejünket, unottan beleharapni egy kolbászba, megcsócsálni, lenyelni, aztán alvás tovább. Mert a pihenés aztán ránkférne. Meg az evés. Inni mondjuk van mit, nem messze csörög egy patak be a városba.
Én mondjuk csakis belehugyozok. Igyák azok ott lent. A mocskok. Amíg neki nem vágunk a nagy útnak, mindig is belehugyozok. Kicsinyes bosszú, elismerem. Nem is vihogok rajra. Bánatos vagyok.
Hallgatom Foltost. Be nem áll a szája. A Mennyei Királyságát farigcsilja, cifrázza. Meg napjában tízszer megesküszik, hogy nem meskete, nem hazudik, ezzel a két kajla fülével hallotta szólni erről többször is a gazdát, a Radványi Gyula urat, kit az alacsonyabb rangú lovagok mesternek szólítottak, a csicskák meg úgy be voltak szarva tőle mindig, hogy leginkább sehogy. Nahát a Foltos gazdája ábrándozott néha borozgatás közben a lovagtársai kedvére, hogy neki magának is oda kéne jutni végre, kár itt kínlódni és a végüket várni, ami vég biztos, hiába ígért az itteni király, valami Károly meg Róbert nyugalmat, sértetlenséget, ha amúgy annak a francia Fülöpnek, aki minden templomos kiírtására fenekedett, a rokona, a Kelemen pápa meg egy gyáva takony, az nem fog megvédeni minket.
Mondjuk a Foltos se érti ám a felét se, amikor erről ugat, a másik felét pedig nem jól mondja, de imád fontoskodni. Na ja, hiszen a Nagykutya kiskutyája. Nyilván én is tenném-venném magam, ha akkora a mázlim, hogy Gyula gazda kopója lehetek, és nem azé a nudli kis emberé, aki amott fekszik az úttól nem messze, félig ráakadva egy hecsedli bokorra.
Mi? Elég hülyén néz ki. Hiába, egy nudli még meghalni se tud méltósággal.  Menekülése közben somták fejbe egy félkaros, szöges buzogánnyal. Különben érik már. Nem a nudli hullája. A hecsedli. Haj, ha ezek a piros bogyók aprócska kis pörkölthúsok lennének! Bárányból! Disznóból? De tőlem lehetne csigából is, ha jófajta zsírban párolják, és ha a csigát, ahogy kell, rendesen kiszaratja a szakács előtte. Bár a Nudli is érik. De még nem elég porhanyósan büdös.
Persze, Gyula gazda megérezte ám, hogy menni kell. Amikor körbevette a kisded várát a francia király felbérelt hadinépe. Vagy tíszer annyian, mint a gazdák és a csicskák. Nahát, egyszer-kétszer összecsaptak. Azt belátta a Gyula, hogy a várát megvédeni nem tudja ezektől. Mert igen elszántak. Mert valami Grált kerestek rajta. Hát éjjel összeszedtük a kevés cuccost. Erre volt ám az az alagút, ki a várból, el jó messze Kőszeg városától. De áruló volt közöttünk. Hogy ki?
Ha nem csüngene-döglene bezúzott koponyával a hecsedli bokron Nudli úr, én tutira rá fogadnék. Persze, attól, hogy megdöglesztették őt is, meg lehetett Nudli az. Tudod, milyenek ezek az emberek. Farkasnak farkasa. Kivéve Cipruson, ahová a Nagyfőnök is indult. De csak a fekete fenyőkig jutott, mert ott várt ránk a csapda.
A harc nem tartott soká. Gulyáshússá aprítottak ezek az ördögnek lovagjai mindenkit seperc alatt. Kivéve Foltost meg engem. Ezt neked Mennyei Királyság. Hát igen. Néha jó, ha nem vesznek komolyan. Másképp mondva: kutyába se vesznek.
Amikor már mindenki halva volt, sokáig kutakodtak az ördög lovasai. Egy kékpofájú, két és fél méter magas, kecskeszarvú szörnyeteg volt a vezérük. Hogy az meddig rugdalta Gyula úr tetemét, amikor rájött, nincs nálunk, amit keresnek! Azt akkor lóra kaptak, valami szörnyű, fekete örvény támadt, abba belovagoltak, a mi gazdáink meg itt hevernek temetetlen.
Szóval két hét kocogás a nagy vízig. Azt kérdem Foltostól, mégis mit hallott, mennyit kéne úszni. Arról nem volt szó, mondja, mert hajóval vittek volna át. De azok a hajók akkorák ám, mint egy palota! Fából. És a szél hajtja őket, meg gályarab. A szelet azt értem. Az néha engem is meghajt, ha túl sok csontot eszek, azt nem bírok szarni, csak guvadok és fingok és vicsorgok és rohangászok körbe-körbe, mintha a szakácsnő kergetne a piszka vasával. De gályarab? Az mégis micsoda? Az egy olyan rab, fontoskodik a Foltos, aki vernek, és ezért evez. Ez a fizetségük? Ne már!
És akkor a lovagok így jutnak a Mennyei Királyságba? Ahol mindenki szeret mindenkit? És húsos libatöpörtyűt vet ki magából a föld, amit arrafelé sárkányfognak hívnak, alig kell a rögöt megkaparni? Foltos is érzi az ellentmondást, ezért megengedi, hogy ezt a gályarab dolgot talán nem jól hallotta az asztal alatt, midőn Gyula főlovag felette ülvén, boroskupájába merengve ábrándozott.
De még mindig nem hagyok ám Foltosnak békét. Kérdem tőle, ha ekkora baszom nagy ladikokat kell ácsolni ahhoz, hogy a lovagok átjussanak a Mennyei Királyságba, akkor oda aligha lehet kutyaúszásban átlafogni. Erre persze sík ideg lesz a Foltos, hogy a szuka anyámban keressek kaka csomót, de lehet ám, hogy kákát mondott, meg hogy ne vele gizdáskodjak, ő csak azt meséli el, amit hallott, és csak azért áll szóba velem, mert puszta jóakaratból, ő, a nagyfőnök kutyája, velem, a Nudli girhedékével. Ebben tényleg igaza is van, tehát ahogy kell, meghunyászkodok. Ettől megenyhül.
Később odamordul, az átúszáson ráéünk majd akkor gondolkodni, ha ott állunk a parton és lihegve nézzük a nagy sós vizet. Ebben is igaza van, gondolok.
Indulni kéne.
Nem véletlenül piros már a hecsedli. Nem vagyunk mi farkas élethez szokva, pláne télen. De jól kéne végre lakni! Foltos ma hajnalban arra ébredt, hogy a Gyula gazda jelent meg az álmában, miközben ő nyüszögve, a lábait rángatva éppen egy sánta, öreg, tehát levadászható mezei nyulat üldözött. 
Foltos! Reccsent rá Gyula gazda. Foltos persze rögtön fejét lesúnyta, fülét-farkát behúzva nézett fel rá. Attól persze még jobban beszart, hogy a gazda a fejéből kilóg egy balta, a nyakán meg egy akkora seb tátong, hogy belevackolhatna egy menyét is.
Na mondok, meséli a Foltos, ebből súlyosan véresre ostorozás lesz, hogy ő engedély nélkül nekiállt vadnyulat hajtani. De nem verés lett. Hanem a gazda szomorkás mosollyal nézte a Foltost, és a szemével barátságosan csippentett, aztán gyengéd hangon kérdezé tőle, éhes vagy-é, kiskutyám?
Naná! Már negyedik napja étlen kóborlunk az erdőben, szűkölve keringünk a hullák között. Hát egyél, Foltos! Mondja a nagyúr. De mit? A hulla már nem ember, csak hús.
Ezzel mozdul a Nagyúr, hogy megsimogassa Foltost, megvakargassa a füle tövét. De aztán az eszébe jut, hogy mindkét karját is lecsapták, tehát keserűen felkacag, és eltűnik. Mondjuk addigra Foltos álmában a nyúl is, de kit érdekel.
A hulla már csak hús!
A picsába, hogy a jó nevelésünk miatt ez magunktól nem jutott az eszünkbe!
Eszünk!
Sokat!
Ó, te jó ég, hogy mi van itt szín tiszta húsban! Hát el se bírjuk hirtelen dönteni, kit faljunk fel először. Soványat? Kövéret? Fiatalt? Időset? Együk meg mindjárt Gyula nagygazdát? Nudlit? Fúj! A gazdát, a gazdát, a gazdát!
Ott fekszik, ahol lerántották a lováról. De hol kezdjünk hozzá? Úgy kéne kibontani, mint egy konzervet. Nyitó nélkül hogy is boldogulnánk vele? Be kell érnünk egy csicskával. Azon csak páncéling van, a többi rongy, alatta meg az éppen ízesre rothadt hús. Ez az! Édes élet.
Mennyei Királyság.
Még kétszer-háromszor okádásig zabáljuk megunkat. Vagy négyszer-ötször. Vagy amíg el nem fogynak az elérhető falatok.
Aztán majd elindulunk.
Két-három hét kocogás teli energiával, jó kövéren? Játék csupán. És ha elérünk a nagy, sós vízhez, majd leülünk és gondolkodunk sóvár lihegés közben.



37; CSBB. SZÉKHÁZ, FOLYOSÓ

Nos, igen. Ezek a szürkére festett falak. Szürkére az öntött betonra. Az a kevés csillagfény neonok közönyével elegyedve. Ezek a lőrésnyi ablakok. De legalább berácsozva. Ez a szürke padló a szürke linóleummal leragasztva. És ezek a szürkére festett, csővázas hivatali/kórházi padok. És nem csak ezen a folyósón ám. Hanem mindenütt a CSBB Székházban. Kívül is, a szürke ég alatt. Dehát ez van, és nem muszáj szeretni.
A folyósón se sudár angyalok és csinos angyalnők intézik az ügyeket a beidézettekkel, az előzetesekkel és a kérelmezőkkel. Hanem éppen olyan szürke alakok, mint jómagam. Ez is így van, és ezt se kell szeretni. Nem kötelező.
Viszont a szeretet hiánya hamar türelmetlenné tesz. Ha nem vagy képes szépen, nyugodtan, egy picit kíváncsian nézelődni és várakozni. Hiszen itt mindig történik valami. Ügyfélfogadás éjjel nappal. Mivel minálunk nincs igazán se éjjel, se nappal. Igazából nap sincs. Mivel, mint azt már tudod, Vándor, csakis ma van.
Mondjuk sorszámhúzás sincs nálunk. Valamiért nem vezették be. Hogy mért nem, ki tudja? Ódivatú a cég. Számítógép van, de szinte senki se használja. Az is minek? Megvoltunk mi a szerverekben sunnyogó mátrixok nélkül million évig, vonogatják a vállukat az idősebb hivatalnokok. És meglesznek azután is, amikor már rég eltűnt a Föld színéről az emberiség, a kütyüivel egyetemben. Meg az elmebeteg agresszív idiotizmusával együtt. Na, akkor lesz végre időszerű a Mennyei Királyság, igen tisztelt Vándor.
De most itt ülünk a kényelmetlen műanyag stokinkon. Mert már megint teli vannak a padok.  Úgy kellett a vetíttetőmbe visszaballagnunk, és ezeket magunkkal hoznunk. Eleve javasoltam, hogy hozzuk, mert tudtam, hogy tömegre itt mindig számíthatunk. De Lakatos úr, hogy ne hozzuk, mert azt a kis időt, amíg sorra kerülünk, kibírjuk állva is. Haha. No hiszen…Hahaha. A kis idő. Hihihaha. Amikor itt nincs is idő. Csak ma van, ahogy már mondtam. Höhö.
Várakozunk tehát.  Velem a bennem. A kigyakorlott apátia. A képemen a bárgyú mosoly. Az élénknek álcázott, kíváncsinak tűnő tekintet. Lakatos úr mellettem persze egyre jobban feszeng. Naná, először próbál itt valahová bejutni, és ott valamit is elintézni. Haha. Hahaha. Hihihaha. Höhö. 
Miután nem ismerheted a vetíttetés bizalmas iratait, röviden tájékoztatlak. Lakatos úr hozzám rövid úton a “balesete” után esett be. Tudod, Vándor, a világos kapun átrepülve, a halál utáni sötétbe. A határon épp csak felvették az adatait. Ott máris elkezdett üvöltözni, hogy ez így nem ér, hogy ezt aztán nem, hogy neki még dolga van, mert az Andzsi, meg a Gizi, meg a Grál… Gondolhatod, Vándor, hogy a Grálra csak felkapta a fejét a határőr CSBB kerub tiszt. Azt gondolta, Lakatos  talán nem csak egy sima dilinyós, aki vissza akar térni az élők közé, akár csak kísértetnek, ahelyett, hogy a seggét csapkodná örömében, hogy végre megszabadult minden nyűgtől, kíntól. Nos, ezért vezették hozzám, és nem egyenesen a Nagy Gyűjtőbe, ahová a rendes, normális elhunytakat szokás.
Lopva, mint egy súroló tekintettel megfürkészem Lakatos urat. A “Sion lovagot”. Akit, állítása szerint, egyenesen a kékpofájú, karbunkulus szemű Sátán vágott volna falhoz. Nos, ki tudja? Talán van némi valóságos alapja az amúgy egyrészt hihetetlen, másrészt igen röhejes történetének. Mert ha a Grált Szergej pópa csakugyan rábízta… Nos, majd kiderül előbb-utóbb ez is.
És akkor most, Vándor, ha nem haragszol, ültömben, nyitott szemmel, mosolyogva néhány órára, napra kikapcsolok. Ma ma van, ez a mantra, és huss, kisuhan az idő a rácsos ablakon. Itt volt, de már nincs itt. Idő nincs is.
Haha.Hahaha. Hahahihi. Höhö. Ez a jó mantra.
Lakatos úr nem használja, ezért már majd szétrobban.
A törött nyaka miatt a fejét amúgy is kissé furcsán tartja.
Az meg még ijesztőbb, ahogy ide-oda nyaklik, amikor csóválja. És sziszeg.
Hová siet, kérdeném. Aki hulla, ne rohanjon. Lássa, a Lakatos úr által annyiszor emlegetett zombik se szaladnak, csak lépkednek mormogva. No persze, elismerem, Lakatos úrnak sietős. Mert a Kékpofa nyilván keresi tovább a Grált. Már ha igaz a védencem meséje. És hol tehetné ezt másutt, mint Lakatos úr Angélájánál. Aki minden kétséget kizáróan egy igen tiszta lélek, és kellemes küllemű asszony.
Mért titkolnám előtted, Vándor, ez is sokat nyomott a latban, amikor úgy döntöttem, CSBB altiszti minőségemben pártolom Lakatos úr kérelmét a földi életbe való rövid idejű eltávra, vagyis visszatávra, azaz visszatérésre, hogy a Grállal és a feleségével kapcsolatos ügyeit megnyugtatóan elrendezze.
Nos, én pártolom.
De hogy engedélyezik-e?
Nem akarom se Lakatost, se magamat áltatni.
Magamat biztos nem.
Lakatos urat pedig csak óvatosan merem inteni. Amilyen nagy a pofája és ideges a természete.
Ám azt előre tisztáztam vele, kérelme pozitív elbirálására annyi az esély, mint amikor a nyúl vadássza le a farkast, vagy mezei pocok az egerészölyvet.
Ám ha itt, a hivatalban nekiáll ordítozni, hőbörögni, emberi jogokat emlegetni, panaszkönyvet kérni vagy bármi más polgári extravaganciára hergelni magát, akkor még annyi se.
Öt-hat órányi várakozás itt annyinak se tűnik, mint ha csak öt-hat nap telt volna el.
Te is hidd el ezt nekem, Vándor.
Elég ide ennyi: haha, hahaha, hihihaha és höhö.
Ebben is, mint majd mindenben, a gyakorlat teszi a mestert.
Ha már várakoztál efféle helyen, tudod te ezt, ha nem, akkor szerencsés vagy.
-Mert most mi van?- csaklintja felém a fejét Lakatos úr oly ijesztő ívben és erővel, hogy azt hiszem, leszakad a nyakáról és az ölemben köt ki.
-Várunk, nem?- mosolyodok rá nyugtatólag. (hahaha)
Nem is számolom már, hanyadszor.
Erre mélyen lezuhantja a fejét a mellére, és hosszan úgy marad. A szája sarkában a véres nyálcsík nem túl gusztusos. Nem kéne így kinéznie. De amíg ragaszkodik a visszatéréshez, nem szabadulhat testének külcsinétől. Pedig ezt a nyaklott fejű hullát, hát ezt bizony egyébként is nehéz lenne Lakatos úrban szeretni.
Viszont már kezdek reménykedni, hogy csendben marad egy darabig. Ám ez a reményem most hal meg, nem pedig utoljára. Lakatos úr visszacsapja a fejét a melléről a hátára, és közben felteszi századszor is a kettes számú felesleges kérdést.
-De mire várunk?
-Arra, hogy szólítsanak- válaszolok angyali türelemmel.
-De itt rohadunk már vagy két hete!- emeli fel a fejét és a hangját.
-Csendesen!- teszem a kezét a karjára. De lerázza.
-Sietek! Nem érted, hogy sietek?
-Értem én, Lakatos úr, de…
-Az a brutális mocsok bármikor elérhet a húgomhoz meg Andzsihoz!
-Már az is kész csoda, hogy soron kívül mérlegre teszik a kérelmünket.
-Leszarom a kérelmünket!
-Különös tekintettel arra, hogy ön szerint a Grál veszélyben van.
-Kit érdekel a Grál?
-Nos, ha csakugyan ön rejtette el…
-Arra mérget vehetsz.
-No és hová, ha nem titok?
-Majd Szent Miklósnak megmutatom.
-Értem.
Úgy tűnik, ez most egy jó végszó. 
Újra remélni merem, hogy mostantól egy-két órát csendben marad. De ez a remény is úgy hal meg, hogy még szinte meg se született. Lakatos úr a fogát csikorgatja.  -Vén csótány!
Ám mielőtt magamra venném e becézést, kiderül, most nem engem talált meg.
-Mért kellett ennek a gengszterek után szambázni?
-Mármint Szergej pópa?
-És mért pont rám bízta azt a szart?
-Te voltál ott egyedül.
-És a Ludmilla?
-Ejnye, Lakatos úr! Bízta volna rá a Grált? És a zsák kincset? Már ha igaz, amit elmesélt?
-Mert pont a kedvetekért hantáznék ilyeneket.
-Én hiszek magának, Lakatos úr.
-Téged is leszarlak. Világos?
- Mint a Nap.
-Egyáltalán, ez a hely. Itt.  Mi a picsa is?
-Még mindig A CSBB Székház.
-És mi az a CSBB?
-Csillagközi Bizalmi Bizottság.
-És az mi a picsa?
-Melyik szót nem érti, Lakatos úr?
-És ha egyiket se?
-Csillagköz az a tér, ahol most vagyunk. A Menny és a Purgatórium között. A Bizalmi Bizottság pedig az a hivatal, amit régen Szent Péter Kapujának neveztek.
-És te mi vagy itt?
-Még csak altiszt.
-Csicska?
-Altiszt.
-Ez a CSBB tudod, minek a rövidítése? Csupa Büdös Bunkó.
-Kérem.
-Meg se sértődsz, Fater?
-De.
-Ne tedd. Én vagyok Sion lovagja. Azt ugatok, amit akarok.
-Rendben.
-A hős, aki az emberiséget hivatott megmenteni.
-Legyen így.
-Pedig én leszarom az emberiséget.
-Kár.
-Egyedül Angélámat nem szarom le.
-Meg Gizit, neee?
-Ezt most jól mondtad, Fater.
Egymásra mosolygunk. Hihetetlen, de aki igazi macsó, az nyaka szegetten, véres nyálcsíkkal a szája szegletében, tökéletesen hullán is macsó. Pimasz, magabiztos, pofátlan. Fogalmam sincs, Vándor, mért kezdem megkedvelni. Egész földi életemben zsigerből utáltam az ilyen alakokat.
-És te tényleg pap voltál, mielőtt ráddőlt a templomtorony?- kérdi, mint aki hirtelen barátkozni igyekszik.
-Nem rám, velem- válaszolok mereven.
-Mit veled?
-Velem együtt dölt el.
-Meséld majd el, hogy történt!
-Nem.
-Nem? Mit nem? Nem meséled?
-Nem.
-Jó. Ha nem, nem. Viszont ha pap voltál, mért nem tegezel?
-Mert itt altiszt vagyok.
-És a P.A. minek a rövidítése?
-Pörch Arisztid.
-Ez a neved?
-Ez.
-Ne szívass!
-Lakatos úr, más nevével nem illik gúnyolódni.
-Ez igaz. Bocsi.
Erre bólint, amitől megint a mellére zuhan a feje. Előbb-utóbb tényleg le fog szakadni a nyakáról. Rögzíteni kéne, vagy ilyesmi. Most megint felmeli, rámnéz, a szemében huncut kis cikizés csillan- És mikor lesz belőled főtiszt?
Mi ebben a vicces?
-Idővel, nyilván.
-Ha el nem baszod?
-Nos, nem hinném…
-Hogy érdekel? Mert leszarod? Vagy hogy elbaszod?
Hidegen mérem végig. Túlzottnak tartom ezt a bizalmaskodást. Ez a baj ezekkel a macsókkal. Hogy pimaszok, makacsok, pofátlanok. Fölényesek, ahogy nekiállnak bárkivel összehaverkodni. Na, ezt nem szabad hagyni. Három lépés távolság! Emlékszem, ezért utáltam ezeket az alakokat. És végül is Lakatos úr se lesz számomra a kívétel…most eléggé úgy érzem. Rendben, segítek neki, de csakis munkaköri kötelességből.
Rásandítok. Végre apátiába zuhan. Én méla közönnyel szemlélem a sürgés-forgást, a beszólásokat. Engedjenek el! Ki! Ehhez nincs joguk! Ártatlan vagyok! Az ügyvédemet akarom. Hogy nem képesek egyesek tudomásul venni, hogy aki meghalt, az meg van halva. Ez nem egy földi bíróság, ahol bárkit megillet az ártatlanság vélelme. Itt mindenki eleve bűnös, ugye. Aki csak megszületett. Vagy egyáltalán megfogant, tehát ha csak egy másodpercig is, de élt. Ehhez képest igazán szánalmas ártatlanságot bizonygatni, ügyvéd után óbégatni. Vagy te nem így véled ezt, Vándor? No, majd megbeszéljük, ha jómagad is idekerülsz Csillagközbe. Csak szóljál, pontosan hol talállak! Majdnem arra kértelek, csörögj rám előtte…
Na jó. Halálosan unott tekintetem a szemközt lévő csukott ajtóra vándorol. Azon a felirat:
                    F.J.KAFKA.
                     CSBB főelőadó

Igen, kedves Vándor, ez az a Kafka. Mégis, mit vártál, hová, milyen beosztásba került? Talán a Mennybe angalnak? Vagy a Pokolba ördögnek? Különben a főelőadó az már majdnem osztályvezető. Úgyhogy, ha jobban belegondolsz, írónk karrierje meredeken emelkedik. Némelyek két-háromszáz évet is lehúznak altisztként, kérlek. Hiba nélkül, és mégse jut feljebb. No igen, miért tagadnám, hogy egészségesen irígy vagyok. De közben elismerem, hogy ki érdemelné meg jobban a fénysebességű hivatali emelkedést, mint ő, a nagy Josef K., avagy Gregor Samsa, akinek az átváltozásáért még intést és komoly penitenciát is kaptam a szemináriumban, midőn megtalálták a róla szóló könyvecskét, más novelláival együtt, a párnám alatt. De mit nekem az ezeregy Hiszekegy! Megérte, mint a mesében! És tedd a szívedre a kezed, Vándor, neked hányszor jutott az eszedbe, veled is megtörténhet, hogy egy reggel te is arra ébredsz, féreggé változol. Már ha olvastad a főelőadó úr eme igazgyöngy értékű remekművét.
Lakatos úr emeli fel a fejét, nézi, hogy mit nézek. Na igen, oda kéne majd bejutni. Ama ajtó mögé és F.J.Kafka tekintetes főelőadó úr színe elé. Dehát még csakugyan nyolc-tíz órája ücsörgünk itt. Vagy napja? (hahaha, hihaha, höhöhi)
-Figyeljél, Fater!-  mordul rám Lakatos úr, mintha nem is ember, hanem a Foltos kopó emberevő haverja lenne.
-Igen?
-Akkor én most tényleg megdöglöttem?
-Sajnos meg.
Lakatos úr ebbe belegondol, aztán valamit megint nem ért.
-De akkor mért nem érzek semmi különbséget?
-Mi között nem érez, barátom?
-Szarul vagyok. Fáj a fejem, a nyakam. Szerintem bezúzódott pár bordám is. És a tetejébe síkieg vagyok attól, hogy szívattok.
-Higgye el, hogy nem szívatjuk.
-Itt ücsörgünk, a Grált meg lopják, bazmeg!
-Nos, igen…
-Ez itt senkit nem érdekel?
-Már hogyne érdekelne?
-Nekem tökmindegy. Ha Andzsit is kinyírja a kékpofa, hamarabb találkozunk.
- Meg a Gizit- hát igen, ezeknek a folyósói, unaloműző csevegéseknek az a természete, hogy a témák idővel lassan, aztán egyre gyakrabban ismétlődnek.
-Csak az a szemét hagyja Andzsit békén! Azt el tudnád intézni?
-Nem tudom.
-Nem tudod elintézni, vagy nem tudod, hogy el tudod?
-Nem tudom.
- És ez melyikre válasz?
A vállamat vonogatom. Lakatos úr nagyon randán néz rám, olyan pofán vágás előtti indulattal méreget. Na most, ha megteszi, vagy bármilyen botrányt rendez, nem segítek neki.
-Egyáltalán ki ez a F.J. Kafka?- fakad ki Lakatos úr, tehát úgy tűnik, felmérte az esélyeit, és nem részesít könnyű testi sértésben. Viszont ha most kioktatom arról, hogy ki volt anno a főelőadó tekintetes úr, és hogy mekkora műveletlen tahó az, aki még a nevét se hallotta, lehet, hogy megteszi. Hagyjam tehát a kérdését meghallatlan? Mielőtt ezt az apró dilemmát eldönteném, ismerős alak közeledik.
Nahát! Vándor! Még hogy Csillagközben nincsenek véletlenek! Na jó, ez csak amolyan hangulatot keltő megszólalás volt. Mert Csillagközben nincsenek véletlenek.  Gondolhatod, ennyire közel Mennyhez és Pokolhoz, látható és érthető renddé kezd lényegülni a káosz.
Pamela nénit, Lakatos úr igaz, hogy túlsúlyos, de legalább idős és megaronda nagynénjét kíséri egy széparcú angyalnő, vagyis kerubina. Pamela nagyon maga alatt van. A homloka közepén egy fejlövés gyomrot felforgató sebe nedvedzik.
Lakatos úr egy pillanatra megörvend az ismerősnek. Felpattan a műanyag stokiról, karját ölelésre tárja. -Nézd má’! A Pamela! – Ám a hirtelen mozdulat lendületétől a Sion lovagnak a háta közepére csapódik a feje.
Pamela néni is meghökken, aztán annál dühösebben förmed az unokaöccsére.
-Luidzsi? Te?
Lakatos úr  nem kis erőfeszítéssel normális helyére emeli a fejét, és máris vásottan somolyog  Pamela lőtt sebére, elöl a kis, égett lyukra, hátul a tarkója felett a kráterre, amin alighanem a hang sebességével loccsanhatott ki az agya veleje.
-De szép vagy!- dícséri Lakatos úr, és most nem tudom, hogy az egész alak, az arc, vagy csak a seb tetszik neki.
-Ugye, hogy megmondtam!- löki el Pamela az ölelésre tart kezet. – Hogy ezek minket eltesznek! Te barom, te! Mért is sajnáltalak meg? Mért is segítettem rajtad?
-Te rajtam?!  Mit csináltál te? – Lakatos úr hangulata máris száznyolcvan fokot változik.
-Miattad buktam le, te randa állat, te!- üvölti, hogy a folyósó zeng tőle.
-Miattam?! – a néne meg visít.
-Hát? Ki adományozta el mégis azt a kurva keresztet?
-Nem azon buktál le.
-Hát min, te rengő valagú, vén kurva?!
Már mindeki bennünket néz.
-Én imádkoztam érted is minden nap!
-Elég legyen!- vonná magával Pamelát az angyalnő. Annyi ereménnyel, mintha egy megvadult pitbull terriernél próbálkozna szöges nyakörv és szívlapát nélkül.
- Azt beimádkoztál engem a börtönbe! – sajnos az én védencemet se kell félteni.
-Mert oda is való vagy te! Hogy az anyád fojtott volna meg a fürdővizedben! Te bűnöző, te!
-Ki a bűnöző!?
-Briganti börtöntöltelék!
És Pamela néni nekimegy Lakatos úrnak. Egy hatalmas pofont kever le az unokaöccsnek. Így bekövetkezik az, amitől egy ideje féltem. A csontja törött nyak nem bírja tovább, elereszti a súlyos terhet. Lakatos úr feje nagy erővel csapódik a szürke falnak, aztán a padlóra zuhan, az egyik stoki alá gurul. Az angyalnő most már határozottan tereli tovább a köpködő, mutogató Pamelát. – Szétrúgom a tököd!- visítja még.
-Tessék a néninek velem jönni!
-Engedjen, még fejbe rúgom!
-Dehogy tetszik a néninek rugdosódni!
-Még találkozunk, Luidzsi! Még nem véheztünk!
Már többen is húzzák, vonják a tomboló agyhalottat. Végre eltüntetik a folyósóról is.
Hát ez kínos volt.
Lakatos úr teste még ugyanúgy ácsorog. Lehajolok a fejért, gyengéden kigurgatom a stoki alól, két kézzel felemelem.
-Ez fájhatott, Lakatos úr.
-Bolhacsípés, Fater.
-A maga történetében könnyen elveszti az ember a fejét.
-Nekem is feltűnt, baszki.
Lakatos úr könnyes szemmel mered rám, mint akinek mégis csak nagy fájdalmai vannak. Az persze duplán kínos, hogy még mindig mindenki minket bámul. Triplán meg az kínos, fogalmam sincs, most mihez kezdjek az ügyfelemmel. Segélykérően nézek körül. Naná, hogy senkivel nem teremthetek szemkontaktust. Bárkinre nézek, gyorsan elfordul. Tessék, te most mit tennél, Vándor? Mert én nekiállok ügyetlenkedni. Előbb leteszem Lakatos úr fejét a stokijára. Megbökdösöm, nem gurul-e le könnyen, ha már nem fogom. A testhez megyek. Kézen fogom. Az a szándékom, hogy a stokihoz vezetem, leültetem.
Jaj, Vándor, próbáltál te már egy fejeveszett hullát kézenfogva vezetni? Szinte lehetetlen közölni vele a jó irányt. Többször elindul nekem, és soha nem jó irányba. Végül sikerül. Ott állunk a stoki előtt. Szemben vele. Megfordítani egy perc műve csak. De nem tud leülni, mert ott van a feje. Áttenném az én stokimra, de akkor szmötyós lesz az ülőkém. Vagy ne kényeskedjek, azt mondod? Igazad van, nem kényeskedek. Átteszem a fejet az én stokimra. Leültetem Lakatos úr testét. Eddig megvolnánk. És most? Mi legyen a fejével? Maradjon az én stokimon? Én meg álljak? No persze, semmi gond, ácsorgok én, amíg be nem hívnak a főelőadó tekintetes úrhoz. De meddig is kell még várni? Három négy órát, napot, hetet? Évet, netán?
-Látod, ilyenek vagyunk mind.- Ezt meg ki mondta? Körülnézek. Lakatos úr feje bezzeg keresi velem a szemkontaktust.
- Maga szólt, barátom? –kédezem a fejtől.
-Mást se tudunk, csak egymásra mutogatni.- Lakatos úr suttog, susog, mosolyog és könnyezik a kíntól.
Látod, Vándor? Ideje vagyon a fővesztésnek, és ideje vagyon a bölcsességnek? Visszamosolygok Lakatos úr fejére.
-Jól van?
-A vén hülye kurva, mi?- mosolyog tovább a fej, megbocsátó hangulatban.
-Mit szólna, ha az ölébe tenném a fejét?- kérdem tőle- Úgy tarthatná magának és mégis csak közelebb kerülnek egymáshoz. Lakatos úr ebbe belegondol.
-Ne varrjuk inkább vissza?
Ez se rossz ötlet.- Nincs nálam semmi készség. Se tű, se olló, se cérna…
-Nem tudsz szerezni?
-Szerezzek?
-Ha ráérsz…hálás lennék, Fater.
Persze. Futok a cérnáért, ollóért, tűért. Már robogok le a lépcsőn. Mintha a minap láttam volna a Szabadság út és a Petőfi utva sarkán egy szatócsboltot. Ott tartanak ilyesmit, nem? De ha nem, majd érdeklődök. Hát visszavarrom neki a fejét! Sose csináltam még ilyet, de csak jobban néz majd ki, mint így. Egy pillanatra megtorpanok. Mi lesz, ha távollétemben valaki lenyúlja a stokimat? Csak nem? Vagy megteszi valaki mégis? Akár azon az áron, hogy lesöpöri Lakatos úr fejét a padlóra ? Mert nem áltatlak, Vándor, még Csillagköz se az a hely, ahol elképzelhetetlen lenne egyáltalán ilyesmi… Vagyis az, hogy nem lopnak.
Mert mindenütt lopnak!
Csendben mondom, és csak neked, hallottam olyan pletykát is, hogy még odafent is ragadós a keze egyeseknek…

“A tulajdon szentségét más tulajdonának eltulajdonításával tudod a legerőteljesebben bizonyítani. Csak eme bölcselem elgondolásával vélem
azt megérteni, hogy a biciklimet bárhová láncoltam is, időnként ellopták a saját
kis falumban a saját gyülekezetem tagjai.”
    Pörch Arisztid: Sóhajok könnye

És mi van, ha F.K. főelőadó pont most hivat?!
Elszörnyedve hőkölök.
Hivat egyszer, kétszer, háromszor.
Passz.
Hahaha, hahahihi, höhö.
Tetszettek volna megjelenni, a következő kihallgatás kétszáz év múlva.
Akkor most mi az istent csináljak?!



38; F.K. IRODÁJA

Nem hivattak, amíg a varró készségekért futottam.
Ám Lakatos úr feje vesztésétől számolva csupán három nap, tizenhét óra és huszonhárom perc telt el. Csupa prímszám, Vándor! Nem azért szólok, mert azt feltételezem rólad, hogy magadtól nem veszed észre. Hanem mert magam is igencsak meglepődtem ezen. Noha a másodperceket nem néztem meg, mivel oly hirtelen nyílt az ajtó, és szólt ki egy test nélküli hang: Lakatos kontra Csillagköz.
Hát először csak érzékeltük a hangot, de nem is észleltük.
Aztán elképedten meredtünk egymásra, jól és ugyanazt hallottuk-e.
A mi ügyünk következik?
Hahaha, hihihaha, höhö, máris?!
Elképedünk.
Én bólintok.
Felpattanunk.
Lakatos úr már óvatos, az állánál és a tarkójánál is tartja a fejét, nehogy megint leszakadjon. Majd erősebben felvarrom neki, ha itt végeztünk. Nem állítom, hogy a fércelésem mestermunka, dehát így, a stoking ülve, ebben a gyenge fényben elfogadható.
Lakatos úr egészen nekicsendesedett a fővesztése óta. No és ehhez jött az eleve várható és megjósolt apátia, amely a tomolásig fokozódó ingerültséget felváltja.
És íme!
Megérte várakozni.
Hiszen csak három nap, tizenkét óra és huszonhárom perc a fővesztés és visszaöltés óta. Nem idő! Ha az idő fogalmának itt lenne értelme. Ezt nem győzöm hangsúlyozni.
Vannak holt ügyek, akit-amit tízezer évek óta várakoztatnak.
És nem kevés az se, ami sorra se kerül. Soha! A csúcsot tudtommal egy előember tartja, aki másfél millió éve adta be a kérelmét, amiben egy fellebviteli tárgyalásban reménykedik, miszerint nem ő találta fel a tüzet, ezért a horda tagjai mindenféle jogalap nélkül verték agyon, és falták fel a máját. Ha majd erre jársz, Vándor, megmutatom neked. Mostanában a CSBB Székház alagsorában ücsörög, a csöpögő betonhoz láncolta mahát, és nem szól senkihez. Ha kérdezik, nem válaszol.
De íme!
A Grál témakör még egy ilyen tekintélyes hivatalt is megmozgat. Meg aztán mindjárt itt a karácsony. És noha Csillagközben ez nem az a lucfenyős, ajándékozós, töltött káposztás, beiglis, berúgos ünnep, azért a mester Krisztusi megtestesüléséről már hogyne emlékeznénk mi is meg.
A tekintetes főelőadó úr irodája, ha lehetséges, még szürkébb, mint amit a folyósón már megszoktunk. Kevesebb a fény is. Viszont jóval tágasabbnak tűnik, mint amit a folyósóról, az ajtók távolsága alapján, megsaccolnánk. Ez nem is irodahelyiség, hanem egy jókora terem! És ahogy az elképzelhető, sőt, elvárható egy tekintetes főelőadónál, itt bizony ügyirat kupacok híztak ügyirat válaszfalakká, a válaszfalak pedig fenyegető dohos porszagot árasztó labirintussá. Polcon, asztalkán, széken, padlón aktahalmazok, mint rákos daganatok, gombát és atkát lélegző penész tenyészetek. Tehát egy hivatali siralomból burjánzott labirintust kell leküzdenünk ahhoz, hogy a helyiség végén egy jókora íróasztalt pillanthassunk meg, az íróasztal lapján pedig csakis egy ügyiratnyi helyet, ami mögött egy csontsovány, beesett arcú úr ül fekete öltönyben, ropogósra fehérített ingben, éppen egy aktába temetkezve.
Íme Ő!
F.K. főelőadó tekintetes úr! A Nagy Josef Ká!
Már megérte, Vándor, élni, illetve meghalni, és altiszti poziciót vállalni a CSBB-nél. Hogy őt szemtől szembe! Így! Munka közben! Ahogy a homlokát ráncolja! És a felső ajkára ráharapva gondolkodik!
Nem viccelek, remeg a térdem, a torkomban gombóc van! És nyilván guvad a szemem, és érzem, hogy az izzadság is megképzik és csorogni kezd a hajam tövétől a homlokomra.
Lakatos úr persze egyáltalán nem hatódott meg. Ő csak az újra megképző türelmetlenséggel bámulja e mélyen ülő szemű, metszett arcú, Túró Rudi pöttyös csokornyakkendős zsenit.
Ácsorgunk.
Az íróasztal előtt két szék, ám azokon is ügyirat kupacok.
Várakozunk.
Én még mindig nedves szemmel lágyulok, Lakatos viszont egyre jobban toporog, sőt, már a fogát is csikorgatja.
A Nagy F.K. hosszú csend után szólal meg, fel se nézve a betolakodókra.
-Tehát? –ásít egy hatalmasat, és a tanulmányozott aktát az asztalra dobja.
Tehát? Mi tehát? Hogy tehát? Ezt most mégis mivel kapcsolatban, tehát, kérdezi?
Rásandítok az asztalra dobott aktára. Ez a mi vetíttetéseinkről készült gépirat egy lapja? Sínen vagyunk? Nem tudok beleolvasni. 
Lakatos úr persze megtalálja a hangját, csaknem agresszívan kérdez vissza.
-Mi tehát?
Kafka felnéz. Megfürkészi a megfércelt nyakú pimaszt, engem csak egy futó pillantásra méltat.
-Akkor mi is van ezzel a Grállal?
-Hogyhogy mi van?- üvölt Lakatos a főaelőadó arcába. Hát nem. Ez a bugris egyáltalán nem tiszteli  F.K.-ban Josef  K-t. Se a zsenit, se a tekintetes urat.
-Azt kérdezem. Mi van?
-Én tudjam? Itt döglődök mióta! Innen nem tudom megóvni azt a szart!
-A Grált?
-Azt, bazmeg!
-Maga?
-Mert ki? Talán ti? Poshadt valagú, tintanyaló sutyerákok!
Jézusom. Ez káromkodik. Ez becsmérli a CSBB testületet. Esküszöm, ha tovább is ebben a stílusban folytatja, most én leszek az, aki lecsapom a fejét!
A főelőadó tekintetes úr enyhén felhúzza a jobb szemöldökét, most így tanulányozza ezt a sudri bunkót. Én megróbálom menteni a menthetőt. Megszólalásom a magam számára is szánalmas mekegésnek hangzik. – Lakatos úr megpróbálta elrejteni, de…
-Megóvni? Elrejteni? Ki elöl is?
-Nos, ez is benne van azokban a gépiratokban, amit talán már szíveskedett…
-A kékpofa geci elöl!
Nehezet sóhajtok. -Lakatos úr a Sátánt emlegeti így, tekintetes uram.
-Aha. – F.K.  unottan bólint.
Hosszú csend.
Kedvetlenül néz körül.
Úgy tűnik, valami iratot keres, és nem ugrik be rögtön, hová tehette.
Feláll, megkerüli az asztalt.
Nahát! A nagyságához képest milyen kis alacsonyka!
Megáll egy kupacnál, a tetejét lesodorja. Felvesz egy papírt, belenéz, nem az.
Odébb lép, szemlélődik, visszafordul, tanácstalanul megáll, magának motyog.
-Grál, Frigyláda, leplek, tekercsek, csontok.
-Azoknak az aktáit tetszik keresni?
F.K. meg se hallotta érdeklődésemet. Tanácstalanul toporog, nézelődik. Lakatos megragadja a karjánál.
-És Pamelával mi lesz?
-Hogy?
-A nagynénémmel!
-Az kicsoda?
-Őt hová küldtétek? Remélem, a Pokolba!
-De kit!?
-A nagynénémet, bazmeg!
-Mért, maga ki?
-Ha a nagynénémről érdeklődök, akkor az unokaöccse. Nyilván, nem?
-Ó, ezt értem én. De maga milyen ügyben is…?
-A Grál, bazmeg! Meg a feleségem!
-Azt értem. De maga mit is akar?
-Lakatos úr három nap eltávozást kérelmez földi ügyeit lerendezendő- tájékoztatom gyorsan, és magamban eldöntöm, már a folyóson fej nélküli lovagot csinálok ebből a tahóból. Szerencsére Kafka tekintetes nem sértődik meg. Számomra úgy tűnik, megint nem figyelt igazán, mivel nagyrészt az elkeveredett irat hollétén tűnődik. Sejtésem igazolódni látszik, amikor Lakatost félretolva az egyik székhez lép, és egyre gyorsuló tempóban dobálni kezdi a rajta lévő aktákat a szélrózsa minden irányába. Végül lesöpör a székről mindent, a széket egy aktafalhoz húzza, felmászik rá, az akták dobálását ott folytatja.
Lakatos ingerülten fakad ki. – Ennél a Pokol is jobb lehet, bazmeg!
F.K. megáll a szortírozásban, lenéz Lakatosra. -Parancsol?
-Engedj már vissza a Földre, ne szívassál!
-Mit ne tegyek? Ne szívassam? Ez pontosan mit is jelent, kérem?
-Ilyen nincs, a kurvák faszára!
-Kurvák fasza? Nahát!- F.K. főaelőadó úr ettől annyira elképed, hogy kishíján leszédül a székről. Ám odalépek, és megóvóm ettől. Súlyos, megrovó tekintettel figyelmeztetem Lakatos Tahó Lajost. Ám F.K., úgy tűnik, máris megfeledkezett a “kurvák fasza” kijelentésből fakadó látomásáról. Tovább keres, az akták is tovább repkednek, én tartom a mestert a széken, a térdét átölelve. Lakatos úr majd szétrobban.
Végre F.K. kezében egy elszállni készülő papír megdermed, a mester Lakatosra mered. – Tehát menne vissza a Földre? Azt tetszett mondani?
-Azt! És?
-Nahát! Ez érdekes. Pardon, barátom. – A főelőadó úr a vállamra támaszkodva leszáll a székről, az asztalhoz ballagva ismét félretolja a védencemet, megkerüli az íróasztalt, visszaül a helyére. Egy tollat keres. Némi kutakodás után talál egyet. Papír után néz. Mármint üres papír után.
Olyat hosszas kutatás után se lel, ezért a vállát rándítva maga elé igazítja az imént asztalra dobott iratot, és mintegy széljegyzetül oda kanyarítja:

