OLYKOR

OLYKOR

(oly kor)

játék két részben-

               

                SZEREPLŐK:

                                        FÜRGE ÚR, aki egy szürke földön kívüli

                                        MARTIN (aki nem Heidegger) JÁNOS

                                        IZAURA, aki viszont Erzsi

                                        GÁSPÁR, ő egy idősebbnek látszó férfiú

                A SZÍN:

                                        Egy vasúti megállóhely.

Nagyjából középen hullámos alumínium lapokból készült esőbeálló. Benne pad.

A megállót jelző táblát olvashatatlanra

rondították. Helyette a kalyiba oldalára fújva:

      JOCÓ, EZÉR MEGDÖGÖLSZ

A beálló mellett vasbeton kandeláber.

A sínpálya nem látszik, mert annak a nézőtéren kéne lennie.

Sivárnak tűnő vidék.

                       

           

                                   A szövegben Martin Heidegger gondolatai idéződnek,

                                   többnyire és hétköznapian alig értve, tehát pontatlanul.

                                                           ELSŐ  RÉSZ

1; SZÜRKE, MARTIN

Reggel. A tavasz ébredése. Egy fekete köpenyes, rongyos idegen áll a szín közepén. A fejét lehajtva figyel befelé.

 Varjú száll el károgva, magasan a vasúti megállóhely felett. A szürke összerezzen. Megkeresi, figyeli a varjú röptét.

 Aztán a karját széttárva, arcát az ég felé fordítva hosszan, egyre hangosabban, csilingelve kacag. Ebbe a vidámságba mások kuncogása, gurgulázása, röhögése kapcsolódik minden irányból, tehát a semmiből.

Harsány dudaszó vet ennek véget.

Vonat közeledik. Szürke a kézfejével a könnyét törölgetve odafordul.

A köpenye csuklyáját mélyen az arcába húzza.

Besomfordál az esőbeállóba, leül a pad legszélére, magába gubódzik. Alakja a félhomályban alig látszik. Így első pillantásra inkább tűnik egy ott időző hajléktalannak, mint földön kívülinek.

A vonat a nézőtér mélységében, ezért láthatatlanul húz be a megállóba. Elhalad az esőbeálló előtt, a színen kívül áll meg.

Egy percig se várakozik, máris indul tovább. A zaja távolodik.

Martin jön be. Léptei céltalanok, egyre növekvő ingerültséggel bámészkodik. Észreveszi a beállóban kucorgót, de nem törődik vele.

Kiballag a színről.

Egy mobiltelefonba perelve csoszog vissza.

MARTIN                        A fene egyen meg, Géza! Vedd fel! Mért nem veszed fel? Minek van akkor telefonod? Írjak ennek a takonynak egy sms-t? Dehogy írok! Mi vagyok én? Gimnazista? Áááá… a jó életbe!

Martin ingerülten zsebre rakja a mobilt. Körülnéz, egy kissé

bizalmatlanul mustrálja az esőbeállóban gubbasztó alakot. Morog.

MARTIN            Még leülni se lehet…

Martin hátat fordít a szürkének. Az aktatáskáját lóbálja. Bámulja a

sínt. Aztán a horizontot maga előtt. Jobbra. Balra. Kifakad.

MARTIN            Négy óra! Ilyen nincs! De van. A szentségit a fejemnek! Mért nem figyelsz? Mit figyeljek?

                            Nehogy még én tehessek róla!

Martin észrevesz egy töltéskövet, ami felvándorolt a peron

betonjára. Három lépésről nekifut, belerúg a kőbe, ami kirepül a

takarásba. A szürke a mozgásra és a zajra felkapja a fejét.

MARTIN            Bocsi.

A szürke int, semmi gond.  Visszagubódzik. Martin kiballag a kő után.

Kint hívást kezdeményez. Közben lépked vissza. Maga előtt focizza a

követ.

MARTIN            Szevasz! Ugye nem ébresztelek? De? Kár…  

Te kis lustaság, te… Nincs baj! Velem? Soha!

                            Aranyom, csak rossz vonatra szálltam. A csatlakozásnál. Úgy, hogy… neked nem mindegy?

Akkor most az van, hogy nem érek oda félkilencre. Fel kéne hívnod a tanszéket, hogy csak félegytől kezdem az előadást.

Vagy akkor se tartom meg. És? Úgy se kíváncsi rám senki. Ott se. Aranyom, nem bolondozok, tényleg. Négy órát kell rohadnom itt. Hogy hol? Hát hol? Hát itt! „Jocó, ezér’ megdögölszön”. Aranyom, azért azt nem hiszem, hogy ez lenne a helység neve.

                            Mit tudom én, mégis hol! Valami kihalt, sivár vasúti megállóhelyen! Nem kérdeztem meg! Vagyis megkérdeztem a kalauztól, de mérgemben rögtön el is feledtem. Itt meg szét van fújva a tábla. Majd úgyis nyilván ellopják. Most örüljek, hogy a sín még megvan?

                            Jó. Majd valakitől megkérdezem.

Martin körülnéz, egy pillanatra eltűnődik, érdeklődjön-e a padon

ücsörgőnél, ám elveti az ötletet.

Szóval hívd fel Gézát, szóljon a titkárnőnek, hogy az a drága az összes szőkeségével menjen be a terembe, és tájékoztassa a diákokat… Mert te telefonáljál! Ennyit csak megtehetsz? Ráérsz, nem? Én nem érek rá!

Mert várok! Nem, Aranyom, te nem vársz, te ráérsz.

Amúgy te mire is vársz? Jobb, ha nem tudom, mi?

Nekem meg az imént ment el a kedvem a heherészve magyarázkodáshoz. Hogy hehene, én már csak ennyire szórakozott vagyok, tudod, a tipikus professzor… Már majdnem másfél éve, igen, tavaly szeptember óta mindig ugyanarra a kis piros vonatra szállok, a klasszikus asszociációkra ragadtató hat húszasra, miközben a szemem kifolyik az álmosságtól, csak hogy a kedvedért hablatyoljak  egy tucatnyi igaz, hogy ostoba, de legalább érdektelen diáknak, és…  Naná, hogy a kedvedért! Talán az enyémért? Azt hiszed, én élvezem, hogy a fél életemben vonaton ülök? Mi vagyok én? Porszívó ügynök, akitől bevonták a jogosítványát? Nem, Aranyom, én az a fazon vagyok, akinek kocsira se telik! Semmire! Csak egy „tündéri” feleségre. Te nyald ki az enyémet! Telefonálsz, vagy nem?

Nem? Rendben. Én se, abban biztos lehetsz.

                       

                        Martin ingerülten bontja a vonalat. Nézi a készüléket.

                        MARTIN        Még ez is? Mindjárt lemerülök.

Martin zsebre vágja a mobilt. Pillantása a szürkére téved, aki bólint és int, mintegy üdvözlésképpen.

MARTIN       Magába is, szép ember…

A szürke erre tovább nem kezdeményez. Martin elfordul tőle, a peron szélére lép, a horizontot bámulja maga előtt, aztán balra, utána jobbra bambul.

MARTIN        És hátulról becserkész, és rám veti magát, és a gerincemet töri, vagy az álkapcsával és benne az iszonyú tépőfogaival a tarkómat szétroppantva megfojt, aztán kizsigerel, utána nyáladzva, csámcsogva felzabál a véres pofájú fenevad.             A belemnél kezdve, a májamnál folytatva, aztán következik az a fáradt, meszesedő szívem, a végtagjaim… 

Hör, hör, hör, nyam, nyam, nyam… Hacsak…

Felcseng a mobil Martin zsebében. Martin somolyogva hagyja a

készüléket kicsengeni. Végül kényelmesen veszi elő, azonosítja a

hívót,  fogadja.

MARTIN        Inkább azt közöld Gézával, hogy ma már nem is megyek! Mert nincs kedvem.

                        Beteg vagyok! Elment a hangom. Idegből.

                        Azért hívod te. Ne írjál emailt! Mi van? Nem mersz

                        azzal a kopasz nyáltócsával beszélni? De hazudjál!

                        Vagy ne hazudjál! Hazudsz vagy nem hazudsz, így is, úgy is én húzom a rövidebbet. Virítsd neki a tutit: az elejétől fogva utálom az egészet! Mit keresek én a legvidékibb egyetem legócskább tanszékén? Pénzt? Bagót! Neked.

                        Meg a két hülye gyerekednek, akiről az édesapjuk

                        nem hajlandó korrektül gondoskodni. Hja, Aranyom, értettél a férfiakhoz mindig…

És ha Gézának ez nem tetszik, akkor vegye úgy, hogy felmondtam! Aranyom! Mert minden alkalommal onnan indult az a vonat, erre mától fogva pont onnan nem, hanem a hármasról a hármas helyett, de az enyém eddig balra húzott, a másik jobbra húzott, noha egyáltalán nem politikai megfontolásból. Gondolom. Mert ma a balra húz jobbra húzott!

                        Majd jövök. Ha jövök. Mert mi van, ha előtte beülök egy kisvendéglőbe, és eszek végre valami ehetőt? Nem! Az nem jó ötlet. Te maradsz otthon. Nézd a tévét! Akkor ne maradj otthon!

                        Telefonálsz Gézának? Hoppá! Prüttyög a kütyüm.

                        Lemerülök. Dehogy „dumcsizok” veled addig! Hét éve mást se teszünk, csak…

                        Mért nekem kellett volna rátennem a töltőre?

                        Amikor ez a borzalmas mobil is csak a kedvedért van, hogy a nap minden percében zaklathass!

                        Mert most ki hívott kit? Akkor ki hívott vissza kit?

                        Gézának telefonáljál, ne nekem telefonáljál, mert…

                        Ez az.

Martin megnézi a készüléket, bólint.

MARTIN        Neked annyi. Adieu, Aranyom, és veled együtt a globális világ. Mi az, hogy globális? Apropó: mi az, hogy világ? Fecsegés, tisztázatlan indítékok alapján,

                        homályos vélekedésekről.

                        Ez az élet, néni.

Martin elteszi a mobilt. Tekintete súrolja az esőbeállóban ülőt.

Tétovázik, leüljön-e mellé a padra, de nem. Lassú léptekkel

kiballag a színről, aztán vissza. Meglátja a követ. Hosszan

bambulja. Aztán a padra néz. A kőre. Sóhajt. Lehajol a kőért,

ledobja a sínek közé.

MARTIN        Legalább te juss békével haza!

A szürke felszisszen, karját az égnek emeli, ám mindjárt az ölébe

hullatja. Martin odakapja a tekintetét. A szürke moccanatlan.

Martin úgy dönt, biztos rosszul hallott. Tovább lépked, most

 ellenkező irányban megy ki a színről, és mindjárt fordul is vissza.

Középen megáll, ugyanaz a játék a horizonttal. Végül leteszi az

aktatáskát a peron szélére. Lelép a sín mellé, ráül a táskára.

MARTIN        Tehát. Ott tartottam, hogy felfal a fenevad. Hacsak… nem tartok egy előadást végre értő és a gondolatok szépségét értékelő füleknek. Ez az!

                        Tisztelt horizont, ön: sínpár, a mindörökké úton levés párhuzamosban találkozó dologi szimbóluma, és maguk, drága barátaim, a számosan egymásba kapaszkodó, az állandóság magabiztosságát sugárzó töltéskövek! Az unalomról szeretnék önöknek beszélni.

A szürke felkapja a fejét, feszülten figyelni kezd. Martin modora

tanárossá lényegül.

MARTIN        Mostani, sajátosnak mondható helyzetemre adekvát

                        példát tudok ám említeni. Jelesen éppen attól a Martin Heideggertől, akiről a mai előadásom is szólt volna. Illetve szól is, tisztelt hölgyeim és uraim, hiszen láthatják és hallhatják, már bele is kezdtem.

                        Nos, akik még nem ismernének: magam is Martin lennék. Sajnos nem Heidegger. Csak János. Kérem, ne fogják vissza magukat! Lehet kuncogni. Az önirónia szerencsére nem áll távol tőlem. Noha időnként inkább képtelen vagyok rá. Olykor, ha a mindennapjaimba fásultan belevetetten több bennem az önsajnálat, mint az egészséges lenne. Ám joggal kérdezhetnék máris: az önsajnálat egyáltalán, bármely csekély mértékben lehet-e egészséges. A kérdés jogos. Ám hogy ebbe most belegondoljak? Nem, nincsen kedvem, lévén ez nem az előadás közvetlen tárgya. Bár később talán visszatérhetünk rá, nem bánom. Erről ennyit.

                        Az unalomról szólanék tehát, ha megengedik.

A szürke a fejét hátravetve, alig hallhatóan kacag. Az arca a

csuklyától nem látszik. Martin ültében felé fordul, szigorúan

végigméri.

Szürke abbahagyja a kacagást, elnézést kérően int Martinnak.

Martin rosszallóan csóválja a fejét, a szürke visszagubódzik,

mint aki nincs is ott. Martin a horizontnak, a sínnek, és a köveknek

csendesebben folytatja. Szürke majd kiesik a füléből,

hogy Martin  minden szavát hallja.

MARTIN        Deja vu! Mivel az imént az eszembe jutott, hogy a mesterrel szinte ugyanaz megtörtént, ami most velem. Vagy vele nem is történt meg. Csak elképzelte. Mint lehetőséget. Ami lehetőség nyilván bárkivel megeshet, aki utazásra szánja el magát. Így aztán például azt vette például, szinte már-már példázatul, hogy egy isten háta mögötti szárnyvonal kietlen pályaudvarán ücsörög. A legközelebbi vonat csak négy, hangsúlyozom, szintén négy óra múlva érkezik. Ez az első deja vu, nemde.

                        Úgyhogy nekem senki ne mondja, hogy nem örökkön örökké ismétlődnek a helyzetek, sőt, a már-már sorsdöntő határszituációk! Mintha az ember csak ugyanaz a személy lenne. Ötven, száz, százötven, ezerötszáz, vagy akár tizenötezer éve?  Ugyanaz a nap, ugyanaz a hely: ugyanaz a szar. Már elnézést a kifejezésért. A fekália vulgáris és rendkívül hétköznapi szinonimáját csakis azért használtam, hogy netán értsék, amiről beszélek. Az, hogy egy helyzet szar, ótvar, kellemetlen, nem akarom módon nyűgi-bügi, kétség kívül nap mint nap megesik velünk, akik eme ocsmány világba vettetvén élünk, mint ennek az ocsmányságnak nem kevésbé ocsmány képviselői. Deja vu, hölgyeim és uraim, tisztelt horizont, sínpár, és kövek.

Szürke Martin háta mögött levezényli magának a hallottakat.

Martin körülnéz, helyeslőleg bólint.

MARTIN        A környék érdektelen. De van egy könyvem az

                        aktatáskámban, illetve most a fenekem alatt. Laptopom természetesen nincs, mondjuk internet csatlakozással, mert nekem erre, mint óraadó egyetemi oktatónak, természetesen erre se telik. Ne értsék félre, például egy laptop hiánya önmagában még távolról se határozza meg az életminőségemet. Hiszen laptop helyett van egy Nemzeti Sportom. És a mai előadásom jegyzetei. Mert én még bezzeg jegyzetelek!

                        Jegyzetelek, tehát vagyok? A hétköznapokból ránk vicsorgó bizonytalanságokat, baljós kétértelműségeket sorban kizárva lassan csak a jegyzet marad? Az ember a jegyzete? Vagy ne csapongjunk? Maradjunk szigorúan a felvetett problémánál?

                        Az unalom előadásunk tárgya? No igen, az unalom. Illetve annak a fajtái. Gondoljuk át ezt?

                        Vagy hagyjuk a fenébe? Bámuljuk inkább bárgyún a horizontot? Saccoljunk különböző távolságokat? Számláljuk meg, hány fa szomjazik amott, ama szántóföld mögött? Töltésköveket rugdossunk minél távolabbra, netán egy képzeletbeli kapura? Gól? No és vajon hány betonlapból rakták össze ezt a nyomorult peront? Vizslassuk meg a betonlapok rései között kinövő gizgazok flóráját?  Netán lessük meg a faunáját? Hangyák útját kövessük? Az imént mintha láttam volna arra egy döglött galambot. Vagy az nem itt volt? Nem most? Az a galamb egy újabb deja vu? Volt már? Láttunk már? Megesett tán máskor is velünk egy kimúlt gerle látványa?

                        Ránézünk az órára. Nincs órám. Órám sincsen!

                        Viszont van egy mobilom, ahonnan megtudhatom az időt… De nem tudhatom meg, mert a telcsim lemerült.

                        Hát így állunk. Mennyi idő telhetett el, midőn leszálltam a szárnyvasútról? Miután megtudtam a kalauztól, hogy ez a vonat nem a célomhoz visz, hanem egészen máshová? Ahol még a büdös életben nem jártam, és nem is akartam járni? És lám, most mégis itt vagyok, állok, ülök… Beszéljünk inkább a véletlenről? Hogy mi a véletlen? Hétköznapian? Vagy merítkezzünk meg, pusztán az idő múlatása kedvéért a metafizikában? Vagy próbálkozzunk botcsinálta módon egy pszichoanalitikus megközelítéssel? „Szórakozottságom” vajon a „véletlen” műve? Vagy tudatosan- tudattalanul, nem akarván akarva szálltam fel a rossz vonatra? Mert ennyi kedvem se volt az egyetemre beérni? Mit jelent az, hogy rossz vonat? Amikor a vonat, amely rossz irányba vitt, nyilvánvalóan működött, és ebben a működésében csak számomra lett az a rossz, ami jó?  És mit jelent a cél?

                        Látják, hölgyeim és uraim, máris mennyi kérdés!

                        Pedig még bele se lendültünk igazán. Nos?

                        Tűnődjünk tovább? És közben rajzolgassunk egy ágacskával a porba mindenfélét? Na jó, de hol itt egy ág? És ami körülvesz, nemde rideg beton.

                        Keressünk tehát ágat és egy négyzetméternyi port magunknak? Üljünk ott konokon, és rajzoljunk monoton?  Háromszöget, kört, négyzetet? Pont-pont, vesszőcske: készen van az emberke? Rajzoljunk köré egy házikót? Vonallal vagy szavakkal? Mivel a nyelv az ember háza, és ő így a lét pásztora? Ezt motyogjuk magunk elé magunknak? Mintegy mantrát ismételgessük? Agymosó imát önmagunkhoz? Hátha feledni tudjuk, ha csak egy kis tétova időre is, jelentéktelenségünket?  Sőt? Állítsuk azt magunkról, minden keserű tapasztalat ellenére, hogy igenis jelentékenyek, csak azért is fontosak vagyunk? Legalább önmagunknak? Hiszek egy önmagamban? Egy frászt.

Martin először bólogat, aztán a fejét csóválva hosszan hallgat.

A szürke nagyon figyel a csendre is. Aztán felszisszen.

 Martin odakapja a tekintetét. A szürke nehézkesen áll fel. Biccent

Martinnak, aztán lassú léptekkel kimegy. A betonlapok réseinél

megáll, hosszan néz lefelé, a réseket, aprókat szökkenve, ugorja át.

Martin csak bámulja. Midőn az alak kitűnik, kommentálja.

MARTIN        Az a sok kannás bor, mi?

Martin a horizontot bámulja, aztán balra, utána jobbra fürkészik.

Nagyot sóhajt. Feláll, az aktatáskájából kiveszi a Sportot, aztán a

táskát visszazárja. Egy pillanatig tűnődik, elfoglalja-e a padot.

Elveti az ötletet. Ismét ráül a táskára, minden érdeklődés

nélkül belelapoz a Sportba. Végül megállapodik egy cikknél. Beleolvas, szinte rögtön elunja. Nagyot ásít, a kezét nem teszi a szája elé.

MARTIN        Egy többnyire érdektelen sport napilap szinte hibátlanul semmitmondó cikkének böngészése nemde hétköznapi szituáció? Az idő múlatásának ismert, banális, ugyanakkor spontán formája.

                        De mit akarunk tulajdonképpen elmúlatni?

                        A kérdés furcsamód kétértelmű. Ahogy mondani szokás: elütjük az időt. De mit jelent itt az, elütni az időt? Furkósbottal? Ej, te bunkócskám, te drága? Vagy hessegessük, mint egy döglött galambot? Érdemes vele próbálkoznunk? Sürgessük? Siettessük? Unszoljuk? Repülj már el! Hess!

                        Hiába. Nem moccan. Az idő sürgető múlatása, akár a döglött galamb reppentetése: teljesen lehetetlen.

                        Mi az idő, ha áll? Mi a galamb, ha döglött?

                        Mi az idő, ha döglött galamb?

A szürke tér vissza, megáll a szín szélén, hallgatja Martint.

MARTIN        Kérdésünk valóban az időre, vagy a galambra irányul? Avagy inkább a várakozásra? Várunk, várunk, egy kis dombra lecsücsülünk, várunk, várunk tovább, kényszeresen a nem létező óránkra pislantunk, aztán még kényszeresebben a semmibe, a fogainkat csikorgatva intjük magunkat: NE UNATKOZZ MÁR ennyire! Nem igaz, hogy nem vagy képes feltalálni magad ebben a várakozásban, ami igenis lehet hallatlanul izgalmas! Például, képzeld most el, hogy a galamb feltámad. Huss! Reppen el, és véle az idő! Na látod, máris nem unatkozol. Csak egy kevés fantázia kell ide, haver! Azaz, hölgyeim és uraim.

Martin lehangolt unalomban tér vissza a cikkhez. Olvassa.

A szürke beljebb jön, tétován megáll Martin mögött, mellett.

Martin ismét elunja a cikket. Oktatólag a köveknek.

MARTIN        Valami közben unatkozni, az nem várni valamire.

                        Mostani helyzetemben a várakozás ennek ellenére

                        mégis csak az, ami az unalmamat kelti. Nemde? De. Az unalom ne lenne várakozás? Kérdezem önöket, drága töltéskövek, kegyed, sínpár, és önt is, igen tisztelt horizont. Önök nyilván nem unatkoznak? Ugye, hogy nem?

                        És mért nem?

Szürke szólal meg szégyenlősen, rekedten, mint aki rég nem beszélt

senkivel.

SZÜRKE        Talán… mert… nem is várakoznak?

Martin kissé ijedten néz fel az alakra.

