Lepkék tánca

                       

                               LEPKÉK TÁNCA

                                      ( játék egy részben )

                      Szereplők:

                                      Bródy Sándor, az 57. évében

                                      Sándor, a fia, a 30. évében

                                      Szebeni Lilla művésznő, huszonéves

                                      Géza, hadirokkant, 30-as

                                      JENŐ, a pincér, idősebb férfiú

 A történet 1920-ban játszódik, Budapesten.

A darabban Bródy Sándor Rembrandt című színművéből és ugyanilyen című regényéből vett idézetek találhatóak.

                   A szín a Rudas fürdő zárt kertje. Büfé. Pihenő.

1. 

BRÓDY, JENŐ, GÉZA

Bródy könnyű nyári öltönyben ül az asztalánál ülve.

Egy másiknál Géza várakozik, a mankóját bámulja.

Az öreg pincér, Jenő Bródy elé teszi a könnyű vörös fröccsöt.

BRÓDY     Mégis! Micsoda szánalmas ötlet!

JENŐ         Egészségére, Bródy úr!

BRÓDY     Kikérem magamnak!

JENŐ         Elnézést.

BRÓDY     Hagyjuk. Előtte miről is csevegtünk?

JENŐ          Az öregségről és a szerelemről.

BRÓDY     Ez az!...Akkor ahhoz még csak annyit tennék hozzá, Jenő úr, hogy önutálatom és számtalan erkölcsi okom ellenére kijelentem: csak egy öreg és beteg ember lehet igazán  szerelmes.

JENŐ         Vörös kisfröccs, abból a borból, amit mostanában kedvel.

BRÓDY     Ahogy az én igazi atyám, ősöm, Rembrandt is az volt. Csudálatos, szép szerelembe esett vénségére. Bár ő az volt egész életében. Leginkább persze saját magába, ami az ifjúságát és diadalmas férfi korát illeti. Cselédszerető, egy asszonnyal soha be nem érő, mindent evő, buja volt egészen a paráznaságig. Éppen őt, a tipikus Nárciszt kerülte volna el ez a szerencsétlenség? Vagy szerencse tán?

JENŐ         Mármint az öregkori szerelembe esés?

 Bródy biccent, felemeli a borát, aprót kortyol.

BRÓDY     Igen. Olyan ez a bor, mint a vér.

JENŐ         Van egy kis tüze, az biztos.

BRÓDY     De nem erről akarok magával szólni.

JENŐ         Amit csak parancsolni tetszik...

BRÓDY     Ma reggel megint arra az elhatározásra ébredtem,                         

hogy mégis csak beiratkozok valamelyik orvosi fakultásra. Azért siettem le, hogy ezt magának elújságoljam. Aztán persze elcsente minden gondolatom egy szellőcske lágy rezdülése ebben a kutya melegben.

JENŐ         Az van, kérném. Kutya meleg.

BRÓDY     Miért ne tehetném meg? Orvos leszek. Van időm tanulni.

JENŐ         Ha mostanság ez ambicionálja...

BRÓDY     Ambicionál? Engem? Egy frászt! Nem ambicionál  engem már semmi. Esetleg a mi vízivárosi kisasszonykáink... Mi? Hogy ezek a kis proli tramplik milyen szépek is tudnak lenni! Ahogy némelyik kihajol az ablakból, pimaszul rám köszön: hová-hová  olyan sietve, Bródy úr, máma nekem egy percet se udvarol?

JENŐ         Már mifelénk is nagy gavallér hírében tetszik állni, az biztos is.

BRÓDY     No, megnyalná még maga is a sót, vén kecske...

 Jenő heherészik.

JENŐ         Én-e? Igencsak kicserepesedne attól a szám!

 Bródy újra belekortyol a fröccsbe, aztán ahogy visszateszi az asztalra a poharat, a zsebeiben kezd el kutatni.

BRÓDY     Látja, az én Rembrandtom is hatvanhárom  évesen lett szépen szerelmes. A halála évében.

JENŐ         De maga fiatal ember. Még nincs is hatvan.

BRÓDY     A szívem ezer.

JENŐ          Ugyan!

BRÓDY     A sok éjszaka, a sok altató, a sok füstölés...Bár lehet, a  végén engem is a szél üt meg.

JENŐ         Azt mondják, az nem fáj.

BRÓDY     Meghalni már sose fáj. Csak amíg odajut az ember.

JENŐ         Az a szenvedés, kérem szépen!

BRÓDY     Neki a feje hasogatott.

JENŐ         Mármint kinek, kérem?

BRÓDY     Hát Rembrandtnak.

JENŐ          Ja, vagy úgy…

BRÓDY     Mert a szeme végképp megromlott. És egy bajuszos

öregasszonyt látott maga előtt, amikor próbálta megnézni

a képét tükörben, és visszaadni  magát egy újabb festményben.

JENŐ          Mármint Rembrandt úr.

BRÓDY     Nem tágított. Megint a munkába akart belefeledkezni, és szerencsétlenségére ez az öreg Nárcisz ismét csak önmagára talált. A barátja, Bonus doktor, akinél akkoriban élt kegyelemkenyéren, nem volt otthon. Egyedül volt. Hangosan beszélgethetett az önarcképével...

JENŐ            Nincs is annál jobb, mint magunkban motyogni erről-arról,

                   ezt-azt…

BRÓDY     Tudja, öreg cimbora, udvarolnék még én is  mindenkinek. Szépnek, rútnak, barnának, vörösnek,  feketének. Molettnek vagy gebének. Mindegy az, csak  nekem fájdalmat okozzon. Hiszen addig férfi a férfi, amíg a nő ellensége tud maradni. A nőt a férfi fájdalma ambicionálja. Maga mostanság tényleg nem volt szerelmes, Jenő úr?

JENŐ         Negyvenkét éve nős lennék, kérem, tisztelettel...

BRÓDY     Boldog ember.

JENŐ         Az, az! Boldog. A cigarettát tetszik keresni?

BRÓDY     A szobámban felejthettem.

JENŐ         Lehozzam?

BRÓDY     Inkább szívnék most egy jó szivart.

JENŐ                  Máris hozok, kérem szépen.

 Jenő indul kifelé.

BRÓDY     És ha már arra megy, hozzon az obsitos úrnak is egy                              fröccsöt!

 Jenő Gézához fordul, meghajol.

JENŐ                  Géza úr?

 Géza tekintete elszakad a mankótól.

JENŐ                  Milyen bort parancsol? Vöröset, fehéret?

GÉZA         Tudja jól, hogy próba előtt soha nem iszom.

JENŐ      Pardon, de próba előtt Bródy úr még sose hívta meg.

GÉZA         Egzakt válasz...

BRÓDY     De savanyú a kedélye! Hozzon neki inkább három                                 deci muskotályt a számlámra!

JENŐ                   Igenis, kérem szépen.

 Jenő kimegy. Csend.

BRÓDY     Mondja, ha maga színész volt, akkor én magát                                        hogyhogy nem ismerem?

GÉZA         Vasutas voltam, nem színész.

BRÓDY     Vasutas?! Akkor hogy lett katona?

GÉZA         Kolozsvári Önkéntes Ezred. Onnan az ismeretség a                                 tisztelt Sándor fiával...

 Bródy magának morogva.

BRÓDY     Még egy szegény marha...

GÉZA         Kérem?

BRÓDY     Megérte?

GÉZA         Mire gondol?

BRÓDY     Semmire. Én már csak egy mihaszna zsidó lennék.              

Mért kéne nekem gondolkodni bármin is?         

GÉZA         Megérte, nem érte: így vagyok, itt vagyok.

 Bródy jól megnézi magának Gézát, aztán elfordul.

BRÓDY     Hol is tartottam?

GÉZA         Parancsol?

BRÓDY     Megvan! Ott, hogy "ejnye, de pocsék lettél"!

GÉZA         Én, kérem?

BRÓDY     Nem. Ezt Rembrandt mondta magának, amikor a

tükörbe nézett. Mint rossz kesztyűbőr az arcod.

A szemed mintha kifolyt volna. Még az orrod is más lett,              nagyobb lett. Mint az öregasszonyoké. Nincs kedvem             pingálni téged többé, és nincs is kinek. Az arcodnak                olyan a színe, mint a mocskos hó. Megjött a tél. A fák              milyen szépek akkor, ugye?

GÉZA         A fák mindenkor szépek.

BRÓDY     De télen! Csak águk van, meztelenek. Szunnyadnak,           

de bennük van a holnap. Csak még egyszer lehetne             

újra születni! Megint kilombosodni! Igaz-e?

GÉZA         Az én rossz lábam tavasszal se nőne majd ki...

BRÓDY     Minden esetre világcsoda lenne.

GÉZA         Rossz vicc.

BRÓDY     Az a jó. Ha rossz, hát rossz.

 Csend, aztán.

BRÓDY     Kolozsvár a legszebb város. Mért nem megy haza?

GÉZA         Készülök minden nap.

BRÓDY     Na látja, ezzel valahogy magam is így vagyok.

 Csend. Aztán Bródy kissé kifakad.

BRÓDY     Mégis, hogy képzelték ezt maguk? Hogy sülhetne az            el jól, amire maguk készülnek?

GÉZA         Úgy lett volna szép, ha titok marad..

BRÓDY     Titok? Úgy, hogy titok? Ostobaság! És már nem is                                 titok.

GÉZA         Ez csak azért van, mert Jenő úr kikottyintotta, kérem,                                     amikor pont máma, balszerencsénkre, maga  ideje                                  korán          felébredt.   

BRÓDY     De mi közük van maguknak az én Rembrandtomhoz?

GÉZA         Nekem aztán semmi.

BRÓDY     Na látja!

GÉZA         De a fiának annál több, nem?

BRÓDY     Nem!

GÉZA         Ja, vagy úgy.

BRÓDY     Ezt csak tudom?

GÉZA         Máma akkor is arról volt szó, hogy amíg maga fent                                alszik a szobájában, rendesen délig, vagy kettőig,                                       ahogy megszokta, addig mi itten a darabot még egyszer

 elpróbáljuk.

BRÓDY     És?

GÉZA         És aztán, amikor úgy kettő körül lefárad ide, és odaül                  

az asztalához, mi egyszer csak elkezdjük.

BRÓDY     Elkezdik. Mit is?

GÉZA         A meglepetést! Hogy eljátsszuk a maga darabját.                          

Nem gyengéd gondolat?

BRÓDY     Az. Gyengéd.

GÉZA         Sándor fia úgy képzeli, hogy ettől a maga szája majd                              enyhén szólva is tátva marad.

BRÓDY     Tátva maradna? Lehet.

GÉZA         Meghatódik.

BRÓDY     Meg.

GÉZA         Elmondanám, hogy Szebeni Lilla művésznő még a                                  próbák alatt is aprókat sikongatott a meghatódottságtól.

BRÓDY     Ne dőljön be neki! Szebeni művésznő szinte mindig,                                mindentől aprókat sikongat. Ez az ő chrameja.

Ő, Géza barátom, mondhatnám, a nemzet orgazmusa...

Van, aki csalogánynak született, van, aki tragikának...,                

és van, aki vaginának.

GÉZA         De hát maga ideje korán lejött máma.

 Csend, aztán.

BRÓDY     Na látja, ez is nagyon nagy baj velem!

Hogy bennem már sehogy se lehet megbízni.

Egy bohém is legyen a szokásaiban következetes!

Tényleg, mit keresek én itt hajnali féltizenegykor?!

Hogy nem horkolok, hörgök, nyögök odafent az altatótól

megáldott, félholt          szürkeségben? És még csodálkozom,

hogy a legjobb barátaim is egyre inkább kerülnek, utálnak?

Ejnye, Bródy Sándor!

Mért nem döglik meg az ilyen?!

Aki minden ocsmány vétkeit még azzal is tetézi, hogy ideje           korán felébred?

GÉZA         Azért talán mégse akkora baj, hogy Jenő úr kínjában                             kikotyogta? Attól még Sándor fia szándéka igaz szívű                                      marad. Vagy akkora tragédia?

BRÓDY     Tragédia? Mi az a tragédia? Az, hogy a maga fél lába                                      odaveszett a fronton. Az tragédia?

 Géza kimérten.

GÉZA         Az talán nem is akkora, kérem.

BRÓDY     És az, hogy elvesztettük a háborút?

GÉZA         Ugyan mért kérdezget ilyeneket tőlem?

BRÓDY     Maga szerint a haza megéri a fél lábát?

 Géza nagyot néz, aztán felnevet.

GÉZA         Nahát, maga aztán...!

BRÓDY     Az anyjáért? Levágatná? Az apjáért? Az asszonyáért?                   

A gyerekéért?

GÉZA         Nincs még gyermekem, művész úr!

BRÓDY     Nem vagyok művész úr! Az sose voltam. Firkász.                                           Szerző. Esetleg. Mostanság már az se vagyok.

Csak egy öreg, megvetett zsidó.

Zsidó se. Azok is utálnak.               

Magyar se. Mert azoknak meg egy vén zsidó vagyok.           Ejnye már, mért vallok én pont magának?! Ne is                           figyeljen rám, megkérem!

GÉZA         Ahogy...óhajtja...

  Bródy morogva, magának.

BRÓDY     A marha...

 Megissza a fröccsöt, bámulja az üres poharat.

BRÓDY     Tél. Ami nem szunnyadás, nem fordul a tavaszba.

 Az embernek köpni kell. A gyomra émelyeg. A szája íze               keserű, akár az epe. Emlékszel-e? Akkor... Az is te           voltál. Ez is, az is te vagy. Hát lehet az igazság, hogy           valaki ilyen emberarcú, öreg kutya legyen? Rongy.             

Még a kezem is reszket. Nem is az én kezem! Nem                ismerek rá.

 A feje fölött hátra hajítja a poharat. A lendülettől leesik a kalapja.

Jenő jelenik meg a borral és a szivarral. Az összetört pohárra néz, aztán a kalapra.

JENŐ                   Hoppá, kérem?

 Amíg Jenő kiszolgálja az urakat.

BRÓDY     Ilyenkor az ember mérgesen dolgozni kezd.

A munka révén hátha megint elfelejti a pesszimizmusát,               

a rosszabbik eszét, és megtalálja a másikat, a jobbikat.                  Dolgozik késő estig, amíg a szeme csaknem tényleg                  kifolyik. És akkor megvigasztalódik. Mit akarsz? Mit                   békétlenkedel, testvér? Az öregség szép, ugyebár.

JENŐ                  Hajaj! És tudja, nekem például időnként a                                                       hekszencsúz a legszebb benne...

 Jenő átadja a szivart Bródynak, aki szakszerű kezelésbe veszi azt.

BRÓDY     Az én Rembrandtom, az hogy szerette az öreg                                         embereket festeni! Csak a saját, ocsmány ábrázatát,

                   azt nem szerette. Nehéz is megszokni, ha közben a                                  lelkünk húszéves marad. Ugye, Jenő úr?

JENŐ                   Mi pont húsz esztendeje nem tartunk otthon tükröt,                               kérem. Az asszony nem tűri.

BRÓDY     Rendkívül okos asszony a felesége.

JENŐ                   Az.

BRÓDY     Bár a mester leginkább az öregasszony-fejeket                      kedvelte. Azok tudnak csak őszintén csúnyák lenni!                     Olyanok, mint a szegény ember púpos fejű, haj nélkül való,

                   förtelmes gyermeke. Észrevették már, uraim, hogy az újszülött,

és a végképp leöregedett egyformán         ocsmány? Az életbe belépni és az életből kimenni: a születés és a halál ugyanegy. Az utóbbi talán még kényelmesebb és esztétikusabb. Egészségére, Géza úr!