KURVÁK FASZA

Tehát mégse feledkezett meg róla.
-Remek! –mosolyodik el, amitől a zseni arca szabályosan megszépül. Én meg szabályosan megszédülök, hogy ilyennek is láttam. Ám ez a mosoly hamar eltűnik, mint amikor a szürke, vastag esőfelhők között egy pillanatra kisüt a Nap.
F.K. vagyis Josef K. kedélye újra az unott, a komor, a régi.
Bizonytalanul mered mindkettőnkre. Mint aki képtelen eldönteni, hogy kik vagyunk, mit akarunk, mikor és hogyan kerültünk a színe elé.
-Tehát?
Tehát? Mi tehát? Elképzelhető, hogy az egészet újra kezdjük? Megpróbálok egy szolgálatkész választ - Igenis, kérem.- Ez legalább annyira talányos, hogy mire mondom, mint az, ahogy a főelőadó úr a tehátot mire kérdi. Lakatos úr persze nem érti ezt a kifinomult hivatali kommunikációt, megint felbődül.
-Itt most mi a fasz van? – És persze ennek az egyszerű léleknek fogalma sincs, hogy ezzel a kérdésével ő is csatlakozott a talányosakat mondók klubjába.
Hiszen kitől kérdi? Miért kérdi? Hogy mi a fasz van?
Még három ilyen kör, és tán örökre révbe érünk. Kikötünk az Értelmetlen Kérdések Szigetén. Amihez képest a Mennyei Királyság csak sivatagi birkapásztorok hona. Oly illusztris a társaság kapott politikai menedékjogot nálunk. Például a filozófusok Plátontól Heideggerig. Aztán az összes demagóg demokrata. Költők. Hitújítók. Mielőtt tovább ábrándozhatnám a lajstromot, kik lakhatnának az Értelmetlen Kérdések Szigetén, Lakatos úr szólal meg.
-Téged nem is érdekel a Grál, mi?- Most már a főaelőadó tekintetes urat is állandóra letegezi. Szerencsére a Mester nem veszi magára, inkább oktatja a fércelt nyakú tahót.
-Többet ér az Úr szemében egyetlen apró féreg, mint az a sok ócska lim-lom, amit ti ott a Földön egyre csak kuporgattok. Hozzá a sok mende-monda, babonaság.
-Na és a feleségem? Az unokahúgom?
-Mi van velük?
-Benne van az is kérelmemben!
-Azt a tenger sok hablatyot nincs türelmem végigböngészni- legyint F.K.
-Akkor meg mi a picsát csinálsz itt?
Hát igen. Várható volt, hogy a főelőadó tekintetes előbb-utóbb megsértődik. Végigméri Lakatost, aztán hozzám fordul.
-A maga védence ez az izé itt?
-Igenis, kérem…,de…
-Anyád az izé itt!
Kafka úr most már kifejezetten hűvösen méri végig Lakatost.
-Szóval maga nem egy izé itt?
-Ha pofán váglak, megtudod.
Ezen a ponton megint muszáj közbeavatkoznom. -Igenis, tekintetes úr, az én bűnös testvérem is egy izé itt. Mint ahogy én is csak egy izé itt vagyok, ő is izé itt. És mi izék itt alázattal érdeklődnénk öntől, tehetnénk-e még valamit Krisztus urunk szent kelyhét a Sátántól megóvandó, mielőtt elengednéd haragod, és kiállítanád a bevonuló parancsát ennek itt, izé, minimum a Purgatóriumba.
-Tehát akkor?
-Mi van?
-Maga mégis csak egy izé itt?- fordul kissé megenyhülve Franz tekintetes Laktoshoz. Én pedig a karjába markolok és súgom neki.
-Mondja azt! Én is egy Izé vagyok!
-Izé a faszom!
-Gondoljon Angélára!
Lakatos úr képe szederjes. Komolyan, fejét vesztett, fércelt hullában én még ennyi vért és nyakasságot nem pipáltam. Ám Angélás érvem meggyőzi. Fogát csikorgatva egyezik bele, és mondja.- Én is.
-Én is mi? –adja az értetlen a főelőadó úr.
-Izé vagyok.
-Hol?
-Itt, kurva anyádat!
-Na látja.
-Akkor elenged végre eltávra?
-De mért is kéne azt a küblit a Sátántól megóvni?
Küblit? – Tekintetes úr a Grálra véloz?
-Jó, akkor nem küblit, hanem bögrét.
-De hát abba folyt Krisztus bora, vére…
-És? Ha kell neki, hadd vigye. Nincs szánalmasabb egy elmebeteg műgyűjtőnél.
-Jaj, főelőadó úr! Hogy vihetné? Hiszen abban van a megváltás, a feltámadás, az örök élet, a…- támad fel bennem a pap, bár ismét azt kell hallanom, hogy nem érvelek, hanem mekekeg. Így persze, hogy egy csuklómozdulattal söpri le F.K. az érvesélesemet.
-Lárifári, mondom.
-Na idefigyelj, köcsög!
-Ibrik.
-Azért a kehelyért emberek haltak meg!
-Nekem erre az ügyre nincs is időm, altiszt úr- int fáradtan Josef K., távozhatunk. Ha ez ennyire egyszerű lenne. Nem ismeri Lakatos Lajost.
-Mert? Mire van időd, főgeci? – Ezzel Lakatos úr esélye az eltávra a nullára csökkent.
-Vigye innen a Pokolba!- ordít rám F.K-ból Josef K.
-Igenis, de…- fognám meg újra Lakatos karját, de kirántja.
-Azt ígértétek, hogy jön érte a Mikulás!
-Én aztán nem ígértem magának semmit.
-Akkor is intézkedjél!
-Hívjam a biztonságiakat?
-Hívjad! Torkon fosom az összes kerubot!
-Hívom a biztonságikat.
-A feleségemet védd meg!
-Altiszt úr! Mégis hogy képzeli, hogy ilyen alakot hoz elém?
-Bocsánatáért esedezem, de…
-Haggyad má’! Ettől kérsz te bocsánatot? Gyere, bazmeg! – Lakatos úr ragadja meg az én karomat, vonszol kifelé. –Ha megértené védencem, Lakatos úr türelmetlenségét…
-Kifelé!
És ha azt hiszed, Vándor, hogy egy ilyen szituációban nem egy Lakatos Lajosé az utolsó szó, akkor nagyot tévedsz.
-Kapd be!- ordít rá F. K.-ra, aztán csapná rá az ajtót. De előtte persze súlyosan eltévedünk a labirintusban. Vagy fél órányi bolyongás után lelünk rá Minotaurus könyvmolyrágta tetemére, rá tíz percre sikerül csak kitalálnunk.
Ennyi.
Állunk a folyósón. Lakatos úr zihál az ingerültségtől. Én az izzadságot itatom a homlokomról kockás kis zsebkendőmmel. 
Tiszta sor: Lakatos úr eltávozási kérelmének lőttek. Nekem meg talán a karrierem bánja, hogy pozitív elbírálásra javasoltam a kérelmét. Pedig alig tettem meg néhány tétova lépést a CSBB tiszti pályán. Szóval ennyi az annyi. Most tegyek az ügyfelemnek szemrehányást? Én vagyok a hibás, tudhattam volna. Csak azt nem tudom, most mihez kezdjek Lakatos úrral. Hová vigyem, amíg megkapja a hivatalos elutasítást. Amíg ezt eldöntöm, akár vissza is ülhetnénk a… az istenit! Nem elvitték közben a stokikat?! Nagyot sóhajtok.
-Hát, Lakatos úr…
-Leszarom!
-Ezt aztán…
-Úgyis visszaszökök!
-Vissza? Ezt mégis hogy gondolja? Fetámad?
-Mért ne?
Ámulva nézem. Elszánt, az biztos. Nos, tulajdonképpen feképénél is hagyhatnám.
Itt, a folyósón. Elvégre a munka rámeső részét lelkiismeretesen elvégeztem. Mondjuk, csak csendesen, és magunk közt szólva jegyzem meg, nem láttam a főelőadó tekintetes úrban azt a buzgalmat, amit én elvártam volna. Krisztus Grálja, kérem, nem lárifári, se nem hitvány mende-monda. És azt se hiszem el, hogy Jézus kelyhének sorsát odafent ne tartanák nagyon is számon.
Elképzelhető, hogy hiába dolgoztam? És a több Nokiás doboznyi vetíttetés és F.S. asszony lelkiismeretes gépiratai autómatikusan épülnek be a labirintusba ? És további kérelemnek, fellebezésnek, méltányosságnak itt nincs helye?
Nos, elismerem, hogy igencsak elhamarkodott dolog lenne e szerencsétlen esetből bármi következtetést levonnom. Elvégre új fiú vagyok itt. Lakatos úré az első komolyabb ügyem. Ehhez képest a sors különös kegye, hogy máris találkozhattam Kafka Főelődaó tekintetes úrral.
Elhatározom, ha túladok Lakatoson, és visszatérek végre a meghitt kis  vetíttetőmbe, megkérdezem F.S. gépíró asszonyt, mi itt a módi. Az íratlan szabályok, a ki nem mondott szokások. Hiszen ő már vagy száz esztendeje a CSBB tagja.  Na szóval, te is azt javaslod, Vándor, mégse gondoljak semmi rosszra?

“És az ügymenet az ügymenet? És a túlzott ügybuzgalom csakis árthat egy ügynek?”

    Pörch Arisztid: Sóhajok könnye

Nincs igazam, Vándor?
Maradok magammal annyiban, hogy Lakatos urat baráti gesztusként elkísérem a gyűjtőtábor kapujáig. Majd ott várakozhat a többi morbid undus, vagyis undok hulla között, amíg kézhez kapja az elutasító határozatot. Gondolom, egy borítékban a végzéssel. Hogy fel vagy le. A Menny avagy a P v P, másképpen a Két Pé, a Pokol vagy Purgatórium.
-Na! Fater! Húzunk innen? – böki meg a vállamat Sion lovagja.
-Persze. Talán erre parancsoljon…- némi hezitálás után elindulok jobbra. Olyan mindegy, melyik lépcsőházban megyünk le.
-Mégis megcsaklizták a stokikat is, mi?
-Hát látja…
-Szar hely ez, Fater! Hallod? Még a nyóckernél is veszélyesebb, azt mondom. De csak, amíg idegen vagy itt, mi?
Ezzel nem tudnék vitatkozni. Azt a környéket, a “nyóckert” szerencsére csak a négyes-hatos villamosról láttam, amikor nagyritkán fel kellett utaznom Pestre. De mindig megbántam. Nem való nekem a város. Hidd el nekem, Vándor, az a hely, ahol kétszáznál több ember él, eleve a szézhúzás és a békétlenkedés melegágya.
És akkor képzeld el azt a lézengést, ami itt van Csillagközben! Mindenféle gyanús népség a rablógyilkostól az erőszaktevőkön át a politikusokig! Vagy egymillió év hordaléka.
Alig ballagunk el tíz méternyit, amikor a főelőadó tekintetes úr ajtaja feletti hangszóró megint bennünket szólít!

            LAKATOS KONTRA CSBB

Döbbenten torpanunk meg. De hiszen… onnan jöttünk, és…ez valami tévedés, vagy…

            LAKATOS KONTRA CSBB
                  SÜRGŐSEN!

Megőrültünk mind a ketten? És ami előbb történt, az meg se történt? Hanem még mindig ott ülünk a stokinkon, beletörődve a végtelenített várakozásba, ami immár három napja, 17 órája és 23 perce haha, hahaha, hihihaha, höhö? Vagy ki emlékszik már arra, hogy mikor verte le Pamela néni Lakatos úr rozoga fejé? És hallucinálunk? Vagy az most van?
De most se hallucinálunk! Nincsenek is meg a stokik, tehát nem ülhetünk rajta.
Hanem…
            LAKATOS KONTRA CSBB
               ITT VANNAK MÉG?

-Itt!- ordítok fel, és vonszolom vissza az ügyfelemet, aki -Mi van?-értetlenkedik. Érteni persze én se értem. De ha az embert szolítják, akkor ugyebár, jelentkezik. Különösen itt, a CSBB-nél. Ennyit azért már én is tudok, hiába vagyok még tejfeles szájú új fiú itt.
Rohanok vissza a nagy F.K. ajtajához.
Kinyitom, benézek.
Ugyanaz az iratokból épült labirintus. Ez nem változott, ami menyugtat. Máris egy állandóság az érthetetlenségben. És azt tudjuk, Vándor, hogy az állandóan érthetetlen már szinte érthető. Sőt! Ha jobban belegondolok, csak az érthető. Mert például mi az, hogy kétszer kettő négy? Mi kettő? Mi kétszer? Mi négy? Mi mi? 
De ezt most hagyjuk.
Belépek, visszafordulok Lakatosért. Aki persze ráérősen ballag. Türelmetlenül intek, nem a korzón flangál, minket szólítottak. Lakatos válaszul röffent, lépteit még lassabbra fogja. Ez újabb rosszpont nálam, de most nincs időm szóvá tenni.
Előre sietek. A Minotaurus halvány bűze tájékoztat a követendő irányról. Azon sincs időm most tűnődni, hogy a mitikus bika hogyan került ide. És hogy nem vettük észre, midőn először behatoltunk Josef K., a zseniális féregrága, fúrta szentélyébe. Talán eme játékos elme írói önkénye, hogy kinek, minek a maradványit helyezi éppen az aktái közé? 
Áttekergek az aktalabirintuson az íróasztalig.
Az íróasztal mögött nem a Mester ül!
Hanem a Mikulás!
Teljes harci díszben. Válláig érő ősz haj, a borvirágos krumpli orrára csíptetett, keret nélküli cvikker, a pocakjára lógó fehér szakáll, bíborpiros bő hacuka. Az asztalon üresen ráncosodó puttony egy iratkupacra hajítva.
Ámultan topanok meg. Bámulok a Mikulásra. Tényleg csak a nagy hópelyhek
alálibbengetése hiányzik a teljes illuzióhoz. Meg mondjuk legalább egy rénszarvas. Ám e jószág helyett maga a főelőadó tekintetes úr ácsorog a Mikulás mögött, láthatóan kissé méltatlankodva, hogy megsértették a territóriumát. 
A Mikulás szigorú szemmel mér engem végig. -Ez az?- kérdezi F.K.-t, rám meredve.
-Ez csak az előadója, méltóságos úram.
-Pörch Arisztid altiszt, volt római kat. plábános, tisztelettel- csapom össze a bokámat, és hajlok meg kissé, ahogy ezt kell.
-És hol van az ügyfele?- emeli fel az ősz, szemébe csüngő szemöldökét a Télapó.
Nem szükség válaszolnom, pedig örömmel megtenném. Lakatos úr áll meg mögöttem, és kiált fel csodálkozva.
-Mi a picsa?! Hát láthatlak végre, te geci?
A Mikulás szája tátva marad, F.K. főaelóadó tekintetes úr élesen felszisszen, mint aki a meghökkenése után talán vihogni készül.
Én pedig nem győzök védencem helyett megint szabadkozni.
-Engedje meg, méltóságos úr, az ügyfelem, Lakatos Lajos, címzetes Sion lovag.
Sajnos a nyelvet a nyóckerben…
-Bazmeg, akkor mehetünk? De előbb adjál mán két puszit!- taszít kissé oldalt Lakatos, és karját ölelésre tárva indul el, ám az íróasztal ebben megakadályozza. Ehelyett a kezét nyújtja örvendezve: - Egy hello, öreg csóka!
A Mikulás álla egy kissé még lejebb esik, a székén ülve hátrahőköl, az eszében sincs az ügyfelemmel kezet fogni. Kafka tekintetes urat viszont mintha már csakis szórakoztatná a szituáció, neheztelését feledve.
-Hohohohó!- jut szóhoz a Mikulás, elhárítva Lakatos bizalmaskodását. És az ügyfelem nem az az ember, aki a rendre utasítását megtorlatlanul hagyná.
-Mi van, köcsög? Nem jattolsz velem?
-Lakatos úr…- teszem a vállára a kezem, de lerázza.
-Akkor meg húzzunk, a fasznak ücsörögsz itt?
A Mikulás szigorú hangon szól. -Bár Szergej atya tájékoztatott, hogy miféle egy lovag vagy te…
-Miféle, bazmeg?
-Fiam, a szád, tényleg, mint a pöcegödör.
-Az én szám, öreg? Hallanád egy pár haveromat alapjáratban a Négycsöcsűben este hat és között!
-Téged most hallak.
-Oké, buzikám. Nem muszáj nekünk csevegni. Emelnéd a segged?
-Hohohó! Mért emelném?
-Megyünk a Grálért, bazmeg, nem?
-Mi ketten?
-Most meg adja az értetlent!- néz rám, aztán F.k-ra az ügyfelem.
-Hová is?- kérdezi a Mikulás.
- Hozzám, nem? Le a Földre. A kérómhoz. Fűzfa utca 5. Megfingatod a sátánt, megmented a feleségemet, én meg odaadom cserébe a Grált- magyarázza Laktos úr lassan tagolva, mint egy gyenge értelmű gyermeknek.
-No és hol is van az az ibrik?- kérdezi ravaszul a Mikulás. A mintegy mellékes hangsúly nem jön be, ügyfelem átlát a szitán.
-Majd átadom aztán, mondom.
-De hol van?
-Tartsál már sorrendet, öreg! Húsz év bűnözés áll mögöttem, a kamaszkori kicsapongásokat nem is számítva. Csak nem képzeled, hogy átverthetsz egy Lakatos Lajost?
A Mikulás arca szederjes lesz, ám nem a csípős hidegtől.  F. K. a vihogását a tenyerébe próbálja fojtani, de nem sikerül. A Mikulás dühödt pillantásától egy pillanatra elrémül, aztán annál jobban vihog. Én pedig Lakatos úr helyett is piros pipacs az árokbant játszok, lesütött szemmel hajlongok és szégyenkezem.
Végre a Mikulás szóhoz jut. Még nem üvölt, de majd mindjárt fog.
-Mit képzelsz te magadról, Lajoska?
-Oké, majd egy virgáccsal kipicsizhatsz utána.
-Mit csinálhatok?- most van, amikor már üvölt.
-Mit? Mit csinálhatsz? A kékpofájú kansátánra vadászhatsz! Menjünk már!
-Te méssz innen! Egymagad! A Pokolba! A Sátánodhoz!
-Mi a kurva anyád?!
-Hová rejtetted a Grált?
-Ja, szóval így állunk.
-Hol van?
- Akkor elfeledtem.
-Tudod te, kivel huzakodsz te?!- a Mikulás hangjától rezegnek a falak, némely aktafalak imbolyognak, aztán ledölnek. F. K.-ban a vihogás megszakad. Guvadt szemmel bámulja a pusztulást. Eddig se talált semmit. Mi lesz ezután?
-Na, kivel húzakodok, Prosztata? Rémítsél meg!
-Mondd meg neki te! – mutat rám Miklós.
-Méltóságod a pecások, a halászok, a tengerjárók, a zálogházak és a gyermekek…
-És így tovább!- int le őméltósága.- De ne így mondd meg! Kivel huzakodik ez?
-Méltóságod a…nem is tudom, hogy…
-Én vagyok az egyetlen, aki kimondhatja azt!
-Mit?
-Azt a szót, te pimasz! Égen és Földön csakis én!
-Melyik szóra tetszik, méltóságos…-hebegek Lakatos helyett is.
-Hohohohó! Azt!
-Csakugyan!- csapom össze a tenyerem.
-És most ettől szarjak be?
-Ettől beszarhatsz.
-Hát ettől nem beszarok, hanem leszarom- pimaszkodik tovább Lakatos.
-Kifelé!- lendíti nagy ívben szent Miklós a karját, a kiutasítás rendkívüli színházi gesztusával.
-Hová ki?- adja a hülyét az ügyfelem.
-A Pokolba, már mondtam!
-És az eltávozási kérelmem? Azzal mi lesz?
-Az sajnos megtagadva- tárja szét a karját F. K. főelőadó.
-Meg a faszom!
-Jöjjön, Lakatos úr- próbálom meg kivonszolni a helyiségből ügyfelemet.
-Hol van a Grál?- dörren utánunk szent Miklós.
-Ha a Pokolra jutok, akkor már inkább legyen a sátáné, mint a tietek!
-Hohohó!
-Ilyet még a legsötétebb mérgünkben mondunk, Lakatos!- fedem meg.
-Úgyis a Pokolba megyek.
És Lakatos úr megy. Kikerüli a ledölt aktafalakat, aztán úgy vágja be maga után az ajtót, hogy további útvesztő hetedek dölnek a porba. Kínomban vigyorogva fordulok meg az orromra csapott ajtó előtt, hogy a Csillagközi nagyságoktól az ügyfelem nevében is bocsánatot kérjek.
Most bezzeg ellátni az íróasztalig.
Ahol csak F.K. főaelőadó tekintetes úr ül egy aktába mélyedve.
Szent Miklós eltűnt, mintha ott se járt volna.
Kinyitom az ajtót, kisurranok, halkan becsukom magam mögött.
Körülnézek.
Lakatos úr sehol.
Lehet, hogy önként elindult a Pokolba? A gyűjtőtáborban kell jelentkeznie. Vagy csakugyan szökésen töri azt a nyakához fércelt fejét?

“Mert ha azt hiszed, bazmeg, hogy ezt annyiban hagyom, bazmeg, akkor nagyon tévedsz, bazmeg, mert nem hagyom annyiban, és ha keresztbe teszel nekem, bazmeg, akkor nagyon megszívod ám te is, bazmeg!”

    Lakatos Lajos: Sóhajok könnye

           
39;  AZ ALAGÚTNÁL

Itt is majdnem annyira sötét van, mint a vetíttetőmben. Alig látok el az orromig.
A kevés gyöngyház színű fényt az Alagút bejárata adja.
Naná, hogy itt találom meg Lakatos urat. Csak azt nem értem, hogy talált vissza ide. Talán megszegte valaki a személyzetből a szigorú szabályt, és útba igazította?
Ez szinte elképzelhetetlen. Aki ekkorát hibázik, az nem csak az állását kockáztatja, hanem azt is, hogy száműzik Csillagközből. Szó szerint hurcolkodhat le a Pokolba. Nem történhetett más, Lakatos urat az ösztönei vezették vissza az Alagútjához. Amit nyilván az a fene nagy szerelme erősített izzásig. Megkérdezem tőle, hogy kerülte ki a határőr posztot, a szögesdrótot és az aknamezőt. Tudomást se vesz rólam. A háta egy púpnyi szemrehányás. Minden mozdulata egy merő elfojtott agresszió.
Kettesben vagyunk. Ez itt a senki földje. A határsáv. Egy merő életveszély…lenne, ha nem csak holtak és tévelygő szellemek bolyonganának errefelé.
Védencem tán azt hiszi, felelős vagyok eltávozási kérelme elutasításáért.
Hát nem vagyok. Hiszen emlékszel, Vándor, jó előre tájékoztattam Lakatos urat, hogy a kérelem pozitív elbirálására minimális az esély. Na most, ha ehhez hozzá tesszük, ahogy Kafka mesterrel, aztán meg szent Miklóssal viselkedett…
Mégis, mit várt?
Csodás feltámadást a hullaházban? Nyaka törten? Pépesre zúzódott belső szervekkel? Mert jól falhoz nyekkentette a Kékpofájú Ördög, az már biztos.
Hát szóval most itt ácsorgok a sötétben, figyelem Lakatos urat, ahelyett, hogy lezárnám magamban az ügyet, tájékoztatnám Lakatos hollétéről a határőr kerubokat, és mennék vissza a dolgomra.
Nem értem magamat. Felebarátságból kedvelem meg mégis ezt az alakot?
Hiszen pap voltam előző életemben, amíg meg nem holtam.
De most például egyáltalán nem kedvelem. Hiába eröltetem. Lakatos úr egy sötét bunkó. Ez van. Megérdemli a sorsát. És ha azt hiszi, hogy szent Miklós őméltósága, avagy a Mikulás nem képes megtalálni a Grált, akárhová is rejtette, nagyot téved. Nem beszélve a Sátánról.
Szép kis versenyfutás lesz. És ha belegondolok, hogy Lakatos úr így is, úgy is a Pokolba nyert állandó lakcímet, pártatlan ítéletet hozva egyet kell értsek vele, ha utóbb a leendő háziúrnak kedvezne.
Persze a nagy Hohohórgászt, mint a pecások védőszentjét zsarolni súlyos vétség. 
Lakatos százas érméket dobál valami résbe, amit az Alagútja bejárata mellett talált. Arra is kíváncsi lennék, miért gondolja, hogy az a nyílás valami perselyhez való, ahová az utazási díjat kéne leróni, mint valami jegykiadó automatába. Ez itt nem a Metro, bazmeg, mondhatnám neki keresetlenül, egyenesen védencem modorához idomulva, hogy biztosan megértse. De ehelyett csak bámulom őt. És például kíváncsi lennék arra is, honnan szerzett ennyi százas érmét, mert eleddig egy darab nem csörgött nála. Csillagközben pedig nincs pénzforgalomban. Mármost legalább a huszadikat dobja be a nyílásba, és már kezdi mérgében ököllel csapdosni, rugdalni, mint aki jegyet vár el cserébe tényleg. 
Úgy döntök, valamit mégis csak tevőleg leszek. Nem szambázhatok Lakatos úr mögött egész nap. Megköszörülöm a torkomat. Ez most elég is a védencemnek ahhoz, hogy olyan dühödt indulattal pördüljön felém, mintha miattam nem adna az automata jegyet. A pördülés centrifugális erejétől a fej fércelése elenged, másutt a cérnaszálak vágják át a bőrt. Lakatos úr feje oldalt, hátra liffed. Gusztustalan látvány, ahogy kilátszik a hús, az erek, a nyelőcső, meg a törött nyakcsigolya. Ez persze nem akadályozza meg védencemet, hogy üvöltsön, mint valami cé kategóriás horrorban.
-Mi a kurva anyád bámulsz, köcsög?!
-Hoppá, hoppá, a feje…- próbálom nyugtatgatni.
-Leszarom a fejemet! – fordít nekem hátat, pontosabban fordul velem így szembe. Engesztelhetetlen gyűlölet lobog a szemében. Szerencsére a cérna, a tű és a kisolló még a zsebemben. Ezért hát, gyűlöletét is megértve, előkapom a spulnit, benne a tűvel, mutatom neki és szólok hozzá előző hivatásomhoz méltó szeretettel és türelemmel.
-Nyugodjon meg, barátom, és újra visszavarrom.
-A kurva anyádat varrd vissza!- vicsorog rám Lakatos úr. Nos, ha nem, hát nem. Ez a póz nem nekem kellemetlen. Ehelyett tűnődhetnék azon, hogy szegény jó édesanyámat mégis hová varrhatnám vissza, amikor ő nyilván a Mennyben főzi a töltött káposztát füstölt csülökkel, hozzá oldalast süt majd, meg ne fogyadkozzék se a test, se a lélek, ahogy egy jó böllérszéki asszony szándékához illik. Nos, másutt, bár csak hallottam erről, a sült oldalas helyett inkább májas hurkát kínálnak a mélytányér tetejére, megint másutt libasültet. Dehát én már megmaradok az oldalasnál. Hogy te mivel púpoznád a tényérod, Vándor, nyilván reád bízom. Amíg ezen tűnődöm, Lakatos úr is lehiggad kissé.
-Akkor varrjad, bazmeg!- mordul rám.  A modortalanságtól magam is felhorgadok, ám elfojtom. Sóhajtva mozdulok, a védencemhez lépek, a “helyére” emelem a fejét.
-Tartsa, testvérem!- kérem szelíden. Lakatos úr belemarkol az üstökébe, megemeli kissé. Egyelőre jó lesz így is, de majd a finom öltéseknél alkalmasabb lesz két kézzel. Munkához látok. Az elszakadt cérnaszálakat kihúzigálom. Lakatos úr nyögdécsel, sziszeg, egy nagyobb rántásnál rámförmed- Nem tudsz vigyázni?!
Erre megint csak nyelek egyet. Nekilátok a varrásnak. Egyre büszkébb vagyok magamra. Te tudhatod Vándor, mert az életem nyitott könyv előtted, nem volt szégyenkezni valóm életem során se. Na jó, nem különösebben. Könnyű volt, mondhanád. Ugyan mi kísértés adódott nekem egy falu plébánosaként. Pedig nem volt könnyű. Kísértés pedig mindig akad. Pláne, ha mint nekünk, a mi falunkban szüntelenül Armageddonra szürkült az ég, és a Végítélet ígéretére pirkadt.
Na, nem éltem szeplőtelen. De azért az mégse véletlen, hogy mindjárt holtom után felajánlották itt az altiszti beosztást. Ennél jobban Csillagközben tényleg csak a boldoggá avatandók, a szentek és a mártírok kezdenek. És ami a legfontosabb, se édesanyámat, se atyámat nem leltem itt, tehát mindketten túlestek a CSBB procedúrán, és nyílván az Úr jobbján csücsülnek. Kell ennél több?
A szép apró, gondos keresztöltések lassan körbeérnek Lakatos úr nyakán. Ez most nem az a fércmunka, amilyet a CSBB Székház folyósóján voltam kénytelen rögtönözni. Minden öltés pontosan, szorosan a másik mellett. Ezt mondjuk még drága jó anyai nagyanyámtól lestem el, akit szintén nem lelék az itteni bolyongók között. Nem, nem kell ennél több.
-Mi lesz már, Fater?!- Lakatos úr unja a szurkálást, de ez van. Minek veszekszik az a nagynénjével, aki a pofont se bírja.
-Rögtön kész- nyugtatgatom.
-De mozogjál, mert sietek!
-Megtudhatnám, hová?
-Hogyhogy hová? Haza bazmeg! Hová!
-Engedély nélkül az lehetetlen, Lakatos úr.
-Leszarom.
-Akkor is lehetetlen.
-Semmi se lehetetlen, Fater! Egy Lakatos Lajosnak, ha Angélámról van szó.
-Nos, ezt magában tényleg eléggé tisztelem, de…
-Csomózzad már, bazmeg!
-Az Alagútja nem engedheti önt vissza.
-Majd meglátjuk.
-Hiába dobál be oda százasokat.
-Akkor hogy kell jegyet venni?
-Sehogy. Ez itt önnek csak Kijárat.
-És hol van a bejárat?
-Engedély nélkül…
-Akkor szakadj már le rólam, köcsög!- csapja félre a kezemet Lakatos úr, amitől a kisolló messzire repül, a tű meg a cérna pedig védencemen, mint sajátos pirszing, lefeg.
-Ejnye!- fakadok ki végül is.
-Kopjál le!
Ezzel Lakatos úr repülő rajtot vesz, és teljes lendülettel nekirohan a gyöngyházfénynek. Az persze sima kőfalként viselkedik. Lakatos úr iszonyatosan nekicsattan, aztán visszapattan és hanyadt zuhan.
Mozdulatlan.
Ha nem lenne már úgyis hulla, hát ebbe az ütközésbe is belepusztul. Én csak bámulom ezt a bolondot. Aztán a fejemet csóválva nekilátok a kisollómat megkeresni. Képzelheted, Vándor, amire megtalálom a tök sötétben, a bennem lobogó krisztusi szeretet, türelem és megértés ismét tartalék lángon pislákol.
Már ami Lakatost illeti.
Amire meglelem egy kis bucka tövében, már a büdös bunkó is magához tér, szédelegve, harákolva, válogatott szitkokat morogva felül.
Zsebrevágom az ollómat. Úgy döntök, köszönés nélkül magára hagyom ezt a vadbarmot. Majd csak elcsámborog valahogy a Lágerig. Elkapják az őrkerubok, és keményen felpofozzák. Aztán akad valaki, aki harmadszor is visszavarja azt a konok tökfejét. Vagy nem.
Meggondolom magamat. Mégis csak ő volt a legelső fontos ügyfelem. És nem csak ő tehet arról, hogy ilyen. Illene elköszönni tőle. Vagy elkísérni a Lágerig. Ott a kapuban egy kézfogás.
Odacsoszogok hozzá. Jobb megint nem jut az eszembe, krákogok. Lakatos úr felnéz rám, bizalmatlan.
-Mit akarsz?
-Én? Nos…
Lakatos úr lehajtja a fejét, úgy tűnik, átadja magát a bánatnak. – Csak kilóg a nyakából ez a cérna, meg a tű… így, ha megengedné…
Lakatos nem törődik vele. Előveszem az ollót, elcsattintoma cérnát, a tűt visszatűzöm a spulniba, nehogy elvesszen, aztán keressem nyilván hiába, mint azt a bizonyos kollégáját a szénakazalban. Közelebb hajolok, megvizsgálom a csomót és a varrást. Ez rendben. Lakatos úr ül a földön és hallgat. Nyújtom a kezem.
-Nos, barátom…őőő…örvendtem, hogy…
Lakatos úr megnézi a kezemet, onnan felsandít a képemre.
-Segíts, Fater!- hangjában tehetetlenség, kétségbeesés.
-Nos…
-Biztos tudsz intézni valamit.
Én? Na jó. De mit? Tényleg komolyan töprengek a lehetőségeimen. Semmi konkrét nem jut az eszembe, amit az érdekében tehetnék.
-Az talán sokat nyomna a latban, ha elárulná, hol a Grál- mondom, és tényleg, hátha.
-Ezeknek a geciknek?
-Kérem. Akkor…a gyűjtőtáborhoz úgy juthat el a legkönnyebben, ha arra elindul egyenesen, a Kisgöncölt balról megkerüli, és ott mindjárt jobbra fordul a…a határőr bódét meg…a dühös arcú kerubokkal jobb, ha…
-Legalább láthatnám, mi történik!
-Mármint odalent?
-Mert szerinted mire vagyok kíváncsi?
Ügyfelem nem változik. A legmélyebb kétségbeesés bugyrából kikandikálva máris visszatér belé a pimasz.
És én mégis akarok neki segíteni!
Értesz te engem, Vándor?
Mert én egészen biztos, hogy nem értem magamat.
-Nézze, ha ettől könnyebb magának…
Nem!
Nem akarom ezt mondani neki!
-Akkor az én házi mozimban, amely, mint tudja, egyben az emlékezetet élénkítő irodám is…
-Tudom, Faterkám, a vetíttetőd!- csillan fel Lakatos úr szeme.
-És noha ez teljességgel szabálytalan…
-Micsoda?
-Ezért nem is akarom csinálni!
-Mit?
-Az állásommal játszom!
-Akkor hagyjál békén!
Csend. Lakatos úr visszazuhan a letargiába. Most van az, hogy végzetesen megsajnálom.
-Megpróbálhatunk valamit.
-Azt lehet?
-Mondom, hogy nem lehet.
-De lehetséges?
-Teljességgel tilos!
-De mi tilos?
-A földi megfigyelés engedély nélkül.
-De meg tudod csinálni?
-De semmi jót nem garantálok!
-Mindegy, bazmeg, csak csináljad!
-Mennyi ideje vagyok hulla?
-Földi idő szerint csak most tolták be a maga tetemét a proszektúrára.
-Akkor menjünk már, Fater! A fasznak toporgunk itt?



40; GYŰJTŐFOGHÁZ


A betlehemesek a cellájukban várakoznak. Józsi fel-le járkál, Béla a frizuráját zselatinozza, igazítja. Karcsi az ágyán fekszik háttal.

-Hé, Fater! Én nem ezeket a bafaszokat akarom látni!
-A vetíttető képeit maga hozza elő, Lakatos úr.
-Akkor is vigyél Angélához!
-Gondoljon rá, kérem.
A cella képe megtörik, helyette szellemképes összevisszaság kavarog.
A kép tisztul, ismét a rabtársakat mutatja.
-Mi van?!
-Lakatos úr, az embernek legtöbbször fogalma sincs arról, mit akar igazából.
-De én ezt a három ganajtúrót biztos nem!
-Kérem.
A cella képe megtörik, szellemképes zűrzavar után ismét visszatérünk oda.
-A kurva életbe!- védencem a fogát csikorgatva belenyugszik.