MARTIN        Hogy?

SZÜRKE        Úgy vélném, hogy ők ezért nem unatkoznak.

MARTIN        Mi tetszik?

SZÜRKE        Nincs rá gondolatjuk.

MARTIN        Kiknek?

SZÜRKE        Akiket a tisztelt úrnak megszólítani méltóztatott.

MARTIN        Maga…ennyire fülel arra, amit csak úgy magamnak motyorászok!?

SZÜRKE        Elnézését esedezem, ha az úr úgy ítéli, ezzel botorságomban vétettem az illem ellen.

MARTIN        Hogy mért… „esedezik” maga?

Szürke meghajlik, hátrál néhány lépést.

SZÜRKE        Tizenöt, kérem, tisztelettel.

Martin még jobban meghökken. A kapucni alá nézne, de sehogy se

látja meg a szürke arcát.

MARTIN        Mi tizenöt?

SZÜRKE        Tíz meg öt betonból való lap.

MARTIN        Micsoda?

SZÜRKE        A peron ama végeztéig. Ha kívánni tetszik, örömmel összeolvasom az úrnak amarra is.

                        Bár úgy kóstálom, csak annyicska lesz, mint emerre, lévén eme szerény kis építményt, amelyben meghúzódtam volt, éppen középen állónak találom. 

MARTIN        Mármint a betonlapok?

SZÜRKE        Az esőbeálló. A flórát, faunát nem figyeltem oly igen meg, mivel siettem az eredményt meghírlelni kegyelmednek. Ám ha méltóztatik…

MARTIN        Maga megszámolta a betonlapokat?

SZÜRKE        Szolgálatára az úrnak.

MARTIN        Hát… ez nagyon kedves.

SZÜRKE        Vegyem hát lajtstromba arra is?

MARTIN        Ne fáradjon!

SZÜRKE        Nem fáradság.

MARTIN        Miattam nem szükséges.

SZÜRKE        Kérem. És ama kimúlt gerlét sem igényli?

MARTIN        Mármint a döglött galambot?

SZÜRKE        Talán reppenthetném, ha az úrnak ez tényleg jobb kedvére tenne.

MARTIN        Attól, hogy azt a dögöt, akár a halál, dobálja?

SZÜRKE        Nem annyira dobálnám, mint a tenyeremre raknám, és…

MARTIN        Nahát, akkor mégis csak itt láttam, és nem másutt.

SZÜRKE        A dolgok néha csakugyan ott valának, ahol oly furcsán makacskodván a szemünk elé kerülnek.

MARTIN        Azt mondja?

SZÜRKE        Újra csak áhítanám engesztelődését, amiért zaklatni mertem az urat.

MARTIN        „Áhítaná”?

SZÜRKE        És az engesztelődésénél is jobban, ha e csacska kövek, e végtelenbe futó vaspántlika és a távoli lég mellé engem is befogadna eme kivételes alkalom szülte diákjai közé.

MARTIN        Semmi közöm ugyan hozzá, de nem lenne szabad

                        annyi tablettás lőrét innia.

SZÜRKE        Mit?

MARTIN        Rossz bort, arctalan barátom.

SZÜRKE        Ó, nem. Sose valék igazán borissza.

MARTIN        Aha. Na jó. És ha adok magának egy kis aprót, akkor…?

SZÜRKE        A tudása után szomjúhozik az elmém! Szívem hálával telne, ha méltónak találna engem is az úr, többet megtudnom vélekedését az unalomról.

MARTIN        Van itt a közelben valami zárt szanatórium?

SZÜRKE        Szanatórium?

MARTIN        Nem onnan szökött ki?

SZÜRKE        Ó, már sok napok óta a helyt lakozék.

MARTIN        Szegénykém.

SZÜRKE        Bár érthetném, mitől unalmas most önnek e várakozás.

MARTIN        Tényleg érdekli?

SZÜRKE        Szózatját emlékim zenitjén őrizném, mint drága kincset.

MARTIN        Milyen magyart beszél maga?

SZÜRKE        Ajaj! Nem levék érthető?

MARTIN        De. Modortalan kérdés volt. Bocsi.

SZÜRKE        Régen csevegtem.

MARTIN        Értem.

Martin nem érti.

SZÜRKE        Lehetnék tehát szavaira áhítozó diákja?

MARTIN        Amíg nem jön a vissza-vonatom?

SZÜRKE        És amíg elviseli alacsony személyemet.

MARTIN        De mért érdekli az ilyesmi?

SZÜRKE        Oly ritkák a számomra örvendetes találkozások.

MARTIN        Mondjuk, azok velem se sűrűn esnek meg.

SZÜRKE        Remélhetek?

MARTIN        Mért ne? Az ingyen van.

SZÜRKE        Ah, minő pezsdülés!

MARTIN        Még az is…

SZÜRKE        És…eltűrné még amaz pimasz orcátlanságot is, hogy kérdezzek?

MARTIN        Mi a fene? Tessék csak.

SZÜRKE        Hogyan unalmas az úrnak eme tipródás?

MARTIN        Hogy rossz vonatra szálltam? Nos, ingerültté tesz.

SZÜRKE        És ez csíráztatá ki önben ez érzeményt?

MARTIN        Ja, mint a penészgombát otthon a fürdőszobában.

SZÜRKE        És így akadékba kerüle a tisztelt úr a szív-szorgalma szerinti dolga felöl?

MARTIN        Nem a szívem szerinti az a dolog. Az se.

SZÜRKE        És így az úr kedélye még jobban mordságba szorult?

MARTIN        Mordságba? Ez jó szó.

SZÜRKE        Vérét fekete epe mérgezi?

MARTIN        Egy nap majd biztos megüt a guta.

SZÜRKE        Mert gyilkos indulatja támad?

MARTIN        Öngyilkos.

SZÜRKE        Ah.

MARTIN        Ah.

SZÜRKE        Mert a tisztelt úr is úgy érzi, soha nincs és nem is lehet jó időben jó helyen?

MARTIN        Ezek szerint maga is így van ezzel?

SZÜRKE        Néha magam is nehezen bírom vala e sanyarúságot szelíd, alázatos türelemmel.

MARTIN        Tényleg nem könnyű.

SZÜRKE        Inkább terhes?

MARTIN        Fura egy pasas maga.

SZÜRKE        Fogát csikorgatva szintén méltatlankodik?

MARTIN        Ettől viszont a fogpótlásom méltatlankodna.

                        Tudja, nekem nem telik egy normális fogorvosra se.

SZÜRKE        És ezért nem létező ellenséget keres?

MARTIN        Uram, nekem nagyon is létezőek az ellenségeim.

SZÜRKE        Akik a balsorsát okozzák?

MARTIN        Azt én megteremtem nélkülük is, saját magamnak.

SZÜRKE        Azzal, hogy mindig ott van, ahol semmi dolga, és ahol lennie kéne, bezzeg valami gonosz ármány miatt soha nem lehet?

MARTIN        Nézzünk oda, ön figyelemre méltóan kérdez!

SZÜRKE        Óvatos kis bátorságot plántál belém az úr.  

MARTIN        Számomra iskolázottnak tűnik.

SZÜRKE        Csak… sokat kóboroltam volt ez sártekén erre-arra…

MARTIN        Ezért irigyeljem?

SZÜRKE        Ah, ne érezze ezt!

MARTIN        Oké, akkor nem irigylem.

SZÜRKE        Bolyongásim engem is inkább tesznek néha türelmetlenné. Ezért támadt bennem a sóvár vágy megismerhetni, vajon az én unalmam azonos természetű-e az úréval.

MARTIN        Látom, maga sincs éppen jó időben, jó helyen.

SZÜRKE        Sajnos.

MARTIN        Az bizonyos, hogy türelmetlenség támadhat az unalomból.

SZÜRKE        Már persze akkor, ha hiába valónak tűnik a várakozás.

MARTIN        Ám mégse azonosak.

SZÜRKE        Mármint a türelmetlenség, az unalom és a várakozás?

MARTIN        Nincs türelmes vagy türelmetlen unalom. A türelmetlenség inkább a módra vonatkozik, ahogy úrrá akarunk lenni rajta.

SZÜRKE        És ez gyakran nem sikerül önnek sem?

MARTIN        Szinte soha. És ez kétségbeejtő. És önnek?

SZÜRKE        Én olykor kacagni szoktam.

MARTIN        Mármint a kétségbeeséstől?

SZÜRKE        Nálam inkább csak nyugtalanság eme érzemény.

MARTIN        Világos. Amely csapong, ugyebár.

SZÜRKE        És, ah, csapongván célt keres a céltalanságban.

MARTIN        Bravó!

SZÜRKE        Bocsásson meg önhittségemért, ha lelkemben reszketve arra gondolnék, hogy én, a csekély eszű, és ön, az igen bölcs, csaknem egyformán unatkozunk?

MARTIN        Maga is ember.

SZÜRKE        Megtisztel az úr.

MARTIN        Bár amit most érzünk, az csak az unalom egyik formája a három közül.

SZÜRKE        Ó, jaj! És mi jöhet még?

MARTIN        Ezt itt a csapongó nyugtalanságunkból keletkezik. Nos, így nevezném az idő eltöltésének ezt az idegesítő szükségét. A várakozás itt külső kényszer. Nem jön a vonat. Vagyis reménytelenül soká érkezik. Maga is utazni készül előbb-utóbb valahová?

SZÜRKE        Előbb-utóbb.

MARTIN        Nem fogják itt keresni?

SZÜRKE        Megrémiszt. Ugyan kik keresnének?

MARTIN        Ápolók? Családtagok?

SZÜRKE        Szeretteim ezer és ezer fényévre levének.

MARTIN        Jó magának.

SZÜRKE        Megint csak ne tessék az úrnak engem irigyelni.

MARTIN        Akkor megint csak oké. Szóval a mostani unalmunk olyasmi, ami nem hagy semmit találnunk, ami le tudna bilincselni. Ami az időt ki tudná tölteni. Ami tehát megnyugtatna. Nyilván érti, ugye?

SZÜRKE        Mint sivatag eltévedt vándora a csodával határos módon megtalált forrás vizét, úgy iszom egyre bölcselmét az úrnak.

MARTIN        No látja, itt és most, mi ketten viszont már nem is unatkozunk.

SZÜRKE        Bizony nem!

MARTIN        Pontosabban, már hogyne unatkoznánk!

SZÜRKE        Ó! Még mindig? Mégis?

MARTIN        Ez most már a társasági unalom. Itt és most társalgás közben elfeledtük az időt. Vele a mindennapi, szutykos kis gondjainkat. Ehelyett viszonylag kellemesen fecsegünk.

SZÜRKE        Ah, gyenge az elmém, de talán értem.

MARTIN        Maga inkább elég okoskának látszik.

SZÜRKE        Hálás vagyok, hogy így ítél meg, de…

MARTIN        Ezért nyilván nem fogom nagyon meghökkenteni, ha azt állítom: az unalom az ember alaphangoltsága.

SZÜRKE        Ezt állítja?

MARTIN        Ehhez a tételhez ragaszkodom.

SZÜRKE        És ez az emberre nézvést oly igen szomorú?

MARTIN        Dehogy.

SZÜRKE        Magam mégis szoronganék, ha így lenne.

MARTIN        Azt jól is teszi!

SZÜRKE        Ha szoronganék?

MARTIN        Mért? Maga mit érez, amikor arra kényszerül, hogy olykor szembe nézzen önmagával?

SZÜRKE        Nem szívesen vetemednék olykor se ilyesmire.

MARTIN        Nemde fellelné lelkében az ürességet?

SZÜRKE        Csak azt találnám?

MARTIN        A semmit, barátom.

SZÜRKE        A SEMMIT?!

MARTIN        De azt a semmit, ami van, tehát nem azt a semmit, ami nincsen.

SZÜRKE        Ah! Ön tehát ismeri a semmit? Azt a semmit, ami van?

MARTIN        Nos, mint gondolati konstrukciót, persze.

SZÜRKE        Ah, mióta várok erre is! Minő öröm ez számomra!

MARTIN        Maga mért örül ennek?

SZÜRKE        Biztos, hogy ne reppenjen fel az a gerle?

MARTIN        Mármint az a döglött?

SZÜRKE        Vigalmamban! Hogy lássa az úr, mint örvendék

                                   az úr semmi-ismeretének!

MARTIN        Minek? Nahát! Micsoda beszélgetés!

                                   Itt, az isten háta mögött ezt ki hitte volna?

SZÜRKE        Magam se remélhettem ilyesmit.

MARTIN        Maga… merre lakik, ha éppen nem hajléktalan?

SZÜRKE        Én itt is, meg mindenhol és legtöbbször csak várakozom.

MARTIN        Mire?

SZÜRKE        Megértő emberi szóra, szeretetre.

MARTIN        Baromira régen baromira egyedül lehet.

SZÜRKE        Szenvedék ettől, de nem panaszkodom.

MARTIN        Csak olykor egy nagyot röhög kínjában?

SZÜRKE        A tisztelt úr máris kiismerte egyszerű lelkemet.

MARTIN        No és mihez kezd akkor, amikor éppen nem röhög?

SZÜRKE        Ó, az imént is elrepült vala arra, fergeteg károgással egy nagy fekete varjú kokas…

MARTIN        Varjú kokas? Mármint kanvarjú? Ezt észre se vettem.

SZÜRKE        A tisztelt úr akkor még a vonaton ült.

MARTIN        Álltam. És üvöltöztem a kalauzzal.

SZÜRKE        Mivel hogy rossz vonatra szállt az úr, ami jó?

MARTIN        Ahogy mondja. Tényleg jó. Maga körülbelül százszor okosabbnak tűnik, mint évek óta bármelyik diákom.

SZÜRKE        Nem különben kivált magam is úgy érzek, hogy

                        a tisztelt úrban igen mélységes tudású személyre lelék.  Ismeri a SEMMIT, AMI VAN! Ez jóval több annál, mint amit ez alámerült évszázadban remélhetni mertem!

Martin feltápászkodik. Már nagyon a kapucni alá nézne.

MARTIN        Engedje meg: Martin János.

SZÜRKE        Nyurga.

MARTIN        Nyurga?

SZÜRKE        A nevem így tudnám az úrnak lefordítani.

MARTIN        Tehát külhoni?

SZÜRKE        De már csak egy kissé.

MARTIN        Kitűnően, bár kissé régiesen bírja a nyelvünket, uram.

SZÜRKE        Igyekszem, amennyire elégtelen képességemből telik.

MARTIN        No és ennyire érzékeny a napra?

SZÜRKE        A napra?

MARTIN        Úgy értem, fényérzékeny?

SZÜRKE        Oh, igen, a fényt nagyon érzem!

MARTIN        Van ilyen. Kellemetlen betegség.

SZÜRKE        Ó, nem. Egészen más okból igyekszem az orcámat

                        olykor eltakarni.

MARTIN        Tehát nem allergiás?

SZÜRKE        De ha a tisztelt úr, érthető mód, kíváncsi az ábrázatomra…

MARTIN        A világért se, ha nem szeretné megmutatni.

SZÜRKE        Félek, ön visszataszítónak találná. Bár más szinte

                        észre se igen veszi. Kosznak véli a bőröm színezetét,

                        és a gének kegyetlen tréfájának arcberendezésemet.  

MARTIN        Valami… csúf öröklöttség sújtja?

SZÜRKE        Bevallom, az öröklöttségem eléggé sújt, valóban.

MARTIN        És ez nagyon bántja?

SZÜRKE        Inkább az, hogy régóta honvágy gyötör.

MARTIN        Az bizony tud fájni.

SZÜRKE        Az tud.

MARTIN        Ha nem titok, mely féltekéről való?

SZÜRKE        Midőn, mint most, a horizont felett világlik a Nap, azt csak ama fergeteg varjú látja.

Szürke felmutat az égre. Martin tekintetével követi az irányt, aztán

értetlenül néz szürkére. Szürke halkan szisszenve lehúzza a fejéről

a csuklyát.

2; MARTIN, SZÜRKE

Martin csak bámul. Nagyot hördül. Hátrál. Leesik a sínek közé, ott

négykézláb tovább, akár egy rák, ki a közönség lábai előtt.

 A szürke bánatosan veszi ezt tudomásul.

 A csuklyát visszahúzza a fejére, a padhoz ballag, leül.

Csend.

Martin óvakodik vissza a színre. Rettegve fürkészi az esőbeállóban

szomorkodó alakot. Martin elbotladozik az aktatáskájáért, felkapja,

megint hátrál kifelé.

 Szürke bágyadtan pápát int neki.

Martin eltűnik.

Egy idő után ismét megjelenik. A saját rettegésével küzdve áll meg,

„biztonságos” távolságban, az idegentől. Az aktatáskát két kezével,

páncélként magához öleli. Igen reszketegen, vékony hangon szólal

meg.

MARTIN        Bocsi…

SZÜRKE        Én reménylem újra elnézését az úrnak.

MARTIN        Úgy értem, hogy… ez a sokk… ez sok, vagyis…

                        Ez rendkívül primitív reakció volt tőlem.

SZÜRKE        Ijedelmét megértem.

MARTIN        Az ember mégse találkozik minden nap egy földön kívüli…

SZÜRKE        Sőt! Hálás vagyok, hogy felismerte bennem a nem eme planétán születettet.

MARTIN        Az istenit! Ez elképesztő! Maga tényleg…?

SZÜRKE        Alázatos szolgája.

MARTIN        Hihetetlen!

SZÜRKE        Az orcám emberi szemnek szokatlan visszataszítósága?

MARTIN        Nem! De! Még egyszer bocsika a rémületért, de…

SZÜRKE        Hangsúlyozom: lelkem aligha múló hálával telik, hogy egyáltalán észrevette sajnálatos másságomat.

MARTIN        Ezt aztán ne sajnálja!

SZÜRKE        Azután kissé tán legyőzte tőlem való irtózását.

MARTIN        Maga… SZÜRKE?!

SZÜRKE        Önök így nevezték el földi alakomat.

MARTIN        Hát…csakugyan itt járnak köztünk?

SZÜRKE        Jómagam eléggé itt levék.

MARTIN        De maga… békés…lény? Ugye?

A szürke széttárja karját.

MARTIN        Nahát! De ilyet! De hogy? Hogy került ide?

SZÜRKE        Önök hajótörésnek hívják.

MARTIN        Tehát igaz! Néha lezuhannak!

SZÜRKE        Pedig ez a kifejezés csak kicsinység hajaz arra,

                        ami velünk olykor, szánalmas kalandozásaink

                        többnyire balszerencsés okából megesik.

                        Ne értse félre a tisztelt úr, magam szívesen vizitálok önöknél. A baj az, hogy elvéti ott a pálya a röptét, ahol oktondi a navigátor.

MARTIN        Hiszen ez nagyszerű!

SZÜRKE        Hogy gyalázatosan rossz navigátor is valék?

MARTIN        Hogy önök itt vannak! Hogy önök egyáltalán léteznek! Hogy tényleg léteznek! Nahát!

SZÜRKE        Megható a tisztelt úrtól, hogy örvend ennek.  

MARTIN        Nem vagyunk egyedül!

SZÜRKE        Dehogy nem.

MARTIN        Úgy értem, hogy mi emberek! Hogy a Föld!

                        Hogy maguk… A csillagok! Az Univerzum!

                        Micsoda nap! Mától másról szól a történelem!

SZÜRKE        Gondolja?

MARTIN        Talán nem?!

SZÜRKE        Ó, bár így történheték! Szívemből éltem végéig a nemes büszkeség nektárja lüktetne, ha kettőnké leendne végre a Nagy Találkozás!

MARTIN        Az is!

SZÜRKE        Fajom, nemzetségem és családom emlékkönyvének arany oldalára írnák a nevem: Nyurga, aki…! Végre!

MARTIN        És ez így is lesz, Nyurga úr!

SZÜRKE        Bár engem is magával ragadna a tisztelt úr hév

                        indulatja! Ám az igazság az, hogy én ezt már alig is reménylem. A nagy találkozást.

MARTIN        De miért?

SZÜRKE        Bocsánatáért esedezem ernyedtségemért.

MARTIN        Inkább haza vágyik a csillagok közé?

SZÜRKE        A honomba? Amelynek fényösvénye galaxisok között vezet, bucskázván a fekete anyagban?   

MARTIN        De előbb az embereknek, az emberiségnek tudnia kell, hogy…

A szürke lesodorja a fejéről a csuklyát, sziszeg, a fejét csóválja.

MARTIN        Tudják?

SZÜRKE        Vannak, akik tudják, hogyne tudnák.

MARTIN        Tudják, mi? Már aki tudja, mert tudhatja? Tudtam!

                        Eltitkolják! Tehát igaz az összeesküvés!

SZÜRKE        Akad köztük megalapozott elmélet.

MARTIN        Az UFÓ-k igenis körülöttünk repkednek!

SZÜRKE        Azok nem mi vagyunk.

MARTIN        Úgy! Tehát mások látogatnak minket?

SZÜRKE        Olykor oly tágas vala emez Univerzum…

Martin csak bámul.

MARTIN        Megáll az ész!

Csend. Martin többször megszólalna, de aztán mégse. A szürke

szeretettel figyeli őt. Végül sóhajt.

SZÜRKE        Bár ne zaklattam volna fel orcám látványával a tisztelt urat! Így hiába sóvárgásom immár. Aligha szívhatom elmémbe bölcselmét! Amit oly félisteni elme-erővel kezdett volt hinteni az emberi semmiről e kiesen kietlen tájnak.

MARTIN        Hogy?

SZÜRKE        Magvetését megbocsáthatatlan módon lebénítottam.

MARTIN        De kit érdekel az én okoskodásom, amikor…?

SZÜRKE        Engem. Az unalom és az emberi semmi fogalma. Amely a tisztelt úr szerint az emberi lélek fundamentuma.

MARTIN        No igen, de…

SZÜRKE        Lett volna min tűnődnöm végre újra ezred évekig. Hiszen arra még sose gondolék, hogy eme talapzatra épül mind ama csillogás is, ami az ember.

MARTIN        Maga csillogónak lát minket?

SZÜRKE        Mint olyas csillagködök pora, amelyben eszmélkedés lüktet közeli óriás napok, vagy kék törpék fényében.

MARTIN        Hízelgő.