GÉZA         De hát ha nem vagyok borissza!

BRÓDY     Igya csak meg, jobb kedve lesz rögtön!

JENŐ                  Ne kéresse magát, no! Nem vinkó, ne féljen tőle!

GÉZA         Egzaktul egy kis kortyot...No nem bánom.

 Géza aprót kortyint, elfintorodik. Jenő tüzet ad Bródynak.

JENŐ                   No ugye! Finom?

GÉZA         Bor.

JENŐ                   Tisztán érzik belőle a muskotály szőlő zamata!

GÉZA         Ha abból van...

BRÓDY     Édes, akár az élet. Tiszta, akár a vér...Ha tiszta...

Ha tiszta lenne. A vérünk. Ha tiszta maradhatna, sose                            kéne megöregedni, örökké tartana az élet...

JENŐ                   Még csak az kéne!

BRÓDY     Ezért tanulom ki a doktorságot.

JENŐ                  Hogy örökké tartson az élet?!

BRÓDY     Isten óvja magát attól?

JENŐ                  Azért csak találja ki, kérem.

BRÓDY     De nem ide iratkozok ám be az egyetemre!

Itt hagyom ezt a földet. Mi tartana itt? Engem itt gyűlölnek.         

Én is utálok már itten mindenkit, engem is utál                    mindenki. Truccból haldokoljak itthon maguknak?                  Frászt! Mi vagyok én? Egy Ady Endre?

JENŐ                   Ezt most tőlem tetszett kérdezni?

BRÓDY     Magát még nem utálom annyira. Magát, obsitos, pedig

                   még nem ismerem. De maga odaadta az egészségét, a                              jövőjét egy valami...izé...eszme (?) nevében. Maga                                  hazafi. Ahelyett, hogy megmaradt volna mind a két                              lábán otthon vasutasnak. Marha. Igen, magát tudnám                                       szívből utálni. Lenézni, megvetni. Ilyesmik.

GÉZA         Megtisztel...

BRÓDY     De mért venném a fáradságot, hogy jobban                                                      megismerjem? Amikor elmegyek. És ha képes vagyok rá,

még ezt a szép magyar nyelvet is elfelejtem.

 Csend, aztán.

BRÓDY     Adjanak tanácsot! Mert nem is tudom, hol kezdhetnék                                    valami emberi, új életet. Talán Bécsben? Á, nem! Az                               majdnem olyan, mintha itthon maradnék.

 Itália! Igen!                  

Ott mindig csudálatos boldog voltam! Ott talán még            szerelmes is lehetek újra. Mit újra? Most először,                     igazán. Hiszen immár öreg vagyok és beteg. Bár                      szerelmesnek lenni is mindig utáltam. Meg persze                          szerettem is. A szerelmet.

 A szivar elaludt. Amíg újra Jenő tüzet ad Bródynak.

JENŐ                   A nők ambíciója miatt.

BRÓDY     Hogy?

JENŐ                  Hogy tönkre tegyék a férfit.

BRÓDY     Maga figyel rám, Jenő úr?!

JENŐ                  Jól is néznék ki, az én pozíciómban..!

 Jenő Bródy kalapját felveszi a földről, és leteszi az író

mellett lévő székre.

BRÓDY     Pedig rám már rég nem figyel senki. Azt hiszem, sose                   

is figyelt.

JENŐ                   Egy-két éve majd' minden pesti színház a maga                                               darabjait játszotta!

BRÓDY     És?

JENŐ                  És ez már mégis csak óriási dolog!

BRÓDY     Hol van az már? És mit ért az?

GÉZA         Nem sokat?

BRÓDY     Eltarthattam belőle magamat, meg a fiaimat. Most                                 meg...Jenő úr, írja azt a poharat is a számlámra!

JENŐ                   Milyen poharat?

BRÓDY     Amit az imént összetörtem.

JENŐ                   Ahogy rendelkezni tetszik.

BRÓDY     Bár ami pohár volt, ámde összetört, nem pohár többé,                 

tehát ekként értéke sincs...

JENŐ                   Akkor mégse írom?

BRÓDY     Magára bízom.

JENŐ                   Még egy kisfröccs a szivarhoz?

BRÓDY     Köszönöm, de mennem kell.

JENŐ                  Ugyan már, hová sietne?

BRÓDY     Hiszen...nem is szabadna itt lennem. Itt se. Sehol se.

JENŐ                  Mért tetszik mondani ilyesmiket?

BRÓDY     Nem baj.

 Bródy feláll, indul kifelé, visszafordul.

BRÓDY     Üzennék valamit Hunyady úrnak. Ma se óhajtom       őt látni.

JENŐ                   Kérem...

BRÓDY     Se holnap, se holnapután. Ne zaklasson többé!

 Csend.

BRÓDY     És ez az ötlet, hogy maguk előadják a darabomat,                                           ez...több mint nevetséges! Ez gusztustalan.

GÉZA         Miért?

BRÓDY     Nem fogom megnézni.

GÉZA         Mért nem?

BRÓDY     Örülök, hogy megismertem, marha úr!

 Bródy kimegy. Csend.

GÉZA         Megbántottuk valamivel?

JENŐ                   Hát azt, kérem, nála soha nem lehet tudni.

GÉZA         Hű, de bírnám én is gyűlölni!

JENŐ                  No ja... Akkor talán összesöpörnék.

 Jenő kimegy, Géza feláll, Jenő után sántikál, a mankóját még ügyetlenül használva.

GÉZA         És...a "művész úr" olyankor komolyan is beszél, ha                                mond valamit?

JENŐ                   Nem tudhatom én azt, kérem. Olykor olybá tűnik,      igen,

máskor meg...jobb bele se gondolni.

GÉZA         Nohát...Sándor panaszkodott is, hogy az apja... Meg                             ő...Érthetetlen. Mondja, mért nem szól Bródy úr a                                            fiához hónapok óta?

 Jenő visszatér a seprűvel meg a lapáttal, a pohár cserepeit felseperni.

JENÔ                   Géza úr, én itt pincér lennék, nem gyóntató pap.

GÉZA         De a pincérek rendszerint többet tudnak...

JENÔ                   A híveikről? Lehet. Viszont a jó pincér ott kezdődik,          

ahol a gyónás befejeződik. Hallgat, és nem ró ki a                          "bűnösre" penitenciát.

GÉZA         Értem.

JENÔ                   Kérem.

 Jenő folytatja a takarítást. Gézát elönti valami jeges rémület.

GÉZA         Te jóisten!

JENŐ                   No?

GÉZA         És mi lesz a beígért ötven koronánkkal, ha az előadás                                     elmarad?

 Jenő ebbe mélyen belegondol, sóhajt.

JENŐ                   Ezt...végképp nem tudhatom.

GÉZA         Lehet, így nem kapjuk meg?

 Bródy tér vissza.

BRÓDY     Pardon, uraim, a kalapom.

 Amíg Bródy felveszi a kalapját és ismét távozni készül.

GÉZA         Bródy úr! Maga színházi ember.

BRÓDY     Én nem. Az igazgató az, a színész, a rendező, a kellékes, a díszítő az, a portás pláne az. Az író az ő szemükben mindig csak lelkes amatőr marad...

GÉZA         No de akkor is,  kérem, azt csak tudja, hogy kialkudott gázsi  szempontjából visszmajornak számít-e az, ha az előadás elmarad?

BRÓDY     Mire gondol?

GÉZA         Hát arra, hogyha egy előadás elkészül, viszont a közönség, mármint és egzaktul, sőt, név szerint maga hiányzik majd hozzá, akkor jár-e nekem a gázsi?

BRÓDY     Maga ezért pénzt kér a fiamtól?

GÉZA         Harmincöt régi korona a vonatjegy Kolozsvárig.

BRÓDY     Tehát azért ripacskodna, mert nincs pénze, hogy haza utazzon.

GÉZA         A szívem szerint barátságból tenném...

BRÓDY     Odaadom én magának. Jenő! Van magánál ennyi pénz  a kasszában?

JENŐ          Még ki se nyitottam a boltot. Tetszik tudni, csak a  próba miatt...

BRÓDY     Nézze meg!

JENŐ         Aztán, ne tessék megsértődni, de miből adná meg, amikor...?

BRÓDY     Miből? Miből?! Hát tartozom én magának?!

JENŐ                  Jaj, nem! Dehogy! Csak...harmadik hónapja íratni                                           tetszik, és...

BRÓDY     És?! Egy könyvet fogok kiadni! Abból majd                                           megadom. Vagy kételkedik ebben?

JENŐ                   Én?!

BRÓDY     Tudja maga, mennyi honoráriumomat hagytam ott az                                     "Ezüst kecske" című regényemmel a Royalban annak                              idején? Az egész igazgató tanács rajtam hízott, amikor                

az ott lakásért és kosztért átadtam nekik a szerzői                         jogot. Tudja ezt maga?

JENŐ                   Már többször is tetszett említeni.

 Bródy mérge váratlanul elfogy, visszazöttyen az előbbi székére.

BRÓDY     Mégis csak hozzon nekem még egy kisfröccsöt!

JENŐ                   Igenis, kérem.

 Jenô meghajol, kimegy.

2.

BRÓDY, GÉZA, JENŐ, SÁNDOR

BRÓDY     A szerelem élettanáról írok majd.

Elsősorban a beteg szerelemről. Aztán, mintegy ennek ellenpontjaként az        igaz érzésekről. Amiket, mint már

kifejtettem az imént, csak egy haldokló élhet, érthet meg.

Ami fiatal, ami önző, az soha. Volt magának valakije,

amikor önként jelentkezett a vágóhídra?

GÉZA         Udvarolni udvaroltam talán...

BRÓDY     Mesélje el! Írok róla!

GÉZA         Mit?

BRÓDY     Regényt? Esszét? Novellát? Valamit, ami                                               szemérmetlenül rossz lesz ismét. Mint bármi, amit                         írtam eddig. Mert ezt rebesgetik ám rólam az igazán            

                   művelt, esztétikához nagyon is értő urak, ezt suttogják

a hátam mögött a kártyaasztaloknál, erről cikkeznek           

kis törpe firkászok. Hogy műveletlen vagyok. És írni

is csak egyféleképpen tudok. Úgy is alig.

GÉZA         Ilyesmit én nem hallottam.

BRÓDY     Nocsak. A vasútnál még nem rebesgették?

Se a fronton?

GÉZA         Nem.

BRÓDY     Igazuk van a filoszoknak. Rossz író vagyok.

GÉZA         Ha maga mondja...

BRÓDY     A fiam nem célzott rá?

GÉZA         Sándor magát isteníti.

BRÓDY     Ugyan! Az csak szerep.

 Csend, aztán.

BRÓDY     Nem szégyellem ám ezt. Úgy az enyém mindegyik                                   írásom, mint akármelyik hibám. Kívül, belül tele                                        vagyok velük. Lelketlen lélek voltam, helyesebben              

egy parázna test, amely fel volt lázadva minden ellen.

                   Persze, elsősorban mindig egy másik lélek, egy másik                   

test ellen lázadtam. Legbelül, a zsigereiben dehogy is            holmi eszmék irányítják az embert!

GÉZA         Ezt... tervezi megírni?

BRÓDY     Például ezt. Vagy mégis írjak a maga        nyomorúságáról?

GÉZA         Mért lennék én nyomorult, kérem?!

BRÓDY     Minek állt be a háborúba?

GÉZA         Hívtak.

BRÓDY     Ki hívta?

Csend.

Géza kissé magába roskad.

GÉZA         Hogy lesz nekem ötven koronám?

BRÓDY     Ötven? Hogyhogy ötven? Nem harmincötöt mondott?

GÉZA         Annyi kell a vonatjegyre, de...

BRÓDY     Az ötvenet is megkapja.

 Jenő jön vissza a kisfröccsel, leteszi Bródy elé.

BRÓDY     Egy csaló férj, aki megöli a csaló asszonyt.

JENÔ                   Pardon?

BRÓDY     Egy csaló asszony, aki gonoszul féltékeny az urára.                                Törvény ez, ezek a szerelem speciális újkori formái.                                     Kialakult, vagy véletlen formák. A részleteit,                                           szabályait vizsgálja a tudós! Én csak író vagyok.

Egy rossz író. Helyesebben voltam.

Vagy sose voltam, még egy rossz író se.

Mégis lenni akarok- majd ezután. Tehát mint elmúlt,

esetleg sose volt, és mind leendő író, íme most, önök

előtt először is leteszem egy még kitalálandó munka zárókövét. Egyelőre ne is karcoljunk mást ebbe a kőbe, csak amit már a gyerekek is szoktak elrejtett, vagy nagyon is nyilvános helyekre, az egyik hegyesebb csúcsára állított rombuszt, a női nemiségnek egyértelmű lényegét.

GÉZA         A művész úr most arra...arra az izére...?

BRÓDY     A női nemi szervre gondolok. És amíg gondolkodni tudok róla, akár azt is elhitethetem még magammal, hogy így betegen is még férfi vagyok, férfi, aki még ellensége tud lenni egy nőnek.

Beteg, öreg férfiú...

GÉZA         Aki igazán tud szeretni, ugyebár...

BRÓDY     Aki még nem tud igazán szeretni, mert még mindig nem elég beteg és öreg.

JENŐ                   Ahá, én már értem.

BRÓDY     Koccintson velem, Géza úr!

 Géza nehézkesen mozdul a poharáért, ám Jenő megelőzi.

JENŐ                   Várjon, hozom én!

 Bródy asztalához viszi a muskotályt.

Géza felemeli a poharat a koccintáshoz, ám Bródy figyelme már elkalandozott.

BRÓDY     Először is Velencébe utazom! Én, Jóbnak legutolsó                       tanítványa, feltápászkodok még egyszer, hogy a magam

nyomdokait megkeressem. De csak cifra, nagyralátó kőépületeket fogok ott találni, büdös lagúnákat. A füstös baldachin alatt pedig, ahol ifjabb koromban oly sokszor elégülten hevertem, csontokat.         Patkány rágta egér csontjait. Ez lesz Velence, kinek minden kövét forró csókjaimmal borítottam. Én, a hűtlen és önző asszonyrabló. Egészségére!

 Bródy koccint Gézával, isznak. Géza fenékig üríti a poharat, aztán leül.

BRÓDY     Foglaljon helyett, kolléga!

GÉZA         Köszönöm.

BRÓDY     Szóval maga melyik szerepet is játszaná a darabomban?

GÉZA         Ó, hát csak a kisebbeket.

BRÓDY     És Rembrandtom ki lenne?

JENŐ                  Elnézést, de attól tartok...

BRÓDY     Maga, Jenő?!

 Bródy nagyot néz, felröhög, aztán elkomorul.

BRÓDY     Eszerint Tituszt a fiam, a gyönyörű, zsenge       szeretőmet,

Hendrickjét pedig Szebeni Lilla művésznő          sikongatja majd elő...

GÉZA         Egészen kiválóan!

BRÓDY     Elsőrangú szereposztás. Már ami a Rembrandtomat illeti...

JENŐ                  Köszönöm!

GÉZA         Pincér! Kérek még három decit!

JENÔ                   Még hármat...?

BRÓDY     Hozzon neki!

 Jenő indul kifelé, éppen beleütközik Sándorba. Sándor hóna alatt egy összegyűrt példány.

SÁNDOR   Jenőkém! Jó napot! Már mindenki itt van?