-Azért…a Lajos, mi? Így megmurdelni! Mi?- Józsi a fejét csóválja.
-Ja- bólint rá Béla.
-Ha nem látom ezzel a két szememmel, azt hinném, csak a tévé előtt guvadtam. Vagy moziban voltam. Mi, Béla? Kényszerzubbonyban magát így a falhoz baszni! Tíz métert ugrani. A levegőben lebegve! És helyből elrugaszkodva! Ezt hogy lehet, bazmeg?
-Nem ő csinálta.
-Hát ki? Láttál te már ilyet? Hogy nem látsz senkit?
-Az igazság odaát van, Józsi.
-Anyád van odaát.
-Ebből egy “x” akta lesz, figyeld meg!
-Hülye vagy te. Ez itt a Kozma utca, nem az FBI.
-Ebben igazad van.
-A sátán volt- szólal fel halkan Karcsi.
-Mit sápogsz?
-A sátán!
-Persze.
-A sátán hátán Lajos száll tán…-fütyürészik Baba Béla, és egy apró korpát fésül ki a nyílegyenes választékából. Józsi ezt mély undorral nézi végig, aztán nagyot fúj, újabb körbe kezd. Aztán még egybe. Aztán még háromba. Utána megáll Baba Béla mögött. -Te! Béla! Akkor ebben a Grál izében mégis lehet valami.
-Ja- Baba Béla még egy adag zselét ken a hajára.
-Hogy tényleg elcsórta a Lali. Szerinted?
-Ja.
-Tesó! Akié a Grál, azé Hawaii!
-Gondolod? Hát Lajos délben nem úgy nézett ki.
-Mert ő egy lúzer volt.
-Mert?
-Ha nálam lenne, én nem így kezdenék neki.
-A Grálnak?
-Annak.
-Te hogy kezdenél neki, Józsi?
-Elpasszolnám rögtön, bazmeg!
-Ja. És ki venné meg?
-Ki? Ki?!
-Ki?
-Elvinném egy színes fémeshez, bazmeg!
-Színesfémkereskedőhöz, Józsi?
-Ha más nem.
-Ja.
Karcsi az ágyán fekve felröhög. Józsi magára veszi.- Te min is kuncogsz, kiscsávó?
-Grál háváj.
-Mi van?
-Grál háváj!
-Ezen röhögsz?
-Grál háváj!- Józsi csak lenéz rá. Aztán legyint Karcsira. Folytatja a járkálást. Tényleg, mintha egy cellában lenne.
Karcsi abbahagyja a röhögést, a Grál havájban tényleg nincs több.
Józsi újra megáll Baba Béla mögött, azt nézi, ahogy a bájgúnár fürkészi magát a tükörben.
-Ha nem tudnám eleve rólad, hogy buzi vagy, még azt hinném rólad, hogy buzi vagy- kötekedne a bigámistával. Béla fel se veszi a harmatgyenge próbálozást. A felkent zselével eligazít még egy hajtincset a kopaszodása felett. Összehúzott szemmel, hűvös kritikával elemzi az elkészült sérót.
-Tetszel magadnak?- vicsorog rá Józsi.
-Elvisnek volt ilyen- bólint Baba Béla.
-Elvisnek.
-Fénykorában.
Józsi  megint otthagyja Bélát a tükörnél, dübörög még egy kört a cellában. Bélához érve bodicsek, a bigámista beleüti a vállát az emeletes ágy vasába.
-Mi a kurva anyádat?!- kapja fel a vizet. Józsi tovább trappol, az ablaknál fordul, megáll Bélával szemben. -Nem? -förmed rá.
-Mit nem?!
-Nem lehet ebben a Grál izében valami?
-Ezért löktél az ágynak?!
-Lehet vagy nem lehet, szerinted?
Baba Béla lehiggad. Tisztán látja, hogy Józsi fejében százhúsz fokos vízgőz van
-Ja.
-Mit ja?
-Lehet.
-Mit lehet?
-Józsi, bazmeg, akadj már le rólam!
-De nem?
-De.
Ebben maradnak. Józsi elindul a következő körre. Karcsi szólal meg másodszor is ábrándozva az ágyon fekve -A Mikulás jár Hawaiira, szerinted?
Mind a ketten ránéznek, vajon kitől kérdi. Láthatóan senkitől, hacsak nem a felső ágy matracáról, vagyis Lajos hült helyétől, mert hogy azt bámulja.
-Mit tudom én! –válaszol Béla a matrac helyett.
-Várjál! Ott nem indiánok élnek?- néz Baba Bélára Karcsi.
-Indiánok? Hawaiin? – hökken meg Béla.
–Mert Hawaii hol is van?- kérdezi Józsi.
-Amerikában?- Karcsi találgat.
-Az Óceánban- okít a Bigámista.  Két buta köcsög, gondolja, de még a fejét se csóválja. A cellatársak amilyen érzékenyek. Mondjuk tényleg nehéz órák, percek ezek. Mert mégse lát az ember sokszor egy olyan eszméletlen megmurdelást, amit Lajos előadott nekik.  Vagy magát baszta a falhoz, vagy az igazság odaátja, vagy a sátán hátán halt a vártán, egyik se hétköznapi eset. Betlehem közben pláne!
Aztán baromi nehezen telik az idő akkor is, ha az ember vár az eltáv papírkára. Majdnem olyan szar, mint a szabadulás napja. Na nem, a szabadulás napja azért szarabb. Mert az utána annál jobb.  De az eltáv! Igaz, csak néhány nap. De milyen nap? Csakis rajtad múlik, ember. Használd ki! Kint vár a karácsony!
-Figyeljél már, ott nem az a woodoo van?-  érdeklődik Karcsi, már megint Lajos kihült matracától. Baba Béla otthagyja a tükröt, a vállát masszírozva, a sérójával elégedetten.
-És akkor mi van, ha ott woodoo van?- Józsi végre Karcsira dühös.
-Mert ha woodoo van, akkor a Télapó…azért járhat Hawaiira?
-Attól mért ne járhatna?!
-Ahol woodoo van? Minek menne oda? A gyerekeknek, hogy…? Mert mikuláskor a woodoo nem számít?
-Eridjél már! Te vagy a gyerek!- áll meg fölötte Józsi, és maga se érti, miért egyre dühösebb, most meg Karcsira.
Baba Béla az ágyához táncol, leül, a körmeit ellenőrzi. A pedikürje is kifogástalan. A belőtt frizura, a jól ápolt köröm, a tiszta ruha és a drága bőrcipő. Ez az a minimum, ami nélkül Baba Béla rá se merne nézni egy nőre. Mármint a következőre. Négy nap. Három éjszaka. Elég lesz? Vagy ezúttal kezdjen egy egészen más jellegű vállalkozásba?
Csend telepszik közéjük.
Csak Józsi dübörgő léptei mérik az időt. Újabb nyugtalan kört tesz meg, megáll Béla ágya mellett, persze kötekedni.
-Mert egy gusztustalan pinanyaló bájgúnár vagy, mi?
-Ja. Nincs is jobb, mint egy finom kis pinát nyani.
-Attól még lehetsz ám buzi.
-Ja.
-Mert melyik feleségedet látogatod meg az ötből, buzi?
-Hétből. Hármat, Józsi.
-Hármat ? Mért csak hármat?
-Mert három éjszakám van.
-De hét feleséged.
-Annyi. És tizenkettő éllettársam.
-Azt a kurva anyádat!
-Ez az én problémám most, Józsikám.

Ez aztán egy Kékszakáll! Nézek a vetíttető sötétjében Lakatos úrra. Védencem nem érzi meg a tekintetem. Ajkát enyhén lebiggyesztve figyeli volt cellatársait. Hét nő! Balgaság: szép és nagy a te országod, dünnyögöm a szavakat és a dallamot, de mit is próbálok én ironizálni egy Lakatos Lajosnak Balázs Bélával és Bartókkal…

-És mind a hetet kúrtad is? – Józsiban először ébred a mai napon Baba Béla iránt némi tisztelet.
-Persze, hogy kúrtam.
-Ne már! Úgy érted, egy időben?
-A hétnek hét napja van, Józsi.
-Meg a tizenkét élettárs?!
-Az is csak egy tucat.
-Hát mondom én, hogy a kurva anyádat!
-Nem nagy dolog, Józsikám- néz fel Béla a száznegyven kilós agresszorra, aki mióta nem Szűz Mária többé és látta a Kisdedet oly iszonyú látványossággal meghalni, úgy tűnik, tényleg a maradék józan eszét is veszni hagyja.
-De most csak hármat kursz meg?
-Majd meglátom.
-De azt honnan tudod, hogy melyik hármat?
-Megálmodtam.
-Meg?
-Aztán megterveztem.
-És így tervezed.
-Ja.
Józsi egy következő rabkörre indul.
Karcsi egy hatalmasat ásít. Józsit ez az ásítás is ingerli. Egy jó nagyot bele kéne rúgni Karcsiba. Vagy kettőt.  Ez az! Lerángatni az ágyról a padlóra. Ököllel párat a pofájába.  Amíg K.O. És amikor a padlón fekszik, az ágy alá rugdalni. Ez az!
És már lőttek is az eltávnak. Sőt! Jöhet egy kis maghánzárka. Levélmegvonás. És? Kinek hiányoznak azok a levelek? És egyáltalán miért is vágyik annyira ki? Na jó, elintézhetne tán egy-két dolgot. Amíg ez a bájgúnár is a magáét.
-De akkor mért nem kúrod meg három nap alatt mindet? – torpan meg ismét Béla előtt.
-Édes Józsikám! Az ilyesminek, tudod, meg kell adni a módját.
-A módját? Ne már! Milyesminek?
-Te nem ismersz engem. Én egy régimódi úriember vagyok.
-Mi vagy te?!
-Aki viragot vesz. Beszélget. Fínom italokkal koccint.
-Nem bírsz már hét nőt három nap alatt megdugni.
-Én?!
-Tizenkettőt meg pláne nem, mert mégis csak buzi vagy.
Béla ezen csak nevet, karját széttárja.- Ja.
Józsi hiába bámul rá vésztjóslóan. Ezt be is látja, elfordul tőle, újabb kört trappol le.
-Öreg bika nem mozog. Igaz, Béla bá’?- szólal meg Karcsi.
-Ja.
-Ahhoz biztos nem tetszik menni, amelyik feljelentette.           
-Mind feljelentett.
-Mind a hét?
-Végül mind a hét. Meg a tizenkettő.
-A rohadt ribancok!- Józsi most legalább tudja, kire lehet következmények nélkül dühös.
-Igazuk volt, Józsi.
-Egy nőnek nem lehet igaza! Soha! Világos?
-Mért nem?
-Mert nem! Világos?
Újabb hosszú csend áll be.

Lakatos úr mordul rám a sötétben.
-De ezek engem kurvára nem érdekelnek, Fater!
-Mondom: a képen csak maga változtathat.
-Te nem tudsz átkapcsolni?
-Turkáljak a maga agyában?
-Na, azt ne!
-Úgy vélem, nem is lenne ildomos.
-Akkor meg hagyjuk a fancba az egészet!
-Rendben.
-Várjál, még próbálom!
Lakatos úr lehúnyja a szemét, keményen koncentrál. Ennek ellenére tovább is maradunk a nem kívánt helyszínen. Magamban eltűnödök kissé, lehet, hogy nem is a páciens akarata irányítja a vetítettető képeit. De akkor kié? Az enyém bizos nem. Erről is meg kell kérdeznem F.S. asszonyt, mielőtt összekavarnék egy idióta összeesküvés elméletet.


Végre Józsi is lezöttyen az asztal mellé. -Há’ én csak becsöngetek a muterhoz, aztán
majd zabálok, ami van, és húzok a haverokhoz az ivóba? Azt hiszitek? Mi?
-Az is szép program- néz rá Karcsi szeretettel.
-Szép?!
-Csak félre ne nyeljed a huszadik fröccsöt- enged meg magának egy gyengéd böszmét Béla.
-Ne aggódj.
Csend. Karcsi szól a matrachoz, pedig az nem is kérdezte.
-Mer’ én például hazavinném, azt csak odaadnám az anyámnak.
- Mit?- válszol a matrac helyett most Béla.
-Hát a Grált, nem? Ha tudnám, hol van, azt elmehetnék érte.
-A Grált.
-Igen szép ajándék lenne neki, Béla bá’.
-Nincs is anyád.
-A mostoha nevelőm, ő az én édesanyám.
-Ja. Annak odaadhatnád tényleg-  bólint a bigámista.
-Már mért adnád neki oda?- vicsorog Karcsira Józsi.
-Mert hogy rákja van szegénynek.
-Rákja?
-Ne bazd meg!
-Csak nekem se mondja. Mert nem akar elszomorítani.
-Há’ bazmeg…- ettől már Józsi torka is elszorul. – Akkor őt vidd Hawaiira…
Azt őt woodooztasd meg!
-Woodooztassam?
-Attól lehet, meggyógyul…Úgy tudom, van jó woodoo is- ért ezzel egyet Béla.
-Az jó…akkor majd…- Karcsi megpróbálja elképzelni, hogy viszi a nevelő édesanyját Hawaiira gyógy woodooztatni.
Végre nyílik a cellaajtó. Egy börtönőr Mária nővért engedi be. Aki a kezében az eltávozási engedélyeket lobogtatja. A betlehemesek felugrálnak.
Szent anyám!
Mária nővér belepirul az örömbe. – A parancsnok úr megtisztelt azzal, hogy én adjam     át ezt nektek.
-Mehetünk?!
-Isten áldjon!
-Magát áldja!
-És adjatok, és kapjatok kint sok-sok szeretetet!
-Ja!
-Az lesz!
- Így boldogabban térhettek majd ide    vissza.       
Ezt kár volt mondania. A lelkesedés tüze egy pillanatra lelohad, aztán újra lángra kap. Az eltávosok tülekednének kifelé. Mária állítja meg őket még egy intelem idejéig. -De kérlek, szent este gondoljatok majd az eltávozottra!   
-Én biztos emlegetni fogom, és imádkozok érte- emeli esküre két ujját Karcsi.
-Így megdögleni! Mi?- és Józsi már kezdi is a fejcsóválást.
-Nagy ember volt a Lujó bá’, szerintem.
- Ja.
A cella kiürül. Mária nővér lép ki utoljára. Az ajtó nyitva marad.

Én meg hallom ám Lakatos urat, ahogy csendben hüppög. Úgy teszek, mint aki nem veszi észre. Tudom én! Hajaj! Velem is ez volt. Amíg frissek az emlékek. Profánul szólva, kedves Vándor, amíg friss hulla a hulla, könnyen elérzékenyül. Majd megtapasztalod te is, ha idővel sorra kerülsz.
Hanem Mária nővér igen kedves teremtés. Abban igaza volt Lakatos úrnak, hogy szépnek éppen nem szép. Viszont ahogy sugárzik!


41; MADÁRTÁVLATBAN A LAKÓPARK FÖLÖTT

Ülünk a vetíttetőben. Nézünk ki a fejünkből. Lakatos úr moziját látjuk. Mintha a lakópark fölött lebegnénk, úgy ötven méter magasan. Csendes, téli a világ. Egy kis hó igazán eshetne a hangulatunkhoz. Már megint nem lesz fehér a karácsony. Mármint azoknak, ott lent, a Földön.
Csillagközben sosem esik. A mi csillagközi szürkeségünkhöz képest ez a decemberi holt szutyok a színek orgiája.
Lakatos úr most kissé nyugodtabb. Mintha töprengene? Az ábrázata magához képest kisimult. A nyakán az öltéseim feketén futkosnak körbe, mint valami csiklandós bogársereg. Nahát, nem kapni testszínű cérnát a CSBB Székházhoz közeli szatócsboltban.  Otthon, a parókiámban, persze tartottam mindenféle színben.  Nem valami nőies mániából, csak  megszoktam, hogy magamra varrjak. Mármint az előző életemben. Pedig a kis falumban, ahol annyi éven át szolgáltam az Urat és a közt, időnként kapacitáltak, mért nem fogadok magam mellé egy asszonyt a háztartásomat vezetni. De úgy voltam én ezzel, Vándor, hogy jobb a békesség. Mert ha kellemes asszonyt fogadok fel, hát kinek hiányzik a folyamatos kísértés. Ha meg vénséget, akkor a kárálását hallgathatom naphosszat. Úgyhogy maradt nekem a cölibátus magánya. Varrtam, főztem, mostam, takarítottam. És írtam a kis füzetkéimbe a falum történetét, meg minden más egyebet. Remélem, megtalálták őket a templom tornya alatt. Hogy mért nem nézek utána? Elvégre használhatnám a vetíttetőmet. Azt hiszem, nekem nem tilos. Senki nem mondta. Majd erről is meg kell kérdeznem a gépírómat.
De minek vetítsek magamnak, Vándor? Engem valahogy egyáltalán nem hajt az a vágy, hogy visszatekintsek otthagyott életem helyszínére, szereplőire. Mire jó az? Egészséges ember, ha meghalt, akkor meg van halva. Csak a Lakatos úrhoz hasonló alakok kívánják folytatni. Az elintézetlen ügyeik miatt. Tudod, Vándor. Nagy szerelem, nagy gyilkosság, megcsalt barát, meg az ilyesmi szekírozza ki a nyughatatlan lélekből a kísértetet. Vagy egy olyan világra szóló ügy, mint a Grál. Elismerem, sőt méltányolom védencem indulatának jogosságát. Majd a fegyelmi bizottság előtt is erre fogok hivatkozni, ha lebukunk. És nem ha, hanem amikor lebukunk. Mert hogy ez megtörténik, az biztos. Csillagközben minden kiderül. Majdnem azt mondtam, sajnos. Pedig így van ez jól.
Lakatos úr figyelme az utcára és a villára fókuszál. Úri környék, takaros kis vityilló a Lakatoséké is, azt meg kell adni. Tellett az egy zsák aranykincsből.
-Figyelj, cimbi, kéne egy terv- szólal meg a védencem nagysokára.
No mi van? Már nem is per fater, hanem cimbi vagyok? -Terv?
-Terv.
-Mivel kapcsolatban?
-Hogyan tudnánk esetleg közbeavatkozni?
-Tevőleg? Sehogy.
-Kísértet se lehetnék?
-Ahhoz is engedély kell, Lakatos úr.
-Akkor basszátok meg.
-Kérem.
-Ha csak kukkolhatok, az még se jó semmire! Csak fáj tőle a szívem.
-Én mondtam.
-Egy faszt mondtad!
-Akkor most mondom.
-Akkor most bazd meg!
Na, most jött el az a kellően indokolt pillanat, amikor befejezhetném végre az egészet. Hívom a biztonságiakat, és ezt a tahót a lágerba kísértetem.
Mégis csak a fejemet csóválom védencem lütyő szagú modora miatt.
Lakatos úr persze mit sem törődik rossszallásommal. Sőt! Nekiveselkedik egy csaknem ésszerű érveléshez.
-Na jó. Fater!
Tahát máris vége a cimbizésnek.
-Tegyük fel, hogy én vagyok Sion lovagja.
-Ez volt Szergej atya súlyos tévedése.
-De ha én lennék.
-De hogy lehetne maga az, ha nem az?
-A fasznak kötekedsz velem mindig?!
-Én? Kérem.
-Figyelél inkább, köcsög!
Hát gyorsan messzire kerültünk a cimbitől.
-De lehetnék az, nem? Ha én nem én lennék?- kérdezi. Tőlem. Amikor most cseszett le, hogy kötekedek.
-Érted, amit kérdezek?- És még hülyének is néz.
-Hanem az? –kérdezek egy talányosat vissza. Látom ám, ahogy ettől megüvegesedik a tekintete. Isten bocsássa meg nekem, de némi kis elégtételt érzek. Ám Lakatos úr szemében sajnos újra némi értelem csillan, és rikoltva rávágja- Az!
-De ha maga nem az, hanem az, aki, vagyis aki volt, akkor maga nem az- mondom neki szelíd, lágy hangon, tagolva, mint egy pedofil hitoktató Mária Magdolna szerepét Jézus életében, a lánykollégiumban. Ezzel kissé túllövök a célon, mert Lakatos úr ökölbe szorított kézzel fordul felém, és a képembe üvölt -Mert szerinted te ki a sunyi kis faszom vagy?!
-Ne feledje, Lakatos, én már a szabályzatot is áthágtam, csak hogy magának segítsek- válaszolok ennek jéghideg hangon.
Ebbe belegondol a védencem. Látom rajta, a helyzet végre eljutott a bomlásnak indult agyába. Persze nem lenne egy Lakatos Lajos, ha szép csendben elnézést kérne, és köszönömöt mormogna.
-Akkor meg mi az anyádnak okoskodsz?- kérdezi a szemét lesütve, elfordulva. Ezt a gesztust el kell fogadnom bocsánatkérésnek. Ugyanakkor még nem vagyok képes abbahagyni az észmenésemet, szófosás tünetekkel, mondván- Maga vetette fel ezt az identitás problémát, testvérem.
-Mit csináltam én?! –hördül fel szegény Lajos.
-Hagyjuk- sóhajtok fel, és egyre mélyebben megvetem magam, amiért élvezem védencem intellektuális kínjait, és nyújtani próbáltam ezt a beszélgetést.


42; MEGFIGYELŐ SZOBA

Lacó őrmester az egyik gépen játszik: egy randa nagy szörnnyel felzabáltat nála kisebb szörnyeket. A kisebb szörnyektől lesz egyre nagyobb a szörny. Gondolom, a végén majd ő is kipukkad, mint a kisgömböc. És minden pukkanás után a játékos feljebb kerül egy szinttel. Mert nehogy azt hidd, Vándor, hogy annak a mesének az a tranulsága, ne légy falánk. Mint a Tízparancsolatban. Sőt! Inkább azt üzeni, hogy zabálj! Habzsolj! Harácsolj! Krisztus urunk a legkisebb szörny ebben a játékban.
De félre rosszkedv! Aki megholt, ne prédikáljon. Közöm hozzátok, emberek? A szar is le van szarva. Lakatos úr ezt így mondja mindig, amikor nem a felesége biztonságáról esik szó.
A másik monitoron a szokásos kép: a Lakatos villa amerikai konyhája. Angéla kisírt szemmel, mély gyászban ül az asztalnál, az ónkupát tologatja az étkező asztal márványlapján.
A harmadik monitoron a térfigyelő kamera képe.
Gergő hadnagy elszakítja a tekintetét Angéláról. Nagyot sóhajt. A falra rajszegezett fotókiállításhoz ballag. Megbámulja Lakatos úr tetemét. Fintorogva fordítja el a tekintetét. Olyan fotót keres, ami Angélát mutatja. Itt megállapodik. Észre se veszi, hogy a farkát vakarja. Nagyot, az iméntinél is reszelősebbet sóhajt.

-Mondom, hogy megölöm ezt a kis gecit- védencem foga csikorog. Intek neki, ha már ilyen jó képet kapunk, inkább figyeljen.

-Foglaljuk össze, mit tudunk eddig- fordul a hadnagy az őrmesterhez.
-Megint nem tudunk semmit- Lacó nem néz fel, mivel a szörnnyel éppen egy szörnyet etet.
-Azért annál valamivel többet.
-Az oroszok szerint Mikulás fedőnevű gengszter momentán nincs a placcon.
-Attól még lehet.
-Egyáltalán maga a Grál létezése is rendkívül kétséges.
-Attól még az is lehet.
-A többi szajré ára pedig, ugyebár, ott van, annak a bodegának az árában- néz át az őrmester az amerikai konyhát és Angélát mutató monitorra. A tekintete megakad az özvegyen. Az a kívül szőrős, belül hájas szíve egyet dobban, megsajnálja az asszonyt. Meg is adja az árát rögtön. A kisszörnyek szanaszét futnak, a nagy szörny éhen marad, ettől rohamosan fogyni kezd, és máris eljön a negativ pukk, vagyis aki nem falánk, nem habzsol, nem harácsol, az semmit se ér, tehát, mint egy szappanbuborék, cseppnyi szappanos takonyként hullik alá a mátrixba. Game over.
-Attól még a Grált abban a házban rejtegetik- szögezi le a hadnagy.
-Főnök! Vagy egy tucatszor forgattuk fel az egészet a picétől a padlásig.

-De sose találjátok meg, rohadt kis zsaru gecik!- szól bele a csevegésbe Lakatos úr. Szerencsére itt csillagközi vetíttetőmben.

-Ha csak egy tucatszor, akkor nem elégszer.
-Oké. Kérjünk újra házkutatási parancsot?- sóhajt most az őrmester is, látván, hogy a zabálj, vagy egy senki vagy című játékot elveszette.
-Majd kérünk. És ne szórakozzon azzal! Az idegeimre megy, ahogy az
az a gyík üvölt és csámcsog!
-Vegyem le a hangot?
-Kapcsolja ki!
-Értettem.
Lacó kilép a játékból. A képernyő pihentető programjára mered, és máris
vigyorog. Egy tépett fülű kandúr sompolyog át a monitoron balról jobbra, középen egy pillanatra megáll, kinéz, mint akire rásicceltek. Fúj egy nagyot, aztán méltósággal távozik. Lacó is fúj egyet, sokkal kisebb méltósággal.
-És most, főnök? Mit csináljunk? Elhúnyt a gyanúsított.
-Várunk.
-Ja! Abban baromi jók vagyunk. Mire várunk?
-Egyértelmű, nem? A Mikulásra.
Lacó vigyora még szélesebb. Gergő elfordul tőle, az ablakhoz sétál, kinéz
a világra.  Az utca most nem is üres. Valaki lassan lépked, nézdigélve, mint aki idegen itt és házszámot keres. Egy nő. Gergő csak bámulja, aztán meglepődve ismeri fel Mária nővért.



43; LAKATOS VILLA, A KONYHÁBAN

Ez a fordulat még számomra is meglepő, Vándor. Ám Lakatos úr figyelme szinte közönyösen fordul az apácától. A jó lélek nyilván részvétét jött nyilvánítani.
Vádencem inkább a konyhában lévőket sasolja.
Gizella képe is puffadt a sok sírástól.De ő a gyászát dacba fojtja. Ingerülten csattog le az emeletről, hogy a csengetésre ajtót nyisson. Ő viszont meglepődik, amikor a küszöbön nem a nyomozó hadnagyot, hanem Máriát találja.
-Neee? – ad hangot meghökkenésénk.
-Bocsánat, ő, Lakatos kisasszony, de…- a nővér enyhe zavarban.
-Neee?!
-Angéla asszonyt, ha…Csak egy percre.
Gizella kisasszony megfontolja, hogy az apácára csapja-e a bejáratot. Aztán győz benne valami tisztelet féle, szélesebbre tárja az ajtót, utat enged neki. –Andzsi! Az apáca van itt a sittről!- ordítja.
-Köszönöm!- surran el Mária nővér Gizella mellett.
Mária nővér lopva kíváncsian néz körül, miközben két kezébe fogja az özvegy kezét, és őszintén részvétét nyilvánítja- Borzasztó dolog ez, Angéla testvérem!
Angéla erre nem tud mit mondani, a szemét elfutja a könny.
-Engedje meg, és ha bármiben tudok segíteni…
-Neee!
-Nagyon kedves öntől, foglaljon helyet!
-De igazán nem akarok zavarni…

-Akkor mi a fasznak jöttél, bazmeg?- üvölt Lakatos úr, de nyilván nem gondolja komolyan, hogy Mária nővér meghallja.

-Egy teát, vagy kávét, vagy…
-Egy tea jóesne ebben a nyirkos hidegben.
-Máris…
-Neee, majd én!
Gizi caplat a gyorsforralóhoz, onnan fordul vissza.- Milyen köll?
Mária nem érti a kérdést, Angéla segít benne.- Fekete, zöld, csipke, kamilla?
-Ó, a kamilla, az nagyon jólesne.
-Nee- nyugtázza megvetően a rendelést Gizi, mint akit nem ért nagy meglepetés.
Odaát Gergő hadnagy és Lacó őrmester a konyhai kamera képére merednek.
Gizi teleereszti a gyorsforraló kannáját. Mária leül Angélával szemben. Mindketten a horpadt ónkupát bámulják, de látni aligha látják.
-Nagy fájdalom a hirtelen halál.. – sóhajt Mária nővér. Angéla csak bámulja az apácát. - Hát még, ha erőszakos- sopánkodik az tovább.
-Igen…-rebegi az özvegy. Gizi a plafont fürkészi, aztán tekintetével valami kemény, súlyos tárgy után kutat.
-Mert egy hosszan tartó, súlyos betegség, az mindjárt más, ugye.
-Ugye?
-Különösen, ha idős korban éri utol az embert.
-Különösen.
-Akkor van idő mindenkinek felkészülni. A távozónak, meg az itt maradóknak is, ugye.
-Ugye.
-Búcsúzkodni, végrendelkezni, gyónni, bűnbánni, feloldozást kapni.
-Ugye.

-Mire akar ez kilyukadni, Fater?- kérdezi tőlem védencem.

-Lakatos úr mennyei megítélésében talán számít, hogy pont a Kisded szerepében leledzett, annak mély átélésében érte a meggyilkoltatása- próbál meg végre Mária nővér valami biztatót mondani.

-Egy faszt! Azt hiszed, érdekli ezeket?!
Most tényleg szóljak rá Lakatos úrra, hogy nem kellenének ezek az ordenáré kommentárok?

-Remélem, számít…- most már Angéla asszony is értetlenül nézi az apácát a könnyei mögül. Értetlensége némi megrökönyödésre változik, amikor az így folytatja.
-Pont úgy, mintha Heródes egy pribékje csapta volna falhoz, anno.
-A Lujdzsit?- szól át a konyhán Gizella.
-A Kisdedet. Ha rálelt volna.
-Ja!
-Uram atyám, ha látták volna!
-Mért? Hogy nyírták ki?
-Valami Lakatos urat falhoz csapta, Gizella kisasszony!
-Neee, a kurva anyját! A falhoz? Ki volt az?
- Uram segélj! Valami láthatatlan, borzalmas erő!
-Kicsoda?

-Senki se látta! Csak szegény Lakatos úr…- Mária szaporán megára hány vagy háromszor három keresztet. Angéla és Gizi csak bámulják őt, lesápadva.
-Nem látták, ki volt az?
- Valami láthatatlan démon a nyakán ragadta!
-Démon?
-Mert azt se lehet elhinni, hogy Lakatos úr maga tette volna ezt magával.
-Hogy falhoz csapja magát?
-Vagy igen?
-Nem.
-Esetleg nem volt szegény férje epilepsziás?
-Nem.
-Bár nincs az az epileptikus roham, ami ekkora rángásokat okozna. Pláne kényszerzubbonyban.
-A Kékpofájú volt az- suttogja maga elé Angéla.
-Kicsoda?
-A Sátán!
-Uram atyám!- Mária nővér rátesz az eddigiekre még három keresztet.
Aztán síri csend áll be.
Csak a gyorsforraló rotyogtatja a vízet a kannában.

És Lakatos úr fogai csikorognak itt mellettem.

-Tehát szegény Lakatos testvér lelkét megszállta volna az ördög?

Védencem ismét üvölt. – A faszomat szállta meg, nem a lelkemet, hülye picsa! Falhoz baszott a Grál miatt, azt annyi!

Odalent szerencsére ez a kitörés is hallatlan marad. Gizella kisasszony a forró vizet és a tea filtereket tálcára teszi, az asztalhoz viszi.
-Neee! - Fanyar képpel vizet tölt Máriának és Angélának. Mária előtt porcelán csésze, Angéla előtt az ónkupa. A kamilla filtert Mária csészéjébe lógatja. Angéla csipkebogyót választ magának.
-Ne, a kamillácska.
-Hálásan köszönöm.
-Csak aztán mértékkel ám, nehogy becsápolj tőle!
-Parancsol?
-Azt ölelgetheted a fajanszot.
-Gizi!
-Mi van?!
-Inkább…menj a dolgodra!
-Nincs semmi dolgom!
-Akkor se kötekedj!
-Mért ne?
-Hagyja csak, Angéla!
-Hagyjon is!
Gizi a hűtőhöz csörtet, abból egy üveg whiskyt vesz ki, abból tölt magának
egy vizes pohárnyit. Mária kortyol, leteszi a csészét, megfelelő szavakat keres. -Talán ha meggyónhatott volna…-sóhajt.
-Az mért lett volna jó neki?- mordul rá Gizi.
-Ó, hát a lelke, Gizella…
-Mi van már megint a lelkével?
-Mert ha mégse szállta meg az ördög…
-Naná, hogy nem szállta meg!
-Nos, én magam is azon a véleményen vagyok….
-Ő volt a kis Jézuska, nem?
-De.
-Akkor nem lehetett az ördög.
Gizella érvelése hibátlan, ezt Mária nővér is belátja.
-Viszont attól még meggyónhatott volna…- tartja fenn a véleményét, ám Gizella csak rálegyint, utána a whiskyjét bánatosan, húzóra megissza. Erre a látványra az apáca pupillája egy pillanatra nagyra tágul, aztán szemérmesen kortyol bele a kamilla teájába. Szép, nagy, már-már békés csend áll be.
-Itt van- Angéla a szemét az Utolsó Vacsora vásári nyomatára mereszti. Mária félig megfordul, követi az özvegy tekintetét.
-Úgy érti, közöttünk van Jézus?
-Lujdzsi! Ő van itt!
-Hogy Lakatos úr?
-Maga nem érzi? A szelleme! Itt van! Gizi! Te érzed?
Csend. Gizi körülnéz, böfög egy nagyot.- Neeee- kommentálja.

Lakatos úr mellettem annál lelkesebb. – Látod, Fater! Erről ugattam! Érez engem! Andzsi! Szerelmem! Várj reám, és én megjövök! Jövök!
Ezt akár Szergej pópa apja is dalolhatta, mint a második ukrán front hős közlegénye.
Komolyan, Vándor, meghatódok. És újra csak meghökkenek. Hogy egy ilyen piti kis gazembernek ennyire mély érzelmei lehetnek. Nem is szólva az asszonyáról, aki tényleg egy angyal, nomen est omen.

-Lujdzsi! Ugye hallasz?

-Hallak, bébi!

-Ne!- teszi le a vizes poharat Gizella, és tesz egy bizonytalan lépést Angéla felé.
Mária nővér megkerüli az asztalt, aztán professzionális szeretettel simogatja meg Angéla karját.
-Ez…az érzés… természetes a veszteség első napjaiban…
-Ne aggódj, Lujdzsi! Minden úgy lesz, ahogy eltervezted!- kiált fel a mennyzetre Angéla.

Lakatos úr erre felzokog.

Odaát Gergő hadnagy nagyot nyög.
Gizella pedig keserűen felröhög.
-Én hiszek magának- duruzsolja Mária, mintha az özvegy pszichiátere lenne, dupla órabérben.
-Maga mit is hisz el nekem?- Angéla könnyes szeme vészesen villan.
-A bánatát, drága.
Gizella visszahátrál a frizsiderhez, kiveszi a whiskyt, aztán a pohatát karimáig, mondhatni karmáig tölti, és ezt is húzóra megissza. A poharat a háta mögé dobja, ami csilingelve összetörik.
-Hi, bratyó! – emeli fel ő is a hangját és a tekintetét a plafonig. - Azért a kurva anyádat! Legalább újévig várhattál volna ezzel! Hallod? Neeee!?
-Gizi!
-Mit? Mit Gizi? Andzsi! Arról volt szó, hogy végre szarunk az egészbe!

No igen. Ez az emésztési végtermék, egyszerűbben fogalmazva fekália motivum, úgy tűnik, gyakran előfordul a Lakatos familiában.

-És arról is szó volt, csak azért is eldobjuk az agyunkat! De el ám! Jó messzire! Azt hot full ünnepünk lesz! Kaja, pia, haverok, buli! Neee?
-Gizi, ezt most tényleg nem kéne!
-Lujdzsi is mondta, naná, ne zavarjon, hogy ő addig a tömlöcben rohad, csak azért is csapjunk a lecsóba! Ne? Ha nem egednék ki eltávozásra.
-De mit tehet arról szegény bátyád, hogy…
-Nagyon is tehet róla! Neee? Megöleti magát?
-Higgye el, Gizella, hogy a…
-Azzal a Kékpofájúval?
-Hogy Lakatos úrnak …
-Maguk a felelősek! A smasszerok! Kényszerzubbonyban nem bírt védekezni!
-De…
-A kedves nővér végképp nem felelős ezért, Gizi.
Ezt, úgy látszik, Gizi is belátja.
Csend. Angéla Máriát bámulja. Gizi új poharat keres, talál egyet, harmadszor is
karmáig tölt, annak a felét is kiissza.
-Estére megint nagyon rosszul leszel, Gizi.
-A Kékpofa, mi?
-De holnap reggelre biztos.
-És? Lujdzsi nem lesz rosszul?
Csend. Mária a fejét lehajtva imát mormog, talán védencem lelki üdvéért.
-Kinyírta, mi? 
Mária tekintete Gizire rebben, aztán a fejét rázza. Gizella rohamosan elidnult a mocsár részegség felé, ezért még magához képest is egyre nagyobb a hangja.
-A nyóckerrel kezdett? Az a majom? Nem tudja ám, kit talált meg! Neee!
Szólok a tesóknak, azt neki annyi!
-Talán csakugyan maga a sátán volt az, Gizella testvérem.
-Meg az anyja buláját, azt kenje a falhoz! Neee! Az a geci nem ismer ám engem, ha én beindulok! – ehhez képest Gizella teli pofával elbőgi magát, felrohan a lépcsőn, odafent pedig magára csap egy ajtót.
-Bizony…nehéz ez… most- bólogat megint Mária.
Csend. Angéla az ónkupát markolva mormolja magának. -A Grál miatt történt.
Mária meghallja, várakozóan néz Angélára.
-Maga is elhiszi, hogy a férjem rejtegeti?
-Ő rejtegeti?

-Nehogy elmond, nehogy szóljál!- sziszegi mellettem Lakatos úr.

Angélát nem ejtették a feje lágyára. Hosszan megfürkészi Mária nővért, aki megpróbálja állni Angéla farkasszemét. Aztán mindketten teát kortyolgatnak.
-Kekszet, ropit?- indul fel Angéla, mert kínálni sose késő.
-Nem, köszönöm- a kínálást udvariasan elhártani se.

Hosszabb csend, amelyben csak Lakatos úr zihálása hallatszik.

Angéla fakad ki. -Hogy ajándékba kapta az aranykeresztet. Az a szent pópa adta az uramnak. Azt se hitte el neki senki.
-Miért tett volna a férjével ilyet?
-Mert megmentette az életét, nem?
-Azt csak ő tudhatja.Vagy a kedves férje. De sajnos mind a ketten eltávoztak. Sajnos.

-Bazmeg, Fater! Biztos, hogy apáca ez a nő?

Angéla asszonynak is ez villan be. Most már kifejezetten gyanakodva fürkészi Mária nővért.

-Azt a kurva! Ez fedett ügynök?! Andzsi! Vigyázzál! Fater! Csinálj már valamit!
Mégis mit tehetnék? Egyébként nem hinném, hogy a nővér zsaru lenne. Bár mondjuk tényleg eléggé furcsán érdeklődik.           

Angéla megrázza a fejét. Újra egy könnycsepp indul el, hozzá megkínzott mosoly, ahogy végigsimít az ónkupa peremén. Aki jobban ismeri őt, az már láthatná, hogy a könnycsepp is mű, meg a kínmosoly is. Nahát, hamar kapcsol ám az, aki több, mint húsz évet élt egy piti kotoncsempész mellett.
-Ez a kis jószág. Ez az egy! Amit az én Lujdzsim onnan hozott. Ő az én kedvencem.
-Ez a horpadt bádogkupa?
-Teát, kávét, vizet, bort, mindent belőle iszom azóta.
-Kedves kis darab… -Mária megbámulja az ónkupát, aztán Angéla tekintetét
keresi. -És a Grál?
-Ugyan, nővér!
-Köztük volt, Angéla? Azt is eladták?

Lakatos úr mellettem levegőt se mer venni. Nem mintha szüksége lenne rá.

Angéla hosszan bámul Mária gyanúsan csillogó szemébe. Aztán a tekintete a konyhaablakra villan, át a szemközti ház első emeletére. Onnan vissza Mária nővérre. Szóval közülük való vagy.
-Nem, “ nővér”, utoljára mondom: nem volt köztük. Mivel a köztük se volt.
Csak azt akaranykeresztet kapta, amit önök lefoglaltak.
-Pamela asszony mást vallott.
-Akkor a néni rosszul emlékszik. Talán kérdezzék ki mégegyszer.
-A rendőrök hetek óta nem találják.
-Maga tehát nem is apáca?
-Én? Már hogyne lennék az! De mi se találjuk.
-Ki az a mi?
-Nos, természetesen a püspök úr is érdeklődik.
-Hogy hol bújkál Pamela?
-Hogy mi az igazság a kehellyel kapcsolatban.
-Nem jó helyen keresik.
-A nénit?
-Se a kelyhet.

-Ez az Andzsikám! Szuper vagy! Mi, Fater?! Az én feleségem! Ez még a főügyészből is hülyét csinálna!

-Ne értse félre az élénk érdeklődésemet!
-Hogy lehet ezt félreérteni?
-Gondolhatja, hogy az egész katolikus világ figyelmét felkeltettük.
-Nem mondja.
-Gondolja át ezt, kérem!
-Mit gondoljak át ezen?
-A Grál legszentebb tárgyaink egyike.
-Az lenne, ha önöknél lenne.
-De nincs maguknál se és nem is adták el. A lelke üdvözülésére esküszik?
-Maga a gyászom első napján így vallat engem?
-Ó! Bocsánat! – Mária nővér elpirul, és tényleg röstelli magát.
Kitartott csendben Angéla tekintete az Utolsó Vacsora ordenáré lenyomatához
téved. Mária követi a tekintetét, elfintorodik a viaszakos vászontól, hát még a keresztben ráragasztott felirattól.„Ki mint iszik, úgy eszik”

-Fater, muszáj lejussak valahogy!
-Nem lehet, Lakatos úr. Azt már tényleg nem.
-De látod, hogy vallatják!
-Nagyszerűen állja a sarat.
-És ha megtalálja Angélát a Kékpofa?
-Áruja el, hol van a Grál!
-Te is kezded?
- Elhozzuk onnan, és így a sátán igyekvése oktalanná válik.
-Engedjetek le!
-Az kérelmét elutasíttották.
-A kurva anyátok!