SZÜRKE        De néha azért csakugyan vágynék haza. A honvágy, ugye, az embernél is lehet szenvedély?

MARTIN        De önöknek, csillaglényeknek szintén nem az a legnagyobb vágyuk, hogy mindenütt otthon legyenek?

SZÜRKE        A legjobban unatkozni mégis csak a saját

                        honunkban lehet.

MARTIN        Mondjuk…ez hétköznapian és többnyire eléggé lehet igaz.

SZÜRKE        Bár, lássa az úr, eme honos hontalanságunkat

                        is igen érzékeny elmével fogalmazta meg.

MARTIN        Ez se a saját gondolatom, hanem Novalisé.

                        Ha akarja, felolvasom a pontos szöveget.

                        A mai előadásom jegyzetei között hamar megtalálom.

SZÜRKE        Mivel a tisztelt úr filozófus?

MARTIN        Legtöbbször csak oktatom.

Martin remegő kézzel előkapja a táskájából a jegyzetét.

A lapok között megkeresi a hivatkozott idézetet.

MARTIN        Itt is van! „A filozófia tulajdonképpen honvágy, szenvedélyes vágyódás, hogy mindenütt otthon legyünk.”

SZÜRKE        Ah! E régi sejtésem is igaz lehet? Szívem újult reménnyel telik! Eszerint a filozófusok se e planéta szülöttei?

MARTIN        Ők csak végtelenül magányosak és idegenek itt, akár a költők, a halpucolók és a…  hajléktalanok.

SZÜRKE        Sajnálom.

MARTIN        Ne sajnálja. Arra itt vagyunk mi magunknak.

                        És nekünk is van ám vigaszunk. Látja? Én például

                        sportújságot szoktam ebből a célból böngészni.

SZÜRKE        És ez is egyfajta unalomból történék?

MARTIN        Azt hiszem, csak úgy űzöm ezzel az időt, ahogy maga röhög.

SZÜRKE        Ah, ismét minő csillámló eszme!

MARTIN        Magának adjam?

SZÜRKE        Ez eszmét?

MARTIN        A lapot.  

Martin átnyújtja a Nemzeti Sportot szürkének. Szürke átveszi,

nézegeti, óvatosan eltartva magától.

MARTIN        Végül is senki nem kényszerít engem se. Egy géppisztoly csövét a tarkómhoz szorítva. Hogy  nyűgösködve filozófiát tanítsak tompa agyú és érdektelen ifjaknak. Ehelyett élhetnék valami „normális”, profánul és pofátlanul sok hasznot, azaz hasznomat hajtó, látszólag értékes és felettébb érdekes, mi több, sikeres életet.

SZÜRKE        Keserű az úr.

MARTIN        Az. És szerencsére, talán, elég unalmas. Nos, nem izgatja a nemzeti labdarúgó bajnokságunk aktuális állapota?

Szürke megrettenve adja vissza Martinnak az újságot.

SZÜRKE        Inkább esdve kérem, folytassa okítását a honvágyról és az unalomról! Mintha itt se lennék. Ahogy kezdeni méltóztatott: csakis a köveknek, e fémpántlikának és a légnek! Ha óhajtja, eme kalyiba mögé bújok, ne irritáljam sugárzó tekintetét az emberi szemnek kétség kívül ocsmány látványommal.

MARTIN        Maga egyáltalán nem rút, Fürge úr.

SZÜRKE        Érzékenyen, szeretettel mást mondani, mint amit viszolyogva érez: az urat dicséri ez.

MARTIN        No és mi emberek? A maga szemében? Tényleg úgy csillogunk, mint a köd?

SZÜRKE        És csillogásában csupa izgató rejtély az ember.

MARTIN        Amennyiben?

SZÜRKE        Bár meg tudnám e titkot fejteni!

MARTIN        És ha az a titok, hogy nincs is titok?

SZÜRKE        Ó! Akkor ez…egy igen nagy titok!

MARTIN        Minden ember hazudik, Fürge úr.

SZÜRKE        Minden ember?

MARTIN        Noha mindennapian és többnyire nem is tudunk róla.

SZÜRKE        Hogy füllentenek?

MARTIN        Inkább tévedünk.

SZÜRKE        És így nem is tudnak róla?

MARTIN        Mi a megalapozottnak tűnő tévedéseinket hívjuk többnyire igazságnak.

SZÜRKE        Gyenge elmém ezt is aligha foghatja.

MARTIN        Maguk nem szoktak hazudni?

SZÜRKE        A szenvedélyes másra vágyódás nekünk is az életünk mozgató rugója.

MARTIN        És? Család? Gyerek?

SZÜRKE        Inkább csak a fény.

Martin ismét megtalál egy szöveget a jegyzetében.

MARTIN        „Mindenütt otthon lenni! Nem csak itt és ott, és nem is pusztán minden egyes helyen, hanem mindig és egyszerre az egészben lenni. Vagyunk, ahol és amiben vagyunk, mindig várunk valamire. Mert ez az egész felszólít bennünket embernek lenni.

                        Ez az egész az ember és ez az egész a világ.”

SZÜRKE        Ó, mely csodálatos deklamáció!

MARTIN        „Mi emberek honvágyunkban oda, az egészben vett léthez vagyunk űzve, vagyis önmagunkhoz.”

SZÜRKE        Ez is oly okosnak tűnik, hogy alig is fordíthatom, noha mondása minden szavát érteni vélem.

MARTIN        „Létünk ez az űzöttség. Létünk ez az űzötten úton levés.”

SZÜRKE        Akár eme sínpántlika!

Martin megnézi magának a síneket. Aztán a jegyzetét és a Nemzeti

Sportot bedobja a táskájába, a táskát összecsukva  leteszi a

betonra. Lehangoltan. .

MARTIN        Nem. Mert bennünket valami valahogyan folyvást

                                   visszaránt.

SZÜRKE        Ó, és vajon ki vagy mi lehetne az?

MARTIN        A csillagok közt sunnyogó teremtő? Nos, lehet, hogy ő. Az ember úton lét, az ember átmenet. Ez a sem itt, sem ott ingázás, ez a mégis és mégse. Ez a sóvárgó igenlés és kuruc tagadás…

SZÜRKE        Jaj, jaj… félve félék, hogy…

MARTIN        Nekünk meg kell halni, Nyurga úr! És az a mi átkunk és áldásunk, hogy tudunk róla.

SZÜRKE        Tudom, mester. Önök igazán tudnak a halálról. Nem úgy, mint az igazságról.

MARTIN        És önök? Viszonyuk az elmúláshoz?

SZÜRKE        Sajátos.

MARTIN        Talán maguk is úgy hiszik, hogy a lelkük bezzeg halhatatlan?

SZÜRKE        Az is bezzeg…

MARTIN        Nálunk a megdöglés, a halálba vetettség létünk alapmódja.

SZÜRKE        Tehát mégse az unalom az?

MARTIN        De. A halál tudata taszít bennünket erre a gyáván reszketeg, szorongásos, dögletes hangulatba.

SZÜRKE        Értem már! Hiszen félve félek. Értem?

MARTIN        Nyurga úr, magának a tanszékünkön lenne a helye!

SZÜRKE        Csekély levék…

MARTIN        Vagy mellettem, mint a legjobb barátom.

SZÜRKE        Ah, tisztelt úr…

MARTIN        Az egyetlen barátom. Örömmel látom vendégül,

                        ha nem ragaszkodik különösebben ehhez a vasúti megállóhelyhez.

SZÜRKE        Megtűrne a családi tűzhelye mellett?!

MARTIN        Költözzön hozzám! Igen! Lakhatna nálam is!

SZÜRKE        Mester, eme olimposzi kiváltság…

MARTIN        A feleségem, „Héra”, meg a gyerekei biztos megőrülnének…az örömtől…

SZÜRKE        Attól tartok, csak vélnék amaz őrült örömöt, de hogy önt, nagytudományú barátom uramat idézzem, hétköznapian és többnyire tévednének.

Martin ebbe belegondol, felvihog.

MARTIN        Az biza’ meglehet.

Szürke Martin vígságára jókedvűen sziszeg. Ettől Martin

meghökken. Rövid csend.

MARTIN        Nálunk a halál tehát nem olyasmi, ami csak úgy hozzánk tapad. Az elmúlás bennünket elszigetel.

SZÜRKE        Embert az embertől?

MARTIN        Meg az embert önmagától.

SZÜRKE        Ó, ne!

MARTIN        És nem pusztán azért, mert az ember e kicsiny és vézna énjéhez ragaszkodik.

SZÜRKE        Mert, ugye, azért mégis csak ragaszkodik?

MARTIN        Amely én hol ehhez, vagy ahhoz kap. Belekapaszkodni, támaszkodni. Mindig kiderül, hogy nincs is mibe kapaszkodni, nincs is kire támaszkodni. A külvilág talmi, csaló.

Ha szembe nézek ezzel, az énem sötét énkévé töpörödik tudatom örök éji sötétjében.

SZÜRKE        Keblem sajong, szívem hasad, ez mely igen szörnyűség!

MARTIN        Halál, magány, unalom, Nyurga úr. És önöknél?

SZÜRKE        A magányt túlontúl ismerem.

MARTIN        Azt kérdi tőlem, mi az a titok, ami az ember? Állat, aki a civilizáció bolondja?  Miközben a rettenetes idegenség árnyéka rajta? Honvágy? Hová? Szenvedélyes vágyódás? Aziránt, hogy mindenütt otthon legyünk? Adjuk át e kérdéseknek magunkat, noha még csak bizonytalanul, ingadozva?

SZÜRKE        Esdve kérem: adjuk!

MARTIN        De unatkozunk-e most ehhez eléggé?

SZÜRKE        Mármint társalgási unalommal?

MARTIN        Áthatja-e egész egzisztenciánkat ama semmi

                        tudata, ami nem az a semmi, ami nincsen, hanem az a semmi, ami van?

SZÜRKE        Ah, igen! Hassa át önt az a semmi, ami van!

MARTIN        Tehát a szorongás, avagy a mély unalom hangoltsága?

SZÜRKE        És én hogy kívánom, bár hatná át ez az emberi, ez a mély unalom lelkem minden atomját!

MARTIN        Magának ez nyilván nem szükséges, Nyurga úr.

                        De nekem? Mert mi vagyok én? Mi az ember?

                        Átmenet? Vihar? Mely bolygónkon végigsöpör?

                        Örök visszatérés? Az istenek nem szűnő bosszúságára?

SZÜRKE        Minő prófétai erő bugyog az úrban!

MARTIN        Á, ez is csak idézet. Pontatlanul, félig se értve, és éppen ezért fellengzősen előadva.

SZÜRKE        Mégis a hátam borsódzik vulkáni lehétől!

MARTIN        Ez lennék én. Martin  (nem Heidegger) János: NB. III-as óraadó tanár. Nagy szellemek vizesnyolcast locsolgató kisinasa. Tanszékvezetők csicskása egyetemnek nevezett intellektuális elfekvőkben. Annyit se érek, mint az a döglött galamb, ott.

Martin mély önsajnálatban. Szürke nem ért vele egyet, vigasztalóan

sziszeg.

3; MARTIN, SZÜRKE, IZAURA (ERZSI)

A döglött galamb irányából apró koppanások.

 Mintha ama kimúlt galamb csipegetne? Martin borzongva

észleli. Ám nem a galamb támadt fel. Egy hölgy botorkál

mormogva feléjük.

MARTIN        Jön valaki! Egy…hölgy!

SZÜRKE        Ah, elég jól ismerém eme vadvirágot.

MARTIN        Igen? És ő látta, hogy maga…? Ja! Vagy úgy.

A világtalan Izaura topog be bizonytalan léptekkel. Fehér

botjával a  peron betonját  vallatja. Halk szitkozódása mint soha

nem apadó folyam. Izaura prostituáltnak öltözve. Ruhája kissé

elpiszkolt, megviselt, a nejlonharisnyája több helyen  csúnyán

felfutott.

ERZSI            De ott rohadjál meg elevenen, ahol most vagy, te mocsok, te két lábon járó pöcegödör, te ganyé!

                        Csavarodjál fel a verdáddal! Egy disznó hizlalda kerítésére! De legalább kétszázhússzal! Repüljél ki a szélvédőn! Az agyad loccsanjon a falra, onnan folyjék le a kibuggyanó beledre! A tetemed meg aztán a kocák elé vessék! Hátha felfalnak egy ilyen gennyes undormányt! Á, inkább dobjanak élve egy dögkútba!

Izaura a szürkéhez ér, aki csendben ellép az útjából.

A nő a lépését meghallva megtorpan, a botjával körbe tapogat.

SZÜRKE        Izaura! Tündéri szépség!

ERZSI            Mi? Ja? A Büdi vagy?

SZÜRKE        Karcsú ujjait bár gyengéd csókom leheletével illethetném!

ERZSI            Anyádét.

SZÜRKE        Biz’ hálásan tenném meg azt is, könnyűimet ejtve,

                        ha módomban leend… De ah, fájdalom, oly távol kerülék tőle én, tékozló magzata!

ERZSI            Elzúzott már a vonat?

SZÜRKE        Ami eljő, az el is megy, ez eme planéta sajátja.

                        De melyik vonatra gondol kiskegyed, kinek sorsa-látásán minden estve zokogva borul enmagába, ám a hajnal újult reménnyel köszönti egyre-másra az új napot?

ERZSI            A  Kispiros Ványadra!

SZÜRKE        Az sajnos elhúzandott.

ERZSI            Biztos?

MARTIN        Én arról szálltam le, csókolom.

Izaura az idegen hang felé fordul.

ERZSI            Hello.

NARTIN        Csókolom.

ERZSI            Magát nem ismerem.

MARTIN        Engem nem.

ERZSI            De tényleg elment?

MARTIN        A vonat az el.

ERZSI            A jó büdös francba!

Izaura komoran fordul el az idegen hangtól.

Martin a hölgyet bámulja, aztán a szürkére néz, aki széttárja a

kezét, halkan felsziszeg.

MARTIN        Oda tetszik igyekezni?

ERZSI            Mégis hova?!

SZÜRKE        Majd jövel a nyolc múlt fertályos, hisz annak

                        jőnie kell. Az nem is oly sokára itt terem, ami majd kegyed kedélyét tán kényeztetőn vigasztalja.

ERZSI            Dög fáradt vagyok ám az agyzsibbasztó dumádhoz!

SZÜRKE        Ah.

Csend. Martin és a szürke a hölgyet nézik.

MARTIN        Van ám itt egy pad az esőbeállóban.

ERZSI            Nem mondja.

MARTIN        Nem tetszene lecsücsülni addig?

ERZSI            Üljek le?

MARTIN        Ha megengedi, odakísérem…

ERZSI            Mért?

MARTIN        Mert úgy gondolom, ha fáradt…

ERZSI            Nem kell a segítség!

MARTIN        Pardon.

Erzsi hallgatózik, körbe szaglász, a botjával tapogatva elindul.

Először rossz irányba. Martinig jut, megkocogtatja Martin lábát.

MARTIN        Ez például én vagyok.

ERZSI            Akkor nem sasszézna félre az utamból?

MARTIN        De mért nem tetszik megengedni, hogy…?

ERZSI            Ne érjen hozzám!

Erzsi lerázza a karjáról Martin kezét, elfordul, tapogat tovább,

most a szürkének megy neki. Szürke szelíden felszisszen,

megfogja a hölgy csuklóját. Izaura neki engedi, hogy a

padhoz vezesse. Erzsi a bottal ellenőrzi a padot, leül.

Csend. Az urak részvéttel nézik a nőt. Izaura felhorgad.

ERZSI            Maguk mért is bámulnak?!

SZÜRKE        Megkövetjük modortalanságunkért a

                                   harmattól csillogó virágszálat.

ERZSI            Te ne szólj hozzám!

SZÜRKE        De…

ERZSI            Kopj le!

A szürke Martinig hátrál. Martin csak a fejét csóválja.

A szürke mutogat, vonuljanak odébb.

Leülnek egymás mellé a peron szélére, a lábuk a

töltéskövekre lóg.

 Sutyorognak.

MARTIN        Szóval a hölgyet jól ismeri?

SZÜRKE        Drága, kecses virág ő, akit egyre csak űz és aláz

                        az  ádáz sors kegyetlen viharja.

MARTIN        Ajaj.  

SZÜRKE        Üvegházba lenne való, ahol gondos kéz óvná, táplálná, kényeztetné, gyönyörű szirmait csakis a tekintetével becézné a gyengéd kertész.

MARTIN        Ezt de szépen mondta!

SZÜRKE        Kivált megtisztel a dicsérete nagy bölcsességű

                        barátomnak.

MARTIN        Maga költőien használja a nyelvünket, Nyurga úr.

SZÜRKE        Még önhitté tesz, ha így elhalmoz!

Csend. Az urak lopva Izaurára sandítanak.

ERZSI            Nem sasolni! Bunkók!

Az urak elkapják tekintetüket a nőtől. A töltésköveket fürkészik.

A sínt. A horizontot. Aztán a sínpályát balra. Megint maguk közt.

MARTIN        Aha. Az a galamb. Tényleg ott van.

SZÜRKE        Talán majd leszáll érte ama fergeteg varjú.

MARTIN        A „kokas”? Akit látott a magasban?

SZÜRKE        Vagy egy másik.

MARTIN        Esetleg egy kóbor macska lakik jól vele.

SZÜRKE        Meglehet.

Csend.

MARTIN        És azt mondja, a varjak nappal is látják a csillagokat?

SZÜRKE        Ó, nem csak ők.

MARTIN        Más madarak?

SZÜRKE        A bogarak, rovarok, a férgek zöme. Némely emlős

                        állat. De a majmok már alig.

MARTIN        De mi emberek képtelenek vagyunk erre.

SZÜRKE        Fájdalom.

MARTIN        Maga tudja, miért?

SZÜRKE        Az imént támadt rá egy eszmém.

MARTIN        Ki vele, Fürge úr!

SZÜRKE        Önök a házaikban lakoznak.

MARTIN        Hétköznapian és többnyire. No és?

SZÜRKE        Ahonnan szinte sose jönnek ki. Mi több, mintha eme házakban nem is lenne se ajtó, se ablak…

MARTIN        Milyen házról beszél maga?

SZÜRKE        Amit említeni méltóztatott: amit önök szavakból építettek vala maguknak.

MARTIN        Arra gondol, hogy a „nyelv az ember háza”?

SZÜRKE        És önök „így a lét pásztora”. Gyönyörű kép!

                        Beleborzongék, midőn ezt szavalá az úr.

MARTIN        Az csak egy szellemes metafora.

SZÜRKE        És ettől leend, hogy eme körülmény folytán odabent és csakis unatkoznak?

MARTIN        Várjunk csak! Tehát azt állítja, hogy mi emberek a nyelvünk miatt nem látunk ki a fejünkből?

SZÜRKE        Dehogy állítám! Csak feltevém! És ez nyilván csak egy múló és botor gondolat. Gyenge elmémből előhomályló eszme, a mindenben oly csekélytől.

Martin hosszabban belegondol.

MARTIN        Az? Hát az. Nem! Régi, de termékeny ötlet!

SZÜRKE        Csak tétova kis tűnődés, mert…

MARTIN        Bár a barlang erre jobb és klasszikusabb hasonlat.

SZÜRKE        Ó, igen…ha Platón úrra céloz az úr…

MARTIN        Persze! Hoppá! Fürge úr hallott Platónról?

SZÜRKE        Ah, hosszú bolyongásim alatt…

MARTIN        Mégis mióta „hajótörött” maga közöttünk?

SZÜRKE        Ha ember lennék, azt mondhatnám, az idejét se tudom már.

MARTIN        És ezért van honvágya?

SZÜRKE        Belátom, igen nagy lelki szegénységem, hogy

                        nem mindenütt egyformán érzem magam otthon.

MARTIN        Erre csak isten lehet képes.

SZÜRKE        Tehát abszolútum módján csak ő unatkozhat vala?

MARTIN        Úgy van! Isten! Elvégre ez az ő világa.

SZÜRKE        Meg persze az uram bátyámé.

MARTIN        És a magáé.

SZÜRKE        Ah, hát nekem is lehetne itt világom?

MARTIN        Mivel Fürge úr is képes unatkozni, ugyebár.

SZÜRKE        Bár minden bizonnyal még fele annyira se, mint amennyire kegyelmed képes, a tisztelt úr hatalmas, lenyűgöző elméjével.

MARTIN        A verébfing, az a hatalmas.

Szürke a fejét csóválva sziszeg. Martin felpattan, közben emelt

hangon, jó kedvében szónokol.

MARTIN        Gyertek ki a barlangból, emberek! Nézzetek

                        fel a csillagokra! Lássatok! Bámuljatok a Napba!

                        Csak aztán makogva és reszketve, nyelveteket, önön neveteket elfeledve meg ne vakuljatok!

                        Íme hát: volt világ, nincs világ!

Izaura robban.

ERZSI            Mi van? Nekem szólsz be, köcsög?!

MARTIN        Hogy…mit tetszik…?

ERZSI            Látássérült vagyok, baromarcú, nem süket!

MARTIN        De nem értem, hogy…

ERZSI            Azt hiszed, nekem nincs világom?

MARTIN        Mi?

ERZSI            Attól még látok, amit látok! Téged is látlak ám!

                        És nehogy azt hidd, hogy jó arc vagy! Te kis görény!

                        Anyáddal gúnyolódjál, veszed?

MARTIN        Jézusom! Valamit nagyon félre tetszett érteni! Én nem…

ERZSI            Anyád értette félre, hogy mi a dolga, amikor kinyomott ide téged!

MARTIN        Ejnye már, hölgyem…

SZÜRKE        Tessék az uram bátyámnak reá hagyni!

Csend. Martin elképedten nézi a nőt. Aztán magyarázna.

MARTIN        Drága hölgyem, higgye el, én pusztán egy metafizikai belátást próbáltam

                        újdonsült barátommal tovább fejleszteni, miszerint Platón barlang hasonlata…

ERZSI            Mid van neked? Milyen belátásod?

MARTIN        Hagyjuk.

ERZSI            Mert „belátásom” az nekem is van ám.

MARTIN        Ezt…készséggel...

ERZSI            De még mekkora bazi nagy belátásom van ám!  