 Jenő jelezni kívánná, hogy Bródy...

SÁNDOR   Remek, akkor…

 Sándor meglátja az apját. Megdermed, aztán.

SÁNDOR   Csókolom, apám!

Bródy nem néz a fiára.

BRÓDY     Az én...keresztény fiam...

SÁNDOR   Már...ébren van?

Bródy feláll, mutató ujjával megböki a kalapja karimáját, kimegy.

Sándor hosszan néz utána, aztán Jenőhöz fordul.

SÁNDOR   Hogyhogy már ébren van?!

 Jenő széttárja a karját.

JENŐ                   Azt mondta, újra arra ébredt, hogy orvos lesz, és ezért                                    muszáj volt korán felkelnie.

GÉZA         És nem "óhajtja" látni az előadást, kérlek!

SÁNDOR   Mi? Mit? Hogy tudja?

JENŐ                  Akkor hozzam azt a bort, Géza úr?

GÉZA         Hozza!

JENÔ                   Valamit magának, Sándor?

SÁNDOR   Kitől tudta meg?

JENŐ                   Tetszik tudni, a művész úr ébredés után rendszerint            

két-három órát is időzni szokott itt az asztalánál...

 Jenő az székre mutat, ahol Bródy ült. Sándor megnézi magának, aztán odamegy, leül, a darab példányát lecsapja az asztalra.

SÁNDOR   A fenébe!

JENŐ                   Kénytelen voltam.

SÁNDOR   Nem érdekes.

JENÔ                   Egy kávét?

SÁNDOR   Mindegy. Hozza!

 Jenő kimegy. Sándor komoran bámul a példányra. Géza felsóhajt.

GÉZA         Így megy ez.

SÁNDOR   Micsoda?

GÉZA         Sose jó.

 Ezen egy kicsit elbólogatnak.

GÉZA         Az enyém például az anyámmal nem állt szóba.

SÁNDOR   Az apád?

GÉZA         Hét évig.

SÁNDOR   Miért nem?

GÉZA         Az egzakt válasz, hogy végül már ő se tudta.

SÁNDOR   Mégis? Féltékenység? Anyós? Örökség?

GÉZA         Az ökör.

SÁNDOR   Az apád?

GÉZA         Lesántult. De hogy miért az anyám tehetett volna                                            arról...?

SÁNDOR   Egy lesántult ökör miatt?!

GÉZA         Á, biztos nem azért.

SÁNDOR   De a végén csak megbékültek, hét év után.

GÉZA         Megette a rák. A temetésen anyám szépen megsiratta.

 Ezen egy darabig megint bólogatnak.

SÁNDOR   Hogy hagytam nyerni alsón?

GÉZA         Kártyán?

SÁNDOR   Meséltem már neked. Az Otthonban. Tudod, az írók                               kaszinója...

GÉZA         Nem ott mutattad meg nekem, hogy eszi a pörköltet                               Krúdy Gyula?

 Sándor bólint.

SÁNDOR   Hát nem volt pénze! Másképp el nem fogadta volna!          

Ez lenne az oka? Ő is adott nekem mindig éhkopra.

 Géza tűnődik, aztán fejét csóválja.

GÉZA         Szép arcú ember különben

3;

SÁNDOR, GÉZA, JENŐ, LILLA

 Lilla siet be feldúltan, sikongatva.

LILLA        Mit hallok? Sándor!

SÁNDOR   Csókolom a kezét.

GÉZA         Művésznő!

LILLA        Jó napot. Sándor! Ugye ez csak valami tréfa?

Arról          szó se lehet, hogy elmaradjon az előadás!

Velem ilyet          nem lehet csinálni!

SÁNDOR   De ha nem akarja Bródy úr látni!

LILLA        Majd én beszélek vele.

SÁNDOR   Kegyed?

GÉZA         Ez az! Szebeni művésznő beszéljen vele!

 Jenő jön be, hozza a kávét, a bort és Lillának mindjárt egy pohár hűsítőt.

LILLA        Bolond maga, Jenő, hogy kikotyogta?!

JENŐ                   Kérem, ahogy tetszik parancsolni. Kávé, három deci bor, magácskának meg a limonádé, oh, ne cukor.

LILLA        A fél város egyetlen nagy pisszenés, hogy Sándorka                               micsoda megható tréfára készül. És tessék!

Még a Vígszínházban is kiplakátozták, hogy mindenki                            hallgasson róla! És itt van! Hát mit fogok én holnap           délelőtt mesélni a társalgóban? Hogy szörnyű bukás?             Hogy infernális kudarc? Csak mert Jenő úr, a Rudas          Fürdő pincérje nem képes magára parancsolni, mielőtt                  kinyitná a száját? Nahát, tudják!

SÁNDOR   Nyugodjon meg!

LILLA        Eljátsszuk, és punktum!

GÉZA         Erre iszunk! Punktum!

 Géza nagyot kortyol a borából.

SÁNDOR   De ha nincs kinek?!

LILLA        Lesz kinek. Hol hagytuk abba tegnap?

SÁNDOR   Mit tudom én?!

GÉZA         Azt próbáltuk meg átrendezni, hogy a szolgáló                                        összevissza szaladgál, seper, rendezkedik, majd hozza                                      Rembrandtnak a barettet és a bársony kabátot is.

SÁNDOR   Szóval ott.

GÉZA         Mivel a szolgáló is én vagyok. Mármost hogyan is                                 szaladgálnék én össze-vissza a mankómmal?

SÁNDOR   Ja, igen. És miben is állapodtunk meg?

GÉZA         Hogy én a szolgáló szerepében is csak hang                                            lennék. Hogy ne értse félre Bródy úr. Hogy netán                                                bohóctréfát akarnánk csinálni a művéből. Szebeni                                         művésznőnek ezt méltóztatott mondani.

LILLA        Maga egy tündér, Géza!

GÉZA         "A törvényes urak! A törvényes urak!" Ezzel                                          kezdeném.

LILLA        Nohát, akkor én itt elég sokáig nem vagyok.

Jenő úr! Merre indult el a mester?

JENŐ                   Ilyenkor rendesen hosszabb sétát tesz. Persze nem                                  ilyenkor, hanem délután öt és hét óra között, hogy                                 mégis legyen valami étvágya a vacsorához.

LILLA        És merre sétál délután öt és hét között!?

JENŐ                   Rendszerint leballag a Duna-partra, ottan néha                                      elkorzózik egészen a Lánchídig, aztán beül egy-két                                  cigaretta idejére a fogadóba, ahol kedvtelve kibicelni                               szokott a kupecoknak.

LILLA        Ennyi elég!

JENŐ                   Elég lenne, ha délután öt lenne, de kettő előtt a fogadó                 

sincs ma nyitva.

LILLA        Bízzák rám, megtalálom Bródy urat! Pá!

 Lilla kilibben. Utána néznek, aztán.

JENŐ                  Tehát, kérem szépen?

 Sándor csak legyint.

SÁNDOR   Csak mondják össze, ha van hozzá kedvük...

 Géza egy lendülettel felhajtja a borát.

Jenő szöveg közben "jelmezt" cserél: makulátlan pincér köpenyét leveszi, megfordítja, ami belül tiszta folt, pecsét.

GÉZA         A törvényes urak! A törvényes urak!

JENŐ                  Végrehajtók!

GÉZA         Nem, inkább papok!

JENŐ                  Tyüh, még rosszabb!

GÉZA         Itt belépek mint Six polgármester.

SÁNDOR   Lépjél be, Géza!

GÉZA         Rembrandt, vagyis Jenő úr itt kezet nyújt nekem,

de én, mint Six polgármester ezt nem fogadom el.

Amúgy Six polgármester portréja az ablaknál lesz.

Lesz?

SÁNDOR   Délutánra beszereztem valami olyasmit. Jenő úr?

JENŐ                   Mélyen meghajolok.

SÁNDOR   Tegye meg!

 Jenő meghajol, aztán.

JENÔ                   Polgármester úr!

GÉZA         "Mint magánember elfogadom, mint hivatalos nem                                 tehetem." Mármint a kézfogást.

SÁNDOR   Kérlek, csak az apám szövegét mondjad, Géza!

GÉZA         Igenis! Tehát. "Rembrandt van Rijn, eljöttünk                                         hozzád..." És akkor itt elvileg bejönnek egyéb barettes               

urak, úgymint egy igen kövér és egy igen sovány pap,                   akiknek a hangja szintén én leszek...

SÁNDOR   Igen. Már emlékszem. Arról volt szó, hogy szereplők                              híján, úgy ahogy van, kihagyjuk ezt a jelenetet.

GÉZA         Amire azt válaszolta Szebeni művésznő, hogy ezt                                             aztán nem lehet.

SÁNDOR   Akkor folytasd, Géza!

GÉZA         Jenő úr szövege jön.

JENŐ                   Ja! Pardon, kérem. Akkor azt mondom, hogy...

"Parancsoljanak velem a fő-, mellék- és ténsurak.

A szent urak, uraim."

GÉZA         Az amszterdami plébániahivatal. Mint erkölcsi és                                            vallási hatóság...

JENŐ                   Sürgeti a munkát! Valóban megérdemlem, hogy                                              bezárjanak. Az előpénzt elköltöttem, mint rendesen.

GÉZA         A pénzre gondolsz. Mind csak az aranyra és az élvre                               gondoltok. Van ennél sokkal fontosabb. A lélek.

JENŐ                   "Az erkölcs?!" És akkor itt tisztességtudóan a küszöb felé

fordulok, és köpök egyet.

SÁNDOR   Köpjön, Jenő!

JENŐ                  Hát kérném, ez a színészet...

 Jenő valóban tisztességtudóan fordul el és köp egyet.

GÉZA         A vád az, hogy egy hajadonnal élsz együtt mint asszonnyal!

JENŐ                   Bocsánat fő-és ténsurak, én csak egy festő mesterember vagyok, nem értem a diplomatikus nyelvet. Vagy hajadon, vagy lány.

De szép, jó és fiatal. Ez pedig a fő.

GÉZA         Annál nagyobb a bűn, mennél szebb és fiatalabb,                                             annál nagyobb a bűn. Bűn, bűn, bűn. Hendrickje                                              Honders, cseléd, faluról, erkölcstelen céda, ha szabad                  

úgy neveznem, becstelen.

 Jenő ökölbe szorítja a kezét, elordítja magát.

JENŐ                  Ki, ki, ki az?

GÉZA         Te mint jó arcképfestő, a legjobb családok         szolgálatában, még megengedheted magadnak- és mi is elnéznők neked-, hogy egy ifjú némbert vágyad és véred szolgálójává tegyél. De egy cselédnek nem engedheti meg a plébánia és a városi tanács, hogy úgy           viselkedjék, mint a feleséged, amikor nem az. Neked még eltűrnők a konkubinátust, de neki nem!   

JENŐ                  Vagy úgy, vagy igen, persze! A szomszédok. Az első feleségem rokonai. Azok a festőkollégáim, akik még nálam is rosszabbak, irigykednek, pletykálnak, följelentettek. Hogy, követem alássan, erkölcstelen életet élek. És ha pap elé megyek? Megfizetem a           stólát?

GÉZA         Az más. Az egészen más.

JENŐ                   Jó, hát elveszem. Nem így gondoltam, de ha muszáj.                              Ötven esztendős vagyok, és úgy gondoltam, ilyenkor

már nem illik házasodni. Hát nem tartom meg a                             szavamat, ha a polgármester úr, a pap urak, az erkölcs úr

így akarják. Elveszem, hanyatt-homlok elveszem,               

akár most mindjárt. Van hozzá szerszám?

GÉZA         Vagy elkergeted, és ez méltó egy művészhez.

JENŐ                   Hogy más okos fölvegye! Akadna, mi, plébános úr,                               mindjárt akadna olyan. Hát én elveszem, mert szeretem,

mert- muszáj. Akkor békén hagynak.

GÉZA         Békén. Megbocsátunk. Holnap reggel a térdképhez

ülni akarok. A jövő héten készen kell lenni.                                    Megkapom?

JENŐ                   Meg.

 Géza leül az asztalhoz, a pohárra mutat.

GÉZA         Akkor kérek még három decit ebből!

 Sándor, aki eddig magába meredt, felkapja a fejét.

SÁNDOR   Hogy?

GÉZA         Vége a jelenetnek.

SÁNDOR   Vége?

GÉZA         Rendben lesz így?

SÁNDOR   Kiváló

GÉZA         Akkor Jenő úr, ha lenne szíves...

JENŐ                   Hozok én magának, hogyne hoznék, csak hát, tetszik                             tudni...

GÉZA         Van rá pénzem! Nézze! Nincs szükségem hitelre.

 Géza a nadrágzsebéből egy-két bankót és némi aprót csap ki az asztalra.

JENŐ                   Nem is azért, csak hát ha Géza úr különben nem                                              borissza...

GÉZA         Attól még tudhatom, hogy most mit akarok!

JENŐ                   És ha mégis meglesz az előadás? Sándor úr!

SÁNDOR   Néha attól jó a színház, ha benne mindenki egy kicsit                              tökrészeg.

GÉZA         Na lássa!

JENŐ                   Kérem!

 Jenő indul, útközben visszafordítja a köpenyét a makulátlan színére.

4;

SÁNDOR, GÉZA, BRÓDY, JENŐ

 Némi csend, aztán.

GÉZA         Mert gyilkolni is úgy jó.

SÁNDOR   Hogy mondod?

GÉZA         Szuronyt szegezz, neki a szögesdrótnak!

SÁNDOR   Értem.

GÉZA         Mert ha tökrészeg vagy, szinte észre se veszed.

Hogy          már rég kiontották a beled, vagy levitte egy                                   aknaszilánk a fél lábad. Csak fekszel a sárban, és nem                   érted, mi van. Semmit se értesz. Semmi se fáj. Csak                 tudod, hogy vége. Végre. Egzakt.

 Bródy tér vissza, egy pillanatra hökkenten megtorpan. Sándor hiába erőlteti, nem képes elfogni az apja tekintetét.

GÉZA         Bródy úr!

BRÓDY     Maguk még itt vannak?!

SÁNDOR   Csókolom, apa!

GÉZA         Hát megtalálta a művésznő?

BRÓDY     Kicsoda, kérem?

GÉZA         Szebeni kisasszony.

BRÓDY     Nem tudtam, hogy keres.

GÉZA         Elindult maga után a Lánchíd felé!

BRÓDY     Nem arra mentem.

GÉZA         De jó, hogy visszajött! Üljön le közénk!

BRÓDY     Köszönöm...

 Bródy néhány tétova mozdulat után a legtávolabbi asztalhoz ül le.

A zakója zsebéből papír fecnit és egy irónt keres elő. Közben.

GÉZA         Hadd hívjam meg most én magát!

BRÓDY     Nocsak! Megkapta a gázsiját?

GÉZA         Azért egy kisfröccsre még anélkül is telik.

BRÓDY     Nem kérek, ha meg nem sértem.

 Csend.

Bródy a fecnire rajzolgatva mintegy magának mondja, aztán a borral

visszatérő Jenőnek.

BRÓDY     Tíz zsidók jöttek kissé korán.

GÉZA         Parancsol?

BRÓDY     Virrasztóba. Virrasztóba jöttek. És az illető még élt,                               mégpedig erősen.

 Géza Sándorra néz, Sándor int, hagyja Bródyt.

BRÓDY     Tudta, miért jöttek, és amikor egyik-másik meghőkölt,

visszafogta őket. Megmondta- már csak a szeme szavával-,

ki-ki hová üljön, álljon. Úgyszólván csoportosította az alakokat. Egyrészt gyönyörködött bennük, másrészt kínjában nyöszörgött, hogy lefesteni a derék embereket már nem tudja.