Angéla mélységes bánatban bámulja az Utolsó vacsorát. Különös tekintettel Krisztus megemelt kezére, és a benne tartott díszes kehelyre.
Gizella dübörög le az emeletről. A retiküljét hozza, lecsapja a konyhapultra. Amíg benne kutat, megissza a harmadik vizes pohár whisky maradékát.
-Hát én aztán nem gyászolok! Ne? Lujdzsi! Szerinted?
-Most…mit is művelsz, Gizi?
-Mit? Intézkedek! Neee? Ha már annyira vártuk!
Gizella egy mobil telefont kapar elő a ritikülből, aztán egy névjegyet. Arról nyomkod a készülékbe egy számot.
-Kit hívsz ilyenkor?
-A télapót.
-Kit?
-Kaja, pija, buli! Ne?           
-Gizi!
-Neee? Tőlem bekaphatja a kékpofa sátán is.
-Gizi?!
-Őt a haverokkal úgyis kinyíratom.
-Bocsásson meg, Mária nővér…
-Ugyan, én aztán…
-Hallo!


RÖVID KÉPEK A KIVETÍTTETŐ VÁSZNÁN

Magán konditerem és kéjlak együtt. Egy eszméletlenül kigyúrt szépfiú tartja
a mobilt a füléhez, a másik kezében egy húszkilós félkaros súlyzóval a bicepszét zaklatja. Dől az izzadság róla. -Igen?
-Télapuska?
-Igen?
-Köllenél ma estére, drága! Neee?
-Remek. Ma ráérek. Te ki vagy, Nyuszmusz?
-A krampusz, bazmeg!
-Drága hölgyem, ez a jó válasz!- a görög isten leteszi a súlyzót, és megvakarja a bal farcimpáját, a mobilt már el nem ereszti.

A Kékpofa moccanatlan hallgatja a beszélgetést. A hullaházban tartózkodik, momentán a mélyhűtőben. Az ajtó ablakából Lakatos úr tetemét fürkészi, aki felett féltucatnyi korboncnok tanakodik. Nem annyira a halála okán folyik a vita, hanem azon, hogyan tudta magát kényszerzubbonyba kötve ennyire a falhoz csapni.

-Szóval meg bírnál dugni, szerinted?- érdeklődik Gizella.
-Még nem is láttalak.
-Számít?
-Jó kis ribanc lehetsz, olyan a hangod.
-Neee?
-Céges vagy magán?
-Extra magán. Nem kell számla.
-Ez az! Egyedül kérsz, vagy legyünk többen?
-Neked hány faszod van?
-Csak egy, nyuszmusz.
-Talán elég lesz.
-Bármi extra?
-Mert neked mekkora a virgácsod?
-A dugást a tánc után külön ki kell ám perkálni.
-Ne aggódj, Mikulás! A pénz nem számít.
-Jó kislány.Megérdemled az ajándékot.

Megfigyelő szoba, Gergő hadnagy és Lacó őrmester tátott szájjal hallgatják a beszélgetést.

-Ez az! Ajándéjozz meg!
-Nem vagyok ám olcsó.
-A Grál elég lesz?
Általános felszisszenés mindenütt, ahol ez az adás megy.

Lakatos úrtól is csak egy elhaló kiáltás telik- Bazmeg, hülye kurva!

A Chippendale fiú persze poénnak veszi a beszólást. Aztán bekeményít.
-A tánc ötven ropi fél órára, a dugás és az extrák százötventől félmilláig.
-Na és egész éjszakára hogyért vagy, szépfiú?
-Az a félmilla.
-Számolom a pénzt.
-SMS-ben, vagy emaliban hagyd meg a címed, hét körül csengetek.
Tudod az emailomat?
-Nálam van a névjegyed.
-Jövök.
-Csak aztán tele legyen ám a puttonyod.


 A Kékpofa a mélyhűtőben hangtalanul göcögni kezd, aztán már hahotázik.
Odakint még mindig csak a fejüket csóválják a proszektorok. Aztán úgy döntenek, elég az elméletből, ideje az ipszilon vágást elvégezni.

A megfigyelő szobában Gergő üvölt fel.
-Ez az! Lacó! Megcsíptük!
-Már mit?
-Süket maga? Hétre jön a Mikulás a Grálért!
-De ez nem egy hímringyó volt?
-Normális maga?
-Szerintem én az, jelentem- válaszol Lacó önérzetesen, most éppen a heréit igazgatja.
-Nem lát át a kódolt szövegen?
-Ez az lett volna?
-Mi más?
-Ja. Ha ez kódolva volt, akkor sínen vagyunk, főnök.


Kirobban a Proszektúra mélyhűtőjének ajaja. A korboncnokok rémülten vetik magulkat hasra.
A mélyhűtött hullák közül mintha valami fekete örvénylés támadna.
Elér Lakatos úr felvágott teteméig, felkapja, magába szippantja, aztán iszonyatos erővel a fehér cseppével kirakott falhoz csapja.
Aztán felkapja és újra a falhoz csapja.
Újra és újra.
És közben hahotázik.
Az örvénylés hol a Kékpofává, hol egy burnuszos alakká, hol egy teuton lovaggá áll össze és oszlik jéghideget okádó párává, köddé. Talán ha két-három percig tart ez a tombolás. Aztán, mintja elvágták volna.
Súlyos csend telepszik a helyiségre.
A konzilium tagjai reszketve lesnek körül. Ki hason fekve, ki összegömbölyödve marad a kövön. A fal csupa vér. Lakatos úr négy részre szakadt teteme szinte felismerhetetlen.

Mi is dermedten meredünk erre a vetíttetőmben. Nagyot nyelek, megszólalni képtelenül. Ilyesmit maximum a legelvetemültebb horrorfilmekben lehet látni.
Nagysokára Lakatos úr vinnyog fel.-Láttad ezt, Fater!?
Hát…tényleg le kéne jutni a Földre. Muszáj lesz valamit kitalálnom. De mit?
Az isten verje már meg ezt az ügyet!
Már bocsáss meg, uram, és tőled is elnézést kérek, Vándor.


“Ha azt hiszed, hogy maga a Sátán üldöz, akkor vagy képzelődsz, vagy tényleg a Sátán üldöz.”
        Pörch Arisztid CSBBA. sóhajok könnye


“Bazmeg, ha ezt tudom, dehogy is szopatok aznap éjjel a Furgonkában!”
       
        Lakatos Lajos: szitkok könnye

   
44; PRÓBAMENET
           
Lakatos az asztalnál ül. Előtte nagy halom étel. Kenyér, sültek, felvágott, zöldség,
savanyúság, lekvár, kaviár. Védencem elszántan, két pofára zabál. Hiába magyarázom neki, teljesen felesleges a falánkság bűnét is magára vennie, habzsolása semmi jóhoz nem vezet. Mondja, éhes. Elhiszem. De ételtől ő már nem fog jóllakni. Bízzam rá és kussoljak.
Hát jó.
Jómagam az Utolsó Vacsora iszonyatos, förmedvényesen blaszfémikus nyomata alatt állok. Nem hittem volna, hogy ez a valóságban ilyen. A vetítés ezt nem adhatta vissza. Kimondhatatlan undorral mustrálom a viaszkos vásznat és rajta a feliratot, hogy ki mint iszik, úgy eszik. Egyáltalán, mit jelent ez a mondat? És hogy van az, hogy ennek az embernek alig tűnő szellemi lénynek, ennek a piti kis félállatnak nincs annyi izlése, hogy ilyesmit az ember nem készíttet, és nem ragaszt ki a konyhája falára. Azt az újgazdag, suhogós, dzsoggingos tahóját az anyjának!
És nem érti!
Hallod, Vándor?
Nem és nem és nem érti, miért fintorgok, hányok, mitől vagyok rá ennyire kiadkadva. Hogy közelről látom Krisztus urunkat, azaz a félisten Leonardo álmát Krisztusról és az Utolsó Vacsoráról, ahogy a  kelyhét, a Grált éppen felemeli és köszönti a tanítványait. Meg Mária Magdolnát. Ami, tényleg, mintha egy picit hasonlítana Angélára?
Á, csak belelátom.
Minden esetre, amíg figyelmesebben megnézem Magdolna alakját, és meggyőződök a tévedésemről, egy kissé lehiggadok, és képes vagyok erre az ordenáré tahóra egyáltalán ránézni. Ahogy rág. A fekete nyakférce, mint valami vérszívó százlábú, mászik tőle körbe-körbe azon a hájas nyakán. Ahogyan nyel!
Hogy nem megy cigányútra neki? A nyelőcsövét nem is varrtam össze!
Ahogy guvad nyelés közben. És zabál, és fal, és nyel! Na jó, az éhségsztrájkja. De az isten szerelmére, ez egy hulla! Nem is hulla! Mert azt mostanában szedegették össze a proszektúrán kiskanállal, és rakták egy helyre egy fekete nejlonzsákban.
-Lakatos úr! Értse már meg!- förmedek rá.
-Mit, Fater?
-Maga csak egy kísértet!
-Mért, te mi vagy?
-Én nem zabálok!
-Hár egyél, Fater! Van itt!- És kínál! A fene azt a jó szívét neki. Hogy rögtön milyen jó érzi magát. Mint aki hazaért. De nem ért haza!
-Akkor se zabáljon!
-Mert kísértet vagyok?
-És annak is illegális!
-És azért nem szabad kajálni?
-Nekünk itt lennünk nem lenne szabad!
-De te lehoztál, Fater! És én ezt nem felejem el neked.
-Jaj, ne!
-Jövök eggyel. Tényleg.
Csak ezt ne! Hálát ne! Nézem ezt a bunkót. Ezért tettem tönkre a karrierem?
Nem hogy főtiszt nem leszek, de még Csillagközi útkaparó se. Lakatossal együtt hajítanak le a Pokolba. Tényleg képes voltam beosonni Claudius CSBB királyi fenséghez (Hamlet atyjához), hogy eredeti, víznyomásos, ódán nyelvű, kézzel írt nyomtatványokat lopjak, rajta a királyi pecséttel? Amely engdélyezi az átkelést Csillagköz határán? Vissza a Földre? Számozott példányok, Vándor! Tuti a lebukás! És újra csak azt kérdem, miért teszem ezt? Na jó, a Grálért. Majd ezt vallom a fegyelmi tárgyaláson.
Mert unalmas volt az életem? Kis falumban? És még unalmasabbnak ígérkezett Csillagközi beosztásom? Nahát, a Pokolban nem fogok unatkozni.
A két kerubom fog ellökdösni a csigalépcsőig. Arra nem lesz időm, hogy elbúcsúzzak F.S. asszonytól. Arra pedig végképp nem, hogy feltegyem neki összegyűjtött, válogatott és új sorrendbe rendezett kérdéseimet.
Visszafordulok a viaszkosvászon nyomathoz. Tekintetemet Krisztusra függesztem.
Ó, te Fiú, de igen csíplek én téged! Nézem az alakod, az arcod, a kezed és a kelyhet, ami most valahogy smaragd fényben lüktet.
A hátam mögött valami feldöl, gurul, a padló kövén koppan. Lakatos fojtottan káromkodik. Megnézem, mi esett le. Az a horpadt ónkupa, Angéla kedvence.
Lakatos lehajol érte. visszateszi az asztalra. Aztán persze zabál tovább, nyeldekelve, a falatokat éppen csak megrágva. Az egyik kezében nagy karéj kenyér, a másikban egy csirkecomb. Éppen a csirkecombot marcangolja.
-Szóval? Meddig zabál még? – förmedek rá ingerülten.
-Mondom, hogy majd meghálálom.
-Nem igénylem.
-Ahogy akarod, cimbi.
-Elárulja végre, hová rejtette?
-De te mért akarod tudni?
-Hogyan segítsek megvédeni, ha azt se tudom, hol van?
-Itt.
-Hol?
-Vedd úgy, hogy ez a horpadt bögre az.
-Vegyem úgy?
-Ja. Biztos nem vagy éhes?
-Biztos! – és rémülten tapasztalom magamban, hogy bizony anyáznék, méghozzá a lehető legalpáribb módon. Hová zuhansz még, Pörch Arisztid?

        Meddig zuhansz alá még, de tényleg?
        Pörch Arisztid: Sóhajok könnye


Odaát, a megfigyelő szobában most annyit lehetne látni a konyhát mutató monitoron, hogy egy vastag szelet kenyér egy sült csirkecombbal jár légi táncot.
És közben egyre fogy. Ehhez időnként csatlakozik egy-egy ecetes uborka, rajta egy tunkolásnyi szilvalekvár vagy kaviár.
Ezt lehetne látni, de nincs aki nézze.
Gergő hadnagy nem tartózkodik a helyiségben. Lacó őrmester ezt kihasználva a gurulós székében ülve, a fejét hátrahajtva, a lábát az asztalra rakva szunyókál.
A szunyókából időnként mélyebb alvás lesz. A mélyebb alvából mélyalvás. A mélyalvásban hortyantás, a hortyantásból oxigénhiány az agyban. Erre ijedt ébredés. Az ébredésből nyammgogás. A nyammogásból szendergés. És az életciklus újra indul. A Game over még odébb van. Bár a szörnyecskék mindig résen vannak.

Én pedig méltatlankodni kezdek.
-Nézze, Lakatos! Van magának fogalma arról, hogy én mit kockáztattam?
-Van, cimbi, nyugodj már le!
-Magáért, a Grálért és a felesége biztonságáért?
-Most tédeljek eléd, és szopjak?
-Tudnom kell, hová dugta.
-Mit hova dugtam?
-A Grált! És ne idétlenkedjen!
-Mért ne?
-Mert bassza meg!
-Hoppá! Káromkodunk, altiszt úr?
-Bocsánat.
Tényleg röstellem. Lakatos megsajnál.
-Majd jön érte a Mikulás, és odaadjuk neki. Mi ketten, Fater.
-Szent Miklós nem találhat itt minket.
-Mért nem?
-Mert megtagadták a kérelmét! Nem emlékszik?
-Leszarom.  A Grál csak fontosabb, nem?
-De. Azért segítek magának.
-Azért segítesz, mert fasza srác vagy.
-De ennek ellenére se bízik bennem.
Lakatos úr úgy mered rám, mint amikor az emberrel közlik, hogy még az áttétes rákja is áttétes. Ettől, úgy tűnik, elmegy végre az étvágya. Hála istennek.
Leteszi a csirkecombot. Már amúgy se volt sok hús rajta.
Hát nem! Nem ment el az étvágya!
Kikotor egy ecetes uborkát a befőttes üvegből, a szilvalekvárba tunkolja. Beleharap. Most lassan rág, közben engem fürkész. Végül az ecetes uborkával felém mutat.
-Ott.
Megfordulok. Igen, a viaszkos vászon nyomat. –Mi van ott?
-A kehely.
A kehely? Látom! Krisztus urunk kezében. –És?
-Na.
-Mi na?
-Hát annyira akartad tudni.
Mit akartam tudni? A Grált…hogy…
Megfordulok, közel hajolok, úgy nézem a nyomatot, hátha valami utalást találok. Lakatos harsogva rágja a lekváros uborkát. Ez a hang tényleg extrán idegesít.
-Én itt semmit se látok!
-Ott mit akarsz látni?
-Akkor maga mire mutogatott?
-A Grálra, bazmeg.
-Hol?
-Pont a kehely mögött, húgyagyú.
-Emögött a Grál mögött?- mutatok a festményre.
-A falban.
Elámulok. Szóval ott! –Befalazta?- nézek némi tisztelettel a lekváros uborka zabálóra.
-Falazta a faszom.
-Akkor…a kép mögött csak egy üregben…?
-Gipszkartonról nem hallottál, buzikám?
-Ja! Hogy úgy! És…a rendőrök nem találták meg?
-Ezek?


Odaát a megfigyelő szobában Lacó őrmester túl van egy újabb élet/halál körön, nagyot horkan.  Egy nagy korty levegő érdekében újra ébred. Orvoshoz kéne fordulnia, a végén tényleg bekómál szolgálat közben.

        SZOLGÁLT-VÉDETT/ ÍGY ÉRT VÉGET

 A lábát lecsapja a padlóra, szuszogva, ijedten néz kürül. A figyelme a konyha monitorára téved. Odaát senki, semmi nem mozdul. Azon egy kicsit elcsodálkozik, hogy került elő a hűtőből a sok kaja az asztalra. Ki tehette ki, amíg szunyókált? Biztos az az ordenáré Gizi ért haza. Vissza kéne tekernie a felvételt, hogy megállapítsa. De minek?
Nagyot ásít. A mobilján megnézi, hány az óra. Van még idő, amíg a hadnagy úr visszaér. Bár maradhatna ott is, ahol most van. Vagy bárhol másutt, csak ne itt.
Lacó őrmester erősen reméli, valaki most éppen a hadnagyot szívatja.


-Szóval ide rejtette- nyugtázom végül az információt.
-Jó kis odú, mókusoknak, mi?
-Szellemes.
-Ez a főfal pedig színtiszta vasbeton, fater. Itt szart se ér a fémkereső.
-Okos.
-Van itt tüdő.   
Ezt a szólást én egy réges régi bolond-viccből ismerem. Így értem, hog védencem itt az eszével dicsekszik. Hagyom, legyen rá büszke. Biccentek.
-No és a felesége be van avatva?
-Előtte nincsen titkom, Fater.
-És Gizella?
-Hülye vagy? Az a tündér kis lotyó másnap vinné a bolhapiacra.
-Értem.
-Láttál te már egy ilyen tanyaseggű, szakadt ribancot?
-Gizellára tetszik…?
-Chippendale fiú, mi?
-Nos, ez úgy kifejezetten…
-Hímringyót a ringyónak, Fater.
-Látom, kissé haragszik…
-Én Gizire? Soha! A szíve, Fater, színarany!
Lakatos úr finnyásan mustrálja végig az asztalra kihordott ételeket.
-Mit szólnál egy olyan falatkához, hogy aszalt szilva bakon szalonnával betekerve, és arra rá a kaviár?
-Mégis mit szóljak, Lakatos úr?
-Megkóstolod, ha összerakok pár ilyen harit?
-Miattam ne fáradjon, tényleg!
-Ez aztán nem fáradság. Cimbi vagy, mondok!
-Köszönöm.           
Lakatos úr nekilát elkészíteni a megálmodott falatokat. Magamban elismerem, hogy látványnak nem is rosszak. Végül is, ha az ízeket összerakom…

Hiába lendülnek új menüettre az ételek, Lacó őrmester azóta egy másik monitorhoz gurult. Ezen a börtön gyengélkedője látszott.
Most viszont egy passziánsz leosztás játszik.

Lakatos úr, hogy az étvágyát előttem bizonyítsa, hősiesen tömködi magába az aszalt szilvás szalonnás kaviár falatokat. Hozzá három ujjal rátöm még egy-egy külön kupac kaviárt is. Ettől megint hányingerem támad, és már megint nem értem, mit keresek én itt a Földön, ahelyett, hogy otthon ücsörögnék a vetíttetőmben, és kikölcsönözném mondjuk az Indiana Jones összest, és megnézném azokat, telán F.S. asszony üdítő társaságában, akár többször is egymás után. Időnként egy-egy félpercet áldozva Lakatos úr emlékének, vajon a Láger lakója-e még, vagy elküldték zuhanyozni, aztán onnan végképp le a Pokolba.
-Mit nézöl így? Veled nem volt olyan, hogy éheztél?
-Szeminarista koromban?
-Hol?
-A papneveldében.
-Tovább, mint három hétig?
-Bizony előfordult, hogy…
-Akkor meg ne nézzél így!
-Örömmel.
Az ablakhoz lebegek, kinézek a taknyos aszfaltra. Igen, ez a szürke decemberi kora délután határozottan emlékeztet Csillagközre. De milyen lehet a Mennyország? Most már sose tudom meg. Bár nincs kizárva, hogy az a fegyelmi tárgyalás még jól is elsülhet. Elvégre nem önös érdekből csentem el Claudius kísértetügyi főelőadó kegyelmes úrtól azokat a kézzel írott ódán nyomtatványokat, nem a hasznomat lesve léptem át a szigorú arcú határőr kerubok gyanakvásától övezve, a határt. Az volt a célom, hogy kitudjam, ügyfelem hová rejtette el a Grált.
Tisztelt fegyelmi bizottság!
És íme, kitudtam. És nyilván a szándékomban áll hollétéről tájékoztatni szent Miklós hohohohóóó gyermekügyi, peca és zálogházi főfelelőst az első adandó alkalommal, amikor…
De ha előbb állít be a Sátán?
Minthogy becsilingelne a Mikulás?
Akkor a Grál már nem lehet itt.
De hol legyen?
Hoppá! Támadt egy zseniális ötletem!
-Lakatos úr!
-Mi van?
-Ugye azt tudja, hogy az Úr szándékai csakugyan kifürkészhetetlenek?
-Ez az egy biztos is, bazmeg.
-Viszont ha megtörölné a száját…
-Mért?- Lakatos úr visszakézből, tenyérháttal a száját törli. Ettől a keze lesz egy merő lekvár, zsír és kaviár. Én nem vagyok az a kifejezett tisztaságmánias, de ettől a látványtól is kavarog a belem. Lakatos úr ezt észreveszi. A vállát rándítva törli a szmötyót a gatyájába.
-A kísértetek ritkán mosatnak- sóhajtok.
-Ezt most mért mondod?
-Mert ezt a bölcselmet majd beveszem a sóhajos könnyeim közé.
-Oké. Cimbi. Most viszont tényleg kéne egy terv.
-Pont azt kezdtem el magának kifejteni.
-Kigondoltál valamit?
-Ha ez az isten akarata.
-Mi az akarata?
-Lehet, hogy ez.
-De mi, bazmeg?
-Hogy bízzuk a Grált a hímringyóra!
-Miii?!
-Gondoljon bele!
-Hülye vagy?
-Legyen csak nála addig…
-Dehogy lesz nála!
-A Sátán ott mért is keresné?
-A Kékpofa?
-Egy spermahajdernél?
Lakatos úr belegondol. A nyakán az egyik keresztöltésemet piszkálja. Figyeld meg, Vándor, ez rövid időn belül rossz szokásává lesz. És majd észre se veszi, kifejti a nyakából a cérnát, és megint a porban köt ki a feje. Erről jut az eszembe, a nagy sietségben nem hoztam magammal a varrókészletemet.
-Baromság! És hogy adnánk neki oda?
-Talán Gizella kisasszony…
-Mondok, hogy ő nem tudja!
-Akkor majd Angéla asszony…
-Hát mégis beszélhetek vele?- védencem úgy indul fel, mint éhes kutya a kifőtt hús illatától.
-Nem.
-Akkor a fasznak szívatsz!-védencem úgy lohad le, mint éhes kutya, amikor rádöbben, hogy abból a húsból ő csak a szagát kapja.
-De szerét ejtjük, hogy üzenjünk neki.
-Hogy?
-Ehhez kell megint egy terv.
Nos, ezen gondolkodunk. És mondom: Lakatos úr máris kényszeresen bontja ki a nyakából a fekete cérnát. Ha még életben volnánk, azért szólnék, hagyja abba, mert az effajta csípkedés könnyen elrákosodhat. Így meg mit veszthet? A fejét.
Hordhatja majd nejlon cekkerben, amíg megint tűhöz és cérnához nem jutok.
Tisztelt fegyelmi bizottság!
Muszáj volt a védencemet holtában is önpusztító jellemétől megóvni. Elvégre egy CSBB altisztben kell legyen empátia! Pláne akkor, ha előző életében egy egész falu lelki üdvéért volt felelős. Ez lennék én, kérem szépen. Ezért kérem a méltányosságot, tisztelt grémium, elvégre…
-Ne már, cimbi! – szakítja félbe védekezésemet tahókám.
-Mit ne?
-Egy hímringyóra?
-Gondolj bele, az micsoda álca! Még talán jobb is, mint a magáé volt. A piti kotoncsempész.
-Mert az volt az Úr akarata!
- De azt nem tudhatta maga se, Lakatos úr.
-De te most tudod, hogy a kankurva az?
-Biztosan senki se tudhatja.
-Akkor meg mért izmozol a chippandalon?
-Ismétlem: mert belőle aztán tényleg senki nem nézné ki, hogy a Sion-lovag.
-Nem hát. Mert én vagyok az.
-Hiszen maga se az, és már ezt is számtalanszor tisztáztuk.
-De. Az vagyok.  Mert emlékszem.
-Mire?
-Az álmaimra. Már meséltem neked párat.
-Amelyikben csicskás volt, aztán arab ringyó, utána meg kutya?
-Ugy van!
-Mi köze ennek a Sion lovagisághoz?
-Ja, hát ha nem látsz az álmaim mögé…
Ez most elvárja, hogy én érezzem magam hülyének? Ha hinnék a reinkarnációban, akkor ezekben az álmokban egyre lejebb süllyed. Ez látszik mögötte. Most mondjam meg neki? Alázzam meg ezzel? A védencemet? Inkább sóhajtok.
-Lakatos úr, maga véletlenül keveredett ebbe.
-De ha mégis én lennék az?
-Nem az.
- De ha nem én lennék, akkor már inkább csakis én lehetnék, mint egy olyan bérfaszú segglyuk?
-Rendben. Ha maga lenne, akkor már inkább maga lenne.
-Na látod.
-Rendben, így látom.
-És akkor tudod, hogy én még mit mondok?
-Hallgatom, “cimbi”.
-Bár vinné innen a francba!- felkap egy szál Gyulai kolbászt, beleharap, de már tényleg elment az étvágya. Én a karomat tárom szét.
-Pont ez javaslom.
-De akkor szóljunk a Kékpofának. Hogy nála van. Zaklassa csak tovább őt az a köcsög! Csapdossa azt a falhoz, nem az én szegény, megtört testemet.
-De nem ez a terv.
-Mert mi?
-Megőrizni a Grált a Mikulásnak.
-És ha azt leszarom? Én egy dolgot akarok. Hagyják békén Andzsit meg a húgomat.
-Ha észreveszik Csillagközben a szökésünket, nyilván felgyorsulnak.
-Fel? Mik?
-Az intézkedések.
-És majd jönnek értünk?
-Jönnek.
-Mi menekülünk, ők meg üldöznek?
-Már mért menekülnénk?
-Ha jönnek?
-Azért szöktünk vissza, hogy jöjjenek értünk, és átadhassuk nekik a Grált.
-És ha észre se veszik? Hogy megszöktünk?
-Kizárt.
-És ha egész Csillagközben akkora kupleráj van, mint annak a francos Kafkának, vagy kinek a labirintusában?
Ebbe viszont én gondolok bele.
Lehetséges lenne?
Ettől az egyik pillanatban mélységes szorongás tölt el. A következőben pedig megkönnyebbülök. Aztán újra csak szorongok. Mert ha észrevétlenül visszasunnyoghatnánk, mintha csak át a zöldhatáron…
-Nekünk akkor is helyt kell itt állnunk, Lakatos úr- rázom meg a fejem.
-Oké, Fater, igazad van. Akkor viszont tényleg kéne egy terv.
-Az kéne.
-Te vagy az ész, Cimbi. Lökjed!
Angéla vánszorog le az emeletről a sírástól duzzadt, táskás szemmel. Leér a konyhába. Lakatos úr felpattan, a Gyulai kolbászt, mint szirmait vesztett rózsaszálat tartja. Angéla drága sajnos, vagyis inkább hála isten nem láthat minket. Ő is csak a lebegő kolbászt vehetné észre. De nem veszi. Talán érzékeli, viszont nem látja. A hűtőhöz megy, kinyitja, abban keres valami üdítőt.
-Bazmeg, Fater, tényleg nem lát engem!
-Jobb így neki, higgye el!
-De nekem nem jó!
-Lakatos úr. Mi a kopogó, avagy a kinesztikus fazont vettük magunkra. És a kopogó szellemek láthatatlanok. Azért kopognak. Szemben a huhogókkal.
-Azok látszanak?
-És közben huhognak.
-Akkor mi mért nem vagyunk inkább huhogók?
-Mert így, ha muszáj, mozgatni tudunk tárgyakat.
-És?
-És menekíthetjük a Grált.
-Először Angélát!
-Talán elbírjuk őt is.
-Gizit?
Na ne! Ahhoz egy elefánt kopogó szelleme kellene.
Angéla kivesz egy flakon ásványvizet, becsukja a hűtőajtót, fordul az asztalhoz. Most veszi észre a kipakolt és összerandázott ételeket, a disznózás közepén pedig a szent ónkupát. Elámul, aztán elfutja a pulykaméreg.
-Gizi!
-Andzsi!- tárja szét a karját Lakatos úr, a jobb kezében a szál kolbásszal, és lebeg túláardó szeretettel a felesége felé.
-Meg ne ölelje!- förmedek Lakatosra.
-Mért, bazmeg!
-Halálra rémítené!
-Ja!
Majdnem késő. Lakatos az asszonytól fél méterre torpan meg. Angéla pulykamérge feledve. Guvadt szemmel mered a felé kísértő Gyulai kolbászra. A szája eltátva. Lakatos kapcsol, elengedi a kolbászt, az aláhullik a a kövezetre.


Odaát, a megfigyelő szobában Lacó őrmester ijedten kapja a tekintetét a konyhát mutató monitorra. Angéla döbbenten bámul valamit a lába előtt. Az őrmester széke aprót moccan, hogy átguruljon a kamerát kezelendő, hátha rá rud zummolni, mitől ijedt meg a nő ennyire. Mérgezett egér? A legvalószínűbb. Ha jól emlékszik, a múlt héten vásároltak a nők mérget a szupermarkettban. Gergő hadnagy még kérdezdte is, hogy…Mire az iszonyat förmedvény Gizi, hogy inkább patkányok ellen kellene, mert… Neeee?!
Lacó ásít. A franc se gurul át ezeknek. Majdnem sikerült kiraknia a passziánszot. Ha ez megvan, talán kihívja a gépet egy parti sakkra. Mondjuk…legyen az egyes helyett most a hármas nehézségi fokozat. Deep Blueban nyomjuk a végén, mint Kaszparov, gondol egy nagyot. Mert kell egy terv mindenkinek, cimbik.

    Csillagközben már nincs patyolat.
     Pörch Arisztid: Sóhajok könnye


45; NON NOBIS DOMINE, NON NOBIS, SED NOMINI…

Több mint egy órán át kanyarognak velünk a vízmosásban. Hölgyem, a testgazda már félájultan dülöngél a heréltjén. Nyiván lefordul róla, ha a csuklóinál a nyeregkápához nem kötözik.
Aztán az árok kiszélesedik, de az oldala is meredekebbé válik. Benőve fákkal, sűrű bokrokkal. A fény alig ér le hozzánk. Testgazdám heréltjének horpasza csatakosan emelkedik, süllyed. Az üldözés alábbhagyott volna?
Elöl a szurdok mintha világosodna. A forduló mögül kibukkanva a vízmosás piciny tavacskává szélesedik.
A kijáratot magányos lovas állja el. Testgazdámnak eláll a lélegzete.
A lovag fehér vértben, azon templomos kereszt. Hogy kerül ő ide, a távoli orosz honba? Testgazdám elrablói hökkenten fogják vissza lovaikat. Hatan vannak. Ennyien maradtak. Vagy tucatnyian ütöttek rajta a falun. Nem számítottak olyan heves ellenállásra, amivel testgazdám földiei fogadták őket. No persze, ha még azt is tudták volna, hogy mi rég megelőztük őket, és már akkor a faluban voltunk, noha egyenlőre még lappangva, csendesen, ahogy szoktuk, amikor még csak egymás farkának kiverésével voltak elfoglalva, nem hogy nőrablással, erőszakkal, zsarolással, ilyesmi…
A lovag paripája idegesen kapálja a földet. Orrlyukai tágak, az állat harcért zihál. Hozzá képest a lovasa jeges nyugalommal méri fel a martalócokat. Szürke szeme hölgyemen megpihen. Biztató mosolyt küld neki és aprót biccent.
Aztán kardot ránt, széles, harcosnak kijűró tisztelgéssel köszönti a latrokat. Gúnyolódik velük?  Ám aztán a szeme összeszűkül, a pariba oldalába vágja a sarkantyúját.
Elsöprő rohamával szemben a tatárképű haramiáknak semmi esélye. Nem harchoz szoktak ezek, hanem gyilkoláshoz. Még mindig sóbálvánnyá válva merednek a templomosra, amikor az első kettőt levágja. A harmadik még a kardját se húzta ki, amikor megmentőnk csapása szinte kettészelve taszítja le a lováról. Amire az igazi harc elkezdődik, elrablóink csak hárman maradtak. A lovag időt hagy nekik.
Lovával hölgyemhez táncol, egy tőrt húz ki az övéből, áthajol és két nyisszantással elvágja a kápához szorító kötelet. Nekünk megnyikkanni sincs erőnk.
A lovag eltáncol hölgyem mellől.
A haramiák támadják.
Mind a hárman közre fogják hősünket. Ám ő ördögien küzd velük. Kardja hol a jobb, hol a balkezében, csapást csapás után hárít. A martalócok meg üvöltenek dühükben, félelmükben. Most ketten próbálják meg sakkban tartani a templomost. A harmadik elhátrál, a nyerge mögül számszeríjat rángat elő. A nyilat a foga között tartva húzza fel a fegyvert. Beleilleszti a lövedéket, célra tart.
El kell ismernem, hogy hölgyembe igencsak szorult kurázsi. Ahelyett, hogy menekülne, a számszeríjasra sarkantyúzza heréltjét. Ez elég ahhoz, hogy a haramia nyila célját tévessze. Közben a teplomos lecsapja a negyedik haramia fegyvert tartó karját. Az csak bámulja, most mi van, aztán lefordul a lováról. Ennyi elég is a számszeríjasnak és a hatodiknak, hogy menekülőre fogják. El a lovag és a hölgyem mellett, ki az árokból, át a kis tavacskán. A lovag némi megfontolás után nem üldözi őket. A karját vesztett haramiához léptet, aki a patak hideg vizében ül és a karcsonkjára mered. Fel se pislant, amikor a megmentőnk kegyesen ketté szeli a fejét. Aztán a kardját eltéve, a paripája nyakát veregetve jut el a hölgyemig.
-Jól van?-teszi fel az elmaradhatatlan kérdést.
Mi persze még mindig meg se bírunk mukkanni. Megmentőnk lepattan a csataménről. Még csak nem is zihál a küzdelemtől. Felmosolyog a gazdatestemre.
-Hallottuk, hogy elhurcoltak téged. Így aztán szétváltunk, hogy átkutassuk a környéket utánad. Gondoltam, talán errefelé jöttök. Nem sebedültél meg?
-Nem…
-Tehát te vagy az a Szonja.
-Én?
-Atyád örülni fog, hogy épségben viszontláthat.
-Igen?- ez némi kétséget ébreszt bennünk. No nem annyira a testgazdánkban, hiszen ő még élve látta az apját, a kezében a rozsdás családi karddal, midőn a haramiák őt már elragadták. Meg aztán mért is ölték volna meg atyuskát? Ki fizené akkor a váltságdíjat? Viszont a mi lappangási időnknek csakhamar vége. No mármost, ha atyuska immár lázban fetreng, könnyezik és izzad és vért fosik, nem igen tud örülni semminek.
-Engedd meg, az én nevem Louis de Banbuolun- hajt fejet hölgyem előtt a lovag.
-Louis de…?- habogunk meglepetten.
-Frankhonból menekülvén jutottunk idáig a király gonoszsága elöl űzetve.
-Király?- el kell ismernem, hölgyemmel nem vagyunk éppen a toppon, már ami a folyékony csevegésre való képességet illeti.
-Szép Fülöp, a pénzsóvár. Talán hallottál róla.
-Tudod, mi itt a távoli orosz honban…
-Minél távolabb élsz tőle, annál szerencsésebb vagy.
-De nekem pisilnem kell!… -fakad fel hölgyemben némi hisztéria.
-Ó, bocsáss meg!
Lovagunk gálánsan bakot tart, testgazdám nagynehezen lezöttyen a zuzmós talajra. Minjárt rá is alélna, ha megmentőnk nem támogatná el egészen a legközelebbi bokorig. Addigra hölgyem már összeszedi magát annyira, hogy magától képes takarásba vonulni. Amíg kiszabadítjuk alfelünket, leguggolunk és hosszan csurgatunk, a frank templomos diszkréten elfordul, és jobb híján a négy szakszerűen legyártott hullát méregeti.
Amikor végzünk a szükségünkkel, szomorú mosollyal fordul felénk.
-Attól tartok, meg kell kérjelek, még egy kicsit lovagolj. A táborhelyünkig. Ott majd tisztálkodhatsz, pihenhetsz egy kicsit, aztán visszakísérünk a faludba.
-Nem is tudom, hogy köszönjem meg…
-Ugyan, sehogy. Egy kortyot, hogy szomjad oltsad?
-Az is igen jól esne, uram.
A lovag a paripához ballag, a nyereg mögül leoldja bőrkulacsát, a dugóját kihúzva gálánsan kínálja. Hölgyem reszkető kézzel fogadja el a kulacsot, mohón iszik. Az erősen vizezet bor, mondhatnám, mindekttőnk számára szinte vérré válik. Jómagam persze rögtön megtelepszem néhány önálló részemmel a kulacs száján. Így hát, midőn Banboulon úr a hölgyem után szintén kortyol párat, rövid úton már belé is jutottam. Most dicsekedjek azzal, hogy ennyi a sikertörténet, hölgyeim és uraim?
Nos, nem kenyerem az önhitt elégedettség. Az kevélységhez vezet. És elkényelmesedést okoz.
Banbuolon lovag visszasegít bennünket a nyeregbe. Utána sikerül a leölt martalócok lovai közül hármat összeterelnie, és sorban kötőfékre fognia.  A negyedik lesántult, őt jobb sorsára hagyja. A kötőféket a csataménje nyergéhez köti, aztán maga is felpattan.  A hullákra vissza se nézve léptetünk ki a szurdokból, trappolunk el a tavacska mellett. 
A patak melletti ösvény kisvártatva egy szélesebb szekérútba vezet. Hölgyemnek rémlik, ezen tán utazott is másfél éve, útban Vlagyimír felé, hogy meglátogassák atyja egy régi barátját, az épülő székesegyház nemes kurátorát. Azzal a nem titkolt szándékkal, hátha Szonjának tetszik a nyüzsgő élet, és úgy határoz, kis időre, tán várván egy jóképű, gazdag kérőre, a városban marad. De ha másért nem is, hát kicsit tanulja a legújabb úri módit. Nos, testgazdámnak nem volt ehhez kedve. Pedig ha sejti, mi vár rá most, alig húsz évesen, vagyis hogy mi várunk rá, nyilván gondolkodás nélkül a városban marad, akár csak cselédlánynak szegődve.
Most viszont laza poroszkálásban, szörnyű fáradságát csaknem feledve, szendén nézegeti a lovagot. Meg kell adni, daliás a pasas. Sötétszőke, vállig érő haját nomád mód varkocsba fonta. Ez kiemeli míves koponyáját, domború homlokát. Acélszürke szemei derűsen csillognak, midőn viszonozzák testgazdám pillogásait. Mondjuk nagy az orra. De ahogy a szűzleányok álmoskönyvében írva van, amelyik legénynek az orra nagyon, annak a farka két arasz vagyon. Aztán még délceg termetén jól áll a fehér és a kereszt, kantárt tartó kezén, és kardja markolatán meg a vér. Hát kell ennél különb megmentő egy szegény bojár leánynak? Egy mesében se hallani jobbat.
-És megtudhatnám, meddig menekültök?- kérdezi hölgyem a bús lovagot, egy napi latrok általi kínzatását végképp feledve és fülig pirulva.
-Amíg egy kegytárgyunkat biztos helyen nem tudom.
-Kegytárgyat?
-Vigyem Vlagyimirba. Ez volt a Nagymesterem utolsó parancsa.
-Mert a királyotok elorozná azt is?
-Meg a pápa, úrnőm.
-A római? Még az is?
-Ezért keressünk nálatok utolsó menedéket. Ide tán nem ér el a kezük,
a Sátán e két fattyának.
Ó…- mondhatná testgazdám. De szorult belé annyi jómodor, hiába egy falusi bojár tahó kislánya, hogy olyasmi ne mondjon mégse, hogy Ó, inkább piruljon tovább és ne szóljon egy szót se.
Mondom, nekünk már az korty elég volt, amit a lovag az úrnőm után megengedett magának. A táborba érve csak kényelmesebben elterpeszkedtünk mindenkiben, aki még élt és mozgott. Banbuolon lovag kísérete rajta kívül még hat lovagból és huszonnyolc fegyveres csicskásból állt. Igazi, ütőképes, gyilkos csapat. Sejtheted, hogy a Szent Kelyhet menekítették át Párizsból indulva át Európán. Igazi bravúr, már-már hősi tett.  A vitézek alig felét vesztették el, amíg idáig eljutottak.
A végzet igazán fanyar fintora, hogy a céltól alig húsz kilóméternyire, vagy ha így tetszik, négy versztányira futottak össze velem. Mert számukra itt a vég.
A Szent Kehely nem jut el rendelt rejtekhelyére.
Majd a hullák között mormolászik jódarabig.
Aztán ráakad a táborra valaki. Aki félelmét legyőzve a sátrak közé sunnyog. Nyilván többen lesznek. Talán olyasfajta martalócok, akik testgazdámat elrabolták. Azt akkor kifosztják a hullákat, a sátrakat, és Banboulon lovag legtitkosabb szütyőjében ráakadnak a Grálra.
Talán egy szétrohadt fogú, félszemű barom ivótülke lesz? Aztán tőle hányódik egyre tovább, gazdáról gazdára?
Nem a mi dolgunk ezt jósolgatni, barátom. Számunkra Krisztus és a Grálja teljesen közömbös. A mi célunk bejutni, elterjedni, lappangani, aztán robbantani a bankot. Mire másra lenne jó egy testgazda? És egyáltalán honnan veszik az emberek azt a pökhendiséget, hogy ők lennének Isten képmása, a teremtés koronája?
Röhej.
Én/mi ugyanolyan joggal és eréllyel állíthatom/juk, hogy én/mi vagyok/unk azok. És akinek ez nem tetszik, az szóljon nyugodtan!  És kapjon be! De szó szerint ám!
Isten fia egy BACILUS VOLT, testvérek! És eljöve közénk, és mondá, higgyetek és eljő az EGYSEJTŰEK ORSZÁGA!
Banboulon lovag táborába lassan visszatérnek mind a Szonját keresők.
Igencsak megörvendenek azon, hogy a szép bojárlány megkerült és sértetlen, csak a csuklóját horzsolta véresre a kötél, a farát törte hólyagosra a nyereg, ám nem toszták és szopatták szénné. A nagyobb haszon reményében kímélték az árút. 
És ráadásul pont a főnök mentette meg. Mindahányan elismerték, hogy ez egy olyan mese, ami igaz lett, mert így kellett történnie.
Nosza csaptak is nagy ünnepséget, majd azt mondtam, lakodalmat.
Csak hát Bamboulon lovag, mint templomos, természetesen szintén szűzességet fogadott. Mi több: ő ezt be is tartotta, nem csak állította, hogy így van. Rajta látszott.
Abban tehát kár volt reménykednem, hogy még egy kis etye-petye közben is tovább terjedhetek, ha leszáll az este és kevésbé vizezik már a bort lovagunk tábori kupájába is. De midőn megmentőnk a kulacsából még kétszer körbe kínálta legényeit, aztán a legények a jófajta raguból, elég tányér híján, közös tálból ettek, és kemény harcosokhoz méltóan se pisálás előtt, se azután, se soha nem mostak kezet, étkezés előtt pedig pláne minek, amire lement a Nap, szó szerint az egész tábor, mint mondám, dugig volt velem fertőzve.
Mit meséljek még?
Másnap reggelre mindenki sápadtabb egy kicsit. Úrnőmet enyhe hányingerre, lázemelkedésre és diszkrét fosásra késztetem. Pont annyicskán érzi magát rosszul,amit még rá lehet fogni az átélt izgalmakra, és az érzékeny szűzlányi idegekre. Megmentőnk nemes homlokát ráncolván azt javasolja, talán pihenni kéne még egy napot. Vlagyimír megvár. És talán az öreg bojár se aggódik a lánya miatt túlságosan. Úrnőm, őstestgazdám persze örömmel elfogadja a javalatot. Még egy kis időt együtt tölthet álmai lovagjával. Aztán hazakísérik őt szigorú, de legalább és többnyire igazságtalan atyjához. Aztán soha többé nem látja őt. Maradnak az emlékek. Ezek után hogy is mehetne férjhez? Még ha a kijevi nagyherceg küldetne érte, akkor is?
Ó, drága Szonja!
 Én mondhatok Ó-t. Tőlem nem annyira röhejes. És szerintem elég halálos vagyok ahhoz, hogy azt mondjak, amit csak akarok.
Másnap reggelre Szonja végképp nem kívánkozik sehová. Láztól cserepes szájjal, kiszáradva, vérét fosva zihál egy sátor mélyén. Banboulon lovag már az éjszaka rájött, hogy a szép bojár lányban a saját és bajtársai halálát mentette meg, azt itatta meg jó szívvel a kulacsából.
Na jó. Szerényen mégis dicsekszek. Öregem, mint egy igazi isten csapása, úgy taglóztam le a társaságot. És tudod, milyenek ezek? Vagy rögtön bűnbakot keresnek, és mielőtt elvinné őket a ragály, sűrgősen kivégzik. Vagy önvád gyötri őket. A nemesebbjét. Mint ezt a szerencsétlen szőke lovag. Aki nem érti, mit hibázott, hogy nem teljesítheti a Nagymester parancsát, mert itt döglik meg egy nyírfa erdő közepén, távol mindentől, és mindenkitől, akitől ha segítséget, gyógyírt nem is, de legelább feloldozást remélhetne. Hogy valakire rábízhatná a Grált.
Estére őstestgazdám beadta a kulcsot. Őt még, a lovag ziháló parancsára eltemették.
Másnap reggelre, harmadnapra tehát, hogy virgonc lendületet vettem, már csak Banboulon úr volt képes megmozdulni, itatni a többieket. Estére már csak a tiszta lelkű lovag zihál a sátra mélyén. A Grált rejtő szütyőt a hasára tette, gondolja, az legyen az utolsó, amit lát idelent a Földön.
És akkor történik.
Magam se értem.
Még mindig nem.
Miközben neked mesélem.
Talán a szütyőben rejtőző Szent Kehely kisugárzása volt? Nos, nem szaporázom a szót, nem magyarázkodok.
Különben is, megesik néha, hogy megsajnálok valakit. Ritkán előfordul.
Gondolok, jó srác ez, baszki, hadd éljen!
Hát így.
Szőke lovag haverom hajnalban arra ébred, csodálkozik, hogyhogy nem halt meg. Sőt! Képes a Grálos szütyőt lesodorni a hasáról, nagy nehezen felülni, a kulacsáért nyúlni, nagyot, szomjasat inni, aztán kicsit pihenni, bámulni, lihegni, és lassan feleszmélni arra, hogy iszonyatos hulla szag van.
Banboluon lovag így jutott el a Grállal egymaga Vlagyimírba. Ahol átadta a Kelyhet, és Szent Miklós őrizetére bízva eltávozott.
Mesélik, templomos ruháját levetette, de szűzi fogadalmát sose szegte meg. Először maga is beállt haramiának, végigrablotta a rusz földet egészen az Északi tengerig. Ott felszegődött kínai kalóznak, kihajózott. Híre lett ott is, Banboulon, a frank, aki előbb öl meg, minthogy megkínáljon a kulacsából.
Ne legyen többé Kolera a nevem, ha egyetlen szót is másképp adtam volna elő, mint ahogy megtörtént. Én, egyedül én/mi adtunk arra esélyt, hogy azt a bögrét a sátánotok elől elrejtsétek! Nem mintha érdekelne, mi van veletek. Leszarom az embereket régóta. A bacillusé a jövő, köcsög! Mutálok, azt kinyírom az anyátok. És sejtelmed sincs, még hány ilyen rigmust tudok.
Ne feledd, te bunkó, szőrtelen förtelem, te skizofrén majom:

    NEM A TIÉD A MENNYEKNEK ORSZÁGA!





46;    KÉSDOBÁLÓ, A BÖRTÖN KÖZELÉBEN
   
-Szóval azt állítja, hogy maga egy kolera bacillus volt akkor.
-Maga A KOLERA, nem egy kolera.
-És mint tudatos lény, alakította az eseményeket.
-Úgy van.
-Mert a bacillusok gondolkodnak.
-Sok millió egyszerű izé zseniális tudata.
-Sok million izé…
- A vírusok viszont síkhülyék.
-Nem mondja.
-Attól sikeresek. Ragadozók és nincs lelkiimeretük.
-Világos.
-Az ember is.
-Ragadozó és síkhülye?
-Most végre jól érted a szitut, Fater.
-Szóval maga mindvégig a Grál körül reinkarnálódik ?
-Szívás, mi? Iszol valamit?
-Nem, köszönöm.
-Nálam egy sör-vodka rendel.
-Csak ne feltűnősködjön!
-Közöd?
-Hová siet ennyire?


A Búfelejtő. A Rákóczi és a Nefelejt utca sarkán, tíz pernyi sétára a Börtöntől. Az intézmény kemény szigorral betartott jelszava:  Csak semmi faxni, semmi sallang.
Ez még egy békebeli italbolt. Három lépcső lefele. A fejre tessék vigyázzni! Bent csillagközi szürkeség, félhomály. Körben a fal lambériázva. A kármentő bádoggal bevonva. Csővázas székek és asztalok. Terítő nincs, mi fasznak. Játékgépni az állambiztonsági kockázat miatt már itt is tilos. Dohányozni csak az utcán, nemzeti érzelmi alapon. Ennek ellenére itt az ügymenet töretlen. Inni, enni, szarni, hugyozni és meghalni muszáj mindenkinek, mondaná nyilván Lakatos úr. Ja, meg néha levegőt venni. Ha kérdezném. De minek kérdjem, kérdem, kérem? Tudok ám én bunkókat mondani védencem nélkül is.
Tisztelt Fegyelmi Bizottság!
Az együtt töltött napok során a beosztásomban és munkakörömben kötelező empátiát is gyakoroltam. A résztvevő megfigyelés olyan fokát értem el, aminek kultúrantropógiai tapasztalatait majd egy szakdolgozatban kívánom kifejteni, és a CSBB nagytenkintéjű bíráló bizottságának három példányban benyújtani azzal az alig titkolt reménnyel, hogy helyből megugrom a doktori fokozatot, amivel…
Az asztaloknál a kora délutáni, magányos alkeszek.
A talponálló résznél Józsi és Baba Béla várnak az x+1. Szent András körre, ami most a bárgyú Karcsinak kell kihoznia.
Igen, jól számolod az időt, Vándor, ezek itt hárman pont harmadik órája kocsmáznak együtt. Itt, a Búfelejtőben. Hát nem képesek egymástól elbúcsúzni! Hitted volna, micsoda szoros érzelmi szálak kötődnek a tömlőcben?  Pedig fogytán a zsebbénzük, hát még az eltávozásra kapott idejük.
A Szent este közeleg, ma négykor zár a Búfelejtő.
Karcsi alumínium tálcán Józsinak vodkát hoz sörrel, (pont úgy, ahogy Lakatos úr szereti), Bélának vörös nagyfröccsöt, magának három deci gépi kólát. Józsi civilben is pont olyan slampos, mint a börtönben, Karcsin farmer, széldzseki, baseball sapka, Béla eleganciája viszont visszafogottan kifogástalan. Öltöny, felöltő, kalap. Baba Béla fittségén és jól vasaltságán még a tizenharmadik nagyfröccs se fog ki. Ebből is látszik, hogy igazi avatott mestere a szakmájának: egy bigámista akkor se részeg, ha az. Józsi viszont eléggé be van piccsantva. Na ja. Tizenhárom vodka sör mégis csak más vállalás, mint némi kis kannás bor vizezve.
-Nos, uraim, ezt is megéltük!- emeli poharát Baba Béla, és szólal fel kifogástalan modorban.
-Hogy mindjárt kijózanodok?- böfög rá egyet Józsi.
-Hogy béka nőtt a hasamban?
-Nem, Karcsi fiam. Hogy kint vagyunk karácsonyra.
-De ezt már párszor megbeszéltük, Béla bá’.
-Mert? Hová sietsz?
-Mostoha édesanyámhoz.
-Akkor eridjél, mire vársz!
Karcsi gyorsan mozdul, Józsi visszahúzza.
-Helyes! De ezt még megisszuk!
-De engem vár a mama, Józsi bá’!
Karcsi újra megindul, most Baba Béla húzza vissza.
-De neked ránk kell vigyázni, Karcsi. Ugye megérted?
-Értem én, Béla bá’, de…
-Nehogy nagyon berúgjunk.
-Azt is értem, de…
-Boldog karácsonyt, Karcsi te!
-Boldog karácsonyt, Béla bá’! Józsi bá, neked is!
-Megint lónyállal akarsz koccintani?- mordul rá Józsi.
-Tudod, hogy nem való nekem a cefre.
-Karácsonykor se?
-És? Mi vagy te? Kiscserkész, vagy bankrabló?
-Beőrülök a szesztől.
-És olyankor a sarokba mész és sikítasz?
Baba Béla somolyogva a fejét csóválja.

Közben Lakatos úr, mint egy vásott kamasz.
Visszaélve a láthatatlanság előnyével a rabtársai előtt vágja a szörnyűbbnél szörnyűbb pofákat.  Mintha a feketévl fércelt nyakával és a hulla színével nem lenne elég ijesztő így is. Aztán ellép tőlük, hátat fordít nekik, letolja a nadrágját, a meztelen fenekét mutatja. És ez lenne a Sion lovag.
Aki nyolcszáz éve folyamatosan reinkarnálódik a Grál körül…

Józsi közben rálegyint Karcsira. A vodkáját félretolja, inkább rálazít egy pohár sörrel. Baba Béla is csak belekortyol a fröccsébe. Karcsi hozzá se nyúl a kólájához. Tizenháromszor három deci gépi kola az tényleg sok. Rummal esetleg lehet még több is, vörös borral is, ám úgy csak a kórista lányok és segédszínészek isszák.
Béla emeli meg a fröccsét újra- Szent Andrásra!
-A Mikulásra!
-Ma már inkább a Jézuskára!
-Fenékig! Józsi lehajtja a pohár sörét. Béla aprót kortyol, Karcsi hányingerrel küzdve
benyeldekli a kólát.
Amikor ezzel megvannak, barátilag összemosolyognak.
-Még egy kör?- Józsi nem adja fel reményt, hogy a pult lá igya Baba Bélát.
-Elég lesz.
-Én most már tényleg sietek a vonathoz.
-Aha. Siessél csak. Csak várd meg, amíg elmehetsz. Béci! Eldöntötted, melyik feleségednél kezdesz?
-Hát…még Matlid viseli el legjobban, ha pityókosan állítok be.
-Matild.
-Az a neve.
-És ő milyen?
-Hogy milyen?
-Szép?
-Szép.
-Hogy szép?
-Úgy, hogy szép.
-De szőke? Barna? Vörös?
-Amilyenre festeti, Józsikám.
-Ne szívass már! Akkor…a pinaszőre milyen?
-Hogyhogy milyen?
-Milyen színű, bazmeg!
-Azt borotválja.
-Akkor tényleg bazd meg!
-Remélem, az lesz.
Csend. Bólogatnak. Karcsi nagyon toporog.
-Nagyon mennék már a vonatra!
-Ja. Csúnyán elittuk az időt- bólogat Józsi. Karcsi ezt megint úgy veszi, elengedték.
-Akkor szevasztok!
Most ketten ragadják meg és húzzák vissza.
-Várjál már!
-Hova mész?
Karcsi már sírna az idegtől. A két részeg ezt észre se veszi, magának bólogat.
Rövid csend telepszik rájuk. Mondhatni, angyalka szállt el felettük. Ám momentán ez nem angyalka, hanem Lakatos úr.

Most azt játsza ez az idióta, hogy a levegőben lebegve, még mindig letolt nadrággal Baba Béla feje fölé guggol és a házasségszédelgő fejére székel. Újra csak kérdem tőled, Vándor, szerinted is ilyen egy Sion lovag?


-Na! Tesó! Mesélj róla, mégis hogy lesz!- fordul Józsi Bélához.
-Mi hogy lesz?
-Hogy dugod majd meg? Azt a Matildot.
-Józsikám.
-Előtte a virág, a bonbon, az üveg pezsegő, azt már tudom.
-Elittuk az összes pénzem.
-Az enyémet is, mit rinyálsz?
-Nem rinyálok, csak mondom.
-Ezek meg itt azt hiszik, hogy buzik vagyunk és hármasban nyomjuk, ahelyett, hogy rohannánk haza!- lázad Karcsi sírós hangon.
-Te most kussoljál, Karcsi.
-Miből tudnák, honnan jöttünk?
-De…
-Ezt most szépen kérte tőled a Józsi, Karcsi.
-Oké.
Csend.

Lakatos úr végre megunja a förtelmeskedést. Most megáll Józsival szemben, perzselő tekintettel szugerálja. Az mintha megérezné, megrázza a fejét, körülnéz, és megfáradtan bejelenti.

-Hozok még egy kört.
-De nekem már elég.
-Nem elég.
-Ezt a vodkát még meg se ittad.
-Kola nekem se kell!
-Attól még hozok.
Józsi a tálcára teszi az üres poharatkat és a sörös üvegét, megy a pulthoz.

Lakatos pedig, élve az alkalommal, hogy azok ketten Józsi után néznek, felkapja a vodkát és gallér mögé dobja. Ez a korty végre cigányútra megy. Köhög, guvad, könnyezik, fullad. Dögölj csak meg, kívánhatnám, ha nem buzogna bennem a keresztényi szeretet, és ha nem lenne különben is meghalva.

Józsi tér vissza az új körrel. Kíváncsian várom a botrányt. Ám az elmarad. Hiába, három órányi kemény vedelés után ki emlékezne arra, mikor ki mit ivott meg, és mit tolt félre egy kis időre, és ki mikor emlékeztette erre. Pláne akkor, ha a söntés felé menet elhatározza, hogy a társasághoz visszatérve szigorúbbra fogja a csevegést.
-Szóval hogy is dugod meg azt a te borotvált pinájú Matildodat, édes Béla fiam?
-Legyen az diszkréció.
-Á, nem. Az ne legyen. Diszkréció. Az mi, te buzi patkány?
-Uraim! Egy öröm volt önökkel, de tényleg elindulok!- lép hátra kettőt a pulttól Baba Béla
-Én is jövök, Béla bá’!
-Hova mentek?- csodálkozik el Józsi.
-Indulj el te is, Józsikám!
-Induljak?
-Anyád vár az ebéddel.
-Mondjuk az igaz. Aztán megyek le a haverokkal kocsmába.
-Látod.
-Na jó. Húzzunk a faszba!
Józsi is nekilódul, amíg megkerüli az állópultot, jó nagy hullámokat vet.
A tálcán ott maradnak a meg se kezdett italok.
A lépcsőnél Józsi felröhög, nagyot csak Baba Béla hátára.
-Csak aztán, ha a Mikulással találkozol…ne a tökét csókold meg!
-Majd ügyelek.
-Segítsek lépkedni, Józsi bá’?
-Hülye vagy? Csak elfáradtam, nem vagyok én berúgva.
Az  utcán Baba Béla kezet nyújt Józsinak, Karcsival összeölelkezik.
- A szívszaggató viszont látásra, gyerekek!
-Neked is, Béla bá’!
Baba Béla bigámista kihúzza magát, és nyílegyenes léptekkel nekivág.
Karcsi csak bámulja. Józsi is, amíg fel nem hördül.  Rohanvást tántorog Béla után. –Várjál! Hé! Béla!
Baba Béla megfordul, nyájas mosolya mögött türelmetlenség.
-Valamit elfelejtettél?
-De végül mindegyiket pofán vered?
-Pofán? Kit?
-A feleségeidet!
-Ugyan már! Józsi!
-Na és a szeretőidet se vered?
-Tudod mit, tesó?  Sose nősülj meg!
-Nem is akarok, buzi gyerek.
Karcsi közben kihasználta a lehetőséget, ellenkező irányban elviharzott.
Józsi csak áll, nézi Baba Béla hátát. Aztán nem nézi. A járdát bámulja. Egy elhajított mekis zacskót. Erről rájön, hogy éhes. A Búfelejtőben talán van ropi, szotyi, ilyesmi. Viszont ott vár egy egész kör pia! A kurva életbe. A csapos képes, és visszavételezi! Na ne! Józsi máris dühös. Visszatántorog a bejárathoz. A három lépcsőt viszont óvatosan lépi le. Mert megnyugodva látja, hogy a bádogtálcán ott a pia.
Na. A pulthoz ballag. A kólát méla undorral tolja félre. Béla kannás vörös fröccsével incselkedik egy kicsit, aztán bölcsen úgy dönt, nem keveri. Vodka. Sör. Ezt még megissza. Aztán indul. Van egy terve. Ne tudd meg, mi az!
Hármasban, csendben elnézegetjük az asztaloknál busongó alkeszokat. Józsi felhajtja a vodkát, lassú kortyokban utána küldi a sört. Aztán azon gondolkodik, ne járuljon-e még egy dózisért a pulthoz. Hát nem siet a mamához haza. Támasztja a pultot. A szeme kiguvad. Éppen Lakatos úrra néz. Mintha meghökkenne, mert mintha látná. Van az úgy, hogy az ember harmadik szemre issza magát. Profán beavatatlanok, mint mi, Vándor, ezt hívjuk kezdődő delíriumnak.

Lakatos úr viszont az egyetlen, félrenyelt felestől berúgott! Jézusom! Láttak már maguk atom részeg kopogó szellemet?

Józsi mintha megértené védencem állapotát. Lehet, hogy csakugyan látja? Megrázza a fejét, aztán úgy vigyorog, mint aki nem képes eldönteni, hogy sírva nevessen, vagy nevetve sírjon.
-Lujókám, így megdögleni? Még mindig nem fér a fejembe!
-Rá se ránts, baszki!
-Figyeljél, én meggyászollak!
-Akkor kérjél ki nekem még egy vodkát. Decit!
-Á, már mennem kell, geci. Figyeljél már, hol lehet kölcsönözni mikulás ruhát?

-Neked? Minek? Fater! Minek ennek mikulás ruha?

-Oké, még egy vodka sör, de aztán megyünk.
Józsi a tálcára teszi az üreset, a pulthoz tántorog. A csapos hölgy kritikus szemmel elemzi az amplitudót. Jattos a vendég, tehát még egy kör belefér.

Lakatos úr viszont egyre növekvő gyanúval nézi a tántorgót. Minek ennek mikulás ruha? Na vajon? Végül ámulva fordul felém, és abban a pillanatban ki is józanodik.
-Te! Fater! Az lehet? Ez le akarja nyúlni a Grálomat?


47; A HÍMRINGYÓNÁL
       

“-Egy dolgot nem értek, fater.
-Csak egyet? Jó magának.
-Haha. Ősrégi vicc ez, bazmeg.
-Nem is hinné, Lakatos úr, mennyire.
-Mért, mennyire?
-Mint a tűz elrablása? A kerék feltalálása? Az első háborúk?
-Azon meg mi a picsát nem lehet érteni?
-Magának mi a problémája?
-Ha isten mindent lát, akkor hogyhogy nem tudja, a Grált hová dugtam?
-Miből gondolja, hogy nem tudja?
-Hogy hová dugtam?
-Hogy mi van a Grállal.
-Akkor mért nem intézkedik a vén geci?
-És a szabad akarattal mi lesz, Lakatos úr?
-Azt is leszarom.
-Akkor nem tudná megtenni, ha magának nem lenne.
-Mit nem tudnék, he?
-Se leszarni, se beszarni, barátom.”

Pörch Arisztid-Lakatos Lajos: Ritka dialóg a sóhajok könnyéből

Most, hogy Józsi is bejelentkezett a Grálért, védencem hajlik rá, hogy a hímringyót cé’ típusu átvilágítás alá helyezzük. Hátha mégis nála lesz jobb helyen a Grál.
Ahol senki nem keresi. Amíg szent Miklós végre veszi a fáradságot és érte jön.
Úgyhogy most itt lebegünk ebben a furcsa helyiségben, amely konditerem, étkező és kéjlak együtt.
Jól él a fiú. A városközpont egy csendes kis utcájában, egy huszadik századfordulós bérház legfelső emeletén, tetőtérrel és jókora erkéllyel.
Védencem hőbörög is egy sort, amúgy lumpen módra, amíg nem emlékeztetem, hogy már ő se a nyóckerben tengődik a dohos kis földszinti lakásban. Az más, mondja, azért a lakóparkért ő megdolgozott. Na, mondom magamban, Vándor…
De tényleg meg se szólalok. Mégis üvölt velem és anyázik, hogy mit nézem úgy.
Hogy nézem? Na jó! Mit is dolgozott Lakatos a gazdagságért?! Orálisan üzekedett egy prostituálttal. Hát ez azért kemény meló. Szörnyű teher, sziszifoszi gürc! Kezdem újra súlyosan megbánni, és még súlyosabban nem érteni, miért is segítek ennek a bunkónak.
Tisztelt Fegyelmi Bizottság!
Abban a pillanatban is, amikor úgy döntöttem, mert úgy kellett döntenem, hogy átszöktetem Lakatost a határon és én is szökök vele együtt, felelőségem teljes tudatában cselekedtem. Mert nézzék meg ezt a bevarrt nyakú, sötét lelket! És gondolják át, maguk mit tettek volna? Hagyjam a Grált nevetséges búvóhelyén, a viaszkos vászon DaVinci mögött? Nem hogy a Kékpofájú sátán, de még egy alsó tagozatos kiscserkész is megtalálta volna ott! No persze, a rendőrség nem… Nekik ez a rejtekhely nyilván túl egyszerűnek látszott. És ami a rendőrséget illeti, Lakatos úr tapasztalt piti bűnözőként, jól is számított.
Rendben, értem a ki nem mondott kritikát, ezen a vallomáson majd dolgoznom kell egy kicsit. Először neked adom elő, Vándor. Megtisztelnél. Majd megítéled, ha megkérlek. Ennyi időre képzeld csillagközi főbürokratának magad. Ha tudsz gőgösen pöffeszkedni, menni fog. Ha pedig kacérkodtál valaha azzal, hogy politikusnak állsz, túl könnyű is lesz.
Nos, a kigyúrt szépfiú éppen egy szál gatyában ropja az egész alakos tükör előtt. Zenét üvöltet hozzá és fényeket lüktet. Kritikusan figyeli az erotikusnak szánt mozdulatait. Ehhez egy segédeszközt is használ, egy másfél méter hosszú, leginkább pénisznek látszó műpéniszt. Megborzongok a mérettől és a látványtól.
Védencem köpköd. Már lebegne is tovább, vissza Angélát őrzendő, de én még időt kérek. Nem mintha a fiú erotikus vonaglása nem irritálna. Hogy őszinte legyek, életemben nem láttam még ilyet. Sőt, el se tudtam volna képzelni. És nem vágytam rá, hogy halálomban kelljen megtapasztalnom ezt. Viszont a Grált egy ilyen helyen tényleg ki keresné?
Ott van például az a vitrin, teli kupákkal, serlegekkel, érmekkel. Közelebb lebegek. Nocsak. Chippandale fiúnk komoly testépítő. Így már halvány tisztelettel nézek vissza rá. Atlasz, ha nincs kolbász, hanyatlasz.
A helyiség sarkában, az erkélyre vezető üveg kijárat mellett a fogason lóg a mikulás ruha. Rajta a fehér szakáll.

-Fater! Kizárt, hogy ez megdughatja Gizit.
-Ezt bízza az unokahúgára.
-Arra bízhatom, amikor be van nyomva, az kurna egy szamárral is.
-Nem Gizella kisasszony nemi élete miatt szöktünk le.
-Akkor is utálom ezt a csótányt!
-Látja? Ide rejthetnénk a többi serleg közé.
-Meg egy faszt rejtjük ide!

A meddő vita és az üvöltő zene miatt mi is csak sokára halljuk meg a csöngetést.
Ám a testépítő bajnokunk csak egy pillanatra hagyja abba az edzést, és kapja oldalra a fejét, aztán nem törődik a látogatóval, folytatja a táncot. Ezek szerint nem vár senkit, hivatlan vendég meg húzhat a fenébe. Nem tehetek róla, de nekem egyre szinpatikusabb ez a pali. Lakatos úr viszont engesztelhetetlenül üvölt a képébe.

-Csengetnek, bazmeg!

Neki aztán nyomhatják. Jóképű hímringyónk szorgalmasan készül az esti fellépésre.Látod, Vándor? Ha az ember hozzászokik, hogy semmit nem adnak ingyen. Hogy tenger munka kell a testépítő serlegekhez, medáliákhoz. Akár? Az a chippandale táncot se veszi félvállról, hát ami még utána következik. No persze, súlyos felárért.
Jól tudod, Vándor, mondtam én eleget otthon a falumban. Az utcán, a hittanórán, de a szószékről is, nem elég hőbörögni, meg a kocsma pultját támasztani. Semmit se tenni csak azért, mert úgyis a nyakunkon a világvége, addig pedig elég lesz a munkanélküli segély és a közmunka. Hát még mindig ingerült vagyok Lakatosra a “megdolgoztam a gazdagságért” beszólása miatt. A legnagyobb baj, hogy őszintén is gondolja.
Odakint a bejáratnál a csengőre súlyosan rátenyerelnek.

Lakatos úrra kapom a tekintetem. Egy tízkilós súlyzótárcsa megemelésével próbálkozik, vélhetően azért, hogy kanprostinkra esjtse. Figyelmeztetőleg intek neki, ezt ne tegye.

A csengetés abbamarad. Akárki is az, elmegy? Ó, nem. Most szaggatott attack következik. A kéjgúnár nagyot káromkodik, leteszi a méteres műpéniszt a fekvőpadra, lehalkítja a zenét, egy selyemköpenyt magára kanyarítva nyitja a bejáratot.
Hát mit mondjak?
Enyhén szólva is meglepődünk mind a hárman. Lakatos úr még a súlyzótárcsát is elengedi, ami nagyot puffan a parkettán. A lábára ejti, mondjuk. Az biztos, hogy életében miszlikre törte volna a lábközép csontjait. Ám most észre se veszi. Ezen látszik, hogy a kísértet létnek is megvannak a maga előnyei.
A szépfiú se ér rá azzal törődni, hogyan ugrott ki a súlyzótárcsa a tartójából.
Az ajtjában ugyanis egy zaklatott arcú apáca áll bebocsátásra várva.
Mária nővér az, persze. Aki hogyan máshogy kezdhetné a behatolást, mint rebegve.
-Bocsánat.
A munkamániás kéjkan csak bámulja Máriát, pedig a lakásban nem is ő a kísértet.

-Ne már, baszki!- jön meg viszont védencem hangja, de mint egy kecske mekegne ki belőle.

-Nem szívesen zavarom- folytatja így az apáca, méginkább nekipironkodva, hogy látnia kell a selyemköntöst és alatta a kigyúrt férfitestet. Akinek a tulajdonosa, e kokszokban érdemesült férfiú, még mindig csak bámulja Krisztus e lakáscímére tévedt mennyasszonyát.
-De az a helyzet, hogy kénytelen vagyok, mert…

-Mert mi van?! Fater! Hogy kerül ez ide?

-Ugyebár maga hirdet… hirdeti magát, mint izé…?

-Úgy vélem, hallotta a kedves unokahúgát telefonálni, Lakatos úr- válaszolok védencemnek, de nem hinném, hogy meghallotta.

A bájgúnár még mindig csak bámul, aztán megérteni véli a látogatás mikéntjét és okát, amitől még jobban elámul, ám ez már egy olyan birtokon belüli, értő ámulat.
Ebből adódóan egy igen romlott vigyort enged meg magának, és egy annál is gusztustalanabb beszólást.- Ilyet!
Nos, hallottam már rondábbat is. Ám az iránta csírázásnak indult szimpátiám Alaszka örök jegébe fagyva, vasalt csizmával aszfaltra taposva, és még sorolhatnék ehhez hasonló kisebb erejű, de még ezeknél is kisebb tehetségről árulkodó képeket, ha ráérnék, és nem folytatódna tovább az eszmecsere.
-Mert az a helyzet, hogy maga telefonon… -Ámbár el kell ismerni, hogy Mária nővér eddig minden szavával félreérthető. Lakatos úr felül a látszatnak. Keserű sóhajjal omlik össze, amit mindjárt fel is veszek védencem idült idézetei közé:

        Ne mán, bazmeg, hogy ez is csak egy luvnya!
          Lakatos Lajos: Sóhajok könnye

-Ez még szinte nekem is perverz egy kicsit, hugi- tárja ki bejárati ajtót a kankéjúr, és engedi beljebb Máriánkat. – De hogy találtál a címre?
-Mondom, … egy kedves ismerősöm…
-És ez a ruha kamu, vagy igazi apáca vagy?
-Igazi vagyok, kérem.
A bájgúnár észre se veszi, elhátrál Máriától. A nővér néhány lépésnyit beljebb jön, körülnéz és halk sóhajt hallatva keresztet vet. Közben a szépfiú agya kattan egyet, csatornát vált, és rögtön keményebb hangot üt meg.
-Csak nem téríteni jöttél?
-Érez rá késztetést, hogy a hívó szót meghallgassa?
-Én?! Na, idefigyeljen, nekem baromi sok a…
-Látom, ott a Mikulás jelmez.
-És? Ki is adta meg a címem?
-Maga benne van a nyilvántartásban, uram.
Hoppá. A bájgúnár agya a nyomorult valóság harmadik szegmensét kénytelen két percent belül figyelembe venni.
-Maga rendőr?
-Ó, dehogy! Nyugodjon meg!

-Másodszor bukik le! Fater!
-Mária igazat mond: ő apáca.
-Mindig is gyanús volt nekem!- vicsorog Lakatos.
-Nyugodtan megbízhat benne. 

Viszont ez a kigyúrt barom nálam végképp lelámpázott. Te, ez szerintem lopta azokat az érmeket, serlegeket. Vagy a Vaterán vásárolta. Tulajdonképpen mehetnénk is. Mária nővér segítségével elvégeztük a  “cé” típusú átvilágítást. Megbuktál, izomgyerek.
-Van működési engedélyem táncművészeti tevékenységre! Mutassam?

-Anyádnak!

-Nem szükséges.
-Számlakönyv, áfa, velem minen oké, csókolom!
-A ma esti fellépéséről lenne szó.
Szegény nővér most látja meg a fekvőpadra tett méteres műpéniszt. Első pillanatban azt se érti, mit néz. Én is így jártam az imént. Aztán megérti. A szeme felakad. Kishíján elájul.
A kéjhím látja ezt, szinte zavarban van, mentegetőzik.
-Erotikus műsorom is van, csókolom.
-Tudom. Maga becsönget, mint mikulás…
-És az a virgácsom.
-Jaj, istenem.
-Látom, zavarja…
A szépfiú a műpéniszhez siet, felkapja, körülnéz, hová rakhatná. Aztán szinte megcélozza Lakatos urat, akinek odébb ugrani sincs ideje. Áthatol védencem szellemtestén.

-Nem látsz, hülye buzi?!

A műpéniszt a súlyzóálvány mögé dugja. Védencem persze nem állja meg, hogy bosszúból gáncsot ne vessen neki. A bokáit összekoccantja, amitől a kéjkannak három nagyot kell lépnie, hogy hasra ne essen az apáca előtt. Ezek után tényleg csak erőltetni tudja a mosolyt, midőn érdeklődik- Tehát mit tehetek önért?
-Ma este nem mehet a megadott címre.
-Nem? Miért nem?
- Ez…nemzetbiztonsági ügy.
-Tehát maga mégis zsaru.
-Nem, uram, én mégis apáca vagyok.
-Akkor mi köze a “nemzetbiztonsághoz”?
-Nem mehet oda! Nem teheti!
-Mit? Hogy táncolok egy bulin?
-Ne tegye!
-Sajnálom.
-Az Ég szerelmére!
-Már megállapodtam…valami Lakatos nevű nővel.
-Maradjon mégis itthon!
-Dehogy maradok!
-Ha akarja, én…kifizetem a gázsiját.
-No és hol táncoljak magának?
-Sehol.
-Munka nélkül nem fogadok el pénzt.
-Megnézzem itt?
A kéjgúnár belegondol, aztán a fejét rázza.
-Sajnálom, de itthon soha nem fogadok kuncsaftot.
-Ó. Értem. Akkor…
A hímringyó határozottan karol Máriába, kirángatja a lakásból, rácsukja az ajtót. Közben a szavát, akár a lépteit, szaporázza.- Semmi gond, édes. Holnap este még ráérek. Írd meg a címed sms-ben és teli puttonnyal nálad vagyok. Céges vagy magán? Feketén vagy áfa? Kolostor vagy templom? Csak vicceltem ám. Szóval álruhás rendőr vagy?
Bumm! Csattan a bejárati ajtó. Lakatos úrral összenézünk, a bájgúnár meg maga elé, mégis mi volt ez.

-Látja, Lakatos? Csak Gizella kisasszony erényét jött megóvni.
-Oké, cimbi, most az egyszer tényleg az én kurva anyámat- szégyenkezik védencem.

Lassan a szépfiú is túljut az attakon. Megrázza a fejét, felröhög. Visszakapcsolja a zenét, lehántja magáról a selyemköntöst, a műpéiszért megy, kikapja a tárcsaálvány mögül, folytatja az okádék vonaglását. Már nem is értem, mit ácsorgunk még itt, szólok is Lakatosnak, ideje otthon, azaz a Grál és Angéla asszony biztonságáért kísérteni, amikor megint csengetnek. A bájgúnár most nem képes erről tudomást se venni. Hamar a bejáratnál terem, kicsapja. Mária jött vissza, vagy tán el se mozdult az ajtó elöl.
-Mit akar még, hölgyem?
-Nem arról van szó.
-Miről nem arról?
-Nem arról.
-Hanem miről?
-Szánna rám még öt percet?
A hímringyó végigméri Máriát, beengedi, de a bejáratot nem csukja.
A fekvőpadhoz sétál, leül, a lábát keresztbe rakja, a műpéniszt az ölébe veszi, “szórakozottan” becézgeti. Mária nővér hamar edződik. Csak csuklik egy nagyot, aztán elszántan megáll a férfi előtt.
-Tehát?- a hímringyó türelmetlen.
-Csak két perc. Pár komoly szót kell váltanom veled, testvérem.
-Mi van!?
-Érted is aggódom, nem csak Lakatos kisasszonyért.
-Ne bazd meg, akkor te mégis egy olyan térítős vagy?
-Én? Nem! De! Figyelj rám! A lelked!
-Na, húzzál az anyádba!
A hímringyó dühösen pattan fel ültéből, a műpéniszt lóbálva kezdi kifelé tereni Máriát. Szegény sápadtan hátrál, kezét imára kulcsolja.
-Ó, Teremtőm, adj nékem alázatot és türelmet!
-Tünés, pingvin!
-Rendben, testvérem, nem akarom a jó szót rád erőltetni. Viszont kérve kérlek, a saját érdekedben, ma ne menj oda! Ahol gyászolnak! Ahol öldöklő küzdelem folyik az Ég és a Pokol hatalmai között! Hallod? Kérlek!
-De. Odamegyek. Hallod? És mindenkit szénné kurok! Ma mindenkit ingyen!
Csakis a te kedvedért.
-Na, jól van…
És Lakatos úr kezéből másodszor is kiesik a tízkilós súlyzótárcsa, amivel a bájgúnárt akarta másodszor is agyoncsapni, ehelyett ismét a lábfején landol. És másodszor én is csak utólag veszem ezt észre. Mert amit most látunk, na, az a nem semmi meglepetés.
Ahogy Mária nővér, ez a töpszli, csúnyácska kis hölgy kirántja a kéjkan kezéből a műfaszt, Vándor! Ahogy fejbevágja vele! És ahogy a megszédült izomembert a tarkóján találva, mint ökröt letaglózza! És ahogy az ájult férfiról letépi a selyemköntöst, aztán az alsógatyát, és aztán…
Nem!
Ó, nem!
Nem mesélem tovább, Vándor. Elég legyen az hozzá, mi Lakatos úrral a rémülettől üvöltve hátrálunk a falig, midőn a fúriává változott nő a méteres gumilőccsel a férfiút… hát análba, na! De ilyet! És hányszor?! És micsoda erővel! Vér keveredik össze fekálival, fekália vérrel. Mígnem szegény hímringyó már nem nyöszörög, nem rángatózik, többé nem mozog.


48;  MEGFIGYELŐ SZOBA

Gergő hadnaggyal egy időben érkezünk haza a lakóparkba.
A nyüzüge éppen sunnyog be a Lakatos kúriával szemközti villába. Mi ketten még mindig az imént látottakon borzongunk.Mi? Vándor! Egy bosszúálló angyal! Valahogy így bánik majd el az ellenséggel Krisztus katonája is az Utolsó Itélet napján Armageddon mezején. Ahogy Mária nővér forgatá ama műfaszt! Előbb mint csatabárdot, és aztán, mint karót. Amiként és ahogyan bünteté ama bűnöst!
Össze se beszélünk Lakatos úrral, úgy lebegünk be a csukott ablakon keresztül a rendőrök megfigyelő szobájába.
Ahol éppen bőszen dolgozik a nyomtató. Lacó őrmester veszi magához a szöveget.
Gergő hadnagy fázósan veszi le a nagykabátját. Fogas híján az egyik gurulós székre dobja. Amíg Lacó figyelmesen tanulmányozza a faxot, a hadnagy az ablakhoz sétál, átbámul a messzeláton át Angéla konyhájára.
-Nos? Mit kaptunk, Lacó?- kérdezi, de nem nagyon érdekli.
-Nos, akkor… Kurta Richárd. „Erőnléti edző.”
-És?
-És az adószáma érvényes művészeti tevékenységre is.
-És?
-Elítélve egyszer, előállítva többször, tiltott szteroidok csempészéséért és árusításáért.

-Hallja, Lakatos úr? Egy kollégája volt…
Védencem csak rámvicsorog.
Értem a választ. Szegény Ricsi fiú.