                        Be is nyomnám, egyenesen a nagyképű pofádba. Ha még nálam lenne a paprika sprayom…

SZÜRKE        Édes Izaura virágszál! A becsületemre esküvék, uram bátyámnak a leghalványabb sanda indulatja se volt az Ön állapotát holmi otromba gúny tárgyává tenni.

MARTIN        A világról volt szó, csókolom. Mármint a világ világlásáról, ami, ezt elismerem, kétség kívül

                        összefügg a fénnyel. A mi Napunk fényével, ami

                        a látás képességét adta a Földön létezőknek.

                        Ebből adódóan, ahogy Goethe oly zseniálisan – költőileg kifejtette: a szemünk Nap természetű.

ERZSI            És akkor mi van?

MARTIN        Ezért mondanám most azt Fürge úrnak, hogy például az a felosztás, miszerint a kő világtalan, az állat világszegény, az ember pedig világképző…

ERZSI            Anyád a kő!

MARTIN        Megkérem, ne emlegesse szegény mamámat!

ERZSI            Mert különben?

Csend. Szürke int, hagyják békén Izaurát. Martin nem képes rá.

MARTIN        Nézze, „Izaura”. Vegyünk egy tetszőleges példát.

A méhecske jó lesz?

                        ERZSI                        Mire?

MARTIN       Nekik például kasuk van.

ERZSI            És?

MARTIN        De nincs világuk.

ERZSI            Utálom a mézet. Kisebesedik tőle a szám.

MARTIN        Vannak lépsejtjeik, felkutatott virágaik, rajuknak más méhei. A méh élete egy meghatározott területre korlátozott, kiterjedésében állandó. Hasonlóan áll a helyzet a béka, a pinty, a galamb vagy akár még a varjú világával is. Szerintünk. Ám nem csak kiterjedésében korlátozott minden egyes állat élete, hanem annak részletességében is, ami az állat számára hozzáférhető. Tehát az állatoknak környezetük van.

                        Az embereknek ezzel szemben világuk. Eddig tetszik érteni? Mármint az ember vélekedése szerint.

                        Mert mi ezt így hisszük.

ERZSI            Maga lesz az új biológia tanárunk?

MARTIN        Én? Nem. Mért lennék?

ERZSI            Mert a Flórit bevitte előzetesbe a Jocó, nem?

MARTIN        Milyen Jocó?

ERZSI            Hát a Jocó.

Martin meglátja a táblára festett figyelmeztetést.

MARTIN        Ja, a Jocó…

ERZSI            Azzal vádolják, hogy pedofil.

MARTIN        A Jocó?

ERZSI            A Flóri! Pedig nem is az. Csak perverz. Az a kis savanykás szájszagú, potrohos herélt.

MARTIN        Hoppá.

ERZSI            Nem hoppá! Mi hoppá?

MARTIN        Nem én leszek az új biológia tanár.

ERZSI            Akkor meg mit vetít itt össze a méhekről?

MARTIN        Én csak azt akarom magának megmagyarázni, hogy a dolgozó méh ismeri a virágokat.

ERZSI            Tényleg?  

MARTIN        Amelyeket felkeres. A virágok színét és illatát.

                        De nem ismeri a virágok portokjait, mint olyat.

ERZSI            Mert ezt maga honnan tudja?

MARTIN        Igaza van, nem tudom. És ez most a lényeg. Hogy mi emberek mégis úgy véljük, hogy a méhecske még arról se tud, hogy a virágnak gyökere is van. Szára. Levelei. A levelek száma. Satöbbi.

ERZSI            És magának ez mért nem tök mindegy?

MARTIN        Mert mi úgy véljük, hogy a méhecskékkel szemben az ember világa gazdag.

ERZSI            És akkor?

MARTIN        Tényleg gazdag?  Tágasabb, részletesebb? Nem csak állandóan növelhető kiterjedésében, hanem részletességében is egyre inkább átjárható? Ezért lehet ezt a világhoz való viszonyt, amellyel az ember rendelkezik, úgy jellemezni, mint ami szüntelenül fogalmakat alkot, ennélfogva világképző?

ERZSI            Leszarom.

MARTIN        És most lehet borzongani! Világképző…tehát vak.

ERZSI            Megint kezdi?!

MARTIN        Az isten szerelmére, nem úgy vak!

                        Fürge úr izgalmas és termékeny belátása szerint az ember eleve vak, mivel a fogalmi gondolkodása képtelenné teszi az igazi látásra.

Szürke szabadkozva sziszeg.

SZÜRKE        Ám ez tényleg csak csekélységem otromba kis játéka, és éppen a szavakkal!

ERZSI            Azt mondja, hogy mindenki vak?

MARTIN        Azt.

ERZSI            Nem csak én?

MARTIN        Ha elfogadjuk Fürge úr belátását: naná, hogy nem!

Izaura tátott szájjal hallgat, aztán újra ellenséges.

ERZSI            Akkor is elmegy maga a francba!

MARTIN        Most mért?

ERZSI            Mert szédítsen mást!

MARTIN        Rendben.  

Martin megbántva szürkéhez fordul. Szürke Martinért megy,  

belekarol, néhány lépésnyit megint távolabb vonja.

A peron szélénél megállnak.

 Izaura fülel a halk beszédre.

MARTIN        És ha az ön gondolat kísérletével közelítünk a világszegény- világképző fogalom párhoz, akkor ez olyan fokozati különbségségnek mutatkozik, ami éppen, hogy nem az ember javára dől el. Feltéve és megengedve, hogy igazán látni mégis csak jobb lehet, mint nem látni, ám gondolkodni.

SZÜRKE        De oly jó olykor gondolkodni!

MARTIN        Egy frászt jó! Nem igazán látni és a mindenkor hozzáférhető létezőt így birtokolni? Kamu az egész!

ERZSI            Okos kolbász.

MARTIN        Így már a világ fogalmát is kiröhöghetjük. Ha a világ a hétköznapian és elsősorban a hozzáférhető létező összege. Mely létező az ön eszméje szerint is végképp és eleve áthatolhatatlan az emberi megismerés számára.

                        Mire való a magánvaló, Fürge úr?

SZÜRKE        Szorongék megkérdezni.

MARTIN        Teljességgel tudni, hogy teremtett lélek semmit se tudhat igazán.

SZÜRKE        Csak nem azt a SEMMIT nem tudhatja, ami van?

MARTIN        Bravó, barátom: abszolút azt a semmit!

SZÜRKE        Csak a halált ismerheti?

MARTIN        A halált is csak úgy, mint aki sosincs itt, és

                        szüntelenül itt van.

ERZSI            De én ismerem ám a te fajtádat is.

MARTIN        És így szánni való önhitség úgy ítélni, hogy a világszegény, de látó állat csekélyebb értékű a világképző, de vak embernél. A mindenit! Mire föl?

                        Ki itt a szegény? És mit jelent így az, hogy szegény?

ERZSI            Megtudnád, laknál te is a Kossuth utcában.

MARTIN        És mit jelent az is, fogalmilag képezni valami?

ERZSI            Állnál te minden éjjel a huszonkettes kőnél!

MARTIN        Az ember lenne a földi teremtés csúcsa? Ez olyan egyértelmű, hogy kár is beszélni róla?

SZÜRKE        Bizonyos tekintetben.

MARTIN        De hát vakok vagyunk az igazi látásra, Fürge úr! Engem meggyőzött!

SZÜRKE        Ah, dehogy! Nem múló szégyenem lészen, hogy

                        felvetém önnek eme butaságot!

MARTIN        Láthatja, mennyire termékeny! Hiszen vak

megfontolásaink olyan magától értetődőek! Olyan régóta ismeretesek, hogy nem is illik beszélni róla?

                        Noha az ember nem a földi teremtés csúcsa, hanem minden ízében a selejtje? Kiváló a felvetése, Fürge úr: mi tényleg nem látunk ki a fejünkből.

ERZSI            Azok vagytok ti mind, büdös kanok: selejtek.

MARTIN        Az állat világszegénysége és az ember világképzése közötti magától értetődő viszony most már egyre gyanúsabb világossággal rendelkezik.

ERZSI            Gecik.

MARTIN        Amely gyanú már e mostani rápillantással el is tűnik, persze. Marad a világos belátás: az örök sötétség.

ERZSI            Ilyen egy okoskodó, túrós tökű tahót!

MARTIN        Nincsenek fokozatok. A kő, a növény, az állat az, ami. Az ember viszont soha nem az, aki. Mivel a házában ül, és képzeleg, és közben retteg, és unatkozik.

                        Fürge úr, köszönöm a sorsnak, hogy rossz vonatra

                        szálltam és megismertem önt.

SZÜRKE        Ami jó.

ERZSI            Né’ már, lett egy haverod, koszoska?  

Martin ingerülten fordul a nőhöz.

MARTIN        Magának sejtelme sincs, hogy én kivel találkoztam itt!

ERZSI            Egy rohadtul büdössel.

SZÜRKE        Esdve kérem az urat, ezt is tessen reá hagyni!

MARTIN        Egyszerűen semmi nem indokolja azt, hogy a hölgy ennyire penetránsan legyen modortalan!

ERZSI            Te is kapd ám be a sajátodat, nudlipöcs!

MARTIN        Tessék?!

SZÜRKE        Izaura virágszálnak nyilván a szokottnál is nehezebb volt vala az éjtszakája…

ERZSI            Közöd?

SZÜRKE        És az is igaz, hogy testem evilági, megszokott manifesztációja némelyek kényesebb orrának csakugyan idegen és ezért nem is enyhén kellemetlen fermentumokat lengedez.

ERZSI            Ja, ja, úgy, ahogy mondod: rohadtul büdös vagy.  

SZÜRKE        És kivált gyengéd diszkréciónak tartom azt is, hogy uram-bátyám ezt nem teszi szóvá.

MARTIN        Esküszöm, hogy nem érzem.

SZÜRKE        Az ember orrának büdös valék.

MARTIN        Mondjuk szénanátha gyötör áprilistól novemberig…

ERZSI            Ja, úgy könnyű ám élni, macisajt!

SZÜRKE        De hát mi bosszantotta fel oly ennyire önt, kecses vadvirág, baráti vonzalmam tünde lénye?

ERZSI            Mért érdekel?

SZÜRKE        Segíthetünk e kis kegyednek bármiben, hogy zord kedvét, mint sötét árnyat, a háta mögött hagyja, és engesztelődvén édes mosolyában leljük boldog megnyugvásunk?

ERZSI            Például tényleg ne szóljál hozzám többé.

SZÜRKE        Ah.

MARTIN        De…

ERZSI            Maga se! Senki se! Hagyjon mindenki lógva!

Csend. Az urak összenéznek.

ERZSI            Rám dudál? Visszatolat? Alkudozik?

                        Olyat kér normál áron, hogy elhányom magam tőle?

                        Gumi nélkül? Csokiba? Há’ naná, hogy közben okádok!

                        Erre kilökdös a Fordjából? Vissza se fuvaroz a kövemhez? Elveszi a mobilomat, hogy telefonálni se bírjak Bélának? A sprayomat kicsavarja a kezemből, amikor pofán akarom fújni? Lekever egy maflást is? Aztán ott hagy? Vagy egy óra járásra a földúton?

MARTIN        Uramisten!

Szürke mély részvéttel sziszeg. Izaura sírva fakad.

ERZSI            De kitudom ám, ki volt az! A rohadt szemét mocsok! Csokiba? Semmit nem utálok jobban, mint a csokit!

MARTIN        Kisasszony, …ez szörnyű!

ERZSI            Anyád szörnyű!

Csend. Martin részvéttel, tehetetlenül. Izaura szipog, a

 retiküljéből papír zsebkendőt keres, kifújja az orrát.

ERZSI            Van magánál mobil?

MARTIN        Persze! Máris! Hívjuk a rendőrséget!

ERZSI            Csak add kölcsön!

Martin előveszi a mobilját, amíg átnyújtja, rájön, hogy lemerült.    

MARTIN        Azaz… de hátha azóta…Tessék parancsolni!

Izaura tapogatva benyomkod egy számot, a füléhez illeszti.

ERZSI            Ez süket!

MARTIN        De néha magától feltöltődik még egy kissé…

ERZSI            Direkt szívatsz?!

Erzsi elhajítja a készüléket. A sínek közé puffan. Szürke szisszen.

MARTIN        Hé!

Martin ingerülten megy a mobilért. A közönség lábainál megkeresi,

felemeli, vizsgálja.

MARTIN        Kész! És ha tönkre ment?

Csend. Martin visszalép a peronra. Rázogatja a készüléket, aztán

zsebre vágja.

MARTIN        Különben meg…a fene se bánja.

Csend. Izaura szipogva, csendesen szólal meg.

ERZSI            Szólnom kéne, hogy még élek.

MARTIN        Értem én ezt, csókolom.

ERZSI            Meg hogy hol punnyadok.

MARTIN        Mindjárt jön a vonat.

Csend.

ERZSI            Nyomorékká veretem.

MARTIN        A „csokist”?

ERZSI            A gennyláda.  

MARTIN        De micsoda felelőtlenség ez?!

ERZSI            Mi?

MARTIN        Az országút mellett… éjszaka „dolgozni”!

ERZSI            Fuvaroz engem a Béla.

MARTIN        De hát az életveszélyes, nem?

ERZSI            És hoz is nekem mindent. Ásványvizet, kaját,

                        gumit, ha elfogy, ami kell.

MARTIN        Jaj, de rendes ez a Béla! Hagyja magát ott

                        strichelni a sötétben!?

ERZSI            Nekem most is az van.

MARTIN        A jó istenit!

SZÜRKE        Alkonyattól napkeltéig, ó, jaj, télen-nyáron mint

                        hajladoz dudaszóra, szélrohamra, esőben, hóban

                        eme tündér virág, a világszép Izaura.

ERZSI            Figyelj, te tényleg ne szólalj meg!

MARTIN        Magát erre kényszerítik?!

ERZSI            Engem aztán nem kényszerít senki se.

MARTIN        A maga Béláját kéne félholtra pofozni!

                        Lecsukni és eldobni a kulcsot!

ERZSI            Nehogy már! Észen van?

Martin csak bámul. A Szürkére néz. Az szomorúan bólogat.

MARTIN        Magának nem az országúton van a helye!

ERZSI            Mert hol?

MARTIN        Mi? Hol? Hát… Na jó.

                        Fürge úr, engedje meg, hogy az egész emberiség

                        nevében őszintén szégyelljem ön előtt magam!

A Szürke elhárítóan sziszeg, Izaura megint felhorgad.

ERZSI            Miattam aztán ne!

MARTIN        És ha mégis?!

ERZSI            Miből éljek? Segélyből?

MARTIN        Nincs, aki segítsen?

ERZSI            Fizess be egy menetre, ha jót akarsz nekem.

MARTIN        Jézuskám.

ERZSI            Ötért cumi, hétért dugi. A vonatig lerendezzük.

MARTIN        Nem!

ERZSI            Akkor meg szakadj le rólam!

Izaura bezárkózik. Martin bámulja. Tehetetlen. Szürke odébb vonja

Martint. Halkan.

SZÜRKE        Árva a virágszál. E furcsa planétán bizony sose volt senki élőnek könnyű. Itt csak úgy tülekszik az élet! Tengermélytől hegyoromig. Mennyi faj a pirinyótól a böhömig, ami egymást issza, egymást eszi.

ERZSI            Szomjas vagyok!

MARTIN        Parancsol?

ERZSI            A szatyrom ott maradt a pléhkrisztus alatt.

MARTIN        Egy pillanat!

Martin siet az aktatáskájához. Abból egy üveg ásványvizet és egy

zacskóban két szendvicset vesz elő.

MARTIN        Hoztam egy palack vizet az útra.

Martin Izaura kezébe illeszti a pille üveget.

MARTIN        Ugye elfogadja?

ERZSI            Naná.

Izaura csaknem hálás mosollyal csavarja le a kupakot, a víz

szisszen.

ERZSI            Szénsavas?

MARTIN        Sajnos bűnösen vonzódom a bugyborékhoz.

Izaura nagy, szomjas kortyokban issza a vizet. Az urak meghatottan

 figyelik. A nő leteszi a pad mellé a flakont, böfög.

SZÜRKE        Ez aztán bizonnyal egészségére vált a kisasszonynak.

ERZSI            Ja.

MARTIN        Szendvics? Az ízükért nem vállalok garanciát.

                        Az asszony hányta tegnap este össze.

ERZSI            Lehányta?

MARTIN        Összedobálta.

ERZSI            Kérek.

Martin Izaura kezébe nyomja a zacskót.

MARTIN        Jó étvágyat, Izaura!

ERZSI            Erzsi. Azoknak, akik jó szívből kínálnak.

MARTIN        Eszerint az… Izaura a művész neve?

ERZSI            A Béla ötlete volt ez is.

MARTIN        Marketing, mi?

ERZSI            Mi? Ja.

Izaura kibontja az egyik szendvicset, enni kezd.

ERZSI            Azt még láttam. Az Izaurát. Kiscsaj koromban. Abból a sorozatból.

MARTIN        Értem.

ERZSI            Nem is olyan rossz. Ez a lehányt szendvics.

MARTIN        Majd elújságolom a feleségemnek.

Erzsi egészen megvigasztalódik, jó étvággyal eszik. Az urak ebben

is gyönyörködnek. Martin kapcsol.

MARTIN        Ejnye, de modortalan vagyok. Maga nem éhes, Fürge úr?

SZÜRKE        Köszönöm érdeklődését… És uram-bátyám?

MARTIN        Á, én benyomtam korán hajnalban a hat tojásból való, megszokott, hétköznapi rántottámat.

ERZSI            Az is frankó csócsa.  

MARTIN        No és Fürge úrnak? Mi a kedvenc tápláléka?

ERZSI            Amit a kukában talál.

MARTIN        Fürge úr…kukákból…?

ERZSI            Azért hajtották ki. Jocó, meg a polgárőrök. Mert mink nem tűrjük az ilyet. Ványad rendes falu. Van minekünk saját csövesünk is.

MARTIN        Maga bent járt a faluban, és…?

SZÜRKE        Egy civilizáció mineműségét a szemetéről lehet

                        legalaposabban megismerhetni.

MARTIN        Nahát! Ez is egy egészen izgalmas kutatási szempont!

ERZSI            Meg már nem is falu vagyunk, mert két éve város.

SZÜRKE        Ebben az alakomban amúgy elég nekem a fény is az energiám pótlandó. Jó sokáig. Olykor viszont muszáj átrendeződnöm. Néhány emberöltőt csupán.

                        Uram bátyám rám se ismerne ama alakomban.

MARTIN        Mert olyankor minek látszik?

SZÜRKE        Szomorúfűzzé lényegülök.

ERZSI            Ez de duma!

MARTIN        Szomorúfűzzé!?

ERZSI            Te ezt így hívod?

SZÜRKE        Ha tehetem. Egy csöndes folyóparti ártéren,

                        olykor láposban, vagy csörgedező patak partján, ahol a víz felhagyja csilingelését, és zöld árnyékú öblöcskévé csendesedik, és vízililiom rezzen, és vízipókok hancúroznak…

MARTIN        Maga időnként fává változik?

ERZSI            Legyen ám résen a bácsi! Most jön az, hogy nem-e tudna-e nélkülözni egy kis aprót.

SZÜRKE        Látja, mélyen tisztelt barátom, azok aztán a szépséges szemlélődés korszakai! A türelmes várakozásé, hogy uram-bátyám fogalmaival éljek.

MARTIN        Fürge úr! Ezek szerint az lehetséges, hogyha szomorúfüzet látok, akkor…

SZÜRKE        Nyilván uram-bátyám hangulatát is borongós

                        csöndesség édesíti.

MARTIN        Akkor egy fajtársával találkozom?

SZÜRKE        Ó, nem. Sajnos nem.

MARTIN        Vagyis nem minden szomorúfűz…?

SZÜRKE        Csak egyedül bolyongék e planétán tovább, miután újabb tevékeny ciklusba kezdék.

ERZSI            Julcsi nagynéném meg egy keddi napon arra jött rá, hogy ő a tévé is. Azt akkor onnan kukkolja önmagát.

                        Mert hogy így már ketten vannak. El is vitték rá úgy egy hónapra.

SZÜRKE        Minő balsors!

ERZSI            Ja. Fosok is. Mert azt mondják, hogy az ilyesmi

                        öröklődik. Ne már! Én egyedül is túl sok vagyok.

MARTIN        Maga nem látja, de Fürge úr a csillagok közül

                        látogatott el hozzánk, Erzsike!

ERZSI            Aha… Megehetem a másik szendvicset is?

MARTIN        Persze, tessék csak.

ERZSI            Ahhoz képest rendes srác vagy.

Erzsi kiveszi a másik szendvicset is, bontja.

ERZSI            De ne engedje lehúzni magát! Azt mondja ám, kenyérre kell, vagy haza kell jusson a vonattal.

                        Viszont zizeg a vegyes boltba, és cefrére költi.

MARTIN        Maga nem hisz abban, hogy nem vagyunk egyedül az Univerzumban?

ERZSI            Hol?

MARTIN        Értelmes csillaglények járnak köztünk, Erzsike!

ERZSI            Ja! E.T., mi? Még őt is láttam pattanásos koromban.

MARTIN        És aztán… vesztette el a…

ERZSI            Á, nem E.T. -től vakultam meg. Azt mondja a Béla, nálam ez is öröklődik, mint a dilinyó.

MARTIN        Mert ez a Béla mindent tud?

ERZSI            A Béla? Mért, nem? Persze.

MARTIN        Maga Bélát is ismeri, Fürge úr?

Szürke pisszeg, a fejét csóválja.

4; AKIK EDDIG, GÁSPÁR

Gáspár jön be. Egy kézikocsit húz. A kocsi platóján nagy tekercs

kábel, akkumulátor, kutyalánc, erős szatyorban kétkezes kalapács

és szerszámok.

GÁSPÁR       Na, vigyáztam, kérem, vigyáztam!

Szürke sziszegve hátrál, Martin Gápárra néz, aztán Szürkére.

Gáspár a kézikocsit a beálló mellé kormányozza.

MARTIN        Jó napot!

Gáspár barátságtalanul biccent, undorodva méri végig a szürkét.

GÁSPÁR       Ne basszad már! Most meg itt lézengsz? Mi?