 Géza "súgva".

GÉZA         A Rembrandtja...!

SÁNDOR   Hallgass már! Tudom.

 Bródy tekintete a másik kettőre cikkan, elmosolyodik,

kissé hangosabban folytatja.

BRÓDY     A halállesőket reszkető ajkával némán üdvözölte                                             Rembrandt. Nem félt tőlük. Inkább szerette volna a                                másukat leábrázolni. Különösen az átszellemült és                             halvány arcszínű öregeket, a papokat, akik eklézsia                               nélkül voltak papok, és gyerekek se voltak soha.                                                Úgynevezett tudósok, hasonlítottak a fakírokhoz.                                            Megcsontosodott erkölcsből jók. És a zsidók, a                                               Talmud egy parancsánál fogva, az áhítat haragjában                               izgatván magukat, hangosan, lassan, majd megint                                        ordítva imádkoztak...

 Jenő hozza be Géza borát. Kiszolgál, közben.

JENÔ                   Sándor úr?

 Sándor megrázza a fejét. Jenő Bródyhoz fordul.

JENŐ                   Művész úr, hozhatok valamit?

BRÓDY     A festő valósággal élvezett!

JENŐ                   Ahogy tetszik parancsolni.

BRÓDY     Mert nyilvánvaló, hogy el tudott vonatkozni                                           önmagától, és a haldokló benne egy másik volt.

 Jenő segélyt kérően néz a másik kettőre. Bródy széles mozdulattal hellyel kínálja a pincért, aki csak az ülepe szélét helyezi rá a székre. Közben.

BRÓDY     Még egy regényt írnom kell róla.

JENÔ                   A festőről?

 Bródy bólint.

BRÓDY     Régóta tervezem. Feltétlenül. Ô mentette meg az életemet.

JENŐ                   Rembrandt úr?

BRÓDY     Akkor még gőgösen játszottam a halállal.

JENŐ                  A megholt mentette meg?

BRÓDY     Az örökké élő! De most azt mesélem, ahogyan haldoklott.

Jöttek a víziók. Elsősorban, elöl ő maga. Milyen nehezen tudott magától megválni! Minden leélt évéből előkísértett feléje egy arc. Hatvannál több alak jött, mind ő, mind kimondhatatlanul kedves és elválaszthatatlanul ő maga. Az első arca egy kis folyó vizében visszatükröződött, a dajkája mutatta. Akkor elnevette magát, most reszketett a benső sírástól, hogy soha vissza nem kaphatja őt, az Övét.

JENŐ                   No és azt tetszett már hallani, hogy szegény Wiesner bácsi...?

BRÓDY     Mi van vele?

JENŐ                   Azért sejthettük...Nyolcvanöt elmúlt a télen. Rozoga volt már nagyon.

BRÓDY     A Wiesner papa! Jó ember volt. Bár ő is csak egy zsidó.

Én még hajtattam vele. Azok a gyönyörűséges Margitszigeti évek! Hogy micsoda gulyásokat főztem én ottan a kis vaskályhámon!

 Bródy ezen elmereng.

BRÓDY     Mi lesz ma vacsorára?

 Jenő felpattan, meghajol.

JENŐ                   Mit tetszik parancsolni?

BRÓDY     Üljön már vissza!

JENŐ                   Igenis, kérem!

 Jenő leül, csend. Géza félig felhajtja a borát.

GÉZA         És? Hogy volt tovább?

BRÓDY     Micsoda?

GÉZA         A mester halála. A Rembrandté.

BRÓDY     Hol tartottam?

JENŐ                   A vízióknál.

BRÓDY     Igen? A víziók. Igen. Borzasztóan megtelt a szoba                                  víziókkal. Nők is jöttek, de talán életében először nem                                   forrott fel benne az oktalan- és most!- érthetetlen örök                                   must, a vérnek ama titokzatos elemenciája, amitől                                     egyszerre elbódul a férfi, maga se tudja, hogyan, mért.

                   Jött az egyik volt felesége. Ráborult, és valami olyan                             kimondhatatlanul finom érzés fogta el, amit nem                                              ismert még: aki ráborult, az már a mennyországhoz                                  tartozott, és azzal kötötte össze. Könnyű volt az öreg                                 férfiúnak, hogy így lásson, egy urbinói festő szárnyas                                 lényén át. Rejtélye és elérhetetlensége izgatta. Ki akarta

mondani az égben kerengő nő nevét, de nem tudta,

elfelejtette.

 Sándor először halkan, aztán hangosan.

SÁNDOR   Hunyady. Hunyady Margit. Hunyady Margitnak                                             hívták, uram! A feleségét. Mint engem. Hunyadynak.

 Csend.

BRÓDY     Ennyit mondott hangosan: Te már onnan jössz?

 És ekkor egy beszélgetést képzelt el a még élő a régen                   megholttal: - Haza. Haza akarok menni.

Előbb a földbe. Nem itt a köves templomba.

 Bródy elmereng.

BRÓDY     Egerben nagy kertünk volt. Vagy az nem az apámé volt,

hanem már én vettem? Annyi bizonyos, hogy utóbb elkótyavetyéltem. Volt, nem volt. Talán igaz se volt...

Talán nem is Egerben születtem, az apám neve nem is volt Jakab...Talán meg se születtem még. Ki tudja?

Sándor feláll, akkurátusan az asztal alá tolja a székét, kimegy.

Bródy nem néz utána.

Csend, aztán.

BRÓDY     Egy kutya is beszemtelenkedett. Sárga foltos, fekete orrú,

szelíd, szomorú szemű eb, akire ráismert, az első ilyen állat,

 akivel megismerkedett kisded korában, amikor éppen csak

beszélni kezdett...

GÉZA         Árulja már el, mért nem áll maga szóba a fiával!

BRÓDY     A zsidók megrótták a tolakodó kélefet, de az nem                                            engedett, az ágy alá bújt. Hagyták végül.

Sőt, magát az elkészülődőt is elhanyagolták egy percre:

köznapi dolgokról beszélgettek, amit végre is meg lehet                          bocsátani nekik. Egy étkes öregember dicsekedett: nagy

potykát vettem, és igazán kicsiny pénzért.

GÉZA         Mivel bántotta Sándor meg magát ennyire?

BRÓDY     Cseresznyét! Piros húsú cseresznyét! - kiáltott fel a már               

csak félig élő "R". És a szegény, spanyol honból                            odakergetett héberek összenéztek. Gyümölcsvidékről             eredtek ezek is, gyerekek voltak valaha ők is, aki                       közülük nem volt rabbi, és a szemük kopogott a                           cseresznye említésére.

GÉZA         Mert az apának is kötelessége ám szeretni a fiát, és

nem csak a fiúnak az apját, Bródy úr!

JENŐ                   Ejnye, Géza úr, ne tessék már...!

BRÓDY     De október lévén az északi tenger szele fútt be az                                    ablakráma között. Sírtak is a délszakiak, fáztak. És az északi és már

most az egészen északnak induló félholt egyszer csak nagyon nekimelegedett. A mennyek országát becsmérelte. Ez az ország, nem az kell nekem! És azok kellenek, akik itt vannak! Csak itt maradnék. És csak nézni, csak nézni, csak nézni...

 Bródy most egyenesen Gézára néz, kiköveteli magának a tekintetét.

BRÓDY     -A halott diskurál .-  súgta egy öreg emberke, mesterség                         szerint suszter. De soha egy pár cipőt se csinált, mindig a gyerekeiből élt. És úgy örvendezett az életnek, hogy neki volt a legkönnyebb a más halálát elviselni. Jobb ízűen nem tudott sírni senki. Most is azért ült ott, hogy ezt tegye. - A halott diskurál. - csodálkozik egy másik, mestersége szerint pék. Ám ő egész életében csak dolgozott, hogy a fiainak jobb           legyen. Neki a gyerekei nem dolgoztak. Ezért a pék          utálta az életet. Ő nem sírni járt, ha virrasztani hívták. Megnyugvást talált a más halálában. Íme, hát neki is végre vége lesz.

 Bródy Jenőhöz fordul.

BRÓDY     Marhahús levest, azt ennék, ha fôzne, vagy hozatna.

JENÔ                   Feltétlen megoldom, ha azt tetszik...

5;

BRÓDY, GÉZA, JENŐ, LILLA

 Lilla siet be, rögtön Bródyra támad.

LILLA        Borzalmas ember!

BRÓDY     Nocsak, a "művésznő"...! Mi újság a színházban?

LILLA        Esküszöm, nem értem, mért jó az magának, szegény                               Sándort mindig ennyire fölbizgatni!

GÉZA         Mi van vele?

LILLA        Fogcsikorgató dühvel áll künn, a bejáratnál, a szeme                               guvad, mintha a hóhér pallosát látta volna...

JENŐ                  Hóhér? Á, az csak Braun úr, a mészárosunk lehetett.                             Tetszik tudni, élvezi, ha a véres köpenyében áll ki a                                boltja előtt a placcra, mert...

GÉZA         És mit mondott?

LILLA        Azt én most nem idézném...Bródy bácsi! Én akarom                               magának ezt az előadást!

BRÓDY     Inkább jöjjön el velem vacsorálni!

LILLA        Meghív? Jó. De előtte...

BRÓDY     Nincs előtte. Kérem, vegyék úgy, hogy megtörtént!                                 Hogy én előbb meghökkentem, aztán nevetni kezdtem,

végül könnyekig meghatódtam. Rendben?

 A "színészek" egymásra néznek.

GÉZA         Végül is, ha...

JENŐ                   Lenne nekem ezer más dolgom, ha...

GÉZA         Haza jutok végre Kolozsvárra...

BRÓDY     A szavamat adtam, hogy megkapja a vonatpénzét.

LILLA        Nem! Nincs rendben! Maga igenis elfogadja a fia                                             ajándékát, maga gonosz ember!

BRÓDY     Az előbb mondtam, vegyék úgy, hogy...

LILLA        Hát rám csak kíváncsi!? Hogy milyen Hendrichje                                            vagyok? Vagyis lehetnék egy igazi előadásban?

BRÓDY     Jó?

GÉZA         Kiváló!

LILLA        Fogadok, hogy megint belém szeretne!

 Bródy aprót "sikkant".

BRÓDY     Jaj, ne! Jenő úr, azonnal kerítsen nekem egy csokrot                               huszonegy vérvörös rózsából!

JENŐ                   Kérem, ahogy tetszik...mit tetszik, művész úr?

 Bródy nevet. Feláll, indul kifelé.

BRÓDY     Hagyja csak, majd szerzek én...Talán. Vagy nem                                             szerzek? Aranyos gyerek maga, Lilla kisasszony.

LILLA        Ígérje meg, hogy megnéz!

BRÓDY     Most is látom.

LILLA        Szóval beleegyezett!

BRÓDY     Én?!

GÉZA         Jenő úr! Bort ide!

BRÓDY     Ha megnézem, elutazik velem?

LILLA        Hová?

BRÓDY     Velencébe, természetesen.

LILLA        Jaj, maga bolond!

BRÓDY     Nem, inkább maradjon csak itt! A fiamnak nyilván                                 nagyobb szüksége van magára.

LILLA        Sándornak?

BRÓDY     Én majd Velencébe is vele leszek négyszemközt.

LILLA        Kivel? A fiával?

BRÓDY     Rembrandttal! Nekem a legizgalmasabb társaság már                                      régóta minden élők és holtak közt.  A mindenét                                               elpocsékolt, mindenből kigazdálkodott, és éppen ezért                 

a legmagasabb művész.

LILLA        Tehát egyedül maradna.

BRÓDY     Tudják, hogy háromszor ellicitálták, mindenki                                        elhagyta, ô is magát, csődbe jutott nemcsak a                                         nyomorult törvények miatt, hanem a saját személye

előtt is, eladta az első felesége sírját, a magáét is, a fia                  

és a felesége lett a gyámja, szóval mindent, ami rossz,                   megkóstolt, és fenékig ki is ivott...?

LILLA        Te jó ég!

BRÓDY     Ez az ember kell nekem!

 Jenő Lillának súgva.

JENŐ                   Tetszik tudni, amíg élt, szenvedett ő is.

GÉZA         Ja!

BRÓDY     Gyógyítkoztam vele és rajta. Volt idő, tizenöt évvel                                ezelőtt, amikor én, aki dilettáns és kissé elkésett                                         tanítványa vagyok neki, magam is meghaltam, első                                  ízben. El is temettek annak rendje és módja szerint.                                    Olvastam a magam nekrológját, és ennek a fiziológiai                                      rendkívüliségét egy álló esztendeig feküdtem. Ez idő           

alatt úgyszólván a nevemet se tudtam leírni. Mint egy                   lábon járó halott, elmentem a holland tengerhez, és ott                  találkoztam vele. Az ő munkáján, az ő személyén                      keresztül kapaszkodtam újra a létbe, és azóta vagyok                   tovább. Meddig? Ki tudja?

 Lilla a tenyerét összecsapva.

LILLA        Istenem, de szép történet!

BRÓDY     Bármi mást! Értik? Bármi mással meglephetett volna.

De hogy éppen vele? Na nem!

LILLA        Elmegyek magával Velencébe, ha megnézi!

BRÓDY     Előbb tán, ma este, vacsoráljon velem!

 Bródy kimegy.

JENŐ                   Marhahús leves lesz, sok zöldséggel. Aztán, kérem                                 szépen a kifőtt húst tudnám ajánlani paradicsom                                              szósszal, mustárral, esetleg torma mártással.

GÉZA         A művésznő tényleg elmegy ezzel Velencébe?

LILLA        Maga tényleg nagyon cukorka fiú, Gézuka.

6;

LILLA, GÉZA, JENŐ, SÁNDOR

Sándor jön be dúltan.

LILLA        Sándor!

SÁNDOR   Titusz.

LILLA        Titusz?

SÁNDOR   Próbálunk, nem?

LILLA        De! Honnan?

SÁNDOR   Onnan, hogy a polgármester és a papok elmentek.

Az apa és a fia kettőse. Jenő úr!

JENŐ                   Tetszik tudni, én örömmel, de...

SÁNDOR   Kifizetem a gázsit, ha közönség nélkül játszunk, akkor is.

GÉZA         Jenő úr! Bort kértem!

JENŐ                   Kérem...

SÁNDOR   Az most ráér! Próbálunk!

JENŐ                   Nézze, ha kivételesen kiszolgálná magát...

GÉZA         Hogyne, egzakt, csak próbáljanak!

 Géza a kezébe veszi a poharát, nehézkesen, ám felettébb vidáman biceg ki.

 Lilla leül az asztalhoz. Jenő akkurátusan a pecsétes felére fordítja a köpenyét.

SÁNDOR   Tessék! Titusz, Titusz!

JENŐ                  Titusz! Titusz!

SÁNDOR   Apám! Mindjárt. Mit akarsz? Elmentek?

JENŐ                   El. Gyere be!

LILLA        Én is.

JENŐ                   Te, te maradj! Menj főzni! Főzz!

SÁNDOR   Nos?

JENŐ                   Semmi, semmi fontos.

SÁNDOR   Mégis?

JENŐ                   Képzeld, a törvény rám parancsolt, hogy hites és                                            esküdt felségemmé vállaljam Hendrickjét.

SÁNDOR   Súlyos ügy. Ez súlyos.

JENŐ                   Mért?

SÁNDOR   Nem tudom. Csak úgy gondolom.