-A felfüggesztett elévülve, a bírság befizetve. A cég neve: Kurta és Hurka Rendezvényszervező BT. Ocsmány egy patkány, jelentem.

-Igaza van a kövér kis zsarunak! Úgy kell neki!
-No…ezt talán mégse érdemelte.
-Nem semmi csaj ez a Mari!

-És ő lesz a Mikulás- csóválja a fejét Gergő.
-És ő.- Az őrmester a hadnagy kezébe nyomja a faxot.
-Amúgy nem lehet az rossz pénz, főnök.
-Micsoda?
-A hímringyó szakma. 
-Mért nem csap fel maga is?
- Erős gyomor kell hozzá.
-Magának, vagy a nőnek, aki magát úgy meglátja?
-Nekem.
-Magának viszont csak gyomra erős, Lacó.
-Igenis.
-Hány hideg pizzát zabál meg egy nap?
-Szolgálat közben, vagy után?
Gergő nem folytatja a témát. Otthagyja az őrmestert és az ablakot. Leül a konyhát mutató monitor elé, megnézi, mi történik odaát. Semmi mozgás.
Így hát a klaviatúrára teszi a faxot, mégegyszer átfutja a szöveget. 
-És ki az a Hurka?
-Aki nem Kúrta?- enged meg magának az őrmester egy viccet. Lesújtó pillantás a jutalma. Ettől se komolyodik.
-Az ott van a lap alján, hadnagy úr.
-Akkor mért nem azt mondja?
-Most mondom.
-Maga barom.
-Igenis.
Gergő silambizálja a faxot, csak nem találja a lap alját. Lacó még szélesebben vigyorog. Mért nem hordja az a szemüvegét, aki nem bírja a kontakt lencsét? Segít a főnökön. -Hurka Dénes. Kültag. Nincs benne a show bizniszben. Csak a könyvelő.
-A könyvelő?
-A könyvelő.
-Minek egy egyszemélyes baszom bétének könyvelő?
-Könyvelni?
-Ez az!
-Igenis.
-Világos?
-Nagyon is.
-Maga is érti, Lacó?
-Hogy világos?
-Hogy világos!
Az őrmester gyanakodva méri végig a hadnagy urat.-Mi is legyen világos?
-Ahol a könyvelő?
-Igen?
-Mi van ott, Lacó?
-Könyvelni való? Könyvelés? Iroda?
-Ott a maffia!
-Ja!
-Mondom én Lacó, hogy maga egy barom!
Ha nem lennénk nyomasztó küldetésben, azt hiszem, még Lakatos úr is jól szórakozna ezen a két hülyén. De így csak a szemét forgatja, és int, menjünk. De szerintem várjunk még.
-Felkutatni, házkutatás, lefoglalni!
-Igenis
-Letartóztatni, nem engedni telefonálni.
-Kire tetszik gondolni? Hurkára vagy Kurtára?
-A könyvelőre, ökör! A bérkúrót tetten érjük itt.
-És mit foglaljunk le könyvelőnél?
-Először is mindent, ami oroszul van.
-Ja! És a hímringyóval tettenérés után mi legyen?
-Kúrja seggbe!
-Én?!

-Azzal már elkésetetek, két kis buzi.

-Elvesszük tőle a Grált, Lacó.
-Értettem. Seggbe kúrás közben, előtte, vagy utána?
-Maga megint kis tréfákat enged meg?
-Dehogyis! Kiket küldjünk a könyvelőhöz?
-Kommandót.
-Mind legyen terroros?
-Hadd dolgozzanak!
-Átadom az üzenetét.
-Látja maga előtt, amikor a bérkúró ideér? Angéla háza elé?

-Az az én házam is, te szutyok!
-Nyugi, cimbi!

-Angélám ajtót nyit neki. Bemegy.

-Fater! Én áthozom azt a műlöcsöt a kéjgúnár seggéből!

-Aztán kijön, a puttonyában már a Grállal.

-Hallod, miről álmodozik ez?

-És akkor mi megállítjuk, Lacó.
-Mi aztán meg.

-Tik aztán meg.

-Intézkedni!
-Parancs, értettem!
Lacó leül a számítógéphez, online törleszkedik a főkapitány úrhoz, hogy küldje a terrorelhárító kommandót a maffia könyvelőjéhez.
Gergő visszabalag az ablakhoz. Bánatos ló formát ölt, ahogy újfent átkukkeroz a Lakatos villába. A konyha még mindig üres. Gergő a messzelátót elfordítja.
A homlokát a hideg üveghez nyomja, magának mormogja. -Mibe keveredtél, Angéla? Jaj, édes kis szűzi hóvirágszálam? Mibe? Ó, ha én…- valami meglehetős erővel úgy csapja nyakon, hogy az arca rákenődik az ablakra. Fájdalmasat ordítva fordul meg. Lacó hökkenten néz vissza rá a gép és a monitor mögül.
-Mi volt ez?!- néz körül a hadnagy, ellenséget keresve.
-Mi mi volt?
-Ki vágott nyakon?
-Senki.
-Senki? Akkor mi történt?
-Főnök, maga lefejelte az ablakot.
-Én?!
-Jól van?
-Megszédültem?
-Az ideg teszi, főnök.
-Dolgozzon!
-Igenis!
Hát mondjuk, mi tudjuk, Vándor. Lakatos úr tenyere csattant a hőscincér tarkóján, amit se kedvem, se érkezésem nem volt megakadályozni.
Tisztelt Fegyelmi Bizottság!
Elfogódottságomat védencemmel szemben nincs értelme tagadnom. Noha kétségtelenül a világ tahója, egy-egy pofonjával nagynéha egyet kell értsek. Ugyanakkor a Pokolba való sajnálatos áthelyezésem esetén azzal az előzetes kérelemmel élek, hogy ezzel az alakkal, ha csak egy mód van rá, ne kerüljek egy bugyorba.
           
   


“Manapság már az is erénynek számít, ha valaki kiszámíthatóan megbízhatatlan.”
    Pörch Arisztid: Sóhajok könnye


49; VARJÚTÁVLAT

Lebegünk a lakópark fölött. Úgy vagy fél órája. Vagy régebben? Már el is felejtettem, idelent milyen lassan tud telni az idő. Lassan, kérődzve rág az unalom, mint Riska a nyári delelőn, közben nő bennem az üres kétségbeesés. Filozófusnak való ez, nem halandónak, még kevésbé kísértetnek.Ezért aztán, talán az egész átkozott ügy során először, csakugyan kissé ingerülten szólalok meg.
-Ezért kár volt ám átszöknünk a határon.
-Mi van?!
-Kockáztatnom az előmenetelemet.
-Ki kérte, hogy velem gyere?
-Maga.
-Én? Mikor?
-Amikor másodszor varrtam vissza a fejét, maga bunkó.
-Én tőled kurvára semmit se kértem.
-De. Hogy segítsek.
-Nem emlékszem.
-No persze.
-Elvesztettem a fejem!
Ezen muszáj röhögni. A feszültség oldódik.
-Szóval kéne egy fasza terv, cimbi.
-Az kéne.
De terv az nincs. Tényleg csak várunk a Kékpofára? Aztán lesz, ami lesz? Mert az nem jó terv.
-És ha kilopnánk a házból Grált?- vetek fel egy opciót.
-És?
-Valami tuti helyen elássuk.
-És?
-És a közelben kísértve őrizzük, amíg jön érte szent Miklós.
-És hogy lopod ki?
-Csengessünk be?- engedek meg magamnak egy viccet.
-Csengessünk, mi?
-Csengessetek, és íme, beengedést nyertek.
-Mindent vesz a rendőrségi kamera, Fater.
-Azt se látták, amikor maga szétzabálta a fél világot.
-Azt csak észrevennék, hogy levesszük a viaszkos vászon vacsit, betörjük a gipszkartont, és kiemeljük az ibriket.
-Na és? Aztán úgy is usgyi.
-Usgyi.
-Bűnöző körökben ezt nem így mondják?
-Menj te, Fater, a hülye ötleteiddel a picsába! Ezt úgy mondják.
-Kérem.
Nos, megsértődtem.
Tőlem akkor lebegjünk itt.
A szép szutykos decemberi estében. Fázni nem fázok, látni semmi érdekeset nem látok, amúgy meg annyira mindegy, hol érzi szarul magát az ember…
-És ha elrontjuk a rendőrségi kamerát?- vetem fel foghegyről ennek a megvarrt nyakú plüss varjúnak.
-Akkor mi van?
-Akkor nem látják, hogy visszük a Grált.
-És?
-És uzsgyi.
-És?
-Kilebegünk lazán, elássuk, őrizzük, mondom.
-És Angéla? És Gizi? Szerinted mit fog velük művelni az a geci sátán, ha a Grált nem találja?
-A kurva élet! Hogy semmi se jó!- fakadok ki, aztán csapok is a számra. Nem lehet igaz, hogy az én modorom züllik le ehhez a lütyő szájú alakhoz. – Hát akkor lopjuk ki őket, a Grállal együtt!- javaslom kétségbeesetten.
-És ássuk el őket is? Fater!
Na.
Ez jogos volt.
Befogom a pofám.
Nem értek én ehhez.
A lebegéshez értek. Csak azt már unom.
A kukkoláshoz is értettem a templomom tornyából.
De azért megbüntetett az isten.
Tisztelt Fegyelmi Bizottság!
Őszintén szólva a legsúlyosabb vétkemnek azt tartom, hogy hetekig csak lebegtünk ott tehetségtelenül. És talán még mindig ott kárognánk, ha be nem gyűjtenek bennünket végre a szigorú arcú kerub angyal urak.
-Hallod?! Kell egy terv.Fater! Cimbi! Mit motyogsz?
Na. Már Lakatoskám is kezd kétségbeesni. Ez némi kicsinyes elégtétel nekem. Szerény vagyok, kevéssel is beérem.
Ugorjunk vissza a zsarukhoz? Hátha ott történik valami?
Lakatos úr csak a vállát vonogatja, neki tökmindegy, de haza nem akar.


“Hitshcocknak, a várakoztatásos feszültség nagymesterének persze fogalma se lehetett arról, hogy milyen érzés a halálos unalomig felidegesedve lebegni mínusz két fokon, és még valami jégzene se karcol közben a fülünkbe. Mondjuk: concerto No.6. Nyikkangatás egyhúrú hegedűre.”   
Pörch Arisztid: Sóhajok könnye

“Ha ezt tudom, soha nem szopatok egy Ludmillával se! Sőt! Tudod mit, bazmeg?
A kisbaltával levágom a faszom! Na nem, azt azért azt mégse.”
        Lakatos Lajos: Sóhajok könnye



50; MEGFIGYELŐ SZOBA, SÖTÉT ESTE

Ez van.
Kínos, vagy nem kínos.
Kínos. Védencem most meg nem akar a saját házában kísérteni, mert az neki fáj. Mert hogy mi minden vesztett azzal, hogy a falhoz csapatta magát Kékpofa sátánnal, és átruccant hozzánk Csillagközbe. - Angéla, Angélám, angyalkám, hát már sose dughatlak meg?!- nyöszörög a fülembe. Az én fülembe. Aki cölibátusomat szigorú és fájdalmas önfegyelemmel mindvégig betartám. Spontán, álomközi magömléseimet hörögve magamnak isten előtt megyónám és nagynehezen megbocsátám. Ez meg nyüszög, hogy rohadna meg. Mondjuk a megrohadás, az már folyamatban van, ugye. Noha péppé vert teste még a proszektúrán tartózkódik, mélyhűtve, fekete, zippzáras nejlonzsákban. De ami késik, nem múlik, Lakatoskám. Ennek még úgy is nő a borostája, hogy kísértet. Annyi ebben a tahóban a tesztoszteron. Pedig igen. Vagyis nem! Már soha többé nem dugod meg ezt a több mint vonzó asszonyt. Akiről fogalmam sincs, hogy mi a fenét látott benned. Hogyan állhatott szóba veled? Te kotoncsempész porbafingó kis fasz. Na tessék! Már megint káromkodok!
Nahát.
Ha felnézel a plafonra, Vándor, ott vagyunk mind a ketten, mint két kiéhezett vámpír, esetleg banyapók. Lakatos úr teljesen maga alatt, de legalább békén hagy.
Ez a két link zsaru meg munkának látszó tevékenységet folytat.
Gergő hadnagy az egyik monitoron Gizella kisasszonyt kukkolja. Ezek bekamerázták az ő szobáját is! A nem annyira vonzó, mint határozottan molett unokahúg az ágya közepén ül neglizsében. Hidd el Vándor, ezt is jobb ha csak mesélem neked, és nem látod. A hölgy amúgy tökrészegen, de legalább csendesen szipog, miközben a lábkörmét festi vérvörösre.
A másik kamera fél éve a konyhai. Egy van a fürdőben, ugye. És működik még a térmegfigyelő kamera, ami a Fűzva utca 5. környékét sasolja.
Angéla az asztalnál ül a szokott helyén. A keze ügyében az ónkupa, benne teával. Előtte nagyméretű Bibila kinyitva. Angéla az ujjbegyével követi a sorokat, kissé diszlexiásan olvasva suttog magának.
Gergő sóhajt ismét egy nagyot.
-Szegény kis Angélám!
Lacó néz át a saját monitora fölött.- Parancs?
-Ennyire mély gyászt!
-Hogy? Ja.
Lacó monitorján a térfigyelő kamera képe. Szürkeség, gyenge utcai és ablakfények, mozgás semmi.
-Azért a simlisért?!- Gergőnek se fér a fejébe Angéla párválasztása. Mondjuk ő elfogult. 

Lakatos úr is. A hátával a mennyezetet súrolva a hadnagy fölé lebeg, ott csulát gyűjt.

-A szerelem vak, hadnagy úr. Mint azt tudjuk.
-Folytassa a megfigyelést!
Lacó szokásos pimasz vigyorával fordul vissza a monitorhoz.

Lakatos úr élveteg lassan csücsörít, egy emberes adag takonyszerű ektoplazmát pottyant ellenfele kobakjára.

 Gergő hökkenten felnéz, hogyhogy itt esik? A hajához nyúl, az ujjára-tenyerére ráragad a bűzös kísértet csula. Nézi, ezt végképp nem érti. Fenyög.

Lakatos úr felkélénkült az infantilis vicctől, visítva vihog. Jó, bevallom, kissé röstelkedve, jómagam is göcögök, amilyen képet a hadnagy vág. A csula nyúlik, ragad.

Gergő méltatlankodása Lacó őrmester figyelmét felkelti.
-Szólt valamit, hadnagy úr?
-Semmit!- kapja az ektotaknyos kezét az asztal alá.

Lakatos úgy érzi, végre egy olyan játékot talált, amivel majd repül az idő. Máris megint a nyálát gyűjti. Úgy döntök, hagyom, hogy még egyszer leköpje ezt a kevéssé szimpatikus nemzeti honerőt.
Nem kerül sor az új bombázásra.

A gyengén megvilágított utcában most valami változik. Lacó igazít az élességen és a fényerőn. Még nem lát semmi biztosat. Feláll az asztala mellől, az ablakhoz ballag, célra fordítja a messzelátót, azzal néz ki. Gergő hadnagy egyelőre nem törődik vele, a ragadós taknyot próbálja letörölni a kezéről. Egyelőre csak annyi eredménnyel, hogy egy papírzsebkendő is csupa trutymó lesz.
Motorzaj szűrődik át az ablakon.
Erre már mi is kinézünk a közfalon át. És Lakatos úrban megállna az ütő, ha rég meg nem szűnt volna dobogni az az érző szíve neki. Egy böhöm nagy, fekete lexus luxus döcög végig az utcán. Akkora, akár egy dömper.

-A kurva életbe! Fater!
-Ez az autó volt, Lakatos úr?
-Itt van! Ő az!
Dermedten bámuljuk a lexust.

Lacó ajkáról is leolvad egy pillanatra az idült vigyor.

Mi  egyenesen pánikba esünk, amikor a sofőr a Lakatos villánál ráfékez.
A Kékpofa! Elkéstünk!

Ám a luxus lexus dömper sofőrje apró gázt ad, tovább halad, a következő utcácskában lefordul, a hátsó helyzetjelző bíbor fénye mintha fenyegetően visszabámulna, aztán gúnyosan kacsintana. Ránk és Lacóra.
Gergő végre levakarja magáról Lakatos kísértet taknyát, így észreveszi az őrmester lesápadását. -Mi van, Lacó?
-Nem tudom.
-Mit nem tud?
-Egy pillanatra mintha…Á, csak átmenő forgalom.
Mi persze, huss, szállunk át a közfalon, fel varjútávlatba. A bíborban lüktető helyzetjelző lámpák gyorsulva távolodnak. A dömper lexus kifordul a lakóparkból. Nem állítom, Vándor, hogy nem sóhajtottam egy nagyot a megkönnyebbüléstől. Hogy ezek szerint nem Kékpofa Sátán érkezett meg.
Még nem.
De tényleg kéne már egy terv, bassza meg! Például be kéne tiltani az ilyen pofátlanul drága, csak újgadzag köcsögök által preferált dömper lexus luxusok forgalmazását. Kérem!
Tisztelt Fegyelmi Bizottság!
Az ügyem megítélésétől függetlenül javaslom, hogy aki ilyet autót vesz, használ, vagy csak beleül, további tárgyalás nélkül dobassék, ahová való, a kénkőszagú Pokolba! Ott kiszőkített gázolajban főzzék puhára. Amikor a húsa levált a csontjáról, akkor azt vessék a sátán kutyái elé. És sátánkutya-gumiként, mint valami bűzölgő, meszes féreg araszoljon tovább az örök körforgásban.

-Bazmeg, Fater, megint beszartam.- Lakatos úr csulás jókedve oda.
-Megértem, Lakatos úr.
-Hallod? Tényleg találjunk ki végre valamit!
-Mit?
-Nem tudnád felhívni a Mikit, hogy siessen?
-Mármint Szent Miklóst?
-A faszért tököl annyit?Hívd fel!Gáz van!
-Hogy hívjam fel?
-Mit tudom én? Mobilon!
-Csillagközben nincs térerő.
-Akkor hogy intézkedtek?
-Három példányban.
-Basszátok meg! Akkor te csinálj valamit!
-Egyelőre kísértsünk vissza a rendőrökhöz?

Lacó már megint vigyorog. Otthagyja a messzelátót.
A monitorjához csoszog, lenéz rá, utcarészlet, semmi. Viszont a gyomra eléggé megmordul. Ezen egy picit elcsodálkozik. Nincs még egy órája, hogy teletömte a nyelőcsöve alatt önálló életet élő, vulkánban született tyrannosaurust szalonnás-téliszalámis-olivabogyós-sajtos pizzával. Viszont az a tudat, hogy a hűtőben ott kuporog még egy pepperonis-darálthúsos-lecsós, kerekképű szépség, csakis brutális felfalatása után vágyakozva…
Gergő hadnagy megpróbál úrrá lenni ektotaknyos szorongásán, ezért a figyelmét előbb Angélára, onnan Gizire kényszeríti. Végül is nem reménytelen a terápia.
Gizi lekászálódik az ágyáról. Bal kezével, annak is a szintén vérvörösre pingált körmeivel a bal farcimpáját vakargatja a tanga bugyi alatt. A jobb kezében literes üveg, annak az aljából vedeli a whiskyt. Aztán tenyérháttal megtörli a száját és böfög. Na most, ha ez a kép nem elég a szerelemnek nevezett hormonzavar kezeléséhez, ábrázolván a valós helyzetet: íme, a nő!, akkor már tényleg súlyos a kórisme. De nem így, hadnagy úr! Hogy egy kis szemfelakadás után rögtön fordulunk vissza szívünk hölgyéhez, amely önnek csakis tabu!
Angéla felemeli a tekintetét a Bibliáról, kortyol egyet az ónkupából, aztán fáradt figyelme az Utolsó Vacsora viaszkos vásznára vándorol. Ki mint iszik, úgy eszik. Angéla egy halvány, keserű kis mosolyt enged meg magának- Jaj, Lujdzsikám- sóhajtással. Hogy Lakatos úr meghallja. De Angéla asszony nyilván nem is sejti, hogy óhaja mely vérmesen teljesül. Mert ez itt persze megint felóbégat mellettem.

-ANDZSI!


“Szerelem, szerelem/ átkozott gyötrelem
 Még jó hogy nem virágzol/ minden fa tetejen”
    Pörch Arisztid: Sóhajok könnye, népdal, eldúdolt variáns


51; VARJÚTÁVLAT, RETTEGVE

Naná, hogy ő az.
A Kékpofa Sátán.
Pedig olyan jó volt azt hinni, hogy nem.
Még nem.
De.
A fekete luxus lexus visszafordult. Most sötét tömegként várakozik a térfigyelő kamera holt terében. A sarkon, alig ötven méterre a Lakatos villától.
Úgyhogy a rendőrök nem is tudják. Hogy itt van. Csak mi tudjuk. Lakatos cimbi meg én. Lakatos úr persze nyöszörög. Én nem. Pedig szeretnék.
Kéne egy terv!
Bazmeg, ki látott két olyan tutyimutyi fasz kísértetet, mint amilyenek mi vagyunk, mi ketten? Gyáva szarok vagyunk, Lakatos cimbi! Hallod? De hiába káromkodok, szarozok, szídom magunkat, nem leszek tőle bátrabb. Uram atyám! Hát milyen pap az olyan, aki összefossa magát, ha eljő a Gonosz? És milyen Csillagközi BB altiszt?
Büdös bunkó!
Tisztelt Fegyelmi Bizottság!
Magam kérem a lefokozásomat! És kísérjen engem örök időkig az önök és mindenki más hányingerrel elegyes megvetése! És amikor a szigorú arcú kerubok a vetíttetőmbe kísérnek, hogy egy papírdobozba összeszedjem személyes holmijaimat, F.S. asszony jelen legyen, de ne vegyen rólam tudomást, nézzen levegőnek, nem, nem levegőnek, egy lapos, büdös, sunyi fingnak, ami után muszáj abalakot nyitni, de némi kereszthuzat után örökre eltűnik, és egy gyorsan halványuló, kellemetlen emlék marad.
-Lakatos! Szedjük már magunkat össze!
-Szedjük!
Végső elgyávulásom húgyszagú legmélyén halvány derengés támad. Mintha most nekem képződne egy látomásom? Felzokogok.
-Cimbi! Nehogy tényleg beszarjál!  Hallod?
-Lakatos úr! Vetítésem támadt! Nézze!
-Nem látom!
-Akkor mesélem!


52; VLAGYIMIRI SZENT MIKLÓS SZÉKESEGYHÁZ

Már orosz honban is esteledik. Bár itt, ugyebár, még nem karácsonyra. A hívőket azért csak misére szólítja a templom harangja.
Bent a korábban érkezők ücsörögnek a padokban.
Lent a címteremben egy kissé feszült a hangulat. Ülésezik a Fegyelmi Bizottság.
Az elnök Szent Miklós szobra. Az előadó F.Kafka. A fegyelmi vizsgálat elé vont személy ki lenne más, mint a mi igazi hősünk, szegény Szergej atya halovány lelke.
Szent Miklós a bizottsági asztalnak kinevezett szarkofág kőlapját csapkodja, miután rohamosan fogyó türelemmel végighallgatta F.Kafka főelőadó úr beszámolóját.
-Mi az, hogy a Grál nincs is a „leltárban”?!
F.Kafka maga se érti, hogy fordulhat ez elő, a karját széttárja. A fegyelmi bizottság tagjai rettentő randán kezdik méregetni Szergejt.
-Atyáim, kérlek, ne rám legyetek ezért dühösek!- Pedig a tagok nagyon is dühösködnek. -Ezt a kuplerájt, ami itt van…
-És én ezért lettem vértanú?        
-Ezeknek?!
-Rohadt bürokraták!
-Ezt kikérem magamnak az egész CSBB nevében!- méltatlankodik F.K. főeladó.
-Csend legyen!- ordít fel Miklós, és megint a kőlapra csap. Csend is lesz rögtön.
Szergej jelez, két vértelen ujját feltartva, szerényen.
-Kérem szépen…mint őszentméltóságod tudja, a Grált éppen azért nem vettük mi a földi, önök pedig az égi leltárba, hogy a holléte titok maradjon.
-Ez akkor is szabálytalan- szögezi le szárazon és határozottan F.K. főelőadó.
-És mégis kitudták!
-No de ki tudta ki?
-Áruló van közöttünk?
-Rám ne nézzenek, én nem azért lettem vértanú!
-Én nem is magára néztem!
-Akkor kire?
-Senkire! Ha nem tudná, engem megvakítottak a tatárok!
-Mondja már! Karcolás.
-Csend! Vagy kiűrítem a termet!- csapkodja most már folyamatosan a szarkofág kőlapját szent Miklós.
A méltatlankodás második hulláma is lassan elcsendesedik.
-Hivatalos panasszal fogok élni- F.K. főelőadó, úgy tűnik, engesztelhetetlen.- Méghozzá, ahogy az szabályos, három példányban.
-Kérem! Én úgy adtam át a Grált a Sion lovagnak, ahogy azt meghagyták nekem.
-Nem, Szergej, te nem úgy adtad át. Ezt már tisztáztuk- csóválja meg a fejét szent Miklós, magához képest szinte csendesen.
-De ha beleszámítjuk a körülményeket…
-Úgy már igen- egyezik bele Miklós.
-No és a gengszterek honnan tudták meg? Kitől, he?
-És a Sátán?
-Amikor majd ezred évig sikeresen bújtattuk?
-Egyszer minden árulásnak eljön a maga ideje?
-Higgyék el, én ártatlan vagyok!- hajtja le a fejét a szerencsétlen Szergej atya.
Pont úgy, mint aki bűnös, pedig ő aztán nem is az. Néha bizony rendkívül komoly rétegzettsége van egy egyszerű főhajtásnak. Kérlek, figyelmeztess, Vándor, ezt feltétlen írjam be a sóhajok könnyei közé!

    Ha lehajtod a fejed, látod az utat.
        Vagy.
    Tahó a király, tao the king
        Vagy.
    De ki emelt fejjel jár, látja a leget,
    Viszont óhatatlan pofára esik.
         Vagy.
    Moziban régen, Kínában sose jártam.
      Pörch Arisztid: Sóhajok könnye


A fegyelmi bizottség tagjai, de még az elnök úr is ilyesmiket gondolhat, mert mintha megsajnálnák Szergej atyát, aki bizony hősiesen küzdött meg mind a gengszter műkincsrablókkal, mind a Kékpofával. Hát nem fegyelmi tárgyalást érdemelne, az egyszer holt biztos. Franz K. főelőadó szíve azonban el nem lágyul. Kezdek fájdalmasan csalódni a néhai géniuszban. Szigorúan förmed a bizottság tagjaira, beleértve szent Miklóst is.
-Példást büntetést követelek a CSBB nevében!
-No hiszen!
-Követeljél csak!
-Majd iktatjátok, aztán elássátok azt is!
-Én nem az ilyen aktakukacokért lettem vértanú!
-Én meg vak.
-Az önök véleménye indiferens- méri végig őket F.K. –A Pokolba Szergej atyával!
-Kegyelem!- hullik térdre a pópa szelleme.
Szent Miklós szűk szemmel nézegeti a pöffeszkedő főelőadót. Csendben kérdezi.
-Mert különben?
-Kénytelen leszek emlékeztetni önt, hogy a szóban forgó szakrális tárgy biztonsága önre volt bízva.
-Azt mondod, Francikám?
-Tehát az eltűnése, a veszélyeztetése, valamint ez az egész szánalmas hercehurca a Kékpofa Sátánnal igencsak rosszul mutatna kegyelmed személyi kartotékján.
-Ezt is mondod, Francikám?
-Ne törődj vele, főnök! Ez egy senki!
-Vakuljak meg, de már megvakultam!
-Engem egy ilyenért temettek el élve?
-És engem egy ilyen miatt tépett széjjel három oroszlán egyszerre?
-Na és, amikor engem karóba húztak?
-Ezzel dicsekszel? Engem megkorbácsoltak, aztán kerékbe törtek, utána karóba húztak és a karón megégettek!
- Ki látta?
-Te biztos nem, mert vak vagy.
Szent Miklós minden eddiginél nagyobbat csap a kőlapra.
-Csend legyen, az istenit neki!
Csend az megint lesz. Annál feltűnőbb, amikor a kőlap lassan megmozdul, mivel az eddig bent nyugvó nehézkesen résnyire tolja. A résből csontkéz int ejnye-bejnyét, és síri hang szól -Muszáj ezt ennyire hangosan, uraim?
És igaza is van. Fent a főhajóban előbb akadozni kezdett, most meg már félbe is szakadt a mise a cínteremből előtörő rémületes hangok miatt. A miséző pópa pedig hiába hányja lefelé a keresztet, hinti a szentelt vizet, amikor odalent maga a Fegyelmi Bizottság ülésezik.



53; ISMÉT A VARJÚTÁVLAT

Hát ezzel a látomással nem sokra mentünk. Lakatos úr a foga között sziszeg, joggal szitkozódik. –Ez a Szergej tökös kis csávó, Fater! Mért kell pont őt szívatni?
El kell ismernem, a Csillagközi apparátus nem éppen a szeretni való oldaláról mutatkozik meg, amióta kényszervállalkoztunk ebbe a kalandba. Sőt! Élhetnék, Vándor, akár némi éleske kritikával is. Bár hosszú életemen át hozzászoktam, hogy a feljebbvalóim tetteinek okát nem firtatom, nem kurkászom. Hiszen aki feljebb van, az istenhez nyilván közelebb van. Hová is lennénk, ha a bolha taposná le az elefántot? Persze most jöhetnél, Vándor, Lakatos úr kolerás álmával, hogy a bacilusoké a jövő. Nos, ebben én nem akarok hinni.
Belegondolni se.
Legyen elég annyi, hogy holtom után, a CSBB beli hivatalba lépésem előtt természetesen le kellett tennem a közalkalmazotti nagyesküt, amelyben szintén benne van, hogy feletteseim döntéseit nem kritizálom, parancsait maradéktalanul végrehajtom, isten engem úgy segéljen. Jól is néznénk ki, ha például F.S.asszony kijelentené, hogy egy számára viszolyogtató vetíttetésről már pedig nem készít gépiratot. Persze tett már ilyet, de ez múló női szeszély, ami F.S asszonynak, mint a néhai ünnepelt primadonnának és igen mély művésznek, feltétlenül megbocsátandó. Hiszen amíg jómagam tíz ujjal gépelek, addig ezt F.S asszonynak mindössze kettő, uszkve három ujjával kell megoldania.
De nem látom be, miért lett Szergej a bűnbak!
No igen.
Füllentek.
Dehogy nem látom be. Nagyon is értem én ezt. Hát a szenteknek is maguk felé hajlik a keze! Ahogy a népi bölcsesség tartja.
No, hajoljon, amerre akar, csak a Grálért érne Miklós végre ide!
Ennek a lehangoló látomásnak az egyetlen eredménye, hogy már nem vagyok annyira beszarva. És ahogy érzékelem Lakatos cimbit, talán ő sem. Nos, nem úgy csikorog a foga, mint amikor rettegni szokott.
Egy kicsit bátrabb szemmel nézünk a terepen újra körül.
A Lakatos-villa földszinti ablakaiból és Gizella kisasszony emeleti szobájából barátságosan árad ki a fény.
Az utca kihalt, csendes. Mi több! Végre klasszikus nyugalomban szállingózni kezd a karácsonyi hó.  Kedélyünk mintha még csilingelne is ettől egy kicsit.
A szemközti villa ablakában Lacó őrmester sziluettje.
Vihar előtti ez a nyugalom.
Roham előtti tűzszünet.
Tudjuk mi ezt. Nyilván vérfürdő lesz itt.
Ezt aligha lehet megúszni. De olyan jó egy kicsit értelmetlenül reménykedni.
A fekete dömper lexus luxus vészjósló tömege nem szívódott fel, mint egy pattanás az ember orra tövében, vagy egy vakbéltünet. Viszont hátha nem is a Kékpofa ül benne!
De.
Csakis a sátán ülhet benne.
Mire vár a mocsok?
Hogy nyelné el a föld megint. Hiszen Szergej atya lenyelette vele! Ha hihetünk védencem vetítésének. De miért ne hinnénk neki? Mért fényezné szegény pópát? Egy Lakatos Lajos alapesetben csak és kizárólag magát fényezi. Meg a feleségét. De az ugyanaz. Szergej tehát vette a bárorságot! És ezek fegyelmi elé állítják. Röhej.
Alig Tisztelt Fegyelmi Bizottság!
Nyomatékosan indítványozom Szergej atya elmarasztalásának felülvizsgálatát. Elenkező esetben fellebbezünk! Elmegyünk, kérem, akár az atyaúristenig!
És ezt vehetik nyugodtan szó szerint, tekintetes, méltóságos és kegyelmes uraim!

A sarkon egy gyalogos fordul be.
Valami kapucnis alak, bokáig érő télikabátban. A szállingozó hótól és a gyenge fénytől alig látjuk. Tétovák a léptei. Szóval idegen errefelé. És házszámot keres? Egyre közelebb blattyog, miközben a varjútávlatunkból mi is jócskán lejebb ereszkedünk. Magassága, alakja alapján csakis férfi lehet. Kapucnis figurája egyre különösebb. Púpos a fazon? Vagy egy böhöm hátizsákot cipel? Vagy mi az ott? Puttony?!

                EGY MIKULÁS!

Úristen!
Bazmeg!
Itt van Miklós!
Meg vagyunk mentve!
A Szent megáll a lakatos porta előtt. Címet egyeztet?
Hé! Miklós! Jó helyen jár őméltóságod!
Suhanunk lefelé ezerrel.
Aztán én megtorpanok, és visszafogom Lakatos úr lendületét is.
Szent Miklós nem láthat meg minket.
De! Lásson meg! Mit törődünk vele? A Grál a fontos, Angéla, Gizi!
Suhanunk tovább!
Újra csak megtorpanok.
Ez nem a szent.
Ez egy hús-vér ember. 
A szagáról érzem.
A kéjgúnár Kurta úr?  Nem halt meg? Meggyógyult volna? Az nem lehet! Ő a méteres műpénisszel seggen át torkon szúrva holtan hever!
Vagy csoda történt?
Na ne!
Vagy ebben a nyomi mis történetben még egy csillagközi disszidens lesz?
A megfigyelő szoba ablakában Lacó őrmester sziluettje nagyot kilengve
mozdul.
A fekete luxus lexusban valaki, vagy valami mély hangon felmordul.
A jövevény még tétovázik egy kicsit, aztán becsenget Lakatosékhoz.
Amire az ujjbegyét elveszi a csengőgombról, védencemmel mi már a közfalon átdszivárogva odabent vagyunk.
Látod, Vándor? Ha eljő a perc, egyszerűen beszarni sincs ideje az embernek.
Én már sejtem, kit tisztelhetünk a látogatóban. Ilyen közelről a szagát még jobban érzem. Sör és vodka. Egy olyana faluból, ahonnan én jövök, ez a lehellet összetéveszthetetlen.    








54; LAKATOS-VILLA, BELSŐ
   
Angéla még mindig a Bibliát olvassa. Már az imént is szívesen belekukkantottam volna, melyik részt, de erre most végképp nincs idő. A csengetésre összerezzen, felnéz, moccan, aztán úgy véli, tudja, ki jöhet, ezért makacsul visszakényszeríti a figyelmét valamelyik evangéliumhoz. Saccra Márkot bújja. Vagy nem.
Másodszor is csengetnek. Lakatos úr a bejárati ajtó fölött állapodik meg, a mennyezethez ragadva vérszomjasan. Jómagam szerényen meghúzódok az előszoba belépőnél, Gizella kisasszony hamisítatlan kínai műpárduc bundájához simulva.
Az emeleten mozgás támad.
A harmadik csengetés után Gizella csörtet le olyan dögösre sminkelve és öltözve, ahogy ő a nagyvilági módra romlott dámát elképzeli. Az utolsó három lépcsőfokot elvéti, kishíján hasra esik, annyira bewhiskyzett.
Angéla ingerülten pillant fel a Bibliából, aztán elképedve bámulja meg unoka sógórnőjét.
-Süket vagy, Andzsi?
-Jézudom, hogy nézel ki?
-Közöd?
-Gizi!
-Ne?
-Nem akarom itt azt a hímkurvát!
-De én meg akarom.
Negyedszer is csengetnek.
-Gizi! Nagyon kérlek! Lujdzsi emlékére, ezt most ne!
-Pont az ő emlékére: ezt most de. Most figyelj, Lujdzsi! -Így teljesüljön minden kívánsága?
Gizella nagy levegőt vesz, koncentrál, csak azért is indul ajtót nyitni.
Kitárja.
És ott áll.
Csak neki.
A Mikulás. Szép, nagydarab pasas. Legalább száznegyven kiló lehet. Talpig piros cuccban. Fehér műhaj és műszakál, fekete keretes nagypapa szemüveg.
A Mikulás szemmel láthatóan jobban meglepődik Gizellán, mint Gizella
a nem éppen Chippendale alkatú mikuláson. Bár a vastag köpeny és a puttony nyílván kövéríti.
-Na, csá’csocsi?- köszön a Mikulás. Vagy inkább kérdezi?
-Neee?- Gizella egyértelműen kérdezi.
-Jöttem ám, he!
-Szóval te vagy az?
-Hohohohóóó?
És itt bukik le a jövevény végképp. Ahogy a varázsszót kimondja. A hohohót. Amit, mint azt F.K. főelőadó tekintetes úr irodájában megtudhatttuk, csak Szent Miklós használhatna. Meg talán a lappföldi megbízottja. Legvégső esetben a hollywoodi szinkronhangok. Mindeki más hohohója vétség, plágium, blasszfémia, ami kivívja az égiek haragját.
Ezért szólok, ha kerülnétek nemezisetek:

        ÓVAKODJATOK A HOHOHÓ MONDÁSTÓL
                     BÉRMIKULÁSOK

Az a kevés pénz, amit ezért a plázákban kaptok, nem éri meg.

-Akkor…Hello…!- búg fel Gizella.
-He-lo.
Gizella utat enged, a jövevény beljebb szerencsétlenkedik. A mennyezeten Lakatos vérszomjas vicsora szomorkás ó-ra változik. Lám, lám, jól sejtettük mi ezt a Búfelejtőhöz címzett biokultúrális képződményben. Hát tényleg megpróbálja.
-Szóval a Miki bácsi vagy, az extrákkal, neee?
-De.
-Akkor gyere még beljebb, husi!- tereli az idegent Gizella. Belekarol, és harminckét foggal reá vihog. Ebből újabban hat aranykoronás. A jövevényt megcsapja a hölgy tömény alkohol szaga. Ettől kissé megtántorodik. Pedig mintha ő se lenne teljesen józan. Pedig nem is húsvét van. A mikulásnak nem jár minden háznál egy féldeci. Lakatos úr ellebeg a tervezett rajtaütés helyéről, követve a furcsa párt, a tökrészeg unokahúgát és a tesze-tosza ismerős idegent, aki igyekszik a karját kiszabadítani, miközben szánalmasan szabadkozik.
-Bocs, de ez a cím. .lehet hogy nem is ez a, vagy… vagy ez a Nefelejts utca 5.?
-Én hívtalak telcsin, szivi!
-Te? Mikor?
-Nem ismered meg a hangom?
-Én?
A jövevény behátrál Gizi elől a konyha közepéig, ott nekimegy a kiszolgáló pultnak. Ijedten néz körül, menekülési utat keresve, amikor meglátja Angélát az asztalnál, aki hűvös megvetéssel nézi őt.
-Jó estét?- köszön azért neki, mert jól nevelt úrinő.
-Hoppá!- a jövevény kissé megkönnyebbül Angéla jelenlététől.
-Hoppá?
-Akkor viszont biztos, hogy jó helyre jöttem!
-Neee!
Lakatos úr a jóbarát árulásától csaknem sírva fakad.

-Józsi, Józsi, a kurva anyádat…

Csak Angéla rezzen össze, mint aki meghallotta megholt ura kertesetlen kesergését. Védencem a sírásból trambulint formáz, és már üvölt és pattog.   

-Te szemét! Te áruló! Hogy a pofádról égne le a bőr!
-Talán csak a részvétét jött nyilvánítani- próbálom nyugtatni őt egy nyilvánvaló ostobasággal.
-Mikulás szerkóban?Te hájas geci!

-Sajnálom, hogy…izé, de én jöttem- makog közben Józsi Angélának, aki az ügy érdekében Szűz Mária szerepét levetvén, íme, mint jó színész, máris más alakban deszkát tapod.
-Neeee! – bátorítja ebben Gizi, aztán megtámadja a pultot. Józsi ijedten sasszézik odébb, pedig nem is ő a cél, hanem egy ott árvákodó fél üveg whisky.
-Szóval jöttem…mert…
-Igen?
-Küldtek a…izé! Izéért…izélni, na!
-Tudom. Ott a kuncsaftja- mutatja Angéla Gizit, aki most nem tököl pohárral, üvegből iszik. Józsi megnézi a szomjas, nagy kortyokat, Gizella kisasszony méhkirálynői alakját, és noha majd egy éve van már előzetesben, a gerince mélyéről indulva borzong meg.  -Inkább tessék csak ideadni, és már mennék is- fordul vissza Lakatosnéhoz.