SZÜRKE        Tisztelettel megkövetem az urat…

GÁSPÁR       Szóltunk már neked, hogy tünés, nem? A környékről is! Akkor mért nem tűnsz el? Mi köllene még neked?

SZÜRKE        Már mentem volna, de…

GÁSPÁR       Ne magyarázzál!

ERZSI            Csókolom, Gáspár bá’.

Gáspár most veszi észre a beállóban Erzsit.

GÁSPÁR       Na! Hát te? Mért ücsörögsz itt?

ERZSI            Várom a vonatot.

GÁSPÁR       Itt?

ERZSI            Kilökött egy mocsok az Irhás tanya felé a földúton!

GÁSPÁR       Micsoda?! Melyik volt az?

ERZSI            Nem ismerem.

GÁSPÁR       Akkor nem környékbeli?

ERZSI            Nem.

GÁSPÁR       Úgy kell neked, mért mész el olyannal.

ERZSI            Honnan tudjam?!

GÁSPÁR       Ejnye, de ostoba lotyó vagy te!

ERZSI            Az anyukája, Gáspár bá’!

GÁSPÁR       Te! Nézzünk oda!

ERZSI            Maga engem ne lotyózzon!

GÁSPÁR       Kelj fel onnan!

ERZSI            Dehogy kelek!

GÁSPÁR       Tápászkodjál, azt mondtam!

ERZSI            Nem!

MARTIN        Már elnézést, uram! Milyen hangot üt meg maga?

GÁSPÁR       Mi tetszik?

MARTIN        Ezzel a szerencsétlen hölggyel!

ERZSI            Ja!

MARTIN        Nem beszélve arról, ahogy Fürge urat merészeli

                        illetni! Maga nem lát a szemétől?

SZÜRKE        Uram-bátyám…

GÁSPÁR       Maga kicsoda?

MARTIN        Én? Mi köze hozzá?

GÁSPÁR       Magának mi köze, hogy kihez hogyan szólok?

SZÜRKE        Gáspár uram! Eme személy igen nagy tudású bölcs,

                        egy valóságos filozófia professzor, aki a lét titkait

                        faggatja igen erős kérdésekkel, és...

MARTIN        Mondjuk csak kisdoktor vagyok, de…

SZÜRKE        Eme kövek, eme sínpántlika, de még a lég is

                        feszült figyelemmel hallgatá eszmélykedését, midőn magam szeleburdi lelkesedéssel megzavartam.

Gáspár az égre emeli a tekintetét, nagyot fúj, aztán legyint.

GÁSPÁR       Erzsi! Emeld fel a segged, és lépkedj odébb!

ERZSI            De mért?

GÁSPÁR       Lebontom a kalibát.

ERZSI            Ezt?

GÁSPÁR       Van itt másik?!

ERZSI            De ezt mért?

GÁSPÁR       Szerinted?

ERZSI            Ja!

Erzsi feltápászkodik, az egyik kezében a bot, a másikban a

szendvics. Odébb lépeget. Szürke és Martin összenéznek.

ERZSI            A padot? Azt is tetszik vinni?

GÁSPÁR       Az nem köll most.

Gáspár megragadja a pad egyik végét, Erzsi mögé húzza.

GÁSPÁR       Na. Üljél itt, pihengess akkor.

ERZSI            Otthon Piri néni jól van?

GÁSPÁR       Eszi a ritkulás, hogy dögölne már meg.

ERZSI            Akkor…jól van.

Gáspár visszaballag a kézikocsihoz.

GÁSPÁR       Nem szólok mindig a Bélának? Nem jó hely az

                        neked. Nem ügyel rád ott senki.

ERZSI            Van sprayom.

GÁSPÁR       Mégis bármi megtörténhet.

ERZSI            Élni kell, Gáspár bá’.

GÁSPÁR       Az igaz.

ERZSI            És ott csüng nekem a Megváltó.

GÁSPÁR       Ha más nem…Na, nem érek rá, vigyáztam.

Gáspár  kiveszi a szatyorból a kétkezes kalapácsot.

 Martint bizalmatlanul, a Szürkét tömény undorral méri végig.

GÁSPÁR       Jött-mentek… Mi?

ERZSI            Gáspár bá’! Van mobilja?

GÁSPÁR       Mert milyen kéne?

ERZSI            Rá kéne csörögnöm a Bélára.

GÁSPÁR       Nálam most nincs.

ERZSI            Úgyis mindjárt jön a vonat.

GÁSPÁR       Vagy késik…

Gáspár a kalapácsot maga mellett húzva lép be az esőbeállóba,

szakértően vizsgálgatja a falakat.

ERZSI            De otthon van magánál?

GÁSPÁR       Micsoda?

ERZSI            Hát telefon! Vennem kéne.

GÁSPÁR       Délután gyere, vagy küldj át valakit. 

ERZSI            De milyen van?

GÁSPÁR       Mit tudom? Érintős, okos, fényképezős, még műholdas is.

ERZSI            És olyan, ami működik?

GÁSPÁR       Majd összerakunk egyet. Na. Füled befogd!

Gáspár nagyot lendítve rácsap a kalapáccsal a bádogfalra.

Szürke felszisszen.

MARTIN        Hé, ember! Mit művel?

GÁSPÁR       Ki kérdi?

Gáspár megvizsgálja az ütés nyomát. Nem elégedett. A kézi

kocsihoz ballag, a szatyorból hidegvágót és egykezes kalapácsot vesz ki.

MARTIN       És ez a rézkábel? Ez az akkumulátor?

GÁSPÁR       Megveszi?

MARTIN       Dehogy veszem!

GÁSPÁR       Nem is adnám. Megrendelőm van rá.

MARTIN       Hogy kerültek ezek magához?

GÁSPÁR       Né ná’, de érdeklődős kis izgága valaki!

ERZSI                        Ne tessék ám Gáspár bá’val kötekedni!

SZÜRKE        Hagyja, uram-bátyám, hadd tegye Gáspár úr a dolgát!

                        GÁSPÁR       Na. Vigyáztam.

                        MARTIN        Honnan van ez a kábel?

                        Szürke szisszen, Erzsi még rágni is elfelejt.

                        GÁSPÁR       Találtam.

                        MARTIN        És milyen alapon verné szét az esőbeállónkat?

                        GÁSPÁR       Mióta a magáé ez?

                        MARTIN        Az enyém! A közé! A vasúté, nem?

GÁSPÁR       Az lesz ám a tiéd, amit ezzel kínálok oda neked.

                        MARTIN        Ne tegezzen!

                        SZÜRKE        Uram-bátyám! Esdve könyörgök, ne tessék!

                                               Ballagjunk tán inkább odébb kart karba öltve!

                        ERZSI                        Bácsi kérem, jót kér a Büdi!

                        GÁSPÁR       Ki vagy te, hogy más dolgába túrod az orrod, he?

                                               Kérdezget egy ilyen? Vidd a szemem elől

Büdike, mert olyat teszek, még tömlöcbe jutok miatta!

                        SZÜRKE        Jöjjön, uram-bátyám!

                        MARTIN        De a bitang életbe…!

                        SZÜRKE        Mutatnék én kegyelmednek még a mi kimúlt

gerlénknél is sokkal érdekesebbet!

                        Szürke elvonszolja Martint. Gáspár sötéten, súlyos testi sértésre

készen nézi őket, amíg ki nem érnek a színről. Nagyot fúj.

GÁSPÁR       Hogy került ez ide?

ERZSI                        Leszállt a kis pirosról, nem?

GÁSPÁR       Azt akkor?

ERZSI                        Majd elmegy.

GÁSPÁR       Ajánlom is.

ERZSI                        Rendes. Kínált engem. Csak úgy.

GÁSPÁR       Na.

Gáspár megenyhül. A beállóhoz megy, a hidegvágóval és a kalapáccsal nekilát egy csavart kettécsapni.

Egy varjú száll el panaszosan károgva a megálló felett.

A szürke vonszolja Martint a kezénél fogva, átrohannak a varjú után.

SZÜRKE       Méltóztassék gyorsan!

MARTIN       De hová?

SZÜRKE       Muszáj uram bátyámnak is integetni!

MARTIN       A varjúnak?! Miért?

Szürke és Martin eltűnnek. Gáspár utánuk fordul.

GÁSPÁR       Ez a büdös csöves, ez se normális.

ERZSI                        Ha az lenne, nem lenne csöves.

GÁSPÁR       Mi? Szürke a kosztól! Hogy lehet így élni?

                       Szerintem ez vagy tíz éve nem mosdott.

ERZSI                        Van olyan, hogy valaki nem bírja a vizet.

GÁSPÁR       Van, mi? Na, most már tényleg vigyáztam!

 Gáspár bőszen csapkodja a hidegvágót.

ERZSI                        Mert most hogyért veszi a Kovácspista?

GÁSPÁR       Mit hogyért?

ERZSI                        Hát például a rézkábelt? Az alumíniumot?

GÁSPÁR       Szarért-húgyért, mint mindig. Nem?

                                   Bronzszobrot kéne valahol. Azt akkor szépen

                        kilós darabokra szétszabni.

ERZSI            De az már egy se nincsen Ványadon…

GÁSPÁR       Petőfi volt az utolsó.

ERZSI            Magának se könnyű az élés, mi?

GÁSPÁR       Kinek könnyű? Mobilból a földfém.

                        Engedd magad, apukám!

Gáspár csapkod. Vonat közeledik. Dudál. Izaura felpattan.

ERZSI            Jön a vonatom!

GÁSPÁR       Na. Segítek?

Gáspár a kézi kocsira teszi a szerszámot, belekarol Erzsibe,

a peronig vezeti. A vonat megint dudál, most szaggatottan.

GÁSPÁR       Azt akkor fel tudsz szállni egyedül?

ERZSI            Tessék hagyni nyugodtan!

Gáspár otthagyja a peron szélén Izaurát. Újra a kezébe veszi

a hidegvágót és a kalapácsot. Megfürkészi a csavart.

GÁSPÁR       Ez az, hogy izzadok. Kéne az akkus flex.

                        Na, följebb rád feszítek, majd kipattansz, apukám.

A vonat még egy nagyot dudálva beérkezik, elhúz, jóval a szín

után áll meg. Izaura a botjával tapogat, topog.

ERZSI            Hé! Hová húz ez?!

GÁSPÁR       Mi? Hogy egyik se képes pontosan beállni!

ERZSI            Várjanak! Jövök! Felszállok!

Erzsi sietősen, már-már rohan a szerelvény után, ki a színről.

Gáspár csak bámul utána.

GÁSPÁR       Vigyázzál!

Kintről Erzsi sikoltása, puffanás. Gáspár eldobja a szerszámokat,

mozdul a nő után. Martin fut vissza zaklatottan.

GÁSPÁR       Az istenit! Erzsi!

MARTIN        Ilyen nincs!

 Gáspár és Martin Izauráért sietnek.

Csend. A varjú távolodó károgása.

A vonat aprót dudál, kihúz a megállóhelyről.

Martin és Gáspár térnek vissza a sínek között.

 Gáspár a karjában hozza Izaurát. A nő karja ernyedten lóg le, a

feje csupa vér.

GÁSPÁR       Azt a kurva életbe! Erzsi! Hallasz? Hallod?

MARTIN        Így bebotlani a sínek közé!

GÁSPÁR       Te! Nehogy már! Erzsi!

MARTIN        És a kalauz? Hogy nem veszi észre?

GÁSPÁR       Kussoljál már, ne gágogj!

Gáspár fellép a peronra, leteszi Erzsit a kézi kocsira. Rá a kábel

tekercse, az akku a „fejpárna”.  Tehetetlenül bámulja, aztán az  

aggódástól rekedt hangon Martinra szól.

GÁSPÁR       Az ütőerét!

MARTIN        Mi?

GÁSPÁR       A nyakánál!

MARTIN        Ja!

Martin zaklatottan Izaura nyakára szorítja a tenyerét.

GÁSPÁR       Ne a gigáját tapogassa!

MARTIN        Nem érzem!

GÁSPÁR       Nem?

MARTIN        Nem dobog!

GÁSPÁR       Nem? Ne!

Teljes pánikban bámulják a nőt.

MARTIN        Mentőt!

GÁSPÁR       Na! Hívja!

MARTIN        Lemerült a mobilom!

GÁSPÁR       Mi? Maga marha!

MARTIN        De hát én…!

GÁSPÁR       Erzsi! Ne csináld ezt!

MARTIN        Vigyük a városba gyorsan!

GÁSPÁR       Kilenc kilométer ide Ványad!

MARTIN        Jaj, segíts már!

Gáspár szűkölve hajtja a fejét Erzsi ajkához. Semmi. A fülét

a nő keble fölé szorítja.

Távolról a vonat ismét szaggatottan dudál, aztán jókora fékezés,

csörömpölés, csend. Ezt a zajt a férfiak nem is észlelik.

Gáspár felegyenesedik, kezeit összekulcsolva bámul le a nőre.

Szürke jön be, vissza-visszanézve a távolodó varjúra, kissé maga

alatt.

SZÜRKE        Igyekvésünk hiába.

Szürke a fejét csóválva hosszan sziszeg.

                        Aztán meglátja  Izaurát.

SZÜRKE        Ó, jaj, nagyon megüté magát?

GÁSPÁR       Büdös barom, nem látod?!

Szürke a csoporthoz siet, nagyon sziszeg.

Az egyik kezét a nő homlokához közelíti, Gáspár ellöki.

GÁSPÁR       Mit akarsz, he? Ragadsz a mocsoktól!

SZÜRKE        Esdve kérem, engedje meg!

Szürke ráteszi a kezét Izaura homlokára. A szemét lehunyva

koncentrál. Egy időre mindenkit elvakító fényesség támad.

SZÜRKE        Szép virágszál, jer te vissza!

Csend. A nagy fényesség elenyészik.

Izaura nagyot hördül, mint aki rémálmából ébred.

GÁSPÁR       Na! Elájultál!

Izaura felül, körülnéz.

SZÜRKE        Kelj fel és járj!

                        Izaura  felpattan, ám rögtön megszédül. Gáspár és Martin

                        két oldalról támogatják meg. A nő nagyokat pislog, hunyorog.

GÁSPÁR       Majd elhúzlak a para-dokihoz.

Izaura tátog, a kezeit a szemére szorítja.

GÁSPÁR       Hallod? Nagyon beverted ám a fejed!

Izaura kisandít az ujjai rácsa közül. Hangtalanul sikolt.

GÁSPÁR       Mit mondasz?

Izaura a szemére mutogat, tátog.

MARTIN        Lát? Látsz? Erzsike! Maga lát?!

Izaura térdre esik. Hányingerrel küzd, de közben bólogat.

GÁSPÁR       Hé! Erzsi! Nehogy már okádj már!

MARTIN        Csoda történt vele! Csoda!

GÁSPÁR       Micsoda?!

                       

Izaura visszaájul.

Sötét.

                                           MÁSODIK RÉSZ

Sötét este lett. Némi fényt csak a magányos beton kandeláber ad.

A fénytest kondenzátora hibás. Periódusonként felserceg, a fény

lüktet, kialszik, aztán az égő egy időre újra felizzik.

Az esőbeállót Gáspár lebontotta, elvitte. Csak a pad árválkodik

a peronon.

5; SZÜRKE, MARTIN

Martin a padon cidrizik a szürke csuklyás köpenyében.

Szürke vele szemben a sarkán ülve figyeli Martin okoskodását.

Néha a válaszait alátámasztandó felsziszeg.

MARTIN        Pusztán az áttetszőbb fogékonyság. Ez iránt a hangulat iránt.

SZÜRKE        Amelyet mi unalomnak nevezünk?

MARTIN        Ücsörögvén a nyelv házában, mint a lét vak pásztora…

SZÜRKE        Könyörgöm, mester, eme ostoba ötletemmel ne szégyenítsen tovább!

MARTIN        És ezen áttetszőség révén talán könnyebb annak megértése, hogy miért oly közkedvelt szokásunk az unalmat a kapkodó időtöltéssel feledtetni.

SZÜRKE        De már nem abban az otromba házban, ugye?

MARTIN        Oké, Fürge úr. Üljünk inkább a szabad ég alatt?

                        Úgy, mint most? Esetleg egy kies tisztás közepén?

                        Vagy képzeljük magunkat mondjuk a… Szőke-Tisza partjára? Szellőzködjünk langy melegben egy szomorúfűz alatt?

SZÜRKE        Szívem minden hálája az öné.

MARTIN        És így, unalmunkat űzendő, fitogtatassuk egymásnak egészséges és tisztes életrevalóságunkat?

SZÜRKE        Így oly kiválóan tudnánk unalmunkat feledni!

MARTIN        Ám mi nem erre vágyunk, hanem a mély unalomra inkább, ugye?

SZÜRKE        Tegyük úgy! Vágyjunk a mély unalomra!

MARTIN        De merünk-e mélyen unatkozni?

SZÜRKE        Mi ne mernénk?

MARTIN        Hagyjuk, hogy az áthangoljon minket az üresség hátborzongató idegensége?

SZÜRKE        Hangoljon bár ez az üresség!

MARTIN        Hogy valami lényegit halljunk meg tőle?

SZÜRKE        De hogyan kéne ezt az ürességet magunkra idézni?

MARTIN        Nos, semmiképp nem úgy, hogy beszélünk róla.

SZÜRKE        Így hát mi a teendőnk?

MARTIN        A mély unalom csak akkor ébred fel, ha csendben megállunk és hallgatunk, és nem menekülünk előle.

SZÜRKE        Így hát nem futamodunk meg.  

MARTIN        Megállunk és figyeljük, ahogy a ránk támadó mély unalmunk önön lényegéhez méri magát. 

SZÜRKE        És mi aztán nem félünk, a mindenségit!

MARTIN        Nem félünk? A mély unalomtól? Hogyhogy nem?

SZÜRKE        Félve vagyunk bátrak!

MARTIN        De nincs jobb dolgunk? Amikor minden oldalról az élet hétköznapi nyomorúsága tornyosul fölénk? Amikor minden hanyatlás? Amikor amúgy is minden okunk megvan a kétségbeesésre? A rideg éjszaka sötétje borul így is ránk, Fürge úr!

SZÜRKE        Elég ettől félnünk?

MARTIN        Nem elég számunkra hétköznapian és többnyire a profán unalom valamely módja?

SZÜRKE        Ha a mester inkább ezt tanácsolja…

MARTIN        És nem elég nekünk a hétköznapok rezignációja?

                        Nem szenvedünk mi túl sokat is, anélkül is, hogy a mély unalom e démonát uralomra szólítjuk?

SZÜRKE        Akkor ne szólítsuk!

MARTIN        Ne? Ne. Hiszen az lenne a dolgunk, hogy minden lehetséges eszközzel a fényes napvilágban szeretteink, a dolgok és a magunk ügyeiről gondoskodjunk. Nem de?

SZÜRKE        A fényben gondoskodni! Azt de! Nagyon is de!

MARTIN        Űzd inkább az unalmat! Nehogy már még hívjad! Nem erre int a józanész?

SZÜRKE        De bizony, nagyon is erre int az!

MARTIN        Inkább, mint elveszetten bambuljunk magunk elé, és hagyjuk, hogy elfogjon bármi baljós hangulat?

SZÜRKE        A magányos lélek ama hátborzongató várakozása?

MARTIN        Amikor az ember végül önmaga válik unalmassá önmaga számára?

SZÜRKE        Így hát legyen ez az ítélet: el minden unalommal,

                        de legfőképpen a mély unalommal?

MARTIN        De nem ez az ítélet, Fürge úr! Az unalmat nem lehet elűzni, mert az unalom mi magunk vagyunk.

SZÜRKE        És az ember nem képes elmenekülni önmagától?

MARTIN        És ez az ínség a lényegi. Hitványak vagyunk, barátom. Hitványul üresek.

                        Ablaktalan házban, szabad ég alatt, kies tisztás közepén, vagy folyó partján a szomorúfűz alatt.

SZÜRKE        De hát uram-bátyám nagyon is nem tűnik üresnek számomra.

MARTIN        Én erről az ürességről is csak beszélek. Fecsegek! És ezzel magam előtt is titkolom hitványságomat. Hétköznapian és legtöbbször csak a megélhetés nyűge foglalkoztat. A nélkülözés.

                        A nincstelen koldus vagy a dúsgazdag úr torokszorító aggodalma.

SZÜRKE        És ez sújtja mindig és egyre önöket?

MARTIN        Katasztrófák? Háborúk? Szociális nyomorúság? Politikai zűrzavar? A tudomány tehetetlensége? A művészet elsilányodása? A filozófia talajtalansága? A vallás erőtlensége?

SZÜRKE        No de oly sokan munkálkodnak ellene!

MARTIN        De nem akarjuk megérteni a lényeget.

SZÜRKE        Mert mi a lényeg, bölcs uram?

MARTIN        Az a pillanat, amelyben képes vagy megtagadni önmagad.

SZÜRKE        Amikor az ember mégis elmenekül önmagától?

MARTIN        Előre futván vissza fut. És ahol találkozik önmagával, a tagadás igenlésének a pillanat az.

SZÜRKE        Ah. Ahol a mély unalom…

MARTIN        Úgy van. A rettenet extázisa.

Szürke csak ámul, aztán hosszan sziszeg, füttyög, tekereg.

Martin az eszétől elégülten pöffeszkedne, ám csak fázósan

fonja össze a karjait.

MARTIN        Maga tényleg nem fázik, Fürge úr?

SZÜRKE        Sőt, inkább hévségem van.

MARTIN        Azért köszönöm, hogy kölcsön adta a köpenyét.

SZÜRKE        Ez a legkevesebb. A pillanat rettenete, azt mondja?

MARTIN        Amikor a múlt a jövőből jön, a jövő a múltba megy, és a mostban jelentős átlépésben robban.

SZÜRKE        A mostban robban. Briliáns!

MARTIN        No persze ezt se én találtam ki.

SZÜRKE        Hanem az uram-bátyám mestere?

MARTIN        Ezért gúnyolnak Marin (nem Heidegger) Jánosnak.

SZÜRKE        Számomra ez inkább dicséretnek tűnik.

MARTIN        Ez viszont számomra hízelgő öntől.

Csend. Martin fáradtan dől hátra. Szürke feláll, sziszegve, topogva,

ujjait számolgatva átgondolja az imént megbeszélteket.