JENŐ                   Ha engem nem bánt, mért bánt téged?

SÁNDOR   Én nem mondok semmit. Csak úgy gondolom.

Olyan, mintha anyámat kivennők a sírjából.

 A porát szélnek eresztenők. A sírhelyet eladnánk.

LILLA        Tényleg, az előbb említette is...

SÁNDOR   Parancsol?

LILLA        Semmi, semmi, bocsánat!

SÁNDOR   A sírhelyet eladnánk. Apám, maga mondta, hányszor                                      mondta, hogy egy becsületes férfi csak egy becsületes                   

nőt vehet el életében hites feleségnek, aztán soha többet.

Hogy lennénk akkor együtt a Mennyországban, akik

együvé tartozunk?

 Sándor felnevet.

JENŐ                   Mondtam, mondtam. Mi mindent össze nem beszél az                                     ember, ha hosszú a nap és változatos a rövid élet.

 Lilla megzörgeti az asztalt.

LILLA        Ököllel dörömbölök az ajtón, és kérdem: bemehetek már?

JENŐ                   Még nem! Vetkőződünk egymás előtt, férfiak.

 Géza biceg be üdvözült vigyorral, a pohara teli.

Nem kis kunszt, hogy ki nem lötyköli a bort.

GÉZA         Pszt!

 A szereplők kérdőn ránéznek. Géza súgva.

GÉZA         Jenő úr! A söntésnél is gyorsan ledöntöttem egyet!

Jenő is súgva.

JENŐ                  Jól tette, kérem!

SÁNDOR   Uraim!

GÉZA         Pardon, padon...pszt!

Géza az asztalhoz biceg, leül, "szemérmetlen" csodálattal bámul és

vigyorog Szebeni művésznőre, aki ezt műmosollyal tűri.

SÁNDOR   "...egymás között, férfiak.."

JENŐ                   Igenis, kérem. Titusz, észak hercege! Neked derogál,           

hogy egy harlemi paraszt szolgálóleány legyen a                            mostohaanyád?

SÁNDOR   Igen, derogál.

JENŐ                   Mindenki paraszt volt, mielőtt úr lett. Előbb zsidó      volt,

aztán isten lett. A fiú. Ti józan emberek nagyon ostobák

tudtok lenni, ha rákerül a dolog...Vagy talán valami egyéb kifogásod van ellene?

SÁNDOR   Nincs. Van is, de nincs is.

 Lilla Gézának.

LILLA        A szövegre figyeljen inkább, csacsi, most fognak                                             engem diszkréten lekurvázni...

 Jenő egy papírt vesz elő, a keze remeg.

JENŐ                   Elnézést, de ezt még...az én öreg elmémmel...

SÁNDOR   Akkor olvassa!

JENŐ                   Jer ide! Ülj le ide. Szembe velem. A szemembe                                         nézz! Tudsz róla valamit. Valami rosszat? Lehet, hogy                 

a törvényes ténsurak tudnak. Csak nem mondják,      gyengédségből. Vagy mert nem tudnak biztosat. Szánnak. Vén bolond, gondolják. Ki akarnak  szabadítani, megmenteni a szégyentől. Beszélj. De nem azt, amit hiszel, hanem amit láttál. Én ezt a némbert szeretem. Úgy szeretem, mint az anyádat. Nem úgy!         Mert akkor fiatal voltam, mint te. Félek, hogy másképp, talán jobban. Nagyon is rászoktam. Kidobjam?

SÁNDOR   Ki.

  Jenő nagyot sóhajt, elteszi a papírt.

JENŐ                   Tisztátalan, megcsalt?

SÁNDOR   Ne szorítson úgy, nem tudok lélegezni, nem tudok                                  felelni.

JENŐ                   Kivel, mikor, miért?

SÁNDOR   Mit tudom én?

Jenő hosszan bámul maga elé, aztán megint a papírért nyúl.

JENŐ                   Attól sose tarts, ha megcsal egy asszony. Egy másik                     férfival csal meg. A dolog körbe megy. Arra vigyázz, hogy ne sokára tudd meg, hogy megtette. És még idejébe köss a fehér talpára kék útilaput.

 Jenő elteszi a papírt.

JENŐ                   Nevetségessé lenni.. Azt nem. Hogy mindenki röhögjön rajtad, mindenki tudja! Erre vigyázz, én kis      Tituszom, szelíd fiam! Ma még ne félj. Majd...Mit tennél vele? Megölnéd?

SÁNDOR   Meg. Nem. Nem!

JENŐ                   Attól függ, hogy talál: éhomra vagy finom, bő vacsora után. Ha még szomjas vagy, ha már el vagy telve...Épp most, e pillanatban mit csinálnék vele?! Nem eszel, nem iszol?

 Géza "súgva".

GÉZA         A művésznő velem eljönne Velencébe?

 Lilla Gézára mered.

SÁNDOR   A fejem máris bódult.

JENŐ                   Az a szép fejed. Ha én volnék a norfolki herceg, mind csak a te fejed festeném, senkit, még a szenteket se, asszonyokat se. A homlokod...Tüzel? Fáj?

GÉZA         Ha volna pénzem, és...nem lennék rokkant?

LILLA        Próba van, Géza!

 Lilla rosszallóan fordul el Gézától, aki maga elé mered, aztán

búsan kortyol a borából.

JENŐ                   Jó, ha az ember a fiával mulathat. Eh, mit asszony,                                asszony! Fiú, igyál velem egy korty ürmöst!

SÁNDOR   Nem.

JENŐ                  No, az én kedvemért. Ez se amaz utolsó passzió, ha az                                    ember a fiával ihatik bort, beszélhet a szerelemről.                                  Voltál-e már?

 Sándor Lilla tekintetét keresi.

SÁNDOR   Voltam. Vagyok. Nem tudom.

JENŐ                   Kibe?

SÁNDOR   Én itt most a darab szerint hosszan hallgatok.

JENŐ                  Értem. Helyes. Szólni nem szabad. Legföljebb akkor,          

ha már elmúlt. Csak túlságosan a szívedre ne vedd.

Ne vedd komolyan az asszonyt. Asszony?

SÁNDOR   Az.

JENŐ                   Gondolhattam volna. Égő szája van? Piros, mint a                                 kármin?

SÁNDOR   Égő szája van.

JENŐ                  No, ki vele! Ne félj, nem szeretem el!

 Lilla magában sóhajtva.

LILLA        Dehogy nem...!

SÁNDOR   Művésznő!

LILLA        Bocsánat!

SÁNDOR   Jenő úr! Adjon végszót.

JENŐ                   Mit, kérem szépen?

LILLA        "Nem szeretem el..."

JENŐ                   Ja!

SÁNDOR   Erre én azt mondom: "Nem mondhatom meg!"

JENŐ                   No igen, kérem...Bár csendesen be kell maguknak                                   valljam, hogy azért ez a színészet...

 Jenő kínkeservesen egy következő cetlit válogat ki a zsebéből,

aztán abból mondja.

JENŐ                  Úgy! "Nem mondhatom meg!" Bizonyos, hogy nem            

egy királyné! Különben minden asszony:  asszony. Mindegy. Egyféle. Kivéve az anyánkat, nőtestvérünket és a lányunkat, ha van. Ezeket tisztelnünk-kell. Ámbár tisztelet ide, tisztelet oda, én tisztelem az asszonyi hűséget. Hűk akkor, ha kezünkön a hűség gyűrűje. A Ra-be-la-is gyűrűje. Nem mondom meg, mi        az, majd rátalálsz. Nem rontalak el, nem én. Csak mondok neked valamit. Az ital a fontos és nem a kút. Már hogy csak én merítsek belőle. Aljas irigység. És tehet arról a kút...Ha tikkadt torkú szomjazók odasereglenek?Láttál te körülötte férfiakat?

SÁNDOR   Nem.

 Csend. Jenő harmadszor is nagyot sóhajt, aztán a fejét csóválva fordítja meg a papirost.

JENŐ                   Tetszik tudni, Sándor úr, én jó előre szóltam, hogy nem való nekem ennyi sok szöveg.

LILLA        Nagyszerűen mondja, Jenőke! Isteni!

SÁNDOR   Jó lesz így.

LILLA        Nálunk a Vígben se játsszná ezt senki jobban.

JENÔ                   Azt tetszik mondani?

 Géza dacosan.

GÉZA         Egészség!

SÁNDOR   Géza! Nem rúgsz be nagyon?

GÉZA         Én nem!

JENŐ                   Hát jó...

 Jenő nagy levegőt vesz, folytatja.

JENŐ                   Nekem ugyan mindegy. Nem vagyok rá féltékeny. De ne hagyj, hogy magamban igyak. Attól félsz, hogy a fejedbe megy? Jó néha inni, és mámorral erősíteni a fejet, hogy elbírja a bút, ha jön. Edzeni, előkészíteni.

 Jenő a papírra meredve Sándorhoz lép, megfogja a kezét.

A másikat összeméri a magáéval.

JENŐ                   Nézd, milyen nagy az én mancsom. A tiéd milyen                          finom, és kicsiny. A tiéd az anyádé. A drága, szent                    Saskiám! Rá nem gyanakodtam soha. Ő énreám!                              Mindig mondta, megálljon csak, gazember, majd jön egy

                   közönséges, egy fiatal nô és megbosszul.

GÉZA         Én kimegyek még egy kis borért. Nem tart velem,                                   Szebeni kisasszony?

 Lilla csak rosszallóan csóválja meg a fejét. Jenő egy pillanatra kizökken, amikor Géza feltápászkodik, és kibiceg.

JENŐ                   Vajon elkövetkezett-e? Vajon megbosszult-e?

 Jenő az ajkához emeli Sándor kezét, megcsókolja.

JENŐ                   Én megcsókolom a kezed. A fiam kezét, az anyád                                            kezét, és könyörögve kérlek, mondd meg, amit tudsz.                                       Megcsal az a némber? Meg-e?

SÁNDOR   Igen.

JENŐ                   Kivel?

SÁNDOR   Velem.

 Sándor otthagyja a jelenetet, megragadja az egyik széket,

leül Lilla mellé szorosan. Jenő nézi őket, elteszi a papirost.

JENŐ                   Azért folytassam?

SÁNDOR   Persze, Jenő úr!

JENŐ                   Kérem szépen...! Te! Ti, együtt?! Ellenem, te, te,                                              aki...Elárultál, hurkot vetettél, meggyaláztál...

 Jenő "elneveti" magát.

JENŐ                  Mondd, hogy mámoros vagy, mondd, hogy hazudtál.

 Jenő válaszra vár. Sándor a tenyerébe rejti az arcát.

 Lilla a vállát simogatja.

JENŐ                   Maga erre azt válaszolja: az igazat mondtam. Erre én, hogy történt? Erre maga: ahogy szokott. Csábított?     Nem kellett. Te dolgoztál, mi ültünk tétlenül. Mikor kezdődött?

 Sándor ujjai rácsa mögül.

SÁNDOR   Nem is régen. Én soká küszködtem, nem mertem.                                            Egyszer egész éjjel rázott a hideg. Vizet kértem, mert a                                     nyelvem a szájam padlásához aludt. Hendrickje vizet                                      adott, és kérdezte, mi bajom?

 Jenő "civilben" folytatja.

JENŐ                   És Rembrandt úr nem vette észre? Nem látott semmit?

 Sándor feláll, elhárítva Lilla gyengédségét.

SÁNDOR   Vigyáztak.

JENŐ                  De a fia tudta azért, hogy ez a bűnök bűne?

SÁNDOR   Azt hiszem, ugyanúgy szerette az apját, ahogy én...

JENŐ                   Tényleg halált érdemelt volna.

SÁNDOR   Titusz meg is halt nem sokára. Halálra itta magát.

LILLA        De maga nem iszik, Sándor?

SÁNDOR   Egyszer már én is meghaltam.

LILLA        Azt mindenki tudja. De...Bródy miatt?

 Sándor ebbe belegondol.

SÁNDOR   Nem. Azt hiszem, nem éppen miatta. Csak...ugyanúgy lőttem magam szíven, ahogy ô. Miért ne? Minek az élet? Unalmas. Nyomorúságos. Minek a holnap? Nincs szebb jövő.

LILLA        Istenem, de borzasztó emberek maguk ketten!

SÁNDOR   Ő mindenben, mindenkor erősebb nálam. Folytassuk, Jenő úr?

JENŐ                  Ha parancsolni tetszik.

SÁNDOR   Üss le már, és ne kínozz!

7;

 BRÓDY, SÁNDOR, JENŐ, LILLA

 Bródy tér vissza, néhány szál pünkösdi rózsát hoz, valahonnan leszakítva.

 A "próbát" látva megtorpan, kihátrál.

JENŐ                   Nem is csudálom, szép fiú vagy! De éppen ezt a                                              cselédet kellett választanod. Olyan karcsút, gazdagot                              találhattál volna, mint te magad. Mint az anyád!

Éppen az én szolgálóm! De nekem éppen jó volt. Kedves              volt. Gondoltam, asszonynak már elég lesz erre az                        életre. Most el kell kergetnem vagy őt, vagy téged!

SÁNDOR   Mind a kettőnket!

LILLA        És akkor itt lépek be én...

 Bródy megint bejön, most már karba font kézzel megáll,

a rózsacsokrot kezében lógatva tartja.

SÁNDOR   Rendben. Ezt most hagyjuk. Majd menjenek vissza a                              darab elejére! Az öreg és a céda kettősére. Szünet.

 Sándor, az apjára nem nézve, kimegy. Bródy Lillának beszél.

BRÓDY     - Bonus- szólt egy napon Rembrandt, amikor nem                                  tudott dolgozni-, Bonus, én úgy érzem, hogy sok és                                  poshadt a vérem, csapold meg!

LILLA        Ki az a Bonus?

BRÓDY     Orvos. Zsidó. Érdekli? Rég halott. Ja, ezt magának                                 loptam.

 Bródy hanyagul Lilla kezébe nyomja a virágot, de már el is fordul.

BRÓDY     Azt én nem teszem meg- válaszol Rembrandtnak a                        barátja, - hívjál borbélyt, annak meg az arab és a francia orvosoknak a mestersége. Különösen a franciáké. Ezeknek az passzió, ontani a vért okkal, ok nélkül.

 Bródy a helyére rakja a székét, leül.

BRÓDY     Ezek a franciák, nem is tudom, okos emberek-e.                                     Olykor azt hiszem, csak elrontott olaszok. Egyrészt hisznek a vér mindenható szentségében, és abban erősködnek, hogy a vérben van a lélek, meg minden. Másrészt úgy ontják, mint a csigert a túlságosan nagy almaszüretkor, ha nincs hordójuk, se   tömlőjük, még agyagos vermük se elég. Lehet, hogy a vérivó és szenvedélyes vércsorrantó arabusoktól tanulták, de az is lehet, hogy benne van a vérükben. Én jártam Párizsban, mert ott is tanultam- dicsekedett Bonus- , és láttam, hogy egy délelőtt kétszáz fehér arcú, fekete hajú szűz lányt bocsátottak be a kórterembe kés alá, és másfél óra múlva száznyolcvanat hoztak ki a másik kapun, holtan a szépen feldíszített Szent Mihály lovain...Ne figurázzunk, kedvesem, vagy elmúlsz, lehet, hogy későbben, mint én, vagy megmaradsz soká. Mert        tégedet agyoncsapni is nehéz. - Így nyugtatta a betegét az orvos, és Rembrandt hitt neki, mert a hangjában volt a hit, nyugtatóbb és zsongítóbb a növényi és       az ásványi poroknál.