-Te! Fater! Én ezt megölöm?
-Ne ölje meg!
-De! Kinyírom! Hogy nyírjam ki?
-Lakatos úr! Nyugi!

-Adjam oda? Mit adjak oda?- csodálkozik Angéla.
-Hát azt a, amit kell a Mikulásnak…arról van szó, nem?
-Ne haragudjon, uram, de ebből egy szót se értek.
-Az kell, he!
-A pénzt kéred előre?
-Mi? Mit?
-Neee! Mi vagy te, szépfiú? Sarki kurva?
-Én?
-Táncolj inkább, neee!
-Mi?
-És vetközz!
-Dehogy vetkőzök!
-Anélkül hogy akarod megkapni?
-Vetkőzzek le érte?
-És táncolj. Aztán megdugsz, ha jó vagy.
-Magát?
-Jaj, Gizi…!
-Figyelsz rám, Lujdzsi?!

-Nézlek, te hülye kurva!

-Úgy érti, magát kúrjam meg érte?
-Mi van, nem tetszek? Neee?               
-Dehogy is tetszik…nem tetszeni…akarom mondani, én, kérem, csak mondom, hogy sietek és…ezt azért nem gondoltam volna.
-Mit nem?
-Talán ha máskor visszajönnék?
-Akkor most takarodsz innen, neee?!
-De! – Józsi fejvesztve menekül kifelé. Még a bejárati ajtót se csapja magára, annyira siet. Gizi vérig sértve mered utána.
Aztán visszacsoszog a whiskyjéhez.  A tekintete találkozik Angéláéval, akinek a szemében mélységes szomorúság.
-Kellett ez neked, Gizi?
-És ha kellett?!
Gizi visszamegy becsapni a bejárati ajtót.  Amíg lendületet vesz, meglátja a Mikulást, aki közben visszafordult és jönne befelé.
-Na, csácsocsi.
-Mi van?
-Izé.
-Meggondoltad magad?
-Meg.
-Mégis csak tetszek?
-Mégis csak.
-Akkor befagy a seggem, ne ácsorogjunk itt!
És Gizella ad egy második esélyt is Józsinak.
Lakatos úrnak már elszállt a mérge. Szinte szánja szegény rabtársát. Ez a marha nem tudja, kivel kezdett ki. Az nem véletlen ám, ha az ember lányának volt már öt gyűrüs völegénye. Meg a többi.
Józsi másodszor magától szerencsétlenkedik be a konyháig, útközben alaposan megtörli a csizmáját a lábtörlőben. Mint jól nevelt halálra ítélt, akit bár akasztani visznek, azt nem feledheti, hogy volt gyerekszobája: sáros cipővel el nem járná a betyárok táncát.
Angélát meglátva megkínzott mosollyal biccent.
-Hoppá megint. Csókolom.
Angéla egy biccentésre se méltatja. Gizella kisasszony lépked el megint a pultig matróz lépésben. Úgy dönt, rátőlt még egy kicsit.
Én meg sajnos elkezdek kuncogni. Vagy injább cincogni? Idegből, nyilván.

-Már rájöttem, cimbi. Ez valami mulatságos kis komédia lesz.
-Ezt a vihogást akkor is hagyd abba!
-Próbálja meg kívülről látni a helyzetet!
-Andzsi! Nem emlékszel, hová tettem a baseball-ütőket?

Angéla asszony megint, mintha meghallaná a férjét, úgy néz körül. Lakatos úrnak egyéb se kell, felbődül, mint szarvasbika az októberi ködben.

-Igen, szerelmem itt vagyok!

Gizella úgy méregeti Józsit, mint darabárút. Megforgatja a szájában az utolsó korty whisky, az üres üveget a pultra csapja. Józsira förmed.
-Neee! Cédét, dévédét, vagy pendrive-ot hoztál?
-Hogy mit?
-Zenét! Mit tegyünk be a hová? Vagy mire akarsz táncolni?
-Azt is muszáj?
-Hát ez hülye, neee?- néz Gizella Józsiról Angélára. Angéla nem minősíti a Mikulás urat.
-Az nem elég, ha megkúrlak?
-Mi?!
-Hátulról oké neked?
-Mit hátulról?
-Engem vár a mutter Jézuskára.
-Anyád?
-Aztán a haverok. Direkt nekem tart nyitva ma a telepi kocsma.
-Andzsi! Te érted, miről beszél ez?
-Megkapom a szajrét, és itt se vagyok.
-Milyen szajrét, bazmeg?
-Amiért jöttem, bazmeg! –veszti el a türelmét Józsi is.
-Várjál már!  Te nem a chippandale fiúm vagy?
-Ki vagyok én?!
-Akkor meg mit keresel itt, ebben a cuccban!?
-A szajrét, mondom! A Mikulás jön érte, nem? Arról volt szó.Na! Itt vagyok!
-Hol volt erről szó?
-A tömlöcben, bazmeg!
-Andzsi? Rúgd ezt ki!
Angéla asszony eddig növekvő érdeklődéssel figyelte a beszélgetést.
Most sajnálkozva tárja szét a kezét.
-Nos, tisztelt uram…
-Különben is hogy nézel ki? Neee?
-Én?
-Te egy dagadt, kövér bunkó vagy!
-Mondtam már, hogy megduglak, vegyél vissza!
-Tudod, kit dugsz te meg?
Hát most meg Lakatos úr röhög. Angéla a fejét csóválva áll fel, kerüli meg az asztalt, hogy kikísérje a tömlöcből jött urat.
-Én nem tudom, hogy kicsoda maga, de tényleg jobb lesz, ha távozik.
-De én a Lajos legjobb barátja vagyok!
Angéla egy pillanatra meghökken, elbizonytalanodik.
-És a férjem küldte?

-Ne higgyél a kövér gecinek! Már nem a barátom!

-Nem hiszek magának.
-Ja! Na jó, nem ő küldött, de…oké, és bocsi…
Józsi hagyja magát kikísérni, a bejáratnál még visszafordul.
-Biztos, hogy nem kapom meg?
-Nincs itt, ha azt keresi.
-Akkor se, ha megdugom azt ott, tényleg?
-Te engem? Köcsög! Filéző késsel vágnám le a pöcsöd!- ordít át a téren Gizella.
-Ez nem érné meg, ugye?- mosolyog Angéla a lehervadt férfira.
-Hát nem, csókolom. Boldog karácsonyt.
-Magának is. Üdvözlöm az édesanyját. Meg a haverokat.
Angéla szelíden becsukja az ajtót. A homlokát egy pillanatra fáradtan a deszkához nyomja, aztán fordul.

Én megfogom Lakatos úr karját, a fejemmel intek, egy pillanatra reppenjünk Józsi után.


55; FÉLVARJÚ TÁVLAT

Józsi szédeleg a kudarctól sújtottan. Tétován lépdel, meg-megáll, magát szídja nyilván. Vagy győzködi. Hogy túl könnyen feladta. Á, nem. Nem könnyen. Hősiesen küzdött, Vándor. Tudom, miről beszélek. Te csak elképzeled, ha mered, de én színről színre látom Gizella kisasszonyt. Józsi kemény srác, nem csak száznegyven kiló. Úgyhogy én meg Lakatos urat győzködöm, miközben Józsi felett lebegünk a hópihék között.
-Nem olyan rossz ötlet ez.
-Ez egy kibaszott rossz ötlet, Fater.
-Nála tényleg senki se keresné.
-Csak a rendőrség, bazmeg!
Átpislantunk a megfigyelő szoba ablakára. A két rendőr, mit sem törődve a térfigyelő kamerával, az ablakban lógva sasolják a távolodó Mikulást. Gergő hadnagy közben a mobiljába üvöltözik.
-Én leszarom a Grált, értsd már meg!
-Értem én, Cimbi.
Józsi rá se néz a dömper lexus luxusra, még mindig a saját anyját szídja, hogy lehet ennyi év bűnözés után, többszörösen elítélve súlyos testi sértésért is, ilyen tutyimutyi. Bezzeg mi ránézünk a fekete autó rettegést sugárzó tömegére. A belsejében most zöld fény dereng.
Ő ül bent!
Jaj, csak ő lehet.
Éppen egy kétarasznyi hosszú hangtompítót szerel fel a kedvenc pisztolyára, amiről csakugyan nem lehet eldönteni, hogy kézifegyver, vagy mozsárágyú.
Dermedten állok meg a légben. Igen, Vándor. Most már tudom. Egy kísértet is képes rá. Beszartam. Lakatos úr rángat magával, fel rendes Varjótávlatba. Hagyjuk a fenébe Józsit. Szerencsésen megúszta a kis aljas árulását. Lejátszott. Meg aztán mért is lenne az árulás, hogy meg akarja szerezni a Grált? Ki ne próbálná meg? Ennyi évi bűnözés után ő is megédemelné a gondtalan nyugdíjas életet. Ha Krisztus urunk kelyhének birtoklása arra lenne, ugyebár, való.
És akkor szegény Józsiban, ki oly hitelesen játszta Szűz Mária szerepét, felülkerekedik az öngyilkos, avagy a halálösztön. Mással nem bírnám a döntését magyarázni.
Visszafordul.
Indulattal!
És harározott, sietős léptekkel ismét a Lakatos villánál terem, mint aki nem hagy magának időt arra, hogy meggondolja magát.
Ez igen! Erre még védencem is csak tátog egy sort.
Józsi csenget. Nem kell sokáig várnia. Gizella nyilván azt hiszi, végre megjött az igazi Chippendale fiú. Késve persze, ahogy a pizza szokta.
Gizella ajtót nyit.
Lakatos kollégával sietünk mi is vissza.
Annyit még látunk, hogy szemben az ablakban Gergő hadnagy a mobijába még jobban üvöltözik.

56; LAKATOS-VILLA (FOLYTATVA)

Arról, hogy Józsi harmadszor is csak úgy átlépje a Lakatos villa küszöbét, persze szó se lehet.
-Neeee!?
-Én vagyok a Chippendale fiú.
-Nem a börtönből jöttél?
-Vicceltem.
-Vicceltél?
-Ja.
-De várjál már! És Lujdzsit honnan ismered?
-Lujdzsit mindenki ismeri.
-Kotonos körökben?
-Mi? Ja!
Angéla kiált át Gizinek, ki az.- Vissza jött a kövér buzi!
-Nem vagyok buzi, bazmeg.
Gizella kisasszonyt ez a bazmeg már szinte meggyőzi.
-Ne bassz! Te ilyen macsó vagy?
-Ja.
-Akkor gyere be megint, bazmeg!
Gizi máris szerelmesen néz fel a férfira. Józsi, lesz ami lesz, becammog, megáll a konyhapultnál, komoran biccent Angélának.
-Hoppá harmadszor is? – kérdezi Lakatosné. Józsin megolvadnak a hópihék, vagy/és nagyon izzad.
-Iszol valamit, mocsok gis geci?- dorombol Gizella.
-Mi van?
-Bármi!
-Akkor hozzál bármit! Sokat!
-Ez az! Andzsi! Csak szívatott ám az előbb!

-Mindjárt lerúgom a fejit.
-Azt varrhatom vissza neki is?

Gizella kisasszony a hűtőből kigusztál, minő meglepetés, még egy egész üveg whiskyt. Letekeri a kupkaját, Józsinak is vizes poharat keres. Tölt magának is.
-Iszunk, geci!
-Egészség.
Koccintanak. Angélának ennyi elég. Összecsapja a Bibliát, fájdalmas pillantást vet az Utolsó Vacsora viaszkos vászna felé, a Bibliát a hóna alá véve az ónkupát a mosogatóhoz viszi. Józsi persze minden mozdulatát figyeli. Gizella viszont már csak vele törődik.
-De legyél ám kemény velem, mert úgy szeretem!
Józsi csuklik, és nem a whiskytől. Angélához szól, szinte esdekelve.
-Ugye nem tetszik kimenni?
-Nem akarok zavarni.
-Dehogy teszik itt zavarni!
-Ja, Andzsi, tőlem is maradhatsz.
-Kérem!
Angéla nem érti, mért kéne maradnia, de a pultnak támaszkodva megáll egy pillanatra.
-Oké, Miki! Kezdjük? – buzdul fel Gizella.
-Mi? Ne! De! Ja!
-Tényleg nem hoztál semmi zenét?
-Minek a zene?
-A táncodhoz.
-Tudok én…anélkül is.
-Hallod? Andzsi! Szuper! Oké! Táncolj!
-Most?
-És ha jól csinálod, utána felvihetsz és szétszakíthatsz!
-Szét? Mért?
-Ha jó kan vagy, ma belefér egy kis szado-mazó.
-A mi, csókolom?
-Jaj, Gizi!
-Hallod, Lujdzsi?

-Mocsok egy ribanc vagy te, Gizi.

Hát Vándor, te tudod, hogy én falun éltem, úgyhogy ez nekem aztán…
-Táncolj, geci! Naná, neee? Egy szál pöcsig himbi-limbi. Gyerünk!
Azért jár az ötven ropi.
Angéla löki el magát a mosogatótól, ismét magához veszi a Bibliát, indul fel az emeletre. -Ezt én tényleg nem nézem.

-Andzsikám, kettesben ne hagyd ezeket!

Angéla most úgy tesz, mint aki nem hallja néhai férje könyörgését.
   

57;MEGFIGYELŐ SZOBA

Gergő hadnagy üvöltése viszont egy hőszigetelő ablakon, egy hópihés utcán, és a Lakatos villa falán át is jól hallható érzékeny kísértet füleimnek.
-Mi az, hogy egy lőccsel seggbe kúrva elhalálozott?!
Hoppá, gondolok most én. Intek a védencemnek, élvezze nélkülem a himbi limbi egy szál pöcsig táncot, én addig átnézek a kukkoló kollégákhoz kicsit. 
Mert ami a himbi limbi után következik itt szerencsétlen Józsi és Gizella kisasszony között, arra nem vagyok kíváncsi. Vagy ha kíváncsi is vagyok, sose vallanám be magamnak. Mert én az életemben is úgy voltam a pornóval, Vándor, képzelheted, hogy noha benne volt abban a kábeltévé műsorcsomagban, amit előfiezettem a falunkhoz közeli kisváros szolgáltatójánál, de soha se néztem. Csak ritkán. Mert nagyon megviselt. Az a szodoma és gonorrhea, mondaná ezt Lakatos úr, ha megvallanám neki ezt a dolgot.

    “Ó, istenem, de nehéz is az, ami nem könnyű!
        Pörch Arisztid: Sóhajok könnye

A megfigyelő szobában Gergő hadnagy orra a monitort bökdösi.
A képen az amerikai konyha eseményei. Lacó őrmester ujjai viszont ördöngösen
dolgoznak a klaviatúrán.
-De akkor ez biztos, Lacó?
-Micsoda, főnök?
-Hogy ez ott a dagadt Szász József a tömlőcből? 
-Majd jobban ráismer, ha himbi limbire vetkőzik.
-És ezért ölte volna meg a hímringyót?
-Erős a gyanú, hogy azért tette.
-Egy rohadt piros ruháért?
-Vagy hogy ő dughasson Gizellával.
-Ne már, Lacó!
-Kevesebbért is gyilkoltak már, főnök.
-De honnan ismerte a kéjkant?
-Ezt próbálom most kideríteni.
-Azt a hétszentségit neki! Egyre cifrább ez az ügy.
Most oktassam ki, hogy a Hétszentségnek csak nagyon közvetve lehetne ehhez köze?
Lacó gépe csilingel. A hadnagy nem veszi le a szemét a monitorról, úgy érdeklődik.
-Nos? Mi a kapás?
-A hímringyó és az orosz maffia között nincs kapcsolat.
-Egyenlőre.
-Az isten nyugosztalja szegény Kurta urat…
-Maga sajnálja?
-Á, főnök, csak szokás ilyesmit mondani.
-Mondjuk tényleg nem szép halál, ha valakit egy műfasszal karóba húznak.
-Hát nem.
-Bár az se kellemes, ha más meg péppé csapdossa magát a falon, mint Lakatos.
-Az még furcsább, főnök. Pláné, hogy még holtában se bírta abbahagyni.
-Csak ne jöjjön megint a paranormális dumával!
-Igenis.
-De akkor most mért vigyorog?- néz rá egy pillanatra Lacóra a hadnagy.
-Talán csak arczsábám van.
-Kezeltesse!
-Értettem.
-A könyvelő?
-Wellness van Sárváron egy bomba nővel.
-A kurva anyját!
-Biztos, hogy letartóztassuk?
-Naná, hogy vegyék őrizetbe!
-Oké, mindjárt ímélek az ottaniaknak.
Pillanatnyi csend áll be. Gergő a monitoron át kukkol. Momentán Gizella kisasszony és Józsi Mikulás vedelik a whiskyt. Én Lakatos urat is látom, Józsi felett lebeg lehúzott sliccel, kicsempészett farokkal. Megpróbál Józsi poharába belehugyozni. Mondanám, hogy semmi értelme, mert nekünk kopogó kísérteteknek csak ektocsulánk van, ektopisánk nincsen…Bár ki tudja? Annyi meglepő és szabálytalan történt már ügyünkben…
Lacó őrmester és a gépe nagyon aktív: megint kapást jelez.
-A kommandós srácok a helyükön, főnök.
-Megcsípjük ezt a kövér disznót, Lacó.
-Meg.
-Mihelyt megkapja a Grált és kijön a házból.
-Rálépünk, mint gyöngytyúk a takonyra, főnök.
-De mért hablatyolnak össze-vissza ezek?
Na, jó volt megint egy kicsit melegedni nálatok, fiúk.
Lebegek vissza a Lakatos villába.
Közben azon tűnődök, most már arra is kéne egy terv, cimbi, hogy ne már Józsira húzzák a zsaruk Kurta úr meggyilkolását. Az egyszerű érthetőség kedvéért.
Nem értek a büntetőjoghoz, de kapna érte vagy húsz évet. Nem elég neki ma éjszakára Gizi? Elismerem, Vándor, a saját kis beszólásomat megmosolygom, amíg…
Újfent megáll bennem az ütő, és be is szarok ugyanabban a pillanatban.
A Kékpofa áll a Lalatos villa autólejárója mellett. Az embermagasra hagyott buxusbokor árnyékában. A mozsárágyúja csövégével és a rátekert hangtompítóval a térdét verdesi.



58; LAKATOS-VILLA, KONYHA

Józsi már lerángatta magáról a mikulás göncöt. Gatyában, ujjatlan trikóban támasztja a pultot olyan meghitten, lazán, mintha el se jött volna a Búfelejtőből. A hirtelen felindulásból felhajtott fél liter whisky újra a bizakodó hangulat zenitjére lökte. Mi több, kezdi szinte vonzónak tartan a nőt.
Gizi viszont egy kissé kritikusan nézegeti Józsi száznegyven kilóját. Hát…az öreg besurranó tolvaj és garázda bizony nem mindenütt színtiszta izom. Viszont a mentségére szóljon, hogy csaknem a tökéig lecsüngő pocakja se látott soha egy gramm szteroidot. Sört, azt igen.
-Ne haragudj, öreg, de hogy lehet így kinézni? –fogalmaz magához képest kedvesen Gizella.
-Mi a bajod, bébi?
-A te szakmádban? Hájas vagy!
-Van itt izom.
-Vagy ez a menő most?
-Mi?
-A kurva kövér?
-Nem vagyok kövér, mondom!
-De. Hájas vagy.
-Akkor bazmeg!
-Te bazd meg!
-Rádfekszek, hulla vagy!
-Neee? –Gizella kisasszony felvihog, Józsi borostáját végigsimítva ellibben a férfi előtt, elvesz egy széket az asztal mellöl, a Utolsó Vacsora viaszja alá rakja, ott lovagló ülésbe ráül, két kezével a támlát átöleli.
-Oké, szépfiú, táncolj!
Józsi úgy érzi, ehhez ő mégse elég részeg.

Lakatos úr a mennyezeten pattog röhögve, már két perce nem bírok szólni neki, hogy a Kékpofa a bejáratnál ácsorog.

-Neee! Nyomjad te kigyúrt állat!
-Nincs még egy kis pia?
-Most már a munka, aztán pina, csak utána a pija, geci.
-Rohadj meg!
Józsi táncolni kezd. Zene nélkül. Valami belső ritmusra lépeget, de azt is elvéti. Közben emelgeti a karjait, riszálja a farát, amit időnként egy-egy dögösnek szánt kúró mozdulattal fűszerez. És közben olyan komoran mered maga elé, mint akit a kutyája ravatala mellett járja az indián szellemtáncot a mana kiáradása, és a mágia újraébredésének évében. Gizella csak ámul, bámul.
Aztán elkezd Józsin röhögni. Lakatos úrral hisztérikusan versenyt vihog. Bár ő a védencemet nem hallja. Nem mondom, jómagam se tudnék elfojtani egy hitetlenkedő mosolyt a gatyás mikulás pordukciója láttán. Pedig oly meghatározó alakítást nyújtott volt Szűz Mária szerepében! Legalábbis Lakatos úr vetítése szerint.
De a Kékpofa az ajtóban van! A hangtompítós mozsárágyújával! És nem igaz, hogy ezt a zsaruk odaát nem látják! Naná, őket is lenyűgözi Józsi bátyánk művészeti tevékenysége, számlára ötven ezer plusz huszonhét százalék áfa.
-Bazmeg, geci, ez kurva jó!- visong Gizella. –Andzsi! Gyere le, ezt látnod kell!
Ettől védencem jókedvébe homokszem esik, de aztán annál jobban röhög, amikor Gizella őt szólítja. -Lujdzsi, az egekben!
-A picsába már!- Józsi megsértődik, leáll. Izzad, akár a ló. Gizella még kivisongja magát, aztán beáll a csend. Ezt megpróbálom kihasználni.

-Lakatos úr…!

-Na mi van, kövér állat? Ennyi?
-Ennyi!
-Ez két perc se volt!
-Öt volt.
-Kettő.
-És? Megyünk kúrni?
-Dehogy megyek én veled kúrni! Büdös is vagy, geci! Innen érzem.
-Anyád.
Józsi végképp megorrol. A hűtőhöz ballag, kinyitja, kivesz egy dobozos sört.
-Senki se kínált, neee?
-És?
-És most már tényleg takarodj!
-Mi van?!
-Húzzál! Ezért egy fillért se kapsz tőlem, geci!
-Kinek kell a pénzed, bányarém?

-Nana, öreg!

Gizellát persze nem kell félteni. Felpattan, megragadja a szék lábát, a feje fölé emelve fenyegeti Józsit.
-Hééé!- hátrál a fúria elől.
-Neeee!
-Kérem a szajrét és itt se vagyok!
-Neeee!
-És nem vagyok hímringyó! Engem tényleg a Lakatos úr küldött!
-Ő meghalt, te fasz.
-Tudom! Láttam! Én voltam Szűz Mária! Higgye el! Mondta nekem, Józsi, ha történne velem valami, legyél te a Mikulás.

-Egy faszt mondtam én ezt neked!

-Neee!
-És vedd magadhoz a Grált!
-Ezt mondta?

-Józsi, halott vagy.

-Adjuk neked oda?
-Ezt volt a kívánsága.
-Hazudsz, geci. Nem mondhatta, mert nincs is itt!
Gizi ismét felkapja a széket a lábánál, úgy lóbálja, hogy látszik, ütni fog vele, most nem csak fenyeget. Józsi kapkodva öleli magához a mikulás cuccát, aztán hátrál tovább a kijárathoz, mivel az eszelős némbernek nem mer hátat fordítani.
-Hogyhogy nincs itt?
-Úgy, sose volt itt! Tudnék róla.
-Ne már!
-Húzzál, vagy áthívom a rendőrséget! De előtte kiverem az agyad ezzel, neee!
Józsi kitapogatja a kilincset, kisurran. Gizi leteszi a széket, és becsapja az ajtót.
-Bazmeg!- vinnyog fel szegény Józsi. Megfordul, csaknem sírdogálva veszi tudomásul a teljes megsemmisülést. A mikulás cuccot még mindig magához ölelve somfordál el. Aztán egyszerre két dolgot vesz észre. Az első, hogy fázik, a második, hogy elhozta a sört. Ez szomorú mosolyra kézteti. A Grálért jött, de a sör is megteszi. Mondjuk nem volt olcsó ez a Borsodi. Ha a ruhakölcsönzőt beleszámítja…
Ezt most nem tudja kikalkulálni. Először azért, mert észreveszi, hogy a szemközti ház ablakából ketten is őt nézik. Másodszor, mert a csendes hóesésben hátulról rászakad az ég.
A Kékpofa, mint egy pillét, kapja fel Józsi száznegyven kilóját a vállára, és fekete homállyá válva eltűnik vele.
Amire mi kiérünk védencemmel a Lakatos villából, a két rendőrünk pedig a szemközti házból, hült helye. Hogy valaha járt itt, azt csak a fehér mikulás szakáll bizonyíthatja.
A két rendőr kezében pisztoly. Forgolódnak, cikáznak, nem értik.
-Hol van? – üvölt Gergő az őrmesterre.
-Mégse jött ki?
-Dehát láttuk!
-Akkor megint visszament?
-Leütötték!
-De kicsoda? És az hol van?
-Mit tudom én? –végre Lacó őrmester is megsértődik.
-Ezt maga most kurvára elcseszte, őrmester!
-Én?!
-És a kameráknál ki van, bassza meg?
Gergő rohan vissza a házba, Lacó csak ballag.



59; A VILLÁBAN

Szegény Józsi. Ez persze nem kis álszentség tőlem. Elvégre az ő elrablása révén nyerünk időt. A födémen keresztül suhanva lenézünk a garázsba, hogy kopogó szellemként magunkhoz vegyünk egy-egy baseball ütőt. Az egyiket Lakatos úr a Furgonkában tartja, utazáshoz, a másikat sarokba támasztva házőrzéshez.Ezeket készenlétbe helyezzük. Közben védencem megtalálja Furgonka sofőr ülése alatt azt a szagos-ízes kotont, amivel az egész elkezdődött. Ettől sírva fakad. Ebből is láthatod, egyre gyengébbek az idegei. Legszívesebben jómagam is zokognék, mit keresek én itt, mint békeharcos a fronton szuronyroham előtt. Vagy mint géniuszra mutálódott spermasejt a szagos kotonban, hogy stílszerű legyek. Ezért nincs erőm tiltakozni, amikor megvarrt nyakú barátom zsebre vágja az óvszert, hogy mostantól örök mementóként magánál tartsa. Na most eme koton bármennyire is lejárt és haszontalan dolog, mégis evilági, következésképpen látszik Lakatos úr kísértet zsebében.
Így aztán egy használt koton hüppög a konyha padlója felett egy méternyire lebegve, midőn visszatérünk a garázsból. Gizi közben bekapcsolt magának valami dögös-dugós zenét, és a fürdőszobában matat.
-Akkor mi is a terv, cimbi?- kérdezi a taknyát felszívva a használt koton.
-Ördögűzéssel még próbálkozhatunk.
-Azt hogy is kell? Mint a filmekben?
-Lehet. Én latinul hablatyolok valamit, közben pofán öntöm szenteltvízzel, aztán agape satanas, a Kékpofára üvöltök.
-És erre ő?
-Meg nem ölhet, mert már halott vagyok.
-Erre én?
-A fejére húzod ezt a kotont, cimbi.
-Tényleg? És akkor…? Na, fater, elmész te a picsába!
-Mondjon jobbat, bassza meg!
-Fogom Angélát meg Gizit, beülünk a Furkonkába, és zamek!
-És?
-Azt a geci Grált meg kiteszem ide a az asztalra!
-Erre a Kékpofa elviszi?
-Aki kapja, marja, baszod.
-Nem éppen Sion lovaghoz való ötlet.
-Leszarom.
-És mit szólnak ehhez odafent Csillagközben?
-Azt is.
-Leszarja?
-Magasról. Nem emlészel, Fater, engem már Pokolra ítéltek.
-Hátha nem.
-Ott voltál.
-Módosíthatnak.
-A háthával kezdődő mondatokat csak tartsd meg magadnak.
A koton gőgösen-igerülten odébb lebeg. Kíváncsi lennék, odaát a rendőrök észrevették-e már ezt a nem normális jelenséget. Gondolnám, átnézek evégett is a fiúkhoz, de védencem megakaszt.
-Tudod, hogy mi kéne? Fel kéne szentelned a baseball-ütőket.
-Kékpofa ellen?
-Azt akkor nekiesünk a kibaszott fejének.
-Az talán működhet.
-Látod, hogy nekem kell mindent kitalálni?
-És ha nem döglik bele?
-Hozzál csak szentelt vizet!
-Ki? Én?
-Te voltál pap, baszod!
-Na jó. Láttam is erre egy templomot.
-Ott van a lakópark után a lakótelepnél. Az a református.
-Én katolikus vagyok!
-Te egy takony vagy. Húznál már?
-Lakatos úr nem tart velem?
-Mi van, Fater, félsz nélkülem?
Mi tagadás, már megint nem vagyok nyugodt. Azért csak elindulok egyedül. Óvatosan átdugom a fejem a falon, körülnézek. Szegény Józsival mi lehet? A rendőrök behúzódtak a monitorokhoz. Na jó, tiszta a levegő. Alig suhanok száz métert, az eszembe jut valami, visszafordulok.
A koton árván lebeg az Urolsó Vacsora viaszkja előtt.
-Cimbi!- szólok rá. Lakatos úr összerezzen.
-Mi van?
-Mibe hozzam?
-Mi? Pohárba! Bilibe! A szádba, bazmeg!
-Jobbat mondok. Adja ide azt a gumit!
-Ezt? Nem!
-Higgye el, komoly szakrális értéke lenne.
-Mije?
-Minimum jóvá tenné vele azt a Ludmilla ügyet.
-Gondolod?
-Talán még úgy is, hogy a vizet reformátusoktól lopom.



60; FÉLVARJÚ, SUHANÁS KÖZBEN

Légvonalban repkedek, útbaesek jövet-menet. Az aranyos kis templomot hamar megtalálom.
Egy kicsit elnézegetem. Kár a reformátusokba ez a lakótelepi népies neogusztustalan gyöngyszem. Biztos, hogy a lelki sívárságukból adódó fehér festék mániájuk miatt nem tudják értékelni.
A hajó tele van hívőkkel, mint a cet gyomra Jónással. A negyvenes, fiatalos “kolléga” épp a szószéken vartyog valamit Jézus születéséről, már ahogy ezek látják.
Nem állom meg, Vándor, hogy kimondjam, Kálvin is maradhatott volna az asztala mellett a boránál, ahogy jómagam cselekedtem. A gondolataimat kockás kis füzetkékbe, ám az eszem ágában se volt arról még ábrándozni is, hogy azokat közzé téve változtassak a világ folyásán. A gőg, Vándor, az…
De nem érek rá meghallgatni pár vérpezsdítően dühítő gondolatot. Lakatos úr kotonját megmerítem a szentelt vízben, közben kissé drukkolok, nehogy valamely hívő tekintete unalmában pont a medencére tévedjen. Már biztosan ismersz engem annyira, Vándor, hogy ha csak tehetem, én kerülöm a feltűnést.
Az óvszer pukkadáig, húss, suhanok vissza.
Lakatos urat nem találom a földszinten. Élek a gyanúperrel, hogy Angéla asszonynál lelem. Pert nyerek.
Védencem törökülésben lebeg az ágy előtt, mint valami pókhányásba mártogatott dzsinn, és könnyezve bámulja a nőt. Elszorul a szívem. Vonulok a falon át vissza, Lakatos úr rámnéz, int, maradjak csak. –Látod őt, Fater?
Biccentek, látom. Mutatom a szeneteltvíztől duzzadó kotont.
-De ugye mi vagyunk a jó fiúk, Fater?
Megint biccentek.
-Meg egy faszt- sóhajt egy akorát, hogy még a varratokon is a bánat lehe jő.
-Maga is jó fiú, Lakatos úr.Majdnem olyan jó, mint egy Sion lovag.
-Bár az lehetnék tényleg.
-Még kiderülhet.
Angéla ruhástul, karjait széttárva, húnyt szemmel fekszik az ágyán.
Vonásain mélységes bánat, mellette a kinyitott Biblia. De hol lehet felütve?
Modosítok, így saccra mégse Márk. Talán inkább Lukács?
Sose derül ki?
Magára hagyom a fiatalokat.
Az utcai falon keresztül a rendőr bajtársakat vizitálom.
       
Gergő hadnagy ül a monitoronál, az arcát a tenyerébe rejti. Így persze, hogy nem észlelhette a parakotonális eseményeket. Lacó őrmester az ablak mellett támasztja a falat, rézsút kiles az utcára. De most tényleg minek ezeknek modern mefigyelő technika? Én csak egy falusi surmó pap voltam, de ezeknél még én is hatékonyabban ellenőriztem szeretve megvetett környezetem bűneit.
Gergő nyög fel. Kiles az ujjai közül. A Lakatos-villa konyhája üres. Elkéstél, öcsi. Ott csak az Utolsó Vacsora gyomrot felkavaró nyomata. Mögötte a Grál, de nektek persze sejtelmetek sincs erről, mint ahogy semmiről. Az adófizetők pénzén vagytok hülyék, hé! Most hőbörögjek? Miért ne?
Egy kísértet lehet populáris? Ezen tűnödök el.

        “Igen. Egy kísértet is lehet populáris. Sőt!”
             Pörch Arisztid: Sóhajok könnye

Gergő előkapja a mobilját, számot keres, aztán mégse hív senkit. Lecsapja a készüléket a klaviatúra mellé. – Ilyen nincs.
-Ja- ért vele egyet az őrmester.
-Mi ja?
-Hogy ilyen nincs.
-Hová tűnt el tíz másodperc alatt?
-Ja.
-És ki ütötte le? És hová vitte?
-Tudja az ördög.- És az őrmesternek persze fogalma sincs, hogy most van igaza.
-És azt kiderítette már, honnan tudott az a hájas barom a hímringyóról? És mért ölte meg?
-Szerintem nem ő tette.
-Hát?
-És nem is tudott a kéjkanról.
-Nem!? – A hadnagy persze megint hülyének nézi az alárendeltjét, ahogy azt kell is. Pedig ez a perc Lacó életében a tisztán látás kegyelmi pillanata. Mert például most is meglát valamit. Amitől Lacó máris vigyorog. Vagy ez tényleg csak arczsába?
- Főnök?- lehelli a hadnagynak, szinte élvezettel.
-Kész. Vége. Holnap visszaadom az ügyet.
-De most mondhatok valamit?
-Maga megint vigyorog?
-Lehet…hogy elment…
-Mi? Mi van?
-A Mikulás.
-Mi van vele?
-De már jön is vissza.

És így igaz!    Az utcában a Mikulás közeledik nyugodt léptekkel. Szinte tétovázás
nélkül fordul be a Lakatos-villához. A bejáratnál egy pillanatra megtorpan, alaposan körülnéz, aztán határozottan a csenget.
Hát mondjuk ezen még én is elámélkodok egy röpke percig, nem csak a rendőr urak.
Így amire visszaérek védencem konyhájába, az új jövevény már a konyhapultnál somolyog, vele szemben Gizella kisasszony.
Én meg csak most veszem észre, hogy a kotont, pukkadáig telve szentelt vízzel még mindig a kezemben tartom. Azonképpen, ahogy Józsi markolta a dobozos Borsodit, amidőn fejbe somta a Pokol.


61; LAKATOSÉKNÁL

Gizi az elmúlt, békés félórában, semmivel nem lett józanabb. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy marhára bírja a piát. Te ismered az előző életemet is, Vándor, így tudod, hogy jómagam egy igen iszós faluból jöttem, és, isten megbocsátja tán azt az egy bűnömet, hogy magam se vetettem meg a jófajta homoki rizlinget esténként a kántor úrral megejtett csodálatos emlékű asztali beszélgetéseinkhez, amikre az imént már utaltam is. No de uszkve három liter whisky kora délutántól az esti mise idejéig!
Hát az bizony kemény munka. Akaraterő kell hozzá és mélyéges hivatástudat. És ha még hozzá vesszük, hogy az őszinte gyász általában növeli az a cefre hatását, akkor ki kell mondanunk: Lakatos Gizella nagy formátumú személyiség. Különös tekintettel a farára, engedhetnénk meg tán ezt az alpári, vagyis altáji viccet. De amit ez a nő piában bír, az tényleg nem vicc.
A második Mikulás is eljut a konyha közepéig. Ott megáll, körülnéz. Visszafordul Gizella kisasszonyhoz, aki őt már gyanakodva figyeli.
-Hohohohóóóó? Jó kislány voltál?
Nálam máris lebukott. Ő is. Mért nem értik meg, uraim, hogy hohohohót nem lehet csak úgy mondani! Igaza van Szent Miklósnak, jószerivel ez az egyetlen szakrális szó, aminek még megamaradt némi mágikus hatalma az aranykorból. Tehát tényleg csak az mondja, aki ki tudja mondani. Ámen.
-Te most akkor? Végre a hímkurva vagy?- érdeklődik kissé nehezen artikulálva Gizella.
-Hát ha azt kértél karácsonyra…
-Az unokbátyám emlékére kértem, nem karácsonyra.
-Egy hímkurvát?
-Mért ne? Neeee?

Erre már Lakatos úr is átrongyol a mennyezeten Angéla asszony szobájából.

Az új mikulás lehúzza a homlokáról fa kapucnit, és lerángatja az arcáról az álszakállt. Fintorog.- Nem baj, ha ezt leveszem? Szerintem rühes volt, aki ezt a műszört előttem használta.

Se jómagamnak, se védencemnek nem különösebb meglepetés, hogy Baba Béla bigámistára kell ráismernünk. Bár azt se állíthatom, hogy már vártuk.

-Vedd csak- késik el az engedéllyel Gizella.
-Hello, szépség!- nyájasodik neki a bigámista.
-Neee!

-Fater, ma már a betyárokból is kiveszett a becsület.

-Hohohohóóó! Hát meggyüttem!

-Nem mondunk hohohohót, mért kell könyörögjek?

-Akkor gyere!
Gizella kisasszony kézen fogja Baba Bélát, vezeti a konyhán át a fürdőbe.
Ezen a bigámista alig csodálkozik. Annál inkább elkerekedik a szeme a szentelt vizes kotonon. Végre valaki észrevette. Aztán inkább nem hisz a szemének. Látomását a bűntudatának tudja be, azt pedig a tizenhárom és fél kannás nagyfröccsére fogja. Hagyja magát tovább vezetni.
Gizi a fürdőben egy pillanatra megtorpan. De csak hogy magához kaparintsa a következő whiskys üveget. A jakuzzihoz vezeti a bigamistát. Aztán a maga részéről ruhástúl beleereszkedik a pezsgő vízbe. Béla azért csak megtorpan. Némi ámélkodással bámul le a fürdőzőre. Noha sokat látott férfiú, ilyesmire még olajfestmény formátumban se emlékszik: whiskyt vedelő igen kövér nő ruhástul a jakuzziban. Szinnyei mester ecsetjére kínálkozó téma. Vagy viaszkos vászonra, ugye.
-Neeee?- néz vissza a bigámistára Gizi, aztán dacosan meghúzza az üveget.
-Hűha! Te aztán izgalmas hölgy vagy!
-Akkor vetkőzz, geci!
-Még nem is udvaroltam.
-Vetkőzz és táncolj, vagy téged is helyből kirúglak!
-Ó, engem nem lehet csak úgy kirúgni.
-Mért nem? Ki vagy te?
-A télapuska, aranyoskám!
-Akkor dolgozz! Ez a zene megfelel?
Béla belehallgat a dögös-dugósba, a karját széttárja. –Nekem oké.
-Gyerünk! Tökölődik itt velem mindenki.
És Baba Béla igazi profi módjára alkalmazkodik a helyzethez. Belekezd egy olyan Chippendale sztritízbe, hogy nincs az az élveteg, de legalább hervadásnak indult úrinő, aki nem nyalná meg utána mint a tíz műkörmét.

Lakatos úr ebből adódóan elérkezettnek látja az időt, hogy leugorjunk a baseball ütőkért. Odalent néhány bíztató igével felturbózva megszentelem őket. Az ilyen módon szakrálisan megtisztult kotont védencemnek visszaszolgáltatom, akit e szent ízes-szagos ereklye már bezzeg nem érdekel, a munkapadra dobja olajos rongyok és szerszámok közé. Lakatos úr a födémen át pattan a fürdőbe vissza.
Túl nagyot rugaszkodik, így Angéla asszony szobájában köt ki.
-Andzsi, bazmeg, de szar az élet! Hogy nem bír egyetlen becsületes barátja lenni az embernek!-  fakad ki a feleségének, ha már ott van.