Martin ezt elnézegeti egy darabig, aztán.

MARTIN        Igazán beavathatna végre, hacsak nem valami súlyos csillagközi titok, mióta bolyong a Földön.

Szürke felhagy a topogással, Martinra néz.

SZÜRKE        Sokszor voltam már szomorúfűz.

MARTIN        No és úgy kétezer éve nem járt véletlenül

                        Jeruzsálem környékén?

SZÜRKE        Hű, kétezer év… az nagyon régen volt.

MARTIN        De arra csak emlékezne, ha netán ott keresztre feszítették volna?

SZÜRKE        Engem? Keresztre? Jaj! Mért?

MARTIN        Két lator között? Mert a tizenkét tanítványa közül egy elárulta? Aztán egy meg háromszor is megtagadta? Megkorbácsolása? Leköpködése? Halála? Harmad napra feltámadása? Semmi ilyesmi nem rémlik?

SZÜRKE        Á, erre biztosan emlékeznék.

MARTIN        Akkor valamelyik kollégája esetleg? Aki szintén szépeket mond, szépen érez és képes a holtat feltámasztani?

SZÜRKE        Eonok óta magam vagyok itt.

MARTIN        Egyedüli túlélő hajótörött?

SZÜRKE        És, mint megvallottam volt, oly ritkán adódik alkalmam ilyes találkozásra, mint e mostani uram-bátyámmal.

MARTIN        Mert legtöbbször valami egészen alázuhant emberi roncsnak nézik?

SZÜRKE        Ez az én átkom.

MARTIN        Hát ez…tényleg az. És?  Ki átkozta meg? Valami isten?

SZÜRKE        Nekem is a gőgöm az, ami a végzetemet okozza.

MARTIN        Aha. A csillagok közt is dúl egy-két görög tragédia?

SZÜRKE        De ne rólam essék a szó!

MARTIN        Unja?

SZÜRKE        Hadd igyam még bölcsességét az unalomról!

MARTIN        Azt viszont most én unom.

SZÜRKE        Ó. Bocsásson meg! És akkor ez az unalma, ugyebár a hétköznapi, türelmetlen unalom?

MARTIN        Maga mellett cseppet se vagyok türelmetlen.

SZÜRKE        Akkor inkább ez a társasági, társalgási unalom, amelybe oly könnyen belevész az ember? Mivel a csevegés szórakoztat?

MARTIN        Fogjuk rá.

SZÜRKE        De aztán és egyszer csak: hopp? Rádöbben, noha tán remek társaságban, jó italokat szürcsölve, ínycsiklandó falatokat csipegetve bársonyon fut az idő…

MARTIN        Egy jó adag pacalt tényleg elcsipegetnék…

SZÜRKE        Ám mégis csak az élet múlatik itt bűnös könnyelműséggel?

MARTIN        Főtt krumplival és kovászos uborkával. Utána néhány nagyfröccsöt…

SZÜRKE        Mintegy menekülve a gondok elöl? De legbelül nagyon is utálja magát az ember ezért a gyengeségért?

MARTIN        Fürge úr, őszintén, nincs kedve holnap bemenni helyettem az egyetemre? Megtarthatná helyettem az előadásomat.

SZÜRKE        Inkább azért tartanék oly boldogan önnel, hogy hallgathassam tovább! Évekig!

MARTIN        Csakugyan velem jönne?

SZÜRKE        Nem sok minden tart itt.

MARTIN        Látja, ezt elhiszem.

SZÜRKE        Mehetek? Érvényes még az invitálása?

MARTIN        Feltéve, persze, ha jön még erre valaha vonat.

SZÜRKE        Nekivágunk gyalog!

MARTIN        Reggel besétálhatnánk arra a Ványadra, vagy hova. Csak lesz egy busz. Egy telefon! Vagy egy bolt!

                        A reggeli rántottám óta eléggé megéheztem.

SZÜRKE        Bár megkínálhatnám!

MARTIN        Változtasson fűzfává, az is megteszi.

SZÜRKE        Uram-bátyám humora…

MARTIN        Mért? Ha holtakat feltámaszt… Vakok szeme világát mellesleg visszaadja…

SZÜRKE        Ritkán merészelek ilyesmit.

MARTIN        Legalább Erzsikénknek most jó.

SZÜRKE        Ha uram-bátyám úgy véli…

Csend. Martin nagyot ásít, aztán még nagyobbat borzong.

MARTIN        Aludjunk?

SZÜRKE        Tessék csak!

MARTIN        Menten jégcsappá fagyok.

SZÜRKE        Ha kívánja, uram-bátyám mellé bújhatok…

Martin belegondol, szürkére sandít.

SZÜRKE        De ha visszataszítónak találja a…

MARTIN        Nem! De… elég, ha csak ücsörgünk egymás mellett.

                        Mégse járja, hogy egymagam bitorlom a padot.

SZÜRKE        Nekem igazán nem szükség…

MARTIN        Csüccs mellém!

Szürke Martin mellé ül. Csend. Zavarban vannak. Martin átkarolja

szürke vállát. Csend.

MARTIN        Még…nem is kérdeztem a nemét, Fürge úr.

SZÜRKE        Mert önnek…melyik lenne kényelmesebb?

MARTIN        Barátok közt nem mindegy?

SZÜRKE        Úgy-úgy, barátok közt…

MARTIN        Mi, csillagközi haverok! Mi?

SZÜRKE        Bizony, azok.

Csend.

SZÜRKE        Meséljen még!

MARTIN        Miről?

SZÜRKE        Az ürességről, ami nem az a semmi, ami a puszta nyelvi semmi. Igen, az ember valódi semmijéről! Kérem!

MARTIN        Arról most éppen semmi okosság nem jut az eszembe.

SZÜRKE        Hátha mégis! A kedvemért!

MARTIN        Mintha kezdené elhagyni a magyarjából a tizenkilencedik századot.

SZÜRKE        Mivel reggel óta tanulom az önét…

MARTIN        Aha. Az én házamban lakik…

Szürke szisszen. Martin somolyogva dől előre. Most szürke karolja

át Martint.

MARTIN        És? Hány évig volt szomorúfűz legutóbb?

SZÜRKE        Olyankor nem igen számlálom az ilyet.

MARTIN        Kábé?

SZÜRKE        Száz? Százötven tavasz talán?

MARTIN        A mindenit!

SZÜRKE        Oly igen kies kis völgyecskét találtam, hogy előbb szép csöndben elkorhadék, aztán magoncként újra szárba szökkenék…

MARTIN        Hol volt ez?

SZÜRKE        Legtöbben nyírfák voltak ott a barátaim.

MARTIN        De merrefelé?

SZÜRKE        Innen napkeletre?

MARTIN        Most kérdezi, vagy tudja?

SZÜRKE        Kozák legények hurcoltak oda rabláncon.

MARTIN        Kozákok? Magát? Százötven éve?

Martin utána számol.

MARTIN        Úgy 1850. körül?

SZÜRKE        „Legyen ősz, de szép, derült ősz,

                        Sárga lombon fényes napsugár;

                        Sárga lomb közt zengje végdalát egy

                        A tavasztól elmaradt madár.”  (Ha az isten)

MARTIN        Mi ez a vers?

SZÜRKE        Szerettem Petőfi urat. Oly elragadó egyéniség, lángoló ifjú volt…

MARTIN        Csak nem… találkozott vele?

SZÜRKE        Ahogy uram-bátyám, ő is megengedte magának

                        meglátni az alázuhant gnómban csekélységemet.

Csend. Martin szembefordul szürkével, tátott szájjal bámulja.

Aztán kissé idétlenül felvihog.

MARTIN        Én mégis csak irigylem magát, Fürge úr.

FÜRGE          Én pedig magát.

MARTIN        Végül is…ez lehet egy mély barátság alapja.

FÜRGE          Oly mély barátságé, akár az igazi unalom?

MARTIN        Mondjuk.

FÜRGE          Mert ön képes a mély unalomra, ugye?

MARTIN        Ritkán. És inkább elvileg. Nem! Sose voltam rá képes! És nem is leszek.

FÜRGE          Ó, jaj. Mert a… napi gondok?

MARTIN        Az asszony, a két gyerek, ez az óraadói

                        állásom egy szánalmasan gyenge egyetemen,

                        értelmi fogyatékos diákok előtt… A bosszantó kollégák és a még bosszantóbb élhetetlenségem…

                        Irigyel még, Petőfi barátja, csillagok vándora?

SZÜRKE        Embernek lenni jó.

MARTIN        Ha maga mondja…

 Csend. Martin akadozó vallomása.

MARTIN        Hogy mi az én hétköznapi ürességem?

SZÜRKE        Ami szintén nem a pusztán nyelvi semmi?

MARTIN        Lényegi szorongattatásaim elmaradása.

Mivel se önmagammal, se mással nem állok a hiteles cselekvés meggyökeresedett egységében.        

                        Én is csak jelszavaim alávetettje vagyok. Egy-egy talmi programé. Ócska kis céloké. És én is csak feledném az unalmat, Fürge úr. Számomra is az a rémület, ha nem bírom feledni. Mert jön, becserkész, rám veti magát a fenevad. Elroppantja a gerincem, kizsigerel.

SZÜRKE        És hogy menekül előle?

MARTIN        Szánalmas, rosszkedvű ügybuzgalommal. Fontoskodva sürgölődök. Üvöltözöm a  jelszavaimat. Kiválóságomat bizonygatom. Élet-programokat készítek. Áhított célom a jólétem. A biztonság. A veszélytelenség. Valójában nincsen szükségem a saját kérdéseimre. Hogy emberi lényegem alapjaival tisztában legyek. Ezért mondtam azt magának, csak a legritkább pillanataimban vagyok filozófus. Legtöbbször és hétköznapian csak oktatom. De én se értem ám olyankor, hogy miről vartyogok! Nem is merem érteni.

SZÜRKE        Most se?

MARTIN        Ami nem gépszerűen működik, ez eleve megismerhetetlen, de nem is kell megismerni.

SZÜRKE        De maga nem gép. Vagy igen?

MARTIN        A gép is olyan, mint a kő. Lélektelen.

SZÜRKE        És a lélek, az kell az ürességhez?

MARTIN        No meg persze némi ész.

SZÜRKE        Ami tud a világról és a halálról?

MARTIN        És akinek fel van adva a lecke, hogy jelenvaló legyen. De képtelen igazán azzá lenni, tehát nyelvében, sorsában megbukik.

SZÜRKE        Meg van átkozva ön is.

MARTIN        A saját gőgömmel, mi?

SZÜRKE        Ön is a lét pásztora.

MARTIN        No és hol vannak a bárányaim?

SZÜRKE        Aki pásztor, annak ad bárányt az isten!

MARTIN        Tényleg?  És ha a bárány az isten?

SZÜRKE        Ezt is de régóta szeretném! Az önök istenét megérteni!

MARTIN        Minek? A sajátját érti? Én speciel utálom az almát!

                        Egyáltalán: gyümölcsöt és zöldséget is csak kényszerből eszem, mert a feleségem belém erőszakolja. Undorodok a kígyóktól, és minden olyan állattól, aminek nincs legalább négy lába. Az embertől meg félek, mivel csak két lába van.

                        A kezeit meg legtöbbször…nem áldásra használja.

SZÜRKE        De tőlem nem tart, ugye?

MARTIN        Fürge úr, maga nem ember. Hála isten.

Csend. Egymásba karolnak. Nagy békességgel szemlélik a

sötétséget.

MARTIN        No és önök? Meséljen most maga!

SZÜRKE        Ó, mi igazán unalmas lények vagyunk.

MARTIN        Úgy érti, emberi fogalmak szerinti unalmas?

SZÜRKE        Az ön semmije, ami van, eléggé otthonos a számomra.

MARTIN        Így már értem, hogy miért érti, amit mondok!

SZÜRKE        És én oly büszke vagyok ezért magamra!

Csend. Messziről mintha egy gépkocsi közeledne.

MARTIN        Maga kedves teremtés! Maga mellett teljes békében érzem magam.

SZÜRKE        Boldoggá tesz.

MARTIN        Csak ne fáznék ennyire!

SZÜRKE        Bújjunk össze jobban?

Szürke és Martin egészen összesimulnak.

MARTIN        No és? Magukon kívül? Tehát repkednek mások is?

A galaxisok között? Úgy értem, értelmes lények?

SZÜRKE        Olykor oly tágas eme Univerzum… 

MARTIN        Meséljen még róluk!

A gépkocsi hangja már egészen közel. A fényszóró kettős

fénycsóvája  átcsap a színen. A gépkocsi ajtaja csapódik.

Martin és Szürke inkább szorongva, mint kíváncsian várakoznak az

érkezőre.

6; IZAURA, SZÜRKE, MARTIN

Egészen megkönnyebbülve húzódnak el egymás mellől,

amikor meglátják, hogy csak Izaura jön.

A hölgy újra dögösre öltözve. Az összhatást kissé rontja a fején

lévő kötés.

Izaura megkönnyebbül, hogy itt találja őket.

SZÜRKE        Ah, virágszál, ma estve is mely tarka kis szirmokat

                        öltött magára! És messziről érzem, minő illatot áraszt! Akácok, korai pünkösdi rózsák sóhaját sodorja felém ez áprilisi zephír?

Izaura legyint.

MARTIN        De kedves, hogy ránk néz! És? Mi történt a faluban? Volt le és megdöbbenés? Mi? Örültek, hogy…?

Izaura ingerülten fintorog, szürkét hívja magához.

MARTIN        Na? Meséljen! Mi történt otthon? Csak felbolydult a falu? Mit szólt a doktor? A szomszédok? Esetleg a plébános? Képzelem, hogy összefutott a …

Izaura mérgesen leinti Martint, fogja már be.

Szürkéhez siet, megragadja a karját. Könyörögve néz rá.

SZÜRKE        Ah! Mi a baj, drága hölgy?

Izaura a szájára mutogat.

                        SZÜRKE        Éhesnek tetszik lenni? Sajnos uram-bátyámat se

                                               tudom semmivel kínálni, de…

                        Izaura rázza a fejét, aztán megint a szájára mutogat.

                        SZÜRKE        Megkövetem, drága hölgy, de nem értem, hogy…

                        Izaura azt nem érti, hogy szürke mit nem ért. A szájára mutat,

                        aztán az egyik kezével „tátog”.

                        Aztán megint szürkét rángatja.  

SZÜRKE        Menjek? Hová menjek? Kövessem kegyedet?

                        Ne? Ne kövessem?

Izaura az égnek emeli a szemét, nagyot fúj. Ingerülten fordítja

vissza a tekintetét a férfiakra.

 Aztán ötlete támad.

Retiküljéből mobilt vesz elő. Mutatja szürkének.

SZÜRKE        Igen? Látom. Ez egy telefon. Szép szürke.

                        Nekem? Ah, igazán nem kellett volna, hiszen…

Izaura szöveget nyomkod. Martin és Fürge összenéznek. Szürke

olvassa a mobil kijelzőén az üzenetet.

SZÜRKE        Meg… né…! Megnémultam?

Izaura tenyerével a csuklójára csap. Új szöveget nyomkod.

MARTIN        Jaj, szegény magácska! De ez nyilván elmúlik.

                        Talán csak az agyrázkódástól, meg a sokktól, hogy fel tetszett támadni, és…

A nő mutatja: kuss és semmi köze hozzá. Szürke olvassa a második

üzenetet.

SZÜRKE        Csinálj.. va-la-mit? Te büdös bunkó?

Izaura könyörögve néz Szürkére.

SZÜRKE        Ó, ha csak ennyi a... Ezer örömmel!

Izaura hálával telten mosolyodik el.  Szürke gyengéden belékarol, a

padhoz kíséri, leülteti. A  háta mögé kerül, két kezét oldalt Izaura

halántékára szorítja. Hunyt szemmel koncentrál. Csend.

Martin vallásos áhítatban.

MARTIN        Hoppá. Még egy csoda! Mi? Nahát…Semmi ez a mi Fürgénknek!  Tessék megnyugodni, Erzsike. Fürge úr… Ez is egy olyan semmi lesz ám, ami van! Nagyon is van!

Izaura dühösen tátog. Lassan vakító fényesség támad.

MARTIN        Seperc alatt visszatér a hangja is! És olyan lesz ám, de olyan hang lesz ez az új, akár egy… tündéré! Mit tündéré? Sziréné? Az ne. Mint egy világhírű opera szopráné! Alt?

                        Vagy szívesebben venné tévé bemondósra?

                        Táncdalénekes? Ez az! Erzsike! Magából egy

                        csillag születhet!

A fényesség elenyészik. Izaura hangja kemény tónusban jön meg.

ERZSI            A faszom se lesz csillag! Nem érted, te méhészkedő, öreg tahó? Nem bírom bemondani a mocsok kis kuncsaftoknak, hogy mennyi az annyi! Meg hogy mi mennyi, ha mást is akar?! Há’ már öt elhúzott mellőlem!

MARTIN        Hé, hé, hé!

ERZSI            Mi van?

Szürke hátra lép, szomorúan bámul maga elé.

MARTIN        Már visszatért… a régi orgánuma…sajnos.

ERZSI            Küldöm az sms-t Bélának? Gyere értem? Mire ő? Na jó, de akkor mi lesz így veled, sasszem?

MARTIN        De már meggyógyult!

ERZSI            Most mit tátogsz?

MARTIN        Visszajött a hangja!

ERZSI            Viccezel velem, azért tátogsz?

Martin ordít.

MARTIN        Most meg süket lettél?!

ERZSI            A te anyádat!

MARTIN        Fürge úr!

SZÜRKE        Igen. Értem. Elnézést. Igazítok…

Szürke visszalép Izaura mögé, a kezét ismét a hölgy homlokára

szorítja. Kisebb fényesség támad.

ERZSI            Nem ezér’ Büdike, de te majdnem gagyibb vagy,

                        mint a Paradokink!

Béla az autóból kettőt dudál. Martin üvölt.

MARTIN        Ne dudálj, Béla! Nem hallja!

A fényesség elenyészik.

ERZSI            Hogy dudál a Béla?

MARTIN        Mért, azt hallja?

ERZSI            Már magát is hallom.

Szürke ismét hátra lép Izaurától.  

SZÜRKE        Talán most rendben leszünk, szép virágszál.

Az autóból Béla hármat dudál.

ERZSI            Jövök már!

Izaura kisiet. Martin és Szürke néznek utána.

MARTIN        Ennyit a háláról, Fürge úr.

SZÜRKE        Ugyan, arra semmi szükség.

MARTIN        Maga megváltotta! És? Látja, mit kezd vele?

SZÜRKE        Elég, ha ő látja.

MARTIN        De nem látja! Hogy látja! Eszméletlen. Feltámad.

Visszanyeri a szeme világát. És mit tesz? Megint kiáll strichelni! Az ember megválthatatlan.

SZÜRKE        Mindenki megváltható.

MARTIN        Még ez a lány is? Vagy én? Krisztus a kereszten!

                        Hé, Fürge úr! Biztos, hogy nem maga volt az?

SZÜRKE        Minden napunk jelenvaló.

Martin csak bámul a válaszra. Izaura tér vissza csendesen.

ERZSI            Különben…helloka…

MARTIN        Még mindig nem szuperál valami?

ERZSI            Csak… azt akarom mondani, hogy…

Izaura egy nagycímletű papírpénzt nyújt szürkének.

ERZSI            A Béla küldi… és hogy nagyon köszi, és nagyon, hogy… Tessék!

Szürke átveszi a bankót. Izaura hálás mosolyt erőltet,

aztán fut a kocsihoz. Ajtó csapódik, Béla nagy gázzal elporzik.

Szürke bámulja a pénzt, aztán átnyújtja Martinnak.

SZÜRKE        Tegye el, barátom!

MARTIN        Én? Ez a magáé.

SZÜRKE        Nekem nincs rá szükségem. Fogadja el, kérem!

MARTIN        Na…jó.

SZÜRKE        Köszönöm.

Szürke fáradtan leül a padra, Martin zsebre gyűri a pénzt.

MARTIN        Holnap bevásárolunk.

Martin leül Szürke mellé a padra.

Csend.

MARTIN        Kölcsön kérhettem volna a mobilját! Mindegy.

                        Nem is árt, ha Aranyom aggódik utánam egy kicsit.

SZÜRKE        A kedves felesége?

MARTIN        Az. A kedves.

Csend.

MARTIN        No és hogyan csinálja?

SZÜRKE        Mire gondol?

MARTIN        Hogyan gyógyít?

SZÜRKE        A kezemmel.

MARTIN        Azt láttam. De hogy? Csak ráteszi? Aztán?

                        Meg – és átváltoztat?

SZÜRKE        Ezt tényleg nem tudom emberi szavakkal…

MARTIN        Na ja. Értem. A nyelvünk nem jó erre. Erre se.

SZÜRKE        De azért szép.

MARTIN        Az ember nyelve? Szép és üres.

SZÜRKE        De minő tágas üresség ez!

Martin hökkenten néz Szürkére. Felröhög.

MARTIN        A ház, ami többnyire bútorozatlan és kiadó?

SZÜRKE        Bútorozzuk be?

MARTIN        Most?

SZÜRKE        Rakjuk teli nagy, rettentő mély unalmakkal?

MARTIN        Inkább alapítsunk egy gyógyító vállalkozást!

                        Szégyentelenné kereshetnénk magunkat. No?

                        Lázár BT? Örök Élet KFT? Ispotály a Szomorú Fűzhöz?

SZÜRKE        Mert sok pénzre lenne szüksége a biztonsághoz?

MARTIN        Naná! Magának persze nem.

SZÜRKE        Uram bátyámnak bármiben szívesen segítek.

MARTIN        Hagyjuk.

SZÜRKE        De megtisztelne, ha…

MARTIN        Nekem csakis az való, hogy rosszkedvűen

                        csóró legyek.

SZÜRKE        És ön ettől oly kiváló bölcs!

MARTIN        Nem, Fürge úr, én ettől vagyok csóró.

SZÜRKE        De a bölcsesség anyagi javakban nem mérhető.

MARTIN        Nem vagyok bölcs!

SZÜRKE        Lenne inkább csakis dúsgazdag?

MARTIN        Én is csak azt tudom, hogy semmit nem tudok.