 Bródy belekortyol a jó rég kihozott vörös fröccsébe, elfintorodik.

BRÓDY     Jenő úr! Mi ez?

JENŐ                  A kisfröccse, művész úr.

BRÓDY     Ez a lőre?

JENŐ                   Máris hozok másikat. Ez itt a napon, tetszik tudni...

BRÓDY     És cseréljen már köpenyt! Hogy néz ki maga?

JENŐ                  Igenis, kérem!

 Jenő sietve kiviszi a fröccsöt. Csend.

LILLA        Borzasztó ember! Honnan tudja, hogy imádom a                                             pünkösdi rózsát?

 Bródy megnézi magának a nőt, aztán.

BRÓDY     Rembrandt másnap újra kezdte. Tehát nem akarod a véremet megcsapolni, és föl kell fordulnom, mint egy szélütött kutyának? Hagysz?! Amire az öreg orvos: Ha új embert bírnék csinálni, teveled tenném meg először, testvérem, és csak később magammal. Tudom, voltak elbizakodott orvosok és papok, zsidók és görögök is.          Volt egy bolond, aki nekem azt hazudta, hogy ő látott egyet: egy halott-támasztó orvost, aki egy egyént, aki éppen hogy készen nem volt...tulajdonképpen meg is holt, annak rendje és módja szerint, feltámasztott. De ez lehet hazugság is. Más vén csaló doktort, aki halál elleni recepteket akart nekem jó angol aranyakért                             eladni, de viszont jó előre követelte a pénzt, hogy jó előre meggyőződjön, valódiak-e, kidobtam.

LILLA        Pedig nem akartam elhinni, hogy maga is igazán beteg, Bródy úr.

BRÓDY     Hunyady úr dicsekedett ezzel is?

LILLA        Sándor? Dehogy! A színházban suttogják, azt hiszem.

BRÓDY     De hol van a lélek?

LILLA        A szívben!

BRÓDY     Kérdezte a festő az orvost. Minden húsz esztendőben máshol találják, felelte az. Akik nem istenfélők, időnként meglelik. A költők és más gazemberek. Homérosz, aki híres vak, mindent látott, ami az emberekkel és az istenekkel történt, ő azt állította, hogy a lélek ott van, ahol a rekeszizom. A dagadót értette nyilván.

LILLA        Megígértem, hogy önnel vacsorálok, ha...

BRÓDY     A lélek sehol sincs! - mérgelődött Bonus. Mert már kénytelen voltam sok halottat föl-és szétvágni, a fő ereiben nem találtam egy hajszálnyi vért, egy csepp lelket. Elhagyta a holtakat mind pont akkor. Hol van a lélek? Hol volt? Mindenütt van, és sehol se. Nincs is talán.

LILLA        Árulja el nekem, drága, mért nem békül meg a fiával!

BRÓDY     Így vigasztalsz? - háborodott fel a festő. Én azt szeretném, ha már a test megvan, a lélek is megvolna benne!

LILLA        Legalább látszatra, hadd nyugodjon meg Sándor!

BRÓDY     A lélekkel akkor se szolgálhatok- szólt csendesen a cinikus és mégis legjobb barát Rembrandthoz. És hogy azért mondjon valamit, a transzfúzióról példálózott. A vérátömlesztésről. Arról már Bonus is hallott, sőt tudott valamit, talán többet is, mint más abban a korban. Dicsekedett egy esettel, amikor egy olasz királyi udvarban orvoskodott. A király feleségét az elvérzéstől megmentette. Két nemes apród vérét          megcsapolta, a királynőbe átöntötte. Az asszony meggyógyult.

LILLA        Nem mondja!

 Jenő jön, az új fröccsöt köpenyét visszafordította.

JENŐ                   Parancsoljon. Tetszik látni, még párás a pohár!

BRÓDY     Köszönöm, Jenő úr. Tudja, írja a többihez!

JENŐ                   Ezt nem. Művésznő, még egy hűsítőt? Más egyebet?

LILLA        Sándor?

JENÔ                   Kiment, kérem szépen.

LILLA        De visszajön?

 Jenő széttárja a karját, aztán távozik. Bródy belekortyol a kisfröccsbe, elégedetten teszi vissza a poharat.

LILLA        Tehát, kedves? Miért gyűlöli azt a szegényt egyszerre                                      ennyire? Miattam?

BRÓDY     Maga miatt?

LILLA        Mert ha igen...Tudnia kell, hogy nekem semmi komolyabb közöm ugyanúgy nincsen hozzá, mint...

BRÓDY     Ugyan kérem! Öreg vagyok már egy önző szerelemhez.

 Lilla egy kicsit megsértődik.

LILLA        Akkor? Tudja, hogy én aztán nem vagyok pletykás.

 Bródy felnevet. Csend, aztán.

BRÓDY     Rembrandt harmadik nap reggel is elment a barátjához. Kétségbeejtő volt az ábrázatja. Az orvos a bajtárs gyérült haját megsimogatta, mint egy gyermekét. - Kikopott a te sörényed is. Ezért kár sírni, az újszülött is legtöbbször haj nélkül vagy igen kevéssel születik. És micsoda bőgéssel jön, és milyen keserves nyögéssel megy el az ember. Az újszülött azért bőg, mert nem helyesli, hogy el kell hagyni a jó helyet, amelyet már megszokott; kosztja-kvártélya már megvolt, és nem kellett dolgozni érette semmit. Aki pedig elmenőben vagy, mint te vagy én, annak mindegy. Ki előbb, ki utóbb. De tudod-e te, folytatta a vigasztalást Bonus, hogy még az se biztos, hogy meghalunk? Még senki se próbálta meg, és még senki se jött vissza a halálból. A Názáreti, az igen, azt látták, vethetné közbe itt most egy hívő ember...

LILLA        Maga, Bródy, mért lőtte szíven magát?

BRÓDY     Kacérságból?

LILLA        És Sándor? Arról mit tud?

BRÓDY     A doktor látta, hogy vendége nagyon izgatott. Megfogta a pulzusát. Olyan orvos volt, aki még a bolognai fakultáson tanult, ahol ötszáznál többféle pulzust különböztettek meg. Bonus mindjárt rá is          talált, hogy Rembrandté miféle:- mindig mindent    akaró, minden nőt kívánó és erőnek erejével csak a magad nagy kedvében gyönyörködő pulzus vagy. Érzed-e? Én hallom szinte, hogy milyen izgatott. A húszéves fiú vére csörgedez benned, de hát csakugyan          igen megposhadva. - De akkor mért nem ereszted ki?! Mért kínozol? Inkább gyógyíts meg, kedves Bonus, és olyan arcmást pingálok rólad, hogy olyat még Leonardo se tudott!

LILLA        No és lefestette?

BRÓDY     Megöregedtél, bajtárs. És azért gyötrődsz, mert ellenállsz. Mózes maga is megvénült, lassabban,   későbben, írják, majdnem kilencszáz esztendeig élt...

LILLA        Mert Sándor fiatal, maga meg idősebb? Mert maga betegeskedik kissé?

BRÓDY     Még csak öt évet!- könyörgött a festő. - Amíg csak egyszer erősen kidolgozhatom és kiszerethetem magamat. Hát nem eleget dolgoztál, és nem volt elég a szerelemből? Nem. Mind a kettőt kívánom, és csak     most izgat igazán.

LILLA        Értem.

BRÓDY     Érti? Dehogy érti.

LILLA        Akkor mért áll szóba velem?

BRÓDY     Az én Hendrickjémet venné a szájára, nem?

LILLA        Lehet. Majd egyszer. Most csak a fiának szeretnék segíteni.

BRÓDY     Bonus doktor pedig Rembrandtnak. Ismert hozzá       orvosságot, az édesgyökeret, és titkos virágokat, azokban van a szer, ami fiatalít, de egyszersmind halálos méreg is. - Adj belőle csak egy szirmot!- könyörgött a festő. - Persze, amitől meghalj és élj is. Engem pedig halálra ítélnek, és lecsapják a fejemet miattad. - Írást adok róla, hogy én akartam- esdekelt a festő tovább.  - Bolond ember! Részeg vagy? És ha nem vagy részeg, mért nem vagy az? Idd le magad! Újra és újra mindig.

 Jenő és Géza jönnek be. Jenő támogatja Gézát, aki közben már vidám részegre itta magát.

GÉZA         Művészkém! Bródykám!  Áldom magát, hogy ajánlotta nekem ezt az isteni muskotályt!

BRÓDY     És a mester megtette.

GÉZA         Azért is szép az élet, hogy az eb megugassa!

JENŐ                   Pardon...

 Lilla feláll az asztaltól, a rózsát otthagyja. A tér legtávolabbi sarkába húzódik, onnan tekinget kifelé a kerítésen.

GÉZA         Színészvér van énbennem, most érzem! Mit próbáljunk a szünet után? Szebeni kisasszony, maga engem most azonnal csókoljon meg!

 Lilla egy pillanatra Gézára néz, aztán visszafordul.

GÉZA         Na! Pincér, maga ne lökdössön!

JENŐ                   Tessék talán a Géza úrnak kissé lecsüccsenni...

GÉZA         Dehogy csüccsenek! Dalolok! Táncolok! Most találom majd

ki a mezőségi falábon ugróst! Cigányt!

BRÓDY     Jenő úr, kísérje fel, legyen szíves, a szobámba.

GÉZA         Engem?!

JENŐ                   Tetszik tudni, ha szunyókálna egy kicsit, akkor délutánra...

GÉZA         Én? Mért? Színjózan vagyok! Engedjen már, maga...                              maga pincér! Megállok a magam lábán!

 Jenő gyengéden leülteti Gézát, a mankó ledől a földre.

GÉZA         Bort! Még bort!

JENŐ                   Majd...hozok.

GÉZA         Most! Bort! Van pénzem!

BRÓDY     Hozzon neki!

JENŐ                   Kérem...

 Jenő kimegy. Csend. Géza részeg nyájasan.

GÉZA         Hát hogy vagyunk, he?

BRÓDY     Meggebedünk mind, amikor ránk jön a halálos kórság.

GÉZA         Eg-zakt.

BRÓDY     Elkövetkezik az idő, az élet vége, amit kinek rövid, kinek hosszú mértékkel mérnek. A hosszú olyan rövid, mint a rövid, a hosszú pedig olyan hosszú, mint a leghosszabb.

 Géza bölcsen bólogat, aztán feladja.

GÉZA         Ezt most nem értem.

BRÓDY     Én se. Az viszont biztos, vagyis nem okvetlen szükséges, hogy a halál akkor történjék meg, amikorra az orvos bemondja. Példának okából én is ismerek olyan orvost, akinek minden betege, akinek másnapi halálát biztosra állította, legalábbis tíz esztendeig élt még.

GÉZA         Ez jó! Nagyon jó!

BRÓDY     Viszont a ragályokkal meg a háborúkkal baj van.

GÉZA         Ez viszont nem jó.

BRÓDY     Vannak idők, amikor a diadalmas császár, állat, ember úgy pusztul el, mint aszú nyáron a muslinca.

 Géza a vidám részegből lassan komorodik el.

GÉZA         Annyit is érek. Mint egy muslinca.

BRÓDY     Isten csapásai! Bár nem értem, mért kell belekeverni                               minden mocskos emberi ügybe az Urat.

GÉZA         Így van! Mért kell?!

BRÓDY     Mert úgy könnyebb.

GÉZA         Mi? Mi könnyebb? Az élet?

BRÓDY     A vétek.

 Bródy feláll, menni készül.

BRÓDY     Ha akarja, felsegítem a szobámba én.

GÉZA         Nem kell!

BRÓDY     Estére vagy reggelre kialussza magát. Addig megszerzem a pénzét, és felteszem a kolozsvári vonatra. Rendben?

GÉZA         Próbám van!

BRÓDY     Ugyan!

GÉZA         Azért...köszönöm. Nem is annyira szemét ember         maga.

BRÓDY     Ezt...én köszönöm. Agyő, művésznő!

 Lilla csak visszaint. Bródy indul, visszafordul.

BRÓDY     Feltámadunk.

GÉZA         Fel, mi?

BRÓDY     Amíg élünk, mindig. Csak szerelem kell hozzá. És megújulni képes, tiszta vér. Egyszer már én is feltámadtam. Egyszer már...Sándor fiam. És feltámadt maga Rembrandtom is. Tudta?

GÉZA         Honnan a frászból?

BRÓDY     Az meg úgy történt, hogy volt neki egy aranyos kis buta cselédje, a Markja.

GÉZA         Hogy amíg lehetet, mért nem mentem el egyszer is Kolozsvárott kuplerájba! Civil koromban...az anyám nem igen tűrte volna. No de amikor kiengedtek a kaszárnyából? Ki tilthatta volna meg nekem? Ki?

BRÓDY     Kuplerájba így is elmehet.

GÉZA         Áááá! Mehetek. Dehogy mehetek! Árulja el inkább mi történt azzal a Markjával?

BRÓDY     Ő keltegette, miután Bonus doktor az ő szűzlánya      vérével a festőt megfiatalította.

GÉZA         A szűzlánya vérével?!

BRÓDY     Ettől aztán a festő egy éjszakára meghalt egy kicsit.

GÉZA         Egzakt kis... rémtörténet...

BRÓDY     Délre járt már, és Markja nem győzte bevárni, amíg a gazdája fölébred. Fölmászott hát a garádicsos   mennyezetes ágyra, és föléje hajolt. A kis cselédlány a halált személyesen még nem ismerte, és Rembrandt úr hangtalan lélegzetéhez nem szokott. Hiába               csörömpölt, vikszolt, tisztogatott és beszélgetett magában, az öregember nem moccant. Meg kellett vizsgálni. A leány föléje hajolt, és ezalatt nemigen ügyelt magára. A melle kilátszott, a pruszlikját kinőtte, haladt az idő, és a gőgös kis melle megnőtt...

GÉZA         Tisztára úgy mondja, mintha ott lett volna.

BRÓDY     És ha ott voltam?

GÉZA         Na...ne már!

BRÓDY     És azt tudta, hogy a holdvilágtól nő a hölgyek keble?

GÉZA         Én csak azt tudom, hogy holdvilágnál több a ruszki, mint nappal...

BRÓDY     Az is meglehet.

GÉZA         Biztos!

BRÓDY     No, isten vele!

GÉZA         Fel-tá-mad-nak! És támadnak újra!

BRÓDY     Akkor megvárja a pénzét itt, vagy mégis lepihen a szobámban?

GÉZA         Meséljen még a cselédlányról! Milyen volt a keble?

BRÓDY     A két kis gőgös mell, aki már önálló játékos emelkedését és lecsitulását folytatta ebben az időben, kiugrott a pruszlikból.

GÉZA         Jaj!

BRÓDY     De csak az egyik.

GÉZA         Ó, jaj, anyám!

BRÓDY     De az az egy a fölébredő festő arcához ért,         megérintette, megütötte...

GÉZA         Krisztusom!

BRÓDY     A festő felnyitotta a szemét, és nyomban megtalálván a lélekjelenlétét, az arcát a lány kebléhez szorította, sőt átkarolta annak fejét, és úgy, hogy az nem tudott megmozdulni, nem haraphatott, nem csikarhatott, még nem is rúghatott.

 Géza kézfejével egy csepp könnyet töröl le az arcáról.