Angéla felül az ágyában, egy kissé értetlenül fülel a lenti zenére, és az elhúnyt ura kifakadására. Felemeli, aztán leteszi a Bibliát, inkább hallgatózik. Na, most megnézhetném, hogy melyik evangélistát olvassa, de inkább összeszedem az összes bátorságom, és ellebegek a dömper lexus luxushoz. A Kékpofájú közelébe merészkdek! Hátha segíthetek Józsin. Igen, Vándor, ezen magam is elcsodálkozom. Saját akaratomból megyek oda, járulok a Sátán színe elé, csak hogy egy felebarátom baját orvosoljam. Elvégre pap lennék, Krisztus katonája, és CSBB altiszt, vagy mi a rosseb. Erről jut az eszembe, hogy:
Tisztelt Fegyelmi Bizottság!
Józsival az van, hogy nagy bajban van. Kékpofájú fél órát adott neki, hogy magához térjen. Aztán először, mint szívlapáttal agyoncsapott vakondokot, a lábánál fogva lógatja szegényt. Aztán imígyen rázza.  Józsiból hullik is ki minden. Kétdecis pálinka, álkulcs, kapukulcs, aprópénz, eltávozási papír, ruhakölcsönző számla, fogtömés, gyomorsavval kevert epe, sörrel higítva és vodkával megrondítva. Közben szegény félig-meddig tényleg magánál van, pedig nem is szeretne. Aprókat nyüszít. Kékpofa csak rázza, rázza, pedig nyilván rájött már, hogy az az ékkövekkel kivert kehely nincs nála. Kékpofa egyre mélyebben, dühödtebben morog. Végül úgy dönt, hogy kedvenc agyonverési technikáját alkalmazza, elkezdi hozzácsapdosni a lexus luxushoz a száznegyven kilós testet.
-Megőrültél?!-sikoltok fel. És a kékpofa meghallja! –Behorpad a kaszni, bazmeg!-orítok a sátán arcába. És ezt is hallja. Elengedi Józsi bokáját, aki mint a rongy, terül el a hókásás aszfalton. A Kékpofa körülnéz, szerencsére nem lát. Én viszont megőrültem.
Tisztelt Fegyelmi Bizottság! És én. Én! ÉN voltam olyan bátor, hogy mintegy incselkedve szólok a Sátánnak! –Itt vagyok, köcsög pöcsög! Kapj el, ha tudsz!-
Persze nyomban félvajúba ugrok. A sátán a hangom irányába moccan. Semmi.
Szimatol. –A seggem partját szaglasd, bazmeg!- kacagok reája, biztos távolságból. Ezzel kész. Teljesen összezavarom a mocskot. A fejét hátravetve üvölt. A kandelláber fényében látni, ahogy a két kinőtt szavra között a hó esik.
Szerintem megint nyertem egy kis időt.
De mennyi kéne, amíg szent Miklós végre megérkezik?
Eljön egyáltalán?
Vagy szóljak a rendőröknek? És? Mit is mondjak nekik?


62; A megfigyelő szobában

Gergő hadnagy és Lacó őrmester merednek arra a képernyőre, ami a fürdőben képződő eseményeket mutatja.
Béla már csak egy szál tanga gatyában ropja, a feje fölött forgatja szürkére mosott ujjatlan trikóját. Gizella élveteg bámulja az előadást a jakuzziban.
-Maga érti ezt, Lacó?
-Jelentem, nem egészen.
-Mi az, hogy nem egészen? Ért ebből egyáltalán valamit?
-Menjünk be? Kérdezzük meg?
-Várunk.
-Na jó, de mire?
-Összefüggést akarok találni a besurranó tolvaj, a notórius bigamista, a hímringyó, az orosz maffia és a néhai Lakatos Lajos között!
-Jelentem, a könyvelőt kifelejtette.
-Igaza van, Lacó. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy csakis a könyvelő lehet ebben a
közös többszörös.
-Na tetszik látni, hogy a hadnagy úrnak szintén mégis csak érteni tetszik valamit.
Gergő Lacóra bámul, vajon a beosztottja most gúnyolódik-e vele. Dehát csak ugyanaz a zsábavigyor dúl a képén, mint eddig.
Baba Béla most hátat fordít a megfigyelő kamerának, direkt úgy vonaglik, riszálja a valagát, mintha őket provokálná. De az képtelenség. A mai kamerák akkorák, mint egy bolhafing. Lehetetlen őket észrevenni. Azt mesélik nálunk Csillagközben elhalt orosz kémek, hogy britt tudósok fejlesztették ki a CIA megbízásából a NASA-nak. Ne, ezt rakd egybe, Vándor! Mert jönnek a marslakók, mi? F.S. asszony persze ezt is biztos forrásból tudja. Egy orosz szuperkém mesélte neki. Hogy nem jönnek, már régen a Földön vannak.
-Mert? Maga mit is ért ebből, maga magyonhülye? –förmed Gergő Lacóra.
-Hogy Lakatos úr valamit tényleg vallott ezeknek a cellában.
-Igen?
-A Grálról.
-Nem mondja.
-Meg hogy majd jön érte a Mikulás. Ezt mink is lehallgattuk.
-És?
-És azért próbálkoznak.
-És mi közük a hímringyóhoz? A maffiához?
Ezt Lacó se érti. Én meg nem fogom nekik elmagyarázni.
-Szerintem az egy külön ügy. A hímringyó.
Ugye, hogy nem is annyira hülye ez a Lacó?
-Külön-  a hadnagya véleménye makacsul nem változik róla.
-Külön.
-Gondolja maga.
-Bocsesz.
-Beszarás, hogy maga újabban gondolkodik.
-Jelentem, többé ez nem fordul elő.
-Maga figyeljen, rögzítsen, de ne gondolkodjon!
-Igenis.
A monitorhoz fordulnak.
Tovább bámuljál Béla magánszámát és Gizi vihogását. Béla kezd kifulladni. Hiába, a mozgásszegény életmód, a gyenge börtönkoszt, meg a majd három liter kannás bor… Viszont a tanga gatyáját, úgy tűnik, nem veszi le, hála isten. Ez nincs benne a művészeti tevékenységében, plusz áfa.
Gergő nagyot nyögve tápászkodik, a fotókiállításhoz ballag, végignézi a Lakatos úrról készült nyomtatásokat. A kecenc a képénél áll meg újra, ahol a védencemet valami láthatatlan erő megragadja, és kényszerzubbonyostúl a falhoz csapja.
-Mit kavarsz te még mindig, te mocsok? –vicsorít rá az elhúnytra.


63; LAKATOS-VILLA, FÜRDŐSZOBA

A dübörgő dögös-dugós zenét Gizella visítja, vihogja hol alul, hol meg felül.
Tényleg, mint egy kamaszlány a szexbolt kirakata előtt.
Noha a sminkje kissé cseppfolyóssá vált a gőzben, ettől se let sokkal szebb.
Béla végül, mit meg nem tesz az ember Krisztus urunk utolsó bögréjéért, a tangája gumipántjába akasztja az ujjait. Elkezdi lassan, riszálva lehúzni. Erre egyszerre többen is tiltakozván felkiáltana! Ám csak Gizella kisasszony bátorítóan szava hallatszik. -Neeee!
Béla hátat fordít Gizinek, ezzel sajnos szembe kerül Lakatos úrral, akinek momentán csak a feje látszik ki a födémből. Éppen védencem mellé érek, amikor megtörténik.
Baba Béla lehúzza, lehántja, lekígyózza magáról a tangáját.
Vándor!
Hidd el, ezt viszont látnod kéne! A bigámista munkaeszközét, mondhatnám kéjszerszámát nem vagyok képes tájleírnom a számodra.
Lakatos úr kezében megremeg a megszentelt baseballütő, ami így Furgonkája tetején koppan. Szólhatnék neki is, mint az imént a sátánnak, hogy vigyázz, a kaszni, ám Furgonkát elnézve neki még egy horpadás édes mindegy.
Baba Béla kacéran fordítja hátra a fejét Gizella kisasszonyra.
-Remélem, nagyon-nagyon rossz kislány volt kegyed.

-Csak hohohohót ne szóljál, mert megütlek.

-Neeee!
-Nagyon-nagyon risszecske-rosszacska?
-Jaj, de király bika vagy, te geci!
-Ugye, ugye? Kis tündérem!
-Igen! Nagyon, nagyon rossz voltam!
-Ez az!
-Gyere, virgácsolj meg!
-Ez az!
Baba Béla Gizellának dobja a tangáját.
-Pardőz, madam! Nem látta a gátyómat?
-Itt van, itt van!- visong Gizi.
-Kérném vissza!
-Vedd el, geci!
-Nahát, hölgyem! – Béla rosszallását tetetve beugrik a jakuzziba.
Ez is valami, sóhajtok. Így legalább nem látszik az, amiért ezt a spermahajdert annyi feleség imádja.
Lakatos úr viszont elérkezettnek látja az időt, hogy a szent baseball ütővel erkölcsi rendet teremtsen. Őszintén szólva egy pillanatig se hibáztatom ezért. Védencem lehajol, a Furgonka tetejéről felragadja az ütőt, azt áttuszakolja nagy nehezen a födémen. Béla mögé lebeg és egy férfagyasztó harci üvöltéssel akkorát sóz a bigámista hátára, hogy tutira gerincét törné, ha tisztán eltalálja. Ám szerencsére az ütés nagyját felfogja a jakuzzi pezső vize. Baba Béla nagyot hörren, ahogy benne reked a levegő, és elsüllyed a víz alatt. Gizella kisasszony meg bámulja a víz fölött lebegő, lengő baseball ütőt, amíg Lakatos úr le nem dobja.

-Te szakadt ribanc! Még a végén tényleg gyilkos is leszek miattad?!- ordít Lakatos úr az unokahúgával, de ő csak az ütőt látja, és nem érti.
-Cimbi, nem ér ez annyit!- nyugtatom védencemet.
-Mi az, hogy nem ér annyit? Ne már, hogy ez a mocsok buzi felpróbálja Gizellámat!

Na most, Gizella kisasszonyt lassanként megismerve, és momentán a jakuzziban ruhástúl hót mákon ücsörgő alakját elnézegetve, nem hinném, hogy a hölgyet megviselné a dolog. Elvégre még fizetne is érte. És nem szívesen mondom ezt, de csakis neked Vándor, erre tényleg érvényes az a szólás: nincs az a pénz. Pontosabban nyilván van, de nagyon sok. Viszont dehogy is állok le erről egy felbőszült unokabáttyal vitatkozni. És Lakatos Lajos nem az az ember különben se, akire észérvekkel hatni lehet. Például, hogy épp Lakatos úr közölte volt, a kisasszony a nyóckerben stichelt, bár mondjuk egy-két évvel és húsz kilóval ezelőtt.
Másrészt viszont valahol Baba Béla urat is dícséret illeti. Hiszen igazolja azt a szólást, hogy az igazi férfi minden nőben megtalálja a szépet. Szemben az olyan ócska dumákkal, hogy sötétben minden tehén fekete, hogy nincs csúnya nő, csak kevés ital, meg ilyenek.
Baba Béla robban ki a víz alól a jakuzzi túlsó oldalán. Hörögve, levegő után kapkodva cikkan körül a tekintete, hol az orv. Sehol se látja. Pedig ott lebeg előtte, és még mindig Gizella kisasszonyra guvad, a nyakán aggasztóan kitagadnak az erei. Ahhoz képest, hogy kísértet. Még a végén tényleg újra felfeslenek gondos kis keresztöltéseim.
-Ki volt az?!- hörög Baba Béla.
-Ludzsi?

-Mert ki más vigyázna rád, hülye kurva?!

-Te basztál ezzel hátba?- látja meg a baseball ütőt a habokon úszva Béla.
-Neeee!
-Bazmeg, luvnya! Te ezt így játszod?
-Hülye vagy, geci?
-Adok én neked, te!
-Takarodjál!
-Hol a Grál?
-Mi?

-Adok én neked is Grált, te mocsok!

És a baseball ütő felemelkedik a vízről, lendületet vesz, és úgy dönt, eljátsza az “üssed, üssed botocskám” című kacagtató népmesét. Baba Béla bezzeg nem kacag. Üveges szemmel bámulja a jelenést. Ám amikor a második ütés a vállán, a harmadik a hátán, a negyedik pedig a mezítelen fenekén csattan, nem borzong tovább, nem értetlenkedik, mint néhány perccel ezelőtt a lebegő kotonnal, hanem nyüszítve menekül. Gizi pedig vihogva biztatja az ütőt. –Ez az, Lujdzsi, verd szét a gecit!   

Angéla éppen tipeg a lépcsőn. Egy pillanatra megtorpan, belehallgat a fürdőszobából
kihallatszó hangokra, aztán kissé hökkenten, de nem különösebben meglepetten torpan meg, amikor Baba Béla rohan ki a fürdőből csurom vizesen, meztelenül, teljes pánikban. Ám egy bigamista nem lehet annyira rémült, hogy egy szépasszonyra rá ne köszönjön.
-Csókolom!- üvölti és iszkol a kijárathoz, noha a baseballütő már nem is üldözi
-Jó estét.- Angéla szomorúan csóválja meg a fejét, aztán halad tovább,
hogy az ónkupáját kivegye a mosogatóból, elöblítse, és utána teát töltsön.
Béla kiront a Lakatos Villából. Már az utca közepén jár, amikor észhez tér annyira, hogy megtorpanjon. Azért ez így nem lesz jó, hóesésben, karácsony este, tök mezítelen egy lakópark közepén. Még kocog pár lépést, megáll, visszafordul, de a bejárathoz közelebb menni nem mer.
Úgy döntök, ha már kikísértem Baba urat, bepislantok a rendőrökhöz.
Ők is néma ámulatban figyelik a mezítelen bigámistát a térfigyelő kamera közvetítésében.
A fürdőszoba monitorja egy még mindig vihogó-bömbölő, tök részeg Gizellát mutat a jakuzziban. És egy hétköznapinak tűnő baseballütőt a helyiség kövén.
Angéla az ónkupával asz asztalhoz sétál, leül a szokott helyére, szemben az Utolsó Vacsora viaszkjával.

Gergő hadnagy a homlokát masszirozza, miközben megint Angélát bámulja.
Lacó őrmester hol Baba Bélát, hol Gizit zummolja. Ő szólal meg.
-Akkor most mi is legyen, főnök?
-Hogyhogy mi is legyen?
-Ne hozzuk be a fagyból Baba urat?
-Mi nem is vagyunk itt, Lacó.
-Milyen igaz. De akkor mi is legyen?
-Hogyhogy mi is legyen?
-Nem megyünk mi be?
-Hova?
-Hát Lakatosékhoz.
-Minek?
-Már hogyhogy minek?
-Könnyű testi sértés?
-Feljelentő? Tettes? Történt bűncselekmény? Folyt a vér?
-Ja, az nem történt.
-Na látja.
-Hogy látnám, ha nem is vagyok itt?
-Ez megint vicc akart lenni, Lacó?
-Igenis, nem. De.
-Maga egy barom, ugyebár.
-Csakis, főnök.
Nem tagadom, élvezném ezt a csevelyt, ha Kékpofa nem volna a nyakunkban.
Még jobban a tecnika adta lehetőséget, hogy egyszerre kukkolhatok három helyen. Hej, ha ez megvan nekem az én falumban!
Netán egy britt tudosok által a CIA által megrendelt NASA! F.S. asszony újságolta, hogy az orosz szuperkém barátja úgy bukott le, hogy éppen dúdolta a Csárdás királynőből a … Vagy erről már beszámoltam? Sebaj, ezt nem lehet elégszer.
Tehát ott tartunk, hogy szegény Józsi után szegény Béla. Lassan igyekeznem kell úgy irányítani az eseményeket, nehogy Baba úr meg túlságosan áthüljön. Áthülés után jön a Tüdő Gyuszi, és az viszi az embert Csillagközbe.

            GYUSZI VISZI

Érted, Vándor? Na jó, ez nem annyira vices. Figyeljünk inkább a kolléga urakra!
-Tehát a lánc, Lacó.
-Milyen lánc, főnök?
-Lakatos átcsempészi a határon az orosz maffia által rablott műkincset. Ez egy.
-Igenis.
-Azzal a megbízással, hogy a nagyját itt a fekete piacra dobja, a Grált viszont eldugja.
-Eddig stimmt.
-Csakhogy ez az amatőr azzal a kereszttel a lebukik.
-Egyenes ez, mint a kankutya fasza.
-Az nem csavaros?
-De úgy egyenes. Mint ez az ügy.
Gergő megint kénytelen úgy fürkészni Zsábavigyort, hogy nem gúnyolódik-e.
-Viszont nála van a Grál- siet megkomolyodni Lacó. -Mármint ha tényleg nála van.
-Már hogyne lenne nála? Az oroszok rég kinyírták volna, ha nem lenne nála.
-De hát kinyírták, főnök.
-De azok nem az oroszok voltak!
-És ha? Van már egy olyan fegyverük!
-Milyen, maga barom?
-Ami távsugár az idegre és úgy vágja a célszemélyt a falhoz. A proszektúrán, ugyebár, többször is.
-Maga hülyének néz engem?
-Igenis, dehogy!
-Hogy lenne olyan fegyvere a maffiának!? Az orosz hadseregnek talán. Á, szerintem olyan még nekik sincs.
-Ja, Da.
-Mielőtt visszaadom ezt az ügyet, magát még kirúgatom.
-Akkor alázattal megkövetem a hadnagy urat.
-Olyan ideg sugarat még a brittek se bírtak kitalálni!
-Ja, hát nem.
Ne feledjem erről is megkérdezni F.S. kisasszonyt, talán érdeklődjék a barátjától.
Halálsugár idegekre. Vagy idegsugár halálokra.
-Ki az ördög az, ha nem a faszom?
Hát most pötyögjem be nekik, rá a monitorra, úgy is mint kopogó szellem, vagy mint jólelkű marslakó a Kivert Kutya Csillagködből, vagy mint Csillagközi szökevény, hogy pont róla van szó? Hülye zsernyákok! A sátánról!  De tudod, Vándor, hogy ki fog segíteni? Ezeknek?
Lacó áll fel a monitor mellöl, az ablakhoz ballag nyújtózkodni, közben enyhe elégtétellel nézi Baba Béla mezítelen alakját.

- Tényleg behívhatnátok egy teára és egy szelet pizzára!- súgom a fülébe, de persze nem hallja.
-Vagy nem erről beszélek, Lacó? –kérdezi a hadnagy. Ezzel nem csak engem hoz zavarba, de az őrmesterét is.
-Nem tudom. Maga miről is beszél most, főnök?
-Na, hagyjon gondolkodni!
És Lacó hagyja.
Annál is inkább, mert megint egy kapucnis alak kezd kibontakozni a hóesésből.
Lacó nem hisz a szemének, megdörzsöli. Megint? Még egy? Na ne!
Gergő hadnagy elmélyülten gondolkodik, én viszont észreveszem az őrmester elképedését. Máris az utcán termek.
Igen.
Egy újabb Mikulás cammog.
Lassan, tétován, szintén címet keresve.
Baba Béla és a Mikulás egyszerre látják meg egymást. Baba Béla foga már vacog, de még van ereje elcsodálkozni. A Mikulás megtorpan, hátrál pár lépést, ácsorog, aztán Bélához somfordál. A bigámista jól megfürkészi a közeledő alakot, így hamar megismeri. -Na….
-Béla bá’!?
-Szevasz Karcsi. Te is?
-Én? Én…nem is… De mit tetszel itt…így?
-Hát csak…csak.
-Nem tetszel fázni?
-De. Kurva hideg van. Mi?
-Ja.
-És te? Mért nem vagy már a mostoha édes mamánál?
-Majd…mert…tetszel tudni…
Rövid csend. Ácsorognak.
-Te is a Grálért, mi?- vacog Béla.
-Béla bá’ is?
-Aha…
-És? Béla bá’ már volt bent?
Baba Béla váratlan hévvel ragadja meg Karcsi karját.
-Ne menj oda, Karcsi! Nem neked való az!
-Nem? Nem. Nem is akartam ám, csak gondoltam, megnézem, azt…szóval megpróbálom a mama rákja miatt… De hülyeség. Menjek haza, mi?
-Azt jól teszed, Karcsi. Üdvözlöm a mostoha édest.
-Örülni fog neki, Béla bá’! Tényleg! Akkor…megyek is.
Karcsi tétova lépést tesz a Lakatos villa felé. Ám Baba Béla szigorú vacogása máris tovább kényszeríti, el a Lakatos Villa mellett, sajnos a Lexus-Luxus dömper felé.

-Ne arra, Karcsi gyerek! Hiába üvöltök.

El se ér a dömperig. Abban a pillanatban, amikor az alakját eltakarja a sötét és a hóesés, örvénylőn szakad rá a Kékpofa.


Józsi a lexus luxus csomagtartójában tér magához. Hosszan nyöszörög, aztán ahogy tudja, végigtapogatja magát. Nem tört el semmije. Nahát. Erre is jó a száznegyven kilóból ötven kilónyi párnázat.  Kissé nyugodtabban körbetapogat. Megtalálja a zárat. Nem azért végzett többek között boldogult ifjú korában mester lakatos szakon is, hogy ezt a primkó kallantyús megoldást akár puszta kézzel el ne intézze. Pár mozdulat, felpattintja a zárat, egy kicsit megemeli a csomagtartó tetejét, kiles. Felnyüszít, hallgatózik.
Nem jó. Jönnek.
Visszahanyatlik, döglött bogarat tettet.
Az elrablója az, a Kékpofa.
 Felnyitja a csomagtartót, nem is törődik azzal, hogy nincs bezárva. Valakit hozott magával. Őt bezzeg nem rázza, mint valami zsákot. Csak óvatosan levetkőzteti. Az álszakállnál sokat matat, a végén az egészet letépi. Aztán a magatehetetlen testet ráhajítja Józsira és morogva csapja rá a csomagtartót, de olyan erővel, hogy zeng a környék, a vaslemez rácsúszik a zárra. Ezt már csak lángvágóval nyitják ki.
Józsi nem kap levegőt a rá nehezedő testtől. Ráadául valami meleg az arcába csurog. Aztán lélezethez jut. Ez vér?! 
Szegény Józsi, szegény Karcsi. Megigérem nektek, bármi is lesz ennek az ügynek a vége, én kiszabadítalak.
Tisztelt Fegyelmi Bizottság!
Továbbá mentségemre hozom fel, hogy ama este során két lélek megmentése is a figyelmem fókuszába került. És noha mindketten többszörösen visszaeső bűnözők, én meg kívántam adni az esélyt nekik, hogy jóvá tegyenek ezt-azt még az életükben, mielőtt az Önök bírósága elé állnak. Különös tekintettel Karcsira, aki egy jólelkű mamlasz, aki alig tehet arról, hogy hátrányos körülményei őt egy ügyetlen bankablónak kényszerítették. És ugyan ki ne tépne ki a falból egy ATM-et, ha a törvény ezt nem szankcionálná? Mi egy ÁTM? Csak egy hitvány vaskaszni. És mi benne a pénz? Csak nyomorult papír.






64; A LAKÓPARKI HELYZET FOKOZÓDIK


Talán már senkit nem lep meg, de még egy Mikulás közeledik a Lakatos villához.
Jómagam viszont tehetetlenül varjúzok a cammogó alak nyomában, mert én bezzeg tudom, ki van a piros köpeny, a kapucni, meg az álszakáll alatt!
Vigyázz!
Riadó!
Alarm!
A Sátán az! A Kékpofa!
Uristen, szent Miklós még mindig sehol!
Most mitévő legyek?
A Kékpofa mikulás  elballag a félig megfagyott Baba Béla mellett. Egy pillantásra se méltatja a fagyoskodó bohócot, hiába sziszeg a bigámista rá és utána. –Karcsi! Mondom, ne csináld! Ne menj be! A Lajos kísértete tombol egy baseball ütővel! Hallod?
Felnézek a rendőrökhöz. Lacó őrmester bámul kifelé, mozog az ajka, nyilván bejelenti a következő látogatót.
De nekem rohannom kell Lakatos úrhoz.
Itt a vész!
A konyhában Angéla szipog, az Utolsó ocsmora viszakját nézve és az ónkupát markolva.
A fürdőben Gizella kisasszony bealudt a jakuzziba. Lakatos úr jótékony kopogó szellemként tartja a fejét, bele ne fulladjon tök részegen az élénkítő pezsgésbe.
A baseball ütő a kőpadlón hever.
Gizella kisasszony motyorászik- Gyere már, most mit gizdáskodsz!

-Lakatos úr! Cimbi!
-Mi van?
-Itt van! Jön! A Kékpofa!
-A kurva életbe!- Lakatos úr rémülten pattan a mennyezetig. Gizella feje elmerül.
Lakatos úr utána kap, de adigra már Gizi köhögve, csapkodva bukkan fel.
Jómagam rongyolok le a födémen át a saját ütömért.
Amire visszaérek védencen mellé, a Kékpofa-mikulás lép be az ajtón, amit Baba Béla persze elfelejtett maga után becsapni.

Angéla fordul a belépő felé. Még egy mikulás?!  Angéla sóhajt, legyint.
Én közben innen hallom Gergő hadnagy üvöltését.
-Lacó! Műholdkapcsolat! Nasa! Vagy NATO! Vagy Pentagon! Nem érdekel! Térfigyelés! Tudni akarom, hogy a környéken még hány bűnöző tart errefelé!

És a Mikulás felfedi az arcát, kérem! Angéla előtt.
Ó, Vándor!
Egyszerre szakad ki belőlem és Lakatos úrból az elképedés: Karcsi?
Dehát…

-Bazmeg, Fater, ez csak a Karcsi!
-De nem a Karcsi!
-Most szartam be újra! A faszért ijesztgetsz!
-A Kékpofa az! Nézd a szemét!

A jövevény szeme csakugyan vérben úszik. És mondjuk szegény Karcsi bevedelt tizenháromszor három decit. Igaz, csak kólát, de attól jobban el bír borulni az ember agya, mint a sör vodkától, vagy a rendes, homoki tablettás bortól.
Lehet, hogy Karcsi megszökött a…?
És visszajött a…?
Dehát Karcsi Józsival a lexus luxus csomagtatartójában a…
Vagy a rettegéstől nem jól láttam valamit?
Egyelőre maradunk a fürdőben, onnan lesünk befelé a konyhába.
Gizi meg üveges szemmel a két baseballütőt nézi, és csendesen sírva fakad.
Más egereket lát futkosni a falon. Patkányt a mennyezeten. Pókot a recehártyán. Ő meg baseball ütőket. –Lujdzsi! – suttogja, de a védencem most nem ér rá Gizellát tutujgatni, elmagyarázni neki, hogy ez még nem a delírium.
-Már járt nálunk a Mikulás, kedves uram- tájékoztatja Angéla a rejtélyes alakot.
-Járt – hát nem, ez nem a Karcsi hangja.
-Kettő is, ami azt illeti.
-Három.
-Parancsol?
-Három pofátlankodott itt. De én vagyok az igazi.
-Azt mondja?
-Azt.
-Mert maga a Chippendale táncos?
-Nem, én az igazi vagyok.
-Lujdzsi!- óbégat fel Gizella kisasszony.
-Hogy érti azt, hogy ön az igazi?- sóhajt újra Angéla, és fordulna el az alaktól.
-Lujdzsi, mért van veled két ütő is?- óbégat tovább Gizella.
-Úgy értem, ahogy mondom.
A Kékpofa! Ez letépte a Karcsi atcát, és felhúzta!
-És mit óhajt?- fordul vissza Angéla a a sátánhoz.
-A Grálért jöttem, asszony. Azt óhajtom.
Angéla megbámulja a jövevényt, aztán váratlanul felkacag.
-Maga is? Kár.
-Kár? Mért kár?
-Sajnálom, uram, de nincs itt.
-Már elvitték? Ki vitte el?
-A cica?
-A cica? Ki az a Cica?- hördül fel Kékpofa.
És ordít odaát Gergő hadnagy is.
Na most, ha a hadnagy úr rendőrségi logikájából indulok ki, akkor ez a CICA csakis valami titkos szervezet lehet. És nem, nem az Óegyiptomi Macskabarátok Mágikus Egyesülete. Nem. A CICA az vagy egy szuper titkos amerikai kémszervezet, vagy egy ciprusi székhelyű offshore cég, amely a Mennyei Királyság műkincseit hivatott egybe gyűjteni az orosz maffiának. Vagy az Utolsó Ítélet napjára? No persze ezeket a gyenge elméncségeket nyilván utólag találom ki, nem abban a helyzetben, amikor a Karcsi bőrbe bújt kékpofa a lényegre tér.
-Teát? Kávét? Ha már idefáradt?- mosolyog a még mit sem sejtő Angéla a jövevényre.
-A Grál! A Grált add ide, némber!
-Andzsi! Te kivel dumálsz?- Gizella rohamosan józanodik.
-Nem érdekes, fürödj csak!
-De itt kísért a férjed, két baseball ütővel!
-Akkor ma már ne igyál többet!
-De nem kamuzok, gyere, nézd meg!
-Mindjárt.
Karcsi arca úgy vonaglik, mintha gumiból lenne, és egyszerre tuszkolná valami belülről, és húzkodná kívülről. Épp csak nyugalomba rendezi magát, amire Angéla ránéz, és csakugyan őszintén sajnálatát fejezi ki.
-Ugye nem bánja, ha kikísérem?
-Nem én, de előtte ide kell adnod.
-Nincs itt. És nem kell hívnom a rendőrséget, mert...
-Tudom. Figyelik a házat.
-Nos, akkor…
Kékpofának elege is lesz a szép szóból. Karcsi képe újra iszonyú birkózásba kezd, míg nem morogva letépi a saját ábrázatából, ezzel a mozdulattal leszakítva a fejéről a piros kapucnit is. Azt meg kell adni, hogy szép új szarvai nőttek.
A sátán üvölt.
Angéla elalél.
Gizella kisasszony is üvölt- Hé, neeee! Mi a…?
Mi is üvöltünk, mert teliszart gatyával rohanunk a Kékpofára, és csapkodjuk a szeneteltvizes kotonos baseball ütőkkel, ahol érjük.    
Kékpofának ez annyi, hogy akár hurkapálcikákkal is csapdoshatnánk. Tőlem elveszi az ütőmet, és egy suhintással leüti Lakatos úr gondosan megvarrt fejét. Na, mondjuk ez egy kísértetnél már nem egy akkora sérülés. Lakatos úr fejetlenül is csépeli Kékpofát tovább, miközben a a feje a padlókövön vicsorog. Még szerencse, hogy ezt más nem látja. Én viszont varrhatom újra, méltatlankodhatnék, ha nem lenne nagy a tét.
-A Grált. Add ide, te asszony!- emeli fel Angélát a kőről a grabancánál fogva.
-Az nem a tiéd.

-Engedd el, rohadj meg!- csapdossa védencem a két szarva közt.
-Agape, satanas!- vetek rá keresztet.

Rá se bagózik a felszólításra. Mindig is sejtettem, ez az elűző szöveg kamu.
Angéla már fulladozik, a szeme kifordul, a lába még kalimpál.

-Ott van, a kurva anyád, a vacsi mögött!
-Cimbi, ezt ne!

Hiába. Lakatos úr eldobja az ütőt, láthatatlan kezeivel letépi a viaszkos vásznat, mellesleg nagyon nem kár érte, betöri a gipszkartont, benyúl a rejtekhelyre és a sátán elé dobja a gyönyörű, ékköves műremeket.
A Kékpofa moccanatlan bámulja a kísérteties fergeteget.
Meglátván a kövön csendülő színarany tárgyat, felkacag. Elengedi Angélát, akit nem tart meg a lába, a kőre rogy. Lakatos úr rohan hozzá, letérdel mellé, simogatja. Én pedig megverten ácsorgok, aztán megyek Lakatos fejéért, diszkréten leteszem a teste mellé.  Gizella csoszog ki csurom vizesen, a Kékpofát meglátva csak egy szóra futja néki: Neeeee – és elájul.
Kékpofa mozdul az arany kehelyért, ám Gergő Hadnagy és Lacó őrmester rontanak
be a házba pisztollyal a kezükben.
-Megállj!
-Fel a kezekkel!
-Dobja el!
-Arccal feküdjön a földnek!
-Le van tartóztatva!
Kékpofa magához veszi a kelyhet, aztán teli pofával kiröhögi a két pojácát.
Nem sokáig röhög. A kőpadló ugyanis reccsenve nyílik meg alatta. Gyöngyházfényű örvénylés támad, ami magába szippantja iszonyatos alakját. A sátán egy ideig küzd, üvölt, vonaglik, aztán rájön, hogy még mindig nála van az, amiért jött, tehát üvöltése röhögésbe csap, átengedi magát a lehúzó erőnek, eltűnik.
A konyhakő bezárul.
Az örvénylés helyén szent Miklós áll igencsak ingerülten.
Én persze térdre hullok előtte.
Gizi, akit elhanyatlása magához térít, fektében újfent csak annyit képes szólni: neeee!- és ismét beájul.
A szent arcára van írva, annyira utál mindent és mindenkit, hogy még köszönni sincs kedve. A rendőrök persze végzik a dolgukat újra.
-Megállj!
-Fel a kezekkel!
-Dobja el!
-Arccal feküdjön a földnek!
-Le van tartóztatva!
Szent Miklós rájuk se néz. Engem egy mélyen megvető pillantásra méltat. Az asztalhoz lebeg, magához veszi Angéla ócska ónkupáját, aztán minden blikkfang nélkül villan egyet és dimenziót váltva távozik.
-Hozsánna!
Csend. Súlyosan.
-Hozsánna néked, uram!
De ki szól?
El se hinnéd, Vándor, Mária nővér az, aki kékes fehérré fagyott Baba Bélát vezeti beljebb a konyhába, kézen fogva.
Hozsánna!
Zengjétek fenszóval!
Mégis csak Lakatos Lajos volt Sion utolsó lovagja!
A Lúzer lovag, mondhatnám erre, de nekem itt már nem osztanak se szót, se lapot.
Ámde és viszont:
Tisztelt Fegyelmi Bizottság!
Azt tényleg nem értem, mért szerepel a vádpontjaim között az is, hogy szegény Karcsi arcát visszaraktam a helyére? Most maradt volna úgy? Arc nélkül? Horrorba illő, vigyorgó, eleven, vérző koponya? Csak mert nem volt hivatalos engedélyem a csodára? Három példányban, iktatva? Dehát senki se látta, amikor a csodát megcselekedtem! Tehát nem hivalkodásból! Dehogy is fordult meg a fejemben, hogy ezért majd vagy boldoggá, vagy netán szetté avatnak, semmi ilyesmi!  Az egyetlen tanum Józsi, aki még akkor is úgy be volt szarva, hogy fel se fogta az egészet. Karcsi pedig eszméletlenül nyöszörgött egész idő alatt! Ezt, már elnézést, de inkább enyhítő körülménynek tartom az ügyemben, nem pedig az egyik legfőbb bűnömnek.

    “Csak jót ne akarjon tenni az ember, pláne, ha hivatalnok.”
        P.A.CSBB felfüggesztett A.: Sóhajok könnye



65; NON NOBIS DOMINE, NON NOBIS, SED NOMINI TUO
    DA GLORIAM

Párizsi máglyarakás. De nem arról az édességről szól ez az álom, baszki. Bár arról álmodtam volna!  Hogy abban a trutymós, cukros, sütött, öntött fosban lubickolok, mint egy csótány. Bár akkor már inkább legyen pacalpörkölt sós kruplival és székleterős cseresznye paprikával. Székleterős. Most mit nézöl erre? Nem érted? Mindegy. Hát olyan erős, hogy másnap vécé közben is guvadsz tőle. Vagy fosol. Vagy fosol is és guvadsz is,de most nem erről akarok neked mesélni. Nem hallasz nyögni, sóhajtozni, esküdözni a slóziban reggelente? Hogy esküdözök a sport olvasása közben? Hogy soha többé egy darabkát se? Semmihez se? Mert nem éri meg? Na.
Szóval a máglya rakása. Középen jó öles vastagságú oszlop, leánynevén tizenötös gerenda. Az szépen körberakva először köteg rőzsékkel, aztán rá tüzifa, arra megint rőzse. A tetejét egy kicsit megtapicskolni, az oldalához a kislétra. Azon lehet fellökdösni az elítéletet, hozzákötözni az oszlophoz, azt várni egy kicsit, had pofázza ki, ami még a szívét nyomja, az általános üvöltésben úgy se hallja senki, meg aztán  kutya se kíváncsi rá. Na. Azt amikor kipofázta magát, és elmélyül a hősies önsajnálatban, akkor jövök én.
A láng.
Ami, aki eddig a hóhérsegéd kezében szuntyorogtam, mint holmi szurkos fáklya bűzt eregető tüze, jelentéktelen senki, tizenkettőből egy tucat. De most már valaki vagyok.
A LÁNG, aki mindjárt főszerepet kap.
Jacques de Melaynak hívják az arcot. És 1314-ben járunk. Utána néztem ennek is a gúglén, nehogy azt hidd, hogy magamtól vagyok ilyen okos. Hát a Gizi legutsó palijánál. A Jenőnél. Vagy nem úgy hívták? Nahát, annak volt egy ilyen kütyüje, azt akkor rámentünk a problémára. Nehogy már ezt nem meséltem!
Na mindegy, akkor most mesélem, nem? Szóval hozzák az öreg gecit, a Nagymestert, a főtemplomost. Mert hogy az a Fülöp, a király úgy mutyizott össze a pápával, hogy lekanyalják a rend összes kincsét, azért mert csak, mert az összes templomos fartúró buzi és uzsorás tolvaj görény, meg ilyesmi. Azt akkor ezt a szegény vén faszit meg tűzre vetik, mint ördöggel cimboráló szodomita eretneket.
Jó kis szöveg, mi? Mert tudod, mi van? Akkor még nem volt nyugdíjpénztár se. Azért. Szóval a királyt is meg kell érteni. De ezt a megértést ezt nem álmodtam, ezt most csak neked mondom, hogy okosnak tűnjek, hogy arcom legyen előtted, érted.
Na szóval rákötözik a Jaques gecit a gerendára, hagyják, had pofázzon, de nem pofázik. Akkor hagyják, hadd sajnálja ki magát, de fütyürészik. Mi? Van benne puca? Vagy azt hiszi a fasz, ha innen füst alakban távozik, helyből száll fel a Mennyországba. Egy faszt száll, aranyom. Várja őt is a Csillagköz, meg a sok bürokrata, aktatologató köcsög. Nekem elhiheted, onnan jövök.
Hát szóval tolnak a rözséhez, én meg belecsókolok a résbe, mintha csak a pinád lenne, aranyom. Csókolom, nyaldosom, nyaldosom, csókolom, nyelvelem, egyre jobban izzadunk, izzadunk, hevülünk, még nagyobb lángra kapunk, már extázisban tombolunk, tudod, hogy megy ez, nyaltalak már eleget.
Hát bazmeg, szinte észre se veszem, hogy már az öregben is én égek, nem az élet láza. Azt se tudom, hogy halt meg. Dalolt előtte, imádkozott, vagy csak visított, mielőtt megfulladt? Vagy meg se fulladt, hanem még érezte, ahogy leég róla a ruha, a szőr, a haja? A bőre hólyagot vet, aztán feketedik, mint a pörzsölt disznónak? Aztán a bőr alatt tápot kapok, a zsírt, azzal aztán elcsámcsogok, cuppogok, amíg a máglyarakás helyén nincs más, mint hamu, csont és izzó zsarátnok. Végül aztán jóllakottan elszundítok. Mint most, ha nem simogatod meg a cerkámat azonnal, bébi.
-Ezt az álmot is csak kitaláltad.
-Ezt se. Tudod, hogy én úgy már rég nem hazudok, hogy azt hazudom, hogy soha többé nem hazudok: és ez a duma mind igazi.
-Ekkora adag baromságot!
-Szóval nem hiszed.
-És az a latin izé mit jelent?
-“Ne nekünk, Urunk, ne nekünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget!”
-Ezt is a gúglén olvastad Jenőnél?
-Ezt, Andzsi, tényleg zsigerből tudom.
-Mert te vagy a Sion lovag, mi?
-Ja. Vagy hétszáz éve. Leszöl felül?
-Nekem aztán nem kéne se Grál, se gazdagság, se villa! Én boldog vagyok itt is.
-Akkor legyek én felül?
-És mért nem tudta senki, csak az igazi Mikulás, hogy a Grál az az ónkupa, és nem az a csiribiri izé?
-Mert bunkók! Mert nem járnak moziba, bazmeg.
-Hogy jön ide a mozi, Lujdzsi?
-Indiana Jones, Andzsi!
-Ja! Tényleg!
-Oké, akkor csináljuk oldalt, félhátulról!
-De ígérd meg, hogy soha többé nem szopatsz Ludmillákat!
-Oké. Nem szopatok.
-Kotonnal se.
-Azzal se.
-Pláne nem a Furgonkában!
-Jaj, szerelmem, addig éljek!


66; VLAGYIMIRI SZENT MIKLÓS TEMPLOM, ÉJSZAKA

Furgonka ott parkol a szokott helyén. A kaszniból kékes fény lüktet.
Lakatos úr a volán mögött lazít, fejét a tarkójára kulcsolt kezén nyugtatva.
A kormány és Lajos alsó teste között egy szőke feje mozog, akár egy dugattyú.
A toronyóra négyed hördül, aztán egyet üt.