SZÜRKE        De tud a semmiről!

MARTIN        Na és?

SZÜRKE        És ez oly ritka belátás, hogy Parminedész barátom óta is alig találkoztam…

MARTIN        Maga vele is… haverkodott?!

SZÜRKE        Olykor annyira összekuszálódnak körülöttem a

                        még oly fontos találkozások is…

MARTIN        Tényleg árulja már el, hogy hány éves maga!

SZÜRKE        Mi ezt…nem is úgy mérjük, ahogy önök.

MARTIN        Az éveket?

SZÜRKE        Azt, amit önök időnek hívnak.

MARTIN        Maguk hogy mérik azt, amit mi időnek hívunk?

SZÜRKE        Nem az időt… az időt nem mérjük.

MARTIN        Nem? Hogyhogy nem?

SZÜRKE        Ó, jaj.

MARTIN        Mi az, hogy ó, jaj?

SZÜRKE        Elértünk hát ide.

MARTIN        Hova?

SZÜRKE        Bocsásson meg!

MARTIN        Mit bocsássak meg?

SZÜRKE        Mi az időt nem mérjük, mivel…

MARTIN        Igen?

SZÜRKE        Nem.

MARTIN        Nem? Mit nem? Akkor honnan tudják, hogy van idő, ha nem mérik?

SZÜRKE        Térdre esve, könyörögve kérem, hogy ezt a témát…

MARTIN        Az istenit maguknak!

SZÜRKE        Bocsásson meg! Az idő is… csak e planétára ködlő illúzió.

Martin értetlen rettenettel bámulja a szürkét, aki szégyenkezik.

MARTIN        Úgy érti, az idő is csak emberi téveszme?

SZÜRKE        Olykor és önöknek azért hasznos.

MARTIN        Az idő is? És a tér?

SZÜRKE        Az is csak annak látszik…

Szürke lesújtottan indul kifelé.

MARTIN        Se tér, se idő? Odakint nincs?

SZÜRKE        Önöknek van.

MARTIN        De odaát, odakint nincs!?

SZÜRKE        Annyira röstellem, hogy…

MARTIN        Most hová megy?

SZÜRKE        Kissé odébb.

MARTIN        Mért?

SZÜRKE        Önök ilyenkor szoktak őrült dührohamot kapni.

MARTIN        Kik? Kik szoktak?

SZÜRKE        Az emberi elmének szüksége van ezekre.

MARTIN        Akkor mi van odaát? Ok és okozat csak van?

SZÜRKE        Ilyesmi se nincsen ilyesformán.

MARTIN        De mi van, ha se idő, se tér, se ok?

SZÜRKE        Olykor az a semmi, amiről uram-bátyámnak is oly kiválóan tudni tetszik.

MARTIN        Csak a semmi van?

SZÜRKE        Nálunk az a minden.

MARTIN        Ami emitt a semmi, az amott a minden?

                        Maguknál, a csillagokon túl? Odaát?

SZÜRKE        Alázattal megkövetem az urat.

Martin a szín széléig követi szürkét, utána ordibál.

MARTIN        De akkor mi vagy te? Hogy kerülsz ide? He?

                        A semmiből?

SZÜRKE        Ah, számomra ez oly igen kínos, hogy…

MARTIN        Hé! Fürge úr! Hallod? Nem őrülök meg! Gyere már vissza! Beszéljünk erről!

7; MARTIN, GÁSPÁR, SZÜRKE

Az ellenkező irányból Gáspár húzza be a kézikocsit. A jármű

platóján a szétvert esőbeálló darabjai. Alatta a lopott kábel és az

akkumulátor, a lánc, meg a szerszámok

GÁSPÁR       Hé! Mért üvöltözik maga?

Martin fordul, látja, hogy Gáspár az.

GÁSPÁR       Nézzünk oda, az eszénél van?

Gáspár beljebb húzza a kocsit, körülnéz, mint aki megjött.

Csend. Martin kisiet a színről szürke után.

GÁSPÁR       Na.

Gáspár fáradtan jár körül, kinézi magának a kandelábert.

Martin ballag vissza. Végigméri Gáspárt.

MARTIN        Vinné a padot is?

GÁSPÁR       Mit?

MARTIN        A padot.

GÁSPÁR       Mondtam, hogy az nem köll.

Gáspár leül a kézikocsi szélére. Martin megint elbámul szürke

után, aztán beljebb jön.

 Gáspár az alumínium kupac alól egy félliteres pálinkás üveget

szabadít ki.

GÁSPÁR       Vigyáztam.

Gáspár megkínálja magát. Martin leül a padra.

MARTIN        Nem tudja, rendbe hozták a pályát? Jön majd vonat?

GÁSPÁR       Jön.

MARTIN        Mikor?

GÁSPÁR       A kora reggeli, nem?  

MARTIN        És az mikor ér ide?

GÁSPÁR       Amikor ideér. Siet?

MARTIN        Csaknem egy napja rohadok itt, ember!

GÁSPÁR       Ki hívta, ki kérte, he?

Gáspár újra meghúzza az üveget, tenné vissza a helyére, ám

meggondolja magát, Martinnak kínálja.

GÁSPÁR       Kér?

MARTIN        Nem. De! Pálinka?

GÁSPÁR       Barack. Húzza meg, nem sajnálom!

Martin Gáspárhoz ballag, átveszi az üveget, belekortyol.

Egy kicsit elfintorodik, megnézi a címkét, amikor az üveget

visszaadja.

MARTIN        Szeszes ital, mi?

GÁSPÁR       Nem is szaros.

MARTIN        Boltból?

GÁSPÁR       Mert kamionról?

Gáspár elteszi az üveget.

MARTIN        Nincs kertje?

GÁSPÁR       Mért érdekli?

MARTIN        Maga nem főzet?

GÁSPÁR       Mit?

MARTIN        Hát pálinkát!

GÁSPÁR       Mi maga, finánc?

MARTIN        Csak van otthon pár gyümölcsfája?

GÁSPÁR       És ha van, akkor mi van?!

MARTIN        Mi? Semmi! Mért vedelne ilyet? Kösz a kínálást.

Martin visszamegy a padhoz, leül. Részéről a csevegés befejezve.

Inkább újra a szürke után néz, hol lehet.

GÁSPÁR       Büdi?

MARTIN        Parancsol?

GÁSPÁR       Eltakarodott végre?

MARTIN        Maga tényleg képtelen felfogni, ki ez a lény?

GÁSPÁR       Nyilván valami doktor volt. Régen. Azt most már csak szürke a piszoktól.

MARTIN        Ő egy földön kívüli! Ember! Aki minimum ötezer éve itt keveri a… Itt intézi a sorsunkat!

GÁSPÁR       Mi? Ez? Az enyémet aztán nem.

MARTIN        Honnan tudja?

GÁSPÁR       Elég nekem arra Jézuska.

MARTIN        Még az sincs kizárva!

GÁSPÁR       Mi?

MARTIN        Hogy ő volt Jézus!

GÁSPÁR       Három korty pálinkától hogy lehet ennyire berúgni?

MARTIN        Maga is vak. Itt tényleg mindenki vak! Nem és nem látunk ki a fejünkből!

GÁSPÁR       Nana.

MARTIN        Ez… ez a…ez a…hihetetlen!

GÁSPÁR       Higgadjon mán le! Különben a nénikéd vak.

MARTIN        Ő már nem.

GÁSPÁR       Na. Akkor neki már jó.

MARTIN        Igaza van. Neki már jó.

Csend. Gáspár fáradtan tápászkodik. Megragadja az esőbeálló egy

nagyobb lapját, a kandeláberhez cipeli, nekitámasztja. Így a „Jocó

ezér megdögölsz” újra olvasható üzenet lesz.

GÁSPÁR       Vigyáztam.

Egy kicsit tűnődik, sétál a következő lapért, azt is a kandeláberhez

viszi.

MARTIN        Maga most mit csinál?

GÁSPÁR       Hajlékot.

MARTIN        Minek?

GÁSPÁR       Lehet, hogy esni fog.

Martin felnéz az égre, aztán Gáspárra.

MARTIN        Sehol egy felhő.

GÁSPÁR       Még.

Gáspár a két alumínium darabot tető formára igazgatja.

MARTIN        Csak nem azért fáradt vissza? Hogy megóvjon kettőnket a megázástól?

GÁSPÁR       Én?!

Gáspár a kábelből két méteres darab huzalt vág

egy csípőfogóval. Azzal ballag vissza a kandeláberhez. Közben.

MARTIN        Hát akkor?

GÁSPÁR       Nekem kell!

MARTIN        Magának?

GÁSPÁR       Vigyáztam!

MARTIN        De mért kell itt hajlék magának?

GÁSPÁR       Van még néhány barom kérdése? Mert én nem

                        akarok megázni, azért! És mert utálom, ha nincs tető a fejem felett! Öreg vagyok mán ahhoz, hogy szabad ég alatt háljak. Pláne, ha nem nyár van.

Gáspár két helyen összedrótozza a lapokat.

MARTIN        Csak nem dobta ki a neje?

GÁSPÁR       Engem?!

MARTIN        Akkor mi történt?

GÁSPÁR       Mi? Hogy mi? A Péter! Az!

MARTIN        Péter.

GÁSPÁR                   Minek vezet az részegen, aki nem bírja?

MARTIN        Ezért nem mehet haza?

GÁSPÁR       Beül a Ladába? Mert nem győzi már biciklivel a fát lopni? Azt akkor rámegy a sínre, és pont ott fullad le? Azt akkor ugrik ki belőle, amikor lássa, hogy jön a vonat? Nem tolja le a vágányról? Há’ maradt volna mán akkor benne, minek él az ilyen?

MARTIN        A vonat szerencsétlenségről mesél?

GÁSPÁR       De a kis piros is mínusz hússzal ment még akkor!

                        Hogy nem bír a masiniszta megállni? Mert nem figyel az se! Csak bambul ki a fejiből, azt tessék!

MARTIN        Nem működött a fénysorompó, igaz?

GÁSPÁR       Honnan tudjam?

MARTIN        Maga lopta el a kábelt, meg az akkumulátort.  

GÁSPÁR       Én?!

MARTIN        Emberek halhattak volna meg maga miatt!

GÁSPÁR       Nem sérült meg a világon senki.

MARTIN        Ez a maga szerencséje.

GÁSPÁR       Nekem? Szerencsém? Milyen szerencsém?

MARTIN        Szégyellhetné magát.

GÁSPÁR       Szégyellje a Péter, hogy nem néz körül! Nézzünk oda! Maga kis mitugrász! Magának az a heppje, hogy nálam feszegeti a pofonládát?

MARTIN        Nem. Az nem mániám.

GÁSPÁR       Maga jött-ment! Nekem szerencsém.

MARTIN        De…

GÁSPÁR       Húzom a kocsit a Kovácshoz?

MARTIN        A kovácshoz.

GÁSPÁR       Nem azt pofázom?

MARTIN        Mert patkoltatni akart?

GÁSPÁR       Mit?

MARTIN        Húzta a kocsit a kovácshoz, nem?

GÁSPÁR       A fémkereskedő Kovácshoz! Ejnye! Maga direkt böszmélkedik velem?!

MARTIN        Isten őrizz.

GÁSPÁR       Tudja maga, mennyi a rokkantnyugdíjam?

MARTIN        Maga rokkant?

GÁSPÁR       Fordulok be a Petőfi utcába?

MARTIN        És?

GÁSPÁR       Látom ám, hogy ott áll a Kovács előtt a rendőrautó?

                        Forog a nénó lámpa? Mögötte a vámügy? Pénzügy? Határőrség? Furgonokból kommandósok?

MARTIN        Ejha!

GÁSPÁR       Jó hogy nem már a tűzoltóság nem szállt ki egy koccanás miatt!

MARTIN        Nála keresték a lopott holmit?

GÁSPÁR       Mondok magamnak, vigyáztam, Gáspár, ez most nem jó biznic?

MARTIN        Vinni a kábelt meg az akkut?  

GÁSPÁR       Azt szól az én egy komám, a Nagybalog, hogy haza se nagyon menjél, Gáspár, mert ott meg a pandúrok téged is igen várnak?

MARTIN        Ajaj.

GÁSPÁR       Azt nekem lenne szerencsém, te lángos képű?

MARTIN        Lángos? Így még sose hívtak.

GÁSPÁR       Na. Az szóljon hozzám mostanában, aki sehogy se bír meglenni bicskázás nélkül, és ezt még szelíden mondom.

Gáspár végez az összedrótozással. A kézikocsihoz megy. A kupac

aljáról vastag, göngyöleghez  való papírt rángat elő.

Betuszkolja a tető alá. Visszamegy még a pálinkáért.

Nekifog a tető alá vackolódni.

MARTIN        Na és akkor…?

GÁSPÁR       Szóltam, hogy ne szóljál!

Csend. Gáspár kényelemért mocorog.

GÁSPÁR       Mi van?!

MARTIN        Most mi lesz magával?

GÁSPÁR       Nem látja?

MARTIN        Bujdosni fog, mint Rózsa Sándor?

GÁSPÁR       Most az lesz, hogy végre alszok.

MARTIN        Hát…jó éjszakát.

GÁSPÁR       Vigyáztam.

Gáspár alaposan meghúzza a pálinkát. Aztán úgy forgolódik, hogy  

a végén a lábai lógnak ki a tető alól.

 Martin egy darabig Gáspárt bambulja.  

Összeborzong, elnéz szürkéért, ám ő nagyon nincs sehol.

Sóhajt egy nagyot.

Elheveredik a padon, ő is kényelmes fekvést keres, ám ez

reménytelen.

Mintegy magát altatva mormog.

MARTIN        Se tér…se idő…se ok. Ez a semmi…aztán

                        tényleg nem semmi… Illúzió, káprázat…

                        Köd. Fátyol? Szelence.

                        Nyilván tegnap reggel van. Az gyorsvonaton

                        bóbiskolok.

                        Velem szemben az a kis nő… Figyelj már!

                        Szerintem leszbikus. És? Nem mindegy az…

                        pláne korán reggel?

Fordul a padon, félálomban motyog.

A lényegi…szorongattatás elmaradásával, ha a… szorongattatásnak ez az elmaradása… valóban nyomaszt bennünket, együtt kell járnia az e pillanat végső… és első… elsődleges lehetősége iránti sóvárgásnak… Ezzel kezdem majd az előadást. Mi?

Velem szemben…az idióták…üveges tekintetek…

Ezt nektek! Nem is vágyom rá, hogy értsétek!

Mert imádok buktatni. Egyetlen örömöm. És?!

                        Megint fordul, már csaknem alszik.

                        De szép ábránd! Szürke. Bóbiskolok. Talán egy picit tartok attól, nehogy mélyen bealudjak. Mert a gyorsvonat megáll, indul, visz tovább, én pedig lekésem a hathúszast, a klasszikus asszociációkra alkalmas hathúszast, ami…

                        Csakhogy, hölgyeim és uraim, sohasem tudjuk objektíven és önmagában kijelenteni… és megállapítani, hogy ez az üresség… üresen hagy minket, és ezzel együtt a pillanat csúcsába kényszerít…

                        Azért jó lenne találkozni veled, Fürge úr, még talán akkor is, ha netán te voltál Jézus… is…

Váratlanul teljesen felébred, felül.

Érdekes, hogy többnyire Hatvan és Gyöngyös között jutnak a furcsa dolgok az eszembe!

                        Mint most ez. Talán a hat tojásból való rántottám és utána a duplán dupla kávém küzdelme a vérnyomásom súlyos elragadása iránt…

                        Nem tudjuk megállapítani az üresség tágassága és a pillanat csúcsa közötti ingázást. Vagyis jelenvalólétünknek ezt a mély unalmát. Regisztrálhatjuk-e?  Mint valami tényállást?

                        Csak azt kérdezhetjük, kedves kövek, te furcsa sínpár a transzcendenciába, és ön, örökkön örökké rejtélyes horizont, hogy ez a mély unalom végül áthangolja-e az életünket. És ekkor, ebben a hangoltságban adódik ama kivételes szituáció, hogy nem tart fogva a világ káprázata, hanem csakis marad a rémület, az igazi ínség. Én. Mi. Nem vagyok, nem vagyunk istenek. Nincs idő. Nincs tér. Nincs ok. Okozat sincs. Cél se.

                        Csesszétek meg! Csakis ez az igazi gond itt.

                        Hogy bár lenne a semmi, és ne a minden!

Martin eldől, mint akit fejbe kólintottak.  Ugyanolyan váratlanul

mélyen belealszik a kinyilatkoztatásba, mint ahogy az imént

felébredt.

Kisvártatva versenyt horkolnak Gáspárral.

A horizont megelevenedik. A légből előbb ágyúdörgés, trombita

szó, lovasroham, csatazaj.

Az égen gomolygó köd mögül Fürge alakja tűnik elő hatalmasan.

Keresztre feszítve, homlokán a töviskorona.

Szürke felemeli a fejét. Vonásain belenyugvás, béke. A színen az

álmodók nyugtalanul hánykolódnak.

SZÜRKE        Egy gondolat bánt engemet?

                        Ágyban, párnák közt halni meg?

                        Lassan hervadni el, mint a virág?

                        Amelyen titkos féreg foga rág?

MARTIN        Ne!

GÁSPÁR       Mi van már?!

SZÜRKE        Legyek fa, melyen villám fut keresztül?

MARTIN        Szomorú! Fűz!

SZÜRKE        Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül?

GÁSPÁR       Erzsi, he! Vigyázzál!

SZÜRKE        Legyek kőszirt, mit hegyről a völgybe

                        Eget-földet rázó mennydörgés dönt le?

MARTIN        Ha majd minden rabszolga nép!

GÁSPÁR       Nekem szűkölsz, jött-ment koszos?!

SZÜRKE        A trombita hangja! Az ágyúdörej!

                        És holttestemen át

                        Fújó paripák…?

Váratlanul, meglehetős robajjal, sebességgel, kürtjét üvöltetve egy

vonat robog át a megállóhelyen. Reflektorai fénye az

álomképet, kürtje és dübörgése a csatazajt mossa el.

Martin rémülten ül fel a padon. Gáspár rögtönzött sátrát feldöntve

ébred, és kászálódik ki alóla.

GÁSPÁR       Mi a rosseb?

MARTIN        Jaj, istenkém!

Csend. A vonat távolodik, a messziben megint dudál.

Gáspár ingerülten állítja vissza a sátortetetőt.

MARTIN        Milyen vonat volt ez?

GÁSPÁR       Mit tudom én?

MARTIN        Mint valami világvégi gépszörny!

GÁSPÁR       Ilyenkor nem is lenne szabad jönnie!

MARTIN        Úgy érti, menetrend szerint?

GÁSPÁR       Teher erre rég nem jár. Vagy tíz éve az öttízes az első. Feltéve, hogy éppen visszaszüntetik, és újra közlekedik, amíg újra meg nem szüntetik.

MARTIN        Így megy ez.

GÁSPÁR       Így.

MARTIN        Tíz éve, száz éve, ezer, százezer…

GÁSPÁR       Mit számolgat maga?

MARTIN        Semmit.  Gondolkodom.

GÁSPÁR       Magában gondolkodjon, hé!

MARTIN        Zavarom?

GÁSPÁR       Zavar hát!

MARTIN        Nem én ébresztettem fel.

GÁSPÁR       Akkor is fogja be!

MARTIN        Kérem.

GÁSPÁR       Na.

Gáspár megleli az üveget, kiissza a maradék pálinkát, aztán

visszamászik a tető alá. Morog.

GÁSPÁR       Ágyban. Párnák közt. Naná! Majd hol?

                        Közkórházban? Vigyáztam?

Gáspárnak megint csak a lába lóg ki sátortető alól.

Lassan pirkad.

8; MARTIN, SZÜRKE, GÁSPÁR

Szürke lép be kissé szorongva. Egy tömött nejlonszatyor van nála.

A szín szélén megáll. Martin észreveszi. Hosszan bámulja. Szürke

int, Martin barátságosan legyint.

 Szürke könnyebb léptekkel, de még mindig bűntudattal telve jut el

a padig, leül a pad legszélére.

Martin súgva.

MARTIN       Rég nem láttam, Fürge úr.

SZÜRKE       Uram-bátyám megbocsátott?

MARTIN       Pszt! Nyűgös a Gazsi bá’. Bujdokolni jött.

                       Keresik a zsandárok… a lopott kábel miatt.

SZÜRKE       Ó, értem…

Csend.

MARTIN       Attól féltem, elkezdett egy új Fűzfa projektet.

SZÜRKE       Gondoltam rá, de… oly igen megszerettem önt.

MARTIN       Én is önt. Merre járt?

SZÜRKE       Benéztem Ványadra.

MARTIN       Nocsak. Hamar megfordult. És? Mi újság?

SZÜRKE        Ványadon? Semmi. A kutyák ugattak, a kocsma rég bezárt… Csak a presszóból csilingelt ki egy játékgép hangja.

Csend.

MARTIN       Lassan pirkad.

SZÜRKE       Négy óra volt a templomtoronyban.

MARTIN        Akkor… úgy öt körül járhat? Mármint ama idő szerint, aminek még tere sincsen, ugye…

SZÜRKE       Esdve kérem, drága barátom…feledje neheztelését

                       balga  őszinteségemért!

MARTIN       És azt a szörny-vonatot látta?

SZÜRKE       Csaknem megijesztett.

MARTIN       Gáspár úr azt mondja, jár majd az öt tízes.

SZÜRKE       Láttam, hogy az árokba lökték az autóroncsot.

MARTIN       És a vonat nem siklott ki?

SZÜRKE       Azt nem láttam.

MARTIN       Majd ellopják azt is.

SZÜRKE       A vonatot?

MARTIN       A Lada-roncsot.

SZÜRKE       Ah.

Csend.

MARTIN       Szóval felszállhatunk.

SZÜRKE       Örvend uram-bátyám?

Csend.

                        SZÜRKE        Nagyon megbotránkoztattam, igaz?

                        MARTIN        Á. Dehogy.

SZÜRKE        Bár el tudnám mondani, hogyan működik a világ, távol e Földtől!

                        MARTIN        De emberi nyelven ezt se lehet, ugye?

                        SZÜRKE        Mélyen elkeserít, olykor mely alkalmatlan vagyok!