BRÓDY     Arany rigóm, kis madaram, a markomban vagy, megfogtalak- mondá a tiszteletre méltó férfiú. A leány annyit mégis tudott cselekedni, hogy a fogai közül az arcába fecskendezett a halhatatlannak, aki alkalmasint ezért - valljuk be, az arcul köpésért- külön hálás volt Markjának, és akkor szívesen odaadta volna a halhatatlanságát, ha a leány még egyszer szemen köpi. Újra él! Markja kevés küzdelem után, ami neki se esett rosszul, kimenekült, becsapta maga után az ajtót, és a következő pillanatban már behallatszott, amint egyszerre énekel, táncol és hangosan eszik, mert a kislány valóban mind a hármat, csaknem egyszerre, meg bírta cselekedni.

 Lilla mozdul el a kerítéstől, lassan visszaballag az asztalhoz.

GÉZA         Mert ez a kis bögyös is a szeretője volt neki, mi?

BRÓDY     Rembrandt fölült, és halván, mint működik kint a       szolgálója, úgy nevetett, hogy a válla mozgott bele. De nem recsegett, ropogott, mint a vérátömlesztés előtt, még az előző napon. Jó szagú remény és a szűz női mellnek kimondhatatlanul kedves tejillata -   voltaképpen egy a kettő- egyszerre árasztotta el. Föllélegzett, magába szítta. Fölugrott. Egy pillanatig várta, hogy megszédüljön, elessék, ahogy ilyenkor lenni szokott. Ám el nem bukott. Föltámadott! Kinyitotta, nem, kivágta a szoba-műhely ablakát. A nap szájon-szemen rohanta, mondjuk megcsókolta, egy szeptemberi asszony tüzes szájával. - Áhá, hahó, az a!- kiáltott fel a vén férfiú, és kihajolt nadrágövig az ablakon. És a tengertől, a sótól erős levegő remegett a napban.

 Lilla leül a székre, pózol, belekortyol a hűsítőjébe.

LILLA        Borzasztó ember, ez megint gyönyörű!

BRÓDY     Rembrandt is remegett. Soha nem volt az élet számára ennél kéjesebb. A levegő, a víz, a nap, ó, ezek! Egy vagy két eperfa állott a ház előtt. Összevissza gubancolt sörénye barna hátgerincű fáknak! A festő az ablakban kinyújtotta a karját, hogy hozzájuk érjen, hogy hozzája érhessen a sűrű lombokhoz,    megráncigálja a fák dús sörényét. És akkor megint felkiáltott.

 Bródy további szó, biccentés nélkül kimegy.

8;

GÉZA, LILLA, JENŐ, SÁNDOR

 Csend.

Géza némi bólogatás után egyre merőbben, idétlenül bámulja Lillát, aki ezt nem látszik észrevenni. Viszont egyre idegesebb. Végül hosszú csendekkel.

GÉZA         Tetszett hallani? Végül mind feltámadunk.

LILLA        Igen?

GÉZA         Fel, fel...

LILLA        Érdekes.

GÉZA         Kolozsvárról majd küldök magának lapot.

LILLA        Aranyos.

GÉZA         Amíg be nem vonultam az ezredemhez, én tudtam ám                             egyedül egzaktul a menetrendet!

LILLA        Ó! (...) Vajon  meddig tart még ez a buta szünet?!

 Sándor siet be határozott léptekkel, mögötte Jenő.

LILLA        Csakhogy itt van, Sándor!

 Sándor a zakójából pénztárcát vesz elő.

SÁNDOR   Maguknak is odaadom a tiszteletdíjukat.

LILLA        Hogyhogy?

 Sándor leszámolja Gézának az ötven koronát.

SÁNDOR   Köszönöm a munkát.

 Géza csak bámulja a pénzt, nem veszi át.

LILLA        Sándor! Mit jelentsen ez?

JENŐ                   Mégis elmarad az előadás, tetszik tudni.

 Sándor begyömöszöli a pénzt Géza kabátzsebébe.

LILLA        Sándor! Most maga kezdi?

SÁNDOR   Én csak befejezem.

LILLA        Istenkém, de nehéz emberek maguk!

SÁNDOR   A művésznőt majd holnap meglátogatom a                                                      színházban. Rendben?

LILLA        Nem! Nincs rendben!

SÁNDOR   Kérem!

 Sándor indul kifelé, megáll.

SÁNDOR   Sajnálom. Géza? Jössz?

GÉZA         Én...még maradnék.

SÁNDOR   Ahogy akarod.

LILLA        De mi ez hirtelen?

SÁNDOR   Mi? Mi? Ha Bródy úr nem akarja látni? Ha Bródy úr ezt az alkalmat is csak arra kívánja felhasználni, hogy… Nem is értem, minek erőltetem, hogy Bródy úr velem… Ki ő nekem? Ki? Nem is ismerem.

LILLA        Ne mondjon ilyet!

SÁNDOR   Sose engedte meg. Senkinek se engedte meg. Az anyámnak se. A fivéreim anyjának. A fivéreimnek. Egyetlen barátjának. Végeztem!

LILLA        Sándor, szedje össze magát!

SÁNDOR   Rendben. Jenő úr! Ha Bródy úr hazafárad, kérem tudassa vele, megígérem, többé semmi módon, semmi okból nem fogom zaklatni.

JENŐ                  Tetszik tudni, én ezt átadhatom éppen, de...

LILLA        Nem ad maga át semmit. Sándor, maga itt marad!

SÁNDOR   Már hogy tehetném?

LILLA        Úgy, hogy most idesétál az asztalhoz, leül, figyeli a próbát, és közben lehiggad.

GÉZA         Jenő úr! Nem hozna nekem még három decit?

SÁNDOR   Géza, te már ne igyál!

GÉZA         Ne? Mért ne? Iszok! Feltámadunk! Hallod? Igyál te is!

SÁNDOR   Megyek.

GÉZA         Hova? Ne fussál már! Mi elöl futsz? Úgyis utolér! Egzakt?

 Sándor felnevet.

SÁNDOR   Ez egzakt.

GÉZA         Akkor ülj le!

 Sándor a fejét csóválva leül.

SÁNDOR   Egy percre.

LILLA        Jenő úr! Átnézte az éjjel a kettősünket?

JENŐ                   Én...átnéztem… volna, művésznő, csak hát, tetszik tudni,                      a feleségem...nem igen hagyta.

LILLA        Egész éjjel?

JENÔ                   Mondhatnám.

LILLA        Hány éves a nagyságos asszony?

JENŐ                   Hatvankettő.

LILLA        És még ennyire véresen vehemens?

JENŐ                  Nem, kérném, ennyire rémesen mérges. Hogy öreg fejjel még nekiállok ripacskodni...Már elnézést kérek!

GÉZA         Jenő úr! Szomjan halok!

SÁNDOR   Hagyd őket, hadd próbáljanak...!

GÉZA         Jó, jó, jó! Első a művészet?

 Csend. Lilla feláll, magának "színpadi helyet keres". Jenő ezt jól megnézi magának, aztán.

JENŐ                   Tehát próbáljunk, kérem?

LILLA        Csak kezdje, kezdje, maga...maga bonyolult férfi!

JENŐ                   Én?

 Jenő a köpönyegét fordítja, közben.

JENŐ                   Hát jó. Honnan?

LILLA        Hendrickje, ágyban vagy még.

 Sándor felnevet. Lilla szigorúan.

LILLA        Igen?

SÁNDOR   Bocsánat...

LILLA        Jenő úr?

 A dialógus közben Géza először odaadó, lelkes közönség, aztán

 lassan belealszik.

LILLA        Tessék!

JENŐ                   Hendrickje! Hendrickje! Ágyban vagy még?

LILLA        Igen. Alszok.

JENŐ                   Titusz hol van?

SÁNDOR   Az apja Bácskába zavarta Jokó barátjához, hogy addig

se legyen szem előtt...

JENŐ                  Kérem?

SÁNDOR   Előtte meg Szegedre, azelőtt meg Kolozsvárra, hogy azzal a kis Hunyady fattyúval ne legyen annyi gondja. Mármint velem.

JENŐ                   Á!

SÁNDOR   Nem mintha bármikor is útjában álltam volna neki. Hat éves koromig azt se tudtam, hogy az "író úr" a világon van! Aztán egyszer csak megjelent az anyámnál. Jó, mi? Minek jött oda? Ki hívta?!

LILLA        Nézze, kérem, így nem lehet próbálni.

SÁNDOR   Rendben. Bocsánat. Hol tartottak?

JENŐ                   Azt hiszem, én kérdem a művésznőt, hogy Titusz hol van.

LILLA        Bácskában! Az az...a fene egye már meg, Sándor!                                            Titusz a szobában van!

JENŐ                   Hogy álltok most? Jól vagy rosszul?

LILLA        Rosszul.

JENŐ                   No, no. Gyere be, nőm, egy pillanatra. Itt jó nap van. A fürdőző képet akarom tovább kihozni. Egy aranyat kapsz három percért.

SÁNDOR   Harminc koronát küldött egy hónapra...Kellett a nyomorult pénze? Kellett! Hogy éppen csak éhen ne vesszek. De ő maga jobban kellett volna!

 Lilla Sándorhoz fordul, aztán legyint. Vissza, Jenőhöz.

LILLA        Előre kérem a pénzt.

 Lilla "színileg" ledobja a sálját és a felső ruházatát.

Géza lelkesen.

GÉZA         Igen! Ez a művészet, művésznő!

JENŐ                  Gyönyörű vagy, bűbájos vagy. Szebb vagy, mint a reggel.

LILLA        Az aranyakat!

JENŐ                   Téged látni jobb, mint festeni!

LILLA        Éhes vagyok.

JENŐ                   A nőstényem! A kölyköm. Ilyen szép nője, meg ilyen szép fia nincs a világon senkinek. Hendrickje, Titusz!

 Sándor felnevet, Géza vele nevet.

GÉZA         Remek kis darab, mi?

LILLA        Géza úr, legalább maga maradjon csendben!

GÉZA         Mért én!?

JENŐ                   Piktúra, piktúra! Mázdús. Megsúgható. Csalás az       egész. A te kis füled botja többet ér, mint Saazio kartárs minden stanzája. - És itt most gyengéden meg kell húzogatnom a művésznő fülét.

LILLA        Akkor tegye azt!

 Jenő meghúzza Lilla fülét, aki gyengén felsikolt.

LILLA        Van Rijn, maga durva és ostoba.

JENŐ                   Tudom. Különben nem lennék piktor, hanem finánc, vagy pap. De szép vagy!

LILLA        Jó, jó, csak ne szorítson!

SÁNDOR   Megfúlok!

JENŐ                   Most nézzed ezt a fiút! Ez észak hercege. Az én fiam. Az én művem, az én testem és vérem. De nem ecsetmosó, mint én. Úr. Hogy tetszik neked?

LILLA        Ha nem hisztizik, és nem toporzékol, akár egy kisgyerek, néha tetszik.

JENŐ                   Pardon, de ez valami új szöveg a darabban?

LILLA        Nem, ezt csak úgy mondtam. Jenő úr, folytassa!

JENŐ                   Nekem nagyon tetszik. Nem is illik talán, hogy megmondom. De amikor látom, látom, hogy érdemes volt élnem. Nem? Nézzed a homlokát! A szemét! Mi? Ez tud nézni! Nem aludttej a nézése, mint az enyém. Nekem is ilyen volt. Szakasztott ilyen. No, ne fürkésszétek egymást olyan gyilkosan.                               Szerelmesedjetek inkább össze egy kicsinyt. Rajtam             keresztül is.

 Géza félálmából ébred egy pillanatra, mutatja.

GÉZA         És akkor már rég így voltak egymással, mi? Apja fia és apja szeretője! Mi? Ilyen az élet!

JENŐ                   Hány évesek vagytok?

LILLA        Húsz!

GÉZA         Feltámadunk!

 Géza feje az asztalon nyugtatott karjaira hanyatlik.

JENŐ                   Ketten vagytok annyi, mint én egymagam. No, nem baj. De ez a te mostoha mamád, ez a te mostoha fiad. Megint harag? Mindjárt csókoljátok meg egymást!

 Lilla Sándorhoz lép, hanyagul szájon csókolja. Mielőtt Sándor eltolná, már odébb is lép.

SÁNDOR   Nem!

LILLA        Nem! Én nem vagyok a maga felesége, mit mond ilyet, hogy a felesége vagyok!

JENŐ                   Vagy úgy! Igen! A kedvesem vagy, a cselédem voltál, a királynőm vagy.

LILLA        Ezt a maga trónjára!

SÁNDOR   Az embernek nem lehet felesége, csak egy!        

JENŐ                   Ejhaj, bölcs tyúkom, okos kakasom. Gyere ide, a       térdemre, így. Most nekem adj egy csókot!

LILLA        Nem, azért se!

JENŐ                   Te se mindig spóroltál így vele. Amikor a mezőről, a ludak mellől elhoztalak, a kezemet is megcsókoltad. És nagyon meg voltál tisztelve, amikor az ágyamba vettelek.

SÁNDOR   Apám!

JENŐ                   Jó, jó, mit ceremóniáztok. Tölts! Igyál! Csak azt akarom mondani, hogy imádlak benneteket. Boldog vagyok. És a boldogságomhoz nem hiányzik egyéb, mint hogy ti is jó szívvel legyetek egymáshoz. Olvassatok, zenéljetek, cicázzatok. Örüljetek a...örüljetek a...Pardon, kérem szépen...

 Jenő a zsebéből új cetlit keres, amíg rátalál. Géza horkolgatni kezd.

SÁNDOR   A vérről fecsegett maguknak, fogadni mernék.

LILLA        Hogy?

SÁNDOR   Meg hogy orvosnak tanul majd?

LILLA        Erről nem volt szó.

SÁNDOR   És siránkozott, hogy egyszerre mért utálják, mért                                            zsidózzák őt, aki talpig magyar?

LILLA        Rembrandt orvosáról mesélt, akit úgy hívtak, Bonus.

SÁNDOR   Aha. És a saját leánya vérét csapolta át a kedvenc                                           festőjébe, amitől az kis időre újra ifjú lett.

LILLA        Ismeri a történetet?

SÁNDOR   Volt idő, hogy engem is újra és újra traktált vele...

JENŐ                   Megtaláltam a szövegem, kérném szépen!

SÁNDOR   Géza! Hallod? Ne horkoljál!

 Géza csak egy pillanatra eszmél fel, Sándorra mosolyog, aztán nyomban visszaalszik. Jenő olvas.

JENŐ                  Nincs az a festék, amivel ezt a színt ki lehet keverni. Az Isten is csak jókedvében tudja. Én meg dolgozok értetek. Ti játsszatok, heverjetek. Összefestem Amszterdam minden gazdag bugris fejét. Vad orosz hercegeket fogok festeni. Egy véka aranyat pingálok össze, Borsó nagyságú gyémántot a füledbe, magyar opállal kirakott kardot az oldaladra, észak hercege. Bársonyba, selyembe járatlak benneteket. Gyöngyöt igyatok. Tehetitek. Én vagyok a férfid. Én vagyok az apád.

 Jenő bólint, akkurátusan összehajtja a cetlit, zsebre rakja.

JENŐ                  Na, kérem szépen. Ez is megvolna. Szegény, bolond piktor. Hogy most akkor nemsokára meg kell tudnia, mekkora szarvat ragasztott a fia a homlokára...Hát, tetszenek tudni, amikor itt tartunk a darabban, majdnem mindig arra gondolok, még jobb is, hogy nem áldott meg az isten engem meg az asszonyt gyermekkel...Különben parancsolnak valamit? Művésznő? Valami harapnivaló? Sándor úr? Egy korty pálinka?

 Lilla és Sándor nem kérnek. Jenő indul kifelé.

JENŐ                   Márpedig én most iszom egy kis szilvóriumot, kérem.

SÁNDOR   Egészségére, Jenő úr.

 Jenő kimegy. Géza nyöszörög alvás közben. Sándor és Lilla őt nézik.

9;

LILLA, SÁNDOR, GÉZA

LILLA        Szegény ember.

 Sándor biccent.

LILLA        Mi lesz így vele?

 Sándor széttárja a karját.

LILLA        Magának jó barátja, nem?

SÁNDOR   Egy priccsen aludtunk a laktanyában, egymásról számoltuk a tetveket. Aztán engem leszereltek, őt meg elvitték a háborúba.

LILLA        Maga megúszta.

SÁNDOR   Külön kérvényeztem, hogy soron kívül vigyenek a frontra.

LILLA        Igen?

SÁNDOR   Elmebetegnek minősítettek, ezért küldtek haza.

LILLA        Ez is egy szép történet...

 Csend, aztán.

SÁNDOR   Akkor Hérakleitoszról is regélt?

LILLA        Az apja?

SÁNDOR   És a tanmesét elmondta a hernyóról?

LILLA        Nem.

SÁNDOR   Szórakoztassam magát vele én? Betéve tudom.

LILLA        Ha még nem unja...

SÁNDOR   No igen. Apám Rembrandtjának feltámadása, mégpedig ama bizonyos Bonus doktor szűz leánya vére által. Az volt ám csak egy nagy cirkuszi mutatvány a világ színpadán!

LILLA        Örömmel meghallgatom.

 Sándor az apja modorát, mozdulatait utánozza.

SÁNDOR   Volt egy bizonyos bölcs –ingyenélő -, Hérakleitosznak         hívták. Ez azt mondta, hogy a fő ebben az életben és más egyéb életekben is folytonosság...Ez azt jelenti, drága művésznő, hogy egymásba futnak a dolgok, egymást kergetik, egyik a másikat váltja föl, az öregség és a fiatalság. - Hogy én megint fiatal leszek? És aki fiatal, az megint öreg? Vagy egymás után?         Egyik a másikba cikázik? Egy időben? - kérdezte akkor Bonus doktort a festő. - Idő nincs! - jelentette ki          egyszerűen a "szerény" tudós. Apropó, édes gyermek,         nem ülne az ölembe? Úgy lelkesebben számolhatnék be magácskának...

LILLA        Ezt most Bonus doktor, Rembrandt, Bródy úr, vagy                               maga kéri, Sándor?

SÁNDOR   No és ha mind a négyen egyszerre kérjük?

LILLA        Fúj! Négy gavallérnak egyszerre sose ülnék az ölébe...

SÁNDOR   Majd megbánja...

LILLA        Azt mondja?

SÁNDOR   Idővel. Nem dicsekedhet vele majd matróna korában.

LILLA        Nem most magyarázta, hogy idő nincs?

SÁNDOR   Látott maga már hernyót?

LILLA        Persze. Például ott van az igazgatóm.

SÁNDOR   Igazit.

LILLA        Nála igazibbat?

SÁNDOR   Szőrösen születik, csak fal, fal, amíg agyoneszi magát. A végén alig mászik már, amikor aztán begubódzik a saját halálába. A csúf, vén szájából selyemkoporsót fon magának. Ám idővel az egyszer csak fölpattan, és kiszáll belőle valaki, aki          aztán mindennél fiatalabb: maga a pille. Fiatalabb a frissen esett harmatnál, könnyebb a levegőnél- csak szeret: abból él.

LILLA        Szép is lenne, ha holtunk után kis idővel lepkévé változhatnánk...!

SÁNDOR   Apám talán most már begubódzna. Csak nem képes rá. Mert még mindig éhes?

LILLA        És ezért gyűlölködne?

SÁNDOR   Nem tudom.

LILLA        Mesélik, gyönyörű férfi volt.

SÁNDOR   Most is az. Igaz, művésznő?

 Lilla csak kacéran Sándorra mosolyodik.

SÁNDOR   Látja, én meg őt irigyeltem mindig.

LILLA        Az apját?

SÁNDOR   Amióta csak ismerem, őt majmolom. De bennem nincs tizedannyi erő se. Se tehetség, se szorgalom. Bár átvehetném tőle az éveit! Lennék én helyette öreg, beteg. Bár odaadhatnám a jó szívemet!

LILLA        Sándor, maga tündérfiú, ez csodálatos...gondolat.

 Sándor csak legyint.

LILLA        Menjünk?

SÁNDOR   Akár...

 Szedelődzködni kezdenek. Géza álmában megint felnyög.

LILLA        A barátja? Felébreszti?

SÁNDOR   Megpróbálhatom..

.

 Sándor gyengéden ébresztgeti Gézát, aki egy pillanatra felébred, bizonytalanul Sándorra mosolyog.

SÁNDOR   Géza! Géza! Hallod?

GÉZA         Riadó van, pajtás?

SÁNDOR   Nem.

GÉZA         Nem? Nincsen? Egzakt. Nekem már nincsen.

 Géza mosolyogva visszaalszik. Sándor tanácstalanul áll fölötte.

Csend. Sándor a mankót az asztalhoz támasztja.

LILLA        Rajta nem tudna egy kicsit többet segíteni?

SÁNDOR   Mire gondol?

LILLA        Valami állás, lakás itt Budapesten?

 Sándor visszaül az asztalhoz.

SÁNDOR   Maga csak menjen, ha siet. Én még...várok, hadd                                            aludjon.

 Lilla elindul kifelé.

LILLA        Sietni éppen most nem nagyon sietek, de azért viszlát...

SÁNDOR   A kezét csókolom.

LILLA        Délután ugyanitt?

 Sándor a fejét csóválja.

LILLA        Semmiképpen?

SÁNDOR   Azért valami szépet füllentsen ám a színházában!

LILLA        Jó.

SÁNDOR   És ne felejtse el nekem is elmesélni! Csak hogy                                        ugyanazt mondjuk, ha netán valaki kérdezi.

LILLA        Akkor várom holnap.

SÁNDOR   Majd jövök.

 Lilla Sándorra mosolyog, indul, megint megáll.

LILLA        Ejnye! Hiszen még nem ismerem a történet végét.

SÁNDOR   Melyiknek?

LILLA        A szűz leányét, aki Rembrandtnak a vérével fiatalságot adott.

SÁNDOR   Ja! Ez a vége.

LILLA        Hogy vért adott neki?

SÁNDOR   Az.

LILLA        És?

SÁNDOR   És a festő életében először szeretett bele úgy egy nőbe, hogy nem igyekezett mihamarabb a magáévá tenni. Tisztán volt belé szerelmes, nem becstelenítette meg.

LILLA        Nem mondja?

SÁNDOR   Apám jobban tudja.

LILLA        Talán, mert egy vér lettek?

SÁNDOR   Ki tudja?

LILLA        De nem volt ez...ez a vércsere akkoriban nagyon veszélyes?

SÁNDOR   Nyilván az volt.

LILLA        Rembrandt bele is halhatott volna, nem?

SÁNDOR   Nem abba halt bele.

LILLA        Akkor mibe?

SÁNDOR   Maga adna vért apámnak?

LILLA        És ha már adtam?

SÁNDOR   Adott?

LILLA        Nem.

 Lilla harmadszor is elindul, megáll.

LILLA        És hogy hívták azt a szűz leányt?

SÁNDOR   Hogy? Na, hogy is...?

10;

GÉZA, LILLA, SÁNDOR, BRÓDY, JENŐ

 Bródy áll a bejáratnál. Amíg Lilla a színen van, hozzá beszél.

BRÓDY     Heskia.

LILLA        Á, Bródy úr!

BRÓDY     Heskiának hívták.

LILLA        Akkor délután számíthatunk magára?

BRÓDY     Nem.

LILLA        Helyes. Mert tudja, már Sándor se akarja.

BRÓDY     Igen?

LILLA        Azért én örülök, hogy találkoztunk.

BRÓDY     A vacsorát ne feledje! Magáért menjek?

LILLA        Ne.

 Lilla kimegy. Bródy mosolyogva néz utána. Aztán visszafordul, Gézát és Sándort megkerülve, leül a legtávolabbi asztalhoz.

Csend.

Jenő jön be, tálcán egy stampedli pálinkát hoz. Bródyhoz viszi.

JENŐ                  A szilvórium.

BRÓDY     Milyen kár, hogy a mester korában az emberek még csak a tizenhetedik század végét nyaggatták. Tudja, Jenő úr, a rá-és leolvasás akkor kezdett kimenni a divatból. Egy sereg kitűnő orvosi fakultás volt már Rembrandt idejében, de még egy se lett tanár abból, aki fölfedezte a férfi klimatériumot. Mert így szegény festő is belekapaszkodhatott volna abba, hogy íme, asszony lett vénségére, és az asszonyiságnak, igazában nemiségének végső, nem kínos vonaglásait éli. De ebbe mégse nyugodott volna bele. Hogy asszony lett volna? Tehát legvégül önmagában, önmagának legelszántabb, legősibb ellensége? Vagy nem nélkül való?

JENŐ                   Bizony eljön az idő, amikor az ember, akár az asszony, megint ülve kell vizeljen, kérem szépen, mint kisded korában a bilibe, és...

 Sándor komoran áll fel, megint ébresztgeti Gézát, aki most konokul ragaszkodik az öntudatlanságához.

BRÓDY     Rembrandtot már a végső szélütés előjelei émelyítették napok óta. Mégis föltápászkodott az ágyból, és egyben elkáromkodta magát. A jó lovat, ha letörik, agyonbunkózzák. Mért nem engem, mért nem engem is? De nyúlt volna hozzá valaki, vagy szólt          volna egy rossz szót!

JENŐ                   Mert az ember már csak ilyen.

BRÓDY     Az öreg mimóza belülről reszketett a kíntól, helyesebben attól, hogy megfosztatik minden örömtől, amelyből neki nagyobb rész jutott annak idején, mint másoknak, talán minden földinek. Mindent       fölnagyított, fölfújt és elmélyített. És nem volt          magához való esze se: a rossz állapota már sokszor elmúlt, mégse tapasztalta ki soha, hogy ez is elmúlhat, ez a mostani. Mert ez egyszer biztosan tudta, hogy reménytelenül vége van.

SÁNDOR   Jenő úr!

JENŐ                   Parancsoljon!

SÁNDOR   Kérem, ha felébred, mondja meg Géza úrnak, hogy                                 feltétlenül várom a szállásomon!

JENŐ                   Természetesen szólok neki, kérem!

SÁNDOR   Köszönöm.

 Sándor elindul kifelé.

SÁNDOR   Akkor...csókolom, apa!

JENŐ                   Viszlát, Sándor úr!

 Sándor még vár, aztán kimegy.

Csend.

 Jenő zavarban.

JENŐ                   Hmm, nos, igen, tetszik tudni...

BRÓDY     Orvosokhoz futkosott, de már egyik se nyugtatta meg.

JENŐ                   Szóval már annyira oda volt?

BRÓDY     Végül egyedül maradt. Nem tudta, hogy készül a halál. Az utolsó félórája volt az életének, amit egyedül, saját magával társalogva tölthetett volna. De valahogy nem érdekelte önmaga sem, talán nem is volt annál, amit köznapian eszméletnek neveznek. A félórát gondolat és álom nélkül töltötte el. Egészségére, barátom!

JENŐ                   Orvosság ez, kérem szépen, nem is pálinka!

 Bródy éppen csak aprót kortyol a stampedliből. Elégedetten bólint.

JENŐ                   Még egy gyűszűnyit?

 Bródy a fejét rázza.

JENŐ                   No és, ha szabad kérdeznem, többé magához se tért                               Rembrandt úr?

BRÓDY     De! A félóra elteltével egy kicsit mégis csak az eszméletre tért, és így az eszébe jutott, mit tanácsolt neki Bonus. Pihenj, pihenj! Ha valamid fáj, fájd vissza! És légy kemény, mint ahogy mindig is az voltál! Aztán, mint egy sugár, mint egy színpadi      effektus, belépett Heskia. Odaült a nagybeteg ágya szélére, és megfogta a kezét. A lány szemében nem a közelgő halál, hanem az örök szeretet. Hosszú ideig nem szóltak egy szót se. Rembrandt talán nem is tudott volna. A lány meg nem akart beszélni. Több stílusérzéke volt, mint a mai embereknek. Az elmenni készülő törte meg végül a csendet. Az agya még nem volt teljesen fölbomolva. - Én most meghalok. De       mielőtt még befejezném, megkérdezem: szerettél te engem?

JENŐ                  És az a leány mit válaszolt?

BRÓDY     Örökké fogom szeretni, és maga nem fog meghalni! Rembrandt szomorú grimaszra torzította el már amúgy is elváltozott arcát. Újra belemélyedt a semmiségbe, a tudatlanságba.

JENŐ                   Ha szabad magam így kifejeznem, azért ez szép halál.

BRÓDY     No és az a marhahús leves kész lesz vacsorára?

JENŐ                   Készen, kérem szépen! Most, hogy a..."meglepetés"                               elmarad, rögvest nekilátok.

 Bródy egy biccentéssel engedi el Jenőt, aki kimegy.

Csend.

Bródy elnézegeti Gézát, aztán feláll, viszi magával a pálinkát, a stampedlit leteszi az asztalra, aztán megrázza az alvó vállát.

BRÓDY     Vitéz úr! Hallja? Ébresztő!

 Géza nagy nehezen magához tér.

 Idétlen vigyorral, értetlenül néz körül.

BRÓDY     Jól vagyunk?

GÉZA         I...igen. Művész úr?

BRÓDY     A halott felkelhet, és ihat egy kis pálinkát.

GÉZA         Igen?

BRÓDY     Marha. Ez a darabom első mondata.

 Géza arcán jeges rémület fut át.

GÉZA         Úristen! Elkezdődött az előadás?

 Bródy a zsebéből bankókat vesz ki.

BRÓDY     Nem, pajtás, annak most van vége.

GÉZA         Vége?!

BRÓDY     Tessék, a vonatpénze.

GÉZA         A vonatpénzem?

BRÓDY     Vagy mégse utazik haza?

GÉZA         De..de...

BRÓDY     Akkor tegye el!

GÉZA         Köszönöm!

BRÓDY     Az isten megáldja.

GÉZA         Köszönöm...

 Géza kezet ráz Bródyval, biceg kifelé, néhány lépés után felrémlik neki valami, megáll. Kitapogatja a zsebét, amibe még Sándor dugta a pénzt. Megnézi, visszafordul Bródyhoz.

GÉZA         De...de hiszen...én a gázsimat már...Sándortól megkaptam.

BRÓDY     Sebaj. Tartsa csak meg az enyémet is!

GÉZA         De...á, én ezt nem…

BRÓDY     Meg akar sérteni?!

GÉZA         Nem...csak. Köszönöm. Magát is az isten áldja!

 Géza kiszédeleg. Bródy leül a szokott asztalához.

A pálinkát bámulja.

Végül a stampedlit a kezébe veszi, a szilvóriumot kiönti a földre.

BRÓDY     És ha adhatok magának még egyetlen tanácsot...ne kérjen retúrt! Csak egy jegyet. Egy harmadosztályú jegyet.

 Bródy meglátja az asztalon felejtett pünkösdi rózsa csokrot.

 Hosszan elnézi. Elmosolyodik.

BRÓDY     Csak az oda útra.

| 

 

 `