                        MARTIN        Spongyát rá, Fürge úr!

                        Gáspár fordul meg nyűgösen.

                        GÁSPÁR       Csönd legyen már, hé!

                        MARTIN        Psszt!

                        SZÜRKE        Ah, igen psszt!

                        GÁSPÁR       Mért kell mindig?

                        SZÜRKE        Megkövetjük, Gáspár úr.

                        GÁSPÁR       Te megint itt vagy?

                        SZÜRKE        De nagyon megígérem, hogy talán…

                        GÁSPÁR       Kussoljál!

                        Gáspár alvásba fészkelődik újra.

Csend. Martin és szürke lopva egymásra pislantgatnak, aztán tovább bambulnak maguk elé. Szürke mutatja a magával hozott nejlonszatyrot, amit letett a padra. Súgva.

SZÜRKE       Hoztam ám! Ványadról!

MARTIN       Mit?

SZÜRKE       Uram bátyámnak. Tessék parancsolni,

csupa finomság!

Szürke kinyitja a szatyor száját, mutatja a belsejét. Martin belenéz.

MARTIN       Honnan szerezte?

SZÜRKE       Innen-onnan… fogyassza jó étvággyal, drága

barátom!

                        Szürke belekotor a szatyorba. Egy kétliteres pilleflakont húz ki.

                        SZÜRKE        Víz. Kútvíz. Ványad gyöngye. A kultúrház mellől.

                                               Nagyon finom.

                        MARTIN        Kóstolta?

Martin leteszi a flakont a pad mellé, átveszi a szatyrot szürkétől Egy darab gyanús küllemű kenyeret kotor elő.

Bizalmatlanul nézegeti, leteszi a padra. Benyúl, egy fóliába  csomagolt felvágott a következő kincs.

MARTIN       Ez meg mi?

SZÜRKE       Szaláminak nézem.

MARTIN       De honnan szerezte ezt?

SZÜRKE       Ezt? Ha jól emlékszem, az Iskola utcából.

MARTIN       Kukákból guberált?

SZÜRKE       Fel sincs bontva!

MARTIN       Ilyesmit egyek meg?!

SZÜRKE       Nem kívánja?

MARTIN       Normális maga?

SZÜRKE       Bocsánat.

Martin undorodva dobja el a szalámit, a kenyeret leseperi a padról.

Szürke bűntudatosan megy a szalámiért, felveszi, aztán lehajol a kenyérért is. Visszadobja őket a zacskóba.

Szürke leül a padra.

Martin a kezébe veszi a pilleflakont, bizalmatlanul nézegeti.

SZÜRKE       Kimostam!

MARTIN       Attól még ragad.

SZÜRKE       Bocsánat.

Szürke nyúl a flakonért, Martin nem adja. Letekeri a kupakot, az inge ujjával megdörzsöli a száját, aztán iszik.

MARTIN       Ez jó.

SZÜRKE       Finom, ugye?

MARTIN        Köszönöm. És elnézését kérem, hogy magára förmedtem.

SZÜRKE       Én kérek…

Gáspár üvölt fel fektében.

GÁSPÁR       Mért vernyog a két rühes?!

MARTIN       Gáspárkám? Ez közterület.

GÁSPÁR       Micsoda?!

MARTIN        Vasúti megállóhely! Ványad-alsó, vagy mi. Dűlőtanya? Brutálisan szét- és lerabolva. Egyetlen értelmezhető információval. „Jocó ezér megdögölsz”.

GÁSPÁR       Akkor is kuss legyen!

SZÜRKE       Psszt!

Gáspár morogva fordul a hasára.

GÁSPÁR       Kibaszott jött-mentek, csövesek! Majd ezek mondják meg nekem, mi nálunk közterület?

Szürke nyugtatóan teszi a kezét Martin karjára. Martin ettől

lehiggad, legyint. Csend. Szürke tovább kotorászik a szatyorban.

Különböző gyanús küllemű kuka maradékokat vesz elő, mutatja

Martinnak, hátha valamelyikre gusztusa támad.

MARTIN        Mielőtt… ez az éjszakai kísértet vonat felébresztett, álmodtam ám magáról.

SZÜRKE        Remélem, semmi rosszat.

MARTIN        Ahogy vesszük.

SZÜRKE        Tej? Kifli?

MARTIN        Nahát! Ki az, aki kidob egy bontatlan zacskó tejet?

SZÜRKE        Akkor ezt kérni tetszik?

MARTIN        A tejre is érzékeny a belem. Kukás tejre pláne…

SZÜRKE        Akkor ez a kis vaj a kiflihez?

MARTIN        Teli van hangyával!

SZÜRKE        Ó, jaj.

Szürke visszadobja a kifliket és a vajas dobozt a szatyorba.

MARTIN        Maga keresztre volt feszítve, a homlokán Krisztus tövis koronájával.

SZÜRKE        Uram-bátyám álmában?

MARTIN        És a mi Petőfink, a maga barátja utolsó versét szavalta.

SZÜRKE        Nahát!

MARTIN        Magát mért fűzték rabláncra a kozákok?

SZÜRKE        Talán ellenségnek véltek?

MARTIN        Hol történt ez?

SZÜRKE        Ágyúszó és lovasroham közepette ácsoroghattam?

MARTIN        És magyar honvédnak nézték?

SZÜRKE        Inkább csak, aminek szoktak…

MARTIN        No és Petőfivel? Hogy volt?

SZÜRKE        Futott a bajtársak közt. Aztán ő megállt.

                        És, ah, jobbját a szívére szorítva szembe fordult

                        a rohammal.

MARTIN        És aztán?

Szürke egy pizzás dobozt vesz elő, kinyitja. Komoly reménnyel

kínálja.

SZÜRKE        Uram-bátyám! Ezt nézze! Főnyeremény! Sajtos baconos pizza! Kis kukoricákkal!

MARTIN        Petőfivel mi történt?

SZÜRKE        Elvágtattak mellettünk a kozákok. Aztán jöttek

                        vágtatva megint más kozákok.

MARTIN        És aztán?

SZÜRKE        Nincs gusztusára ez a pizza?

MARTIN        Azok a kukoricaszemek nem inkább nyüvek rajta?

SZÜRKE        Ah. Hát ezért mocorognak…

MARTIN        Csak nem a maga szeme láttára döfték le?

SZÜRKE        A lánglelkű barátot? Ó, nem. Ijedtemben összeölelkeztünk.

MARTIN        És?

GÁSPÁR       Te! Felkelek ám! Ne akarjad!

SZÜRKE        Pszt!

Csend. Szürke leteszi a szatyrot a pad mellé.

MARTIN        Tehát így. Aztán magát elhurcolták, és maga szomorúfűz lett.

SZÜRKE       Oly igen megviselt az a rabság.

Csend.

MARTIN        És maguk? Szoktak álmodni Odaát? A Nagy Semmiben, ami csakis van, Fürge úr?

SZÜRKE       Aki él, az mind álmodik.

MARTIN       Tehát szoktak.

SZÜRKE       Mi úgyszólván mindig.

MARTIN       Ezt úgy érti, hogy ébren is?

SZÜRKE       Velünk valami ilyesmit művel létünk extázisa.

MARTIN       Ezt magyarázza meg nekem, Fürge úr!

SZÜRKE       Emberi nyelven ezt se tudom szabatosabban!

MARTIN       Akkor mondja a saját nyelvén!

SZÜRKE       Mondjam?

MARTIN       Kérem!

SZÜRKE       Félek, visszatetsző lenne uram-bátyám fülének.

MARTIN       Ne törődjön vele!

SZÜRKE       De…

MARTIN       Tegyen próbára! Nagyon szeretném! Halljuk

                       végre a maga nyelvét!

SZÜRKE       Hát…jó.

Szürke feláll, nekikészül. Szemét lehunyva figyel befelé. Előbb halkan sziszegni kezd. Távolról varjú károgás hallik. Aztán egy gerle búgása. Martin ámulva fordul a döglött galamb irányába. Ám a figyelme ismét szürkére fordul, amikor az a fejét hátravetve csilingelve kacagni kezd.

Gáspár üvöltve rontja le magáról a bádog tetőt. Szürke ijedten Martin és a pad mögé menekül.

GÁSPÁR       A Kovács! Hé! Most esett le! A rohadt anyját annak a mocsoknak!

Gáspár gyilkos indulattal pattan fel, szétrontva maga felett a tetőt.

GÁSPÁR       Ezt ússza meg? Nem hát! Mit gondol ez? Hé!

                        Hogy megúszhatja?

MARTIN        Mit nem?

GÁSPÁR       Csakis ő köpött be! Ki más? Honnan tudhatták volna a zsaruk, hogy én viszem a kábelt? Mi?

MARTIN        Mi?

GÁSPÁR       Kérdem a Kovácstól, mi kéne. Azt mondja, rézkábel.

                        Vagy bronz. De bronz nincs! De akkor hozzam már el az esőbeállóból az alumíniumot. Meg az akkut, ha már úgyis arra járok a síneknél. Húzom a kézikocsit? Mert a kisteher bent rozsdál a garázsban? Mert nincs neki vizsgája, meg rég benzinre se telik? Azt akkor engem ad fel a Kovács? A Gáspárt?

MARTIN        Ezek bizony…ismét csak…nem közömbös kérdések.

Szürke egyetértően sziszeg.

GÁSPÁR       Mi van?! Már megint nyegléskedsz velem? Te?

SZÜRKE        Gáspár bátyám, tessék megnyugodni!

GÁSPÁR       Megölöm!

Szürke átugrik a padon, Martin elé áll, őt védve.

SZÜRKE        Ne tessék! A barátom!

GÁSPÁR       A Kovácsot ölöm meg! Lerúgom a szívét, te!

Gáspár  belerúg a kézikocsi kerekébe. Ettől egy kicsit

lesántul. .

SZÜRKE        De Kovács urat se tessék!

GÁSPÁR       Előtte felgyújtom a házát. Aztán ölöm meg!

                        Megkötözöm, lelocsolom benzinnel.

MARTIN        Most mondta, hogy nem telik rá.

GÁSPÁR       Mi van?

MARTIN        Benzinre!

GÁSPÁR       Akkor elvágom a torkát.

SZÜRKE        Azt se!

GÁSPÁR       Még a disznait is kinyírom!

SZÜRKE        Ah!

GÁSPÁR       Nehogy már sajnáljam a családját!

SZÜRKE        De azt tessék!

Gáspár sötéten méri végig szürkét. Kisántikál.

SZÜRKE        Tessék inkább velünk maradni! Ígérjük, nagyon

                        csendeskén maradunk!

GÁSPÁR       Csak pösölni indultam, ne izgulj.

9; SZÜRKE, MARTIN, GÁSPÁR, IZAURA

Szürke sóhajtva rogy le Martin mellé.

SZÜRKE        Olykor oly nehéz…néha.

MARTIN        Szóval nem maga Jézus.

SZÜRKE        Csak egy szomorú idegen.

MARTIN        Egy angyal?

SZÜRKE        Úgy nézek én ki?

MARTIN        Még egyet se láttam.

Csend. Gáspár kintről üvölt a világba.

GÁSPÁR       Bazd meg a prosztatámat!

Szürke sziszeg, Martin a fejét csóválja.

MARTIN        De maga, ugye, látott már?

SZÜRKE        Angyalt?

MARTIN        És istent?

SZÜRKE        Oly tágas emez Univerzum.

MARTIN        Ezt már sokszor mondta.

SZÜRKE        Még mindig igaz.

MARTIN        Megkerüli a választ.

SZÜRKE        Dehogy!

MARTIN        Akkor mesélje el, milyen egy angyal! Ezt is a saját nyelvén!

SZÜRKE        De hát… ha parancsolja…

Szürke feláll, nekikészül, ám most a belső elmélyülésig se jut el,

mert Gáspár üvöltése kizökkenti.

GÁSPÁR       Mint vaddisznót! A tőzeglápban!

MARTIN        A fenébe!

SZÜRKE        Talán később.

Szürke visszazöttyen Martin mellé a padra. Gárpár jön be.

Ellenségesen méri végig a padon ücsörgőket. Nekilát a sátortetőt

szétbontani. A lapokat visszadobálja a kézikocsira.

A kandeláber égője utolsó menetet lüktet, aztán kialszik.

Már egészen megpirkadt.

Martin és Szürke halkan, egymás között. Így se ússzák meg Gáspár

megvető pillantásait.

MARTIN        No és ha önöknél nincs se idő, se tér, se ok,

                        akkor hogyan lehet bármi céljuk?

SZÜRKE        Minő bölcs kérdés ez is, Martin úr!

MARTIN        Nos?

SZÜRKE        Önöknél az idő ige. És ha az idő ige, akkor ez nyugtalanná tesz.

                        Ez ragadtatja szüntelen káprázatokra az embert.

MARTIN        Önöket nem?

SZÜRKE        A fény a legtündöklőbb káprázat. Mi a fény rabjai vagyunk.

MARTIN        Ez…szépen hangzik.

SZÜRKE        Én a… halhatatlanságom halálát keresem.

MARTIN        Maga…halhatatlan?

SZÜRKE        Sajnos.

MARTIN        Az istenit!

SZÜRKE        És ezért irigylem legfőképp uram bátyámat is.

MARTIN        A halandóságomért?

SZÜRKE        És én olykor oly sóvárgó kíváncsisággal élnék le

                        újra és újra egy-egy kitüntető emberi életet.

MARTIN        Most például az enyémet?

SZÜRKE        Uram-bátyám oly igen keveset tart önmagáról.

                        Pedig…

MARTIN        Én tényleg egy harmadrendű elme vagyok, Fürge úr.

SZÜRKE        No és a mély unalma?

MARTIN        Azok se az eredeti gondolataim.

SZÜRKE        Tovább mélyítheti őket.

MARTIN        Én? A született lúzer?

SZÜRKE        Lehet-e vonzóbb sors a vesztesénél?

MARTIN        Próbálja ki!

SZÜRKE        Szeretném.

MARTIN        Megbánná.

Gáspár közben a kézikocsit a kandeláber mellé húzza. A platón

lévő kupac alól kihúz egy hosszú láncot, aminek a végén egy lakat

lifeg. A láncot a kandeláber köré tekeri, a kézikocsit hozzá

lakatolja. Közben.

GÁSPÁR       A két senkiházi, mi?

MARTIN        Hozzánk szól?

GÁSPÁR       Maguk aztán jól összecsókolóztak.

MARTIN        Ahogy mondja.

GÁSPÁR       Na, vigyáztam.

MARTIN        Most mire?

GÁSPÁR       Hogyhogy mire? Mindjárt jön az öt tízes.

MARTIN        A vonat?

GÁSPÁR       Mért, maga mire vár itt?

MARTIN        Őszinte legyek?

Gáspár a fejét csóválva méri végig az elmebeteget, aztán kisétál a

színről.

SZÜRKE        Gáspár úr is tele van ám szeretettel.

MARTIN        Elég ügyesen titkolja.

SZÜRKE        Neki sincs könnyű élete.

Csend.

MARTIN        Hát én ezerszer lennék inkább fűzfa!

                        Ha képes lennék átváltozni, ahogy maga szokta.

SZÜRKE        Ezt pedig talán uram-bátyám bánná meg.

MARTIN        Azt hiszi, én nem élvezném, hogy vagy kétszáz évig

                        csöndben vigyorogjak egy patak partján?

Gáspár sétál vissza.

GÁSPÁR       Hé! Büdike! Te nem szállsz fel most?

SZÜRKE        Tessék elhinni, én már tegnap odébb kotródtam volna, ha nem találkozom új barátommal.

GÁSPÁR       Mert ha itt rohadsz még pár napig, őrizhetnéd a kocsimat.

SZÜRKE        Én?

GÁSPÁR       Te.

SZÜRKE        Ez…igazán komoly megtiszteltetés, de…

GÁSPÁR       Fizetek is érte.

SZÜRKE        Nekem igazán nincs szükségem pénzre.

MARTIN        Gáspár úr is utazik?

GÁSPÁR       Felmegyek egy jó haveroshoz. Különben mit kérdezget megint?

                        Na. Hallod, Büdi? Megegyeztünk?

                        Hallják? Jön is. Vigyáztam.

Gáspár ismét kisétál a színről. Csend. A vonat hangja messziről.

Dudál.

SZÜRKE        Tehát…elmegy?

MARTIN        Hiszen maga jön velem! Komolyan hívtam.

SZÜRKE        De most már őriznem kell…

MARTIN        Egy frászt kell!

SZÜRKE        Már megígértem.

MARTIN        Nem ígérte!

SZÜRKE        Kérte.

MARTIN        És?

A vonat már közelebbről dudál.

MARTIN        Akkor…jövök vissza magáért?

SZÜRKE        Igen csak örvendenék.

MARTIN        De itt lesz még? Holnap? Két-három nap múlva?

SZÜRKE        A jövőt mi is a múlt alapján… mármint itt a Földön…

MARTIN        De itt vár rám, ugye?

Ügyetlenül kezet fognak, aztán nem akarják egymás kezét

elereszteni.

MARTIN        A köpenye!

Martin leveszi a köpenyt, visszaadja szürkének. Szürke a padra

teszi. Ismét szembe fordulnak.

MARTIN        Tényleg kíváncsi rá? Leélné az életemet?

SZÜRKE        Ah, igen. Önnel együtt.

MARTIN        És elviselné a halálomat?

SZÜRKE        Szorongva, de készséggel.

MARTIN        Adjam azt is magának?

SZÜRKE        Lehetnénk tán mi is ketten egyek…

MARTIN        A halálomig?

SZÜRKE        És amíg tart az emlékezet.

MARTIN        Mint két igaz barát? Testben-lélekben?

SZÜRKE        Csakis úgy!

MARTIN        De szép lenne!

SZÜRKE        Öleljen meg, drága barátom!

Szürke és Martin összeölelkeznek. Vakító fényesség támad.

A vonat nagyot dudálva fékez, átzúg, aztán ismét

a színen kívül áll meg. A nagy fényesség elhullámzik.

Martin áll a peronon egymagában. Kissé szédülten néz körül.

Gáspár ordít kintről.

GÁSPÁR       Mozogjon! Ez a vonat nem vár meg! Hé! Kaller! Ne integess mán! Lesz még egy utas.

Martin felkapja az aktatáskát.

GÁSPÁR       Iparkodj, baszki!

MARTIN        Jövök!

Martin siet a vonathoz.

Izaura az ellenkező irányból jön be. Martin után néz. Aztán szürkét

keresi.

A vonat dudál, indul, kihúz a megállóból. Távolodik.

ERZSI            Hahó! Büdike! Hol vagy?

Izaura még a kézikocsi alá is beles. Szürke sehol.

ERZSI            A francba már!

Izaura tétován, szürke után nézelődve kimegy.

Martin jön vissza.  A  padhoz sétál. Leteszi a táskát.

Meglátja a flakonban a vizet, mosolyogva a lába köré önti.

Dúdol magának.

MARTIN        Szomorúfűz… patak partján

                        Bólogat a… nap lemegy tán

                        Évek múlnak, évek jönnek…

Martin leteszi a flakont. A karjait kitárja. Előbb kuncogni, aztán

kacagni próbál.

Csak erőlteti.

Izaura jön vissza. Csodálkozva bámulja Martint. Aztán mögé lép,

megböki.

ERZSI                        Hé!

Martin összerezzen, a karjait leeresztve fordul Izaurához.

MARTIN       Csókolom, tündérszál.

ERZSI                        Hol a Büdi?

MARTIN       Megint valami baj van?

ERZSI                        Van? Van hát!

MARTIN       Most mi fáj, drága?

ERZSI                        Látom őket! Az!

MARTIN       Kiket?

ERZSI                        Az ocsmány, kéjsóvár, bunkó pofájukat!

MARTIN       Kiknek a… ó, értem.

ERZSI                        Visítva világgá rohannék előlük!

MARTIN       A kuncsaftoktól?

ERZSI                        Nem jó ez így!

MARTIN       Nem?

ERZSI                        Büdike? Ugye nem ment messzire?

MARTIN       Nem. De!

ERZSI                        Hová tűnt?

MARTIN       Mért tetszik kérdezni?

ERZSI                        Mert így nem bírok dolgozni. Érti?

                       Azt akarom, hogy vegye vissza!

MARTIN       Mit?

ERZSI                        Mindent!

MARTIN       Lökje kegyed a sínek közé?

ERZSI                        Ugye nem szállt fel a pirosra?

MARTIN       Ó, nem. Vigyáznia kell erre a…

ERZSI                        Azt akarom, hogy vakítson meg!

MARTIN       Jaj, ne! Inkább…feltámasztom magának azt a

galambot.

ERZSI                        Fel? Minek?

MARTIN       Vigye haza! Nézze! Hátha közben rádöbben

                       valami fontosra.

ERZSI                        Anyád bámuljon egy galambra!

MARTIN       Etethetné, itathatná. Idővel magához szelídülne.

                       A vállára szállna.

ERZSI                        Előbb vakuljak meg!

MARTIN       Nem!

ERZSI                        Szúrjam ki magamnak?

MARTIN       Menjen most haza!

ERZSI                        Maga ne pofázzon bele!

Martin elfordul a nőtől. Erzsi ingerülten bámulja a hátát.

Aztán a padhoz megy, leül.

ERZSI                        Nem megyek ám innen addig!

                       Mikor jön vissza? Hé! Merre indult el?

Csend. Martin ismét kitárja a karját, arcát az égnek fordítja.

A varjú száll el károgva, magasan. Martin felröhög, először erőlteti, aztán nem képes abbahagyni.

ERZSI                        Mit művel? Hé! Bácsi! Megzakkant maga?

                       Most mi van?

Martin röhögésébe a légből mások is bekapcsolódnak.

ERZSI                        Az anyádon röhögj!

A röhögés lassan elcsendesül. Martin a könnyeit törölgetve fordul Erzsihez.

ERZSI                        Utálok látni! Okádok tőle!

MARTIN       De gondolja át, hogy a kegyeddel történt…

ERZSI                        Mit? Mit gondoljak át? Mi történt?

MARTIN       Adjon magának egy-két hetet! Hátha…

ERZSI                        Ne szórakozzon velem!

MARTIN       Hát jó. Gyere Erzsi, majd én visszavakítlak.

                                               -sötét-